Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-01 / 1. szám, újév

1955. O J É V UISZO Színházak és színházi esték Moszkvában Ha a színjátszás feladata tükröt é tartani a társadalom elé, hogy ubban — Shakespeare Hamletjének szavai szerint — a kor meglássa önábrázatát, akkor azt kell mondanunk, Moszkva színjátszó művészete ezt a funkciót világszerte elismert és a maga nemében egyedülálló művészi finomsággal és lendülettel teljesíti. Még hozzá milyen méretekben történik ez! Esténként Moszkvában harminc színház nyitja meg kapuit, s mintegy harmincezer látogatót .fogadnak be, akik valamennyi nézőteret az utolsó hfelyig megtöltenek. A különböző színházak a több mint hatmilliós város népe számára évenként mintegy tízezer színielőadást* rendeznek. Eľs micsoda dicsőséges, magasrendű hagyományok hordozói a moszkvai színpadok! A Nagy Színház (Bolsoj Teatr) ötemeletes nézőterén kétezer látogatónak van hely. 1776-ban alapították. A Szverdlov- téren emelkedő oszlopcsarnokos épületéhez fűződnek a XIX század folyamán Glinka, Muszorgszkij, Romszkij-Korszakov, Borodin és Csajkovszkij klasszikus zenei alkotásainak bemutatói. Az októberi forradalom után a párt és a kormány kivételes gondoskodásának tárgya volt a Bolsoj Teatr. A legkiválóbb orosz és nyugati zeneszerzők operái és balettjei új rendezésben kerültek előadásra, sok esetben megtisztítva a cári cenzúra és reakciós igazgatók által kierőszakolt torzításoktól. Szovjet komponistáktól 25 'operát és balettett vittek a közönség elé. Sztálin-díjat nyert 12 darab előadása és a Nagy Színház 65 művésze. A Szovjetunió történetében nemcsak ezzel szerepe! a Nagy Színház, hanem azzal is, hogy hagyományos színterül szolgál és szolgált ünnepi gyűlések és ülések számára. Itt hirdették ki a Szovjetunió első/ alkotmányát, itt tartják nagy jeleptőségű történelmi vagy irodalmi évfordulók alkalmával a központi jelentőségű rendezéseket. A Bolsoj Teater-en kívül opera-színpad Moszkvában a SztanyiszIavszkij-Nyemirovics-Dancsenko Színház és az Állami Konzervatórium fiatal erők szereplését előkészítő opera-stúdiója. Operett-színháza is van Moszkvának, amelynek műsorán a magyar könnyűzene is képviselve van Kálmán Imre Montmartrei ibolyájával és Farkas Ferenc Csinom Palkójával. Moszkva legrégibb drámai színháza a Kis Színház (Malij Teatr), ugyancsak a Szverdlov téren, a Nagy Szln* ház szomszédságában. Előtte a polgári társadalom kritikai ábrázolójának Osztrovszkijnak szobrát látjuk. Ebben a színházban mutatták be Gribojedov „Az ész bajjal jár" című szatíráját és Gogoly Revizorát. Ez anynyit jelent, hogy a Kis Színház a múlt század derekén szoros kapcsolatban állott a forradalmi demokraták működésével. Ennek a hagyománynak folytatója a Kis Színház a jelen század húszas éveitől kezdve Leonov Lavrenyov, Kornyejcsuk, Szoíronov és mások drámai alkotásainak előadásával. 1898-bar. nyílt meg a moszkvai Művész Színház, amelynek jellemzésére idézzük Leninnek azt a kijelentését. hogyha van valami a múltból, amit kötelességünk megvédeni és megmenteni, akkor ez a MHAT (Moszkovszkij Hudozsesztvennij Akademickij Teatr). A Szovjetunió két nemzetközi művésze, Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko lángeszű rendezők alapították. Róluk mondotta Gorkij, hogy az orosz művészi kultúra egyik legnagyobb vívmányát, a min.;iszerű színházat ők teremtették meg, s hogy a realista színművészetnek ezt az otthonát nem szeretni — lehetetlen, nem dolgozni számára —S bűn Megragadta és lázba hozta a Művész Színház látogatóinak első nemzedékét műsorának összeállításával és művészi módszerével. Elutasította az élethűséggel össze nem egyeztethető álpátoszt és külső hatáskeresést. Meglepte E nézőket az egyszerűségre törekvő színészi alakltás. sal és a színpadi környezet hitelességével. Megnyitásakor Lev Nyikolajevics Tolsztojnak egy drámai művét mutatta be, majd Csehov darabjaival arattak sikereket, amelyek a polgári társadalom problémáit lélektani oldalról tárták fel. Különösen mély benyomást gyakorolt és emlékezetessé vált a „Sirály" előadása. A Művész Színház függönyén ma is szárnyaló sirály látható. Egyszerű', egyíltal$n nem feltűnő ékesítés ez, a szürkés függönybe be van illesztve egy négyszögletű szövetdarab, s ezen barna színnel kivarrva, vagy talán beszőve egy kiterjesztett szárnyú sirály, mint a realista színműírás és színjátszás jelképe. Tulajdonképpen Csehov nyomán továbbhaladva, Gorkij volt a Művész Színház társadalombírálő-forradalmasító vonalának megteremtője. Itt mutatták be tőle a Kispolgárokat és az Éjjeli menedékhelyet. ötvenkét évvel az utóbbinak bemutatója után, 1954 októberében alkalmunk volt megnézni a Művész Színházban ezt a darabot, ame'y akkor világszerte a társadalom problémáiról gondolkodókra megragadó és gyors hatást gyakorolt. A polgári társadalom szörnyű lejtőjét mutatja be ez a darab, amelyen a legszerencsétlenebbek lesodródnak olyan ingoványba, olyan mocsárba, atôpnnan nincs menekvés. A társadalom^bűne ez a lesodródás, az egyes emberben van mindig valami jóravaló törekvés vagy tulajdonság, de a társadalom bűnéből keletkezett lejtőnek nem tud. ellenállni. A darab eredeti címe „Na dnye", ami nem éjjeli menedékhelyet, tehát valamilyen közintézményt jelent, hajléktalanok menhelyét, vagy ehhez hasonlót, hanem szó szerint annyit tesz: A társadalom fenekén, (vagyis legeslegalul). Az értelmiségiek köréböl,i hivatalnokok és művészek közül, az "iparosok sorából, sőt a feudális uralkodó tétegből is sodródtak ide le emberek, akiknek nyomorúságát gyalázatosan kihasználva, valóságg-U vérüket szíjjá egy szállásul nem is tekinthető nyomorfészek fekvőhelyeinek bérbeadója. Tragédiák kötegje vagy mozaikja ez a darab, a benne szereplők: a színész, a volt szűcs, a báró, a jobb sorsra érdemes fiatalember, Pepel és a többiek feltárják benne sorsukat. Gorkij nagyszerű tette, hogy az embernek a társadalom által okozott esettségével együtt felmutat, fel tud mutatni mindig értékeket, amelyek becsülést érdemelnek. Megható a társadalomban hajótörést szenvedettek vágya helyzetük enyhítésére, esetleg felemelkedésre. Hogy ilyenre lenne kilátás, arról nincs szé a darabban. < Amint visszagondolok arra, hogy az Éjjeli menedékhelyet nagyon régen, 48 év előtt láttam, tehát négy esztendővel az 1902-es moszkvai bemutató után, alkalom nyílik az akkori nézőközönség összehasonlítására a moszkvaival a jelen évben. Akkor, annyi évtized előtt, Gorkij darabját a közönség abból a társadalomból nézte, amely az író által színpadra vitt szenvedéseket okozta és az ilyen felburjánzó förtelmeket maga. körül látta. Bár akkor a nézők többi sége a társadalomnak abban a rétegében élt, ahonnan nem fenyegette őket a mocsárba sodródás veszélye, jelenlevőnek érezték a tragikus egyéni sorsok sorozatát és megrendülve nézték végig a négy felvonást. 1954-ben a Szovjetunióban azonban a polgári társadalofn a múlté. Gorkij darabjának téméja a múltba helyeződött át s a jelen jelentőségét kiemelő szemléltetésül szolgál. Mint ilyen nagy tanulságú, de épp azáltal, hogy tartalma történetivé vált, nem közvetlenül megrázó. Az egyes szereplők nyershumorú kiszólásai a nagyszerű előadás közepette pillanatokra derűt keltettek. Ilyen elmosolyodás akkor, 48 év előtt, nem hullámzott végig a nézőtéren, mert a társadalom bűntudata ott ült a nézők között és bennük, ellebben ma a Szovjetunióban a felszabadultság tudatával tekintenek a nézők arra a világra, amelynek legzordabb körülményei közé Gorkij forradalmasító célzattal bevilágított. SAS ANDOR _A(e li "írj háborúi! Auschwitzban halt meg. Sem hír Sem gyászjelentés nem jött sose róla. Emlék, mit tőle őrizek Mindössze egy kis svájci óra. Bőrtokba ágyazott finom műszer. Ketyegve, csendesen ver, Miútatja nékem minőig az időt. Tőle kaptam örökbe egyszer... Arcképét őrzöm a falon. A fényképezés remekének Tartom, oly csodás, Mindig mosolyog, ha rája nézek. Tekintetével csendesen követ, Ha nyugtalanul hánykolódom! Próbára tettem százszor is Nem képzelgés! Szemeiben a lelke él S a $zívét őrzi a kis óra ... Nékem halálomig utat S irányt szab drága mutatója*: Auschwitz ellen, minden ellen, Mit fenyeget gyilkos düh. Az óra számadásra int: Légy emberhez, eszméhez hű! Ne tűrj háborút, fasiszta kínt! Kende István. cAjirákait Rohanunk ködlepte szürke úton, kabátom gallérját összébbhúzom, s kitekintek a párás üvegen. Mellettünk didergő fák suhannak, pislogó fénnyel egy kicsi ablak int felém, majd eltűnik hirtelen. Hosszú, csendes falvak, kertek, pajták, felszántott földek követik egymást, s távol szálas jegenyék bandukolnak. Egy kicsit kiszállni de jó volna... Duruzsol a gépkocsi motorja. Egyhangú dallama álomba ringat. Álmomban átugrom már az árkon, gondos csőszként a határt bejárom. Őrzöm a deres rögök nyugalmát. Ozsvald Árpád 111 M 1111111111

! C 11111111111111 M 1111 [ i

; I < I M 111 M 1111 M i 11 M M i M 1111111 F 11111111 F 1111 F 111

! 11111111 M 11 F 11111111111 u u 1111 u

; 1111 u 111 u 111111111111111111 n 1111 F 1111111 I 1111111111111111 N 11 Négyéves a Magyar Faluszínház „Komédiások voltak ők, Vének, ifjak és gyenge nők. Ekhós szekeren jártak szerte, S bár arcukat a vihar verte, A dal' sohsem szűnt ajkukon!" A versíró eme szavai jutottak eszembe, amikor a Magyar Faluszínház fennállásának negyedik évfordulóján bekopogtattam az igazgatóság bratislavai székházába. Mert ha ennek a kis művész-együttesnek lelkes tagjai ma már nem Is vándorolnak ekhós szekereken, ha ma már nem is kell nyomorral megküzdeniük, célkitűzésük, életük mégis sokban hasonlít a versben leírt elődök életéhez. Hiszen nem kis dolog ám tanyai pajtákban, apró falusi kultúrházakban hinteni a műveltség magvait. Amikor beléptem a központ elsőemeleti szárnyas ajtaján, elsősorban az a nagy sürgés-forgás hökkentett meg, amely oly jellemzője a festett deszkák birodalmának. Az egyik félignyitott ajtón zűrzavaros kiabálás, hangos énekés zongoraszó áradt kifelé, egy másik helyiségből írógépek jégesőszerű kopogása borzolgatta a csendhez szokott látogató idegeit, a félhomályban úszó tágas előszobában pedig olyan lótástfutást rendeztek a furcsábbnál-furcsább öltözetű színészek, hogy embernek kellett ám lennem a talpamon, ha összeütközés nélkül keresztül akartam furakodni e tumultuson! Szerencsémre azonban csakhamar ráakadtam arra az aránylag csöndesebb titkári szobára, ahol Dióssy elvtársnő, a színház örökké mosolygó titkárnője felvilágosított e nem mindennapi nyüzsgés-mozgás okairól. — Az elvtárs éppen olyankor jött, amikor mind a szlovák, mind a magyar együttes tagjai éppen idehaza tartózkodnak. Most aztán, próbák-próbákra halmozódnak. Ilyenkor beszéljük meg a következő turnék problémáit és színészeink is ilyenkor adják elő apró-cseprő kívánságaikat é^ panaszaikat. Azonban már csak féllábbal vannak idehaza, mert pár nap múlva kezdődik a következő turné és azután bizony 20—25 napig csendesség lesz nálunk. A továbbiakban megtudom, hogy a Magyar Faluszínház minden hónapban több mint 25 napot tölt vidéken és főként azokban a kis községekben tart előadásokat, amelyek kiesnek a komáromi Magyar Területi Színház játszási köréből. \ Az igazgatóság már jóelőre leköti a falvak kulturális.vezetőivel az előadások időpontját. A Faluszlnház művészegyüttese és műszaki személyzete saját autóbuszán és műszaki kocsiján kiutazik a játszás területéhez legközelebb eső nagyobb városba, és itt egy kényelmes szállodában üti fel a „főhadiszállást'. Itt tartózkodnak aztán a turné befejezéséig, s innen rándulnak át autóbuszokon az előadások színhelyére, ahol a műszaki személyzet már a délelőtti órákban színpaddá varázsolta a játszásra legalkalmasabb helyiséget. Ezután az elmúlt négy év munkájáról, örömeiről és apró-cseprő nehézségeiről számol be a Faluszínház titkárnője. Elmondja, hogy a Magyar Faluszínház tagjai részint a kultúrkörök műkedvelő csoportjaiból, részint a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból léptek együttesükbe. Éppen ezért a színház művészeti vezetőségének, valamint a bratislavai Nemzeti Színház egyes művészeinek, Koreň Branislavnak és Gregor Martinnak igen sokat kellett foglalkozniok az együttes új tagjaival, amíg nyilvánosság elé léphettek. 1950. október 8-án került sor Diószegen az első bemutatkozó előadásra. A zsúfolásig megtelt nézőtér előtt oly sikeresen megállták helyüket az ifjú művészek, hogy a közönség alig akarta leengedni őket a színpadról. ez a siker, ez a forró szeretet további útjukon is elkísérte őket. Lépjenek fel bár rögtönzött szabadtéri színpadokon, tanyai pajtákban, vagv korszerű kultúrházakban, a közönség mindenütt csaknem napokkal hamarabb elkapkodja a jegyeket, és az előadások végén meleg ünneplésben részesíti a színészeket. Persze, nem egyszer előfordulnak bosszantó kellemetlenségek is. Ezeket rendszerint egyes felületes községi elöljárók okozzák. így például az egyik kis Ipoly-menti faluban a község kulturális felelőse — bár a Magyar Faluszlnház igazgatósága minden költséget megfizet — téli időben fűtetlen helyiséggel várta a színészeket. Mikor megérkeztek és a közönség előtt kijelentették, hogy hideg helyiségben képtelenek öltözködni és játszani, annyi tüzelőanyagot hordtak össze, hogy egy hétre is elegendő lett volna. No, azért akadnak a mi vándormadár életünkben úgynevezett derűs bosszúságok is — veszi át a szót a közben megérkező igazgató, Ondrás László elvtárs. — Előfordult egyik télvégi kőrútunk alkalmával, hogy csontig dermesztő jeges esőben indultunk útnak az egyik távolabb eső falucska felé. Fázósan gubbasztottunk az autóbusz bórpárnás ülésein, amikor egyszerre csak arra lettünk figyelmesek, hogy sipoló köhécselésbe kezd motorunk. Meg 'is akadtunk rövidesen, és derék kocsivezetönk hiába emlegette, hol a szenteket, nol az ördögöt, bizony nem segítettek mirajtunk. Mivel az előadást meg kelleti tartani, nem volt más megoldás, gyerünk neki a kocsinak, és toljuk, ámeddig bírjuk. Be is cuppogtunk jó kétórai késéssel. Mondhatom, készakarva se rendezhettünk volna különb komédiát, mint amikor sárosan, kékre-zöldre fagyva betoltuk a kocsit a falu kultúrháza elé. Az ezután következő jelenetet azonban soha sem fogom elfelejteni. Mert bár egészen úgy héztünk ki, mintha valamelyik madárijesztő karójáról szedtek volna l'i bennünket, még csak egy gyermek se akadt, aki kinevetett volná. Olyan szeretettel árasztott el minket az öszszegyűlt közönség, hogy ekkor éreztük csak igazán, mennyire felemelő hivatás ezeket az egyszerű embereket szolgálni. Mert ámbár több, mint két órát várakoztak ránk türelmetlenül, a világ minden kincséért sem engedtek bennünket addig színpadra, amíg ruháink meg nem száradtak. Az előadás után pedig olyan forraltbor-traktát csaptak, hogy még ma is emlegetjük. Boldog emberek ám ezek a falujáró színészek, mert legyenek 18 évesek, vagy deresédő fejűek, hívják bár őket Kovács Ottónak, Németh Violának, Brezina Ottiliának, vagy Bella Antalnak, egyaránt szépért és jőért lelkesedő szív dobog keblükben. Csak az ilyen lelkesedni tudó emberek tudtak a múlt sötétségébe is némi meleg fényfoltot varázsolni. És csak az Ilyen emberek képesek küzdeni ma is azért a nagyszerű célért, hogy legkisebb tanyáinkon is ragyogjon majd a műveltség fénye. Köszöntsük hát a kultúrának e magvetőit, és kívánjuk nekik, hogy a falusi lakosság sok-sok szeretetét fonhassák még sikereik babérkoszorújába. Neumann János. I 4