Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)

1954-08-18 / 200. szám, szerda

1954. augusztu

s 18. m szo 3 ERNST THÄLMANN t\ fasizmust kezdetétől fogva haladástgátló történelemellenes merényletként könyveltünk el. Nem volt még uralmi forma, melynek léte és lényege annyira az erőszakra, halálra és öldöklésre lett volna beállítva, mint a hitlerizmus hatalmi kizárólagossága. Ez a kizárólagosság — a gyujtogatástól a gyilkosságig — magábafoglalt minden barbár embertelen megnyilatkozást. Történelme: az üldözés és gyilkolás végtelen sorozata. Lényege ennek megfelelően, háború és semmi más. A világra zúduló barna hadoszlopok, a tankok és repülőbombák, a határokon túl csak fokozott méretben tették láthatóvá a változatlan lényeget, mely 1933 óta magában Németországban már rég napirenden volt: harácsolás, gyújtogatás, fogolygyűjtés. embergyilkolás. Amit szadista őrmesterek és tábornokok vadult SS bandák és Gestapo különítmények idegen országokba plántáltak, az az 1933 óta állandósult német nácimódszer folytatólagos alkalmazása volt túldimenzionált mértékben. Szadisták, börtönőrök, halállegények, gyilkosok, bírák, hóhérok egyformán mindenütt: ez, ennyi volt a hitlerizmus történelme. A hóhér kezdetben még a tradíciónak megfelelően fehér kesztyűt húzott és cilindert hordott, de csakhamar kénytelen volt eldobni mindkettőt, az üzemet gépesíteni kellett. A gépesített háború és a gépesített nyakazás vagy akasztás közt nem volt, nem lehetett különbség. Az áldozatok is egyformák voltak: emberek, kik sem a határon belül, sem azokon kívül nem akartak tudni semmit a hitlerizmus gyilkos barbarizmusáról. Az ellenség lett minden és mindenki, aki más volt. És kétszeres ellenség lett, aki tudatosan, példamutatóan ellenállt. Hitler első j számú ellensége így lett a kommunizmus: határon innen a német kommunista párt és határon túl a Szovjetunió. A fasizmus lényegéből adódóan, mely minden tömeg barbarizmusa mellett is gyávaságot takart, a hatalmas német kommunista párt ellen még az uralomrajutás pillanatában sem mert fellépni. Csalni, hazudni, gyújtogatni kellett, hogy a börtönzés és gyilkolás megkezdésére alibit szerezzen. Gőring felgyújtotta a Reichstag épületét és azt •> egyszerűen a kommunisták nyakába varrta. A börtönök zsúfolásig teltek meg és a koncentrációs táborok ragályként lepték el egész Németországot. Az egyik cella lakója így lett a német kommunista párt vezetője, Ernst Thälmann. Ő lett a túsz és ő lett az áldozat: mártír és jelkép a halhatatlanságra. Ember, kit ma a győzelem és a bizonyosság ünnepel. T hälmannt, tizenegyévi raboskodás után a nácik utolsó esztelen dührohamukban 1944, augusztus 18-án ölték meg a buchenwaldi haláltáborban. Ernst Thälmann, a német kommunista párt feje és személyes megtestesítője, szimbóluma volt életében. És halálában és halálával ennél több lett: az antifasizmus vértanúja, világraszóló tanulsága és tanultsága: a makacs hűség, a törhetetlen magatartás — fasizmust hatálytalanító — kommunista példája. Thälmann a proletár, a szállítómunkás, a német kommunista párt vezetőjeként, a kommunizmus világmártírja lett. Ezen egymásból következő hármas fokozat tartalmazza dióhéjban Thälmann életét és halhatatlanságát. Proletárcsaládból származott és jól szívébe véste atyja mondását: „Csak ha osztályod is szabaddá válik, leszel szabad magad is". 1907ben a hamburgi szállítómunkások nál megszervezi az ifjúsági csoportot. 1908-ban mint hajómunkás az egyik javítás alatt álló német cirkálóra csempész antimilitarista röplapokat. A német flotta történetében ez volt az első ilynemű eset, az admiralitás izgalma teljességgel érthető volt. Thälmann 1915-ben bevonult katonának, de vitézségi érmek nem igen kerülnek a mellére, a puskatusra sem vési a telitalálatok számát: gyilkosság, kioltott emberélet barbár dicsekvő nyugtáját. Szocialista, aki mindig és minden körülmények között megmarad a kapitalizmus, az imperializmus tudatos és leleplező ellenfelének, aki bajtársait eszméltetve lázítja. Az eredmény: haditörvényszék. Az ítélet a háború tartamára eltörli szabadságolási jogát. Amikor két és félévi szakadatlan frontszolgálat után hírét veszi a kiéli matrózlázadásnak, öt társával hazaszökik Hamburgba, hogy győzelemre segítse a forradalom ügyét. A forradalmat Liebknecht és Luxemburg meggyilkolása yitán a szocdem. vezérek, a Noskek és Sc'heidemannok, vakvágányrla - futtatják. Thälmannt azonban 1917 orosz tanulságai és eredményei hevítik: a német kommunista pártnak kezdettől fogva így lesz leghűbb harcosa és a marxizmus-leninizmus feltétlen követője, kinek nevére 1923-ban a hamburgi sztrájk után figyelnek fel mindenütt. Hamburgbari a felkelést leverték, de Thälmann a vereségből pozítiv hasznot szűr le: „A proletárforradalomnak nem ez volt első veresége és mégsem tudták kiküszöbölni a világból. A vereségek után erősebben, bátrabban és elszántabban menetelt tovább biztos célja felé. A párizsi kommünt vérbefojtották, az 1905-ös orosz foradalom után a cári akasztófák, börtönök és Szibéria tettek pontot. Hamburg sem halt meg, mert Hamburg legyőzhetetlen ... A proletár felkelések végeredményben a forradalmi győzelmek fejezetei azon nagy tanulságok folytán, melyeket így az egész munkásosztály agyába és szívébe vésnek." T hälmann a munkásosztály forradalmának volt fáradhatatlan német szervezője. Éles harcot folytat a szocdem. boncok opportunizmusa ellen, akik ez időben nyíltan hirdették, hogy a munkásosztály a kapitalizmus betegágya mellett az orvos szerepét van hivatva betölteni. A náci veszedelem küszöbén Thäl- mann közös, általános sztrájkra hívja fel a szociáldemokrácia vezetőit. Hiába. Az SS és SA bandák ragályszerűen terjednek és akadály nélkül terrorizálnak. Thälmann 1932. november elsején e félrevezetett szegénylegényekhez fordul: „Ha ti ma még proletártestvéreitek ellen is fordítjátok fegyvereiteket, ha fasiszta vezetőitek parancsára a szocializmus becsületes harcosait is mészároljátok, mi mégis azt mondjuk nektek: eijön majd az óra, amikor belátjátok, hogy vezéreitek hazudtak és becsaptak benneteket, hogy nem vagytok mások, mint idegen érdekek zsoldosai és szegénylegényei". A hitleri balekfogó szépen csengő, csalóka „népi" jelző mézesmadzagja ellen a forradalmi igazságot játsza ki: A „népforradadalom" jelszava, kizárólagos szinonimája a proletárforradalomnak, populáris formulázás, mely azonban így is magában hordja a lenini tanítást, mely szerint a proletariátus forradalmi pártjának vezetése alatt a város és falu dolgozóit közös célban egyesíti". Aki így beszél, szervez és lázít, az a fasizmus első számú ellenségévé lép elő. Thälmann így lesz börtönök és haláltáborok lakója. Tizenegy évig ňem hallathatta hangját, de némasága és némítása hiábavalónak bizonyult. Helyette és miatta a világ beszélt, Thälmann börtönléte potenciálisan élt és éltetett. A világ I nem felejtette el: vele élt, érte, miatta, s így általa szólt minden nyelven és minden országban: „Szabadságot Thälmannak!" Az antifasizmus egyik legszebb internacionális megnyilatkozása a Thälmannért folytatott szakadatlan szabadító és tiltakozó kampány volt. íme néhány mozzanata: K ilbaoban német hajók kötnek ki. A parton álló spanyol kirakodó munkások minden ilyen alkalommal hármas küldöttséget menesztenek a hajóra: „A kikötőmunkások nevében jövünk, felvilágosítást kérünk Thälmann elvtársunk helyzetéről. Miért tartják fogva ítélet nélkül? Azt olvassuk, hogy kíriozzák. Felvilágosítást kérünk, addig nem rakodunk." És a kapitány ötölve-hatolva kénytelen megígérni, hogy tiltakozásukat otthon illetékes helyre továbbítja. A német matrózok tanúként látják és hallják az egészet, néhány nap múlva otthon továbbadják a hallottakat: a börtönzött, némított Thälmann tovább lázít... A „Karlsruhe" német cirkáló világkörüli úton van. Az amerikai Seattle kikötőben nagy tömeg integet feléje. A kapitány és a tisztek elégedetten mosolyognak, amikor azonban horgonyt vetnek, a tömeg egyértelműen kiáltja: „Free Thälmann!" „Szabadságot Thälmannak!" És így végig az egész világon. Munkásszervezetek csakúgy, mint világhírű írók és tudósok. Egy, a kommunizmustól oly távoleső író, mint a francia Jean Huéhéno, mondotta: „Akik Thälmann bíráinak hiszik magukat, jól tudják, hogy a hóhérai". És a válasz? Gőring egy angol újságnak adott intervjujában gúnyos fölénnyel jelenti ki: „Thnlmann még mindig kommunista, őrült képzeletéből még mindig nem gyógyult ki és valószínűleg nem is fog már belőle sohasem kigyógyulni", és nem veszi észre, hogy az odavetett mondattal akaratlanul és mindenkinél illetékesebben publikálta a kommunista állhatatosság és hűség dicséretét. H azai példa: Az Út egyik 1934PS számának első oldalán egy német író felhívását hozta. ,,Thälmannért, Rákosiért!" címmel: „A burzsoázia lelkiismerete minden különlegesebb károsodás nélkül viselte el a hitleri kínzókamrák tényét. Úgy tetszik, hogy minden ország demokratái a jogért, igazságért és emberségért való küzdelmet végleg átengedték a proletáriátusnak ... A fasizmus még nem győzött Európa felett. A Thälmannért és Rákosiért folytatott harc fontos fejezete annak az általános fasizmus elleni harcnak, amelyben nem szabad vereséget szenvednünk!" — Amikor ez a felhívás megjelent, a cenzúra el akart® kobozni Az Út-at és csak amikor bebizonyítottam, hogy ez a felhívás az akkor Prágában nyomódott Weltbühnében jelent meg, állt el radírozó tervétől. A cenzor azonban szándékával százszázalékosan húzta alá a felhívás fent idézett állítását: a „demokráciák" sokszor és sok helyen a fasizmus szálláscsinálói voltak! Csehszlovákiát ez időben mindenkinél jobban fenyegette a hitleri elnyelés veszélye és akkor ez állam „demokratikus" cenzora nyíltan és büntetlenül Hitlernek falazhatott. Thäimannal és Rákosival szemben Hitler volt a kisebb veszély. A következmények logikusan igazolták e magatartás országveszejtő bűnét! Thälmann a kapitalizmus kérlelhetetlen ellenfele volt, aki nem ismert megalkuvást, kitérést. A hitlerizmus világveszejtő őrületével szemben a proletárfcrradalom imperializmust likvidáló küldetését szorgalmazta. A kapitalizmus eszközként alkalmazott uszító sovinizmusát a proletárszolidaritás sugalmazásával hatálytalanította. 1932ben párizsi dolgozók előtt beszélt: „Azért jöttem, hogy Jean Jaures városában tegyek hitet a proletárinternacionalizmus mellett és vádat emeljek országaink tőkés kormányzata ellen. Határon innen és határon túl a burzsoázia el akarja hitetni a tömegekkel, hogy a dolgozók ellensége nem a kapitalista osztály, de a határokon túli munkástestvéreik. Mi, kommunisták azt mondjuk nektek francia dolgozók: a ti német sorstársaitok nem lehetnek ellenségeitek, csupán természetes szövetségeseitek... Minket, a munkásosztály szószólóit semmi sem köthet a német kapitalistákhoz. Mindenben veletek, a francia nép kizsákmányolt tömegeivel vagyunk egyek... Mi nem akarjuk a német imperializmus hatalmát visszaállítani. Ellenkezőleg, mi, az osztályharc holnapi győztesei sohasem fogunk imperialista szerződéseket elismerni". A proletárforradalom útját a német, francia dolgozók közös világügyét: a fasizmus elleni harc miértjét és hogyanját ma is Thälmann vigyázza. Tíz év előtt csak a testét ölték meg gyilkosai. Szelleme változatlanul tovább él, hat és beszél, vigyáz és irányít ma is. Az ellenség változatlanul egyforma, neve továbbra is — fasizmus. És a fasizmus háborújának nem szabad megismétlődnie, a harmadik világháborúnak nem szabad kitörni! Fábry Zoltán Drága szocialista elvtársam, forradalmár bajtársam! Soraidat olvasva hallani vágytam hangodat, hogy jellemed legmélyére hatolhassak. Nehéz feladat ez, megkívánja, hogy gondosan felkészüljünk rá és elmélyülten tanulmányozzuk az ember lélektanát. Nyíltan és őszintén akarok veled beszélni, olyan nyelven, amely magától értetődő testvérek, barátok és forradalmár bajtársak között. Politikus és jelképes nyelv ez: kemény és szókimondó, de mindenekelőtt igaz és áthatja az egymás iránti érzett mélységes, forró szeretet. Mert létezik egy történelmi igazság és ez nem más, mint az észlelt tények és magyarázatuk egyezése. Létezik egy politikai lelkiismeret, amely megköveteli, hogy ezt az igazságot szolgáljuk. Az igazság nem hamisítható meg sokáig, mert semmi sem könyörtelenebb a tényéknél. Sohase feledd, hogy a mi lelkiismeretünk tiszta; a német dolgozó nép előtt semmí sem ejtett foltot rajta. Nem szennyezi háborús bűntett, sem imperialista rablópolitika, zsarnokság vagy terror, parancsuralom , vagy a lelkiismeret elleni erőszak, nem bélyegezte meg a szabadság elnyomása vagy önkény, álszocializmus, fasiszta fajelmélet, V Rosenberg-féle filozófia, pökhendiség, gőg, dicsekvés vagy más pimaszság. Tiszta a kezünk is. És már csak azért sem csodálhatjuk ezt a világot, nem lelkesedhetünk érte, hanem szembeállítjuk vele szilárd és céltudatos eszméink merész és üde szellemét, egészséges, ugyanakkor azonban könyörtelen és kemény bírálatunkat. Nyilván mi sem vagyunk szeplőtlen angyalok. A múltban mi is elkövettünk súlyos, néha igen nagy politikai hibákat; sajnos, elmulasztottunk és elhanyagoltunk sok mindent, amit az események tébolyult forgatagában meg kellett volna tennünk, hogy elzárjuk a fasizmus elől az államhatalomERNST THÄLMANN: Válasz bautzeni hoz vezető utat. Mi azonban felismertük hibáinkat, nyílt önbírálattal szóltunk róluk, helyrehoztuk őket és új utat választottunk politikánkban, propagandánkban és a tömegek között vívott harcunkban. A német nép szemében vétkünket csökkenti és mérsékli az a tény, hogy képviselőink mindezideig sohasem foglaltak helyet a német birodalmi kormányban, arról nem is szólva, hogy egyeduralkodó pártként sohasem tarthattuk kezünkben az ország kormányrúdját. Ez és még sok más tény, de mindenekelőtt a fasizmus elleni harcbari hozott hallatlan áldozataink ma és a jövőben felbecsülhetetlen értéket jelentenek politikánkban és megnyerték számunkra a tömegek bizalmát. A politikai személyiség nagyságát csak akkor ítélhetjük meg helyesen, ha nemcsak aszerint értékeljük, amit elért, hanem tekintetbe vesszük azt is, hogy mit akart. Az, aki győzedelmeskedni akar a sorson, aki új útakat akar mutatni korának, aki szebb jövőbe akarja vezetni népét, aki feladatának tekinti és hivatottnak érzi magát arra, hogy másokat lelke lángolásával lelkesítsen — az szembeszáll a megnemértés, elutasítás és ellenségeskedés világával. Mert az életben csak a harcnak van értelme! 1933-ban a német nép nagy többsége még nem értett meg bennünket. Akkori magatartása azonban fokozatosan változott, amint végighaladt a fasizmus iskolájának egyes állomásain. És ahog\a^átalakul eddigi gondolatvilága, egyre figyelmesebben ügyel ránk és állásfoglalásunkra. A nemzeti szocialista rendszer máig már kinyitotta a német nép jelentős részének szemét. A német fogolytársamnak népnek az a része, amely régebben baloldalinak vallotta magát, vagy a baloldallal rokonszenvezett, bizalommal viseltetik irántunk és pártunk iránt, hisz Németország jobb jövőjében, amely párhuzamosan alakul majd a szocialista Szovjetunió további fejlődésével és felvirágzásával. Ez a helyzet ma és ki tudhatja, mi lesz Németországban holnap? Itt, a börtönben az egyénre mágneses elevenítő erővel hai. ha van meggyőződése bizonyos dologról. Eopen emberségének e szilárd alapja ad neki támaszt, férfias erőt és tántoríthatatlanságot a nehéz órákban. Mi is életrekeltjük emlékezéseinkben a multat, de a jövőt idézzük vele és nem merülünk bele reményünket vesztve, nem tekintjük lezárt és soha többé nem folytatódó fejezetnek. A mult emléke, a jövendő reménye és várása ad erőt ahhoz, hogy a jelenben bátran szembenézzünk a sorssal. *** Ki mérheti fel mennyit szenvedtünk a rabság hosszú éveiben? Ki mérheti fel a tragikus sors nagyságát, amellyel szemben csak azért állhattuk meg a helyünket, mert nem engedtük, hogy bármi is letérítsen életútunkról. A börtönsors gyakran az elviselhetetlen határáig hajszolt, egyre újabb csalódásokkal volt terhes, de a fékevesztett elemek viharában mi megmaradtunk keményeknek, határozottaknak és törhetetleneknek. Amikor visszalapoztunk emlékeinkben, a mult eleven valóságként támadt fel előttünk. Te legszebb fiatal éveidet kényszerültél feláldozni és ma már érett, fiatal férfi vagy, én érett férfiasságom legtetterősebb esztendeit hoztam áldozatul és annak a kornak a küszöbén állok, amikor fogyni kezd majd erőm. A keserű börtönélet megrabolta fiatalságod pótolhatatlan örömeit. Az én ifjúságom nagy volt és szabad, de egyben előjátéka mai börtönéletem kemény sorsának. Ne feledd, az élet nem azért tanítja harcolni az embereket, hogy alulmaradjanak, hanem azért, hogy győzedelmeskedjenek felette, megértsék kemény, de sürgető szavát és megfiatalodva szálljanak ki az örvényből az új életbe. Mindaz, amit átéltünk, megváltoztathatatlan; azt pedig, hogy mit hoz a jövő, nem tudhatjuk, csak sejthetjük vagy elképzelhetjük. Ebben az elképzelésünkben a jelenből kell kiindulnunk, hogy egyáltalán foglalkozhassunk jövendő életünk kérdéseivel. Felmerül előttünk a kéraás: hogyan, mit, merre? Remélhetjük-e, hogy szenvedésünk véget ér? Előtted a nyílt kérdés: A Gestapo kezébe vagy a hadsereghez? Sorkatonasághoz vagy büntetőszázadba? Két lehetőség áll előtted, amelyeket mérlegelned kell: a valószínűbb az, hogy haza sem engednek, hanem innét egyenest besoroznak katonának, a másik lehetőség, hogy még előzőleg a Gestapo felülvizsgálja politikai nézeteidet. Igen valószínű, hogy büntetőszázadba osztanak be, mert ma minden 45 évnél fiatalabb politikai fogoly erre az útra kénytelen lépni. Hírt kaptam a büntetőszázadok heubergi kiképző táborából (a Bodeni-tó közelében), ahov.a az egész birodalomból összpontosítanak politikai fog. lyokat, köztük sok hamburgi is van, (akiket már régebben politikai okokból bebörtönöztek és most újból besoroztak). Ebben a táborban mindenképpen rosszak a viszonyok, önkényes kivégzések is előfordultak már. De ne nyugtalankodj, mert a katonaf