Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-27 / 287. szám, szombat

W&t. november 27. S z A D EREK B g e n é s ma ^mnmnmi itlIISIKiii|||

{m

{! Ha valaki Párkányban jár, nem hagyhatja figyelmen kívül a sok új épületet. A város minden részén új családi hazak épülnek. Földművesek, munkások, vasutasok, tisztviselők egyaránt építkeznek. Szemlátomást bővül, szépül a város. Most azonban nem az egyéni célokat szolgáló építkezésekről szólunk, hanem azokról az épületekről^ melyek a közös cél, a szocialista kultúra fejlesztéséi, a müveit szocialista emberek nevelését szolgálják. Nem is olyan régen, még 193Sban Párkány és környéke gyermekeinek alig volt. tanulási lehetősége az elemi iskolán kívül. Ezzel nem azt. akarom mondani, hogy Párkányban nem volt iskola. ; Volt, csak azzal a különbséggel, I hogy a tudomány várának kapui í csak a gazdagok előtt nyíltak I meg. Nagyritkán juthatott be oda j parasztnak, vagy munkásnak a gyereke. Nekik ha akarták, ha nem, folytatni kellett szüleik mesterségét. A mai tanulóifjúságnak ma már nem elég az öreg iskola, amilyennel a kapitalista társadalomban meg kellett elégednie a fiataloknak. Ha ma valaki Párkányban jár, akarata ellenére is fel kell, hogy figyeljen a háromemeletes, modern iskolára. A gyönyörű iskolát a tanulók a múlt év novemberében kapták. Az iskolában 630 fiatal tanul. A környék szövetkezeteseinek, az üzemek dolgozóinak fiai és leányai készülnek itt az életre. A gyönyörű, modern, központi fűtéssel berendezett iskolában, minden gond nélkül tanulnak, hogy hasznos tagjaivá válhassanak a társadalomnak. Ez azonban még nem minden, új iskola mellett a közeljövőben egy másik, még nagyobb épül. Megoldásra vár még a vidékről bejáró tanulók elszállásolása. Ez már a közeljövő kérdése. Az A régi és az új iskola. internátus már készen áll, a tüzelő is megvan. A tanulók a napokban elfoglalják helyüket. Az iskola 9. osztályában az első sorban láthatjuk Szabó Zoltánt. Előtte könyv, füzet és toll. Figyelmesen hallgatja a tanárnő előadását, aki a kristályokról magyaráz. Szabó Zoltán Búcsról jár iskolába. Apja a búcsi szövetkezet tagja. Bátyja gyárban dolgozik, kisebbik testvére pedig Báiorkesziri jár iskolába. Szabó Zoli büszke arra, hogy jó tanulásáért ösztöndíjat is kapott. zi a tanulóMat, ki a legjobb tanu-i ló az osztályban, kórusban felelik: „Bálint Erzsike". Bálint Erzsike édesapja valamikor cselédsorban tengődött. Tanulásra nem is gondolhatott. Ma azonban olyan anyagi körülmények között él, hogy mind a négy gyermekét iskoláztathatja. Büszke a gyermekeire, mert mind a négy kitűnő tanuló. Ha esténként együtt van a család, sokat mesél a gyerekeknek arról, milyen körülmények között éltek az ö korabeli gyerekek. Tanulás helyett ökrö

f kellett November 28-án Kassán akarok lenni Tanítás közben. A nánai utcán Szabó Zoli az 540.— korona ösztöndíj átvételekor ígéretet tett, hogy a szép iskoláért és az ösztöndíjért kitűnő bizonyítvánnyal fog köszönetet mondani. Ebben az osztályban találjuk Bálint Erzsikét is. Ö az osztály legkiválóbb tanulója. Édesapja a nánai állami gazdaságban dolgozik. Iskolatársai elismeréssel beszélnek róla. Ha valaki megkérde. \ vezetni, toll helyett vasvillát adtak a kezébe. A Bálint-gyerekek úgy tekintenek apjuk elbeszélésére, mint valami szomorú mesére. Ők már nem érezték saját bőrükön a kapitalizmus öklét. Elhatározták, még szorgalmasabban tanulnak, hogy szüleiknek, akik anynyi szomorú napot éltek át a múltban, most gyermekeikben is sok örömük legyen. Először Kassán az Uj Szó olvasóinak konferenciáján találkoztam! vele. Botra támaszkodva® lépegetett' végig a zsúfolásig telt termen és a hátulsó sarokban szorítottak" nel-j. helyet. Ar-ja sápadt volt és rsoos, da két szürke szeme fiaial&ĽCtl csillogott, amikor azt mondta: — Úgy szeretnék még nagyon sokáig élni, hisz ma minden megvan, amire egy öregnek szűkké.*" van. Majdnem egy év telt el azórt, de ha Kassáról hallottam, va.;v Kassán jártam, az öregasszony ť ičker.y aiakja, ráncos sápadt' aso mindig betolakodott képzeletemé Sokszer a képzelet valósággá vilik. Gondolkodva megyek az utcán, egyszer csak egy anyókát látok szembejönni, szép prémes fekete kabátban. Szemem megakad az ismerős arcon. A hideg széltől kicsípett arc, a sárgakeretes szemüveg, a^járása, mind a régi. Tgy találkoztam újra Záruba Vincénével, majdnem egy év leforgása után. Ő is megismert. A találkozás örömére két hosszú órát töltöttünk együtt. Záruba Vineéné tekintete most' is olyan fiatalosan csillog, mint akkor Kassán, örömmel újságolja, hogy eljött Kassáról meglátogatni rokonait és nagyon jól érzi magát Szlovákia fővárosában. A vidáman csillogó szürke szemek elborulnak, amikor a régi világról vártunk szót. A mindig vidám, bizakodással teli szemek komoran tekintenek a múltba, amelyet lassan már bevon a feledés homálya. Kövessük azonban mi is Zárubáné tekintetét.* Libbentsük íélre egy kicsit a múltat burkoló fátylat és keressük fel a gömöri hegyek között a régi Lucia-bányát. Ebben a faluban élt 55 évvel ezilőtt Záruba Vineéné. Zárubánét édesanyja egész kicsi korában odaadta az egyik rokonának, hogy megmentse az éhhaláltól. A rokonok persze alig hogy felcseperedett, máris munkára f.iglák A nyolceves kislánynak mu. dennap négy kilométert kellett gyalogolnia, hogy a családfőnek ebédet vigyen a bányába. Elég azonban a szomorú múltból ennyi, ne ássuk fel sírjából a multat, hanem vegyünk tudomást a jelenről. A velem szemben ülő ráncos arcban a szürke szemek újból vidáman csillognak, amikor a vértelen ajak újból a jelenről kezd beszelni. — Amióta beköszöntött a jobb világ, az én életem is megváltozott. Valamikor ilyen öregasszony Zaruba Vineéné. mint én, vehette volna a koldus*botot. Ma senki sem szorul erre a nyomorúságos és megalázó „szerszámra". A mi államunk gondoskodik az öregekről. Kisvártatva felcsillan a szeme, határozottan mondja: — Ostravai utamból már nem lesz semmi, mert hát a bratislavaí rokonokat nem hagyhatom úgy itt, hogy meg se melegedjek náluk. A napok pedig egymásután futnak. Már pedig huszonnyolcadikára ha törik, ha szakad Kassán akarok lenni, hogy résztvehessek a választáson. Ezzel én is tartozom az országnak, a pártnak, a munkásosztálynak. Zárubáné Kassán barátságos szobában lakik. Rokonai nincsenek, legjobb barátja, szórakoztatója a könyv. Saját szorgalmából már az orosz nyelvet is megtanulta, s ma már szovjet lapokat is olvas. — Amikor a kezembe veszem az újságokat, elolvasom, hogy a mai fiatalok milyen eredményeket érnek el a termelés különböző szakaszain, szinte szégyellem magam," hogy én már nem tehetek úgyszólván semmit a boldogabb holnapért. Hálaképpen gondtalan öreg napjaimért nem tudok semmit sem adni a közösségnek. Az elmúlt években még legalább az állami gazdaságban tudtam egvetmást tenni, de az idén, tudja, a lábam nem bírja már. No, de azért nem kell úgy elizomorkodni Zárubánénak. A mi társadalmunk nem kívánja az öregektől, hogy ők is versenyt dolgozzanak a fiatalokkal. A párt és a kormány iránti hálájukat, szeretetÜKet azzal fejezhetik ki legjobban, hogv szavazataik leadásával hozzájárulnak hazánk további felvirágoztatásához és legnagyobb kincsünk, a béke megőrzéséhez. Ilyen házat építünk... * .vr1*

8***?' •" *:•'•. A múlt év szeptember 15-i kormánynyilatkozat óta Nánán olyan építkezés folyik, amilyenre eddig még nem volt példa. Szövetkezeti tagok, állami gazdaságok dolgozói egyaránt építkeznek. A háromszázegynéhány házszám az elmúlt években több mint ötvennel szaporodott és még további 40 új ház épül a következő évben. A 40 közül a legtöbbnek már lerakták az alapját. Sőt nagy már a betetőzésre váró épületek száma is. Bénák József, Ivanics János és Tóth János az állami birtok dolgozói már új lakásukban köszöntik az újévet. Horváth Ferenc is új lakásba költözik a következő éytaga. Képünkön az utcasor e^ fléssét Ijáíha*®^ Az udvaron még nagy a rendetlenség. Egymásra rakott lócák. asztalok tanúskodnak arról, hogy nemrégen még nagyobb társaság tartózkodott a lakásban. A háziasszony, vagyis Kollár Juci az udvaron szorgoskodik. A lakásban azonban már nagyobb a rend. Egy kis lagzimaradék is kerül az asztalra. A sült kacsa, meg a kirántott borjúhús után a tüzes bor bizony beszédessé teszi az embert, A háziasszony pedig csak kínálgat, mintha még mindig állna a lakodalom. — Csak fogyasszák a borocskát, van még belőle egy pár iccével a pincében. Tudják, a szövetkezettől kaptuk. A húst se kíméljék, h is/én két 150 kg-os hízó röfög az ólban. Poharazás közben aztán mindenről szó esett. Kollár Juci néni is elmondja, hogy tagja a szövetkezetnek. Nem is akármilyen munkát végez ott. Ö ápolja a sertéseket. — Szeretem az állatokat, szeretem a munkámat Ez bizony így is van. Amikor a lagzi javában állt, Juci néni nem engedte meg, hogy mások etessék meg az állatokat. Pedig hát sokan felajánlották, hogv csak maradjon otthon, ök majd megetetik az állatokat. Mindez nem használt. Amikor elérkezett az etetés ideje, szépen, illemtudóan megmondta a vendégeknek: — Már bocsássanak meg, kedves vendégeink, nekem el kell mennem megetetni az állatokat. Mindenki meghatottan nézett a háziasszonyra, de senki sem ellenkezett. Tudták, úgyis hiábavaló minden beszéd. Kollár Juci első férjét a második világháborúban vesztette el. A szövetkezetben ismerkedett meg Józsa Kálmánnal, aki az állatok takarmányozását végzi. Józsa Kálmán is özvegy ember volt. Addigaddig beszélgettek, míg aztán egybe is keltek. Azóta szépen gyarapodik a család. Úgy számítanak, hogy az év végéig 2000 munkaegységet szereznek ketten. A kétezer munkaegyseg után 24.000 korona és 44 mázsa gabona kerül a házhoz. Vajon mire költik majd a •jénzt és a gabona ŕ rát? Megvan már isi* Kollár Juciék terve. Házat akarnak építeni. Olyan házat, amilyent a többi szövetkezeti tagok, meg az állami birtok dolgozói is építenek. Olyan ház kell Juci néninek, amelyikben két szoba, konyha, éléskamra, fürdőszoba és muskátlikkal díszített előszoba lesz... Az is fontos, hogy szép piros cserepes legyen a teteje és az asztalos szép zö'dre fesse a zsalugátert. Második lánya esküvőjét már az új lakásban akarja megtartani. Szarka István—Horváth Sándor. |