Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-13 / 275. szám, szombat

8 tffSZO 1954. november 13. Tőzsér Árpád: B, aroga ló szól a legelőn ál Az égen zord jellegek tolongnak, hetyke őszi szél kergeti őket, a földön meg Gábor bátya kongat nyaka közé húsz tarka üszőnek. Szikár öreg ember Gábor bácsi, a hatvanon inkább túl mint innen. Azt mondja már nem tudna bokázni — — Egye fene, a tánc még nem minden — kapok én is hirtelen a szóba — hogyha jókedv meg jóétvágy van hát — Jókedv meg jóétvágy még csak vóna törli ketté nyáltól nedves bajszát, s szavainak szép bizonyságául zsírtól fényes tárogatót húz ki inkább rongy — mint bórtarisznyájából és a Csínom Palkót kezdi fújni. S láss csodát: a tárogatószóra felpirul az ég morcos arcéle s mintha még tán csak július vóna dús kévékben hull ránk a nap fénye. Az előbb még felhőtüzö szellő lábunk elé hasal lógó nyelvvel. Megpihen, majd Gábor bácsi lengő ujjasával szilaj táncot kezd el. S a húsz üsző is vad táncba lendül öklelődznek, körben forgolódnak. Alattuk a legelő megcsendül s szarvuk közé ül a ragyogó nap. Keringőznek köröttünk a fák is zengő-piros leveleket ejtve — Égen, földön szilaj táncba robban a természet csizmaverő kedve. Gábor bácsi meg csak fújja, fújja a lelketlen fába lobban lelke. Minden hangot külön simít ujja ámuldozó meztelen szívemre. S a fényittas égig tágul lelkem, szempillámon édes varázs lépked és úgy érzem, hogy valamit leltem, valami szép, nagyon-nagyon szépet. Gskii uvo erencseren Az ember életében nagy fordulópont a nősülés, vagy férjhezm«nés. Ez', tudták elődeink iá, és éppen ezért a legnagyobb ünnepek közé tartozott az esküvő, sőt mondhatnánk, hogy a legnagyobb is volt. Az esküvők törvénye, szokása, vidékek, tájak szerint változik. A népszokások a legtöbb helyen már 'kivesztek és ahol még megvannak, ott az. elfelejtés fenyegeti őket. A népdalokból jól ismert Gerencsér község még megőrzött valamit az ősi népszokásokból. Sajnos, ezek is kiveszőfélben vannak. ősidő óta törvény, hogy az esküvőt vasárnap tartják. Az előkészületeket már csütörtökön megkezdik. A fiatal pár úgynevezett közbenjárókat választ. Ezek hívják meg a vendégeket. Csütörtök este végigjárják a falut és betérnek a hivatalosokhoz. A vőlegény két vőfényt választ, akiket dorozsbáknak neveznek. Ezeknek dolga a vőlegény vendégeit meghívni és a lakodalom napján értük menni. A menyasszony is választ magának két leányt, ezek a nyoszolyólányok. Itt az a szokás, hogy egy lakzit két helyen tartanak meg. A vőlegénynél és a menyasszonyéknál is. A nyoszolyólányok örökzöldért mennek a hegyre és szombaton este koszorút fonnak belőle. Megindul az ének ... Bokrétákat készítenek és elviszik a dorozsbáknak. Nem olcsó mulatság ez. A leányok a fáradságukért jutalma' kívánnak, s a dorozsbáknak bizony ki kell nyitni az erszényt, ha nem akarnak a falu szájára kerülni. Vasárnap délfelé gyülekeznek a vendégek, nótaszóva] mennek a lakodalmas házhoz. Végig megyek az utcán senki sem kiált rám, gyere be ibolyám csókold meg az orcám százszor egymás után százszor egymás után vasárnap délután. dobod őket a gátba, amíg a szemük ki nem nyílott. — Egyet hagyjunk meg — kérleltem anyámat, de csak lóbálta előttem azt a nagy paprikát és a hangja se lett halkabb: — Van ebben a házban elég kenyérpusztitó, egy kutya, két macska; az is bolond volna, aki harmadikat idevádolra. A lehunytszemű kis állatok anyjuk emlőjére tapadtak, szünetnélkül szívták a tejet. Amelyikre rásütött a nap, annak a füle átlátszó rózsaszínben virított. Apám nem akarta, hogy Ozula lássa, mire készül, kolbászdarabbal elcsalta a kicsinyeitől, be a másik szobába és akkor indult csak el a fületlen rongyos kosárral az utca felé. A kapunál elértem, mentem volna vele, de azt mondta: — Maradj itthon fiam, beszélgess Lajos bátyáddal. Anyám esővizes kefével tisztogatta féltett térítőjét, Czula járt ki-be, hallottam azt is, hogy robog felfelé a padláslépcsón, nyávog az ajtó előtt, de hiába akartam megsimogatni, elfutott. Nagybátyám korán reggel elindult a vásárra, anyám megköpködte a háta közepét, hogy szerencsés legyen a lóvétel; elkísértük a kapuig, utána pedig mindjárt elkezdődött a hétköznap. Anyám, apám vállravette a kapát, ment a mezőre, én iskolába. Dologidőben este ettünk csak főtt ételt. Anyám a gangpárkányon virágcserép alá tette a konyhakulcsot, az ebédre- elkészített zsíiroskenyeret,* kalácsmaradékot is ott találtam a konyhaasztalon Czulának is akartam adni belőle, tejet ís öntöttem a cseréptányérba. de semmihez hozzá se nyúlt. Megszagolta az ételt, az italt: ment kifelé Eszembe jutott a rongylabda, elkezdtem húzkodni előtte. Egyszer ki is nyújtotta érte a lábát. de megint csak eszébe jutottak a kicsinyei és kéretőzött a szépszobába. Engedtem, hogy felugorjon a liliommintás terítőre, járkált egy darabig, aztán éppen arra a helyre feküdt, aliol tegnap szoptatott. Hívta, csalogatta a négy kis fekete-fehéret. de hol voltak már azok! Valahol messze, túl a malomárok mély vizén. Simogattam szürke fejét, álla alatt a hófehérséget, el is kezclett dorombolni, de utána mindjárt felugrott, futott kifelé. Délután hiába kerestem, hiába szólítgattam, hívogattam úgy is, hogy egyik konyhakést a másikon köszörültem, mert ez a zaj csirkevágást jelentett és előcsalogatta akárhonnan. Estefelé segítettem apámnak etetni, két karomban vittem a lucernát a borjú elébe. akkor vettem észre a jászol alatt a cicát. Lehajoltam hozzá, meg akartam simogatni, és ijedten kiáltottam: — Szoptat a Czula! Apám csak rázza a fejét: — Dehogy is szoptat, belebetegedett a szomorúságba. Meggyújtotta az istállómécsest, odavilágitott a jászol alá és suttogta, mint a titkot: — Csakugyan szoptat... kisnyulat... Anyám éppen a tehén tőgyét mosta, hozzá akart kezdeni a fejéshez, de úgy felugrott, hogy a háromlábú szék hátrabukferencezett Egészen közel ment a. macskához, annak beszélte, nem is nekünk: — Szegényem, anya akartál lenni... szereztél magadnak kisnyulat. hogy szoptathasd ... Czula hangosan, nagyon hangosan dorombolt, közben nyalogatta, mosdatta a fekete-fehérfoltos, nagyon picike nyulat, amelynem úgy szopott, mint az a másik négy, hanem hanyattfekve. Anyám rángatta Sáfrány csecseit, a habos tej csorgott, csobogott a bádog fejőkébe és ez a puha zaj úgy kisérte szavait, mint a messziről hangzó muzsikaszó. — Aki egyszer érezte az anyaságot, annak a szive örökre megtelik vele, nem lehet belőle kitépni ... — Mondtam, hogy hagyjunk meg egyet, de sokallta a kenyérpusztítót. Ügy tett, mintha nem hallaná, a jászol felé fordult, a cicát faggatta: — Honnan, miképpen szerezted a szopósnyulat? Apám pipára gyújtott, a láng megvilágította nevetős arcát: — Onnan, ahol annyi ugrabugrál, mint koldus ingében a bolha. — Janárék istállóját mondod? — Válogathatott ott szürke, vörhenyeges, meg Isten tudja, miféle színűek között, de néki feketefehér foltos kellett, olyan, mint amilyeneket beleraktam a fület1 len kosárba. Anyám hozta a cseréptányér', öntött bele a fejőkéből, Czula elébe tette, az móhon nyalogatni kezdte, mert azt akarta, hogy elég teje legyen a kicsinyének. Az apám elfújta a mécsest, mentünk kifelé. Az égen sok-sok tavaszi csillag ragyogott, a kenderáztatók felől békemuzsika hallattszott. Anyám vissza-visszanézett az istálló felé, nótát dudorászott, olyat, amilyet bölcsőt ringató asszonyok szoktak a gyereküknek. " A gyülekezőket irigykedve nézik a hívatlanok s ilyenkor a büszke vendégek nótával bosszantják őket: Falu végén két vasvella mégis begyütt a kolera se urakra, se papokra csak a szegény parasztokra. Ebéd után a vőlegény vendégei a leányos házhoz gyülekeznek, hogy együtt menjenek az esküvőre. Nótával köszöntenek be a vendégekhez: Adjon . Isten, adjon szerencsés jó napot, a tisztőtt vendégnek kívánjuk azokot. A leány anyja csípőre tett kézzel fogadja a jövendőbeli vő vendégeit és népdallal bizonyítja be, hogy megérdemli az anyós nevet: Isten hozta a vendéget, főztünk neki jó ebédet, jó ebédet, jó vacsorát, köménymagos istennyilát. A/ bentlévők a jókedv megalapozása érdekében megkezdik: Menjetek, menjetek, vigyen el az ördög hordozzon békével, repegessen szívvel. Az esküvő után csoportosan indulnak hazafelé vagy pedig szekéren nótaszóval: Áldd meg isten azt a papot, aki minket összeadott, nem ismertük má egymást mégis ránk adta az áldást A népszokás a menyasszonnyal is dalt énekeltet: Ha elvettél engem, szépen járass engem, vásárról vásárra kocsin hordozz engem. A vendégek együtt éneklik a vőlegénnyel: Aki szépet szeret szenved is eleget, hideget, meleget, sok irigy nyelveket. Az új házasok vendégei különválnak, csak az ifjú férj marad a menyasszonyos háznál. Vacsora után a dorozsbák megérkeznek a fiatalasszonyékhoz, aki még mindig lánynak számít és csak attól a perctől lesz asszony, mikor átlépi új háza küszöbét. —» Minket egy csillag fénye vezérelt — mondja az egyik dorozsba. — S ahol a csillag megáll, ott van egy szűz virágszál, azt akarjuk elvinni. Dehát ez nem megy olyan konynyen. A szülők nem szakadnak el szívesen kedvenc leányuktól. Ügyeseknek kell lenni a dorozsbáknak, mert a menyasszonyt nagyon nehezen adják Ki. Három kérdést kapnak a dorozsbák, s ha nem tudnak rá válszolni, bizony kihűlhet a vacsora a legényes háznál. Mikor a kérdésekre sikerült válaszolniuk, a leányt még mindig nem adják ki. Ekkorra már megérkeznek a vőlegény vendégei is és a dorozsbákkal együtt kérik a leányt: Adjátok, adjátok, mi haszna tartjá'ok, úgysem a tiétek. A leány vendégei és a szülők még egy darabig ellenkeznek: Nem adjuk, nem adjuk, nem korpán tartottuk, borral itatgattuk, zsemlével etettük. A nyoszolyólányok ilyenkor minden alkalmat kihasználnak a pénz szerzésére és a vőlegény vendégeinek a megtréfálására. Koszorújukat a vőlegény keresztapjának nyakába vetik és addig szorongatják a szegény embert, míg ki nem nyitja pénztárcáját. A menyasszonyt a vendégek elkísérik az új házhoz. De ide :cm könnyű bejutni. Az új asszony előtt becsukják az ajtót, csak hosszú könyörgés és éneklés után engedik be. Érdekes szokás, hogy az ajtó mögött egy kis tüzet gyújtanak és azt a menyasszonynak át kell ugornia. Ez jelképesen azt fejezi ki, hogy a menyasszony tűzről-pattant legyen. Vacsora alatt a vendégek követelik, hogy az ifjú pár megcsókolja egymást. Ezt nevezik molnár-csóknak. Nem láttam én molnár-csókot, de majd látok most — éneklik addig, míg az ifjú pár pironkodva, de azért mégis szívesen eleget tesz a vendégek kérésének. Az esküvő további részében csak a vőlegény vendégei maradnak ott. A többiek visszatérnek a másik lakodalmas házhoz. A lakzi a legjobb alkalom a pénzszerzésre és ezt természetesen a szakácsnő is kihasználja. Bekötött kézzel megy a vendégek közé és pénzzel akarja meggyógyíttatni alkarját: Principális urak, szomorú hír vagyon, szakácsasszony keze megsebesült nagyon. Nyissák már az erszényt, bontsák a bugyellárt, szegény szakácsasszony hozza sebes karját. Az ifjú pár hajnal felé igyekszik észrevétlenül eltűnni. De a vendégek reggel hatkor már nótaszóval ébresztik a fiatalokat. Dallal kezdődik az új élet. Fecsó Pál. Ctibor Štítnický: trniek ? Micsoda tüz emészti ott az erdőt, hogy oly sürü füstbe van burkolva? Az egész tájat lilás színbe vonja az őszi alkony, ez a komor festő. Búcsúzóul csak hull, hull az eső a sok emlékre, amelyet rügyként őrzöl. Mézzel telik a kaptár, ha az ősz jön; rügyből virág lesz egyszer, szép, feslő. Már hó esik, elnyelve minden neszt, s méhkasok álmát őrzi, védi ím. Hogy megnézzem mégegyszer méheim, a hajnal ma rámkopog, felébreszt. Fordította: Fügedi Elek „ÜJ szó- Kiadja Szlovákia Konuiiunmt. Pártjának Kňzp-.nn Blzottsäea Szerkeszt) a szerkesztőbizottság Pelelfe Lőrinci íyulf. Swsrk. .-*:»>•<•« uiaii^.na Jesenakehi s-io teleion M-16 "52U Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8, telefon S37-28. Előfizetési <JU havonta Ki* 6.60 Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél Nyomás- Pravda, Szlovákia D-55294 Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.