Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-12 / 223. szám, vasárnap

6 UJSZ0 1954. szeptember 12 Tesfneveiéss mozgalmunk legfontosabb feladata iSPABlAKlí DA. A kerületi és kör­zeti spartakiádok megrendezése után testnevelési dolgo­zóink és sportolóink elsőrendű feladata az 1955. évi Orszá­gos Spartakiádra való előkészület. Erre az előkészü­letre jeiadás az az ünnepély volt> amely szeptember 4-én az egész köztársaság területén a Spartakiád lángja meggyújtásával kezdő­dött. Az összes ÖSSZ-ekben, azok­nak kerületi vagy körzeti bizottsá­gaiban és az egyesületekben most gyűléseket tartanak, amelyeken megtárgyalják az előkészítést. Uze-­memkben is ismertetik a testneve­lési funkcionáriusok a dolgozókkal a Spartakiád jelentőségét és hi­vatását, új gyakorlatozókat tobo­roznak, akik a jövő évben részt vesznek majd testnevelési mozgal­munk ezen legfontosabb eseményé­ben. A nyitrai kerületben felállították az előkészítő bizpttságot, amely be­osztotta a feladatokat az egyes munkakörök számára. Az oktatók már megkezdték az egyesületekben a gyakorlatok' betanítását a kerület csaknem valamennyi járásában. Minden edzés előtt talajtornagya­korlatot tartanak. A zsolnai kerület egyesületei is eredményesen bekapcsolódnak az előkészítő munkálatokba. Igy pl. az Iskra Ružomberok az üzemi ta­náccsal és a CsISz üzemi csoport­jával karöltve a V. I. Lenin-üzem­ben nyilvános ülést tartott, amelyen megvitatták a talajtornagyakoria­tok előkészítését. A vitából kitűnt, hogy habár a toborzás még csak a kezdetén van, mégis már sikert ért el, mert a gyakorlatokra megnyer­tek 250 fiút és lányt, sőt 40 asz­szonyt is. Gyengébb az eredmény a férfiak toborzásánál, azonban itt is megtalálták a segítés módját. Azt ajánlották, hogy valamennyi szakosztályon a csapatok edzése előtt a Spartakiád előkészítése­képpen talajtornagyakorlatokat vé­gezzenek. Kétségtelen, hogy ez a Vélemények a Szovjetunió—Svédország mérkőzésről Ragyogóan játszott a szovjet labdarúgóválogatott A Szovjetunió válogatott labdarú­gócsapatának ragyogó diadala, ame­lyet közel 100.000 néző előtt a moszkvai Dinamo-stadionban a legjobb svéd csapat felett aratott, világszerte nagy feltűnést keltett. A szakértők máris arról beszélnek, hogy a szovjet labdarúgás vezetői olyan együttest kovácsoltak ösz­sze, amely a világ legjobb váloga­tott csapatai között joggal élenjáró helyre kerülhet. Hiszen a svédek ma is átlagon felüli játékerőt kép­viselnek s ennek ellenére a moszk­vai találkozón minden tekintetben alárendelt szerepet játszottak: Ling, a mérkőzés angol játékve­zetője így nyilatkozott a tapasztal­takról: A szovjet csapat játéka a magyar válogatott legjobb játékához hason­lítható. Ez a csapat egyenlő esély­lyel veheti fel a küzdelmet a világ­legjobb csapata, a magyar ellen. T. Brodd, a svéd labdarúgó szö­vetség elnökségének tagja ezeket mondotta: A szovjet válogatott csapat ezzel a játékkal legyőzheti a magyar vá­logatottat a szeptembervégi moszk­vai találkozón. M. Andersson, a svéd labdarúgó szövetség elnökhelyettese: — Az utazás okozta fáradalmak sem lehetnek magyarázatok a sú­lyos vereségre. A legjobb erőben lévő együttesünknek sem lehetett volna esélye a ragyogóan játszó szovjet játékosok ellen. H. Bergerus, a svéd labdarúgó szövetség főtitkára: — A nedves talaj a szovjet já­tékosoknak kedvezett. De ez nem kifogás. A szovjet együttes kivétel nélkül kiváló erőkből áll. Az amszterdami sakkcsapat-világbajnokságon: Csehszlovákia-Olaszország 3:1 A XII. sakkcsapat-világbajnoksá­gon a napokban folyt le az első és második csoport negyedik forduló­ja, valamint a harmadik és negye­dik csoport hatodik fordulója. Ugyanakkor befejeztek néhány füg­gőben maradt játszmát is. A Cseh­szlovák válogatott legyőzte Olasz­országot és ezzel megszilárdította csoportjában a vezető helyet. Az egyes eredmények: — I. csoport: Hollandia—Görögország 1^2:2V2, Szovjetunió—Hollandia 2:1 (1 füg­gőben maradt), Görögország—Iz­land 1:1 (2), Finnország—Ausztria 0:4 (4). A csoportban a Szovjetunió vezet 13 ponttal, utána Izland kö­vetkezik 9 ponttal. II. csoport: Csehszlovákia—Olaszország 3:1, Argentint-Kanada 1:0 ,(3)^ Bul­gária—Írország 2%:i/2 (1). Ebben a csoportban vezet Csehszlovákia 11V 2 ponttal, 2. Bulgária IOV2 pont­tal, III. csoport: Norvégia—Saarvi­dék 21/2:1%, Jugoszlávia—Dánia 21/2:%- Izrael—Svédország 1:1 Ve­zet Svédország 12 ponttal. 2. Jugo­szlávia 11% ponttal. IV. csoport: Magyarország—Luxemburg 3:0 (1), Nyugat-Németország—Nagy-Britan­nia 2:1 (1), Svájc—Kolumbia IV2: 1/2- 1. Magyarország és Nyugat-Né­metország, mindkettő IAV2 ponttal, utánuk következik Nagy-Britannia 11V4 ponttal. A csehszlovák sakkozók az Olasz­ország elleni mérkőzésre a legerő­sebb felállításban álltak ki. Kitű­nően játszott az első sakktáblán Pachman nagymester, Dr. Paoli­val szemben, Pachman védekezésre szorította ellenfelét és szellemes já­ték után megmattolta. Változatos lefolyású volt a Poreoca—Dr. Fi­lip játszma. Az olasz játékos, mint­hogy az idő szorította nem védeke­zett helyesen, tisztet veszített és er­re feladta a játszmát. A Zita— Nor ­cia és a Scaffareli—Sajtár játszma döntetlenül végződött. A csoport to­vábbi mérkőzései közül fontos volt az Argentína—Kanada játszma a 3-ik helyért. Argentína, amely 1:0 (3)-ra vezet, a függőben levő játsz­mákban nagy előnyben van. Bulgá­ria—Írország mérkőzésen Bulgária vezet 2 Vá :V2 pontarányban. Ma Szentgyörgyön az új lóversenypályán: Az »Öszi nagydíjért* küzdenek legjobb lovaink A Szentgyörgy melletti új lóver­senypályán ma, vasárnap, 14 órai kezdettel lóversenyeket rendeznek, melyeken köztársaságunk legjobb lovai állnak rajthoz. Műsoron 3 ügetőverseny, 3 síkverseny, két könnyű akadályverseny szerepel. Legérdekesebbnek ígérkezik az „Őszi nagydíjért" folyó küzdelem, mely 6000 méteres távon kerül el­döntésre, Ebben a versenyben a par­dubicei versenyhez hasonló 20'ne­héz terepakadályt kell leküzdeniök. A versenyekre eddig az, egész or­szág területéről 142 részvevő jelent­kezett. A közönség részére Brati­slavából ma 12 órától kezdve autó­buszok indulnak az Aviontól. 12.30 órakor pedig különvonat indul a versenyek színhelyére, amely 18.55 órakor tér vissza. helyes módszer rövidesen jó ered­ményt ad. A kassai kerületben foglalkoztak az üzemi tanácsok elnökeinek és az egyesületi elnököknek aktívá­ján az ez idei spartakiádok hiányos­ságaival. A vitán megbeszélték azokat az intézkedéseket is, ame­lyeket ezen hibák megszüntetése céljából az egyesületekben tettek. Igy pl. a kassai Slavoj járási ipar­kombinátja megkezdte tagjai kö­zött a csoportos betétkönyves ta­karékoskodást. A helyes takarékoskodás példája­A tízpercesekben már régebb idő óta vitatkoznak erről a kérdésről. Ennek alapján a fémfeldolgozó mű­hely munkásai azt indítványozták, hogy összegyűjtik a hulladékot cs az ennek értékesítésével szerzett pénzt a Spartakiád céljaira betét­könyvre helyezik el- Ez a javaslat megindította az üzem valamennyi dolgozója között a takarékoskodási kampányt. Ezzel megteremtik a fel­tételeket ahhoz, hogy az üzemben az összes érdeklődők és jó gyakor­latozók részt vehetnek majd a Spartakiádon. Az aktíva rámuta­tott a hibákra is. Ilyen elsősorban az, hogy némely egyesület, habár megvannak hozzá a feltételei, az előkészületekben egyetlen taggal sem vett részt. Igy pl. a Iuéivnai gyógyintézetben, ahol kb. 120 arra alkalmas fiatal ember van, egyet­len egy gyakorlatozó sem akadt­A kassai Slovan járási és helyi bi­zottságainak egyesületeiből sem tudtak eddig egyetlen gyakorlato­zót szerezni. Pedig nehéz feltételek között is lehet tagokat szerezni. Ezt legjobban bizonyítja a sečovcei egyesületek példája. Ott arról ta­nácskoztak, hogy a különböző egye­sületek gyakorlatozóit nagy egy­ségbe vonják össze, amelyben kö­zösen fogják a gyakorlatokat be­tanulni, a Slovan vagy a Slavoj szakasz keretében. A tagtoborzás és a Spartakiád előkészítésének ügye kétségtelenül még jobb lehetne. A Spartakiád sikere érdekében új, lelkes tagokat kell szerezni, akik az edzők meg­felelő vezetésével sok eredményt érhetnek el. Meg vannak ehhez a feltételek. Kolodejban, Mnešinában és Svitben már eddig is kiképeztek és tovább is képeznek oly oktatót, aki képes lesz a legrövidebb idő alatt további oktatókat kiképezni az egyesületek és szakosztályok ré­szére- Csak arra van szükség, hogy dolgozóink ne lankadjanak el is önfeláldozóan működjenek, akkor legyőzik a legnehezebb akadályokat is, elvégzik a feladatokat, amelyek testnevelési mozgalmunkra az I­Országos Spartakiád előkészítése terén várnak. Sporthíradó Szeptember 17—19-ig bonyolít­ják le Magyarország 1954 évi at­létikai bajnokságait. Az atlétikai bajnokság döntőivel együtt kerül sor szeptember 19-én, vasárnap délután fél 5 órai kezdettel a Ma­gyarország—Románia labdarúgó­válogatott mérkőzésre a Népsta­dionban. Ugyanott kerül sor szom­baton délután 3 órakor — szintén az atlétikai számokkal közösen — a két ország ifjúsági labdarúgóválo­gatoťt- csapatának mérkőzésére. Bukarestben szeptember 25. ás 27. között rendelik meg a hetedik román nemzetközi atlétikai baj­nokságot. A versenyre eddig Ang­lia 26, Belgium 16, Dánia 15, Svájc 14, Finnország 33. Francia­ország 20, Luxemburg 3, Hollandia 19, Svédország 34 atlétát nevezett be. Számítanak ipsztrák, bolgár, csehszlovák,-lengyel és NDK atlé­ták részvételére is. Spartak Komárno—Dynamo áala 3:2 (1:1). A nyitrai kerület labda­rúgóbajnoksága keretén belül. Gól­lövők: Fekete, Dobrövolski és Va­sas, illetve Laca (2). r aľ Régészeti kutatás az eperjesi kerületben A Szlovák Tudományos Akadé­mia régészeti intézete együttmű­ködve az eperjesi Kerületi Mú­zeummal rendszeresen végzi az eperjesi kerület őskori lelőhelyei­nek feltárását. Az elmúlt hetekben megkezdték a sabinovi járásban levő nagyki­terjedésű őskori település feltárá­sát. A talált gazdag anyag értékes bizonyítékokat nyújt Kelet-Szlo­vákia őslakosságának életéről éh, műveltségéről a vaskor kezdetén. A kerámia használati eszközök, a csontszerszámok, az állati-, csont is homokkőtálak mellett nagy jelentő­ségűek a talált vaseszközök és dí­szítések. A feltárt vaskori em­lékek a felső Tiszavidék kovác:,­műveseink fejlettségéről tanús­kodnak. SZEPTEMBER ltl-én, pénteken, Rómába utazott Ján Sme tana akadémikus és dr. Ján Vouška, a Csehszlovák Tudományos Akadé­mia geofizikális intézetének tudo­mányos dolgozója. Mindketten részt vesznek a geodézai és geofi­zikális nemzetközi szövetség 10 közgyűlésén. A LENGYEL ARTISTÁK re­prezentációs együttese, szeptember 10-én, pénteken, gazdag műsorral lépett fel Zsolnán. A szabadtéri mozi zsúfolt nézőtere szívélyes fogadtatásban részesítette a len­gyel vendégeket. AZ OSTRAVAI vasutasok augusztusban 450 vagon szenet takarítottak meg a nehéztonnás mozgalom keretében. AZ OSTRAVAI bányászati fő­iskola növendékei minden évben úiabb lakásokat kapnak az inter­nátusokban. 1950. óta a bányász­főiskola növendékeinek száma csaknem meghétszereződött. Az Ostrava-karvini bányák építése nemzeti vállalat dolgozói most fe­jeznek be az ostravai Reál-utcá­ban egy új ötemeletes épületet, ahol a bányászati főiskola 150 hallgatója kap lakást. A HLUBINA-BÁNYA dolgozói méltó keretek . között ünneplik meg az idei Bányásznapot. Tár­nájuk 1945. óta csaknem 333 ezer tonna szenet adott gazdaságunk­nak terven felül. A MŰVÉSZI DOKUMENTÁLIS FILM műtermében a napokban fejezték be Emi; Zátopek alezre­des, a Köztársasági Érdemrend vi­selője, életrajz-filmjének forgatá­sát. A HÍRADÓ FILM a Cseh Zene Éve ünnepségei keretében, „Leoá Janaček" címen dokumentáris filmet forgat, amely megismerteti a né­zőket az egyik legnagyobb cseh zeneszerző életével és műveivel. A CSEHSZLOVÁK BÉKEVÉ­DÖK BIZOTTSÁGA, szeptember 10-én, pénteken Prágában a Bla­ňik filmszínházban ünnepi estet rendezett, amelyen megtartották a „Veszélyes rakomány-' című né­met film bemutatóját. A Német Demokratikus Köztársaságnak ezt a filmalkotását a karlove-vari VIII. Nemzetközi Filmfesztiválon a Csehszlovák Békevédők Bizott­ságának díjával tüntették ki. SZEPTEMBER 10-én. pénteken volt a St. K. Neumann-színház­ban Georgij Karaslav bolgár író regénye dramatizált változatának a „Menyasszony "-nak bemutató­ja. ZSOLNÁN tegnap kiállítást nyi­tottak meg a belüzemi hozrascsot bevezetéséről. SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT rakták le Kladnóban az első Martin-ke­mence alapjait, összegyűjtik a klad­nó: acélművek gazdag történetébe vonatkozó anyagot. MOR. BUDÉJOVICÉN Antonín Brich kertjében szokatlan nagysá­gú paradicsomokat termesztett- Há­rom paradicsom súlya egy kilo­gramm. A NOVÁKI SZÉNBÁNYÁK üze­mi pártbizottsága, üzemi tanácsa és a CsISz üzemi bizottság a Bányász­nag tiszteletére gazdag kulturális és sportműsort rendez. A Szlovák Tudományos Aka­démia régészeti intézete kutatást indított a nagysárosi korai kőkor­sza'cból származó Kanaš-telepen is. Itt eddig egy kisebbméretű sírt nyitottak fel. A sírban egy nagy agyagamfora töredékeit, egy kez­detleges kőbaltát és félig megégett emberi csontmaradványokat talál­tak. A kanaši sírtelep a kelet­szlovákiai temetkezési kultusz igen jelentős maradványa. Szá­mos, a kő- és a bronzkorszakból származó sírra bukkantak Tarca és a Laborc mentén is. A régésze­ti intézet újabb kutatást indít Uzovský Salgov mellett, egy tör­ténelem előtti korból származó várrom helyén. AZ EPERJESI kerületből ed­dig 83-an települtek át a határ­menti járásokba. V. KOZELKA, a Prága-Vršovice mozdonypark mozdonyvezetője tár­saival szeptember 7-én a szovjet vasutasokkal való barátság napja tiszteletére tett vállalását teljesí­tette. 27Í8 tonna rakományt szállí­tott Česká Tŕebováról a Prága melletti Béchovicére. Ezen a sza­kaszon ez a legnagyobb eddig szál­lított teher. A SZLOVÁK NEMZETI FELKE­LÉS 10. évfordulójának ünnepsé­gein részvevő szovjet partizán-pa­rancsnokok küldöttségének egy cso­portja pénteken délután megtekin­tette a prágai Vladimír Iljics Le-. nin-múzeumot. A NOVÁKI SZÉNBÁNYÁK vál­lalatának vezetősége pénzjutalom­ban részesíti a szocialista munka­versenyben legjobb eredményeidet elérő dolgozókat. Minden kitünte­tett dolgozó, nevére kiállított be­tétkönyvben kapja meg a számá­ra kiutalt összeget. SZEPTEMBER 10-ÉN, pénteken, ért véget a bratislavai Műszaki­főiskola gépészmérnöki fakultásá­nak aulájában a hegesztők kétna­pos aktívája. Az aktíva részvevői a Szovjetunió, a Német Demokra­tikus Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és Csehszlo­vákia kiváló tudományos-műszaki hegesztési dolgozói, valamint üze­meink kiváló hegesztői, értékes ta­pasztalatukkal gazdagították tudá­I sukat. Meg vannak győződve ar­j ról, hogy a béketábor országai tu­dósainak és szakembereinek együtt­működése, nagyjelentőségű a he­gesztési technika terén is. „A KIVÁLÓ MUNKÁÉRT" ér­demrenddel kitüntetett Vladisiav Jaskewič-brigád, az Ostrava-Észak szénmedence Edvard Urx-bányájá­ban túlteljesítette a Bányásznap tiszteletére tett kötelezettségválla­lását. A vállalt 1100 tonna helyett 2114 tonna szenet fejtett A szep­tember 9-ére virradó éjtszakai mű­szakban ez a csoport új kötelezett­ségvállalást tett- A Bányásznap tiszteletére az év végéig további 3500 tonna szenet termel terven felül. A KELETSZLOVÁKIAI ÉRCKUTA­TÖ-üzem dolgozói az év elejétől augusztus 31-ig 100.3 százalékra telje­sítették a tervet. AZ ELMÚLT ÉV folyamán az Épí­tésügyi Megbízotti Hivatal vállalatai a szlovákiai szén- és ércbányák al­kalmazottainak 983 új lakást adtak át. Idén újabb 280 lakásba költöztek be bányászcsaládok és további 1000 la­kásegység építése vár befejezésre. Még ez évben újabb 1000 lakás építését kezdik meg Szlovákiában a bányászok számára. HAZÁNKBAN már 5000 dolgozónak van televíziós készüléke. Ez év augusz­tusában 1000 készüléket adtak el az üzletekben. SZLOVÁKIA minden részéből számos dolgozó jelentkezik a bányákba, hogjj a szénfejtésre háruló egyre fokozó­dó feladatok teljesítésében segítse­nek. Az év kezdetétől a Bányásznapig Handlovába, Novákiba, Pótorra, Ostra­vába és Mostra négy és félezer dol­gozó jelentkezett. Csupán a nyitrai kerületből a handlovai szénbányákba 370, a nováki bányákba csaknem 500 dolgozó jelentkezett

Next

/
Thumbnails
Contents