Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-12 / 10. szám, szerda

1955. .január 13. M Sio A merész újító Barátom meséli, hogy az újságot nem szerette. Mert minek az? Egyáltalán minek van szükség újságra. Valamikor újság nélkül is megéltek az emberek. És önmaga igazolására mindig a valamikort állította a miértre ellenlábasként. Ma újságárusító bódé mellett elha'adt. fejét elfordította és a túlsó oldalon sorakozó épülettömböket nézte. Ámde barátom Pozsony szélén lakik, onnan pedig csak villamoson érhet pontos időben a munkahelyére. Megtanult hát reggelente tülekedni, könyököt használni a megállónál. Úgy teltek a hétköznapjai, hogy felszállt a villamosra, csüngött tizenöt percig a feljárónál, egészen a félkezére bízvq^ testsúlyát. Ennél több nem is történt volna vele, . ha a megszokott megállónál ugyanabban az időpontban nem vár villamosra egy mogorva nézésý, hoszszúkarú, pocakos ember, aki, ha barátom leült, a kocsiban sző nélkül mellé telepedett. Ez még nem bo$zszantotta, mert valamikor is ültek egymás mellett az emberek villamosban, feltéve, ha került számukra hely. Az dühítette jobban, hogy az oldalán terpeszkedő pocakos minden reggel újságot húz elő a jobb felső zsebéből és azt Olyannyira szétteríti, hogy őt eltakarja a világ elöl. Tétovázás, ingerültség mozgatta ilyenkor az ádámcsutkáját. Legszívesebben megfenyítette, megpirongatta volna az izgága újságolvasót. De arra gondolván, hogy valamikor is lettek dühösek az emberek és uralkodni is tudtak indulataikon, megzabolázta kikitörő érzelmeit. A pocakos ember ezzel új helyzetet teremtett a villamosban. Barátom orra előtt naponta kiteregette a lapot és neki akarva-akaratlanul bele kellett pislantania. Legeltette szemét, futkosott, le s fel a sorokon. Kelletlenül, különféle arcfintorokkal tétté ezt, míg egy érdekfeszítő hírbe bele nem botlott. Arról volt szó a cikkben, hogy Szicília partvidékén sok száz áldozata volt a földrengésnek. Nemcsak a szeme, de a lelke is kívánta már az efféle szellemi táplálékot. Ügy, hogy ha valamelyik reggel korábban kocogott ki a megállóhoz, hát két villamost is eleresztett a szenvedélyes újságolvasó pocakosért. Mikor összetalálkoztak, képes volt a legjámborabb embereket is mellentgszítva a pocakos újságja mögé húzódni. És ez így ment el addig, míg csak a pocakos észre nem vette barátomban a tolvajló szarkát és rá nem csapott. A zsugori ember hangján parancsolta meg: — No csak ide a 15 fillért! — Azt meg miért? — szeppent meg a barátom. — A fele újságért! Azt gondolja, nem látom, hogy minden reggel az újságom mögé tolja az ábrázatját. Magának veszem én a lapot, ajándékba, mi? Barátomat meghatotta az oktató rábeszélés. Elővette pénztárcáját és kifizette az óhajtott összeget. Attól a naptól kezdve második lett, aki kiteregette az újságot maga előtt, miután felszállt és leült a villamosban. Senkitől és semmitől nem zavartatva olvasta, falta a híreket. Módszere rabul ejtett másokat is. Később negyedmagával foglalt el egy padsort, miközben zsúfoltan, összeszorultan egymás lábafején keresve egy tenyérnyi helyet, álltak az emberek. Ha ilyenkor formás női láb keresett lábafején menedéket. felszisszent és szúrós szemét fenyegetően szegezte a hölgyre. Azt mondta a tekintet: — Olvasson maga Is, akkor nem kell a lábamon pihengetnie, lesz helye. Aztán megint elmerült az olvasásban. Se nem látott, se nem hallott, a hírekben böngészett. Az élesen sipító asszonyok és a dörmögő vénemberek megjegyzését, hogy olvasson otthon, vagy a klubban, vagy a könyvtárban, eleresztette a füle mellett, mivelhogy abban rosszmájúságot vélt. Mert miért olvasna otthon, mikor ő hajszál pontosan tudja, hogy a pocakos is csak a villamosban olvas. Az otthoni betűzgetés semmi más, csak időpazarlás. A feleség lebetegedne az unalomtól, az anyós meg a szomszédolásra kapna, másnak mondaná el, amit neki készítgetett. Szóval az utasok véleménynyilvánítása csak megerősítette olvasási szándékában. Feltámadt benne és uralkodott rajta a „csakazértis" szelleme* mert hogy valamikor nem volt őlyan jól ágyazott talaja az irigységnek, mint manapság. Tüntetően, kihívóan forgatta a lapot, kiszemelvén magának a cserencsétlen áldozatot, aki majd a villamosban. olvasása ellen szól. Kifőzte, hogy aki mukkanni mer, aki irigységtől fűtötten gáncsoskodik, ' azt rács mögé tetteti, mert az közönséges antiszocialista. De erre nem került sor. A legvadabb polgár sem ment tovább a lemarházásnál. Barátom pedig oly messze ment az olvasásban, hogy az egyik fényes tavaszi napon, amikor mindenféle virágok nyíltak, a parkokban szerelmespárok súgdolóztak, bekopogott a közforgalmi vállalat hivatalába és papírra fektetett lijítási javaslatot adott át a felelős hivatalnoknak. A javaslatban ez állt: — Az olvasás mindennapi szükséglet. Éppen azért, hogy egy perc se maradjon kihasználatlanul, vezettessék be, hogy a villamos azon fülkéjében, amelyben vezető nem ül, mozgókönyvtár nyittassék. Az alkalmazott kedvezőnek találta a javaslatot. A részletkérdések megbeszélésénél azonban rájött, hogy az ötlet megvalósíthatatlan, mert az utasok percenként váltakoznak, felszállnak, leszállnak. Ebből pedig az következne, Hogy az emberek csak a könyvet kölcsönöznék ki és nem olvasnának. Barátomat leverte az elutasító válasz. Lekókadt fővel támolygott ki a hivatalból és az utcán megállapította, nem sok értelme volt -ráfanyalodni az olvasásra. Hogy az utasok le s felszállnak? — füstölgött Hát még ez is problémát okozhat a mai világban? Elzárnák a ki járót a végállomásig és jöhetne a mozgókönyvtár. Ah, de van is annyi esze a közforgalmi vállalat alkalmazottjának, hogy ezt kitalálná. — Mondtam én — tagolta félhangosan, hogy .valamikor újság és könyv nélkül sem voltak olyan ostobák az emberek, mint manapság. Ilyen gondolatoktól felbuzdulva keresésére indult a mogorva kinézésű pocakos embernek, aki őt az olvasásra rászoktatta, hogy felgyülemlett keserűségéből bele is csorogtasson. Hogy aztán rátalált-e vagy se, mellékes dolog. Fontos az, hogy amit a pocakostól megtanult, nem felejtette. Olvas máig is. de soha sem odahaza, hanem a villamosban. Ha megpillantják a kiteregetett újság mögött ő az! Mács József NICOLAS GUILLEN (Kuba) Sztálin-békedíjas : A én földem kíoül édes r i szít na Magda Matuštiková színműve Ivan Bukovčan, a „Szülőföld muzsikája" című sikeres szlovák film forgatókönyvének írója filmje mesevázának és alakjainak felhasználásával „Faragatlan emberek" címmel népies játékot is írt. A dalokkal és táncokkal tarkított játékot még tavaly tavasszal nagy sikffrrel mutatta be elsőnek az eperjesi J. Zábrodský Színház. Az évad elején a bratislavai Nemzeti Színház is műsorra tűzte Bukovčan darabját és a bemutató után élénk vita indult, vajon ez a dal- és táncbetétes vígjáték, — amelyet a Nemzeti Színház legjobb művészei igazi komédiázó kedvvel nagy sikerre vittek — a szlovák színműírásban új fejezetet és követendő új utat jelent-e? A vita végül azzal zárult, hogy elismerte Bukovčan . tagadhatatlan erős tehetségét, ízes nyelvét, jellemfestő erejét, és vígjátékát a színvonalasan szórakoztató hasznos dalos játékok közé sorolta. A második újdonság, az államdíjas Ladislav Mňačko „Életadó víz" című verses játéka, amelyet a Falu-Színház mutatott be a Nová scénában, már nem könyvelhetett el nagyobb sikert. Fő oka ennek, hogy a tehetséges fiatal író, akinek a „Hídépítők" című államdíjjal kitüntetett játéka az új, szlovák drámaírásnak kiemelkedő műve — nem tudta eldönteni, ki felé adresszálja költői mondanivalóját. Talán ha az ifjúságnak szánta volna darabját és több meseszerüséget visz monianivalójába, megszűnt volna kettőssége és a siker ezúttal sem maradt volna el. Ar évad harmadik újdonsága Magda Matuštiková „Krisztina" című játéka, amelyet a bratislavai Nemzeti Színház mutatott be, igazolja, hogy a fiatal írónő napjaink kérdéseire érzékenyen reagáló, a darabírás technikájában meglepően jártas, nagy nyelvi kultúrájú, friss, ígéretes tehetség. A fasizmus alkonyán lejátszódó dráma egy kopanyicsár-család életét viszi a színpadra. Valuchné, a család feje, évekkel ezelőtt száz és száz kopanyicsár-asszonyhoz hasonlóan lenvászonnal, hímzett fehérneművel házalt. Férjével együtt gyűjtött, kuporgatott, fogához vert minden garast; az úgynevezett szlovák állam idején már •boltot nyithatott a család és félig megtartva a paraszti életformát, kistőkéssé vedlett. Az idősebb fiúnak már nincs ínyére a szatócskodás, álmai merészebbek, a család pénzével gyanús üzleteket köt a németekkel. Egy szövődé vagy lengyár létesítéséről ábrándozik. Ezt a kupeckedő családot át és átjárják a harácsolás, a vagyonszerzés miazmái. Nincs egy szemernyi tisztaság és emberség bennük, ragadozók és hiénák, akik apró csalások mellett nagyobb gazemberségtől, zsidó vagyon harácsolásától sem riadnak vissza. Amellett Valuchné kezében ott az imakönyv, a család minden tagja buzgó templomjáró és a jámbor, istenfélő szavak sem hiányoznak szótárukból. Ezeknek jöhet a változás, az új világ őket szerintük senki sem vonhatja felelősségre, hiszen nem voltak benn a Hlinka-pártban, nem politizáltak, a gárdát is messze elkerülték. Ebben a fojtó, Osztrovszkij „Viharjára emlékeztető kupeckedő környezetben él tíz esztendő óta Krisztina egy magtalan férj oldalán. Szegény lányként kényszerült a házasságra, hogy szülei és testvérei nyomorán enyhítsen. A Valuch-ház bűnét tetézi, hogy férje magtalanságát eltitkolják előtte és őt mondják meddőnek. Krisztina találkozása Ondrejjal, fiatalkori játszópajtásával, felébreszti asszonyiságát és megnyitja szemét. Ondrej nemcsak szerelmet ad az asszonynak, hanem igaz emberséget is. A zsarnok anyós elveszti Krisztina felett a hatalmát, már nem alázhatja meg többé A szabadság szelétől, a szerelemtől és emberségtől megérintett asszony gyermeket vár a partizánnak beálló Ondrejtól, el akarja hagyni férjét, de szerelmese kérésére marad, hogy segíthessen a partizánoknak. Ondrej közvetlenül a felszabadulás előtt hősi halált hal, Krisztina pedig gyermekével és volt kedvese édesanyjával elhagyja a gyűlölt Valuch-házat. Dióhéjban ez az új szlovák dráma tartlima. amelynek az író helyesen a Valuchcsalád alcímet adta. A nézőt mindenekelőtt a Valuéhcsalád és környezetének éles szemmel megfigyelt, reális rajza ragadja meg. Sajnos, az első képekben kitűnően beállított alakok a továbbiakban nem mutatnak újabb jellemvonásokat. így érdektelenné válnak, nem fejlődnek, s mindent úgyszólván előre tudunk róluk. A törések különösen a dráma érzelmi vonalán mutatkoznak, Krisztina és Ondrej kapcsolatában sok az elképzelt, belemagyarázott elem, túlságosan érzik az író szándéka, hogy ne állítson a néző elé egy mindennapos házasságtörést. Minden további hiba ebből a mesterkélt érzelmi kapcsolatból adódik. Az sem hihető, hogy Krisztinának a tíz év folyamán senki sem árulná el férje magtalanságát, amikor ezt úgyszólván az egész falu tudja. Hihetetlen, hogy szerelme édesanyja is meghagyja tévhitében. De az író erre a motívumra épített és ez zsákutcába juttatta. Annak ellenére, hogy a darabnak vannak hibái, sőt kirívó hibái és hogy a legtöbb alakjában, a jellemformálásban ott érezzük az* elődöket, főleg Osztrovszkijt, Csehovot és Gorkijt, figyelemreméltónak kell tekintenünk a fiatal írónő első darabját. A hiányokért részben kárpótolja a nézőt a ValuchAz én földem kívül édes, De keserű ám belül, Az én földem kívül édes, Friss tavasszal, zölddel ékes, De epét ad fűszerül. Fásult ég kék boltozatja, Gyászt és kínt lát eleget! Fásult ég kék boltozatja, Hej, Kuba, te istenadta. Hej, Kuba, te istenadta, Mért is oly kék az eged! Fa-madárnak hozta csőre Hozzám ezt az éneket. Fa-madárnak hozta csőre Hej, Kuba, tudd meg belőle Fiad mondja teneked, Hej, Kuba, tudd meg belőle Hogy zöld partod bánat őre, Hogv zöld partod bánat őre, Könny és vér a tengered. Mosolyodban, a kacérban, Fiad mondja teneked, (jjsupa könny és csupa vér van Mosolyodban, a kacérban, Könny meg vér van, Könny meg vér van, Könny meg vér van. Jaj Itt a föld gyermekének! Alighogy megszületik, Sírgödörbe fektetik, Jaj itt a föld gyermekének! S ki városban született, Ha kubai, koldusfajta, Pénztelenség, éhség hajtja, S alamizsnát kéreget, Még ha kalap van is rajta S át is táncol éjeket. (Mit tagadni nem lehet, Mért ne öntsem rímes jajba?) Tegnap spanyol volt, ma jenki, Ez a föld az én hazám Igazán. ' Árva népen és hazán Tegnap spanyol ült, ma jenki. Senki, senki meg nem menti, Mert magában Él a nép e bús hazában. Kell Itt minden jó tenyér, Ha fekete, ha fehér, Ha rézbőrű és ha sárga, Belecsapunk, mit se várva, A jó tenyér kincset ér, Ha fekete, ha fehér, Ha rézbőrű és ha sárga. De egy jenki istenverte Kezét tegnap rámemelte, Rám bizony. Odalenn a kikötőben, Ott bizony. Jenki matróz volt a kerge, Aki azt az istenverte Kezét tegnap rámemelte Odalenn a kikötőben, Ott bizony. El is vitték lepedőben, Így járta meg az a kerge, Aki lenn a kikötőben Kezét tegnap rámemelte, Ügy bizony! Fordította: Gáspár Étidre. • * )3orsóleoesl főzött amjcim Borsólevest főzött anyám. Dicsértem. — Jóízűen ettem a favágás után — és téged láttalak, amíg beszéltem anyámhoz: Téged láttalak homlokán a hasonlatok tükrében ragyogni, téged! kit úgy szeretek, mint anyámat: mint gyermek tudja az anyját szeretni, mint érti már az örök vágyat. Anyám szemében a te szemed fénye, homlokán, homlokod okos redője, mozdulatában a te mozdulatod. Szeretlek téged, szeretlek anyámban, anyámat benned, szemed sugarában: őt csókolom, ha csókolom homlokod. Gyurcsó István. elszabadulás Látom, — mint ki lázálomból ébred: mily szép lett az élet... Pár év előtt fárasztó kemény volt, jártam ezer poklot, rögös utam — a letűnt világban — felvérezte lábam, de én daccal vártam ... Vasmarkával a bilincs szorított s egyszerre — lehullott. Szabadon állok a napfényben végre! Tűrtem, — de meqérte ... B. Méti Anna. macs Hirdetem, az ész hatalma nagyobb, mint minden víg erő. Mind koldús az üres ember; s halálig vakon törtető. Ö, nyíljon ki mintfen szemed, testvérem, betűre vakulj! Okos szó mossa füledet, halálig küzdj, tanulj, tanulj! Dénes György. család hiteles rajza. Matuštiková valósággal pőrére vetkőzteti ezeket a harácsolókat és szólamok, frázisok nélkül éreztetni tudja a szlovák fasizmusnak minden fortéimét és bűnét. Ez a leleplező, sok frázisában jó környezetrajz és a Valuch-család egy-egy tagjának kitűnő jellemzése fő erősségei az új szlovák drámának. Kár, hogy az író a befejezésben ezt a családot mint összekovácsolt egészet mutatja. A megtorlásnak, a bűnhödésnek a veszélye nem fenyeget, mert nincs széthúzás és egyenetlenség, marad minden a régiben. A Nemzeti Színház előadása figyelemreméltó. Julius Pántik, a Nemzeti Színház államdíjas művésze első rendezésével bebizonyította rendezői rátermettségét. Hana Meličková Valuchné és Mária Banciková Krisztina szerepében kitűnőek. De/6 sikerben része van Karol Machata és Vlado Ďurdik játékának is, akik felváltva játsszák Krisztina szerelmesét, Ondrejt. Egri Viktor.