Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)
1954-10-07 / 244. szám, csütörtök
Világ proletárjai egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1954. október 7, csütörtök 30 fillér VII. évfolyam, 244. Mám A mai számban: Bányászküldöttség: dr. Alexej éepičkánát, a miniszterelnök első helyettesénél (2. old;) A Német Demokratikus Köztársaság a német nép demokratikus erőinek szilárd támasza az egységért és a békéért folyó harcban (3—4. old.) Berlinbe érkezett a szovjet kormányküldöttség (5. old.) Bőséges téli takarmányt az állatállomány részére (6. old.) Aki Kossuth szárnysegédét rejtegette (-7. oldj) Vasárnap tartják meg a hagyományos nemzetközi „Béke-Marathont" (8. old.) fi A Német Demokratikus Köztársaság a béke üizlos támasza Á német nép hazafias, demokra" t'kus fiai Németország keleti részén öt évvel ezelőtt, válaszul Németország fennálló kettészakítottságára, történelmi feladatot vállaltak: hazájuk egyesítését, hazájuk fejlesztésének biztosítását a béke és a demokrácia útján, a nemzetek közötti barátság útján, amely ellen a német imperializmus hódító tervei mindig irányultak. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása gátat alkotott a militarizmus ellen. Míg Németország nyugati részén, ahol a megszálló hatalmak Megakadályozták a potsdami egyezmény feltételeinek teljesítését, az amerikai monopóliumok szolgálatában Vilmos és Hitler Németországának agresszív politikáját folytató monopolista és militarista erők maradtak hatalmon, Németország keleti részén megszületett a munkások és parasztok első német állama, amely ötéves fennállása folyamán az európai béke jelentős támasza lett. Ennek az első békés német államnak "megalakulását a Szovjetunióinak a fasiszta Németország fölött aratott történelmi jelentőségű győzelme és az tette lehetővé, hogy Németországnak a szovjet csapa/toktól megszállt részében 1945. óta demokratikus átalakulás ment végbe, amely a potsdami egyezmény alapelveire épült. A junkerek, nagybirtokosok és monopolkapitalisták vagyonának kisajátítása megfosztotta a hatalomtój, azokat az erőket, amelyek a fasizmus és militarizmus pillérei voltak és lehetővé tette, hogy a német nép a demokratikus fejlődés útjára térhessen. A kommunista és a szocialista párt összeolvadása a marxista alapon felépülő Németország Szocialista Egységpártjává, leküzdötte a mun" kásmozgalomban beállott szakadást. A munkásosztály az ország vezető politikai erejévé vált. | A Német Demokratikus Köztársaság fennállásának öt éve alatt megmutatta, hogy alapjában különbözik ez előző német államoktól és Nyugat-Németországtól is abban, hogy az NDK-ban nem a rajna- és ruhrvidéki fegyvergyárosok, nem a monopolisták, bankárok és konszern tulajdonosok, nem a militarista junkerek határozzák meg az ország bel- és külpolitikáját. Ezek háborús terjeszkedésre és más nemzetek leigázására törekednek. Az NDK politikáját a dolgozó nép határozza meg, amelynek az egész' világ dolgozó népével együtt közös érdeke a béke megőrzése és megszilárdítása. A Német Demokratikus Köztársaság megteremtésével egyidejűleg úi korszak kezdó'dött népünk és a német nép kölcsönös kapcsolataiban. Éppen azért, mert az NDK-ban az állam vehető ereje a munkásosztály lett, amely népünk, a lengyel és szovjet nép és a többi nemzetek szabadsága ellen irányuló minden imperialista kalandot saját szabadságával és vérével fizetett meg, és amelynek éppen olyan nagy érdeke a béke megőrzése, mint népünknek, kölcsönös kapcsolataink mély baráti, szívélyes viszonnyá fejlődhettek. Ez a baráti viszony a szocializmus alapjainak építésében nyújtott kölcsönös gazdasági segítségre, a kultúr javak széleskörű kicserélésére, és a német militarizmus megújítása ellen, az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséért folyó harcban elfoglalt közös álláspontra támaszkodik. Történelmünkben először vált a krušni- horai határ a béke és a barátság határává. Az NDK megalakulásának ötödik évfordulója arra az időre esik, midőn az NDK jelentősége és nemzetközi tekintélye rendkívül megnövekedett. A külügyminiszterek berlini értekezlete, amely megmutatta, hogy Németország mai kettészakítottságának kiküszöbölése él demokratikus, békeszerető államban való egyesítése mindenekelőtt magának a német népnek ügye, újra igazolta, milyen jelentős szerepet játszik az NDK a világbékeharcban. Az NDK a német nemzet összes hazafias, demokratikus erőinek támaszpontjává vált. A Német Demokratikus Köztársaság és a német nép hazafias, demokratikus erői Németország egységének békés és demokratikus alapon való visszaállításáért folytatott küzdelmükben a Szovjetunió és az egész béketábor messzemenő segítségére támaszkodnak. A Szovjetunió, amely Németország egységének alapelvét már a jaltai és a potsdami értekezleteken védelmezte, midőn a nyugati hatalmak, főleg az USA, Németország szétdarabolására törekedtek, nemzetközi téren mindig a német nép érdekei szószólójának szerepében lépett fel. A Szovjetunió kormánya a világpolitika egyik legsürgősebb feladatául Németország egységének visszaállítását és a Németországgal való békeszerződés megkötését tűzte ki. A berlini értekezleten ismét konkrét javaslatokat tett a német kérdés békés megoldására és a szuverenitás megadásán kívül még nagyobb lehetőséget adott az NDKnak — a német nemzet demokratikus erői képviselőjének, hogy sokkal intenzívebben törekedhessen Németország egyesítése feltételeinek megteremtésére. Éppen ma, midőn a londoni kilenchatalmi értekezleten további lépést tettek Nyugat-Németország felfegyverzésére, és midőn e veszélyes tervek meghiúsítása az eddiginél sokkal inkább függ a német nép ellenállásától, az NDK békepolitikájának példája az egyik legfontosabb európai béketényező. A német népnek az idén lehetősége volt összehasonlítani, melyik politika szolgálja a német nemzet érdekeit, s melyik árt neki. „Európa történelmében — mondotta feledhetetlen Klement Gottwald elvtársunk — először létezik olyan német állam, amely bevéste nevét a béke és a nemzetek közötti testvériség pajzsára. Ilyen szomszédos állammal büszkén haladunk egymás oldalán és önzetlen jóbarátok akarunk lenni. Együtt akarunk vele küzdeni a világbékéért, együtt akarunk vele dolgozni népünk és a jövő nemzedékek jólétéért és boldogságáért." Ezért ma, az NDK megalakulása ötödik évfordulójának napján, baráti üdvözletünket küldjük a német népnek és őszintén kívánjuk, hogy a német nép, amely öt évvel ezelőtt az NDK megalakításával lerakta az úji békeszerető Németország alapjait, békés és demokratikus úton csakhamar kivívja a r egységes német állam megvalósulását. A német nép s vele együtt a békeszerető nemzetek ma ünnep lik az első békés német állam a Német Demokratikus Köztársa ság megalakulásának ötödik év fordulóját. Az NDK megalakulás nemcsak a német nemzet, ha-nerr. egész Európa történelmében jelentős határkővé vált. Rizsaratás Csallóközben A nagymegyeri járás szövetkezetei több mint 250 hektáron termeltek az idén rizst. E héten megkezdték a rizs aratását. A föld gazdag termést ígér. Büszkék is a csilizradványi, ekecsi és a járás többi szövetkezetének tagjai, hogy szép termést értek el ebben az újfajta, meghonosított növényfajtában. Messziről sárgulnak a csilizradványi rizsföldek dús kalászaikkal, mint valami nagy búzatáblák. Ebben az évben 40—50 mázsás hektárhozamra számítanak. Az ekecsiek a mult hét csütörtökén kezdték meg 45 hektáron a rizs aratását. Tizennégy szövetkezeti tag Szajkó Aladár csoportvezetővel serényen hozzáfogott ehhez a szokatlan aratáshoz. De már belejöttek jól a munkába. Rácz Vince és Fonód Dezső kaszálógéppel aratják a rizst. Ugyancsak iparkodniok kell a marokszedöknek, hogy idejében összekössék és keresztberakják a kévéket. Két fiatal fiú, Mihalec Marcel és Brznik Vince szövetkezeti tagok egymással versenyeznek, hogy ki tud több rizskévét összehordani. Ez már nehezebb mint a búzaaratás. De így is naponta két hektárt vág le a csoport. Jól megy a munka, mert gazdag a termés, lesz belőle bőséges jutalom. A csilizradványiak is megvannak a rizsterméssel elégedve. A „ Jednota" üzlet máris két vagon rizst rendelt a csilizradványi szövetkezettől. Jut tehát pénz három hónapra is a munkaegységekre járó előlegre. A járás szövetkezetei az 1955-ös gyelembe vették a rizsföldek ez évi gazdag termését és jövőre még nagyobb területen vetnek majd. rizst, hisz ebből jó jövedelme van évi vetési terv kidolgozásánál fi- i a szövetkezetnek. Ezerötszáz tonna szenet fejtenek ki terven felül A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulója a pótori bányászokat is teljesítményeik fokozására serkenti. A bányászcsoportok a tárnákban és az előkészitési szakaszokon modern gépekkel példásan teljesítik a Nagy Október tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásaikat. A Bukovec-bányában levő új kombájn-falon e napokban nagy az élénkség. Vagány János élmunkás 36 tagból álló munkakolíektívája vállalta, hogy az Októberi Forradalom évfordulódig 1500 tonna szenet fejt terven felül. Műszakról műszakra fokozódnak a kombájnkezelők teljesítményei, úgyhogy ma már az átlagos teljesítmény 25 folyómétert tesz kj. A mult héten ezen a szakaszon az ígért mennyiségből már több mint 640 tonna szenet fejtettek ki. Malachovsky György gyorsfejtői már 25 folyóméter folyosót törtek át terven felül és kötelezettségvállalásuk teljesítéséig még ugyanennyit kell áttörniük. Bozó István, Feranec András és Ján Štefánik technikusok a Bukovec-bánya bányászainak nagy segítségére voltak azzal, hogy védnökséget vállaltak a versenyző kollektívák fölött. A bányászok részére biztosítják a folyamatos anyagszállítást és gondoskodnak arról, hogy elegendő üres csille álljon mindig rendelkezésükre. A Slatinka-bányában példásan teljesíti kötelezettségvállalását Molnár József részlege, amely már több mint 290 tonna szenet fejtett ki terven felül. A Háj-bányában a 41. sz. szakaszon dolgozó Gáspár Ferenc kollektívája is nemsokára valóra váltja adott szavát. A téli áramszolgáltatás biztosításáért (v. g.) A bratislavai Energotrust dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére értékes kötelezettséget vállaltak, melynek keretében a negyedik negyedév folyamán az áramtermelés tervét túlteljesítik és 1,900.000 kilowattóra áramot termelnek terven felül. E vállalás teljesítéséért harcolnak a nagyszombati, komáromi testvérüzemek dolgozói is, hogy közösen biztosítsák a folyamatos téli áramszolgáltatást A kormány vörös vándorzászlajának birtokosai, a Bratisla- va II. villanytelep dolgozói azzal kapcsolódtak be a vállalásba, hogy 21.294 tonna gőzt termelnek terven felül a negyedik negyedév folyamán és a nyer? termelés tervét 1,048.200 koronával túllépik, munkájuk termelékenységét pedig 105.3 százalékra emelik. A Bratislava II-üzem dolgozói vállalásukba foglalták a szénfo^yasztás és belső áramfogyasztás további csökkentését is. 859 tonna szenet takarítanak meg, ami megfelel 400 család egészévi szénszükségletének. Ezt a megtakarítást a fűtők egyéni vállalásai biztosítják, amelyek az alacsonyabb k^lóriájú szén helyes felhasználására irányulnak. Ďuračka műszakvezető műszakának fűtői vállalták. hogy a műszak után minden egyes kazánt kitisztítva adnak át a következő műszaknak, hogy fokozzák ezek teljesítőképességét. így lehetővé teszik az alacsonyabb kalóriájú szén égetését, amivel 300 tonna jóminőségű szén megtakarítását érik el. A villanytelep dolgozói a negyedik negyedév folyamán az önköltség csökkentésével 513.000 koronát takarítanak meg. E vállalás teljesítését a forgalmi eszközök forgalma meggyorsítására tett egyéni vállalások biztosítják. E vállalások közül figyelemreméltó Smekal vegyészmérnöké, aki vállalta, hogy a vegyi anyagok felhasználásának normáit felülvizsgálja. Hasonló vállalást tettek Jendek és Ondrejička technikusok is, akik a fémanyagok és a pótalkatrészek norrráit vizsgálják felül. Alföldv, Benko, Benovic, Bolínský gépészek a gőzturbinák teljesítményének emelését biztosító vállalásokat tettek. Az üzem technikusai vállalásaikba foglalták az üzem zavarmentes termelésének biztosítását A kötelezettségvállalások teljesi.'•sét nagyban elősegíti az. hogy a Bratislava II. villanytelepen a negyedik negyedévben bevezetik a üzemen belüli önálló elszámolást (hozrascsotot.) Ezzel sikerül elérni a termelés gazdaságosabbá tételét és emelni a dolgozók keresetét. Az üzemi párt- és szakszervezet kezdeményezésére ezért hozzáláttak az összes normák felülvizsgálásához. A Bratislava II. villanytelep dolgozóinak vállalása éppúgy, mint a dolgozók egyéni vállalásai, ertékesek és ellenőrizhetők. Az üszszes kötelezettségvállalás az energetikáról szóló párt- és kormányhatározat elveinek valóra váltására irányul Kecskei elvtárs, a Bratislava II. villanytelep üzemi . pártszervezetének elnöke az ünnepi gyűlésen, amelyen az üzem dolgozói elfogadták az összüzemi vállalást, kijelentette, hogy az üzemi pártszervezet a jövőben is azon lesz, hogy a kommunisták a vállalások teljesítésében továbbra is az élen járjanak. Az iizemi pártszervezet minden hé. ten ellenőrzi majd a tagok kötelezettségvállalásainak teljesítését. A pártbizottság arra mozgósítja az üzemi CsISz-t és a szakszervezetet, hogy azok a széles alapokra fektetett szocialista munkaverseny megszervezésével a vállalás teljesítéséhez vezessék az üzem minden dolgozóját.