Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)
1955-01-30 / 26. szám, vasárnap
2 m si® 1955. január 30. Am Zápotocký elvtárs a rakovníki és zásmuki Et<S%*ek járási konferenciáin j (Folytatás az 1. oldalról.) juk, csak rajtunk múlik, hogy több húst termeljünk, Ezért a növényi és állattenyésztési termelést, a hektárhozamok és az állatállomány hasznosságának növelésével fokozzuk. A felszabadítás 10. évfordulója tiszteletére szövetkezetünk a következő kötelezettségvállalást teszi: A tejbeadást 180 százalékra, a tojásbeadást 280 százalékra, a sertéshúsbeadást 220 százalékra, a komlóbeadást pedig 175 százalékra teljesítjük. Tovífbbá szocialista munkaversenyre hívjuk ki a janovi EFSz-t az 1955. évben a kačicei és mšeci szövetkezetek példája nyomán". A konferencia azutáni ülésén felszólalt Antonín Zápotocký köztársasági elnök. Bevezetésül kijelentette: „A szocializmus kiépítése hazánkban valartiennyiünk életszínvonala javulásának kérdése. Pártunk, a kommunista párt, tudatában volt ennek. Tizedik kongresszusunk szintén kihangsúlyozta, hogy a szocializmus építésében a legfontosabb kérdés a munkások, kisparasztok és dolgozó értelmiség szövetségének további szilárdítása, mivel e szövetség nélkül nem tudnók a szocializmust kiépíteni. Csak ebben a szilárd szövetségben lehetséges a szocialista rendszert kiépíteni és tartósan megjavítani államunk öszszes polgárainak létfeltételeit." Hangsúlyozta, mennyire elkerülhetetlen, hogy a mezőgazdasági nagytermelés további fejlődése szakaszán ne maradjon el az ipari termelés fejlődésének üteme mögött és rámutatott a tudományos kísérletek ismeretei következetes érvényesítésének jelentőségére a szövetkezetek mindennapi munkájában. „A mezőgazdasági kísérletek szakaszán dolgozóink ezrei munkálkodnak, olyan emberek, akik semmi egyebet nem csinálnak, csak azt kutatják, hogy a mezőgazdaságot hogyan állíthatnák lábra. Én felteszek egy kérdést: az önök járásában melyik szövetkezet tart fenn kapcsolatokat kísérleti intézeteinkkel és kutatóinkkai? Kutatóink kísérleteiket hogyan viszik át a gyakorlati életbe? Ha ők a laboratóriumban a legszebb kísérletet is megvalósítják, ez mit sem ér mindaddig, amíg azt meg nem valósítják, amíg nem megy át a gyakorlati termelésbe! Szükséges, hogy a kísérleti intézetek szoros kapcsolatban legyenek a földművesszövetkezetekkel. A földművesszövetkezetekben és a földművesek között rátermett kut tók vannak, akik mindig törik a fejüket valamin. Ezekkel kellene kapcsolatot teremteniük a tudósoknak és a kísérleti intézeteknek, és nekik kellene átadniuk tapasztalataikat, hogy próbálják ki őket a gyakorlatban." A köztársasági elnök a továbbiakban megemlítette, hogy a sikeres gazdálkodás attól is függ, hogy a szövetkezeti tagok helyesen értelmezik-e a szocialista tulajdonhoz való viszonyt. „Törvényeket keli hoznunk, és azokat be is kell tartanunk. A közös és társadalmi tulajdont sérthetetlennek kell tekinteni. A kapitalista tulajdon megsérthető volt és ezt ki is sajátítottuk. De a mi szövetkezeti tulajdonunk, a szocialista állam tulajdona sérthetetlen, ahhoz * senkinek sem szabad nyúlnia. Ezt az erkölcsöt kell bevezetnünk szövetkezeteinkben. Meg kell mondanunk, hogv a szocalista társadalomban nem tűrjük és nem szabad tűrnünk — és ezt el kell érni —, hogy valaki élets. .nvonalát misok munkájának terhére javítsa. Ügy gondolom, hogy ez a konferencia is meggyőz arról, hogy a mezőgazdasági termelés és szövetkezeti mozgalmunk valóban a haladás útján van, minden nehézség, minden gyermekbetegség ellenére, amin mindenkinek át kcil esnie. És nekünk is ki kell gyógyulnunk ezekből a földműves gyermekbetegségekből, mégpedig szilárd akarattal és az általunk megállapított hiányosságok kiküszöbölésével. A vitából látható, hogy a szövetkezetek égész sorában idegen segítség nélkül tértek rá erre az útra." Antonín Zápotocký köztársasági elnök beszédének befejező részében kijelentette, hogy az életszínvonal megjavítását csak közös munkával lehet elérni és hangsúlyozta a munkások, parasztok és dolgozó értelmiség szilárd szövetségének jelentőségét gazdaságunk fejlődése szempontjából. *** Pénteken, január 28-án tartották meg Zásmukyban a Sokol feldíszített termében a kolini járás földművesszövetkezeteinek III. járási konferenciáját. „A mezőgazdasági termelés alapvető emeléséért, az EFSz-ek további megszilárdításáért" jelszó jegyében gyűltek össze az összes EFSz-ek képviselői, a legjobb dolgozókkal, az ipari védnölcségi üzemek képviselőivel, a csehszlovák hadsereg és a nemzetbiztonsági testület védnökségi alakulatainak képviselőivel, az állami birtokok, gépés traktorállomásók élenjáró dolgozóival; a szomszédos járások EFSz-eibol érkezett vendégekkel és a nemzeti bizottságok vezető dolgozóival az élén. A konferencia részvevői körükben lelkesen üdvözölték a párt és kormányképviselőit, Antonín Zápotocký köztársasági elnököt, Marek Smida földművelésügyi minisztert és Josef Krošnáŕ erdő- és faiparügyi minisztert, továbbá a CsKP kerületi bizottságának és a kerületi nemzeti bizottságnak képviselőit. Ladislav Jandejsek, a járási nemzeti bizottság elnöke részletesen elemezte a kolini járás EFSz-ei gazdálkodásának eredményeit. Kiemelte, hogy a járás legjobb két szövetkezetének, a štítari és kŕečhoŕi EFSzeknek szocialista munkaversenye mennyire hozzájárult minden téren a többi szövetkezetek munkájának megjavításához és termelékenységük emeléséhez. A labementi termékeny síkságon fekvő mezőgazdasági szövetkezetek — mondotta a továbbiakban — tudatában vannak annak, hogy csupán a belterjes gazdálkodás, a hektárhozamok és az állatok hasznosságának növelése vezet a sikeres fejlődéshez es a jólét emeléséhez és ezért már a jubileumi év élső hónapjában további szocialista kötelezettségvállalást tettek a felszabadulás 10. évfordulója tiszteletére. Vállalták, hogy terven felül 769.000 liter tejet, 685 mázsa sertéshúst, 70 mázsa marhahúst, 226.000 tojást, 980 mázsa búzát, 52 mázsa borsót, 21 mázsa mákot, 20 mázsa korai zöldséget és 22 vagon korai burgonyát adnak be. A vila keretében a szövetkezeti tagok munkájukról, a növényi és állattenyésztési termelésben alkalmazott haladó munkamódszerek sikereiről és eredményeiről beszéltek. A konferencia tiszteletére további • kötelezettségvállalásokat tettek, amelyeknek teljesítése lehetővé teszi a szövetkezeti alap állandó szilárdítását és a szocialista munkaversenyt, valamint a kölcsönös tapasztalatcserét és a szövetkezeti tagok állandó iskolázását. Befejezésül a konferencia részvevői határozatot fogadtak el, \amelynek alapján a CsKP X. kongresszusa irányelveiben eléjük tűzött feladatokat a növényi és állattenyésztési termelésben nemcsak teljesítik, hanem túl is szárnyalják, hogy így még jobban megszilárduljon a murikások és parasztok szövetsége és támogassák az egész csehszlovák népnek a béke megőrzésére irányuló igyekezetét. Szívélyesen üdvözöltetve emelt szót Antonín Zápotocký köztársasági elnök„ aki a párt és kormány küldöttségének nevében üdvözölte a konferencia részvevőit. Beszélt a mezőgazdasági termelés fokozásáról és a dolgozók jólétének állandó növelésének biztosítására szükséges előfeltételek kialakításával összefüggő néhány kiemelkedő kérdésről. „A mezőgazdaságban nem elégedhetünk meg a mai termeléssel — mondotta, — magasabb fokra kell emelnünk. Az erre vezető út a mezőgazdasági nagytermelés. A földet egyesítenünk kell nagy egységekbe, hogy felhasználhassuk rajta a gépesítési eszközöket. Ezért lépünk a szövetkezeti útra, alkotunk egységes földművesszövetkezeteket." Beszéde további részében azután a köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a kiss és középparasztok szilárd támaszai és kövöTői voltak a munkásosztálynak az államosításért és a kapitalizmus és a kizsákmányolók uralmának megtöréséért folytatott harcban. A kis- és középparasztok szövetségeseink az új rendszer építésében is. Ezért az egységes földművesszövetkezetek alakításának egyedüli helyes útja a meggyőzés, az EFSz-ek önkéntes alapításának útja, a gazdálkodás magasabb, új formáinak útja, amely a földművesek és az egész nép részére sikereket hoz. A köztársasági elnök azután felhívta a figyelmet arra, hogy mezőgazdaságunk termelése fejlődésének szempontjából fontos, hogy kihasználjuk az összes rendelkezésünkre álló földterületet és hogy figyelmünket a megművelt földek hozamainak fokozására és a földműves gazdálkodás behatóbb fejlesztésére fordítsuk. Ez az az út, amelyen nekünk, mint fejlett ipari államnak haladnunk kell és amelyhez a szovjet mezőgazdaságból kell merítenünk tapasztalatokat. Felszólalásában a köztársasági elnök továbbá hangsúlyozta, hogy minden polgár- kötelessége gondoskodni ifjúságunk helyes neveléséről úgy, hogy tehetségessé, bátorrá váljon, jól felvértezve lépjen az életbe és hogy a szocialista építés minden szakaszán érvényesülhessen. Beszédének befejező részében a köztársasági elnök újból hangsúlyozta a munkások, parasztok és dolgozó értelmiség szövetsége politikájának fontosságát és jelentőségét, mint a nemzeti egység alapját. Kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy az előttünk álló összes feladatokat megoldjuk, mivel elegendő erő és kedv van bennünk ahhoz, hogy megteremtsük a valóban jobb és szebb életet. „Szükséges — mondotta — hogy hűek maradjunk ahhoz a jelszóhoz, amit elnökünk, Klement Gottwald elvtárs tűzött elénk: Építsd a hazát, erősíted a békét.' A köztársasági elnök komoly szavait, amelyekkel rámutatott a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom nagy népgazdasági jelentőségére és feladataira a szocializmus sikeres kiépítéséért és a békéért folytatott harcban, lelkes helyesléssel fogadták. A konferencia befejezése után a köztársasági elnök Kolinba ment A helyi nemzeti bizottság üléstermében a köztársasági elnököt és a kormány tagjait a város lakossága nevében Rudolf Dlouhý, a helyi nemzeti bizottság elnöke üdvözölte. A fogadtatáson jelen voltak a helyi nemzeti bizottság tanácsának összes tagjai. A köztársasági elnök beírta nevét az emlékkönyvbe és megköszönte az ajándékba kapott albumot, amely magában foglalja a város történetét és újkori fejlődését. Távozásakor a Csehszlovák békevédők terén összegyűlt lakosság újból szívélyesen üdvözölte a párt és kormány tagjait. Az esti órákban Antonín Zápotocký köztársasági elnök és Marek Smida földművelésügyi miniszter részt vettek a kolini városi kerületi színház ünnepi előadásán, amelynek keretében az EFSz-ek III. járási konferenciája tiszteletére bemutatták Lila Hodačová „így élt és így játszott nekünk Kmoch" című darabját. Az előadáson jelen voltak a kolini ipari üzemek legjobb és kitüntetett dolgozói, valamint a Nemzeti Front tagjainak képviselői. Antonín Zápotocký köztársasági elnök és a Csehszlovák Köztársaság kormánya kitüntették a kiváló művészeket Antonín Zápotocký köztársasági elnök. a Csehszlovák Köztársaság kormányának javaslatára Antonín Pele tanár, államdíjas akadémiai festőnek, a Csehszlovák Békedíj birtokosának kiváló képzőművészeti művéért, amely a haladást és békét szolgálja, a Munkaérdemrend-et adományozta. Továbbá a kormány javaslatára František Smažiknak, a Falu-Színház igazgatójának a színészet terén végzett kiváló tevékenységéért a „Kiváló Munkáért" kitüntetést adományozta. Ladislav Štoll tanár, közművelődésügyi miniszter javaslatára a Csehszlovák Köztársaság kormánya elhatározta, hogy kiváló művészi teljesítményeikért Ján Konstantint, Ladislav Pešeket, Oldŕich Kővárt, Mária Tauberovát, a prágai Nemzeti Színház tagjait és Terézia Brzková drámai- és filmművésznőt, továbbá Mária Rýdlovát, a prágai Városi-Színházak tagját, Bedrich Bozdéchet, a Na Fidlovačke színház tagját és Vojtech Martinék írót érdemes művészekké kinevezi. Antonín Zápotocký köztársasági elnök a Csehszlovák Köztársaság kormányának javaslatára Ján Čumpelik államdljas akadémiai festőnek harcos és meggyőző erejű művészi festői alkotásáért a Munkaérdemrend-et adományozta. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözlő levele Lujza Landová-Stychová elvtársnőhöz Tisztelt elvtársnö, fogadd szívélyes elvtársi üdvözletünket 70. születés-napod alkalmából. •• Értékeljük nagy érdemeidet a népünk körében végzett kulturális népművelési munka szakaszán, amellyel jelentősen hozzájárultál hazánkban a szocializmus győzelméért folytatott harchoz. További sikert, s munkádhoz sok egészséget és erőt kívánunk. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. A mezőgazdaság fellendítéséért A r.agybalogi helyi pártszervezet évzáró taggyűlésen részletesen foglalkozott a kommunistáknak a két taggyűlés közötti" időszakban végzett munkájával. Megállapítható, hogy a pártszervezet jelentős munkát végzett. A kommunisták szervező munkájának köszönhető, hogy az egyes feladatokat jól teljesítették. A népnevelőtestület, amelyben párttagok és pártonkívüliek egyaránt megállták helyüket, a nemzeti bizottságokba való választások és más egyéb feladatok alkalmával mozgósította a dolgozókat, a falu népét. f Jelentő^ eredmény ez. Főleg annak köszönhető, hogy a pártoktatáson a kommunisták és a pártonkívüliek nagy számban vesznek részt. Az ott tanultakat aztán nem rejtik véka alá, hanem a dolgozó tömegek között népnevelő munkát végeznek. Az idei pártoktatási évben a hallgatók száma 16-ról 44-re emelkedett. Az eredmények még szebbek is lehettek volna, ha a járási pártbizottság jobban támogatta volna a pártszervezetet és időnként ellenőrizte volna a pártoktatást. A nagybalogi kommunisták azonban így sem tétlenkedtek. Meglátszik ez abból is, hogy az évzáró taggyűlésen részletesen foglalkoztak a legfontosabb feladattal, a mezőgazdasági termeléssel, annak állandó fejlesztésével. Az évzáró gyűlésen ismertették a hároméves fejlesztési tervet, amelynek elkészítéséért a kommunisták már előzőleg sokat tettek. E terv keretében a szövetkezet 1957-ig 73 hektárral növeli a szántóföld területét. Ezt úgy érik el, hogy nyolc egyéni gazdálkodót beszerveznek a szövetkezetbe. A termelést azonban nemcsak a szántóterület növelésével lehet fokozni. Más tényezők segítségével az eddigieknél nagyobb eredményeket is elérhetünk. A nagybalogi kommunisták ennek tudatában úgy dolgoznak, hogy a szövetkezet egyre növelje a hektárhozamokat. A tehénállományt 32, a sertésállományt 6, a juhállományt 40 és a baromfiállományt 32 százalékkal emelik. 180 tehénnél bevezetik Malinyina módszerét s így 18 százalékkal növelik a tejhozamot. Ez az 1954. évhez viszonyítva 170 ezer liter tejtöbbletet jelent. A tyúkok tojáshozamát is 18 százalékkal növelik, ami 107 ezer tojástöbbletet jelent. A növénytermesztés növelése lehetővé teszi, hogy az állatállományt egyre gyarapítsák. így a hízósertések napi súlygyarapodását 0,65, a szarvasmarhákét 0,35—.0,82 kg-ra, a gyapjúhozamot 691 kilogrammról 2940 kilogrammra. A kommunisták tudják, hogy e nagy feladatok valóraváltásához több dolgozóra van szükség. Ezért a hároméves fejlesztési terv keretében arra törekednek, hogy a szövetkezet taglétszáma háromszázra emelkedjék. Ezenkívül a négy traktorosbrigádot, illetve a gépparkot is kiszélesítik. Ezek azok a feladatok, amelyekről a nagybalogi kommunisták évzáró taggyűlésükön beszéltek, amelyekért a jövőben is dolgozni fognak. (Tudósítónk leveléből.) u—!|=(m • V AZ ÁLLAMI MUNKAERŐTARTALÉK partizánskei 11. számú járási tanintézetének CsISz-tagjai a CsISz II. kongresszusa tiszteletére kötelezték magukat, hogy ledolgoznak 2000 brigádórát. A ledolgozott órákért járó tiszta nyereséget az : első évfolyambeli tanulóknak ajándékozzák az I Országos Spartakiáddal kapcsolatos ki adások fedezésére. A BRATISLAVAI Közművelődési Ház nagytermében csütörtökön, január 27én délután a központi nemzeti bizottság ülést tartott, amelyen megtárgyalták az elmúlt, évi akcióterv teljesítését, az 1955. évi gazdaságfejlesztési tervet, valamint a város fejlesztését célzó tervjavaslatot a városok és falvak szépítésével kapcsolatos hazafias akció keretében. A PRÁGAI pedagógiai főiskola utolsó évfolyamának hallgatói megtekintették azokat a helyeket, ahol J. A. Komenský élt. Ellátogattak a kulneki, prerovi és az uhorské-brodi múzeumokba is. A NEMZETI egészségügyi kerületi intézet Bratislavában a Partizán u. 1. szám alatt (volt evangelikus kórház) tanácsadót létesít a sebészeti beavatkozásra alkalmas szívmegbetegedésekre. Rendelőórák hétfőn és szerdán ö—10 óráig vannak. A tanácsadó vezetője MUDr. Ján Oskár Kuna szaktanársegéd. A MARXIZMUS-LENINIZMUS bratislavai esti egyetemén a tanulmányi időszakot két évről három évre hoszszabbították meg. KASSÁN megnyitották a Hanzelka és Zikmund afrikai és délam-jrikai körútjáról szóló kiállítást. A kiállítás iránt a lakosság körében nagy az érdeklődés. Eddig több mint 6000 kassai polgár tekintette meg. A KOVOSLUŽBA szlovákiai üzemeiben ez idén 53 árufajtával gyártanak többet. A legtöbb termék a mezőgazdaságot fogja szolgálni. AZ ÜZLETEKBE tavaly hét forrásból szállították az ásványvizet. Több mint 6 millió litert adtak el I