Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-13 / 11. szám, csütörtök

4 III $10 1955. január 13. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata a V. I. Lenin emléknapról KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK . Gazdasági hírek a világ minden iájáról A „Daily Mail" közli Patrick Sergeant cikkét a Szovjetunió nagyarányú Ipari fejlődéséről. Az angol lap megállapítja, hogy a „szovjet ipar gyorsabban növekszik, mint a világ bármely más ipara... a közszükségleti cikkek áradata különösen feltűnő a vidéki városokban és az árubőség az új mezőgazdasági politika egyik fő elvét jelenti." A cikk végül megállapítja, hogy „a szovjet iparban dolgozók indokoltan napjaink boldog embereinek számítanak." « • # A. „Canadian Tribúna" közli, hogy Kanada több ipari városában nagy méreteket ölt a munkanélküliség. A munkanélküliek száma rövidesen eléri a 750.000 főt. Windsorban, a kanadai autóipar központjában a munkások 400/g-a a munkanélküliek közé tartozik. * » * Az ENSz ázsiai- és távolkeleti bizottsága kereskedelmi albizottságának ülésén B. Spandarian, a Szovjetunió képviselője felszólalásában rámutatott arra, hogy az utóbbi években mily jelentős mértékben bővültek Ázsia és a Távol-Kelet országainak a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a népi demokratikus országokkal létesített gazdasági kapcsolatai. A bizottsághoz tartozó országok hagyományos exportcikkek ellenében gépi berendezést és technikai segítséget kapnak a Szovjetuniótól. így a szovjet-afgán egyezmény értelmében a Szovjetunió két elevátor, egy malom és egy kenyérgyár építéséhez nyújtott hitelt Afganisztánnak. A szovjet delegátus ezután a Kínai Népköztársaság gazdasági életéről beszélt és hangsúlyozta, hogy az USA által Kína ellen szervezett blokád nem akadályozhatja meg a Kínai Népköztársaság gazdaságának sikeres fejlődését, viszont a többi országnak kárt okoz. * * » Az „Üj Kína" hírügynökség jelentése szerint január 10-én Kína és Magyarország között aláírták a technikai segélynyújtásról szóló jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv szerint Magyarország Kínától mezőgazdasági és könnyűipari segítséget kap, míg Kína Magyarországtól technikai felszerelést kap a távíró- és telefon-berendezések felállítására. Megnyílt a francia parlament ülésszaka Január 11-én nyitotta meg Marcel Cachin, a Francia Kommunista Párt jelentős tényezője, mint korelnök a francia nemzetgyűlés első ülését. A tárgysorozat első pontja a nemzetgyűlés elnökének az 1955. évre szóló megválasztása volt. Egyidejűleg a köztársaság tanácsa és a francia unió is megkezdte ülésszakát. E parlamenti szervek tárgysorozatának 1. pontja szintén az elnökválasztás volt. A köztársasági tanács elnöki funkciójára Gaston Monnerwille radikális pártit és a francia unió gyűlésének elnöki funkciójára Albert Sarraut radikálist jelölték. A nemzetgyűlés elnöki tisztségéért fojytatott harc ez évben nagyon éles és politikailag jelentőségteljes, mert minden egyes jelöltet mind a parlamenti csoportok, mind pedig a nagy nyilvánosság elsősorban abból a szempontból itél meg, hogy milyen álláspontot foglal el Nyugat-Németország felfegyverzése kérdésében. A nemzetgyűlés elnöki tisztjére a következőket jelölték: Marcel Cachin, kommunista párti képviselőt, Le Troquer, szocialista párti képviselőt, Gaston Palewski köztársasági pártit, Bruinell független parasztpártit, Del Bos radikális pártit és másokat. A választásokra vonatkozó előírások szerint a szavazás három menetben zajlik le. Hogy a jelöltet az első vagy második körben megválaszthassák, ahhoz szükséges a nemzetgyűlés tagjai szavazatainak abszolút többsége. Ellenkező esetben a szavazást folytatják a harmadik körben, ahol elegendő a többség. A szavazás titkos. Minden képviselőt az emelvényre hívnak, ahol a szavazó urnát helyezték el. Az elnök megválasztása után a képviselők megválasztják az elnökséget, amely hat elnökhelyettesből, 14 titkárból és három questtfrból áll. A questorok a nemzetgyűlés adminisztratív ügyeit intézik. Mivel az alkotmány reformja, amit nemrégen hagytak jóvá második olvasásban, még nem lépett érvénybe, a nemzetgyűlés elnökségének megválasztása ez évben utoljára még a parlamenti csoportok viszonylagos képviselete elve alapján zajlik le. A szavazás megkezdése előtt az elnöklő Marcel Cachin megnyitotta a parlament 1955. évi ülését. Megjegyezte, hogy mint legidősebb képviselő a francia parlament évi ülését már kilencedik ízben nyitja meg. Cachin hangsúlyozta az egész francia nép törekvését az anyagi termékek gyártásának terén és azt mondotta, hogy dacára e törekvésnek, az elmúlt évben a jogaik védelméért harcoló francia dolgozók anyagi nehézségei nagy mértékben növekedtek. A képviselők kötelessége az, hogy a dolgozók kívánságait vegyék figyelembe -és gondoskodjanak a helyzet gyors megváltoztatásáról. Népünk halaszthatatlan nagy követelése — folytatta Cachin — a béke kívánsága, amelyet az utolsó hetekben olyan nagyon veszélyeztettek. Cachin kijelentette, hogy a francia nép soha sem törődik bele a német militarizmus felújításába és folytatni fogja a békéért harcát. Beszéde befejező részét a gyarmati kérdéseknek szentelte. Cachin beszéde után megkezdték a szavazást. Az első körben a következő szavazatoké adták le: Le Troquer I szocialista párti 153, Schneiter MRP párti 103, Bruynell független parasztpárti 101, Cachin kommunista párti 78, Palewski, köztársasági párti 70 szavazatot nyert. Mivel egyetlen jelölt sem nyerte el a "zavazatok abszolút többségét, a választást megismétlik. A második kör előtt a nemzetgyűlés szünetet tartott. Mendes-France tárgyalásokat folytat Rómában Mendes-France francia kormányelnök január 11-én kezdte meg tárgyalásait Vanoni olasz költségvetésügyi miniszterrel. A tárgyalás befejezése után Mendes-France Martin külügyminiszterrel, Scelba miniszterelnökkel és Saragat miniszterelnökhelyettessel fog tárgyalni. E tárgyalások után Mendes-France látogatást tesz a pápánál is. Mendes-France-szal csaknem egyidejűleg érkezett Rómába a francia nagyiparosok küldöttsége is, amelyet Villiers, a francia vállalkozók nemzeti tanácsa elnöke vezet. Ez a küldöttség összeül az olasz nagyiparosokkal, hogy megtárgyalja azokat a kérdéseket, amelyek összefüggnek a Mendes-France és az olasz kormány képviselői között tárgyalt kérdésekkel. A moszkvai Pravda és a többi szovjet központi lap közli az SzKP Központi Bizottságának határozatat a V. I. Lenin emléknapról. A határozatot N. S. Hruscsov, az SzKP Központi Bizottságának titkára írta alá. A határozat teljes szövege így hangzik: V. I. Lenin halála után az a hagyomány alakult ki, hogy a kommunista párt és a szovjet állam megalapítójáról és bölcs vezéréről halálának évfordulóján január 21-én emlékezzünk meg. V. I. Lenin halála után az első években ez a nap a szovjet nép és a kommunista párt tudatában közvetlenül összekapcsolódott a gyászos élménynyel — V. I. Lenin, a nagy vezér életútjának megszakadásával. Ebből eredt azoknak a rendezményeknek gyászünnepség jellege, amelyeken V. I. Lenin ragyogó emlékét idézték. A V. I. Lenin halála óta eltelt három évtized alatt országunkban óriási szociális átalakulások történtek. A Szovjetunió Kommunista Pártja a marxizmus-leninizmus halhatatlan tanítását szem előtt tartva lelkesítette és megszervezte a szovjet népet a szocializmus felépítése lenini tervének megvalósítására. Hazánk rövid történelmi időszak alatt elmaradott agrárországból erős szocialista ipari-kolhozhatalommá alakult át. A párt a J. V. Sztálin vezette Központi Bizottság irányításával a Lenin által megjelölt úton haladva elvezette hazánk népeit a szocializmus győzelméhez. Most megoldjuk a szocialista társadalom termelő erői hatalmas arányú további fejlesztésének, a szovjet nép anyagi és kulturális színvonala emelésének feladatát, végrehajtjuk a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenetre irányuló intézkedéseket. A leninizmus páratlan teremtőerejű tanítás, amely megvilágítja a kommunizmus építésének útját. Lenin él a Szovjetunió Kommunista Pártjának Alighogy Mendes-France nyomorúságos szótöbbséggel keresztülhajszolta a londoni és párizsi egyezmények parlamenti ratifikálását, az USA hadügyminisztériuma, be sem várva a Francia Köztársasági Tanács állásfoglalását, azonnal hozzálátott az új Wehrmacht gyorsütemű felállításának előkészületeihez. Az egyelőre 12 hadosztályra tervezett Wehrmacht felszereléséhez szükséges hadianyag máris készen áll, sőt — az atomágyúkat is beleértve — részben már Nyugat-Németországban is van. Wilson amerikai hadügyminiszter tervei egyébként lehetővé teszik, hogy Nyugat-Németország maga gyárthassa a Wehrmachtnak szánt fegyverek legnagyobb részét és a legkisebb akadályt sem gördítik az elé, hogy a nyugatnémet • gyártásra egyelőre még nem engedélyezett fegyvereket a bonni kormány külföldön beszerezhesse. A lázas fegyverkezés, melyet verejtékes munkával és életszínvonaluk süllyedésével fizetnek meg a dolgozók százezrei, újabb nagy árfolyamemelkedéseket hozott a nyugatnémet tőzsdeüzéreknek. Adenauer — a francia és olasz parlament ratifikálásán felbuzdulva, — mindent elkövet, hogy februárban a második és harmadik olvasásban kieszközölje a bonni parlament ratifikálását is, aminél előreláthatólag igen komoly ellenállásba fog ütközni. Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt vezére ismételten kijelentette, hogy pártja kifejezetten szembehelyezkedik a párizsi egyezmények ratifikálásával. Mind a kommunista párt, mind a szociáldemokrata párt már a legközelebbi napokban nagyarányú tiltakozó tüntetéseket rendez, melyek a jelek szerint számos polgári csoportban és haladó szellemű egyházi körökben is kedvező visszhangot fognak kiváltani. Mindenekelőtt a nyugatnémet dolgozók széles törtiegeinek békevágyával és a független, demokratikus és egységes Németország megteremtésére irányuló törekvéseivel magyarázható, hogy Ollenhauer ellenzéki magatartást tanúsít Adenauer háborús politikájával nagy műveiben, a kommunizmushoz vezető utat magabiztosan járó szovjet hazánk újabb eredményeiben. Lenin eszméi óriási hatással vannak a világtörténelem egész menetére. Lenin eszméi élnek és győzedelmeskednek a béke, a demokrácia és a szocializmus tábora dolgozóinak alkotásaiban, a békéért és a népek barátságáért, a demokráciáért és a szocializmusért indított egyre terebélyesedő erősödő nemzetközi mozgalomban. Országunk népeinek és a világ dolgozóinak tudatában V. I, Lenin művével és tanításával függnek össze azok a nagyszerű győzelmek, amelyeket a szovjet emberek a kommunista társadalom építésében arattak. Ezért célszerűbb lenne, ha V. I. Leninről most nem halála napján emlékeznénk meg, ami a gyász és fájdalom bélyegét nyomná a megemlékezésre, hanem születésének évfordulóján, április 22én, az ünnep jelentőségét adva e napnak, ami jobban megíelel a leninizmus egész szellemének, hiszen a leninizmus örökké élő, az életet hirdető tanítás. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága határozatba foglalja: V. I. Leninről, a dolgozók nagy vezézéréről és a szocialista állam megalapítójáról V. I. Lenin születésének évfordulóján, április 22-én emlékezzenek meg ünnepélyes keretek között. E napon széleskörűen világítsák meg a marxizmus-leninizmus mindenek felett diadalmaskodó eszméinek jelentőségét és a kommunizmus építésében elért sikereket. Az ünnep előestéjén a pártszervezetek, a szovjetek szervezetei és a társadalmi szervezetek tartsanak ünnepi gyűléseket, az üzemekben, a hivatalokban, a kolhozokban és a szovhozokban tartsanak előadásokat V. I. Lenin életéről és munkásságáról, valamint a leninizmus eszméinek a kommunista társadalom építésében betöltött jelentőségéről. szemben, melynek egyik jellegzetes megnyilvánulása az is, hogy Adenauer pártja, a KereszténydemokrataUnió parlamenti albizottság alakítását kezdeményezi az SS-alakulatok tétjeinek rehabilitása érdekében. Ugyanúgy, ahogy Nyugat-Németország demokratikus erői hatalmas támaszra találnak a Német Demokratikus Köztársaság népében és kormányában, Franciaországban is mindjobban erősödik az ellenállás, melynek lelke a Francia Kommunista Párt. Mind több francia község polgármestere tiltakozik a Köztársasági Tanács tagjainál a párizsi egyezmények ellen. Nyugat-Németország felfegyverzése ellen erélyesen állást foglalt a CGT (francia szakszervezeti szövetség) is. Mendes-France számol azzal, hogy a Köztársasági Tanács — annak ellenére, hogy összetételénél fogva inkább kedvezhetne a ratifikációs politika érvényesítésének, mint a parlament — a néptömegek ellenállása következtében váratlan akadályokat gördíthet a párizsi egyezmények jóváhagyása elé és ezért újra a megfélemlítés, a zsarolás és a megvesztegetés oly sokszor bevált eszközeihez nyúl. Mendes-France elszántan védelmezi a francia mágnások érdekeit, akik 100 trösztbe tömörülve hat év alatt 7,5-szörösére emelték jövedelmüket. Mint G. Ratiani, a moszkvai „Pravda" cikkírója megállapítja, Franciaország hadászati kiadásainak hozzávetőleg kétharmad része vándorol a hadianyagot gyártó francia trösztök zsebébe, ami mérhetetlen nyereségeket jelent, hiszen e hadi megrendelések összege 1000—1200 milliárd frank. Bármilyen bőkezűen is bánik a francia kormány a trösztökkel, profitéhségüket teljesen lecsillapítani nem tudja; elvégre a költségvetésnek is meg vannak a maga határai. Ezért a francia monopolistáknak külföldi megrendelésekre is szükségük van. A nyugat-németországi haT— dimegrendelések, melyek az újrafelfegyverzés reményében egyre kecsegtetőbbek, csábítják a francia finánctőkét, amely Nyugat-Németországban Európára eső tőkebefektetései egynegyedét képezi. Ugyancsak nagy nyereségre várnak a szélső jobboldali agráriusok, akiknek a ratifikálás alkalmából Mendes-France ígéretet tett, hogy nagymennyiségű mezőgazdasági terméket vihetnek majd ki NyugatNémetországba és ebből kifolyólag kiviteli prémiumot kapnak. Ugyanakkor I nem szabad megfeledkezni arról, hogy az amerikai monopóliumok körülbelül 1000 milliárd frank tőkét tartanak ellenőrzésük alatt Franciaországban, nem szólván a francia gazdasági és politikai életbe való egyéb behatolásról. Mindez hozzájárul annak megértéséhez, milyen érdekek érvényesülnek Franciaország mai áldatlan külpolitikai irányzatában. Ratiani megjegyzi, hogy a francia finánctőke célkitűzései mindjobban beleütköznek az amerikai és nyugatnémet trösztök törekvéseibe, hiszen e trösztök Franciaország minél nagyobb meggyöngítésére törekednek. Így hát — enyhén szólva — hiú ábránd a nyugatnémet és francia monopóliumok tartós „baráti megbékélése". Az Egyesült Államok telhetetlenségét fényesen példázza Dél-Vietnam is, mely ma az egyre elégedetlenebb néptömegek felett garázdálkodó különféle martalőcbandák x kezén van. Dél-Vietnam tulajdonképpeni ura ez idő szerint az amerikai Collins tábornok, aki erőteljesen kiszorítja a francia befolyást és amerikai dollárok, meg szuronyok segítségével nyíltan támogatja Diem bábkormányát, az USA zsoldosát. Az amerikaiak mindent elkövetnek, hogy Dél-Vietnamot második' Dél-Koreává alakítsák át és hogy szabotálják a választásokat. Dél-Vietnam dolgozói ugyanis az ország egyesítését követelve sem a francia, sem pedig az amerikai imperialistákról tudni sem akarnak és mint a saigoni megfigyelők, maguk is elismerik, 90 százalékban a Vietnami Demokratikus Köztársasággal és Ho Si-minh elnökkel rokonszenveznek. Mendes-France a hónap közepe táján Nyugat-Németországba utazik, ahol Adenauerrel folytat majd tárgyalásokat. Ezek középpontjában — mint a l'Humanité írja — lényegében a még mindig tisztázatlan Saar-kérdés áll, amely a bonni parlament számos képviselőiben elégedetlenséget keltett és így nincs kizárva, hogy Adenauer ezzel kapcsolatban újabb követelésekkel lép majd fel. A francia miniszterelnök jelenleg Rómában időzik, ahol Scelba olasz miniszterelnökkel, Martin külügyminiszterrel és Vanoni gazdaságügyi miniszterrel tárgyal. A tárgyalás homlokterében a fegyverkezési pool (csúcsszerv) áll, amely a Nyugat-európai Unióban résztvevők hadianyagtermelését és a tagállamoknak szánt amerikai megrendelések elosztását hivatott irányítani. Mendes-France a hírek szerint egy Franciaország, Olaszorsz'ág és Nyugat-Németország részvételével működő fegyverkezési csúcsszervet igyekszik tető alá hozni. A szorosabb együttműködés érdekében javasolni akarja, hogy Olaszország és NyugatNémetország is vegye ki részét a francia közigazgatás alatt álló északafrikai területek kizsákmányolásából. Mendes-France az alkotmányra fitytyet hányva igyekszik a manillai szerződést közvetlenül a Köztársasági Tanács által ratifikáltatni, amit még a I polgári „Le Monde" című lap is „szokatlan eljárásnak" minősít. MendesFrance azzal az indokolással akarja a parlamentet megkerülni, hogy a manillai szerződés, melyet egyébként még egy tagállam sem ratifikált, nem tartalmaz pénzügyi kötelezettségeket, ami azonban merő valótlanság. Hiszen már maguk az Indokínában állomásozó haderők is a manillai szerződés alapján létesít ndő „egyesült" haderők tagozatának tekintendők. A francia kormány mindezen mesterkedéseit betetőzik a választójog gyakorlásának megnyirbálására irányuló törekvések. Az imperialisták háborús készülődései megkövetelik a demokrácia eltiprását, a fasizálást. Ezért a francia kormány az arányosság elvének érvényesítése helyett a szavazatok abszolút többségére épülő választásokat akarja bevezetni, ami tág teret nyitna a reakciós erők tömörülésének, cselszövényeinek és sötét manővereinek. íme ez a gyümölcse az amerikai imperializmussal való paktálásnak. Az amerikai monopolistákat leírhatatlan félelemmel tölti el a Szovjetunió vezette hatalmas béketábor növekvő ereje, és a közelgő súlyos gazdasági válság elj hárítására vagy legalábbis enyhítésére j nem a békés együttélés, a gazdasági j együttműködés útját választják, ha| nem egy újabb világháború előkészítésén dolgoznak. A gazdasági válság még nem bontakozott ki távolról sem teljes > mértékben, de — minden fegyverkezés ellenére is — az USA széntermelése már tavaly 17 százalékkal csökkent, az acélipar csak 70 százalék erejéig tudta kapacitását kihasználni, a farmerek jövedelme 5 százalékkal esett. 1955-re óvatos becslések szerint öt millió munkanélkülivel számolnak, nem szólván a csak részben foglalkoztatottak millióiról. Éppen az elmúlt napokban volt a newyorki tőzsdének újabb „fekete péntekje", ami egy hivatott amerikai gazdasági szakértőben az 1929-es összeomlás emlékét idézte fel. Nyilvánvaló, hogy a fegyverkezési konjunktúra csak egy maroknyi monopolistának igér „aranyeső"-t és a tömegeknek csupán fokozott elnyomorodást és még súlyosabb jármot jelent. Bizonyos, hogy újabb világégés az imperializmus pusztulását vonja maga után, de számolni kell a háborús kalandorok öngyilkos vakmerőségével is, akik elsősorban a Szovjetunió és a béketábor többi országainak roviíára szeretnék m?g >ldani válságukat és áthidalhatatlan ellentéteiket. S J.