Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-12 / 223. szám, vasárnap

5-954. szeptember 12 JJSZ0 Terebesi László építkezik A kaposvajkóci állomás rakodója igen élénk. Építőanyagot, t teherautó­kat, fogatokat, pótkocsikat raknak le. Itt találkozunk a kaposvajkóci EFSz lir^l A beszélgetés a termésre terelődött. Majd a szövetkezeti tagok jutalmazá­sáról beszélgettünk. Terebesi eldicsekedhet. — A családommal együtt kb. 900 munkaegységet dolgoztunk le. Több mint 40 mázsa gabonát kaptunk. — Mit csinálsz ennyi gabonával? Az elnök elmosolyodik. — Az államnak eladtam 21 mázsa felesleget, 4.898 koronát kaptam érte. Terebesiék: apa, anya, hat gyerek és a nagymama örülnek, hogy új házba költözhetnek. Most már nem szalmatetős lesz a házuk. Az új ház sokkal több napfényt kap, mint a ré­gi­Terebesiék gyermekeit boldog jövő várja. — A mult csak nyomorúság volt. Ma mindenünk megvan — mondja Terebesi Anna. — Mint állatgondozó elnökével, Terebesi Lászlóval. Vele van 16 éves fia is. Mészért jöttek. Terebesiék ugyanis építkeznek. Az öreggel beszédbe elegyedünk. Hom­lokát megsimítja és megigazítja sap­káját. — Szép dolog egy családiház, de miért nem építhető fel egyszerre. — Tulajdonképpen mikor kezdtetek építkezni ? — Már több mint egy hónapja. Közben aratás, cséplés volt, meg sok gond. — Szép összeg. — Sokat segít a családiház építé­sénél. — Igen, elkel a pénz nagyon, hi­szen húszezer korona hitelt vettem fel. Az állomásról Kaposvajka felé in­dultunk. Látni akartuk az új családi házat és beszélni akartunk a szövet­kezeti elnök családjával. igyekszik mindig jobb munkát végez ni, hogy a családnak mindene megle gyen. Az öreg Terebesi, a szövetkezeti el­nök sem enged a munka üteméből. Amint az új házra néz, megjegyzi: — Arra kell törekednünk, hogy minden szövetkezeti tagnak jobb élete legyen. Hlabács András Eperjes. \ Varga István nyilatkozott Bratislavától Alszószeliig vonat­tal és autóbusszal mindössze három óráig tart az utazás. Aki azonban ezenkívül még az alsószeli trak­torosbrigád vezetőjével is szót sze­retne váltani, annak bizony' néha még nyolc óra is kevés e cél el­érésére. Én legalábbis reggeltől estig ennek az egyszerűnek látszó célnak a megvalósításán fáradoz­tam, és még ügyesnek is mondha­tom magam, hogy délután fél hat felé végre sikerült megtalálnom őt Galántán. Furcsa fiúk ezek az alsószeli traktorosok! Az egész galántai já­rás tele van jó munkájuk hírével, ha azonban elfog az ember egyet­kettőt közülük és munkájukra te­reli a beszédet, úgy elhallgatnak, mintha szólni se tudnának. Ma reggel, amidőn megérkeztem Sze­lire és felkerestem a brigádköz­pontot, szívesen, sőt mondhatni kedvesen fogadott az itt dolgozó két-három olajos ruhájú, borostás­arcú férfi. Amikor azonban el­mondtam, hogy a nyilvánosság ré­szére szeretnék pár felvilágosítást kapni jó munkájukról, egyszerre elkomorodott az ábrázatuk, olyan szótlanokká váltak, mintha a leg­féltveőrzöttebb titkaik iránt érdek­lődtem volna. — Mi nem tudunk semmit, men­jen a brigádvezetőhöz. — düny­nyögték kórusban, s attól a pilla­nattól kezdve levegő lettem szá­mukra. — Dehát a jó ég áldja meg ma­gukat, — törtem ki végül, türel­met vesztve, — éppen most mond­ták, hogy a brigádvezető a több mint 15 kilométerre lévő alsóha­tárba ment! Hát nem kívánhatják, hogy odakutyagoljak utána. — Akkor várja meg idehaza, — bökte felém csendesen a legközlé­kenyebbnek látszó traktoros, — kettőre Galántára kell mennie, addig majd csak hazavetődik a Pista! Mit tehettem hát egyebet, nya­kamba vettem a falut és innen is, onnan is gyűjtögetni kezdtem az adatokat, ha már egyszer Alsósze­lire jöttem. A lakosoktól megtud­tam aztán, hogy az alsószeli bri­gádközpont tagjai egytől-egyig családos emberek és mindannyian már évek óta ebben a brigádban dolgoznak. A vezetőjüket Varga Istvánnak hívják, 43 éve?. Tizenhá­roméves korától egészen 1949-ig egy helybeli nagygazdánál cselé­deskedett, 1950-ben lett traktoros és a következő évben szorgalma és ügyessége miatt már a brigád ve­zetője. Szűkszavú, inkább zordte­kintetű, a brigádot vasfegyelem­mel tartja kezében. A brigád bár­melyik tagja is tűzbe menne érte, mert soha igazságtalanul feddő szó még nem hagyta el ajkát. A legjel­lemzőbb tulajdonsága Várgának az, hogy családján kívül csak a mun­ka és a motor létezik számára. A tavasszal pl. két hónapig olyan beteg volt, hogy ágyban kellett vonla maradnia. Felesége ezzel szemben azzal töltötte a két hó­napot, hogy folyton a határban ke­resgélte drágalátos urát, mert ha valahol elromlott a traktor, nem volt olyan hétfejű sárkány, amely visszatartotta volna a gép megja­vításától. De nemcsak Varga, ha­nem a brigád minden tagja él-hal a traktorért Sés a traktorosmun­káért. Igaz, hogy náluk minden egyes traktoros négy-öt éve egy és ugyanazon traktoron dolgozik, s mikor a téli javításokra kerül a sor, nemcsak a traktorok „gaz­dái", de még a brigádvezető is Galántán tanyázik, nehogy csak egy percre is „idegenek" kezébe kerüljön hűséges vasparipájuk. Messze környéken az a hír járja, hogy az alsószeli traktorosok csak azért nem viszik éjjelre is ágyaik­ba a traktoraikat, mert éjtszaka is dolgoznak velül^ Igaz, meg is látszik a 'földeken a munka eredménye. Az idei ara­tásnál pl. a Csehországból jött két kombájnnak csak harmincnyolc hektárt kellett learatnia, a többit a brigád két kombájnja aratta le. A cséplésnél 230 mázsás napi átla­got értek el és ezenkívül 530 hek­táron idejében elvégezték a tarló­hántást is. Igy aztán a brigád a nyári munkák tervét 140.6 száza­lékra teljesítette, s a nyári mun­káknál, — mintahogyan ezt már megszokták náluk, — elsők lettek a járásban, s emellett 830 kg üzem­anyagot is sikerült megtakaríta­niok. Az sem elhallgatni való di­csőség ám, hogy a brigád egyik traktorosa, — Szabó Gyula — olyan egyéni teljesítményt végzett, hogy most őt tartják a galántai gépállomás és az egész járás leg­jobb kerekestraktor vezetőjének. — No, ezek után már tényleg érdemes megismerkednem ezekkel a derék traktorosokkal, — döntöt­tem el magamban' és úgy 12 óra felé visszaballagtam a brigádköz­pontba. Itt azonban még a reggeli három traktorost sem sikerült el­csípnem, mindössze egy ügyeletes foltozgatott valami ponyvafélét. Tőle se tudtam azonban többet ki­csikarni, mint azt a jó tanácsot, hogy ha már minden áron beszélni akarok a brigádvezetővel, menjek el a lakására, hiszen kettőkor gyű­lése van Galántán, s ebédre már csak mégis hazaugrik egy pilla­natra. Ámbár egészen a gyűlés kezdetének időpontjáig Varga por­táján leselkedtem, bizony ez a furcsa ember még az ebédjéről is megfeledkezett. A 15 kilométerre lévő alsóhatárról egyenesen a ga­lántai gyűlésre irányította kerék­párját. Utána kellett utaznom és itt is csak azzal tudtam kicsalni egy pillanatra, hogy előzőleg egy beküldött cédulán becsületszavam­ra megígértem, hogy csak egyetlen kérdésre kérek tőle feleletet. Mi­kor aztán megnyílt végre a szen­tély ajtaja és kilépett azon egy ha­talmas, 90 kilós atléta, bizony nem mertem megszegni adott szavamat. Feltettem hát azt az egyetlen kér­dést, amelynél okosabbat nemigen lehetett ilyenkor kitalálni, hogy árulja el már Varga elvtárs, mi a titka brigádjuk jó munkájának? — Keveset beszélünk és sokat dolgozunk, — válaszolta Varga elvtárs gondolkozás nékül és mo­solyogva visszasietett a gyűléste­rembe. Én azonban nem szeletem, ha egy beszélgetésben nem enyém az utolsó szó és ezért emigyen zárom be eléggé egyoldalú beszélgetésün­ket: Kívánom, hogy sok-sok ilyen traktorosbrigádtól és brigádveze­tőtől kelljen nyilatkozatot kérnem a nyilvánosság számára. Csehszlovák érdemrendekkel tüntettek ki szovjet partizánparancsnok&kat Antonín Zápotocký köztársasági el­nök a kormány javaslatára a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulójának ünnepségein részt vevő szovjet par­tizánparancsnokok küldöttségének tag­jait csehszlovák érdemrendekkel tün­tette ki. Azokért a katonai és parancsnoki tettekért és azért a személyes bá­torságért, amelyekkel a Nagy Hon­védő Háború éveiben ä Csehszlovák Köztársaság felszabadításához hozzá­járultak, a következő partizánpa­rancsnokok lettek kitüntetve: Szidor Artemovics Kovpak vezérőr­nagy, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Fehér Oroszlán-rend tulajdonosa „A Győzelemért" érem első fokozatával; Alekszej Nikitovics Aszmolov ve­zérőrnagy a trocnovi Ján Zižka cseh­szlovák parancsnoki rend I. fokoza­tával; Alekszej Szemjonovics Jegorov ez­redes a Szovjetunió Hőse a trocnovi Jan Zižka csehszlovák parancsnoki rend II. fokozatával; Mihail Illarijonovics Sukajev alez­redes, „A Szabadságért" csehszlovák érdemrend I. fokozatával; Vjacseszlav Antonovics Kvetyinszklj őrnagy, a Szovjetunió Hőse „A Sza­badságért" csehszlovák érdemrend I. fokozatával; Jurij V. Murzln őrnagy, „A Sza­badságért" csehszlovák érdemrend I. fokozatával; VszevoUid Ivanovies Kiokov kapi­tány, a Szovjetunió Hőse a Szlovák Nemzeti Felkelés érdemrendjének I. osztályával; Dimltrij Mironovics Rezuto kapi­tány, a Szovjetunió Hőse a Szlovák Nemzeti Felkelés éndemrendjének I. osztályával. A csehszlovák érdemrendeket a köztársasági elnök nevében dr. Jaromír Dolanszký, a miniszterelnök első he­lyettese adta át a szovjet partizánok­nak. Szeptember 10-én, pénteken a miniszterelnökség hivatalában megtar­tott ünnepélyes átadáson részt vettek: Antonín Novotný, a CsKP KB első titkára, Rudolf Barák belügyminiszter, Václav Dávid külügyminiszter, N. P. Firjubin, a Szovjetunió prágai nagy­követe, Václav Kratochvíl vezérezre­des, vezérkari főnök, a nemzetvédel­mi miniszter első helyettese, a párt, a kormán^, a szovjet nagykövetség és a közélet számos képviselője. A szénfejtési terv teljesítése Szeptember 9-én a kőszénfejtési tervet Karvina 101, Orlova 101.9, Ostrava-Észak 96.7, Ostrava-Dél 98, Kladno 90.7, Plzeň 98.4, Trutnov 103.7, Rosince 88.3 százalékra teljesítette. A kőszénfejtési tervet összesen 98.8 százalékra teljesítették. A barnaszénfejtési tervet Chomú­tov 101, Most-Dél 84.2, Most-Észak 93.7, Duchcov fJJ>.7, Bilina 89.9, Teplice 109.5, Sokolov 108, Handlova 102, Kék­kő 93.4 százalékra teljesítette. A bar­naszén fejtési tervet összesen 95.5 százalékra teljesítették. Kém a bíróság előtt A prágai kerületi büntetőbíróság hazaárulásért és az amerikai köm­szolgálat ügynökeként kifejtett te­vékenységéért elitélte Vladimír Kŕivohlavyt és társát, Jaromír Hubnát. Krivohlavy 1951-ben, 20 éves ko­rában Nyugat-Németországba szö­kött. Az a vágy hajtotta, hogy „sza­bad vállalkozó" lehessen. Erre az el­határozásra a fennálló rendünkkel szemben negatív álláspontot elfog­laló egyénekkel való érintkezés és a „Szabad Európa" rádió híreinek hallgatása késztette. Németországba érkezése után a CIC amerikai kémszolgálat kihall­gatta. Mint a „Csehszlovák AERO­Kkib" volt funkcionáriusa és in­struktora, elmondta, amit az egyes repülőterekről tudott. Vallomása után rideg valóság várt rá: a „Wal­ka"-tábor. Az élétért való legnyo­morúságosabb és emberhez legmél­tatlanabb dulakodások színhelyére került. Kérvényt adott be ezért, hogy a nyugati országokba köitözhessék. A „rabszolga kereskedőhöz'' küldték. Igy hívják ugyanis a tábor lako­sai a munkaerő-toborzókat. Ezek a toborzók különféle országokba gyűjtenek munkásokat, olyan mun­kahelyekre, ahol az elviselhetetlen körülmények miatt, a benszülöttek nem akarnak dolgozni. A „rabszol­ga kereskedő" egy kanadai megbí­zott volt. Megtapogatta Krivohlavy izmait, megnézte a fogait és azt ajánlotta, a „szabad" Vladimír Kri­vohlavynak (aki még mindig bízott abban, hogy egyszer kapitalista vál­lalkozó lesz) — hogy kössenek két­évi szerződést a kanadai őserdőkben végzendő nehéz favágó munkára. Krivohlavy elutasította azonban ezt az ajánlatot, mert nem akart kizsákmányolt lenni. Ennek az ajánlatnak a visszauta­sításával egyszersmind lemondott a kivándorlásról is. Nem maradt szá­mára más, csak a „Walka"-tábor. Munkát keresett hát a tábor kör­nyékén. Ekkor Jaroslav „toborzó" vállveregetés közepette ajánlatd.. tett Kfivohlavynak. Krivohlavy, a kapitalista vállal­kozásról álmodozó és tervet szövő ember típusa, a CIC kémügynökség kémszolgálatába állt, amelynek kül­földi csoportjait az áruló Moravec volt tábornok vezeti. Krivohlavy önművelését" az úgynevezett di­verziós munkatanfolyamon késgya­korlattal kezdte — nyíltan kimond­va — tanulgatta, hogy kell tőrrel, egy hang nélkül gyilkolni. A tőrrel kezdte és két év múlva kém lett. Amerikai vezetői repülő­vel Angliába vitték, ahol egy iga­zolványt állítottak ki neki arról, hogy a Brit Királyi Légierők ven­dége és szabad belépése van az an­gol katonai repülőterekre. Ott ta­nulta meg a léggömb repülést. Nyugat-Németországba való yisz­szatérése után fegyvert és leadó­készüléket kapott. 1953. október 30-án azzal a paranccsal érkezet^ Roudnicére, hogy Nyugat-Csehor­szágban illegális csoportokat szer­vezzen és a CIC kémügynökség számára főleg katonai jellegű híre­ket szerezzen. Ő repülte át elsőként a Csehszlovák határt léggömbbel. Amikor a megérkezéséről szóló hírt galambpostŐval elküldte; felszere­lését elásta, a léggömböt szélnek eresztette és Nižborba indult, hogy ott felkeresse Jaromír Hubna ba­rátját. A 25 éves Jaromír Hubna annaí idején tagja volt „az USA baráti szövetségének", állítása szerint azért, mert ot$ ingyen tanították az angol nyelvet. Volt barátját és kol­legáját magánál tartotta éjtszakára és ezért 1500 koronát kapott. Nem volt hajlandó azonban Kfivohlavy­nak további működésében segédkez­ni és nem adta oda neki azt a ru­hát sem, amelyet ez a kém tőle kért'.­j Megegyeztek abban, hogy Krivohla­vy nyugatra való szerencsés visz­szatérése után „.Dušičky"-jelszó alatt hírt ad a „Szabad Európa" rádión keresztül. Krivohlavy reménye, hogy sike­rül felforgató csoportot szerveznie, szertefoszlott. Nem talált munkatár­sakat. Hubnától Nyugat-Csehor­szágba ment, rádió-távíró érintke­zésbe lépett a külfölddel és ka­tonai jellegű híreket küldött a CIC kémügynökségnek. Tizenhat nap múlva, amikor megkísérelte Nyu­gat-Németországba való visszaté­rést, a nemzetbiztonsági szervek el­fogták. Mindkét vádlott teljesen beis­merte bűntetteit. KXivohlavyt életfogytiglani sza­badságvesztésre, Hubnát 10 évi szabadságvesztésre ítélték. Továb­bá mindkét vádlott vagyonát elko­bozták, Kfivohlavyt életfogytiglan, Hubnát 5 évre megfosztották állam­polgári jogainak gyakorlásától^

Next

/
Thumbnails
Contents