Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-16 / 252. szám, szombat

1 i 4 IIISZg 1954. október 16'. Ä viSágsciifó a francia nemzetgyűlés Ä nyugati sajtó bőven kommentálja a francia nemzetgyűlés bizalmi szavazásának eredményét. Noha a lapok állásfoglalása az egyes országokban a politikai csoportoknak megfelelően különböző árnyalatú, abban csaknem mind egyetértenek, hogy a MendesFrancenak adott bizalmi szavazatok még korántsem jelentik a francia nemzetgyűlés végleges elkötelezettségét a londoni megállapodások mellett. Az amerikai lapok megelégedéssel fogadták a kedd esti eredményt. Az „AFP" az amerikai illetékes körök örömét tolmácsolja. Ezekben a körökben — a francia hírügynökség szerint — úgy vélik, hogy „véglegesen kiküszöbölődött az a lehetőség, hogy sor kerüljön az Egyesült Államók európai politikájának fájdalmas felülvizsgálására". Ugyanezek a körök a szavazást „jó előjelnek" tekintik a későbbi tárgyalások kimenetele szempontjából. A szerdai „Washington Post" ugyancsak „bátorítónak" tartja, hogy Mendes-Francenak sikerült többséget szereznie, de ugyanakkor hozzáteszi, hogy ez a szavazás „a sok akadály közül még csak az első" volt. A „The New-York Times" „ragyogó győzelemről" ír, de rögtön utána hozzáteszi, hogy „a szavazást csak a miniszterelnöknek adott megbízásként lehet értelmezni a tárgyalások folytatására". Az angol sajtó hangja még az amerikainál is sokkal óvatosabb és tartózkodóbb. így a londoni rádió párizsi tudósítója szerint „a parlamenti vita során világosan kiderült, hogy a bizalmi szavazás nem volt egyéb, mint megbízatás Mendes-France számára a Londonban ' megkezdett nemzetközi tárgyalások folytatására. Ez a szavazás még korántsem jelenti azt, hogy a nemzetgyűlés fenntartás nélkül jóváhagyta a londoni döntéseket". A „The Times" ezt így fejezi ki: „Igaz ugyan, hogy Mendes-France győzelmet aratott, a szavazás eredménye azonban mégsem biztosítja, hogy ratifikálni is fogják a londoni egyezményt. Amit az angol fővárosban elhatároztak, azt mai formájában sokkal több képviselő nézi rossz szemmel, mint ahány ellene szavazott, vagy tartózkodott a szavazástól. Franciaországban továbbra is nagy az ellenszenv a német fegyverkezés bármilyen formájával szemben. A francia parlament szavazásának eredménye intelem a nyugat számára... a véleménykülönbségek tere még igen nagy." „A londoni megállapodás az európai védelmi közösség rosszabb kiadása" Áz „Oslobodjenje" című lap „Az európai védelmi közösség rosszabb kiadása" című cikkében így ír a Nyugat-Németország felfegyverzésének kérdésével foglalkozó londoni kilenchatalmi értekezletről: Mit határoztak lényegében Londonban? A részleteket mellőzve, Londonban azt határozták, hogy az északatlanti szövetség tanácsának legközelebbi ülésére már meghívják Nyugat-Németországot, — amelyet valamennyi nyugati ország Németország egyedüli képviselőjének kiált ki — hogy foglalja el helyét az északatlanti szövetségben ugyanolyan „katonai hozzájárulással", amilyet az „európai védelmi közösség" szerződés irányzott elő. A lap utal a londoni értekezlet azon döntésére, hogy Nyugat-Németország és Olaszország bevonásával kibővítik a brüsszeli szerződést, majd megállapítja, hogy ez a tömb teljesen az északatlanti szövetség ellenőrzése alatt áll. Az adott esetben — szögezi le a lap — e tömb jelentősége nem más, mint üres gesztus, hogy ilymódon kényszerítsék térdre Franciaországot. A loodoni megállapodás — írja végezetül a lap — nem egyéb, mint az „európai védelmi közösség" rosszabb kiadása. Adenauer egymillió márkát kapott ajándékba propaganda kifejtésére a nyugatnémet iparmágnásoktól Negyven tekintélyes nyugatnémet iparmágnás egymillió márkát ajándékozott Adernauernek. Az ajándék hozzájárulás Adenauer propaganda- és korrupció-alapjához. Mint az ADN sajtóiroda jelenti, Adenauer távollétében Fritz Berg, a nyugatnémetországi iparmágnások elnöke kijelentette, hogy lényeges összeggel kell segíteni a kancellárt a nyilvánosság befolyásolására irányuló kiadásokban. Berg hangsúlyozta, hogy ezek a kiadások most növekedni fognak tekintettel arra, hogy a nyugateurópai közvélemény ellenállása az újrafelfegyverzés ellen komoly válságba döntötte Adenauer külpolitikáját és hogy kiéleződtek Nyugat-Németország belső ellentétei. Adenauer közben belépett a helyiségbe és panaszkodott, hogy míg az iparmágnások köreinek egy része anyagilag támogatja őt, a nagyiparosok másik része, főleg a könnyűipari és fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok tulajdonosai oppozíciót szerveznek külpolitikája ellen és új piacok szerzése érdekében követelik a kapcsolatok felvételét a béketábor országaival. Adenauer példának a „Frankfurter Allgemeine Zeitung" című nagyburzsoá lapnak a nyugatnémet külpolitika elleni támadásait hozta fel. A lapot a fogyasztási cikkeket gyártó iparvállalatok tulajdonosai pénzelik. A nyugatnémet szociáldemokrácia egyik vezére követeli, hogy folytassanak tárgyalási a Szovjetunióval Carlo Schmid, a nyugatnémet szövetségi gyűlés szociáldemokrata képviselője a párt mainzi gyűlésén szembehelyezkedett Nyugat-Németország felfegyverzésének adenaueri tervével és ellenezte azt a politikát, hogy Nyugat-Németországot bevonják a katonai egyezmények nyugati rendszerébe. Schmid a szövetségi gyűlés külpolitikai vitáján is > követelte, hogy a Szovjetunióval folytatott tárgyalássa] szüntessék meg Németország kettészakítottságát. Herbert Wehner szociáldemokrata képviselő is ezt a követelést szorgalmazta a nürnbergi választási gyűlésen. Kijelentette, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése, amely a légelhárító védelem költségein kívül három év alatt 60 milliárd márkát emészt fel, „nagyon veszélyes Nyugat-Németország szempontjából". Bonn kísérletei a német vezérkar felállítására Blank bonni „biztonsági'! hivatala bejelentette, hogy felállítja ismét a német vezérkart, amely a múltban éveken át a legmesszebbmenő ' pontossággal dolgozta kí a szomszédos államok megtámadásának tervét úgy, hogy Hitler egyetlen vezényszavára megindult a hadigépezet és „vi Hámháborút" kezdett. A „Dimitag" nyugatnémet sajtószolgálat beszámol a Blank-hivatal jelentéséről, hogy eltökélt szándéka vezérkari hatáskörrel felruházott katonai parancsnoki kart létesíteni, amely hivatva lenne határazni a katonai vezetés, szervezés, ellátás és csapatszállítás kérdéseiben. Ez a hír ellentmond Adenauer nyilatkozatának, mely szerint a nyugatnémet hadosztályokat saját vezérkaruk nélkül az atlanti egyezmény szervezetének egységei közé sorozzák majd. A Blank-hivatal tehát megcáfolta Adenauer kijelentését közvetlenül azután, hogy a francia nemzetgyűlés Mendes-France miniszterelnöknek bizalmat szavazott. A vita során a francia parlamentben több jobboldali képviselő csak azzal a feltétéllel vedt hajlandó MendesFrancenak bizalmat szavazná, ha nem kelti életre a német vezérkart, mint a német imperializmus hagyományos eszközét. A „Stuttgarter Nachrichten-' nyugatnémet burzsoá lap megállapította, a Blank-hivatal nem várja meg, hogy az egyes nemzetgyűlések ratiíikáÜják a Nyugat-Németország felfegyverzésére vonatkozó londoni megállapodásokat és már most „önérzetesen bejelenti, hogy milyen színű lesz a tervbevett nyugatnémet hadsereg egyenruhája és hány tábornokra lesz még szükség. A Blank-hivatal szakértői tehát- az elmúlt években csendben, de annál élénkebben dolgoztak." A Reuter hírügynökség és a „Frankfurter Allgemeine Zeitungé jelenti, hogy a Blank-hivatalban már kidolgozták a hadkötelezettséget elrendelő törvényt. E hír szerint Adenauer nem két évfolyamot, mint ahogy eredetileg volt bejelentve, hanem összesen kilenc évfolyamot akar fegyverbe hívni, vagyis az összes fiatal nyugatnémeteket 18—26 éves korig. Ennek oka részint az, hogy kevés az önként jalentkező, részint az, hogy a tizenkét nyugatnémet hadosztályon kívül, amelyek a londoni konferencia határozatai szerint az atlantu egyezmény szerveeetének amerikai parancsnoksága alá esnek, még további nyugatnémet hadosztályokat szándékoznak felállítani — az úgynevezett „nemzetőrosztagokat.'í Radnóti Miklós, a költészet vértanuja „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod ez volt a mult, emez a vad jelen, — hordozd a szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen" Radnótit a haláltudat nem nyomja le, de felemeli, „magasban" él és messzire lát. Heym és Trakl a megnevezhetetlen elé daloltak, de Radnóti pontos nevekkel mérheti fel a fasizmus haláltáncát: „Mindig gyilkolnak valahol... hiába mondod, messzi az! Sangháj vagy Guernica a szívemhez éppen oly közel, mint rettegő kezed". Francóék már költőt ölnek, Federico Garcia Lorca-t: „Mert szeretett Hispánia s versed mondták a szeretök, — Harcát a nép most nélküled vívja, hej, Federico Garcia!" Hej, Radnóti, a kör egyre szúkül, a háború szálláscsinálói, költők, értelem gyilkosai egyre közelebb jönnek: „Jaj, szőke gyerekkor, de messzire szálltál! 6, hóhajú vénség, téged sem érlek el! a költő bokáig csúszós vérben áll már s minden énekében utolsót énekéi." „Mi a költő? Ha tiszteletéről van szó, semmi. Ha üldözni kell — minden!" (V. Hugó) A német miltfarizmus, mely döntő módon robbantotta ki az első világháborút és a másodiknak kizárólagos oka lett, most próbál nekilendülni a harmadik menetnek, de már nem egymagában és egymagáért, csupán eszközként. A német lovag mellett a dollár ördöge lovagol: új lélekvásár uszítja világgá. A német fasizmus haláltudata és az atomnihilizmus találkozásából csak világkatasztrófa foganhat: halálaktivizmus mint ördögmű, világháború, mint a dollárimperializmus legsajátosabb gyümölcse. Az értelmetlen halál — az újra értelmét vesztett élet eredményeképp — újra háborús vágtába kezd: ördög és rablólovag lélekvásárja mást, mint halált nem eredményezhet. A figyelmeztető, a riasztó szó újra a költőt illeti. Tegnap is szólt: Ady a halottak élén zengte jaját és átkát. A második világháborúnak is megvolt a magyar költője, ki a halottakkal menetelt végig, sírig, halálig. A fasizmus ölte meg: ige volt és mártír lett. Példája ma kétszeresen bizonyít: költő szól hozzánk, két vértanúság igazol. Radnóti Miklós áll elénk. Radnótit most tíz éve a német fasizmus ölte meg, pontosabban a hitleristák és nyilas keretlegényeik. Halála: német bún és magyar szégyen. De Amerika?: mondhatná valaki. Radnóti Amerikát is mondott: költészete New Yorktól a Tiszáig ért. Radnóti halálsejtelme az életéberséget szolgálta: a német fasizmus áldozata éberen reagált minden rokon világtünetre. Newyorkban a yankee-barbarizmus megölte John Lowe néger költőt. Megölhette büntetlenül, „mert nagy a Ku-KluxKlan s néki esik. Övé a szőlő és levegő! A tej föle itt is néki ráncoso- | dik." Itt: a Tiszánál, költőnk a híd alatt látja forogni ölt néger testvéről: „Örvény vagy most, hogy megölték benned a verset s barna szemeden hogy féreg iU. Növekedj!" 1932 április 24-én Radnóti a költő vértanúságának lényegét mondta ki: a halál és gyilkosok feletti győzelmet és e győzelem megállíthatatlanságának beteljesülését az utódokban: Növekedj! A líra a jóság, tisztaság és boldogság vágyéneke. Tárgya — paradoxmód — ép azért ezek embernyomorító ellentéte. A költő felfedi és megrohamozza mindazt, ami est a vágyálmot akadályozza. Az ilytermészetű vers azt tudatosítja, hogy a képbe idegen test került, mire a szeizmográf veszélyt jelez. így születik meg korunk verse, a „Táj, változással". Valaki belépett a képbe és a harmónia rögtön felbomlott, a táj egyszerre és gyökeresen változott meg: „két csendőr, kiket árnyékuk kisért, jött a szántáson által". A kakastollas csendőr: a magyar osztályuralom őre kivédhetetlenül beleivódott Radnóti verseibe: „szavaim messze, kakastollak közt porverte meEz már a végszövegezés: a fasizmus kórképének végstádiuma. A dátum: 1944 május 19. De a halál jegy már régen ott lángol a homlokon: „Komisz jövőd úgyis kísér és sorsod úgyis lankadó, mint halálrasebzett őzeké". A költő „hűvös, rothadó avarban" áll: a bomló világ gyilkos láza a „szélfútta tiszta szívben" kivédhetetlen halált idéz: a szív ilyet, régóta kínzón, már évek óta élek igy, vad bozótban, ártatlan Robinson, ki békén tett-vett s közben tudta meg. nem védi semmi és a háza, melyet jó magasra épített fel, netelnek." A szavak hazataláltak: a port csendőrkisérte munkások és parasztok verik fel.- Költőnk hazaért: „s ha igaz, amit az erdélyi lap írt rólad egyszer (hogy Angyalföld és a Lágymányos proletárjainak költője vagy te), akkor hazaértél!" Haza egészen: a költő élete egy sorsról beszél: „Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kísértek végig az úton". Az indulás is értük szól: a „Kereskedő" a magyar szegénysors vigasztalanságában fogant. Nem csoda, ha a költő felhorkan: „nyelves tűz leszek én urak fejebúbján". Az eredmény: „jaj, baj és ügyész". Első könyvét elkobozzák, oda se neki: „huszonkét szemtelen évem az éjjel bevacsorázik három csillagot". Mi mindennek kellett történni, hogy ez a hetyke dac kiirthatatlan haláltudattá — „Járkálj csak, halálraítélt" — keseredjen? Egy kor válaszol e kérdésre, egy egész ország, egy világ: ledöntik, a harsogó vadászat kél ellene s az elbukó nap vérében ázva gyilkos és hallgatag vadászok hallgatóznak. A költő már nem a halál, de a gyilkosság tudatosítója,.Háborús napló"-ja 1936-ban kelt: „Gáz gép bomba készül ellenem, félni nem tudok és sírni sem, hát keményen élek, mint a hideg hegyek között útépítők." Ez már nem ájult haláltudat, a költő keze „súlyosan és mindig komorabban" mozdul, úgy él, mint a bika. Nincs magyarázat, mely szebben és tömörebben magyarázhatná meg Radnóti. halálköltészetének értelmét, mint ez az önarckép. Okulásra íródott, mert a költő törvényszövegező: Az ember keserűn felnevet:' volt Szlovenszkón egy „költő", Sándor Ernő névvel jegyezte cégét, de valójában Schulz Nácinak hívták. És ez az ember „Vérfolyam partján" cím alatt hánytatón dörgölődzött proletárok mártir-iumához. Undorító volt: hazugság és frázis piszkos önreklámja. Radnóti a költő kérlelhetetlen tisztaságát jelenti: „Ő, költő tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakol és ohj bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok. S oly keményen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok." Radnóti tisztasága fénylővé, kristályossá teszi a haláltudatot, amikor „rémült gyermekét szoptatja... szederjes mellén a dajka idő". A csúszós vérundor fertőjében a tisztaság erkölcstudatot jelent. A szó: erkölcs és így sebezhetetlen: „Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószin öntudat, maradj velem: tiszta szavam sose kormozza be a barna füsttel égő félelem!" Nem búcsút énekel, hanem halált a halálraszánt, de legszebb, legjobb életet: értelem és szabadság dalát, mint társa, József Attila. „Bomlik az értelem": ijed fel 1941-ben. A fasizmus az értelem elleni lázadás barbarizmusa, költő csak az antifasizmus lényegét mondhatja: „És mégse hagyj el karcsú Ész! ne éljek esztelen. Ne hagyj el meggyalázott édes Értelem,'" A fasizmus a „termő férfikort" a rémületre állítja be. Van, akit megfélemlít, lakájjá vagy árulóvá tesz. „Ha ezt követed, élhetsz valahogy" — de utána az esti csöndben „leköpheted magad!", írja a kortárs útlevelére: „mert mocskol a kor". De van egy másik út: tiszta, nehéz és halálos: a dacé, a lázadásé, az ellenállásé: „Gondold el! hogyha lázadsz, jövendő fiatal koroknak embere hirdet s pattogó hittel számot ad életedrőlszámot ad és fiának adja át emlékedet, hogy példakép, erős fa legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!" Radnóti haláltudata így mélyül el — küldetéstudattá: „a kacér kapaszkodót új váltja fel, halálos, hős „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra. ... mikor besúgni érdem volt s a gyükos, az áruló, a rabló volt a hős... Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az búhatott, s rághatta szégyenében ökleit, — az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen".