Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-01 / 1. szám, újév

4 tfJSZO I$5S. OJ-ÍV A Lengyel Népköztársaság szejmje, a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája és a Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlése képviselőinek konferenciája (-Folytatás a 3. oldalról.) német állammal természetesen már n..m lehet tárgyalni. Ez a rendkívjl komoly helyzet az új agresszió ál tal különösen veszélyeztetett államok feladatáyá teszi, hogy már most mérlegeljenek minden intézkedést, hogy az ilyen fejlemények ne lepjék mey őket. „A békeszerető nemzetek nem tűrik — hangsúlyozta a szónok — hogy a német militarizmus ismét felemelje fejét és az áldozatok újabb milliói felett diadalmaskodhassék. Népünk nagy többségének nevében szilárd elszántságunknak adunk kifejezést, hogy nem engedjük, hogy a német nemzat nevét újból bemocskolják." Dr. Dieckmann beszéde további részében arról a rendkívüli felelősségről beszélt, smely ebből az egész heiyzetból Németország egyre hatalmasadó békés erőire hárul. Németország nyugati részében is a lakosság nagy többsége egyre erősebben tudatosítja ezt a felelősségét. Ezt többek között kifejezésre juttatják a nyugatnémet munkások, elsősorban a nyugatnémet ifjúság hatalmas gyűlései és más manifesztációi. Ugyanilyen határozottsággal a megértés politikája és a remilitarizálás elvetése mellett foglaltak állást a parasztok széles körei, a dolgozó értelmiség nagy része és az egyházak számos becsületes képviselője is. Sajnos, Németország Szociáldemokrata Pártja jobboldali vezetősége mindeddig nem vonta le a kívánatos végső következtetéseket választóinak világos akaratából. Ez annál sorsdöntőbb, mivel az amerikai imperialisták háborús terveinek következményei NyugatNémetországot a teljes pusztulással fenyegetik. A béke megmentéséhez és biztosításához nem vezet semmilyen más út, csak az, amelyet az összes európai nemzeteknek megmutattak a Moszkvában összejött államok. Ezen a téren a Német Demokratikus Köztársaságban teljes egyértelműség uralkodik. Az NDK népének elszánt akata. hogy befejezze országépítését, amelyben nagy sikereket ért el és elszántan szembeszálljon minden támadással, amely nehezen kivívott vívmányai ellen irányul. Ha összehasonlítjuk az erők viszonyát a békehívek és a háborús gyújtogatok között egész Németországban — jelentette ki dr. Dieckmann — megmutatkozik a békeszerető Németország világos túlsúlya. Ezért a németországi két tábor közötti harc eredménye kétségtelen. A hatalmas népi szorgalom végül a békeszerető németek elszánt akaratát egész Né metországban győzelemre vezeti. A békeszerető németeknek ez a biztonsága elsősorban azon alapul, hogy a demokratikus Németország, harcában hű barátok állanak olda'-án. A legfontosabb feladat e barátságot egyre gondosabban ápolni. Főleg arról van szó, hogy még szorosabb kapcsolatokat teremtsünk a Német Demokratikus Köztársaság demokratikus szomszédaival, a Lengyel Népköztársasággal és a Csehszlovák Köztársasággal és új szerződésekkel, valamint egyezményekkel egyre jobban megszilárdítsuk e három állam biza'ínát és barátságát és biztosítsunk minden olyan intézkedést, amelyek szükségesek államaink és lakosságuk védelmére. Dr. Dieckmann azután a következőket mondotta: „A Német Demokratikus Köztársaság minden téren való megegyezése a Lengyel Népköztársasággal és a Csehszlovák Köztársasággal szilárd biztosítékot teremt három fiatal demokratikus államunk biztos jövőjének és sikeres országépítésének biztosítására. „Három demokratikus országunk — mondotta végezetül dr. Dieckmann — együttesen már ma a béke védelmi erejének és elszánt akaratának szilárd gátját alkotja minden támadással szemben. És e nagy gát mögött áll az éppen oly békeszerető, mint hatalmas Szovjetunió, valamint, a nagy békevilágtábor összes többi országai is, belszámítva az új Kínában levő 600 millió barátunkat is. Mindezek az emberek a békéért harcolnak. Nem támadnak, nem csalnak és nem ismernek gyűlöletet. Mindnyájan az emberek kölcsönös békés együttélését óhajtják. Azt akarják, hogy saját akaratuk szerint építhessék otthonaikat. Aki ebben fegyveres hatalommal akarná megakadályozni őket, felismeri, hogy otthonuk, hazájuk, nemzeteik békéjéért harcba mennek, az utolsó harcba a béke örökös megzávarói és eUenségei ellen és ebben a harcban győzedelmeskednek." A konferencia vitával- folytatódott, amelyben felszólaltak a részt vevő parlamentekben képviselt egyes politikai pártok képviselői. Magyarok a cseh határvidéken Szép a mi hazánk hegyes-dombos tájaival, sík rónaságaival, kanyargó vizeivel, párját ritkító természeti gazdagságával, de legfőként embereivel. Csehek és szlovákok mellett a magyarok is kiveszik méltó részüket a munka nagyjából. Se. szeri, se száma azoknak az elismeréseknek, amiben derék magyar munkások, szorgalmas szövetkezeti vagy egyénileg gazdálkodó parasztok és tehetséges értelmiségi dolgozóink részesülnek. Most legutóbb magyar nemzetiségű képviselőket is választottak a nemzetgyűlésbe is a Szlovák Nemzeti Tanácsba. Régen pedig a nemzetiségek elleni soviniszta uszítás is hozzájárult ahhoz, hogy a kisemmizett szegényember csak a választások után jött rá, hogy hazug Ígéretekkel megint becsapták. Földbirtokosra, gyárosra, kulákra vagy papra adta szavazatát. Most a proletárinternacionalizmus jegyében a választók nem a képviselőjelölt nemzetiségét nézték, hanem azt, hogy milyen ember, mit tett eddig a népért, a hazáért. Azokban a régi időkben köztársasSgunkbeli magyar ember falujánál tovább nem jutott, legfeljebb ha kivándorolt. Az „édes haza" mostoha viszonyai a mindennapi kenyeret sem biztosították. Mennyire más most a helyzet. Magyar dolgozóink a köztársaság bármely kerületében tudásuk, te• hetségük alapján elhelyezkedhetnek, érvényesülhetnek. A napokban a cseh határvidéken, a Karlový Vary-i kerületben jártunk. Azelőtt legfeljebb gróf Apponyi Albert, báró Szterényi József, Szüllő Géza, Krausz Simon, a hírhedt bankvezér, a püspök urak, gyárosok és nagykereskedők járhattak oda zsíros falatokkal túlterhelt gyomrukat kúrálni. Skalnán meglátogattuk az állami gazdaság igazgatóságát. Ott dolgozik a komáromi Csehi István, mint, traktoros. Dallos Ferencné, hat gyermek anyja, Cheben dolgozik az államvasutaknál. Tizenhat éves lánya Brnóban autószerelést tanul az állami munkaerőtartalékok iskolájában. A szomszédos kisvárosban. Löketben, ott találjuk Mihalik Zoltánt, a villanytelep munkasikerekben gazdag gépészét. Soha azelőtt Löketben magyar szó nem hallatszott. Magunk győződtünk meg róla: Mihalikék a szemközti szomszéddal is magyarul beszélgetnek. Karlový Varyban a gyógyulást és üdülést kereső dolgozókon kívül, akik közt szintén akad magyar, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom egyik egészségügyi csoportjának megbecsült és népszerű főorvosa: Dr. Arany György. A cseh határvidék mezőgazdaságában, iparában, közlekedésében,' egészségügyi szolgálatában és mindenhol, ahol az új életet építjük, ott segítenek tízezerszámra a köztársaság magyar, teljesen egyenjogú állampolgárai is. Dolgozzanak, építsenek tovább, boldoguljanak a maguk, családjuk és a haza javára. Büszkék lehetnek munkájukra. Megbecsülésben és meleg szeretetben részesülnek. Jó Sándor. Közöljük olvasóinkkal, hogy az Új Szó hétfőn, január 3-án a rendes terjedelemben megjelenik Győzfimes torcoic nyomán — „Ezt a hatalmas erőt győzelmes útjában semmi meg nem akadályozhatja" TJz év. A történelem évezredeinek rengetegében rövid pillanat. Mégis ez alatt a rövid i&> alatt milyen óriási változást hajtott végre életében a kizsákmányolás igája alól felszabadult, békében élő nép. Ezekben a napokban, — amikor a népek százmillióinak felháborodott tiltakozását váltotta ki a nyugati imperialisták gaz mesterkedése, a nyugatnémet Wehrmacht felfegyverzésének aljas terve, amikor a világ minden részéből százmilliók emelik fel tiltó szavukat az új háború kirobbantásánák kísérlete ellen — sokan emlékezetükbe idézik a Híz év előtti idők eseményeit. Emlékezzünk vissza mi is. A háború szele közvetlen közelről az 1944-es év őszén csapta meg Füleket és környékét. Az élet még „rendesen" folyt. Az üzletek nyitva voltak, mürostból készült inget, kenyérből néhánydekás fejadagot még lehetett kapni. Az újságok is, elkésve bár, de megjelentek a trafikokban. A város, a falvak lakosai már megszokták a szakadatlan légiriadókat, katonákkal, lőszerrel, összerabolt gépekkel, bútordarabokkal megrakott német teherautók allandó oda-vissza száguldását, a géppisztolyos német őrjáratokat, akik minden utcasarkon igazoltatták az embereket. Megszokták a front elől menekülő kocsikaravánokat, arňelyek telve voltak urasági ispánokkal, csendőrfeleségekkel és más hasonló elemekkel. Beletörődtek állataik elhajtásába, terynényeik elrablásába is, belenyugodtak abba, hogy este nyolc után nem mehettek ki az utcára. Akkoriban nem nagyon tűnt már fel az árvák, özvegyek sírása sem. Csaknem minden családnak megvolt a maga fájdalma, elesett fiú, apa, elhurcolt családtag után. A füleki gyár hatalmas kéményei még akkor is füstölögtek, amikor a front már erősen közelgett a városhoz. A gépek nagyrésze működött, ámbár hol itt, hol ott adódott elő üzemzavar. Ki csinálta? Mi okozta? Véletlen-e vagy szándékosság? Nem lehetett kideríteni,. A hadiüzem parancsnoksága az utolsó pillanatig hajszolta a, termelést. Hulita, az üzem hírhedt vezérigazgatója, abban az időben jelentette ki: „Elég akkor megszólaltatni a légvédelmi szirénákat, amikor az első bomba leesik az üzemre." A német katonák rettegtek a partizánoktól. A szlovák határ közelsége, a vidék vegyes lakossága megsokszorozta óvatosságukat. Állandó őrjáratok cirkáltak a hegyekben, az utakon. Herold nevű füleki földbirtokos vezetésével felfegyverzett nyilasok partizánvadászatokat rendeztek. Mindhiába. A fasisztákat gyűlölő lakosság jól megőrizte titkát, elrejtette, támogatta a fasizmus ellen fegyverrel küzdőket. Egy késő őszi napon egy Fülekhez közel eső vasúti őrház közvetlen közelében partizánok aknájára utott egy tankokkal, lőszerrel megrakott, front felé haladó hoszszú német tehervonat. A szállítmány nagy része megsemmisült, sok halott fasiszta maradt a romok alatt. Jó munkát végeztek a partiánok. Hosszú időre megbénult a 'orgálom, hetekig tartott, amíg az idevezényelt munkásszázadok eltakarították a roncsokat és helyreállították az összeköttetést. Tíz év távlatában lassan elmosódnak az emlékek. Vannak azonban olyanok, amelyek kitörölhetetlenül bevésődnek az ember emlékezetébe. Hosszú éveken át dolgoztam a füleki gyárban. Szívemhez nőttek a gépek, az emberek, az egyszerű munkások, akiknek a mindennapi kenyeret jelentették ezek a gépek. Délutáni műszakra jártunk akkor. A délelőtt nagy ré szét azzal töltöttük, hogy a gránátok, aknák mindinkább közelebb hangzó robbanásából próbáltuk megállapítani, mennyit haladtak emlőre a szovjet katonák. Ezen a dél előttön már a gépfegyverek kelepelését is hallottuk. Már a gyár kapujánál észrevettük, hogy valami rendkívüli történt az üzemben. Zöldrefestett német katonai teherautók fordultak ki egymásután a gyár kapuin, esztergapadokkal, gépekkel terhelten. Faarcú német katonák géppisztolyukat markolva ültek az autó tetején. Ott vonultak el egymás után az ökölbeszorult kezű munkások sorfala között. Pali bácsi. Öreg munkatársam. Talán még emléjcszel rá, milyen dühtől elszorult hangon sziszegte feléjük minden becsületes füleki munkás véleményét: „Bitangok, rablók Bent a műhelyben szívet szomorító látvány várt bennünket. Letépett hajtószíjak, szétszedett gépek mindenfelé. Felfegyverzett banditák arra kény szerit ették a munkásokat, hogy a kenyerüket, munkájukat jelentő gépek legfontosabb alkatrészeit ládákba csomagolják és felrakják a német teherautókra, vagonokra, nehogy a diadalmasan előretörő szovjet csapatok' győztes harcát segítsék. Hogy. tervük nem sikerült teljesen, hagy az alkatrészek, gépszíjak helyett a ládák egyrészébe ócskavasak, kövek lettek becsomagolva, arról is te tudnál bővebb felvilágosítást adni, Pali bácsi, aki sok harcos kommunista társaddal, életedet tetted kockára, azért, hogy a füleki gyár gépei a felszabadulás után minél előbb megindulhassanak. Az esztelen, állatias pusztítás képei következnek ezután. Éton-útfélen döglött állatok hevernek, szegény emberektől összerablott, elhajtott jószágok. Házunk közelében karácsony estéjén német üteg ágyúi szólalnak meg. Kis falvak házikóit rombolják szét lövedékeik. Bent a szobában részeg német tisztek dőzsölnek. Ma még látszólag gondtalanul tivornyáznak, másnap már megtépázva fut közülük, aki tud a szovjet hadsereg messzehordó ágyúinak pontos becsapódásai elöl. Közömbös arcú katonák haladnak végig az aláaknázott vasútvonalon. Minden 15 méteren Jehajóinak, meggyújtják a sínekre aggatott robbanóanyag gyujtózsinórját. A hidak, raktárak a levegőbe repülnek. Emberek Százait hajtják maguk előtt a felfegyverzett gyilkosok. Allatok, nem emberek, emberi mivoltukból kivetkőzve, nem rázza meg őket a rombolás képe. Amilyen kiszámított embertelen kegyetlenséggel hajtották az ártatlan emberek millióit a tömegsírokba, ugyanúgy hajtják végre az emberek által teremtett értékek elpusztítását is. 1945. Újév előtti napjaiban Fülek környékén utolsókat vonaglott a fasiszta megszállás. A szovjet hadsereg óriási tüzérsége szinte állandóak tűz alatt tartotta a német állásokat. A lakosság apraja-nagyja a pincében vészelte át ezeket a ne* pokat. Az egyik este, egész napi szakadatlan ágyúzás után fásultan ültünk az alacsony pincében. A mi kis házunk távol esett minden lakóhelytől, napok óta nem láttunk német katonán kívül senkit. A tűzharc után ekkor szünet állott be. Kint semmi sem mozdult. — Talán már elmentek? — törte meg a csendet anyám bátortalan hangja. Nem kérdeztük, kire érti. Tudtuk, hogy a fasisztákról beszél. Napok óta lestük, vártuk azt a pillanatot, amikor végre elhordják irhájukat a kipusztított házból. Abban a pillanatban borzalmas dübörgés támadt odakint. Ez a hang tízszerese

f százszorosa volt az összes eddig hallott robbanások zajának. A pince ajtaja felcsapódott. Kint lángtengerben úszott minden. A rémülettől, irtózattál eltorzult arcú német tisztek ugráltak be a pincébe. Vértelen ajkuk egy szót ismételgetett remegve: „Katyusa". Ezen az, éjszakán jelentek meg házunkban az első szovjet katonák. Megdobbanó szívvel néztem a pince ajtaja előtt álló idegenszerű ruhájú, szálastermetű fegyveres férfiakra. Kézzel-lábbal próbáltuk megérteni egymást. Egyikük, alig tizenkilencéves fiú cigarettával kínált. Vastag, hosszúszipkájú orosz cigarettával. Másnap egy katonaorvos érkezett hozzánk, egészségügyi katonákkal. A hosszú, pincében-éléstől a legyengült családot megvizsgálta, gyógyszerrel látta el. Ekkor már kimerészkedtem a pincéből. Segíteni akartam nekik fát aprítani, hogy legyen mivel befűteni. Egy német akna azonban túlságosan közel esett le. Az egyik egészségügyi katona, szálastermetű, idősebb, bajuszos ember, nyömban kézenfogott és leparancsolt a pincébe. Mondott is közben valamit, talán azt, hogy jobban vigyázzak magamra. A szovjet katonák győztes élőnyomulását nem tudták megállítani a fasiszták a legkétségbeesettebb erőfeszítéssel sem. A front elvonulása után a volt nérnet állások között szétszórt röpiratokat találtunk, amelyek a „végső győzelem" érdekében az utolsó leheletig tartó kitartásra buzdították a fasiszta katonákat. Akik megpróbáltak kitartani, azok ott hevertek az állások között holtan, fagyos rögöket markolva. Társaik meg, ki tudja hol szaladták már akkor a szovjet katonák diadalmas fegyverei elől. Ezekben a napokban a szovjet hadsereg csapásai alatt ezen a fronszakaszon 5000 ellenséges katona esett el és több mint 6000 került fogságba. Egy öreg bácsi, aki végigjárta az első világháború frontjait, nem sokkal a németek futása után kint állott az országút szélén. Ahogy nézte az előrehaladó szovjet harckocsik, ágyúk sokaságát, a végeszakadatlan sorokban haladó teherautókat, rajtuk a legmodernebb fegyverekkel felszerelt szovjet katonákat, azt mondja: „Ezt a hatalmas erőt győzelmes útjában semmi meg nem akadályozhatja." Tíz évvel ezelőtt, december 30án lépett az első szovjet katona Fülek területére. Újév napjának reggelén már megindult a munka, az új élet a gyárban. Öregek, fiatalok, férfiak, asszonyok, jöttek a romokat eltakarítani. Előkerültek a nagy kockázat árán elrejtett gépalkatrészek. Serénykezű munkások szerelték össze őket és néhány napon belül megmozdult a műhelyekben néhány gép kereke, új életre ébredt a gyár. Füleken is, a gyárban is, sok minden megváltozott azóta. A háború ütötte sebeket megfoldozta a dolgozók szorgos keze. A régi gyár mellett új, hatalmas műhelycsarnokok épültek. Mint mindenütt hazánkban, itt is új lakások százai épültek fel az elmúlt évek során. A város állandó fejlődése, a valamikor nyomorgó munkáscsaládok mai gondtalan és egyre szépülő élete jellemzi ma Füleket. GÄL LÁSZLÓ f