Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-08 / 245. szám, péntek

195í. október 8. UISZO 5 VÖRÖS NÉGYSZÖGEK A laktanya második, emeletén csend volt. Az ügyeletes rozoga székének nyikorgását még a fo­lyosó legtávolabbi sarkában is hal­lani lehetett. Az egyik szobából, ahol a katonák cipó'jüket szokták tisztítani, még a zárt ajtón keresz­tül is áthallatszik az izgatott be­szélgetés. — Én bizony máskép képzeltem a katonai szolgálatot. Például most se tudom, jogom van-e bírálni a kul túrmunkát. Azt vártam, hogy mi mindent látok és tapasztalok, de most végül arról győződöm meg, hogy a hadseregben legin­kább két szó érvényes: kell és nem szabad. — És én azt hittem, hogy te kommunista vagy Az ügyeletes már attól félt, hogy felébresztik az egész sza­kaszt, olyan erős lett a vita hang­ja. — Nálunk a kommunista — az valaki. Látnod kellett volna, mi­lyen keményen felléptünk az ön­töde vezetője ellen, mikor meg­tudtuk. hogy egy fontos árumeg­rendelést nem fogadott el. Minket nem kérdezett meg, hogy el tud­juk-e végezni a munkát. De meu is kapta emiatt a magáét. És ne­kem ezután olyan szép elképzelé­seim voltak arról, hogy mi min­dent lehet majd a hadseregben csinálni, ahol hozzámvaló fiatalok­kal leszek együtt. És lám!? Még a legokosabb: befogni a szám. Kinyílt a szoba ajtaja. Az ajtó­ban azonban a magasabb, nyugod­tabb katona még egy pillanatig visszatartotta elvtársát. — Várj egy pillanatra! Jó lesz, ha megismerjük egymást. Csak lá­tásból ismerlek és látom, együtt fogunk dolgozni Engem Matalnak hívnak. — Lauko — mutatkozott be az alacsonyabb, vállas fekete katona és keményen megrázta társa ke­zét. — Ugye, hogy igazam van? — Nem tudom. Azt hiszem nem. Na. ne gyötrődj. Holnap alakuló gyűlésünk lesz, az alakulat párt­szervezetének elnöke is eljön. El­mond nekünk mindent, amire ki­váncsiak vagyunk. Nem tudom el­hinni, hogy mi csak az ötödik kerék vagyunk a szekéren. Papezs katona volt ekkor az ügyeletes. Mindkét társát ismerte, de csak látásból, mert egy másik szakaszban szolgálnak. Látta őket, amikor átmentek ebbe a kis szo­bába, nyilván egy-két szippantás­ra. Először aludni akarta küldeni őket, de aztán őt is érdekelni kezdte a beszélgetés. íme, kommunisták! Örült, mint amikor az ember jó barátra talál. De aztán elfintorította a száját. Annyi dolog van, amin gondolkod­hat az ember és ezek pedig ilyen semmitmondó apróságokon töp­rengenek De az a Lauko mégis csak rokonszenves fiú. Csak... csak, igaza van: tartsd a szádat és a lé­pést ... De miért dühöng? Arra vannak a parancsnokok, hogy gondoskodjanak rólunk és tiszt­helyettest faragjanak belőlünk Nem én kértem őket, hogy ka­tona lehessek. Valószínűleg LauKO sem. Aztán furcsa mozdulatot tett a kezével, mintha el akarná kergetni a gondolatait, amelyek az esti csendben újra eszébe hozták a ka­tonai szolgálatot. Az asztalon kék­színű levélpapír feküdt, sűrűn te­leírva zöld töltőtoll tintával. A betűk csak olyan határozatlanul, fél ősén ütnek el a kék alaptól. A katona szeméhez emeli a levelet, kissé a lámpa felé fordítja és ol­vas. Délután óta, amikor szét­osztották a postát, vagy százszor is elolvasta már. A levél a drága otthon egy darabját hozta el hoz­zá. Oda járt minden vasárnap Má­riával együtt meglátogatni a szü­leit és a kis unokát: az ő fiát. Irta: R. G. Halas Mária ugyanis az orvosi egyete­men tanult, Papezs pedig a me­zőgazdasági akadémiát végezte. Egy diákszállóban laktak. A szü­lőknél minden vásárnap összeta­lálkozott a kis család. Most is azt írja Mária, hogy otthon volt. A kis Vlado szaladgál » szobában, keresi apját. Még az ágy alá, a szekrénybe, a fogasra akasztott kabátok közé is benéz. És csalód­va tördeli ügyetlen kis kezét: nincs édesapa. Az aláírás alatt még az utóira­tot is újra elólvasta Gondolj ránk gyakran, köny­nyebb lesz a szolgálatod.. Ha Mária tudná! Könnyebb lesz a szolgálat... Talán jó katona is lennék, ha a fiam nem lenne. Pa­pezs érzi. hogy nincs egészen iga za. Munkáscsaládban nőtt fel. munkások küldték őt a főiskolá­ra. Tudja, hogy kommunista így nem gondolkozik És mégsem megy ez másként. Anélkül, hogy az ember akarná, végül mégiscsak itt kötnek ki gondolatai és ér­veket keres a vélt igazához. S talál is Igazakat, meggyőzőeket is — legalább is látszólag. Papezs a mezőgazdasági tudományok mér" nöke. Ilyenekből kevés van. Na­gyon kell a tervezőmernök az ál­lami gazdaságokba, a járási — me­gyei tanácsokhoz. Olyan emberek gyötrődnek ezzel a munkával, akik nem értenek hozzá, s ő meg két éve itt savanyodik a hadseregben. Micsoda kár ez az állam számára. És mindezt miért? Hogy megta­nuljon bámulni az égre, keresni a repülőgépet és jelenteni a légi ­figyelő szolgálatnak. Ezt bárki meg tudja csinálni. De neki na­gyobb feladatai vannak ... Ezek voltak az érvei. De a szi­ve mélyén — és ezt még maga előtt sem ismerte el szívesen — ez élt: — feleségem van otthon. Szép, kedves, művelt. És fiam is van ... Szegényke állandóan keres­Még az ágy alatt is. Ha nem len­ne ez a katonai szolgálat, milyen nagyszerűen élhetnénk. Már állá­som is lenne, küldhetnék néhány­koronát a feleségemnek, hisz egy évig még szüksége van rá, amíg végez. Ez volt az igazi ok, amiért Papezs elvágyódott a hadsereg­ből. Két hónapja már így harcol Pa­pezs belsejében az önző ember és a kommunista. A kötelességtudás és a kellemes családi idill képe. Paj>ezs felállt, nyújtózkodott. Tagjait átjárta a hideg. Elálmoso­dott. .. — Hej, gondolj ránk gyakran! Könnyű ezt így mondani. Ha meg­teszem. annál rosszabb. Este sor került az alakuló tag­gyűlésre. A politikai felvilágosító szobában négy párttag és öt tag­jelölt jött össze: ott volt az is­kola parancsnoka és az alakulat pártbizottságának elnöke is. Ünne­pi gyűlés volt. Mennyi szép terv­ről esett itt szó... Jó átlagos eredményt érnek el az iskolában, lesz sportolási lehetőség, lesz kul­túrmunka. Minden, ami egy jó században csak lehet. Az iskola­parancsnok már szinte látta fiait az év végén. Ott állnak sorban, megerősödve, lebarnulva, mind­annyian, tizedesek. Mellükön csak­nem mindegyiknek a Példás Ka­tona jelvénye. Papezs csak hallgatott és lélek­ben egyre inkább messzebb kerül a szobától. Lehet, hogy a gyűlés­től azt várta: valaki megvilágítja neki, miért nem tud ő, a kom­munista megbékülni saját helyze­tével. De erről senki sem beszélt. A határozatot nem is hallotta, sza vazott, mert a többiek is azt tet­ték. Még talán azt sem fogta fel hogy beválasztották a vezetőség­be. Szóval tartalmas volt az ülés. ünnepi volt az ülés .— de a hatá­rozatok mégsem valósultak meg. Össze sem jöttek többször a kom­munisták ősztől egész karácsonyig Még a vezetőség sem ült össze. Pedig nem voltak könnyelmű emberek. Csak nem tudták, ho­gyan fogjanak hozzá a munkához A pártszervezet elnöke, Matal elv­társ. a diplomáciai szolgálatban dolgozott. Megszokta, hogy körü­lötte 'mindenütt kommunisták van­nak. Ott a pártszervezet már úgy működött, mint a jól olajozott gép. A hadseregben egész má­sok a feltételek, még a párt­munkában is. Az a baj, hogy íz e&őző évfolyamból egyetlen egy párttag sem maradt az iskolán, aki most átadhatná tapasztalatait A másik hiba: az alakulat párt­bizottsága megfeledkezett erről és nyílván bízik ebben a nagylét­számú pártszervezetben és azok a' segíti, amelyek látszólag gyengéb bek. A században mégis érezni, hog> a harcosok között kilenc kommu­nista él. Segítenek, ahol csak tud­nak. De kevés ez, mert mind­egyik csak a saját elgondolása szerint dolgozik Még nem tanul­tak meg együttesen fellépni. Itt egy példa: a politikai felvilágo­sító szobában egy nagy tábla füg? a falon. Itt jelzik, ki milyeíi eredményt ért el az elmúlt idő szakban. A vörös a kitűnő, a sö­tétkék a jó, a sárga az elégsége^ a fehér kocka az elégtelen ered­ményt jelzi. A parancsnok he tenként bejelöli az eredményeké' s a táblán most már nagy tarka mozaik alakult ki. Vannak esetek, amikor a színek úgyszólván egyáltalában nem vál­toznak. Matal elvtárs neve mel­lett csupa vörös négyszög lát­szik. Papezs már nem dicseked­het ilyen eredménnyel. Csupa sárga négyszög szégyenkezik a neve mellett. Ezzel a falitáblá­val sem tanult meg bánni a párt­szervezet. Pedig hogy lehet se­gítség nélkül elmenni Papezs mel­lett, amikor mindenki látja, ho^ gyenge a lőelméletben, gyenge a topográfiában es még másban is. Mikor a hét végén újra kiakasz­tották az értékelő táblát, Papez hosszasan állt előtte. Közben azonban jobbra-balra nézegetett, nehogy ott találja őt valaki. Még magának sem ismerte be, de mé­gis csak 'fájt ez a dolog, Ő, az iskolázott ember, a mérnök, aki mindig az elsők közt volt az egyetemen, itt az utolsók között kullog. Megriadt a sok sárga négy­zettől. Ez a tábla kissé felrázta őt. Kezdett rájönni, hogy hiába visel­kedik úgy, mint egy durcás gye­rek, ezzel semmi eredményt nem ér el. Szégyelte magát. Hosszú hetek teltek el, míg na­gyon-nagyon lassan mégis csak elkezdett valamennyire tanulni. Szinte maga sem vette észre, hogy jobban figyel az előadásokon és végül egészen meglepődött, mikor a neve mellett egy-két sötétkék négyzetet is talált, sőt megjeleni az első vörös jel is. Karácsony után az iskola éles­lövészetre ment. Ekkor végre megmozdult a, pártszervezet. Jött mosolyogva az iskolaparancsnok. Ha a hegy nem jön Mohamed­hez . . Matal elvtárssal beszélt. Hadipuskalövészet lesz- Nem lehetne összehívni a pártvezetö­séget? Szívesen beszélnénk önök­kell arról, mi mindent tehetnek a kommunisták a lövészet jó ered­ményeiért. Mikor aztán végre egyszer össze­jöttek, már nemcsak a lövészetről volt szó. Újabb és újabb ötletek merültek fel, mi mindenben lehet­ne segíteni. így elsősorban megbe­szélték az újévi ünnepségeket. El­jönnek az élmunkások a patronáló ANDREJ PLÁVKA: ukláyiál csend... Duklánál csend. Szinte csak sejtve hallod a szellő suttogását a falombok között... Almát alussza itt sokezer hős halott. Felettük október aranyía öltözött. Nem a harctér felől áramlik ez a szellő, amelytől, hallgasd csak, a rőt avar zörög, s amely halkan regél sok dicső haditettről: holtak lehelete, az leng a táj fölött. Utolsó leheletük, amelyben ott remeg: „Szeretünk, szép hazánk. Kivívunk, szabadság!" Nem hal el, sohasem, él ez a lehelet, hozzánk szól örökké, minden időkön át. Szellők viszik szerte suhanó szárnyukon, amelyek bejárnak mindéin várost, falut. Tettük dalokban él, melyet a nép dúdol, általa nyílnak meg előttünk zárt kapuk, mint ahogy kitárult Duklának kapuja, hazánk felé az út, a célhoz oly közel, hogy a szent szabadság belépjen rajta újra, és köszönthessük őt ujjongó örömmel. Hős szovjet katonák sóhaját hallod benne, kiömlő piros vérük rajta jelet hagyott, hogy tévelygés nélkül menjünk előre egyre és hogy örökké éljen, ki hónáért halt ott, hogy a szívekben égjen vágy, izzó szeretet és olyan erős legyen, miként a viharok, amelyek akkor bőgtek a nyögő föld felett s nagy fákat taroltak le. De nézd, új lomb hajtott! Duklánál csend. Szinte csak sejtve hallod a szellő suttogását a falombok között... Álmát alussza itt sokezer hős halott. Felettük október aranýä öltözött. Fordította: Fügedi Elek. üzemből, eljönnek az úttörők és műsort adnak, sőt egyes harcosok feleségei is jelezték, hogy készül nek meglátogatni az alakulatot. Az iskola jól szerepelt a lövésze­ten. Mikor visszatértek a lőtérről, a parancsnok felolvasta a dicsére­teket. A kommunisták közül csak kettőt emelt ki. Matalt és Laukót. Azt mindenki várta, hogy Matal di­cséretet kap, de Lauko... ez meg­lepetés volt. Sok baj volt vele még az ősszel, de ime, most már a leg­jobbak között van. Megváltozott, megtalálta a helyét. Papezsnek nem volt mindegy, milyen neveket olva­sott fel a parancsnok. Különösen azért, mert ő is várta a feleségét. Sőt, a parancsnok azt is bejelen­tette, hogy az érkező vendégeknek megmutatják a laktanya egyes he­lyiségeit, többi között a politikai felvilágosító szobát. És ott van az az ellenszenves tábla. Mária pedig biztosan megnézi. Mindig olyan büszke volt a férjére, most meg mi lesz? Hogy lehetne eltüntetni róla az áruló jeleket? — ezen töprengett soká, aztán elmosolyodott. Talán si­kerül ..-. * * # Az ünnepen egész nap játszott a zenekar. Kultúregyüttesek léptek fel, úttörők énekeltek és az ünnepi vacsora! De Papezs nem tudott fel­oldódni az általános vidámságban. Csak süketen bólogatott és elmé­lázva hallgatta a feleségét és bará­tait. Éppen élénken vitatkoztak a csehszlovák állampolgárok katonai kötelezettségeiről. Az oldala mellett Mária így elmélkedett. — így van ez, elvtársak. Két esz­tendőre kiemelték a dolgozót a munkából, a családja köréből. A nép ezért áldozatot hozott, hisz ó látja el két évig a katonát. Én azt hiszem, hogy a katona, ha a had­seregben fölöslegesen koptatná a csizmáját, lelkiismeretlenül meg­károsítaná a népet. Visszaélne a bizalommal. Azt hiszem, ilyen ka­tona nem sok van. Egyszer a hideg, egyszer a meleg futott végig Papezs hátán. Éppen Mária mondta ezt. Vacsora után kedvetlenül és a következő percektől félve lépkedett Papezs a vendégek között a politi­kai felvilágosító szobába. Csak ab­ban bízott, hogy azt a rettenetes táblát nem veszi észre a felesége. Csak nem érdeklik őt a különféle grafikonok. Sajnos, nem így tör­tént. Mária egyenesen a táblához lépett és kereste rajta a férje nevét.; Ö meg a felesége háta mögül pislo­gott a táblára. Egyszerre csak olyan öröm fogta el, hogy ha nem szégyeli magát, felkapja feleségét és kör-i betáncolja vele a szobát. Össze­csókolta volna a parancsnokot, Ma­talt és a többieket is. A parancs­noknak ugyanis már vacsora előt£ eszébe jutott, hogy a vendégek megláthatják a politikai felvilágo­sító szobát is, a táblán pedig még | nincs bejegyezve a legfrisebb ered­mény ... Papezs neve mellett 7 piros négy-, zet' világított;

Next

/
Thumbnails
Contents