Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-06 / 269. szám, szombat

1954. november 10. UJS Z 0 209 SAS ANDOR: Egy feledhetetlen útról 1954. október elsején délután két órakor tizenöten várakoztak a Praha-Ruzyn-i repüló'téren az indulásra készenálló hatalmas sze­mélyszállító szovjet repülőgépbe való beszállásra. A várakozók an­nak a küldöttségnek tagjai voltak, amelyet köztársaságunk értelmi­ségi dolgozóinak sorából állított össze a Csehszlovák-Szovjet Ba­ráti Szövetség. Kinek vágyálmaiban és óhajtá­saiban nem dereng fel az a lehe­tőség, hogy a Szovjetuniót kőzve: ­lenül és személyesen megismer­hesse? Váratlanul ért szeptember utolsó hetében Dvorská elvtárs­nőnek telefonon közölt értesítése, hogy mint ennek a küldöttségnek a tagja útrakelhetek a , Szovjet­unióba. A szív megdobban az ilyen hírre, a fizikai és a lelki felké­szülés sietségében és lázában re­pülnek az órák, gyorsari telnek a napok, Goethe szavai , útnak eszünkbe: Es war getan, eh ts gedacht — megtörtént, valóság­gá vált, mielőtt még végiggondol­hattuk volna. Szeptember 30-án reggel már repültünk Prágába, ahol a délelőtt folyamán a Cseh­szlovák-Szovjet Baráti Szövetség házában gyülekeztek a küldöttség tagjai, hogy tájékoztatást kapja­nak az utazás programjáról, meg­ismerkedjenek egymással. Meg­tudjuk, hogy a Szovjetunióban a Szovjetunió külföldi kuPúrkáp csolatokat ápoló egyesületének vendégei leszünk. Ennek az i:,tóz­menynek — orosz neve Všesajuz­ne obščectvo kutúrnych svjazov zahraničnej, röviden VOKS — prágai megbízottja Bogatirev elv­társ szívélyesen üdvözölte a kül­döttség egyes tagjait, s 30-án dél­után a prágai szovjet nagykövet­ségen Nyikolaj Pavlovics Firjubin, a Szovjetunió nagykövete f .•gaäot*. valamennyiünket s hosszasan el­beszélgetett, a küldöttség egyes tagjaival. Vezetőnk František Trávni­ček akadémikus, a brnói egyetem rektora, a nagyhírű nyelvész, a cseh tudományosság dísze. A kül­döttség többi cseh tagja František Kubka békedíjas író, dŕ. Jozef Macek hírneves történész, a hu­szita mozgalmakkal foglalkozó út­törő jelentőségű s orosz és ma­gyar nyelvre is lefordított mo­nográfiák államdijas szerzője, Ji­ŕi Hanzeľka és Miroslav Zikmund, akiké* afrikai és délamerikai uta­zásaikról készült "könyveik ét­filmjeik alapján világszerte ismer­nek az olvasók és mozilátogatók, nemcsak névszerint, hanem sze­mélyes mivoltukban, páratlan energiára valló úti tevékenységük közepette. Kívülük a küldöttség tagjai Ján Kádár államdíjas film­rendező, Alena Čermáková, a fia­tal cseh festőművész-nemzedék kiváló 'ehetsége, František Vnou­ček a csehszlovák hadsereg színhá­zának kitűnő művésze és Fr. Zvoniček a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szö­vetség központi vezető titkára Szlovákiát hatan képviselik a kül­döttségben: Katarina Lazarova és Jozef Horák regényírók, Dezider Kardos államdíjas és békedíjas zeneszerző, a bratislavai zenei fő­iskola tanára. Vincent Hložník ál­lamdíjas grafikus, Sas Andor és Fedor Lazorik iró Prešovról, az utóbbiak hazánk magyar és ukrán dolgozóinak sorából. Egy szállóige szerint annak, aki utazást tesz, van bőven monda­nivalód. Nos. aki a v Szovjetuniót meglátogatja, méghozzá életében első ízben, zavarban van, hogy élmén-einek és tapasztalatainak sokaságából mit mondjon el első­sorban. mit tömörítsen össze a beszámolásra rendelkezésre álló idő és *ér korlátai közé Amikor útrakeltünk, az volt az óhaiunk. hogy szeretnők érzék­szerveink optikai és akusztikai teljesítőképességét, látásunk és hallasunk _ befogadó erejét meg­sokszorozni és így mindazt, amit a Szovie'umóban látunk és hal­lunk. a legpontosabban felfogni Minden erőnkkel rajta voltunk, hogy ez megtörténjék, s mivel megtörtént, ezert állunk most a tapasztalatok elmondásának és tolmácsolásának nem könnyű fel­adata előtt. Olyanok vagyunk, mint a serleg, melyet színültig megtöltöttek nemesen pezsgő és gyöngyöző nedűvel. Most arra kell vigyáznunk, hogy ebből egy sze­mernyi se csorduljon ki, hanem minden atomját szét permetezzük azoknak épülésére, tájékoztatásá­ra, a szocializmust építő hazánk nagy munkájának javára, akik­kel nagy utunkon mindig együtt voltunk gondolatban és egy pil­lanatig sem feledkeztünk meg ar­ról, hogy az ő jóvoltukból, az ő képviseletükben ismerhettük meg közvetlenül a Szovjetuniót, a szo­cializmus építésénei- na^y példa­mutatóját, s az emberiség békés fejlődésének leghatalmasabb tá­imaszát. A mi látogatásunk a Szovjet­unióban a külföldjárásnak új tí­pusát képviseli. Az a szeretet, az a gondoskodás, az a mindenre ki­terjedő figyelem, amellyel ott fo­gadtak bennünket, már megérke­zéskor az otthonba-jutás, a barát­ságos révbeérkezés érzését keltette. S ez az érzés annak a 31 napnak folyamán, amelyet a szovjet nép áldott földjén töltöttünk, olyan bensőséges melegségű élménnyé fokozódott, amely egész életünkön át termékenyítően elkísér bennün­ket. Mint egyén, életutamon immár a 20. század derekáról a 19. század két utolsó évtizedéig tekinthetek vissza, de tapasztalatokban ilyen gazdag, ilyen széles horizontokat nyitó hónapot, mint amilyen az elmúlt október, életemben nem töltöttem. 1954. október 1-től, ok­tóber 31-ig a Balti-tenger partjá­tól, a Finn-öböltől, a Kaukázuson túl 5.100 méter magasra emelkedő Ararát-hegy tájékáig jártunk. 2.500 méter magasban haladó re­pülőgépünk alatt csillogott a ma­gyar mondákból Meotis néven is­mert Azovi-tenger tükre, a széle­sen hömpölygő Don-folyó szalag­ja, és a délszaki növényekkel sze­gélyezett Fekete-tenger vize. Le­bocsátkoztunk Abházia csodaszép tengeri üdülő és fürdőhelyén, Szu­humiban. Egy kaukázusi autótú­rán mefordultunk Azerbajdzsán területén, időztünk Grúziában, azon a földön, amely Sztálint adta a világnak. Csigákat szedtünk a szovjet-arméniai Szevan-tó part­ján és itt 2.000 méter magasban fürödtünk a magaslati napfény­ben. Tizenegy napot töltöttünk a nagy Szovjetunió szívében, Moszk­vában és négyet az Októberi For­radalom dicsőséges életharcának színterén, Leningrádban. Tízezer kilométert utaztunk. Hétezerötszázat repülőgépen, két­ezerötszázat vasúton, s ennek a hatalmas útnak megtételére mind­össze három nap kellett, a repü­lésre 24 óra, a vasúton való uta­zásra két nap. Utazás közben is rengeteget láttunk, de 28 nap ma­radt meg tisztán az egyes tájakon és helyeken való tartózkodásra. Gyárakat, kolhozokat, iskolákat, műkincsekben és történelmi em­lékekben gazdag múzeumokat és műgyűjteményeket ismertünk meg. Vezettek bennünket csoportosan, de amellett szabad időnk volt, hogy járhassunk tetszés szerint, egyénileg szemlélődve. Megcsodáltuk Moszkvában a Lomonoszov-egyetem új otthonát, amelynél nagyszerűbb és maga­sabbra emelkedő szentélyt nép még nem emelt a tudománynak. S az arméniai gyönyörű Szevan-tó part­ján 328 lépcsőn lementünk a föld alá, hogy az ottani, a maga nemé­ben páratlan elektromos vízmű működésével megismerkedjünk. Az alkotólendület energiájának varázsában voltunk elfogódva an­nak a lendületnek csodálatában, amellyel a szovjet nép a fasizmus hidrájának megfékezése után gaz­dasági, szociális és kulturális táfen épít, viharos gyorsasággal és fá­radhatatlanul. A Moszkva és Leningrád között közlekedő Vörös Nyíl, a Kraszná­ja Sztrela mozdonyának felírása Miru mir — békét a világnak. Ez a jelige minden dolgozó szovjet polgár lelkébe be van vésve, és kifejeződik abban a nagy nyuga­lomban és szervezettségben, amely­lyel a szovjet nép munkafeladato­kat vállal és megvalósít. Lépten­nyomon tapasztalható, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom milyen csodálatos tisztító erő volt, hogy a rossz, az önmagát túlélt kiseprése közben hogyan kí­mélte a kulturális javakat, a mű­vészet alkotásait, a múzeumok kin­cseit, az irodalmi emlékeket. Jártunk Leningrádban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésének, megvívásának és győzelmének színhelyein, felkeres­tük a Finn_öböl partján azt a helyet, ahol Lenin az Októ­beri Forradalom, a fegyveres fel­kelés megindulása előtt három és fél hónapot töltött, s ahonnan irá­nyította — nem magány volt ez, hanem a forradalom géniuszának főhadiszállása, — a párt munká­ját és a dolgozók tömegeinek fel­készülését. Amikor Leningrádban a moszk­vai pályaudvaron megérkezve vé­gighaladtunk a városon, első be­nyomásunk az volt, hogy valami finom, művészi tervezetesség van a levegőben, klasszikus ,<«šzlopreu­dek kölcsönöznek megkapó egysé­get a XVIII. és a XIX. századból fennmaradt palotaszerű köz- és magánépületeknek. A nagy francia forradalom korában és a zsarnoki szentszövetség idején a szociális némaság városának szánták ezt a helyet. És itt ebben a környezet­ben törtek felszínre és jutottak diadalra azok a lebírhatatlan né­pi erők, amelyek az Októberi For­radalomban érvényesülve az embe­riség történetének új szakaszát nyitották meg. A Szmolnij intézet meglátogatásának friss emlékével ma a Nagy Októberi Forradalom diadalának 37. évfordulóját mé­lyebb megértéssel éljük át. Igen megfordultunk abban a városban ahol felemelték azt a kalapácsot, amely a Szovjetunió címerében lát­ható. Amely széttörte az avultat és építi az újat a szovjet nép és minden dolgozó nemzet számára. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom nem pusztaságot terem­tett, nem sivárságot, hanem sza­baddá tette az építést új lehető­ségek között, a minden kizsákmá­nyolástól mentesített emberi mun­ka légkörében. Mint pedagógus, felkerestem is­kolákat és felejthetetlen példa szá­momra az a rendkívüli odaadás és nagy gondosság, amellyel a Szovjetunió tanintézetei az alapis­koláktól az egyetemekig, a pioní­roktól és komszomolistáktól kezd­ve a tudományos munkára felké­szülő aspiránsokig nevelik az új embert. A szovjet élet valóságát friss életkedv, szolidáris összefo­gás és versenyző felfelétörés jel­lemzi- Milyen szánalmasak azok a kispolgári ferdítések és kapita­lista rágalmak arról, hogy a szo­cializmus világában az egyén szá­mára nincsen szabad mozgás, ké­pességeinek megfelelő érvényesü­lés, hogy ott általános egyenlősí­tés érvényesül a pauperizáltság alapján- A Szovjetunióban szabad élete van mindenkinek, aki épít és a buzgó munkáért a buzgóság­nak megfelelő jutalmazás jár, az odaadó őszinte bekapcsolódást a társadalom nagy feladataiba, sze­rető fogadtatás, elismerés és buzdí­tás kíséri. Végül közvetlen tapasztalatot szereztünk arról, hogy a földke­rekség egyhatodát magában fog­laló első szocialista állam, nemze­tek uniója, olyan közösség, amely különböző népek békés együttélé­sének megvalósításával, a súrló­dásokat szító burzsoá nacionaliz­mus kiküszöbölésével világító fény­forrás a föld minden népe számá­ra. Ennek a fényforrásnak világos­sága és melegsége a mostani lá­togatás után még közvetlenebb és áthatóbb sugárzással fog kisérni bennünket további utunkon, továb­bi munkálkodásunkban. Moszkva a nagy ünnep előtt A reggeli újságok közölték, hogy 30 esztendő előtt nyitották meg Moszkvában az első autó­buszvonalat. Az első vonal hossza 7 és fél kilométer volt. A Nagy Hon­védő Háború kitörésekor a moszk­vai autóbuszjáratok hosszúsága összesen 985 kilométer volt. Ma hozzávetőlegesen kétannyi. Több mint 1900 kilométer. Még egy adat: 30 esztendő alatt a moszkvai autóbusz négy és fél milliárd utast szállított. Ez az összefoglaló jelentés csak egy a sok közül, amelyek (a több évtizedes hagyományokhoz híven i a Nagy Októberi ünnep előtt be­számolnak a szocialista építés eredményeiről. Ebben az évben i;" sok ilyen jelentés olvasható. Az egyik nagyobb, a másik kisebb jelentőségű, de valamennyi a fej lődés, a növekedés tempójának fo kozódását bizonyítja. A fejlődés állandóságát és növekvő gyorsa ságát igazoló adatokhoz már esz­tendők óta hozzászokott a szovjet nép. Nagyon büszke ezekre az eredményekre: saját munkájának eredményeire. A szocializmus győzelméről eb­ben az esztendőben kiadott rész­letjelen téseíkre (összefoglaló je­lentés még nincs) nemcsak ezek­nek az eredményeknek mennyisé­gi növekedése jellemző, hanem az is, hogy a könnyűipar, a haszná­lati cikkek gyártása és az élelmi­szeripar tör előre. A ruhaanyag termelés egy esztendő alatt. cs3k egy moszkvai gyárban, a Szabad munka nevű gyárban 13 százalék­kal nőtt. Az ivanovói textilmű­vekben 16 százalékkal. Egy tas­kenti gyárban 17 és fél százalék­kal. A cipőgyártás a Viharmadár nevű moszkvai gyárban egy év alatt 16 szálzalékikal növekedett és terven felül ez az egy gyar 120.000 pár cipőt gyártott, 46 új cipőmodellt gyárt futószalagon. A Kirov nevét viselő moszkvai óra­gyár egy esztendő alatt 30 és fél százalékkal növelte a termelést és ugyanakkor 39 százalékkal csök­kentette a termelési költséget. Sok, nagyon sok ilyen győzelmi jelentésre büszke Moszkva népe. Ha analizáljuk a győzelmi je­lentéseket és összehasonlítjuk az öt esztendő előtti vagy a tizenöt esztendő előtti jelentésekkel, nyil­vánvalóvá lesz az előretörés, a haladás iránya. Tizenöt vagy akár csak öt esztendő előtt arra voltunk leginkább büszkék, milyen sokat ad a nép az országnak, arra, hogy az ország ereje, a szocialista or­szág gazdasága rohamosan növek­szik. Ma az teszi boldoggá a szo­cialista embert, hogy az erős, sza­bad, gazdag szocialista állam so­kat ad és sokat tesz azért, hogy minden polgára szabadon, boldo­gan, jólétben éljen. A győzelm. jelentések túlnyomó többsége eb­ben az esztendőben olyan győ­zelmekről számol be, amelyek közvetlen emelik a dolgozók élet­színvonalát. Ebből az anyagból több van, az az áru olcsóbb lett, ez sokkal jobb minőségű, mint tavaly volt... Moszkvában ez év szeptemberében és októberében 102 új üzlet nyílt — élelmiszer, ruhanemű és bútorüzlet, nagy­árúház. amelyek között nem a leg­nagyobb az a Mjasznicka-utcán megnyílt új állami áruház, amely­nek területe 720 négyszögméter és ahol nemcsak tetőtől-talpig fel­öltözhetsz, nemcsak a lakásodat rendezheted be, nemcsak minden elképzelhető ételt és italt vásárol­hatsz. hanem olvasótermet, étter­met. borbélyműhelyt, gőzfürdőt, cipő- és ruhajavítóműhelyt is ta­lálsz — amíg megfürdesz és meg­borotválkozol, a szabó és a cipész ondozásba veszi ruhádat és ci­pődet. Moszkváben az ebben az évben megnyílt hasonló üzemekkel együtt a kombinált i áruházak na­ponta több tízezer embert szolgál­nak ki és a tervek szerint a jö­vő év november 7-ig ezek az üz­letek naponként százezer embert tudnak ellátni minden szükséges sel, nem számítva természetesen » specializált áruházak állandó nö­vekedését. Aki azt hiszi, hogy a dolgozók életét közvetlenül érintő, vagy gondtalanabbá, szebbé tevő köny­nyűipar és élelmiszeripar fejlesz­tése eltereli a figyelmet a nehéz­ipar és a közlekedés továbbfej­lesztéséről, az téved. A szovjet dolgozó ma sem kevesebb odaadás­sal és lekesedéssel építi a hatalr mas gépgyárakat, tárja fel az új bá­nyákat, rak le újabb és újabb ezer kilométer vasúti sínt, nem kevesebb erővel, de sokkal több életörömmel. És ez a növekvő életöröm végsősoron a nehézipar, a bányák és a -közlekedés fejlesz­tését is megkönnyíti. Az élet­öröm a szocialista építés egyik leggazdagabb erőforrása! Moszkva november 7-re ünnepi ruhát ólt. Ez az öltözködés az­előtt már október utolsó napjai­ban megkezdődött. Ebben az év­ben ma, november 2-án, még csak néhány középépület áll zászlódísz­ben. Az öltözködés azelőtt 10—12 napot vett igénybe, ebben az év­ben elégséges e feladat megoldá­sára két nap. Nem az ünnepi óra lesz szegényesebb, hanem a mun­katempó növekedett és a munka ellátását szolgáló gépek száma és ereje. De az ünnepi díszítés is bi­zonyos változásokon megy át. A Vörös Priesznya-lcerüliet tanácsá­nak kultúrosztályán ezt a felvilá­gosítást kaptam: „Tavaly november 7-re 60.000 csokor virágot vettünk. Ebben az évben csak 45.Q00-et ve­szünk. Amit így megtakarítunk, azért ananászt narancsot és cso­koládét veszünk a gyerekeknek, vagyis a megtakarított pénz 12 százalékkal növeli a kerület gye­rekeinek adott ünnepi ajándéko­kat. A gyereknevetés szebb a legszebb virágnál." November 1-től november 4-ig azok a teherautók, amelyek más esztendőben ezeken a napokon haj­naltól késő estig a városdíszítés szolgálatában állottak, most köl­töztetnek. Valóságos népvándorlás folyik Moszkvában. Egyedül a zsdánovi kerületben október 1-től november 4-ig 27.000 négyszögmé­ternyi új lakást kaptak a dolgo­zók. Ugyanebben a kerületben hét' új iskola épült fel az ünnep tisz­teletére és az őszi szezonban 22 új játszóteret rendeztek be. A terven felül 1700 fát és 18.000 bokrot ültettek el a kerület utcá­in. A lenini kerület 2600 új fát kapott terven felül és 11.000 új bokrot. És Moszkvában 25 kerület van! ' November 7-én Moszkvának szin­te valamennyi nagyobb terén ka_ l^aréelőadás lesz és az előadás után tánc. Az előadások műsorán nyolc­ezer műkedvelő szerepel és a moszkvai színházak művészeiből alakult hatvan brigád. Az utcai bálokon a zenét 180 zenekar adja. A Gorkij-utcán, a központi táv­írda hatalmas épületén, amelyre már kitűzték a hatalmas vörös zászlót Lenin és, Sztálin képével és kitűzték az összes szövetséges ál­lamok lobogóit, a lobogók alatt ez a felírás olvasható: „A szűzföldek feltörése az egész szovjet nép ügye." A távírda épületével szem­ben egy (64 borbéllyal dolgozó) fodrász- és manikűrterem kiraka­tában ezt olvashatod: „A szűzföl­I dek feltörése nemcsak kenyeret jelent, de vajat is ad a kenyérre és a vajra kaviárt, meg sonkát. És még egyet és mást.. .'-'• Tervek? Álmok? Igen! Har­minchét esztendeje tervez a szov­jet nép és , egyik-másik terve olyan, mint egy nagyon szép, na­gyon oierész álom. De mégsem egészen olyan! Mert mire feléb­rednek azok, akik a szovjet terve­ket álmoknak vélték, az álomnak tartott, terv már valósággá vált. Harminchét esztendő előtt, amikor az Auróra cirkáló ágyúi megszó­laltak, a forradalmi harcot vívó szovjet nép már egy új, szép, bol­dog világról álmodozott, A világ­történelem egyetlen pillanata múlt csak el azóta, és a szovjet nép tervét nemcsak teljesítette e rövid idő alatt, hanem túl is teljesítette. És mialatt az egyik nagy tervet teljesíti, szívében és agyában már él, -nár növékszik. már formát kap és életszínt az előbbinél is na­gyobb és szebb terv. Illés Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents