Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-09 / 298. szám, csütörtök

6 IfJSZO 1954. december 9. FECSKEFÉSZEK KRISTA BENDOVÁ: 13 éké es ejjei Éjjel van. Álmom elkerül. Kisgyermekemet nézem, hogy alszik nagybékésen. Öt nézve szívem felderül; anyának lenni gyönyörű, úgy érzem. Mintha csak tudná, hogy őreá nézek, kicsi fiam álmában rámnevet. Mintha érezné, hogy az álma védett, őrzi éberen ezernyi férfikar, s míg azok őrzik, baja /iem lehet, nem hozhat rá a hajnal semmi bajt — kicsi fiam álmában rámnevet. És ím, felsajg bennem sok éjjel keserve, mikor szirénaszó késztetett sok anyát, hogy keblüket — pedig tejjel tele — gyermekük éhes szájától megvonják, mikor halált szórva bömbölt ágyúk torka, amerre csak néztél, minden lángokban állt, és az anyai fül élesen hallotta minden zajon által gyermekek sikolyát. A rút tegnapból szép ma született, kicsi fiam álmában rámnevet. Hallom kisfiam szívét, mint dobog. Béke van, tisztán érzem, elvtársaim, anyának lenni, élni szép dolog, hogy őrködtök gyermekem álmain. Alhat édesdeden. Fél világ résen áll és őrzi kisdedem. Fordította: Fügedi Elek. Dömséné le nem vette szemét az apjáról, végül megkérdezte: — Nincs étvágya ? Az öreg becsattmtja zsebkését: Jőszagü meggyfabotomről álmodtam az éccaka . .. Még a Tószegi-aljban vágtam valamikor, lehet már tizenkét esztendeje is. Dömse nagyot nevet: — Annyira áhítozza ezt a botot? — Annyira, hogy el is mennék érte, ha lehetne. — Miért ne lehetne? Vendel bácsi ránéz a vöjére, látja arcán, hogy nem tréfái. Olyan ember ez a Péter, hogy csak dicsérni lehet. A pusztán gyalog-béres volt, aztán hogy a városba kültöztek, beszegődött a gyárba, eleinte segédmunkásként. közben kitanulta a szakmát, harmadéve lesz már, hogy félhavonként hét-nyolcszáz forintot hoz haza. Dömséné mérgesen morran: — Ha botot akarsz, veszek magának olyat, hogy az intéző úr kezében se lát különbet. — Mihaszna, ha az én eszem azon rpagamfajta meggyfán jár, azt is tudom, hogy a padláson hagytam, a bognárék mángorlója alatt. *** A hajnal éppen csak reálehelt az ablaküvegre, amikor Dömséné arra ébredt, hogy az apja a szekrényben motoz. Felkelti az urát, Péter félignyilt szemmel mered az apósára: — Gyomrát fájlalja ? — Nem látod, hogy köti a bugyrot? — Kötöm ám, hogyne kötném, ami kor megyek a botomért, mégpedig vonaton, ha kerül reávaló pénz, ha nem: akkor az apostolok lovain. Péter közelebb húzta az ágyhoz h széket, amelyen a dolgozónapi kabátja volt, annak belső zsebében az erszénye. Kivett belőle száz forintot: — Jut belőle útravaló, szivarra is; úgy sétáljon be a pusztára, mint valami vicispán. A soványarcú asszony nézte a pénzt, mint alacsonyan szálló vércse a kiszemelt kiscsibét. — Jobb lenne apám, ha inget venne magának érte. — Arra talán nem jut neki? ~ förmed rá az ura és elkezdi felsorolni, mi mindent vehet a pénzen, amely a szekrényben lapul, a vászonnemű alatt. Dömséné nem felel, de egyszál alsóban elkezd futkosni konyhába ki. szobába vissza: — Édesapám, ebbe a papirosba takartam a salátamagot, adja oda a komaaszonyomnak ... Vettem tegnap a piacon három récetojást, elküldöm a Vargánénak. Irta: SÁSDI SÁNDOR A szekrényről három almát is levett, egyre nagyobb lett a bugyor, Vendel bácsi a hóna alá fogta, indult kifelé: — Estére, úgy lehet, hogy holnap délre, hazaérek. *** A kicsike állomásról behunyt szemmel is elmehetett volna a jólismert gyalogúton, amelynek két szélén hársfák sorakoznak. Ott. ahol összeérnek látszik az emeletes magtár és látszik az égaljig elomló sok-sok föld. amelv az ö számára évente tizenhat mázsa búzát termett csak. Hej, de nagyot is fordult a világ, hogy minden azoké legyen, akiknek verejtéke odahul4ik a barázdára! A Nefelejcsesen őszi vetés zöldéi. . Ott szántott egyszer, amikor az intéző pihenésen kapta. Ult az ekeszarván, javában tömködte a pipáját, ami nem is csoda, mert aznap reggelire három szem krumplit evett, délre harapásnyi kenyeret, kevéske túróval, hát legalább a hármasdohány füstjét akarta eregetni. Szóra szó következett, nem fogta be a száját, mert aki éhes, azt tüskézi a mére.i, és a vége az lett, hogy az intéző a kurta pálcájával kétszer rávágott a fejére. Nyitott késsel futott a £ényescsizmájú büszke ember felé, de megbotlott, elesett, megszállta a gyengeség, ennyi volt a haszna, hogy hatodnapja koplalt. Másként az a kés . .. A komaaszonyék házajtaját zárva találta, csendes volt a többi is, csak a vadonatúj palatetősből kiáltotta öreg Vargáné: — Elmentek a növénytermelő brigáddal az Iharosra krumplit vetni. Leülnek a bimbózó almafa alá kitett padra. Vargáné az otthonmaradottak egészségét tudakolja, aztán kérdi: — Magát, Vendel, miféle szél fújta erre mifelénk? Az öreg mond valamit a meggyfabotról, nézi az eget, hallgatja a furcsa, dohogó lármát, Vargáné nyugat felé mutat: — Margitka, a nagyobbik onokám szántja a legelői földet. . Az ős/, óta traktoros . . . Tegnap egy műszax . alat^ több, mint tíz'normálholdat teljesített. Pénzben közel hatvan, forint. A vőm a gyümölcskertészet munkacsoport-vezetője, én vagyok a baromfigondozó. Vendel bácsinak eszébe jut a három kacsatojás, Vargáné nevet: • — Tizenkét kotlösalja kacsám kel a jövő héten, hatszáz napos csibe számára daráltattam kukoricát. A kő-hid tájékán hosszú épület terpeszkedik, a tetején még dolgoznak az ácsok. Kérdezni se kell. magától mondja Vargáné: — A heverő gulya számára csináltatunk akolt, meg karámot. Még ezen az őszön hozzákezdünk a sertésfiaztatóhoz Beszél, beszél, mintha könyvből olvasná, végül sóhajt: Száz évig szeretnék élni . . . Vendel bácsi ránéz, irigységet érez. Hét éve mentek el innen; igaz, goi.d nélkül élnek a városban, de az igaz talán mégis az volna, ha a maga gazdájaként ott tenne-venne, ahol valaha szolga volt. Nem akarja, hogy a másik sajnálja, hát sietve rákezdi: — A szobánkban plüss dívány .... kattintok egyet, aztán felgyullad a villany ... A vőm hat újítást nyújtott be négyet elfogadtak; annyi pénzt kapott, hogy megvehették a tükrösszekrényt. Hiába minden. Vargáné belelát a kártyájába': — Mégis csak jobb szeretne itt lenni. — Ha így volna, akkor se segíthetnék rajta. Fecske suhan az eresz alól, magasra röppen, megint visszaszáll. Az asszony feléje nyújtja a karját: — Egy héttel ezelőtt jött meg, külországból ... a régi fészkébe. — Könnyen visszatalál a fecske Az asszony aprómintSí új kendőjét igazgatja: — Más is visszatalálhat. .. kiváltképpen, ha akar. — Hogyan akarjon? — Ügy, hogy Becske, a gulyás Gyertyaszentelő óta a kaposvári kórházban sínylődik, talán lábra se áll többet. — Húsz éve gyötri a hektika. — Örömest befogadnák helyette a csoportba. — Hatvanhét éves múltam Kisaszszonynapján. — Tomborék embere se fiatalabb, mégis háromszáz munkaegységet teljesített tavaly. — Tombor Janit fogadásból úgy földhözvágtam egyszer, hogy elterült, mint a béka. — Kihajtaná a gulyát... én meg felpakolnám a szaput, fejemre tenném, vinném utána a legelőre. — Utána hozná? — Tudva tudja mindenki, milyen sora volt mellettem boldogult uramnak ... Talán bánja, hogy ennyit mondott, siet másféle cérnát fűzni a tűjébe: — Eredjen a padlásra, keresse mug a bognárék mángorlója alatt azt a jó kis meggyfabotot. — Minek keressem? Vághatok a Tószegi-aljban másikat. Különbet, vastagabbat., erősebbett, furkósvégűt, amilyenre őszi délutánokon a pásztorember reátámaszkodik, hogy nézze a felhők vonulását. Támadjatok fel, gályarabok! mozduljon nyugovó csontotok, öreg rabszolgák s gyertek ide! gyötört szívetek örülni fog. Meglátjátok magatok: minket, de szabadon, — a kedves mezőn nekiink érik csak árpa, búza., simogatja a nap nevelön. 4 öreg felkelők, hős lázadók, horkoló ménen röpüljetek! Itt álljatok meg. Itt az a kor, amelyért egykor véreztetek. Minden vágyatok életre kelt; kardélre hánytuk már a nyomort, minden sebünk, mit balsors ütött, lm egyszeriben szépen beforrt Egymásért élünk már s verekszünk, gyözött a jogunk s győz a hitünk. Nincs úri kasznár ádázsága, boldog lobogót most mi viszünk. Sorsunk érleli akaratunk, hasznunk egy ország nagy ereje. Ö, miénk, miénk a szabadság és a csatánk most — élni vele. Az asszony, ha kisdedet szoptat, a bányász, aki többet termel, mindünk örömét szaporítja, mert összetartunk szerelemmel. A munkás, mikor hegyet robbant utat tör — s összeért két vidék — rám is gondol, mert már minálunk kedves törvény a testvériség. Mikor kedvesünk mosolyog és anyánk dalolgat, messzi, messzi múltak nagy álmát élik, — hej, nz nem tudott viharban kiveszni. Vert hadak véréből és könnyből újra és újra csak kihajtott. — Érzed, elvtárs, hogy milyen kincsed a szabadság, a rég óhajtott? Boldog szívvel a falut nézem. S ez azelőtt nehézkes, álmos nép most itt éppen élni tanul. Ö, legyen itt egészen világos! Szeressük s tegyük dúsabbá még életünk, melyben ezer a báj. — Elvtárs, nálunk az egyenlőség nem ábránd többé, hanem szabály VERES JÁNOS Bulgária színművészete a legutóbbi évtizedben A szeptember 9-i fejkelés után, i amely döntő pillanatot jelentett Bui- j gária társadalmi, gazdasági és kulturális életében, teljes lehetőség -nyílott a színművészet további fejlődésére, tartós realista alapon, hogy a színművészet a dolgozó nép kiváló nevelőjévé váljon, magasztos és tetteket szülő gondolatokat ébresszen a nép lelkében. Az új élet felébresztette a bolgár színművészeti dolgozók alkotóerőit és lehetővé tette, hogy tanulmányozhassák, elsajátíthassák Sztaniszlavszkij módszerét, a szovjet színház tapasztalatait, erót és lelkesedést merítsenek a gazdag szovjet irodalomból, tanulhassanak a szovjet szín- és filmművészet példaképeitől. Az új élet lehetővé tette, hogy a bolgár színművészek a nagy Szovjetunió szín-, balettés operaművészete mestereinek közvetlen irányításával gazdagíthassák művészi tapasztalataikat. A bolgár színház munkatársai sohasem felejtik el azt a segítséget, amelyet Petrov, Baboeskin, Szokovnyin, Rumjancev rendezők, Holfin, Bjelij, Anyiszimova balett-mesterek és Luzseckij díszlettervezők nyújtottak nekik. A Moszszovjet színtársulatának bulgáriai vendégszereplése 1953. őszén nagy színiéleti esemény volt, manifesztálta a megbonthatatlan bolgár-szovjet barátságot. Az utóbbi 10 év alatt színházaink több darabot mutattak be, melyeknek előadása igazolta, hogy a szocialista realizmus éltető talajra talált a bolgár színpadokon. Oj bolgár darabokat mutattak be: „Cári kegyelem", „Borovo", stb. A bolgár színház sikeresen mutatott be több orosz klasszikus és korunkbeli szovjet drámát is; Gorkij „Ellenségek", „Jegor Bulicsev és társai" című darabjainak szófiai bemutatója, a „Kispolgárok" bemutatója Burgaszban és Ruszeban, a „Vasszja Zseleznova" bemutatója Szófiában és Sztálinban, Lavrenyov „Amerika hangja" című drámájának szófiai bemutatója, stb. korunk bolgár színművészetének nagy diadala. A felszabadulás óta eltelt 10 év alatt színházainkban a kővetkező nyugati klasszikus drámákat mutatták be: Shakespeare „Szentivánéji álom", „Ahogy tetszik", „Romeo és Jülia", Moliére: „Nők iskolája", Lope de Vega „A hős falu", Schiller „Ármány és szerelem", Goldoni „Két úr szolgája". A bolgár színművészeti dolgozók a darabok bemutatásával a nézőkkel nemcsak megismertették a klasszikus színművészeti örökséget, hanem megmutatták, milyen nagy realisták és mennyire kortársaink e klasszikus darabok haladó szellemű alkotói. Az elmúlt 10 év alatt a színművészeti élet felelevenítése érdekében intézkedéseket tettek az előadói művészet javítására. A nyilvános alkotói viták, a színház és a nézők közvetlen kapcsolata a bolgár színházak többségének állandó munkamódszerévé váltak. Öröm és lelkesedes tölti el az embert, ha hallja, hogyan vélekednek Dimitrovgrad építői, Rudozem bányászai a színház óriási szerepéről termelőmunkájukban, és arról, milyen nagy lelkesedéssel fognak a szocialista építés művéhez egy-egy sikeres színielőadás után. Meg kell emlékeznünk a drámai és operaszínházak, és zenekarok számának állandó növekedéséről is. A török rabság alól való felszabadulás 70 éve alatt 1944. szeptember 9-ig Bulgáriában mindössze 5 állami drámai színház, egy opera és egy szimfónikus zenekar létezett. Egyedül a legutóbbi évtized alatt a színházak száma 39-re (25 állami és 14, néptanácsok mellett működő színház), gyarapodott. Bulgáriának 5 állami és két műkedvelő operája van Szlivenyben és Vracon. Ezenkívül 11. szimfonikus zenekara és 2500 műkedvelő színjátszó kollektívája van. A könyörtelen fasiszta cenzúrától megszabadult bolgár színművészetnek minden lehetősége megvan a szabad fejlődésre és felvirágzásra. Ezért ér el olyan gyors fejlődést. A felbecsülhetetlen és állandó szovjet segítség eredményeképen, a párt és a kormány gondoskodásának lelkesítő hatására á bolgár színművészeti dolgozók állandóan törekednek alkotóművészetiík ; tökéletesítésére, eszmei-politikai színvonaluk emelésére. Szemináriumokat szerveznek a színházakban, sok kiváló színész látogatja az esti pártegyetemet. A marxizmus-leninizmus, a marxi-lenini esztétika elsajátítása lej hetőséget ad a bolgár színművészeti dolgozóknak, hogy hazájuk öntudatos ' építő polgáraivá váljanak, részt vegye^ nek a kommunista jövő közös építéI sében. Georgi Krnzev • • * J4ag aa oaqifí Magad vagy, így hát mit ér az élet? — Üres nagyon, hiányzik valaki. Tavasz van s ha nézed a fecskéket; párosan tudnak csak fészket rakni. Te is siess és keríts valakit; egy jókedvű, nótás, ifjú legényt. Siess, mert szarkalábak bokrait látom arcodon és fakuló fényt.Friss téglát téglára rakva építs házat és ültess új mandulafát, hogy jövőre alatta már díszíts, árnyékában egy édes kisbabát. S hogy dolgod könnyebb legyen, itt vagyok; —- van jó erőm még téglát hordani, s akkor sem fárasztanak a napok, ha olykor majd nekem kell ringatni. Gyurcsó István jf3oidog szíooel