Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-30 / 290. szám, kedd

1954. november 26. U1SZ0 373 A moszkvai „Pravda" Churchill woodfordi beszédéről A moszkvai „Pravda" vasárnap november 28-án J. Pavlov tollából „Önleleplezés'

1 ; címen cikket közöl, spelyben ismerteti a Churchill woodfordi beszédével szemben elfoglalt álláspontot. A cikkel kapcsolatban közlik V. Churchill és J. V. Sztálin között az 1945. januári Ardennek vidékén folyt harcok idejében váltott levelek szövegét. (A szovjet információs iroda által 1948-ban kiadott történelmi okmányok szerint) ÖNLELEPLEZÉS „Minden elavult ügyet ismét napvilágra hoztak. Ebben a bábszínházban jelentős helyet foglal el a bolsevizmus kísértete. Szerencsére ezt a feltűnően kifestett ijesztő bábot könnyen felismerjük. Régi ismerősünk ő, feltűnt már a náci-uralom első napjaiban. Európa ijesztgetésére használták fel. Most ezt a vörös kísértetet ismét forgalomba hozták, de ezúttai más figura kíséretében. Azt tanácsolják nekünk, hogy Hitlert az európai civilizáció megváltójának tekintsük... Az európai civilizáció, megváltója — mily nevetséges ez!" Nem írták-e ezen a reakciós propagandán gúnyolódó sorokaí ma, amikor Nyugat-Európát ismét a „vörös veszedelemmel- igyekszenek fenyegetni, amikor minden lépést megtesznek Hitler Adolf rehabilitása végett, amikor a hitleri tábornokok a felújított Wehrmacht vállpaszományait. készülnek ma• gukra aggatni? Nem, ezeket az éles és a valóságnak megfelelő szavakat 1943. februárjában mond • ták. Eden, Nagy-Britannia külügyminisztere ajkáról hangzottak el. A brit kormány képviselője akkor a szovjet és a brit katonákat közös harcra szólította fel ,,az egész nyugati civilizációt támadó rettenetes veszély ellen", és a „közösen kiharcolt végső győzelemig Most ismét napvilágra hozzák „az összes elavult ügyeket". „Ebben a bábszínházban'

1 ezúttal is „jelentőségteljes heiyet foglal el a bolsevizmus kísértete." Azok, akiknek érdeke a Wehrmacht feltámasztása, arra törekednek, hogy ezzel a kísértettel Angliát ijesztgessék és arcpirulás nélkül kijelentik. hogy a nyugateurfoiai civilizáció megmentői a ifgyőzött hitleri tábornokok és az ő követőik. Időről időre azonban bizonygatják, hogy mihelyt a párizsi egyezmények ratifikációja megtörténik és a félmilliós nyugatnémet revansista hadsereget felállítják, mihelyt sikerül a harckocsikat, repülőgépeket és az ágyúkat kelet felé fordítani, akkor mint állítják, foglalkozni fognak azzal, hogy barátsági kapcsolatokat kössenek a Szovjetunióval. A felújított Wehrmachtot a „béke felé vezető hídnak'í nevezik. Mindez a , durva propaganda-manőver annyira elavult és ormótlan, hogy talán nem is kellene vele foglalkozni, hogyha az utolsó napokban nem bukkant volna fel egy új körülmény: Churchill, a brit miniszterelnök lehetőnek és megengedhetőnek tartotta nyíltan beszélni Anglia és a német revansiszták közötti—a Szovjetunió ellen irányuló — szövetség hasznosságáról Churchill woodfordi beszédében felemlítve e terveket azzal dicsekedett' „Első voltam, azok közül az ismert tényezők közül, akik nyíltan hangoztatták, hogy Németországot meg kell nyernünk az orosz kommunista agresszió ellen." A Churchill elsősége azonban itt kétséges: Sokkal előbb kezdett foglalkozni Németország és Anglia közös harcának gondolatával a Szovjetunió ellen Hitler legközelebbi munkatársa Hess. akit a nürnbergi nemzetközi bíróság mint háborús bűnöst életfogytiglani fegyházra ítélt. Ma azonban Churchill szemmelláthatólag nem akarja az elsőség pálmáját Hessnek átengedni. Arra is kész, hogy adatokkal győzzön meg mindenkit, hogy ő már régtől fogva a nácikkal való Szovjetunió elleni közös harc híve. „Még a háború befejezése előtt — amikor a németek százezrei adták meg magukat" Churchill kijelentette, Montgomery tábornagynak utasítást adott, hogy „gondosan gyűjtse össze és raktározza el a német fegyvereket, hogy ismét könnyen szétoszthassák őket a német katonák között, akikkel együtt kellene működnünk, ha a szovjet offenzíva folytatódna." 1945. februárjában, amikor a szovjet haderő megindította győzelmes offenzíváját, amikor már Németország területén morzsolta fel a hitleristákat, Churchill így írt: „A vörös hadsereg megalakulásának 27. évfordulóját sorozatos győzelmekkel ünnepli, amely győzelmek a szövetségesek határtalan lelkesedését váltják ki és megpecsételik a német militarizmus sorsát. A jövő generációk fenntartás nélkül elismerik, mit köszönnek a vörös hadseregnek, éppúgy, mint mi — a dicső sikerek szemtanúi — elismerjük. Amikor a szovjet emberek ezeket a sorokat olvasták, természetesen nem tételezték fel azt, hogy két hónappal később Montgomery, a brit haderők főparancsnoka Churchill utasítására megkezdi az ellenségtől zsákmányolt fegyverek ..gondos gyűjtését- és, hogy felkészül arra. hogy azokat ismét az ellenség kezébe adja, valamint felkészül arra is, hogy együttműködhessen azokkal, akiket Churchill megvetéssel ,jvad hunoknak" nevezett. A brit hivatalos személyiségek a háború folyamán nyilvános beszédeikben gyakran hangoztatták: „A német propaganda utolsó fáziséban új nóta hangzott fel: tartsatok még ki rövid ideig, az angolszászok az oroszokkal össze különböznek. Mint azt mindnyájan tudjátok, ezek a remények meghiúsultak.'- De ma megtudtuk Churchilltől, _hogy 1945. május 5-én Eden brit külügyminiszterhez Intézett levelében a Dániát sürgősen megszálló „brit gyorsharckocsik"-kal kapcsolatbon azt írta: ..Szovjet barátaink útját e ponton is eltorlaszoljuk."' így képzelte el Churchill a szövetségi kötelezettségek betartását. A szövetségi kötelezettségeket máskép értelmezték a szovjet népek. Ennek igazolására elég egy példa: 1944 december végén a Hitler-hadsereg a nyugati hadszin téren az ardennesi kerületben áttörte a frontot, miáltal az angolamerikai hadsereget nehéz helyzetbe sodorta. 1945. január 6-án Churchill J. V. Sztálinhoz fordult azzal a kéréssel, hogy indítson a szovjet hadsereg nagy offenzívát és ezzel mentse meg az angol-amerikai egységeket. A szovjet haderők főparancsnoksága január 12én a szovjet erők nagy offenzíváját indította meg a Balti-tengertől a Kárpátokig terjedő széles fronton. Ez a hatalmas támadás arra kényszerítette a német parancsnokságot, hogy jelentős haderőt vonjon el a nyugati hadszíntérről és azt a Szovjetunió ellen használja fel. Ezáltal a német hadsereg támadása a nyugati fronton meghiúsult. (Lejjebb közöljük azokat az okmányokat, amelyek a második világháború ezen emlékezetes •eseményeiről tanúskodnak.) A revansiszta Nyugat-Németország szócsöve, a „Rheinischer Merkúr"- ma Churchillt dicsőíti a „Kommunistákkal szembeni gyűlöletéért". A „Rheinischer Merkúr" lap nézete szerint Churchillnek e jellemvonása a német revansisták szempontjából dicsére'reméltó és megvilágítja Churchill ténykedését a második világháború folyamán. Hogy Churchill ellensége a kommunizmusnak, azt a szovjet emberek már rég tudják. Ez általánosan ismert már azóta, hogy a fiatal szovjet köztársaság, körülvéve kapitalista államoktól, harcolt az intervenciósok ellen és létéért folytatott küzdelmet. Tizennégy állam szovjet elleni támadásának szervezői között volt Churchill is. Egyébként mindenki előtt ismeretes, hogy ez a támadás, hogy végződött: a szovjet nép az intervenciósokat szétmorzsolta. Churchill, mint tapasztalt államférfiú, nagyon jól tudja, hogy a miniszterelnöki funkció arra kötelez, hogy a szövetséges államokkal kötött szerződések feltételeit betartsa akár tetszik neki a szövetséges állam társadalmi berendezése, akár nem. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Szovjetunió és Anglia szövetségesek voltak abban az időben, amikor Montgomery tábornagy Churchill utasítására a legyőzött német fasiszták által eldobott fegyvereket a harctereken gyűjteni kezdte, hogy a fasisztákat ismét felfegyverezze és a szovjet nép ellen harcba állítsa őket. De ez az ügy már alapjában más: itt nincs szó Churchill miniszternek a kommunistákkal szembeni viszonyáról, hanem NagyBritannia miniszterelnökének a szövetségesekkel szembeni viszonyáról. ' Emlékezetünkbe kell idéznünk, mit mond Churchillről emlékirataiban Lloyd George, a neves angol államférfiú. Már az első világháború alatt, amikor arról volt szó, hogy Churchill tagja legyen-e a kormánynak, a kérdést Lloyd George szavai szerint így fogalmazták: Churchill mint ellenfél veszélyes, vagy mint szövetséges? Bonar Law, a konzervatívok akkori vezére, kategorikusan kijelentette: ,,Szívesebben venném, hogyha az ellenfelem lenne'-'. Lloyd George megjegyzi, hogy Churchillt akkor^ „nem tartották pozitív nagyságnak, akit veszély idején kell felhasználni, hanem későbbi veszélynek tartották, akitől óvakodni kell." De mellőzzük most azt, amit Churchillről mondtak kollégái, minisztertársai az első világháborúban. De ami az ő, a második világháború idejéből való terveit illeti — felszerelni a német fasisztákat és harcba vetni a Szovjetunió ellen —, ezekkel a tervekkel szemben a szovjet nyilvánosság nem maradhat közömbös. Hogyan értékelhetik a szovjet emberek Churchill e terveit? Nem kétséges, hogy ez egész egyszerűen a német militarizmus felélesztésére szolgáló terv volt közvetlen a harctéren, ahonnan még nem szállították el a közös harc sebesült szövetséges katonáit. Még nem oszlott szét a majdanaki és oszviecsimi kemencék füstje — mely kemencékben a fasizmus áldozatainak millióit égették el —, Churchill már sietett visszaadni a fegyvereket azoknak, akik egész Európában a koncentrációs táborok hálózatát akarták felállítani. Nem Churchill hibája az, hogy ennek az „egyszerű tervnek" kivitele kilenc évet késett. Ennek az agresszív tervnek hívei még ma is kénytelenek a német Wehrmacht felújítására irányuló terveiket minden lehető módon leplezgetni attól való félelmükben, hogy a népek ebben meg ne akadályozzák őket. Churchill háború végi terveinek és jelenlegi szándékának — a német militarizmus feltámasztásának —: van még egy további vonása. Ezt nem lehet semmikép sem eltakarni és minden becsületes ember észre is veszi. Ezt a jellemvonást valódi nevében kell megnevezni: mi hitszegésnek nevezzük. A szovjet emberek nem nagyon becsülik ezt a jellemvonást. De nem nagyon becsülik ezt a jellemvonást maguk az angolok sem, akik Churchill woodfordi beszédét úgy tekintik, mint olyan politikusnak önleleplezését, aki agressziós terveit nemegyszer álszenteskedő frázisokba burkolta. Churchill nyílt kijelentése, — mondotta Barbara Castle munkáspárti képviselő — azt bizonyítja, hogy az oroszoknak minden okuk meg volt arra, hogy 1945 óta ne higyjenek neki. Ilyen értelemben nyilatkozott több angol tényező, valamint a sajtó nagy része is. Nem kétséges, hogy a békeszerető nemzetek Churchill beszédét — amely az agresszió politikájának és a nemzetek közötti ellenségeskedésnek erőit támogatja. — úgy [ fogják értékelni, ahogy megérdemI li. A Churchill és Sztálin közötti levélváltás szövege az 1945. januári Ardennek vidékén folyt harcok idejéből Mint ismeretes, a hitleri hadvezetés 1944. december végén offenzívát kezdett a nyugati fronton, az Ardennek vidékén. Áttörték a frontot, az angol-amerikai haderőket nehéz helyzetbe hozták. Az egyesült haderők véleménye szerint a németek le akartak csapni Lüttichre, széjjel akarták zúzni az 1, amerikai hadsereget, át akartak törni Antverpe. nig, el akarták vágni a 9. amerikai, a 2. angol és az 1. kanadai hadseregek útját és az egyesült haderők számára egy második Dünkirchent akartak előkészíteni, hogy Angliát a háborúból kizárják. Ebben a helyzetben Winston Churchill 1945. január 6-án J. V. Sztálinnak a következő tartalmú levelet küldte: „Nyugaton igen nehéz harcok folynak és a legfelsőbb hadvezetőség bármikor rákényszerülhet arra, hogy nagy elhatározásokat tegyen. Igen jól tudja Ön saját tapasztalataiból, milyen aggodalmat keltő helyzet az, amikor igen széles frontot kell védeni és a kezdeményezés ideiglenesen kiesett a kezünkből. Eisenhower tábornok számára igen szükséges és fontos nagy vonalakban tudni, mit szándékszik Ön cselekedni, mivel ez természetesen befolyásolja az ő és a mi elhatározásainkat. A beérkezett jelentések szerint Tedder vezértábornagy főbiztos tegnap este Kairóban volt, ahol rossz idő miatt maradni volt kénytelen. Útja igen eltolódott, természetesen az Ön hibáján kívül. Hogyha még önhöz nem érkezett, hálás leszek Önnek, ha közölheti velem, hogy január folyamán számíthatunk-e nagy orosz offenzívára a Visztula-menti fronton, vagy bármely más helyen, vagy bármely más lehetőséggel, amelyről tájékoz, tatni szándékszik minket. Senkivel nem fogom közölni ezt az igen titkos információt Brook tábornagyon és Eisenhower tábornokon kívül és ezt is csak azzal a feltétellel, hogy a legnagyobb titokban fogják tartani. Az ügyet sürgősnek tartom." J. V. Sztálin 1945. január 7-én W. Churchillnek a következő választ küldte: „1945, január 7-én este kaptam meg az Ön 1945. január 6-ki üzenetét. Tedder úr, a légierők vezértábornagya Moszkvába még ez ideig nem érkezett meg. Igen fontos, hogy felhasználjuk a németek ellen tüzérségi és légi fölényünket. Ehhez szükséges, hogy a repülés számára jó időnk legyen és elszálljon az alacsony köd, amely akadályozza a tüzérséget, hogy közvetlenül a célra tüzeljen. Támadásra készülünk, de az időjárás akadályozza támadásunkat. Tekintettel szövetségeseink helyzetére a nyugati fronton, a vezérkar elhatározta, hogy az előkészületeket gyorsan befejezi és tekin-tet nélkül az időjárásra széleskörű támadó akciókat kezd a németek ellen az egész középszakaszon, legkésőbb január második feléig. Biztosíthatom arról, hogy megteszünk mindent, ami módunkban áll, hogy a mi dicső szövetségeseinket minél jobban megsegíthessük." W. Churchill január 9-én J. V. Sztálinnak a következőket írta: „Nagyon hálás vagyok Önnek megörvendeztető leveléért. Elküldtem Eisenhower tábornoknak, de csak az ő saját információjára. Nemes vállalkozását kísérje teljes siker!" A szovjet hadjereg főparancsnoksága a nyugat szövetséges haderők megsegítését tartva szem előtt, a németek elleni offenzíva megkezdését az egész szovjet-német fronton január 20-ról január 12-re tette át. Január 12-én megkezdődött a szovjet katonaság nagy offenzívája a Balti-tengertől a Kárpátokig terjedő széles fronton. Százötven szovjet hadosztály indult meg nagyszámú tüzérséggel és légi haderővel, áttörték a német frontot és visszaszorították a német hadsereget néhány száz kilométerrel. A nyugati fronton a német haderők január 12-én beleszámítva az 5. és 6. tankhadsereget is, amelyek támadásra készen álltak — abbahagyták az ofenzívát. Öt-hat napon belül visszavonták ezeket az erőket a frontról és áthelyezték Keletre a támadó szovjet hadsereg ellen. A német hadsereg offenzívája Nyugaton meghiúsult. 1945. január 17-én W. Churchill J. V. Sztálinnak a következő levelet írta: „Nagyon, hálás vagyok az Öri leveléért és nagyon örülök, hogy Tedder, a légierők vezértábornagya jó benyomást tett Önre. Őfelsége kormánya nevében teljes szívemből hálámat és köszönetemet ijéjezem ki azért a gigantikus offenzíváért, melyet a keleti fronton megkezdtek." Az amerikai küldöttség korlátozni akarja az ENSz munkáját Az ENSz-közgyűlés főbizottságának november 26-i ülésén megvitatták a bizottságok munkájának menetét és azt a kérdést, hogy mikor fejezzék be a közgyűlés jelenlegi ülésszakát. Van Kleffens, a közgyűlés és egyben a főbizottság elnöke azt javasolta, hogy a politikai bizottság és a többi bizottságok túlterheltségét figyelembe véve, a közgyűlés 9. ülésszaka befejezésének idejét december 21-ben állapítsák meg, s ne december 10-ben, mint ahogy azt előbb elhatározták. Van Kleffens azt is javasolta, hogy a Szovjetunió által a 9. ülésszak elé terjesztett „A Kínai Népköztársaság elleni agresszív cselekmények és az Egyesült Államok hadiflottájának felelőssége ezekért a cselekedetekért", valamint „A hajózás szabadságának megsértése a kínai tengerek térségében"- elnevezésű napirendi pontot a politikai bizottságtól tegyék át a különleges politikai bizottsághoz. Lodge, az Egyesült Államok képviselője — azzal az ürüggyel, hogy minden intézkedést meg kel] tenni annak érdekében, hogy a közgyűlés jelenlegi ülésszakát december 10-ig berekeszthessék, javasolta, hogy a főbizottság tegyen ajánlást: minden még hátramaradt, meg nem vizsgált kérdés általános vitáját két napra korlátozzák. Lodge kijelentette, hogy a küldöttek felszólalásának idejét 15 percre kell csökkenteni. J. A. Malik, a Szovjetunió képviselője azt mondotta, hogy véleménye szerint aligha kívánja bárki is meghosszabítani a közgyűlés ülésszakának munkáját, ha ez nem lenne szükséges. Ugyanakkor kijelentette, hogy minden egyes, az ülésszak napirendjén lévő kérdést a leggondosabban kell megvizsgálni. A szovjet küldöttség — mondotta J- A. Malik — nem foglal állást az ellen, hogy a közgyűlés — amenynyiben a bizottságok megvizsgáltak minden napirenden lévő kérdést — december 21-én befejezze munkáját. A főbizottság rövid vita után befejezte ülését anélkül, hogy bármiféle döntést hozott volna a közgyűlés 9. ülésszaka befejezésének időpontját illetően.