Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-23 / 310. szám, csütörtök

136 msm '1954. december 21". A Csehszlovák—-Szovjet Baráti Szövetség IIL kongresszusa befejeződött Szilárd szövetségben a Szovjetunióval harcolunk a haladásért és a békéért A CsSzBSz III. kongresszusa tárgyalásának utolsó nap­ján, tizenegy óra után hosszantartó taps közepette emel­kedett szólásra Antonin Zápotocky köztársasági efnök. A köztársasági elnöknek beszédéért dr. Zdenék Nejedig, ta­nár, miniszter, a CsSzBSz elnöke mondott köszönetet. A kongresszus egyhangúlag jóváhagyta a szovjet néphez in­tézett üdvözletet és a Csehszlovák Köztársaság kormá­nyának küldött határozatot. * * * A CsSzBSz III. kongresszusának befejezése után a szö­vetség új központi bizottságáaak alakuló ülésén elnökké egyhangúlag dr. Zdenek Nejedig tanár, minisztert vá­lasztották meg. Antonin Zápotocky köztársasági elnök beszéde szerencsétlen, mert nyugati volt; a szerencsétlenség abban állott, hogy imperialista, reakciós, kapitalista irányzatú volt és ezért nem biztosít­hatta számunkra a békét, szabadságot és önállóságot és a legválságosabb pillánatokban kiszolgáltatott bennünket a hitleri fasizmus hódító kedvtelé­sei kényekedvének. Készek vagyunk elfogadni és tá­mogatni mindent, ami nyugaton hala­dó, demokratikus és békeszerető. Min­dig barátságosan támogatni fogjuk az egységes, demokratikus és békeszere­tő Németország megteremtését, de teljes határozottsággal fogunk har­colni az imperalista, revansista, re­akciós Németország feltámasztásának gondolata ellen, amely veszélyeztetné más nemzetek önállóságát és a vi­lágbékét. Éppen a jelenlegi nemzetközi helyzet bizonyítja újból világosan, hog:' or­szágainknak a Szovjetunió iránti ré­gi hagyományos kapcsolatai törtfinfelmi jelentőségűek és érvényűek. Ezt bi­zonyítja a fasizfnus leverése után a Szovjetuniónak a béke megszilárdí­tásáért és az új háború veszélyének elhárításáért folytatott kitartó hai-ca, amély az elmúlt napokban sz európai kollektív biztonság és béke biztosí­tásáról tárgyaló történelmi jelentő­ségű moszkvai konferenciában érte el tetőpontját. A moszkvai értekezleten részt vett államok által aláírt nyilatkozat új­ból világosan mútatja, hogy a Szov­jetunió- az, amely következetésen és ! megalkuvást -nem ismerve harcil az •új háború gyújtogatói ellen és az ő politikája az, amely valóbán a béke és a nemzetek biztonságának védő­bástyája. Ezért volt az, hogy a moszkvai kon­ferencia határozatait oly egyöntetű he­lyesléssel fogadta egész népünk és hogy nemzeteink összes rétegeinek so­rában közvetlen lelkesedést váltanak ki. El vagyunk határozva, hogy a Szov­jetunió oldalén, a béketábor országai­val és az egész világ összes becsületes, békeszerető embereivel szilárd szövet­ségben megvédjük és kiharcoljuk a bé­két. A béke megvédésébe vetett szilárd hitünk összefügg ügyünknek és a ha­talmas Szovjetunió által vezetett világ­béketábor ügyének helyességéről való meggyőződésünkkel. Hiábavalók a béke ellenségeinek és a háború gyújtogatói­nak cselszövései. Évtizedek óta az új élet és az összes nemzetek békés együttélése úttörőjeként áll a Szovjet­unió. Pozíciója megrándíthetetlen és barátainak tábora évről évre nagyob­bodik és fejlődik. Az ellenség minden reménye és összes kísérletei, amelyek a béke és a nemzetek önállósága és szabadságuk védelme ézen bástyájának mégrendítésére irányultak, csődöt mondtak. Meghalt a nagy Lenin, meghalt mü­vének folytatója," Sztálin elvtárs, de megmaradt a Szovjetunió Kommunista Pártja, annak leftírti-sztálini kollektív irányítása és a köréje tömörülő raov­jet dolgozó nép. Ezért „A Szovjetunióval örök idők­re" és „Példaképünk a Szovjetunió" jel­szavak egyre meggyőzőbben és határo­zottabban hangzanak hazánkban. Eze­ket a jelszavakat továbbra is tettekre váltjuk gyárainkban, fálvainkban és a mezőkön, életünkben, hazánkban a szo­cializmus építésénél és a béke meg­szilárdításáért, az európai kollektív biztonság biztosításáért, valamint a világ összes nemzetei közötti béke megszilárdításáért folytatott harcban. E jelszavak szellemében üdvözlöm az önök kongresszusát és a Csehszlo­vák-Szovjet Baráti Szövetség további munkájához sók sikert kívánok. Éljen a világbéketábor! Éljen felszabadítónk, szövetségesünk és barátunk — a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége! A vezető gazdasági dolgozók szlovákiai országos aktívája Bratislavában A Megbízottak' Testületének elnök­sége szerdán, 1954. december 22-én a bratislavai Komensky-egyetem aulájá­ban megrendezte a vezető gazdasági dolgozók szlovákiai országos aktíváját, amelyen részt vettek Szlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsága nevében Pavol David és Josef Kriz, az SzlKP KB titkárai, Jindrich Janis mi­miniszterheíyettes, valamint a Megbí­zottak Testületének elnökségi tagjai és tagjai, a kerületi nemzeti bizottságok elnökei és több mint 250 vezető gaz­dasági dolgozó Szlovákia egész terüle­téről. Rudolf Strechaj, a Megbízottak Tes­tületének elnöke nyitotta meg az ak­tívát. Megnyitó beszédében a követ­kezőket hangsúlyozta: ,,A nemzétgaz­daság fejlődésére vonatkozó 1955. évi állami tervben, amelyet a kormány 1954. december 14-én jóvá hagyott, határozottan kifejezésre jutriak a CsKP X. kongresszusának irányelvei. A népgazdaság fejlődésének szerepe Szlovákiában előírja a termelés foko­zását a gazdasági élet minden ágában, s a dolgozók anyagi és kulturális szín­vonalának további emelkedését. Már most szükséges a dolgozó tö­megek kezdeményezését az összes ér­tékjelző teljesítése érdekében kiválta­ni, Wert ezek teljesítése nemcsak fel­tétele gazdaságunk további fellendíté­sének, hanem egyúttal népünk et­köícs-politikai egységének megszilár­dítását is jelenti. Ennek teljesítése további lépés a szocializmus építése felé hazánkban és a béke megszilárdí­tása érdekében. Biztosítani kell az ál­lami terv teljesítését mindjárt az év kezdetétől, hogy a terv teljesítésével és túlteljesítésével méltóan ünnepel­hessük meg hazánknak a szovjet had­sereg által való felszabadítása 10. év­fordulóját. Pavol Majling megbízott, a Szlová­kiai Tervhivatal elnöke beszámolót tartott az 1955-ös évre szóló állami terv feladatainak szétírásánél és biz­tosításánál, a vállalatok műszaki-ipari és pénzügyi tervei kidolgozásánál le­vő feladataikról. Majling elvtárs beszámolója végén kijelentette: „A terv jó előkészítése és kidolgozása — a siker kezdete. A dolgozók széleskörű részvétele és ér­dekeltsége a tervek összeállításában, a terv együttes biztosítása és a terv­feladatok teljesíthetőségébe vetett bi­zalom, ez most mindnyájunk feladata. A dolgozók széleskörű részvétele 8 terv összeállításában, munkásaink, mestereink és techniküsaink tapasz­talatai, ismeretei és ügyessége, a jől megszervezett szocialista munkaver­seny és a szovjet üzemek dolgozói gazdag tapasztalatainak érvényesítése országépítésünk valamennyi szakaszán segítségünkre lesz az 1955. évi terv teljesítésének biztositásában." Karácsony hetében vagyunk. Már csak egyet lapozunk a naptárban és Vége áz évhek. Ilyenkor zárják le az üzleti könyveket, csinálják a mérle­geket, elszámolnak az évi aktívával, passzívával, kiszámítják a nyereséget. — És így vagyunk ml is. Az újév kezdete előtt mi is emlékezünk az elmúlt esztendőre. A rosszra és a jó­ra, a szépre és csúnyára, a fejlődésre, békés munkánkra.. Születésünkre és halálra. Mit kellett völna tennünk es mi az, amit elmulasztottunk. Végig­vonulnak előttünk az elmúlt év je­lentősebb eseményei. És e legjelentő­sebb események közé tartozik har­cunk a békéért. Mit jelent ez a sző béke? Min­dent! Az életet! Napi munkádét és vasárrtapi békés pihenésed. Gyerme­keid gondtalan kacagását. Jelenti azt, hogy a jól végzett munka után fá­radtan, de békésen, nyugodtan hajt­hatod álomra a fejed. Hogy otthon tujes a létszám és éjjel, ha feléb^ redsz, gyermekeid egyenletes nyu­godt szuszogást hallod magad kö­rül. Ez és még sok minden jelenti a békét. Most az újév küszöbén, mikor az emberben jobb, szebb elhatározások kelnek, mikor Szilveszter éjszakáján egymáshoz koccintjuk poharainkat, hogy ismerőseinknek, szeretteinknek boldog újévet kívánjunk, tegyük hoz­zá: békés boldog újesztendőt. És hogy ez a béke szó valóság marad­jon, ez csak tőlünk függ. Tőled és tőlem, mindannyiunktól, akikben az újév hajnalán erősödik és acélosodik az a Szép gondolat, hogy ezért a bé­kéért harcolni fog, ezt a békét fogja szolgálni munkájában, cselekedeteibe", az 1955-ös évben is. 6. A. * * • A FELEJTHETETLEN J. V. SZTÄLIN születésnapja 75. évfordulója alkalmá­ból a kassai Nemzeti Színház kedden, december 21-én megtartotta R. M. Gliernek, a Szovjetunió nemzeti mű­vészének „Vörös pipacs" című balett­je ünnepi bemutatóját. Az ismert, szovjet balett rendezését és koreográ­fiáját Rudolf Macharovsky irányított­ta A. R. Tomszkijnpk, az Üzbég Szö­vetségi Köztársaság érdemes művészé­nek színpadi rendezésében. A SZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKA­DÉMIA III. közgyűlésén 37 tudomá­nyos kollektívának és egyénnek ado­mányoztak díjakat és ' jutalmakat az ez évre tervezett tudományos fel­adatok kiváló megoldásáért. Ebből a 37 tudományos munkából 2 megkapja az I. díjat, 3 a II. díjat, 5 a III. dijat, 13 a IV. díjat és 14 a Szlovák Tu­dományos Akadémia V. díját. AZ IDEI KARÁCSONYI ÜNNEPEK­NEK örömteli jellege lesz hadsere­günk tagjainak körében a kaszárnyák­ban is. „Szilárd egységben a néppel előre a béke megőrzéséért és hazánk biztonságáért" jelszó jegyében az egyes alakulatok a Nemzeti Fronttal együtt­működve akciókat rendeznek, ame­lyekkel katonáink számérá kellemessé teszik a karácsonyi pihenés napjait. Vasárnap, december 19-én a Szlovák Könyv n. v. meghívására Bratisla­va!» jöttek nyereményeikért a könyvutalványok sorshúzásának nyertesei: Varsányi Ágnes velká-loinnicívi tanítónő és Ladislav Dokus, a sacai üzemi őrség tagja. A képen Varsányi Ágnes, az első díj boldog nyertese megnyert könyvszekrényébe négyezer korona értékben könyveket vátaszt. ség tagjai így az újonnan születő rendszer hirdetőivé és ezzel nemze­ti teink fényes és örömteli holnapjána* k úttörőivé váltak. A munkának és harc­nak ez az időszaka mindig büszke e és örömteli lap lesz e szövetség tör­- ténetében, hazánk történetében. < A szorgalmas úttörő munka nem - volt eredménytelen. A Szovjetunióba - és a szovjet népbe Vetett hitben hem - csalatkoztunk. Hiszen a Szovjetunió, • annak a népe és dicső hadserege fel : szabadított bennünket a szörnyű el­• nyomásból és a szerencsétlenségből,' • amely nemzeteinket érte. Sohasem felejtjük el, hogy a Szovjetuniónak köszönhetjük a hitleri fasiszta meg­szállás karmáiból való felszabadítá­; sUnkat. Neki köszönhetünk minden szépet és jót. amit most felszabadí­tott hazánkban alkotunk, építünk. Ma népi demokratikus, szocializ­must építő köztársaságunkban már senkit sem zárhatnak be „Éljen a Szovjetunió!" felkiáltásért. Ma már ál­lamunkat nem hitszegő, áruló politi­kusok vezetik, akikhez a kizsákmá­nyolók szűk rétegeinek érdekei kö­zelebb állottak a nép és nemzet ér­dekeinél. Ma államunk és kormányunk élén Csehszlovákia Kommunista Pártja áll, amely a csehek és szlovákoknak a munkások, földművesek és doigozó értelmiség szilárd szövetségén alapuló Nemzeti Frontjára támaszkodik. Ma a Szovjetunió iránti kapcsola­taink a barátsági- és segélynyújtási ; szerződésben, hosszútartamú gazda­sági egyezményben és kormányunk ; külpolitikájának egész programjában gyökereznek. Dé«a legnagyobb hiba lenne, ha azt gondolnánk, hogy ezért már a Szov­jetunió barátainak önkéntes tömeg­szervezete elvesztette fontosságát és küldetését. Éppen ellenkezőleg. Ma sokkal na- ] gyobb mértékben szükséges, hogy t megismerjük a Szovjetuniót és a szov- ] jet népet és hogy tanuljunk tőle, mint bármikor azelőtt. De tanulni — ez nem azt jelenti, hogy gondolkodás ; nélkül, magolva mint a papagáj, le- j daráljuk a megtanult tételeket. ( Tanulni — megfigyelést, megfon- j tolást jelent, azt jelenti, hogy igye­kezzünk felfogni és behatolni abba, ami az új szocialista élet építési si- 1 kereinek alapköve és biztosítéka. Az, ami a szocialista építés hatá- ' sára a Szovjetunióban történt és az, 1 ami ma a kommunizmus építése f folytán ott megvalósul, olyan nagy- 1 szerű, élő és állandóan -erjedő és ' sokoldalú folyamat, amit nem lehet f valamilyen sablonos papírszabályba be- 1 szorítani. Szocializmusunk építésének folya­mata hasonló a szovjet építéshez. De ' ugyanolyan éló, erjedő és sokoldalú c és az érintkező pontokon kívül meg­vannak a saját problémái is. Aki ezt ^ nem látja és nem érti, aki csak sab­lónSzerüen utánozza, de nem tanul, nem igyekszik behatolni' a szovjet % példákba és módszerekbe és nem 1 igyekszik azokat helyesen alkalmazni 1 viszonyainkra, nem igyekszik, hogy a i tapasztalatokat ne csak lemásolja, ha- J nem minden téren kihasználja, az ném járul hozzá a barátság elmélyítéséhez, r s embereinknek a szocializmus és s kommunizmus szovjet építői példája z nyomán való neveléséhez. k „Példaképünk a Szovjetunió" és v ,,A Szovjetunióval örök időkre" jel- n szavak, amelyeket felejthetetlen ta- £ nítónk és köztársaságunk - építője, s Klement Gottwald elvtárs ha- b gyott ránk, nem üres frázisok. Ez lé- v tünk vagy nemlétünl kérdése. n Nincs lehetőségünk a béke, az ön­állóság és a haladás megvédésére a a Szovjetunióhoz való igazodás nélkül. v Minden más irány mindig csak sze- n rencsétienséget. csalódást és csapást hozott ránk. Ai úgynevezett nyugati irányzat, amelyhez igyekeztek hozzá- I é kapcsolni bennünket, nem azért volt | K Kedves barátaim, tisztelt vendége élvtársak, testvéreim.' Örömmel fogadtam a meghívá; kongresszusukra. Köszönöm önökne a kedves fogadtatást. Népi demokratikus hazánkat építv újból és újból tudatosítjuk és hang súlyozzuk, hogy államrendszerérte alapját, létének biztositékát és tárna szát ma nem az erős egyének képe zík. Támasza a dolgozó nép legszé lesebb tömegei, amelyeket az a haza fias vágy tölt el, hogy Csehszlovái Köztársaságunkból a béke igazi orszá gát építsék ki, amely összes polgá rainak alkotó, gyümölcsöző munkájá­val — a szocializmus gazdasági alaptör­vényéhez igazodva — biztosítja a néf állandóan növekvő anyagi és kulturált szükségleteinek maximális kielégíté­sét. A szocializmus e gazdasági alap­törvényének teljesítését Cssh­szlovákia Kommunista Pártja írta bi programjába. Ezért lett ellsmervt Nemzeti Frontunk vezető páftjakéni és erejeként, amelyre uralkodó rend­szerünk támaszkodik. Nemzeti Frontunk nem véletler csoportosulása a személyeknek, hanem a . legszélesebb néptömegeknek, Cseh­szlovák Köztársaságunk polgárainak nemcsak politikai pártokban, haneül tömegszervezetekben való tömörülése is politikai, nemzetiségi és hitfele­kezeti különbségek nélkül. 'E tömegszervezetek egyike a Cseh­szlovák-Szovjet Baráti Szövetség is. A Csehszjovák-Szovjet ; Baráti Szőr vétség még a München előtti első köztársaság idején keletkezet*". A haladó polgárság összes rétegeinek soraiban gyökerezett, amelyek kap­csolatot teremtettek azzal a régi hit­tel, hogy nemzeteink szabadsága nincs összekötve és nem függ a kapitalista nyugattól, hanem hogy a nemzeteink felszabadításába vetett szilárd hit az igazi megújhodás, < haladás és önálló­ság utáni vágyuk és történelmi út­juk szorosan összefügg a forradalmi Kelettel. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom iránti, a szovjet népnek a régi társadalom igájából való fel­szabadulásért folytatott harca iránti lslkes csodálat és az új, jobb rendszer kiépítése a Szovjetunió barátai tömeg­szervezetébe tömörítették hazánkban a haladó gondolkodású polgárokat po­lilikaí meggyőződésre való tekintet nélkül. A baráti szövetség kihívta maga ellen az akkor uralkodó burzsoáziának, a reakciós, valamint opportunista kö­röknek gyűlöletét Az uralkodó bur­zsoázia joggal érezte, hogy már a Szovjetuniónak — a világ első ÍZO­clalista államának — csupán lét'ozéáe is uralmának veszélyeztetését jelenti. Ezért vak gyűlöletében a legkülönbö­zőbb megszólások, sérelmek, szidal­mazások és hazugságok piszkos ára­datát zúdította a Szovjetunióra. A hazugságok és rágalmazások ezen áradata elleni harcot, a Szovjetunió és a szovjet emberek életéről és munkájáról megállapítani az igazsá­gét, ezeket tűzte ki feladatául a Szovjetunió barátainak szövetsége Ezért a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségnek, amely Nemz.rti Frontunk jelentős tényezője, régi hagyományai vannak népünk és köz­társaságunk életében. Azt, hogy a Szovjetunió barátainak szövetsége az összes akadályok és nehézségek ellenére, s nagyon gyak­ran a kegyetlen üldözések ellenére is sikerrel teljesítette küldetését, az tette lehetővé, hogy lelkes, becsületes és áldozatkész tagok és funkcionáriu­sok aktívájára támaszkodott. Ezek nem ismerve a fáradságot és pihenést, nem hátrálva meg a legnehezebb és legkörülményesebb feladatok elől, jár­ták az országot, hirdették és ma­gyarázták az igazságot a szovjet or­szcgról, a szovjet népről. A szövet­** Ham r-—-H Hh- E— BC——i As újév küszöbén

Next

/
Thumbnails
Contents