Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-26 / 22. szám, szerda

1955. ianuár 26. ÜISZ0 5 TÉZISEK AZ ELSŐ OROSZ FORRADALOM A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsaga mel lett működő Marx-Engels-Lenin-Sztálin Intézet az első orosz, forradalom 50. évfordulójára az alábbi téziseket adta ki: A Szovjetunió népei és az egész haladó emberiség az idén üijnepli az elhő orosz forradalom 50. évfordulóját. Az 1905—1907. évi forradalom az Imperializmus korszakának első népi forradalma veit. Az 1905—1907. évi forradalom egész tönténelmi időszakot jelentett országunk népeinek és a Szovjetunió Kommunista Pártjának életében és fontos szakasza volt annak a harcnak, amelyet Oroszország munkásai és parasztjai társadalmi ts nemzeti felszabadulásukért vívtak. Ukrajna, Bjelorusszia, Lengyelország, a Baltikum, a Kaukázuson túl, Közép-Azsia és a cári Oroszország más vidékeinek munkásai és parasztjai a forradalom egész ideje alatt az orosz proletariátussal és parasztsággal vállvetve hősiesen harcoltak közös ellenségünk: a cárizmus és a nagybirtokosok ellen. • A forradalom vezetője és fő mozgatóereje a proletariátus volt. Oroszország munkásosztálya maga köré ' tömörítve a paraszttömegeket az 1905— 1907. évi forradalmi harcokban lerakta a parasztsággal való szövetség alapjait, megteremtette azt a társadalmi erőt, amely 1917-ben megdöntötte a nagybirtokosok és kapitalisták hatalmát és utat nyitott országunk népeinek a szocializmus felé. A forradami nép télén Oroszország 1. A XIX. század végén, a XX. század elején a régi, klasszikus kapitalizmus helyébe a monopolkapitalizmus, az imperializmus lépettA Ennek fejlődését a kapitalista rendszer rothadása és fokozódó hanyatlása, a társadalmi és politikai ellentétek kiéleződése jellemzi. A cári Oroszország a XX. század elején az imperializmus összes ellentéteinek csomópontja volt, olyan ország, amelyben a legnagyobb mértékben megérlelődtek a burzsoá-demokratikus népi forradalom feltételei. Ennek a burzsoá-demokratikus népi forradalomnak a továbbiakban szocialista forradalomba kellett átnőnie. Ezt Oroszország társadalmi és gazdasági, valamint politikai fejlődésének egész menete maga után vonta. A monopolkapitalizmus Oroszország^ gazdasági életében és politikai rendszerében öszszefonódott a feudalizmus igen erős csökevényeivel. E csökevények ieglényegesebbike a cári önkényuralom és a nagybirtokrendszer volt. A feudalizmus csökevényei rányomták bélyegüket Oroszország egész társadalmi rendjére. A proletariátus tőkés kizsákmányolásának legkegyetlenebb és legembertelenebb formáit szülték állandó Ínségre, tönkremenésre és nyomorra ítélték az ország lakosságának többségét kitevő parasztságot. A nagybirtokosi és kapitalista elnyomást még súlyosabbá tette a cári önkényuralom, amely elnyomott mindent, ami élő és haladó volt. A munkásoknak és parasztoknak nem volt semmiféle politikai joguk. A félfeudális termelési viszonyok, valamint a finánctőke vezetőivel szövetkezett reakciós nagybirtokosok mindenhatósága akadályozta az ország termelőerőinek növekedését, a tudomány, a technika, a kultúra fejlődését és fokozta Oroszország függőségét a legfontosabb iparágak kulcspozícióit kezében tartó külföldi tökétől. A cári Oroszország nem orosz népei durya elnyomásának, erőszakos oroszosításának és nemzeti kultúrájuk elnyomásának politikáját folytatta. A cári kormány ellenségeskedést és nemzetiségi viszályt szított a népek között, egymás ellen úszította őket. A nem orosz népek dolgozó tömegei saját nagybirtokosaik és az orosz nagybirtokosok és kapitalisták kettős igája alatt nyögtek. \ Az elnyomás e fajtáinak — a nagybirtokosi tőkés nemzetiségi elnyomásnak — az önkényuralom rendőri despotizmusával való összefonódása elviselhetetlenné tette a néptömegek helyzetét, különösen élessé és mélyrehatóvá tette a társadalmi ellentéteket. 50. ÉVFORDULÓJÁRA munkásosztályának harcos élcsapata, a kommunista párt, a nagy Lenin alkotta újtípusú valóban marxista párt küzdött. Az 1905—1907. évi forradalom a tömegek politikai nevelésének komoly iskolája volt. A politikai életben és harcban való részvételre buzdította a munkások és parasztok millióit, s az odaadó forradalmi, harc hosi példáit szolgáltatta. E példákon nevelődtek, azokat követték nemcsak Oroszországnak, hanem a világ sok más országának dolgozó tömegei is. Az első orosz forradalom új lapot nyitott a világtörténelemben, igen mélyreható politikai megrázkódtatások és forradalmi viharok korszakát nyitotta meg, megvetette az alapját az európai munkásmozgalom és az elnyomott ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalma fellendülésének. Az első orosz forradalom alapjában rázta meg a cári önkényuralmi rendszert és komoly csapást mért a nagybirtokosok és tőkések uralmára. Bár az 1905—1907-es forradalom vereséget szenvedett, az e forradalomban szerzett tapasztalat hozzásegítette országunk munkásosztályát és legszegényebb parasztságát, hogy biztosítsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét. „Az 1905-ös „főpróba" nélkül az 1917-es Októberi Fotradalom győzelme lehetetlen lett volna." Az ország társadalmi fejlődésének égető szükségessége, Oroszország népeinek létérdekei sürgetően követelték a fennálló rendszer lerombolását, mindenekelőtt a nagybirtokrendszer megsemmisítését és a cári monarchia megdöntését. Ezeket a történelmi feladatokat csak a burzsoá-demokratikus népi forradalommal lehetett megoldani. 2. A XVII.—XIX. századbeli nyugati burzsoá-forradalmaktól eltérően, Oroszországban a burzsoá-demokratikus forradalom vezetóerejeként a proletariátus, a modern társadalom legforradalmibb osztálya lépett fel. A munkásosztálynak létérdeke volt e forradalom győzelme, mert csakis ily módon vívhatta ki a demokratikus szabadságjogokat, szilárdíthatta meg szervezeteit, szerezhette meg a dolgozó tömegek vezetésének tapasztalatát és gyakorlatát, vezethette a harcot a politikai hatalom megszerzéséért. Az orosz proletariátus kialakulásának és fejlődésének sajátosságait kiváló forradalmi erényei szabták meg. A nagy munkástömegeknek a nagyüzemekben való összpontosulása elősegítette a proletariátus öntudatának és szervezettségének fokozódását. Ereje abban rejlett, hogy széles támasza volt a város és a falu lakosságának félproletár rétegeiben. A proletariátus jelentékeny osztagai fejlődtek ki Oroszország nemzetiségi területein. (Ukrajna, Baltikum, Kaukázus, stb.) A munkásmozgalom már a XIX. század végén fontos tényező lett az ország politikai életében. Oroszország munkásosztálya a sztrájkharcok és a politikai tömegmegmozdulások során szert tett a cárizmus és a kapitalizmus elleni forradalmi harc tapasztalataira. Az oroszországi proletariátusnak természetes szövetségese volt a forradalomban a parasztság sokfnilliós tömege. A hűbériség összes csökevényeinek gazdasági alapja a földesúri földtulajdon volt, ezért az agrárparasztkérdés . az oroszországi burzsoádemokratikus forradalom középpontjába került. A parasztságot alapvető érdekei a proletariátus szövetségesévé és egy erélyes demokratikus fordulat hívévé tették. Csakis forradalmi úton lehetett megsemmisíteni a földesúri földtulajdont és kivívni a demokratikus szabadságjogokat. Az orosz forradalom parasztforradalom volt, de csak abban az esetben győzhetett, ha a proletariátus a parasztság élére áll és vezeti azt. A munkásmozgalom fellendülésétől megrémült orosz burzsoázia, amelyet tömérdek szál fűzött a reakciós földesurakhoz és a cárizmushoz, nem akarta a demokratikus forradalom győzelmét, a cárizmusnak és a hűbériség összes maradványainak felszámolását. A proletariátus vezető szerepe (hegemóniája), a parasztság átalakulása a burzsoázia tartalékából a proletariátus tartalékává, ezekben különböznek az új, imperialista korszak demokratikus forradalmai a kapitalizmus monopóliumok előtti korszakának forradalmaitól. A nyugati imperializmussal szoros I érdekközösségben álló cárizmus megdöntésének szükségképpen meg kellett rendítenie az imperialista rendszer alapjait is. 3. Az 1900-as évek elején Oroszországban gyorsan érlelődött a forradalmi helyzet. Az ipari válság, a városokban a munkanélküliség, a falvakban az éhínség rohamosan súlyosbította a dolgozó tömegek helyzetét. A proletariátus a gazdasági sztrájkokról áttért a politikai sztrájkokra és utcai tüntetésekre, amelyek jelszava ez volt: „Le a cári önkényuralommal!" A munkásmozgalpm forradalmasítóan hatott a parasztságra. A parasztok ^.902-ben tömegesen mozdulnak meg a földesurak ellen a poltavai és harkovi kormányzóságokban, a Volga mellékén. A forradalom közeledése különös élességgel vetette fel a tömegek harca i vezetésének kérdését. A munkásmozgalom sorsa szempontjából felbecsülhetetlen jelentőségű volt a forradalmi proletárpárt létrehozása, a V.» I. Lenin által kidolgozott, az OSZDMP II. kongresszusán (1903) elfogadott eszmei és szervezeti elvek alapján. A bolsevikok a marxista programmal felfegyverzetten indultak az osztályharc gigászi csatáiba. Ez a marxista program kifejezte mind a proletariátus legközelebbi feladatait a polgári-demokratikus forradalomban, mind pedig a szocialista forradalom győzelmével és a munkásosztály diktatúrájának megteremtésével kapcsolatos alapvető feladatait. Lenin és vezetése alatt a' bolsevikok az opportunista mensevikekkel vívott harcban építették a forradalmi pártot, amelyet erőssé tett egysége, vasfegyelme, a munkásosztály ellénségeivel szemben tanúsított kér.lelhetetlensége, azt a pártot, amely hatalmas forradalmi hadseregbe tudta tömöríteni a dolgozók millióit. A történelmi fejlődés egész menete a nemzetközi munkásmozgalom élcsapatába emelte a forradalmi marxista párt vezette oroszországi proletariátust. A forradalmi világmozgalom központja áthelyeződött Oroszországba. 4. Az oroszországi forradalom kitörését meggyorsította az 1904-1905ös orosz-japSn háború, az imperializmus korának egyik első háborúja. Kirobbanása az imperialista ellentétek kiéleződésének, a Korea megkaparintására, Kína felosztására és csendesóceáni uralmuk megteremtésére törekvő nagyhatalmak érdekösszeütközésének következménye volt. A háború felfedte a cári Oroszország katonai szervezetének és egész államrendszerének rothadtságát, nagyfokú elégedetlenséget és felháborodást keltett a tömegekben. A munkásmozgalom szakadatlan fellendülése, az országon belül a 'háborúellenes hangulat erősödése, az uralkodó osztályok táborában tapasztalható bomlás arról tanúskodott, hogy Oroszország mélyreható forradalmi válság időszakába lépett. A forradalom az 1905. január 9-i (22-i) eseményekkel kezdődött. Ezen a napon Pétervárott tüzet nyitottak a békésen tüntető munkásokra, akik nyomorúságukról szóló beadvánnyal mentek a cárhoz. Több mint ezer embert megöltek, több ezret megsebesítettek. A cári kormány azt remélte, hogy ezzel a véres leszámolással megfélemlítheti a munkások és parasztok tömegeit, és megállíthatja az országban a forradalmi mozgalom erősödését. Ezzel a kíméletlen beavatkozással azonban csupán a „cár atyuskába" vetétt naiv hitet irtotta ki a népből. A proletariátus leckét kapott a polgárháborúból. A munkások legelmaradottabb rétegei is kezdték megérteni, hogy csak forradalmi harccal vívhajták ki jogaikat. „ .. .a proletariátus forradalmi nevelödése — írta később Lenin — egyetlen nap alatt annyit haladt, amennyit a szürke hétköznapi sivár életnek a hónapjai vagy ' évei alatt sem haladhatná." Az 1905. január 9-i „véres vasárnap" volt a forradalmi mozgalom hatalmas arányú fellendülésének kiindulópontja. Tiltakozó sztrájkok rázták' meg az egész országot. A pétervári proletariátus „Halál vagy szabadság" jelszavát egész Oroszország munkásosztálya magáévá tette. 1905 januármárciusában 810.000 ipari munkás szrájkolt, vagyis kétszerannyi, mint az egész ezt megelőző évtizedben. A munkásosztály nyomán felkelt a parasztság is. Forradalmi lelkesedés ragadta magával a tanulóifjúságot, a demokratikus értelmiséget. A forradalom kezdettől fogva kiterjedt az egész népre. A nemzetközi proletariátus, a kapitalista országok haladó közéleti személyiségei támogatták az orosz népet, tiltakoztak a cárizmus véres gaztettei ellen. 5. A népi forradalom fokozódó lendülete megkövetelte, hogy a proletárpárt helyes és szilárd politikai vezetést adjon a tömegek forradalmi harcának. Azonban-az OSZDMP soraiban a mensevikek szakadár-akciói következtében nem volt egység, a párt két frakcióra yált: bolsevikokra és mensevikekre. A bolsevikok és mensevikek különbözőképpen értékelték a forradalom jellegét, mozgatóerőit és a proletariátus feladatait a forradalomban, különböző álláspontra helyezkedtek a párt stratégiája és taktikája kérdéseiben. Az OSZDMP-n belül előállott helyzetből Lenin és a bolsevikok a

1 III. pártkongresszus haladéktalan összehívásában látták a kivezető utat. A kongresszus volt hivatott leszámolni a mensevikek szervezeti és taktikai kérdésekben tanúsított opportunizmusával és megállapítani a proletariátus egységes taktikáját a demokratikus forradalomban. 1 Az OSZDMP 1905 áprilisában Londonban megtartott III. kongresszusa meghatározta a proletariátusnak, mint a forradalom vezérének feladatait és kidolgozta a párt stratégiai tervét a forradalom első szakaszára: a proletariátusnak szövetségben az egész parasztsággal, a burzsoáziát elszigetelve kell harcolnia a polgári demokratikus forradalom győzelméért. A kongresszus kidolgozta a párt forradalmi marxista taktikáját és kimondotta: a párt és a munkásosztály fő feladata, hogy a politikai tömegsztrájkokról áttérjen a fegyveres felkelésre. Rámutatott arra, hogy a felkelést gyakorlatilag elő kell készíteni. A kongresszus felhívta a pártszervezeteket, hogy támogassák a parasztmozgalmat a falusi forradalmi parasztbizottságok megalakításában. A III. kongresszus határozatait a pártszervezetek többsége a demokratikus forradalom győzelméért vívott Jcüzdelem harci programjának tekintette és a határozatok a párt egész gyakorlati tevékenységének alapjául szolgáltak. 6* V. I. Lenin 1905 júliusában megjelent „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" című könyvében zseniális elméleti megindokolását adta a III. kongreszszus határozatainak, a bolsevikok stratégiai tervének és forradalmi taktikai vonalának. V. I. Lenin a marxizmus történetében elsőként dolgozta ki az imperializmus korszakában végbemenő burzsoá-demokratikus forradalom sajátosságainak, mozgató erőinek és perspektíváinak kérdését. V. I. Lenin tudományosan elemezte Oroszország társadalmi, gazdasági és politikai fejlődését, a világ forradalmi mozgalmának tapasztalatait és ennek alapján'megindokolta azt a tételt, hogy a burzsoá-demokratikus forradalomban a vezetésnek a munkásosztály kezében kell lennie. Ez a tétel lett az alapja a kommunista párt stratégiájának és taktikájának. V. I Lenin egyúttal megsemmisítő bírálatnak vetette alá a mensevikek opportunista elképzelését, amely szerint a forradalomban a vezetés a liberális burzsoáziáé, a forradalom helyébe apró reformok kerülnek, a forradalom elsorvad és fennmarad az önkényuralmi nagybirtokosi rend. V. I. Lenin feltárta a liberális burzsoázia ellenforradalmi szerepét és megmutatta, hogv a liberális burzsoázia kiegyezésre törekszik a legreakciósabb erőkkel, le akar paktálni a cárizmussal. V.

N I. Lenin mindenre kiterjedően kidolgozta a munkásosztály és a parasztság olyan szövetségének eszméjét, amelyben a proletariátusé a vezető ' szerep. Megmutatta, hogy ezeknek az osztályoknak a szövetsége a népi forradalom győzelmének elengedhetetlen feltétele. A munkásosztály és a parasztság szövetségének lenini eszméje vízválasztó .lett a bolsevik forradalmi taktika és a mensevik opportunista taktika között. V. I. Lenin művében mélyrehatóan megvilágította azon harc útjait és eszközeit, melyet a dolgozók a forradalom győzelméért vívtak. Lenin megmutatta, hogy a politikai tömegsztrájk a törjiegejk forradalmi mozgósításának és a cárizmus elleni nyílt harcba való bevonásának eszköze. V. I. Lenin a párizsi kommün tapasztalatára támaszkodva arra a következtetésre jutott, hogy a cárizmus megdöntésének és a demokratikus köztársaság kivívásának legfontosabb eszköze a nép fegyveres felkelése. Marx és Engels halála után Lenin elsőként vetette fel a fegyveres felkelés megszervezésének kérdését olyan gyakorlati feladatként, amelynek a forradalom idején a párt egész tevékenységét alá kell rendelni. Lenin bebizonyította, hogy a diadalmas burzsoá-demokratikus forradalomnak, amelynek vezetője és fő mozgató ereje a proletariátus, nem a burzsoázia diktatúrájára kell vezetnie, amint ez a múlt burzsoá-forradalmaiban történt, hanem a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrájára. így tehát új módon oldódott meg a forradalom fő kérdése — az államhatalom kérdése. A proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája politikai szervének — V. I. Lenin elgondolása szerint — a felfegyverzett tömegekre támászkodó ideiglenes forradalmi kormánynak kell lennie. Leninnek a párt és a munkásosztály szolgálatában szerzett hatalmas érdeme, hogy Marxnak a permanens forradalomról, a forradalmi parasztmozgalom és a proletárforradalom összekapcsolása szükségességéről szóló ismert tételeire támaszkodva, Oroszország gazdasági és politikai' fejlődésének mélyreható elemzése alapján kidolgozta a burzsoá-demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövésének elméletét. „A szociáldemokrácia viszonya a parasztmozgalomhoz" című cikkében Lenin rámutatott: a demokratikus forradalomból mi rögtön megkezdjük az átmenetet, mégpedig erőnkhöz mérteo, az öntudatos és szervezett proletariátus erejéhez mérten, megkezdjük az átmentet a szocialista forradalomra. Mi a permanens forradalom mellett vagyunk. Nem állunk meg félúton." Leninnek „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" című művében nagyjelentőségű az is, hogy Lenin a III. pártkongreszszus határozatait, a bolsevikok forradalmi stratégiáját és taktikáját megindokolva és megvilágítva ideológiailag szétzúzta a mensevikeknek a párt forradalmi elméletének és taktikájának kérdéseire vonatkozó, a marxizmussal szemben ellenséges elgondolását. V. I. Lenin ezzel egyetemben leleplezne a II. Internacionálé opportunista vezéreinek reformista elképzeléseit. Ezek az opportunista vezérek támogatták az orosz mensevikeket. V. I. Lenin az új történelmi , körülmények között alkotóan továbbfejlesztette Kari Marx és Friedrich Engels tanítását, s nemcsak az orosz, hanem a nemzetközi proletariátus kezébe is hatalmas ideológiai fegyvert adott a társadalom forradalmi átalakításáért vívott harcban. A proletariátusnak a polgári demokratikus és a szocialista forradalomban érvényesítendő hegemóniájáról, a munkásosztály és a parasztság szövetségéről, a proletariátus és a pa(Folytatás a 6. oldalon.)