Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-30 / 315. szám, csütörtök

1954. december 30. UJSZG 1951 tavaszán örvendetes hír járta be a haladó világot, Názim Hikmet, a 17 éven keresztül börtönben kínzott török költő szabad, s útban van a Szovjetunió felé. A Horthy-rendszer huszonöt éven keresztül elzártságban tartotta a magyar szellemi életet. Az irodalmi élet huszonöt éven át szinte elszigetelten élt a nemzetközi szellemi mozgalmaktól. Nem igen jutott el hozzánk Názim Hikmet híre sem. Ugyanakkor a haladó szellemi világot a második világháború kitörése elótti viharban is felverte a döbbenetes hir, hogy Názim Hikmetet 1938 augusztus 29-én egy török hadihajó fedélzetén tartott zárt tárgyaláson a török katonai bíróság 28 évi börtönre ítélte. Csupán azért, hogy verseit, melyeket egyébként szabadon árultak a könyvpiacon — megtalálták a feketetengeri flotta matrózainál és a tengerészeti főiskola növendékeinél. A második világháború befejezése óta a világ haladó népei egyre szélesebb körben ismerkednek meg Názim Hikmet nevével és sorsával. Azóta hozzánk is egyre többször jutott el a vele történt gyalázatos igazságtalanság és hősi harcának híre. Költeményeit eddig csak újságokban, folyóiratokban olvashattuk. Dicséretes feladatot vállalt magára a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, amikor a közelmúltban török eredetiből fordítva, Názim Hikmet verseiből megjelentetett egy reprezentatív kötetet. A mi korunk csodálatos hősöket teremt. Soha még a világtörténelenrben nem volt kor, amelyben az igazság olyan tettekre tudta volna bírni az embert, mint napjainkban, a proletárforradalmak korában. Mert soha még egy kornak sem volt olyan igazsága, mint a kommunizmusé. Ezek közül a .hősök közül való Názim Hikmet is. Költeményeinek olvasása közben legjobban magával ragadott a népe jelenét és jövőjét szívében hordozó költő hazaszeretete. Ezerhangú muzsika az emberi lélek, s e muzsika legforróbban, legmélyebben zengő húrján, a hazaszeretet hangján, szól Názim Hikmet költészete. Önkéntelenül is a magyar történelem 150 éves nemzetsörvasztó török igája idéződik fel bennem. Délvidéktől a Kis-Kárpátok vonulatáig gönoszcsontú basák, kopaszra borotvált jav Aátim ~f~4ikmei: Oersek nicsárok hada leste a magyar nép minden mozdulatát. A budai tornyokból esténként elnyújtva emelkedett Allah-hoz az ima, hogy őrizze meg a Szultánt, s növelje a fél Európát elnyelő török birodalom határait. A| hatálmas török birodalom padisahját, s basáit a hódítás őrülete kergette végig Európán. Mai utódaik — ha nem is idegen népeket tartanak járomban, de a fatalista ember minden gonoszságával igyekeznek népüket térdrt kényszeríteni. Az iszlám vallás tanítása szerint minden máshitü ember gyaur (pogány), aki csak halált érdemel. Minél több pogányt öl meg az iszlám köve^ tője. a másvilágon annál több szolgája lesz. A vallás tanainak fegyverre! való terjesztése dicsőség dolga. Ez a tanítás a török hódító háborúk legfontosabb ideológiai eszköze volt. Ne gondoljuk azonban, hogy ez ma már a múlté. A mai török basák az iszlámot más köntösben saját népük ellen fordítják. A korán tanítása tömjénködöt vont török nép szeme elé. Az isztambuli fényes minarettek alatt sápadtan görnyed a török munkás s a falvakon egykedvűen foltozza düledező vályogházát a török ^paraszt. Ezen a valláscsinálta homályon s a török börtönök rácsán tör át Názim Hikmet hazát és embert szerető költészete. Gazdag családból származik, de utálattal fordul el osztályától: » Hamid ázultán ideiében, hajdanában Tíz évig szolgált az apám kaszárnyában. Ő pasafiú volt, gazdag hivatalnok, én osztályt cseréltem s kommunista vagyok. Kilenc éve zárkában szolgálom a hazámat , S ki tudja a szolgálatban hány évvel múlom majd felül apámat, — írja 1917-ben, „Hamid szultán idejében" című versében. Názim Hikmet versei lázítanak, forrongást keltenek, feszítik a rendszer korhadt tákolmányát. Odaméri az ütést, ahol a legjobban fáj. Az alig tizenhétévés költő politikai tisztánlátásáról tanúskodik első nagy verse: „Negyven haramia foglya". A fák hatalmas ága közt végig süvölt a szél, A lombok sátorára vak sötétet von az éj, Friss színét vesztve gyászol minden virág: Hős foglyuk kínozzák halálra gyilkos banditák. Királyok sarja a fogoly, dicső merész vitéz, Emelt és büszke homlokát nem árnyékolja félsz, Szemének izzó fénye most lobbanva lángra gyul, Ügy érzi, egy, szavára tán az ellen porba hull. A forradalom után látogatóba érkezik a Szovjetunióba. Nem tud betelni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom csodálatával. Az agyag! 1 ú orosz óriást a forradalom ifjú harcossá öltöztette. Názim Hikmet ámuljttal és testvéri együttérzéssel önti versbe a fiatal szovjethatalom első lépéseit (Petrográd 1917, Bakui utinar'ó). Költészetének török földön gyöngyöző csermelyét az Októberi Forradalom és a földkerekség első szocialista államába vetett hite gazdagítja és növeli folyóvá. # * * Ez év júniusában a Fáklya közölte Márai Sándor emigráns író megrázó versét, a „Halotti beszéd"-et. Ez a vers a magyar- és a világirodalom legpesszimisztikusabb versei közé tartozik. Ez a vers a magyar emigráció halálsikolya. Az új háborúba vetett reményt mindinkább a hazátlanság, a s akihez tartozás dermesztő felismerése váltja fel: Tűrd, hogy ember nem vagy ott, csak osztályidegen! Tűrd, hogy ember nem vagy itt, csak egy képletben! Tűrd, hogy isten tűri ezt ma, vad tajtékos ég! Nem kell villámot gyújtanunk, hasznos a bölcsesség. Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet, Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet. Egy hontalanná vált magyar a halál gondolatával viaskodva ezt a végkövetkeztetést vonja le: „isa por és hamu vagyunk". 1948 végén megdöbbenve értesült róla a világ, hogy Názim Hikmet egészségét a másfélévtizedes börtön aláásta, és ,a börtönben súlyos szívbajt, angina pectorist kapott, am.?ly életét veszélyezteti. Ebben az időben írja ezeket a sorokat: Ha szívem fele itt is van, doktor, a másik fele Kínában ver, a Sárga folyóhoz hömpölygő diadalmas hadsereggel. S alig pirkad a hajnal, doktor, Görögországban virradatkor gyilkos golyók tépik a szívem. Milyen áthidálhatatlan a különbség a két költő jövőbe látása között. Mily erősek azok. a gyökerek, melyek Názim Hikmetet az élethez, népéhez kötik. A csüggedésnek, reményvesztettségnek a legkisebb nyomát sem látjuk. Ellenkezőleg, minél vaskosabb börtönajtők rejtik maguk mögött a költőt, minél betegebben ver a szív, annál szélesebben tárul a vers: Éjjel a priccsen ébren álmodok, üres a sötét s a messzi vörös csillagok fényét elzárja a rács, de szívepi velük dobog. (Angina Pectoris) A török fMlidön kibuggyant forrás folyammá gazdagodott. Költészetének ereibe egy harmincmilliós nép fájó szíve önti a vért, az életet. Az anynyiszor megtépázott emberi lélek ér el ebben a versében a kilencszázmillió testvér táborába. Ez a vers Názim Hikmet internacionalizmusának kiteljesedése. Nem, ez az ember, aki így tud élni, énekelni és harcolni a rabságban, nem sajnálatunkat váltja ki. Kivívja legnagyobb bámulatunkat. Ilyen életre, \ harcra csak a népével összeforrott 'j kommunista költő képes. Verseinek stílusa mesterkéletlen, megérti minden egyszerű ember. A költemények formája egyéni, első olvasásra szinte szabálytalannak látszik, de közelebbről szemügyre véve azt látjuk, hogy a mondanivaló mindig megszabja a versek formáját. Nem pózol, legtöbbször egyszerű megszólítással kezdi verseit, hogy hangja közvetlenebb legyen. Nem vett át egyetlen külföldi vagy hazai formát sem, de mindegyikből merít. Különös érdeme, hogy haladó költészete a népköltészeti elemekkel él. Költeményeinek rímelése is teljesen szabad. Rímel nem következnek egymásután szabályos sorrendben. Legkedveltebb formája a ráütő rím. Ezt a drága értéket adja kezünkbe a Csehszlovákiai Magyár Könyvkiadó dr. Blaskovics József és Tóth Tibor fordításában. Alapos, gondos munka ez az átültetés. Különösen ki kell itt emelnünk Tóth Tibor művészi munkáját, aki megadta a versek végleges költői formáját. A fordítás művészi értékét az adja meg, hogy a magyaf szó nagyszerűen visszaadja a versek török íz^t, a török nyelv nagyfokú zeneiségét. Magyar szó, török fájdalom, tökéletes egységben tükröződik. Olyan művészet ez, amelyből műfordítóink tanulhatnak, s amit nagyra kell értékelnünk. A fordítók a haladó világ nagy kultúrértékét adják kezünkbe. Az emberi lélek új mérnökével ismertetnek meg bennünket, akit testvérként kell, hogy szeressünk és tiszteljünk. Názim Hikmetet száműzték hazájának urai, de nem lett hontalan. A népe igazáért folytatott harca a mi harcunk is. Kilencszázmillió harcostárs menetel vele egy sorban. Hatalmas ez a haragos, tomboló tengerként áradó erő, amely utóbb igazságot szolgáltat Názim Hikmet népének. Dobos László ifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiitiiiiiisitiif PRÁGAI LEVÉL írja: KIS ÉVA A CSEH NEMZ,

ET BÜSZKESÉGE A költő hitvallása ez s első lépése a török proletariátus felé. A fogoly a leigázott török nép, -a- negyven haramia pedig az imperialista államok, melyek a foglyul ejtett hősnek le akarják vágni a karját. Egyszerű, mindenki számára érthetően, komor természeti képpel indul a vers első strófája. Ez a sötét kép azonban csak eszköz, hogy a fogoly (a- török nép), szenvedése megkapóbban domborodjék ki és nyilvánvalóbbá tegye kínzói banditizmusát. Gazdag embermilliók létkérdését kifejező tartalom, egyszerű, mindenki számára érthető formában. Názim Hikmet eme egyszerű fegyvere millió barátot, harcostársat, de sokezer gálád ellenséget is szerez. Gazdagon ömlik, szélesen tárul Názim Hikmet költészete. Olyan ez, mint egy folyton bővülő, mind lassabban, de feltartóztathatatlanabb erővel a tenger felé hömpölygő folyam. E hatalmas folyam kristálytiszta forrása török földön fakad. A török hon hegyeinek, lankáinak, völgyeinek s e föld népének szeretete, a haza sorsának féltése — adják verseinek sajátos török ízét, feszítő forradalmi hangját. Költeményeinek hangja szerető, féltő, ha a török parasztról ír: Az ötszáztízes vonat fapados vagonjában utaztak együtt: Éhesek Tetvesek Mehmetek. Mehmet fölött egyre szól a vonat sípja: segítsetek, segítsetek! Ez a lágy testvéri hang vésztjóslóvá, fenyegetővé válik, ha ellenségeihez szól: A tűrhányó minden ere felszakadt,! Kínos vajúdása a fekete föld alatt,, vihart szült, bömbölő, süvöltő, vérgőzös zivatart! Majd így folytatja: Rejtsétek el, kishitűek, gyáva remegő lelketek! Mi maradunk s nézünk csodálva: forrongó szívek lángja Gondolatának szárnyalását nem tudja fogva tartani a török határ fojtó ölelése. Szinte a:', örömtől remegő vermint izzítja az eget! (A tűzhányó) sekkel üdvözli az 1917-es Vörös Októbert. Ezerkilencszázti^enhét már októberbe ért, . És Tegnap korén, holnap késó, ma kell tennünk, itt az idő! szólt Lenin finom, mélyen zengő hangon: Nincs olyan prágai lakos, akinek ha a Nemzeti Színház mellett vezet el útja, ne vetne rá egy büszke pillantást. A színház neoreneszánsz stílusú gyönyörű épülete a város szívét díszíti. Ha vidéki ismerősnek, vagy idegennek mutatjuk meg fővárosunkat, a Nemzeti Színházról különös szeretettel és meghatottsággal beszélünk. Aki nem ismeri felépítésének történetét, méltán csodálkozhat azon, miért olyan büszkék a csehek erre a színházra, miért olyan drága nekik? A színház, hivatásánál fogva a nemzeti kultúra szószólója, szentélye. A cseh nemzetnek a XIX. század végéig nem volt állandó színháza, ahol cseh nyelven, anyanyelvükön játszhattak volna eredeti operákat és színmüveket. Az 1848-as forradalmi év felébresztette a^ emberekben a saját színház utáni vágyat. Az uralkodó osztálytól azonban nem remélhettek semmilyen támogatást, legfeljebb engedélyt a hőn óhajtott színház felépítésére. Ezért bizottság alakült, :amelynek feladata a prágai cseh Nemzeti Színház felépítésének előkészítése volt. A bizottság felhívást intézett a cseh nemzethez, amelyben kérik a hazafiakat, segítsék elő a Nemzeti Színház létesítését akár a legszerényebb adományaikkal is. A felhívás óriási visszhangot keltett a nép egyszerű fiai körében. A legtöbbet azok a szegény emberek adták, akik a legjobban rá voltak szorulva napi keresetükre, akik a falatot a szó szoros értelmében a szájuktól vonták meg, hogy filléreikkel hozzájárulhassanak a nemzet nagy művéhez. De a pénz lassan gyűlt, a cseh nemesség és a gazdag iparosok nem kapcsolódtak be a gyűjtésbe, az osztrák kormány pedig minden módon akadályozta a kezdeményezést. Az akadályok gyakran elháríthatatlannak látszottak. Legyőzve azonban minden nehézséget, a nemzet lángoló lelkesedése közepette 1868 május 18-án lerakták a Nemzeti Színj ház alapkövét. De bár az alapok meg» voltak, maga az építkezés nagyon lassan haladt előre. Több mint tíz évig tartott, míg az álomból' valóság lett Pénzhiány, a polgárok egymásközötti politikai harca fékezte az építkezés menetét. Végre elérkezett a nagy nap. 1881. június 11-én, ünnepélyes körülmények között nyílt meg a nemzet minden polgárának büszkesége . és a cseh képzőművészet kincsestára, a Nemzeti Színház." De milyen határtalan fájdalmat, borzasztó megdöbbenést váltott ki, amikor két hónappal a megnyitás után, augusztus 12-én, szerencsétlen véletlen folytán tűzvész keletkezett és megsemmisült az annyi áldozat és lemondás árán évtizedeken keresztül tervezett és épített színház egész belseje. A nép úgy gyászolt, mintha legközelebbi hozzátartozója halt volna meg. Az emberek sírt,ak. Túlságosan kemény csapás volt ez. Az újságok feketekeretes gyászjelentésekben az első oldalon hozták a döbbenetes hírt. A nemzeti gyász, a kétségbeesés, a fájdalom azonban szinte órákon belül leírhatatlan lelkesedéssé változott. Kemény elhatározás született a cseh hazafiakban; újból felépíteni azt, amit a tűz megsemmisített. Nyomban új gyűjtést rendeztek. Sokan legkedvesebb ékszereiket, utolsó értékeiket tették le a haza oltárára. Egymást követték a megható jelenetek. Egy fiatal lány megjelent az egyik újság szerkesztőségében, kivette füléből fülbevalóit és odaajándékozta. Egy pékmunkás^ egész heti fizetését adta Oda, felesége pedig zokszó nélkül hitelbe vásárolta be a legszükségesebbeket. A cselédlányok szégyelve gazdáik felfuvalkodott, kemény szívét, utolsó megtakarított filléreiket adományozták a nagy cél érdekében. A kintornás, a legnagyobb természetességgel szórta az ásztalra aznapi keresetét, aztán elballagott anélkül, hogy vacsorára maradt volna valamije. És azok, akik saját kezük munkáján kívül mást nem adhattak, ingyenes segítségüket ajánlották fel az építkezéshez. Ezekből a szerény adományokból épült fel ismét, 1883 novemberére a cseh nemzet büszkesége. Két évvel a pusztító tűzvész után, Smetana „Libusa" című operája ünnepi előadásával nyitották meg a Nemzeti Színházat. A Nemzeti Színház tulajdonképpen a cseh képzőművészet kincsestára. Az épület, amely Josef Zítek építészmérnök alkotása, nagyvonalúságával, harmonikus szerkezetével a legszebb prágai építkezések közé tartozik. Az épületet díszítő lenyűgöző szoborcsoportok Bohuslav Schnirch, Antonín Wagner és Josef Václav Myslbek szobrászművészek alkotásai. Myslbekriek áz első emeleti nagy foyerban lévő „Zene" bronzszobra, a művész egyik legszebb alkotása. Érdemes megemlíteni, hogy e művén tizenkét évig dolgozott. A foyerben megtaláljuk a Nemzeti Színház felépítésében legnagyobb érdemeket szerzett hazafiak, a legnevesebb színigazgatók, rendezők, a legnagyobb színészek és zeneszerzők mellszobrait. Ott sorakoznak J. K. Tyl, F. L. Ríeger, K. Sladkovsky, K. Kovarovic, B. Smetana, A. Dvorák, Z. Fibich, E. Vojan, E. Burián, J. Mosna, J. Vrchlicky, H. Kva-. pilová, V. Vydra. A mellszobrokat a legkiválóbb szobrászművészek: Ján sStursa, Josef Maratka, Bohumil Kafka, Ladislav Saloun, Stanislav Suchard, Otokár Spaniel, Karel Dvorák készítették. A legnagyobb élő cseh zenekritikus és színháztörténész, Zdenék Nejedly mellszobrát tavaly helyezték a múlt kiemelkedő nagyságai közé. A foyer csodálatosan szép festményei Frantisek Zenísek, Mikolás Ales és Adolf Liebscher neveit teszik halhatatlanná. A mennyezetet a művészetet dicsőítő festménycsoport ékesíti. A nézőtér gyönyörű mennyezetét Frantisek Zenísek festetté. A kupola' nyolc mezőnyében női alakok lebegnek, a művészet különböző ágainak megtestesítői. A köztársasági elnök páholyát Václav Brozík, Vojtéch Hynais és Julius Marák festményei díszítik. A leghíresebb, reprodukciókból a legjobban ismert, Hynais függönye. A festmény megmagyarázza a színpad feletti aranybetűs jelszót: „A nemzet magának". A mester reális felfogásban örökíti meg a függönyön a Nemzeti Szinház felépítését. Zdenék Nejedly egyik munkájában a Nemzeti Színházról a többi között a következőket írta: „A Nemzeti Színház számunkra nemcsak színház, hanem nemzeti szentély is, ahol létünk 'egünnepélyesebb és emlékezésre legméltóbb eseményei játszódnak le." Nejedly szavai az utóbbi években beteljesültek. A színház a legkimagaslóbb kulturális és politikai események színhelye. Művészeit a dolgozó néphez a legszilárdabb kapcsolatok fűzik. Az a kor, amikor a bársonyszékeken csak nemesek, gazdag polgárok ültek, a múlté. Helyüket a dolgozó nép foglalta el.