Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-24 / 233. szám, péntek

1954. szeptember 24. UJSZO * 5 A sablon ellen, a bö gabonatermésért NÓTASZÓ Irta: Sásdi Sándor Ä február-márciusi párthatáro­zatnak rendkívül nagy jelentősé­ge van a mezőgazdasági tudomány további fejlődésében. A határozat hangsúlyozta, hogy a vetésterüle­tek meglévő struktúrája a herefü­ves rendszer átgondolatlan, nem gazdaságos, sablonos alkalmazá­sáról tanúskodott, s hogy alkal­mazásánál nem vették figyelembe az ország különböző területeinek sajátosságait. A tervhivatal, a mezőgazdasági­^és szovhozügyi minisztérium hely­telenül terveztek a mezőgazdaság­ban. Ez abban nyilvánult meg, hogy indokolatlanul kiszélesítették az évelő füvek vetésterületét, ame­lyek igen alacsony termést adtak Ukrajna, Moldávia, Észak-Kauká­zus déli, aszályos és félig aszályos területein, valamint komoly mér­tékben csökkentették a gabonafé­lék, különösen a kukorica s a ta­karmánygabona vetésterületét. Az évelő füvek vetésterületének, a helyi sajátosságok figyelembe­vétele nélkül történt nagyarányú kiszélesítését — Viljamsz tanítá­sával magyarázták. N. Sz. Hrus­csov a párt február-márciusi tel­jes ülésén rámutatott: ahelyett^ hogy Viljamsz tanítását alkotó mó­don alkalmazták volna, dogmává változtatták és megpróbálták rá­kényszeríteni a Szovjetunió egész területére. Amint ez várható volt, a kísérlet csődöt mondott. A párt feltárta azokat a komoly hibákat, amelyek a rosszul értel­mezett Viljamsz tanításból ered­tek, ugyanakkor feltárta a széles lehetőségeket is e tanítás alkotó fejlődéséhez. Ez a párthatározat a dogmává kristályosított Vil­jamsz-féle tanítás új értelmezésé­ben nagy szóigálatokat tett a szov­jet tudománynak. Oszi vagy tavaszi búza? Vaszilij Robertovics Viljamsz nagy tudós volt, Kidolgozta a földművelés rendszerét, amelynek igen nagy a jelentősége a megfele­lő talajviszonyok mellett. De egyes követői dogmává változtatták ta­nítását, nem akarták figyelembe venni azt, hogy Viljamsz főkép­pen Oroszország középső területét tanulmányozta s így következte­tései természetesen nem vonat­kozhattak az egész országra, így többek között a déli területekre sem. A dogmatikusok Viljamsz sok tételét helytelenül magyaráz­ták, kritikátlanul elfogadták egy sor hibás állásfoglalását. Viljamsz követői komoly hibát követtek el, amikor nem értékel­ték az őszi gabona jelentőségét az olyan kerületekben, ahol termés­hozama jelentősen túlszárnyalja a tavasziakét. Vitathatatlan, hogy a tavaszi búza Szibéria főnövénye. Szibériában, a Volga mentén és néhány más kerületben bőséges terméssel fizet s ott vetni kell feltétlenül. De az is vitathatatlan, hogy - Ukrajna sztyeppés kerüle­teiben és sok más területen a ta­vaszi búza az évelő füvek gyep­rétege után alacsony termést hoz. Viljamsz hívei viszont nem szá­moltak ezzel, 'dogmatikusan értel­A nagyabonyi szövetkezeti ta­gok magukévá tették pártunk X. kongresszusának határozatát, amely a mező azdasági termelés lényeges emelésére vonatkozik. Ezért nem tévesztik szem elől azt a fontos tanulságot, hogy az ide­jében és gondosan előkészített földbe való vetés az alapja a jö­vő évi gazdag termésnek. Az őszi vetéshez a földeket gondosan elő­készítették. Mintegy 40 hektárt is­tállótrágyával trágyáztak meg. Azonkívül minden hektárra 250 kg műtrágyát szórtak szét. Itt is nagy körültekintéssel jártak el. Figyelembe vették a talaj összeté­telét és olyan műtrágyát használ tak, amilyenre a földnek a legna gyobb szüksége van. A vetési munkákkal is szépen haladnak. Már eddig elvetették h terv által előírt 30 hektár őszi ár­írta: N. Cicin akadémikus mezték ezt a kérdést és pozíciójuk megszilárdítása érdekében Vil­jamsz olyan világosan hibás meg­állapítására hivatkoztak például, amely úgy szól, hogy az őszi ga­bonák jelenléte a vetésforgóban a technikailag tökéletlen, ösztönös gazdálkodás következménye. Az őszi gabonák sokszor minden lo­gikai és gazdasági alap nélkül, ha­nyagságból maradtak a vetésfor­góban. Egyes tudósok a gyakorlati ada­tok ellenére úgy nézték az őszi búzát, mint „ösztönös növényt", így a Liszenkóról elnevezett Or­szágos Szelekciós-Genetikai Inté­zet hosszú évek során kitartóan propagálta azt az eszmét, mely szerint állítólag hasznos csökken­teni az őszi búza vetésterületét s ennek rovására növelni a tavaszi búzáét a déli kerületekben, köz­tük Ukrajnában is. Holott az or­szág déli területein lévő kolhozok és szovhozok gyakorlata meggyőző erővel bizonyítja, hogy termésho­zam tekintetében az őszi búza je­lentősen túlszárnyalja a tavaszit. Dél-Ukrajnában például több mint 20 mázsát fizet hektáronként, míg ugyanott a tavaszi búza csak 4—5 mázsát, nagyon jó évben 10—12 mázsát ad. Ezért azok a javaslatok, me­lyek Ukrajnában, Kubányban és más déli területen az őszi búza vetésterületének csökkentését irá­nyozták elő, óriási kárt okoztak a népgazdaságnak. A füves vetésforgó — nem dogma Viljamsz sok követőjének nagy hibája volt az, hogy mechaniku­san átvitték a földművelés here­füves rendszeréről .szóló tanitást az egész Szovjetunióra. Többek közt semmire sem értékelték a szerkezetnélküli talajon a műtrá­gya használatát. Pedig az ilyen talaj nálunk, különösen a köáfton­ti területeken, igen nagy mennyi­ségben található. Viszont számos tapasztalat és kísérlet, amelyeket az ország különböző kerületeiben végeztek, meggyőzően bizonyítja, hogy a szerves és ásványi trágya az agrotechnikai eljárások komp­lexumában mindenfajta talajon fontos tényező. Vakon hajbókolva Viljamsz tekin­télye előtt, egyes követői észre­vehetően figyelembe sem vették azokat a kutatási eredményeket, amelyeket a szovjet agrokémia a trágya alkalmazása és a növények táplákozása terén elért, megve­tően lenézték az olyan kiváló szov­jet tudósok, mint D. N. Prjanyis nyikov akadémikus munkáit. A február-márciusi párthatáro­zat felszólította .a helyi párt-, szovjet- s mezőgazdasági szerve­ket, hogy vessenek véget annak a lebecsülő álláspontnak, amellyel a szerves és ásványi trágyát ke­zelték, mert ez a terméshozam egyik legfontosabb eszköze. Külö­nös gondot kell erre fordítani a nem fekete földek területén. Eze­ken a területeken ki kell terjesz­pát, 30 hektár rozsot és 30 hektár őszi takarmánykeveréket. Száz­húsz hektárt előkészítettek búza alá. Az őszi vetést három mezei munkacsoport végzi, mindegyik a részére kijelölt dűlőn. A vetést kizárólag traktorvontatású vetőag­regáttal végzik. Lovasfogataikat leginkább a termés begyűjtésénél használják. • A három mezei csoport közöt'. élénk versengés alakult ki. mely­nek győztese Pápai Miklós cso portja lett. Nem nagyon maradt el mögötte Németh Béla és Lá­dori József csoport^) sem. A ver seny feltételei: a munkának ha táridőre való minőségi elvégzése Igyekeznek is minél joflban elvé gezni a munkát, mert az idén is pótjutalomra számítanak. Az ősziek vetésével egyidejűleg teni a csillagfürt vetésterületét, hogy a talaj megfelelő zöldtrágyát kapjon. Őrölt foszfáttal, tőzeggel, meszezéssel kell a talaj termőké­pességét javítani. A savanyú ta­lajoknál a meszezés az egyik leg­hatásosabb eljárás a talaj megja­vítására. Viljamsz nagy jelentőséget tu­lajdonított a talaj strukturális fel­építésének, mint döntő tényező­nek a növények vízzel és táp­anyaggal való ellátásában= Tanul­mányozásai során, amelyeket fő­képpen a Szovjetunió európai kö­zépső részén végzett, arra a kö vetkeztetésre jutott, hogy elsősor­ban az évelő füvek azok, amelyek a talaj struktúrájának felépítését biztosítják. Viljamsz következte­tései alapján megalkotta a föld­művelés herefüves rendszerét, amiből aztán a tanítványai általá­nos érvényű, az ország egész te­rületére kiterjedő dogmát csinál­tak. Pedig nyilvánvaló, hogy a földművelés herefüves rendszerét csak a helyi körülményektől s adottságoktol függően lehet alkal­mazni. A füves vetésforgók sablonos alkalmazása egyes területeken egészen az abszurdumig ment. így például a nyugatszibériai Omszk­területi „Moszkalenszkij" szov­hozban 9.200 hektárból 5.200 hek­tárt vetettek be évelő füvekkel, dupláját a gabonaterületnek. Ter­mészetes következménye lett, hogy ez a szovhoz állandóan gabona és széna nélkül maradt, viszont ka­pott egy gúnynevet: a környéken „füves" szovhoznak csúfolták. Malcev rendszerének jelentősége A helyes álláspont: éles, de tár­gyilagos bírálat alá venni a füves vetésforgók sablonos alkalmazásá­nak kérdését, ugyanakkor megvé­deni azt az indokolatlan támadá­sokkal szemben. Mindig tiszteltük és nagyrabecsültük Víljátnsz tani-' tásait. Nem szabad megfeledkez­nünk arról, hogy például a lóhe­re a nem fekete földű, csapadékos területeken igen magas termésho­zamokat ad, és a legjobb elővete­ménye a lennek. Helytelen lenne, há ezeken a területeken a „sema­tizmus elleni harc" jelszavával csökkentenék a lóhere vetésterü­leteket. Ne essünk egyik véglet­ből a másikba! A tudományos kutatóintézetek egyenes kötelessége állandóan fejleszteni a tudományt, a tudo­mány vívmányait állandóan új ta­pasztalatokkal gazdagítani, bele­értve ebbe Viljamsz tanításait is. A bátor mezőgazdasági gyakorlat és kutatómunka példájául szolgál­hat az a rendszer, amelyet Tyeren­tyij Malcev, a szibériai „Lenin Hagyatéka"-kolhoz mezőgazdásza dolgozott ki. Ez a rendszer lehe­tővé teszi, hogy az évelő füveket otf. ahol azok rossz, gyenge ter­mést adnak a vetésforgókból tel­jesen kiküszöböljék és helyükbe az egynyáriakat tegyük, s ezzel jelentős mértékben kiszélesítsük a gabonafélék vetésterületét. végzik, a kapásnövények betakarí­tását is. Tíz hektárról már fel­szedték a krumplit. Még nagyon sok tennivalójuk van, hogy mun­kájukat az év végén siker koro­názza. A takarmány biztosítására nagy gondot fordítanak. Már bőven van száraztakarmányuk, a tervezett 1.700 köbméter helyett pedig 2.000 köbmétert fognak 'lesilózni, hogy bőséges és gondtalan legyen a gazdasági állatok átteleltetése. A mult évben is nagyon jól gazdál­kodtak, bőven volt silótakarmá­nyuk, s így mintegy 12.000 má­zsa takarmányszénát takarítottak meg. Ezt a szomszédos községek RFSz-einek adták kölcsön. Most visszakapják a szénát, amelynek értékesítéséből mintegy 42.000 '.orona jövedelemre számítanak. Cikket akartam írni a... i Kos­suth-díjas szövetkezetről és levél­váltás után elutaztam hozzájuk. Az állomáson szekér várt, rajta va­donatúj szörpoHróccal letakart üléskosár. A gyeplőszárat gyér­bajuszú, őszhajú öregember tar­totta. Kevés szóval kínált helyet maga mellett és, amikor forogni kezdett a jól megkent kerék, elő­ször azt kérdezte: —'Mi újság ott maguknál, a vá­rosbafi? Mondtam ezt is, azt is, azután firtattam az időjárást, megtudtam, hogy a mult heti eső jót tett a ku­koricának. Apránkint kifogytunk a szóból, a ž öreg csak a lovakat nó­gatta és ostornyelével piszkálta hátukról a poszméheket, én pedig nézegettem a nyári mezőt. Az út két oldalán címerét hajtó kukorica zöldéit, majd lóheretábla követke­zett és jószagú rózsaszínét már messziről elénk, küldte. A tisztára gereblyézett gabona­tábla felett jóllakott madarak száll­tak, szélén sorakozott a csaknem egymást érő sok búzakereszt. Az öreg megszólalt: — Holnap rámegy a traktor, kezdjük a másodvetés alá a tarló­szántást. Ahogy kifordultunk a hársfával szegett útra, megláttam az arató­kat. A férfiak nagy része rövid klottnadr ágban, egy-két marok­szedő leány lábán gumitalpú sár­ga szandál, de ennél is meglepőbb, hogy süllyesztett, divatos gyerek­kocsi fehérlik az árnyékban, nem is egy, de három. Az öreg, mintha tudná mire gondolok, rákezdi^ — Azelőtt négy keresztlábra vá­szonpokrócot feszített ki a szegény ­ember felesége, abba fektette a gyerekét. — Azelőtt... — ismétli sokatje­lentően, elhallgat, a meredeknél le­száll kereket kötni, visszaül a he­lyére és belevág a mese kellős kö­zepébe. — ... Rossz volt az a búza na­gyon, nemcsak konkolyos, de vad­lencsési annyira, hogy a kasza szüntelenül elakadt benne, az élét meg úgy elvette, hogy a köszörűkő többet volt a kezünkben, mint a tokmányban. Tudtuk már akkor, hogy igen-igen megcsalatkoztunk, de hiába hánytuk ezt fel az intéző úrnak, reánk se hallgatott; más tennivaló nem volt: sztrájkba lép­tünk. — Régen történt? — kérdem, hogy lássa tájékozatlanságomat és akkor igazít is egyet a mese fona­lán: — Harminc éve... Én voltam az aratógazda. Ötvenöt kaszával, ugyanannyi marokszedővel áll­tunk bele a rendbe. A báró, mert akkor még az övé volt itt körös­körül minden, a hosszú, sovány in­tézővel nyúzatta a bőrünket, tizen­egyedik keresztért adta ki a mun­kát. Harmadnap korareggel elébe álltam, — már mint a hosszú so­vány elébe — panaszoltam, hogy rossz a gabona, hiába dolgozunk és, ha a tizedik keresztet nem ad­ja, abbahagyjuk az aratást. — Az intéző káromkodott egy krucifikszeset, felült a hintajára, meg se állt a kastélyig, onnan te­lefonált a városba, valamelyik hi­vatalba, kért egy század katonát, hogy helyettünk kézbe vegye a ka­szát. Nem tudtunk minderről sem­mit, vártunk, csak vártunk a pusz­tán, mint a jó gyerek: heverésztünk az akácos szélében. Kendőruhából, tarisznyából előkerült valamelyes étel, az én asszonyom is dugdosta felém a kenyérre tett túródarabot, de egy falat se csúszott le a torko­mon ... Látom ám egyszer, hogy porzik az út. Szép sorban, vállon a kasza, masíroz a katonaság..'„Baj van" — jajdulok egyet, nézem a feleségemet, üzenem feléje a tekin­tetemmel: „Mivel eteted a télen a négy gyerekedet?" Ért az én Julim a kimondatlan szóból is. De el nem szomorodik, példázgat azzal, amit talán a vasárnapi misén hallott a paptól: „Ha bárányt ad az isten, ad legelőt is". Feleletképpen neki­eresztettem egy jókora káromko­dást, aztán terelgettem hazafelé az én legelő nélkül maradt nyájamat: „Emberek, nincs már itt keresni­valónk ..." Faágról leakasztottuk a kaszát, nagyban cihelödtünk, amikot odaér a század, a vezetőjük barnaarcú, kékszemű tizedes, hangos szóval tudakolja, melyikünk a bandave­zér. Többek reám mutatnak, né­melyek a nevemet is mondják, a sarzsi pedig hetykén rámkiált, mint valami porosfülű rekrutára: „Hajduska, ide hozzám!" — Mozdulnék is, nem is, de ak­kor a tizedes megindul, féhíton ta­lálkozunk. hát nyújtja ám felém a kezét és rámnevet aizal a két szép kék szemével: „Egy tappodtat se mozduljanak innen, szükség lesz itt magukra". — Talán kalászt böngésszünk? — kérdem, az meg nem felel, csak szorongatja a kezemet, annyira, hogy a tenyere melegsége a szíve­mig ér. „Mit gondol, sztrájktörők va­gyunk mi?" — Katonák. „Amíg ki nem bújok ebből az angyalbőrből. Októberben úgy sa­rokba vágom, mint a cigaretta­csutkát. Megyek vissza a Ganz­vasöntőbe, alig várom már, hogy megcsapolhassam az én jó kis ku­polakemencémet. — Mintha a szeretőjét emleget­né, úgy beszélt a híd-daruról, to­rokemelőről, vagy mifenéről, az­tán félkarral magához rántott: „Ne féljenek, amíg engem lát­nak. Kiadtam a fiúknak a paran­csot: aki ma énnálam jobban ka­szál, annak három napi egyes jár... Mi történne, ha a munkás a. munkással nem fogna össze az ilyen tízezerholdas pocakos bárók ellen?" — Kézbefogta a kaszát, utána a többi is, hát uramfia, úgy elkez­dik pocsékolni azt a búzát, hogy a szívem is belésajdult. Trappol a két lipicai, az intéző áll a hintó­ban, mint a zászlótlan nyél és ki­áltozza a csintalan aratók felé: „Krucifiksz mindenség ét'maguk­nak, vadállatok, barmok, tönkre­teszik a búzámat".' Több se kell a tizedesnek, levágja a kaszát, hogy élével fúródik a földbe és megáll a hintó előtt: „Aki jobban tudja: csinálja". A krucifikszes öklével fenyeget az ég felé: „Hadbíróság elé állíttatom, főbelövetem vala­mennyit". A kékszemű olyasfélét felel neki, hogy attól még nem telik meg a báró sok száz zsákja. A másik lamentál, hogy ő paraszt­fiúkat kért, mire vállát vonogatja a tizedes: „Paraszt is akad közöt­tünk, csakhát a három év sokmin­dent elfeledtetett velünk". — A vége az lett, hogy az inté­ző leszállt a hintáról, odajött hoz­zám: I „Megkapják a tizedik keresztet, de azonnal hozzáfogni a munká­hoz". Hozzáfogtunk. Az én Julim el akart kezdeni megint valami pa­posat, de el is hallgatott, mert a kékszemű nótát parancsolt az in­duló katonáknak: lépésük egyszer­re dobbant a poros úton, azt da­lolták, hogy „Megszabadulok, meg is házasodok! Azt veszem el, akit én akarok ..." Olyan szép volt a nótájuk, hogy muszáj volt nekem is velük dalolnom, másként talán kicsordult volna szememből a könny. A nagyabonyi szövetkezetben teljes lendülettel folyik az ősziek vetése

Next

/
Thumbnails
Contents