Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-02 / 240. szám, szombat

1954. október 2. UJSZ0 PÁRTÉLET Pártszervezeteink a jövő évi termésért Itt az új gazdasági év kezdete. Á határ megváltozott. Nem is olyan régen még hullámzó ga­bonatáblák érlelték a perzselő me­legben a nép kenyerét. Most már a gabona a hombárokban van és befejezéséhez közeledik a kukorica törése is. A gabonafélék élete be­fejeződött, de új ígéretként zöl­delnek az őszi árpa-, repce- és rozsvetések. Minden erőfeszítésre szükség van, mert most rakjuk le a jövő évi termés alapjait. Az őszi mun­kálatoknál nagy felelősség hárul a falusi kommunistákra. Sokat te­hetnek annak érdekében, hogy jö­vőre még nagyobb kenyér és több hús jusson a dolgozók asztalára. A kommunisták járjanak élen a munkában és azonnal intézkedje­nek, ha hiányosságot látnak vala­mely munkaszakaszon. Minden pártszervezetnek érvényesítenie kell a termelés ellenőrzését. A pártszervezeteik törődjenek azzal, hogy a mag idejében a földbe ke­rüljön. Ez nagyon fontos, mert: „ESŐ UTÁN KÉSŐ A KÖPÖNYEG" tartja a közmondás. Nem szabad előfordulni olyan dolgoknak, mint például tavaly őrsújfalun, ahol a pártszervezet nem törődött eléggé á szövetkezettel és ezért későn vetették. A gabona a hó alatt kelt ki és csak 13 mázsás hektárhoza­mot értek el. A pártszervezetek feladata a gazdasági szervek fi­4 gyeimét felhívni arra, hogy a ia­lsytj 'jó|l előkészítsék a vetésre Fontos, hogy az őszi vetések ele­gendő műtrágyát kapjanak. Mar most készítsük elő a tavaszi ve­tt'sek és a kapásnövények alá a talajt és hordjuk ki az istállótrá­gyát. Több helyen a négyéves istál­lótrágya ott hever a gazdasági ud­varoan és nem hordják ki. így nagyon sok érték vesz kárba. A műtrágyázással csak akkor érünk el ;o eredményeket, ha a földek elegendő istállótrágyát is kapnak. Pártszervezeteink törődjenek az egyénileg gazdálkodókkal is, láto­gassák meg a kis- és középpa­rasztokat, hogy ők is idejében vessenek és jól készítsék elő a földeket a vetésre. A pártszerve­zetek már most biztosítsák a jövő évi gazdag termést. Nem szabad megengedni, hogy több kis- és kö­zi :pparaszt meg kulák éveiken át ne teljesítse a beadást, mint ahogv Kiscsalomján Kavácsék tették. Ezek mindig sírtak, hogy nincs pénzük műtrágyára, több éven ke­resztül nem teljesítették állam iránti kötelességüket, azonban az elszámoltatásnál 180 kg mézet, 120 liter zsírt, 45 liter pálinkát és több mázsa molyétte lisztet taiál­t3k náluk. A falusi pártszervezetek tagjai legyenek ott minden gyű­lésen, irányítsák a helyi nemzeti bizottságok munkáját és tegye­nek intézkedéseket a hibák kikü­szöbölésére. Minden kommunista 'eleiősségteljesen végezze munká­ját. A párt alapszervezetei közvet­lenül ott tevékenykednek, ahol a munka csatája folyik. Eredmény­telen marad a felsőbb szer.ek munkája, ha az alapszervezetek nem valósítják meg a kapott irány­elveket. Helyesen jegyezte meg Ág elvtársnő, az érsekújvári járá­si pártbizottság dolgozója, hogy hiába hoz határozatokai a járrs­pártoizoti.ság, ha az alapszerveze­tek nehézkesen hajtják izokat vég­re. A pártmunkának a tömegek közi' 11 kell folynia. Ha az instruk­torok szívükön viselik a rájuk b : zott alapszer.ezetek ügyét, akk.i-r könnyebben fogunk eredményeket elérni. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az instruktorok nagyrésze nem jól végzi féladatát. Egyes instruktorok az alapszerve­zet bizottságát is helyettesítik és ők tartják a beszámolót. Másutt viszont • az instruktor nem segit megoldani az egyes problémákat. Ezt tapasztalhatjuk a pártoktatás­nál is. SOK ALAPSZERVEZET ELHANYAGOLTA A PÁRTOK. TATÁST Az instruktorok azonban nem figyelmeztették a pártszervezetek bizottságait §rre a hibára és nem törődtek azzal, hogy a pártekta­lás anyagát összekössek az 0.lat­ból vett példákkal. Megállapíthat­ják, hogy a mult páltoktatási év nem mindenütt hozta meg a kívánt eredményeket. A pártszervezetek .•lágyrészében az év utolsó felében elhanyagolták a párloktatásí. A pártszervezetek az idén már job­ban felkészülnek a pártoktatási évre A komáromi járásban példá­ui & propagandisták egyhónapi is­kolázáson vette, c részt. Hiba azon­la:>. hogy csak kevés pártonkivulit és fiatalt vonnak a pártoktatásba. Például az udvardi pártszervezet csak a helyi nemzeti bizottság pártonkívüli dolgozóit vonta a pártoktatásba. A pártszervezet el­nöke azt mondja, hogy a párton­kívüliek nem jelentkeznek a párt­oktatásra. A pártonkívüli dolgozó­kat csak úgy nyerhetjük meg a pártoktatásnak, ha a párttagok felhívják érdeklődésüket a nart politikája iránt. Sok pártszervezet ben a pártoktatás lebecsülése oda­vezetett, hogy egyes párttagok nem látják tisztán a problémákat, Gyakori jelenség, hogy a pártta­gok egy része helytelen álláspon­tot foglal el az osztályharc kér­désében. Ez egyrészt az instrukto­rok hibája is. Például a kisturi pártszervezet instruktora nem tud ta kellően megvilágítani a taggyű­lésen, hogy Balog, volt uradalmi intéző nem való a szövetkezetbe. Ennek következménye, hogy még a párttagok közül is akadt olyan, aki amellett foglalt állást, hogy Balog maradjon továbbra is a szö­vetkezetben. Az instruktoroknak természetesen vigyázniok kell arra, hogy ne sértsék meg a pártdemo­kráciát. és ne helyettesítsék a párt­szervezetek bizottságait, azonban „NEM SZABAD ÁTESNÜNK A LÓ MÁSIK OLDALÁRA", mint ezt Kmetyko instruktor csinálta, a kisturi szövetkezeti gyű­lésen. A pártszervezet egyes tag­jai azért harcoltak, hogy Balog ne maradjon a szövetkezetben. Az in­struktornak azonban egy szava sem volt az üggyel kapcsolatban. Az instruktor feladata ilyenkor, hogy felvilágosítsa a szövetkezeti ta­gokat és a gyűlésen meggyőzze őket arról, hogy a pártszervezet hciiárczata helyes volt. Tenát az instruktorok az ilyen esetekben támogassák a pártszervezetek har­cát. Felhozhatunk még egy péidát, amely a falu.si pártszervezetek egyes tagjainak fejletlenségét iga­zolja. Például a dacsókeszi párt­szervezet kevés gondot fordít a tagok elméleti színvonalának eme­lésére. Ezért történhetett meg, hogy Zatyko elvtárs a taggyűlésen azt a kijelentést tette, hogy Képes, akinél ő cselédeskedett, nem zsák­mányolta ki. Ebben a pártszerve­zetben is meglátszik az instruktor elégtelen munkája, mert nem tud­ja elérni, hogy a pártszervezet tagjai egyöntetű álláspontot fog- , laljanak el az osztályharc kérdé­sében. A pártszervezet egyes tag­jai, a volt cselédek harcjinak az osztályellenség ellen. Azonban a másik rész, akiket az osztályellen­ség megtévesztett, többségben van, s ezért nem tudják megtisztítani a pártot a nemkívánatos elemek­től. A pártszervezet nem törődik eléggé a nemzeti bizottság mun­kájával. Zatykó Mihály, a nemzeti bizottság elnöke és Králik elvtárs, a pártszervezet elnöke kevés gon­dot fordít arra, hogy a község ha­tárában lévő parlagon heverő föl­deket megműveljék. Nem csoda, hogy ilyen állapotok vannak eb­ben a pártszervezetben, hiszen a pártelnök apósa, aki szintén párt­tag, akinek cselédje volt a múltban, azt a kijelentést tette az egyik taggyűlésen, hogy: „Hát már az is bűn, hogy valakinek cselédje volt?" Ezzel a dacsókeszi pártszervezet talán azt akarja bizonyítani, hogy a volt szolga és szolgatartó egy­forma párttag lesz!? Szükséges, hogy a kékkői járási pártbizottság több gondot fordítson erre a párt­szervezetre. Az instruktor pedig magyarázza meg a párttagoknak, hogy mi a párt politikája. Falusi pártszervezeteink mun­káját úgy tudjuk megjavítani, ha emeljük a pártoktatási év szín vonalát és minél több liatalt vi­szünk fel a pártba. Ezen a téren jól dolgozik a párkányi állami birtok pártszervezete, amely ebben az évben több fiatal tagjelölt vett fel, különösen a termelésből Ezek közül hat CsI9z-tag. A TERMELÉS PÁRTELLENŐR ZÉSF. A párkányi állami birtok párt szervezete érvényesíti a termelés pártellenőrzését. — Üléseinkre nemcsak a birtok vezetőségét, ha nem a szerelőműhely vezetőségét is meghívjuk — mondja Bábindeli elvtárs, a pártszervezet elnöke — hogy tudjuk, hogyan javították ki a gépeket. — Egész éven át tö rődtek az állami hirtokkal. Az idén a munkaerkölcs is megjavult Tavaly előfordultak olyan esetek is, hogy egyes helyeken nem ka pálták be a növényeket. Most minden talpalatnyi földet meg műveltek. Nagyon szép kukorica termésük lesz. Az egyik táblán 46 mázsás hektárhozamot állapi tottak meg. Gabonából is túltel­jesítették az állami tervet. A ter melés növekedésével a dolgozók keresete is emelkedett. A PÁRTCSOPORTOK JELENTŐ­SÉGE. A kommunisták jól dolgoznak a szövetkezetben — mondja Sóti elvtárs, a pártszervezet elnöke ­azonban nem tudjuk megalakíta ni a pártcsoportokat Ezt a jelen­séget több pártszervezetben is megtaláljuk. A pártszervezetek egyrészt azért nem akarják meg alakítani a pártcsoportokat, mert úgy gondolják, hogy ezzel több lesz a gyűlések száma. A pártcso­portok feladata többek között, hogy előkészítsék a szövetkezet tagjait a szövetkezeti gyűlésekre Sokszor megtörténik, hogy a szö­vetkezeti tagokat, megtéveszti a reakció. A pártcsoportok úgyszól­ván állandóan a termelés ütőerén tartják a kezüket. Az előforduló hiányosságokat azonnal kiküszö­bölhetik és megoldhatják a fel­merülő problémákat. Nagyon fon­tos, hogy a pártszervezetek meg­alakítsák a pártcsoportokat. így jobban ellenőrizhetik a munka menetét és nevelhetik a tagjelöl­teket. A pártcsoportokban jobban érvényesül a pártdemokrácia, mert többen hozzászólhatnak az egyes kérdésekhez, mint a taggyűlésen. A pártcsoportok szerepét nem sza­bad úgy felfogni, hogy azoknak meghatározott időben kell gyűlé­sezniük. A pártcsoport ülésezhet hetenként, de ha a helyzet úgy kívánja, például az őszi munkála­toknál ülésezhet akár naponta is. A csoportgyűlések legyenek rövi­dek, rugalmasak. Az őszi munkálatoknál nagy fe­lelősség hárul a traktorállomások pártszervezeteire. A traktorállo­mások munkájától i s függ ; hogy a szövetkezetek idejében elvégezzék az őszi munkálatokat. Bebizonyo­sodott, hogy a gépek jók, csak lelkiismeretes emberekre kell azo­kat bízni. Éppen ezen'a téren kell a gép- és traktorállomások párt­szervezeteinek jó agitációs munkát kifejteniök, hogy minden trakto­ros jól végezze munkáját. Hogy a traktorosok között jó agitációs munkát lehessen kifejleszteni, ah­hoz szükséges, hogy a traktorál­lomások pártszervezetei arányo­sai osszák el a kommunistákat- a brigadközpontokba. Ezen a téren is hiányosságok észlelhetők. Pél­dául a szenei traktorállomás párt­szervezetének 23 tagja közül csak dolgozik a brigádközpontokon. Fontos a z is, hogy a pártszer­vezetek felhívják a gazdasági szervek figyelmét, hogy elegendő silótakarmányt biztosítsanak az ál­latállomány részére. Nem szabad egy percet sem késni. A párt­szervezetek törődjenek azzal, hogy azok a kis- és középparasztok, akik terven felül adtak be húst, vagy gabonát, kapjanak érte meg­felelő mennyiségű nemesített ve­tőmagot, hogy ezzel is biztosítsuk a jövő évi bő termést. Balla József. Végetért a kínai országos népi gyűlés első ülésszaka Az országos népi gyűlés jóváhagyta az állam vezetőinek kinevezését Az első országos népi gyűlés első ülésszaka a napirend 4. és egyben utolsó pontjával befejezte munkáját. Az ülésszak keddi, 12. ülésnapja délután 3.30 órakor kez­dődött. a terem visszhangzott az éljenzéstől és tapstól, amikor Mac Ce-tung, Liu Sao-csi, Csou En­láj, Szrn Csin-lin, Li Csi-szen, Csang Lan, Huang Jen-pej, Kuo Mo-zso, Csen Szu-tung ügyveze­tő elnökök felléptek az emelvény­re. Aj ülésen Mao Ce-tung elnö­költ. A küldöttek viharos tapssal kö­szöntötték Boleszlaw Bierutot, a Lengyel Népköztársaság kormány­küldöttségének vezetőjét, a Len­gyei Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkárát. Kim Ir Szen mirsallt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét és kormánykül­döttségének vezetőjét, Gheorghe Apostolt, a Román Népköztársaság kormányküldöttségének vezetőjét, a R :c*mán Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát és po­litikai bizottságának tagját, dr. Petru Grozát, a Román Népköz­társaság Nagy Nemzetgyűlése el­nökségének elnökét, Zamszarangin Szamfout, a Mongol Népköztársa­ság kormányküldöttségériek veze­tőjét a mongol nagy népi hural elnöki tanácsának elnökét, Václav Kopeckýt, a Csehszlovák Köztár­saság kormányküldöttségének ve­zetőjét, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága politi kai irodájának tagját, miniszter­elnökhelyettest és kulturális ügyek miniszterét, Hegedűs Andrást a magyar kormányküldöttség veze tőjét, a Magyar Dolgozók Pártja Köziponti Vezetősége politikai bi­zottságának tagját, a Magyar Nép­köztársaság minisztertanácsának első elnökhelyettesét és földműve­lésügyi miniszterét, dr. Lothar Bolzot, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyet­tesét és külügyminiszterét, a Né­met Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének vezető­jét, Rajkó Demjanovot, a bolgár kormányküldöttség vezetőjét a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai irodájának tagját, a bolgár minisztertanács elnökhelyettesét, Hoang Minh Zia­mot, a vietnami kormányküldött­ség vezetőjét, a Vietnami Demo­kratikus Köztársaság tájékoztatás­ügyi miniszterét. Az ülés egyhangúlag elfogadta Csou En-laj miniszterelnök előter­jesztett javaslatát az államtanács összetételéről s hozzájárult Csen Jun, Lin Piao, Peng Teh-huai, Teng Hsziao-ping, Teng Szu-hui, Ho Lung, Csen Ji, Ulanfu, Li Fu­csun és Li Hszien-nien miniszter­elnökhelyettesi kinevezéséhez. Jóváhagyta az ülés az államta­nács következő minisztereinek és bizottsági elnökeinek kinevezését: Hszie-Csue-caj belügyminiszter; Csou En-laj külügyminiszter; Peng Teh-huai nemzetvédelmi miniszter; Lo Zsuj-csin közbiztonsági minisz­ter; Si Liang igazságügyminiszter; Csien Jing ellenőrzési miniszter; Li Fu-csun az Állami Tervbizottság elnöke; Po Jipo, az Országos Épí­tésügyi Bizottság elnöke; Li Hszien­nien pénzügyminiszter; Csang ­Naj-csi élelmezésügyi miniszter; Cseng San kereskedelmi miniszter; Jeh Csi-csuang külkereskedelmi miniszter; Vang Ho-sou nehézipari miniszter; Huang Csin első gépipari minisztérium minisztere; Csaó Er­lu második gépipari minisztérium minisztere; Csen Jü üzemanyag­gazdálkodási miniszter; Li Szu-hu­ang földtani miniszter; Liu Hszíu­íeng építésügyi miniszter; Csiang Kuang-naj textilipari miniszter; Csia To-fu könnyűipari miniszter; Sa Csian-li helyiipari miniszter; Teng Taj-jüan vasútügyi miniszter; Csang Po-csün közlekedésügyi mi­niszter; Csu Hszue-fan posta- és távközlésügyi miniszter; Liao Lu­jen földművelésügyi miniszter," Li­ang Hszi erdőgazdasági miniszter; Fu Co-ji vízszabályozási miniszter; Ma Ven-csuj munkaügyi miniszter; Szen Jen-ping népművelési minisz­ter; Jang Hsziu-peng felsőoktatási miniszter; Csang Hszi-zso közok­tatásügyi miniszter; Li Tó-csuan közegészségügyi miniszter; Ho Lung, a testnevelési és sportbizott­ság elnöke; Ulanfu, a nemzetiségi ügyek bizottságának elnöke; Ho Hsziang-ming, a külföldön élő kí­naiak ügyeivel foglalkozó bizott­ság elnöke. Elfogadták Hszi Csung-hszun ki­nevezését az államtanács főtitkárá­vá. Az ülés továbbá egyhangú szava­zással jóváhagyta Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnökének, a nemzetvédelmi tanács alelnökeinek és tagjainak kinevezésére tett ja­vaslatát. Eszerint Csu Te, Peng Teh-huai, Lin Piao, Liu Po-cseng, Ho Lung, Csen Jü, Peng Hsziao­ping, Lo Zsung-huan, Hszü Hszi­ang-csien, Nie Zsung-csen, Jeh Csien-jing, Cseng Csien, Csang Csi-csun, Fu Coi és Jung Lun a nemzetvédelmi tanács alelnökei. Elfogadták a tanács 81 tagjának elő.; terjesztett névsorát is. Az ülés elnöksége azután az első országos népi gyűlés nemzetiségi bizottságának elnökéül Liu Ke-pin­get javasolta, tagjaiul további 84 küldöttet. Csang Szu elnökletével 32 küldöttet javasolt a törvényelő­készítő bizottságba és Liu Lan-tao elnökletével 36 küldöttet a költség­vetési bizottságba. A jelöléseket egyhangúlag elfő-, gadták. Mao Ce-tung azután berekesz­tette az első országos népigyűlés első ülésszakát. A zárógyűlésen megjelent kül­földi vendégek között voltak a dip­lomáciai testület tagjai is, Jelen volt továbbá igen sok kínai és kül­földi újságíró. Az első országos népi gyűlés első ülésszaka délután 3.50-kor zárult. Elindult a Szovjetunióba az angol parlamenti küldöttség A „Reuter" hírügynökség jelen­tése szerint szerdán repülőgépen elindult a Szovjetunióba az angol parlament küldöttsége. A küldött­séget a repülőtéren a Szovjetunió londoni nagykövetségének munka­társai búcsúztatták. A küldöttség vezetője Lord Co­leraine, aki azelőtt Richard Law néven konzervatív parlamenti kép-: viselő volt. » » » N. D. Bjélohvosztyikov, a Szov­jetunió londoni ügyvivője szeptem­ber 28-án villásreggelit adott a Szovjetunióba utazó brit parla­menti küldöttség tiszteletére. A Német Szociáldemokrata Párt helyesli a Szovjetunió javaslatát, hogy alakítsanak ideiglenes össznémet kormányt Herbert Wehner, a Német Szo­ciáldemokrata Párt vezetőségi tag­ja és parlamenti képviselője nyilat­kozatot adott a „Bonner Aussen­politische Korrespondenz" című sajtószolgálatnak. A képviselő a londoni kilencha­talmi értekezlet tanácskozásaira utalva még egyszer aláhúzta a szo­ciáldemokrata párt nézetét, amely szerint Adenauer Londonban elő­terjesztett követeléseinek teljesí­tése hátráltatná Németország újra­egyesítését. Wehner kijelentette: A szociáldemokrata párt helyesli Moiotov szovjet külügyminiszter­nek a berlini értekezleten tett ja­vaslatát, hogy a szabad össznémet választások előkészítésére alakítsa­nak ideiglenes össznémet kormányt; — A szociáldemokrata párt ezzel kapcsolatban azt a megszorítást kí­vánja, hogy az ideiglenes össznémet kormány hatásköre kizárólag a szabad választások előkészítésére terjedjen ki — hangoztatta Wehner.' ť

Next

/
Thumbnails
Contents