Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-13 / 249. szám, szerda

T 1954. október 17. III SZ

O 5 HITLER ÉS BANDI A tonkházai Kálai Sándornak sok lóval volt dolga életében. Hajtott gyönyörű szép szürkét, ringó húsú sötét pejt és izmos vasderest, már aszerint, hogy mikor milyenre futotta a pénzéből. De lóval bajlódott mindig és sohasem ökörrel. Az ökröt nem állhatta, nem szerette, mert vezetgetni kell mintha nem lenne szemevilága, az udvarbafordulásnál is kézbevenni a láncát, ha az ember kímélni akarja kerítését és a kapufélfáját. Mióta emlékezni tud, pejkók táncoltak a szekere élőt*.. Nyolc magyar holdjáií-azzal szántott-vetett. Ráérő időben poroszkálva, dologidőben galoppban hajtotta őket. Gyerekesen örült a lovaknak. Ha a saját és árendás földjén jó volt a termés, hát a pejkók nyakát veregette meg, azokat illette dicsérettel, elismerő szóval. Arról elfeledkezett, hogy ő is velük járt, hogy kora tavasztól hideg őszig a mezőn virradt neki és ott ragyogott rá a csillagos égbolt is. Éjt-nappallá téve dolgozott, iparkodott a múltban, de munkájának kevés hasznát látta. Az adó mindent felfalt: ruháját, cipőjét és az új istállóját. Ezerkilencszáznegyvennégyben cudarul elbántak vele. Hadirokkantak között földosztás lévén, a bátyja is igényelt egy keveset. Bár 70 százalékos rokkant volt, egy talpalatnyit sem kapott. Az eset olyannyira feldühítette Kállait, hogy a kocsmában, ahol asztalnak, széknek, falnak, mindennek füle van, kijelentette: — A földosztás igazságtalan vót! Fülébe jutott ez az ötvenholdas Budai Gábornak, a bírónak, aki a csípős megjegyzésre így felelt— Munkatáborba vitetlek — szájaskodó! így került Kállai Erdélybe, meg a jó ég a megmondhatója, hogy hova. Elég annyi, hogy míg távol volt, négy marháját elvitték. Mire meg hazavetődött, a lovak is egészen elsikkadtak. És tulajdonképpen innen kezdődik a történet, amelyről az alábbiakban szólok. A felszabadulás után szerzett egy rossz lovat, amely vak is volt, öreg is volt. A szegény pára igen gyenge lábon állit. Tán naponta eldőlt volna, ha nem ügyel rá, ha nagyon megterheli. Pénze nem volt jó erős lovak megvásárlására és ezért ezerkilencszázötvenegyben> amikor a szövetkezet megalakult, örömmel jelentette ki: — Eljött az én világom. Ha beállok, jó lovam lesz. Igen ám, csakhogy a maga vaksi lova helyett a szövetkezetben sem kapott különbet. A két ló, amit lelkendezve vezetett az istállójába, gebe volt, akárcsak a magáé. No. de mégis csak két lovat hajkurászhat — nem egyet, ezen vigasztalódott. Kettő a ló, anyjuk, kettő, az angyalát! — mondogatta az asszonyának is. Feszesen tartotta kezében a gyeplőt és az ostort, ha a közös érdekében szekerezni kellett valamerre. A lovak Hitler és Bandi^névre hegvezgették a fülük<á|Lpgy szovjet katona keresz'eltW^ el őket. Hogy aztán azért-e, mert a sovány csupacsont meg bőr lovat olyan rongynak tartotta, mint Hitlert. vagy másért, utólagosan ki tudná kiokoskodni, . kideríteni. Elég az hozzá, hogy neki is csodamódra tetszett a név. azt gondolván, hogy bár a háború elmúlt, de Hitler az Hitler marad és azt ütni kell, ostorozni kell, akár barom, akár ember. Hitler volt a rosszabta kettő közül. Rúgott-harapott a bestia, de ha oldalbavágta öklévé' vagy a seprőjével, megjámboro dott Bandi, az hentergett inkább csak úgy tudott fektében elrugaszkodni a hidlástól. Terménybetakarítás és trágyahordás idején a két döggel szekerezgetett hát És szépen keresett. Havonta három-négyezer koronát és ráadásul még tíz mázsa gabonát. Megelégedett volt a szövetkezetben. Nem is lett volna semmi hiba, ha egy írta: Mács József borongós őszi reggel időnek előtte be nem nyit az istállóba. Álmosan, fáradtan rúgta be a nyikorgó ajtót, beáradt vele a tavasz friss illatos levegője is. Hunyorogva meresztgette a szemét a roppan*, nagy kopogásra, ami bévülről hallatszott. Meglátta aztán, ahogy megszokta a sötétet, hogy Bandi bolondul hempereg, kapálódzik, nyögdécsel és a vályogfalat rúgja. Hitler meg a hallatlan gazemberséget közömbösen nézi. A fülét se konyítva, álldogál. — Bandi te, — morduld rá mérgesen. — Az a fal nem a szövetkezeté. ' A ló rá se hederített a szóra, hanem csak hempergett tovább és még nagyobbat rúgott a falba. A vakolat pergett, mint fáról a levél, ha a sízél megrezzenti. A ga«da bosszúságára lyuk kerekedett a falon Hű az áldóját, ennek a fele se tréfa, — mondta magában és megkaparintotta a vasvillát. Ha ,te rúgod az én falamat, én is döngetem a hátadat. Döngette is isten igazában, megizzadt benne. Hitlert se kímélte, annak is osztogatta, ha már úgy van, hogy a dolgot szemtelenül nézi. Az okosító, s nem kevésbbé rendreutasító eljárás közben aztán rájött, hogy Hitler és Bandi munkájáról a tagságnak és személyesen az elnöknek kell jettentést, tennie. Valahányszor gyűlés volt abban az időben, akármilyen égetően fontos ügyről lett légyen szó, ő mindig azzal kezdte: — Bandi rúgja a falat, Hitler meg nézi. A tagok nem hallgattak rá. Ha rúgja, hát rúgja, míg a fejét meg nem rúgja, addig minden jól van. A barom különben se az ő istállójukat rongálja Elnéztek sopánkodása, panaszkodása felett. így is jó — gondolta az orrát lógatva és megpróbálta felejteni a dolgot. Felejteni azonban nehéz volt. Főképpen azért, mert már nemcsak Bandi, de az a nyavalyás Hitler is odafarolt a falhoz és nagyobbított a lyukon. Ügy, mintha valamilyen kilátó elkészítését bízta volna rájuk. Ha a határban járt, vagy a templomba húzódott be egy maréknyi lelkiüdvért. itt is, ott is a tompa kopogás csiklandozta a dobhártyáját. Nem lehetett azt bírni. Minduntalanul hazakívánkozott, megméricskélni a lyuk nagyobbodásái. A gebék ütlegelésébe jobban belefáradt, mint a szövetkezeti munkába És ez így ment virágzástól lombhullásig. Az istállófal kilyukadt, a baromfi is ellepte az ólat. És nem segített rajta Németh Imre. az elnök se, a vezetőség se, a tagság se. Megúnta a haszontalan futkározást és arról kezdett gondolkodni, .unnal-bajjal, de eldolgozkolódik maga is, ha kilép. Ügy jót, roszszat a maga lova teszen, nem a szövetkezeté. Ez az egy eset azonban- még nem érlelte meg benne az írásbeli kinyilatkoztatást. De jött a másik is, várni se kellett rá. Ebben az évben egy hektár föld felett vállalt védnökséget, hogy azt mindenféle gyomtól megóvja és néhányszori kapálással a szárat is felfrissíti. Állta a szavát. A kukoricát megkapálta, le is törte. Az egy hektáron 88 kosárral termett. A megállapodás úgy szólt, hogy minden nyolcadik kosár az övé. Nyolcvan kosárig a szövetkezet is tartotta a szavát. Hanem az utolsó nyolc "kosárból nem mértek neki részt, munkaegység 2t se írtak. Hát hogyan miképpen, mi célból, és mondta három napig folyvást a kérdőszavakat. Ez nem járja. Miért dolgozott ő az asszonyával? Jó szóért. vagy mennybéli mennykőért? Ahogy dúlva-fúlva hangoskodott a kukoricásban, Gizi. az asszonya még csak tüzelte a haragját. — Hagytad magadat, oszt megint kilöktek veled. — Én velem? — kérdezte olyatén, mintha nem is ő, más lenne az az én. — Nem is Pityi Palkóval — pattogott az asszony hangja. A gazda az incselkedő hangon felbuzdulva hazarohant. Futtában így forgott az esze: kiállók én, mert az istállófallal és a kukoricarésszel megrövidítettek. Befordult egy utcába, onnan az udvarába és sarkig kivágta az ajtót. Pennát, tentát ragadva a következőket firkantotta a papirosra: Kilépési nyilatkozat. Alulírott,' ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjáról letérek. , Indokaim: a) Hitler és Bandi kirúgták az istállóm falát. v b) A kukoricarész kiosztásakor is megkárosítottatok, holott amúgy is kisember vagyok. Mikor a gyűlésen felolvasták a fentebb lefektetett okokat, hát a fejek összehajoltak és rettenetesen kuncogtak. így meg úgy, ez meg amaz. Hallotta kipirultán innen is, onnan is, hát téged Hitler meg a Bandi tántorít el a szövetkezettől. hogy a ló rúgja meg a füledet, mi? Zavartan pislogott, mert maga is szűkszavúnak és fölöttébb könnyűnek találta az okokat. No de ezért van szája, meg magához való esze, hogy hirtelenében még kiszorítson magából egy okot. — Egy dologról nem szóltam a papíron, ha meghallgatjátok, elmondom — Mondjad, mondjad, csak ne Hitlerrel kezd — Kórházban feküdtem két álló hónapig. — No és? — Otthon a család szociális segélyben részesült. — Ha ennyi a bajod és nem több, akkor máskor nem kapsz az alapból — mondták mókásan a szemébe. — Dehogy ennyi — nyögdécselt, kínlódott a szóval. — Mikor hazakerültem. annyira legyengültem, hogy hiába akartam zsákot a vál lamra emelni, nem jött el a földtől. Éjjeliőrnek állítottatok a közös istállóhoz. Míg vigyázó vótam. isten a tanúm, hogy senki meg nem ijesztett, senki meg nem lopott. — Hát akkor mi bajod? Hiszen ha tudná, megmondaná. De mert a vigyázásból nyomós okot nem sikerült kikerekítenie, abbahagyta a kísérletezést, ennyit szóilva még. — Hászen azon ülve is gondolkozhatok. A szövetkezet tagjai pukkadoztak az elmésségén. Verték a ^iátát, szorongatták a nyakát, hogy te Sándor, ki fojtotta beléd a szót. Ő hallgatott. Tekintetével csendesítgette az embereket, mintegy ezt hangoztatván: kilépek. Az elnök értett a tekintetből, így szólt: — Ahogy akarod Sándor, egyet azonban kijelentek. Az istálló rendbehozását és a hiányzó ku koricarészt is pótoljuk. Ne mondhasd, hogy megkárosítva engedünk el a szövetkezetből. A jószándék valóban megmutatkozott a tagokban, hogy az istállóval csinálnak valamit. A hiányzó kukoricarészt is árpával, búzával egészítik ki. És teltek, multak a hónapok Kállainak eszébe se jvjtott a kilépés. Balhó Ignác, az új elnök, amikor *.algl kozott vele, a szemébe kacsintgatva azt mondta: — Hát te még se faroltál el a szövetkezettől? — Nem én Ignác — felelte hetykén a maga ügyes-bajos dolgainak elintézésétől megnövekedve. — Minek mennék? HWert és a Bandit kimustrálták, már nem rúgja a mórt. Nem rossz itt nekem. A kenyerem megvan, pénz is kerül annyi, amennyi ruhára, cipőre kell. Nem ^negyek Ignác, maradok' Ignác, — és most ő hunyorgott ravaszan az elnök szemébe. Máig se értik Tonkházán Kállai Sándor pálforduťását. Mert őszintén, igazán senkinejc se beszélt (Donáton Mínt egy megkergült gondolat rohan velünk a gyorsvonat. Mellettem sokszoknyás öreg; néni motyog: „No még Fülek, aztán Feled jön. Unja már vastag csendünket s arra vár, hogy megszólaljunk s bosszúsan köhent. Közben új táj suhan ablakunk elé. Vén hegyek ölben hozzák a réteket fésülgető friss lányokat. Köröttük széltől boglyasak a szénaboglyák. Kócosan fénybemártva elénk rohan egy-egy berek is, majd odább áll. Mint meghajtott lombos ág, ha visszaengedik, belém csap a táj: hisz ez már enyém! — Itthon vagyok hát végre! — szól a néne is s mint egy lavór vízben a fényes őszi ég ringatóz bennünk a vidék, az itthoni táj, a végtelen kicsiny darabja. Hirtelen agyamba, értelmembe rogy annak felismerése, hogy e föld miért oly szép nekem: mert hazám benne szeretem. (1954. augusztus) Tőzsér Árpád. Ünnepi könyvhét Magyarországon Október 3—10. között tizedszer ünnepelték szabadon a könyvet Magyarországon. A könyvet, amely már teljes egészében a dolgozóké, részükre írják és anyagi korlátok sem akadályozzák többé, hogy elkerüljön a magyar nép legszélesebb rétegeihez. A kulturális színvonal előrehaladását jellemzi Magyarországon, hogy az év első felében, az elmúlt év hasonló időszakához képest, harminc százalékkal emelkedett a dolgozók által vásárolt könyvek értéke. A könyvkiadók ötven százalékkal több szépirodalmi könyvet adnak ki ez évben, mint tavaly és figyelembe veszik a dolgozók kívánságát a kiadási tervek előkészítésénél. Az ünnepi könyvhét lényege az írók és olvasók találkozása, az olvasók körének kibővítése, az irodalmi közvélemény kialakítása. Budapesten harminc utcai sátor volt, amelyek előtt már az első nap reggelén az olvasók nagy csoportokban várták a megnyitást. Hosszú idő óta először történt meg, hogy olyan méretekben jelentek meg a legkeresettebb klasszikus és jelenkori írók művei, hogy kielégíthették az érdeklődők igényeit. De még így is, már az első napon elfogytak Karinthy Frigyes, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, József Attila művei. A szovjet irodalomnak a könyvhét keretében kiadott szépirodalmi termékei közül n legnagyobb érdeklődés Ehrenburg „Párizs bukása" és Majakovszkij „Neki a tollal" című regények iránt nyilvánult meg. Az élő magyar írók közül a legnagyobb példányszámban Veres Péter „Almáskert", Tamási Áron „Szegénység szárnyai", Illés Béla „Fegyvert és vitézt éneklek", azonkívül Illyés Gyula és Zelk Zoltán művei fogytak el. Az utcai könyvsátrakpn kívül ai üzemekben és vállalatokban szintén könyvkiállítással egybekötött könyvvásár folyt. Budapesten és vidéken a legjobb magyar írók és költők irodalmi estéken, előadás-okon v vitatták meg az olvasóközönséggel a magyar irodalom problémáit, meghallgatták az olvasók kívánságait, beszámoltak műveikről és készülő munkáikról, hc£y a közvetlen kapcsolat útján szerzett benyomásaikat és tapasztalataikat felhasználják további munkájukban. A könyvsátrakban kifüggesztett kívánságkönyvekbe az olvasók beírták, mely könyveket szeretnének mielőbb nyomtatásban látni. Ezek közé tartozik Jaroslav Hašek „Svejk, a jó katona" című regénye is, amely a magyar olvasótábor egyik legkedvesebb olvasmánya. A könyvsátrakban megjelent írókat könyveik aláírása közben nemcsak" felnőttek- hanem igen sok gyermek is felkereste. Tersánszky József Jenő, a „Misi Mókus kalandjai" ifjúsági regény Írójától a legtöbb gyermek azt kérdezte, mikor folytatja ezt a kedves történetet, mert bizony nagyon örülnének, ha megint hasonló tárgyú könyvvel lepné meg őket. Hollós Korvin a „Vörös torony kincse" című ifjúsági kalandos regényét nemcsak az ifjúság, hanem az idősebbek is szívesen olvassák. A magyarországi ünnepi könyvhét a magyar irodalom és könyvkiadás nagy seregszemléje volt. Jelentős állomása a magyar nép kulturális felemelkedésének. Olyan alkalom, amikor újabb és újabb ezrek csatlakoztak az olvasóknak, a könyvkedvelöknek eddig is népes táborához. ' Kis Éva róla. A napraforgóföldön, ahol féloldalra dőlve őrizte az állatállományt és merengve hallgatózott a süvítő őszi szélben, nekem mondott egyet s mást puhatolózásaimra. — Hogy miért léptem ki, meg vissza? Semmi se vót az, a semmit fújtam fel nagyra Fogáskodtam a kilépéssel, hogy a mi vezetőinl; necsak a szántással-vetéssel törőd jenek, hanem az én rossz istállóm mai és a hiányzó kukoricarészemmel is. És ahogy néztem hosszan, nagyon hosszan a kötekedő kis ember szemébe, a veséjébe láttam. Elárulta ravasz nézése, furfangos észjárása, hogy ha a már előbb említett kicsiségek újfent megismétlődnek, tüstént pennát ragad és akkor már ezeket írja: — Halljátok-e, veze'ők. Az apró-cseprő ügyekre is gondot fordítsatok. Mert kicsiből lesz a nagy, amj a tagokat kilépésre kényszeríti De ezt necsak én tudjam, ti is tudjátok, az ebadtát!