Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)

1954-08-18 / 200. szám, szerda

A UJSZO 1954. augusztus 1-8. Az igazi nagy művek, akár Könyvről, akár színdarabról, akár filmről van szó, mindig előre mutatnak, útbaigazítást adnak és nevelnek. Értéküket abból Ítélhetjük meg, mennyire szolgálják a haladást, a dolgozók felemelkedésének ügyét. A demokratikus német filmgyártás büszkeségét, az „Ernst Thälmann, osztályának fiacímű színes filmalkotást, amely az idei karlovy vary-i filmfesztiválon a japán „Hirosima gyermekeiével együtt a Békedíjat nyerte el, elsősorban az a körülmény állítja az igazi művészi alkotások élsorába, hogy valóban nagy a nevelő hatása. Pártos eszmei mondanivalójával — a szövegkönyv Willy Bredel és Tschesno-Hell műve — és a valóság hiteles ábrázolásával megpróbálja sűrítve mindazt tükrözni, ami az 1918—1923-as években a legjellemzőbb volt a német nép életében. Az események, a német munkásosztály harcának központjában Ernst Thälmann kimagasló alakja áll. Benne testesülnek meg a német munkásságnak legszebb erénvei és legkiválóbb tulajdonságai: a dolgozók iránti forró szeretet, igazságos ügyükbe és elkerülhetetlen győzelmükbe vetett rendithetetlen hit. Ma — évekkel a fasizmus barbár pusztításai után — a német film nagy feladatra vállalkozott, amikor ezzel az alkotásával a német munkásosztály legragyogóbb hagyományait eleveniti fe

1 és megmutatja Thälmann alakján és társainak harcán át, hogyan küzdött a német munkásosztály azj összeomlást követő években a dolgozók jogaiért, hogyan és miért törték le ezekben a viharos inflációs esztendőkben a fasizmus előhírnökei, a munkásosztály árulói, a háborús köröktől támogatott külföldi és belföldi kizsákmányolók a dolgozók forradalmi lendületét. A film gazdag eszmei tartalma logikusan és meggyőzően adódik az eseményekből, a jellemeket a történések formálják és a tömegek és vezetőinek kapcsolatát helyesen, belső törvényszerűséggel oldja meg. Ernst Thälmann nem elszigetelt jelensége korának, hanem valóban osztályának harcra elszánt hűséges fia, akit a munkásosztály nevel és emel az események folyamán vezetővé. Az imperialista' háborút, a kizsákmányolást és a tőkés rendszer igazságtalanságait megismerő Thälmannt az eszme és a párthoz való hűség teszi élesszemű, a helyzet fordulatait gyorsan felismerő kép-G^rnst £3Uálmann, osztályának fia A demokratikus Németország filmművészetének új nagysikerű alkotása zett forradalmárrá, bölcs és bátor vezetővé. A francia front jeleneteitől a hamburgi sztrájkig minden esemény, minden forradalmi megmozdulás formálja és érleli jellemét a pillanatig, amíg igazi forradalmárrá és osztálya vezetőjévé válik. Thälmann 1918-ban leveti a rákényszerített egyenruhát, s leteszi a fegyvert, hogy újabb, hatalmasabb és igazságosabb fegyverhez nyúljon, a marxizmusleninizmus tanításaihoz és katonává váljon ismét ezúttal a legigazibb ügy, akommunista párt katonájává • A Nagy Októberi Forradalom győzelmének hírei eljutnak a nyugati front katonáihoz. A dolgozó nép megelégelte a vérontást, Kielben fellázadnak a császári flotta matrózai, a lövészárkok szürkeruhás katonái hazaözönlenek és a berlini császári palota erkélyéről Liebknecht beszél a néphez. Ezekkel a jelenetekkel kezdődik a német munkásság harcainak filméposza. Megalakul a Németországi Kommunista Párt, ám a jobboldali szociáldemokrácia átpártol a tőke oldalára, elárulja a forradalmat és a munkásosztálynak el kell szenvednie az első nagy vereséget: ellenforradalmi banditák rátörnek Liebknechtre, Rosa Luxemburgra és meggyilkolják őket. Megrendítő képekben mutatja a film a munkásság haraggal teli gyászát vezérei meggyilkolása után, majd a reakció újabb támadását és a dolgozóknak fi Kapp-pucscsot követő nagyszerű összefogását. Gyilkos banditák, sisakjukon a horogkereszttel indulnak Hamburg felé, hogy megszállják az ország egyik ütőerét. A hamburgi munkástanács ülésén a jobboldali szociáldemokraták elvetik az ellenállás gondolatát, de a munkások a kommunisták és Thälmann szavára a harc mellett döntenek. Berlinben is, — ahol Ebért, a szociáldemokrata elnök a munkásokra lövet, — izzóvá, forradalmivá válik a hangulat. Az inflációszülte éhínség és nyomor egyetlen ellenszere, a munkásság forradalmi frontja. A kommunista párt, amelyhez a független német szociáldemokrata párt egyszerű tagjainak többsége csatlakozik, erős tömegpárttá, a forradalmi mozgalom egyedüli hivatott vezetőjévé nő. > 1923-ban csap a legmagasabbra a forradalmi lendület. Szászországban és Thűnngiában a munkásosztály rohamra indul, hogy megszerezze a hatalmat A rohamnak azonban meg kell torpannia, opportunisták furakodtak a pártba és árulásuk meghozza a Reichswehr győzelmét. A két tartományban megkezdődnek a megtorlások, embertelen munkásgyilkosságbk. A forradalmi harcok viharában Hamburg tart ki a legtovább. Itt Thälmann ál] a felkelők élén, de elszigetelten, segélytől megfosztva, ennek a harcnak is el kell buknia. Egy nagy győzelmet mégis arat a munkásosztály: szolidaritása megmenti a hóhér bárdja elől a felkelés egyik halálraítélt vezetőjét. Ezekkel a jelenetekkel és a befejező képekkel a film hatásosan érzékeltetni tudja, hogy sem Hamburgban, sem másutt a forradalom harci lángja nem alszik ki végképpen. A népet terrorral meg lehet fenyegetni, de forradalmi akaratát, a szabadság lángját nem lehet elfojtani. Mint a drámában és époszban, a filmművészetben is az ember, az emberi jellem az eszme hordozója. Kurt Mäetzignek, a film rendezőjének nem sikerült volna az eszmei mondanivaló tiszta érzékeltetése, ha arcélnélküli tömeggel fejezi ki a munkásosztály forradalmi lendületét és vezető szerepét. Mäetzig a tömeget aktív szereplővé teszi, egy egész sor kitűnő figurát ragad ki belőle, akik a film folyamán nőnek és érnek. Munkája így nemcsak Thälmann alakjának élvonalba állítására szorítkozott. Embereket mutat, akik az élet súlyos helyzeteiben hőssé válnak. Csak egyetlen példát említek annak illusztrálására, hogyan sikerül a filmnek fejlődésében bemutatnia hőseit- Anna Harms, a fiatal gyári munkásnő tudja, hol a helye és bátran kapaszkodik a gyár tetőzetre, hogy a szirénát megszólaltatva megadja a sztrájk jelét. De még nem érett arra, hogy öntudatosan részt vehessen a politikai harcokban. — Micsoda nagyot cselekedhetnék? — kérdezi kételkedve Thälmann feleségétol. — Mindenkinek velünk kell harcolnia, — feleli az asszony. — Mindenki a maga helyén és valamennyien az igaz ügyért Anna kísérletet tesz, hogy a Kapp-puccsisták elleni harcban fegyvert ragadjon, de az aggódó Fietes megakadályozza eboen. A hamburgi felkelés idején a két fiatal ismét találkozik és ekkor a gyári munkáslány, akit Thälmann méltónak tartott arra. hogy segélythívó kéréssel Drezdába küldjön, már méltó arra, hogy a vezető elé álljon. — Thälmann elvtárs... a pártba akarok lépni. Mäetzignak sikerül elhitetni velünk a lány vágyának őszinteségét, megéltük fejlődésének állomásait, ismerjük elhatározásának rúgóit, a végső jelenet ezért hat oly meggyőzően és felemelően. A hősök erkölcsi arculata — itt ismét nem a mindig előtérben álló Thälmannt idézem — igen meggyőzően alakul ki belső harcok, konfliktusok árán. Egy jelenetre utalok csak, amely legművészibb megnyilatkozása a film szocialista etikájának. A hamburgi sztrájk letörése után az elfogott és a börtön templomába zárt munkások éhségsztrájkba fognak. Peter Brinkmann, a legfiatalabb köztük, az éhségsztrájk hatodig napján már nem tud ellenállni a kísértésnek és amikor a levest és hústosztó őrök bejönnek, a többiek szemrehányó, néma tekintete alatt odasomfordál az ételt gúnyosan kínálókhoz. Roppant harc dul lelkében, ott vannak körülötte a sorstársak, akiket gyengeségében elárulni indul — de győz az együttérzés, a magasabb erkölcs: éhséngkínján felülkerekedve belerúg a leveseskatlanba. Igy győznek a sztrájkolok, így mentik meg a vesztőhely elől társukat. Utaltam már arra, hogyan fogadja a munkástömeg Liebknecht meggyilkolásának hírét. Mäetzig ezt a hatást a legfilmszerűbben mutatja: arcokat, szemeket, gesztusokat fényképez. És amikor aztán Thälmann harcra hív, kétszeresen értjük a bosszúvágytól fűtött tömeg harci elszántságát és akaratát. De kitűnően ábrázolja a füm a negatív alakokat, a puccsista tiszteket, a jobboldali szociáldemokrata árulókat, a forradalmi tettektől visszariadó gyáva lapszerkesztőt, vagy az infláció patkányait, a tőkések és spekulánsok siserehadát is. • Feledhetetlen szovjet filmalkotásokra — Lenin Októberben, A puskás ember, A -viborgi városrész — emlékeztet a DEFA új^ filmje. Kitűnően él a, szocialista realizmus eszközeivel, mondanivalója mindvégig nevelően pártos, de nem mentes a hibákt'i. Mélyen hatol i«wan a némot munkásosztály életébe és megpróbálja a dolgozók legjobbjait nemcsak mint harcosokat bemutatni, hanem mint férjeket, családapákat, szeretőket is. Ánna Harms és Fiete Jansen esetében ez kitűnően sikerül, Thälmann esetében azonban a film ezzel a magánélettel adósunk marad. Mutat ufvan néhány szép jelenetet a főhős magánéletéből is, de ezek szokványosak. Ha talán a film kihangsúlyozta volna, hogy egy forradalmárnak nem lehet magánélete és ha ezen a vonalon jobban elmélyült volns, nem lenne ez a hiányérzésünk. Günther Simon Thälmann szerepében kiváló teljesítményt nyújt, hatásosan érzékelteti a német munkásvezér fedhetetlen jellemét, bátorságát és nagy emberségességét. A szövegkönyv a legtöbbször mint agitátort, szónokot szerepelteti, aki a német párttörténelemben ellenőrizhető és ismert szöveget mond. Ez könnyen a szerep elszürküléséhez vezethetett volna. Günther Simonnak azonban sikerült a forradalmi pátosz hangját megütnie és így eleven, hiteles N alakká válik előttünk a nép nagy fia. A film Thälmann életének csak egyik szakaszát mutatja be: elindulását és a vezetővé érését. Ennek az első résznek mesteri megoldása, a német munkásosztály kezdeti harcainak művészi bemutatása felkelti érdeklődésünket a készülő másik rész iránt, amely hivatva lesz Thälmannt már mint osztályának vezetőjét, a tetteivel és példaadásával halhatatlanná vált hőst, korunk egyik legnagvobb alakját bemutatnia. Egri Viktor. táborokba hajszolt egykori politikai foglyok mind jó bajtársak. A Gestapo vagy a rendőrség embereivel szemben viselkedj rendkívül tartózkodóan, mert napirenden vannak a besúgások. " Politikai kérdésekben tanúsítsd a 'egnagyobb tartózkodást, mert mai politikai állásfoglalásod előzetes felülvizsgálása bizonyára már folyamatban van, anélkül, hogy észrevetted volna. Nézz hát merészen az október elébe! Légy bátor, ne csüggedj! Higyjél rendületlenül nagy ügyünkben. És ha egészséggel, egyenesen és mindenekelőtt jellemed szilárdságával legyőzöd az életed útján reád váró megpróbáltatásokat, úgy veled együtt hiszem, hogy elkövetkezik az idő, amikor a népek szocialista tavasza téged is kiszabadít és megment a végtelennek tűnő szenvedések idejének' kínjaitól. A világraszóló nagy események között a 'jelenlegi politikai légkör izzásában és a dolgozó emberiség életének áramában áll az én sorsom is. De hány derék szocialista bajtársunk van. akik szabadon éinek és úgy teljesítik forradalmi feladataikat, de akiket szüntelenül és közvetlenül ugyanez a veszély fenyeget. Ma, holnap, vagy holnapután, ha tettenérik őket forradalmi tevékenységükben, könyörtelenül lesújtanak jeájuk. Mert iszonyatosak és kegyetlenek az áldozatok, amelyekkel telve vannak a forraóalom történetének lapjai. Ez nemcsak ránk érvényes, hanem másokra is. De miért? Mi célból? Minek az érdekében? Ez a kérdés tölti el ma a kemény és könyörtelen harcban álló embermilliókat. A történelem felvetette sarkalatos kérdés ez, amely — így vagy amúgy — ma az egész dolgozó emberiséget érinti. Ennek a történelmi kérdésnek a horizontján áll az én kérdésem is. Mint tengerész jártam Angliában és Amerikában, megfordultam Európa majdnem minden fontosabb fővárosában és a világ más vidékein is, így gyarapítottam életismeretemet és gyűjtöttem élettapasztalataimat. A Kommunista Internacionálé sok értekezletén és nemzetközi konferenciáján, amelyeken részt vettem, közvetlen kapcsolatba kerültem az egész földgolyó szinte valamennyi nemzetének képviselőivel. Alkalmam nyílott rá, hogy tanulmányozzam és tüzetesen megismerjem a világ legkülönbözőbb nemzeteinek erkölcseit és szokásait, nyelvét, magatartását és természetét, politikai, társadalmi és forradalmi életét. A magam életének gazdag tapasztalataiból ismerem a német munkások, alkalmazottak és hivatalnokok, kiskereskedők és iparosok, dolgozó parasztok, valamint az értelmiség életét és életviszonyait. Huszonkét éven át dolgoztam a legkülönfélébb foglalkozásokban. A mártírsors, amelyet a huszadik században vállaltam, a szocializmus fennkölt eszményeiért, nem áll magában és elszigetelten a német néptől, sok-sok névtelen rabtársam osztja meg velem (közéjük tartozol te is drága elvtársam) és visszhangra talál azoknak a millióknak eleven, hatalmas mozgalmában, amely a szocialista Szovjetunió egész népét összefogja és lelkesíti, és amely a világ számos részében terjed eszmeileg és szervezetileg egyaránt. Jövendő sorsom csakis ennek a valóságnak a szemszögéből ítélhető meg, szoros összefüggésben a jelenlegi háborús események politikai és katonai fejlődésével, amellyel majd később külön foglalkozom. Senki sem mondhatja meg előre, mi történik velem holnap, vagy holnapután, esetleg, hogy mi történhetik. Nem tudhatom, nem érnek e — mint már annyiszor t múltban — új nehézségek és új szenvedések. Megengedik talán, hogy minden további nélkül visszatérjek börtönbeli számkivetettségemből a szabad életbe? Nem! Önként. semmi esetre sem. Sőt fennáll még annak valószínűsége is, hogy bármennyire iszonyatosnak és könyörtelennek tűnik, hogy a Szovjet Hadsereg előnyomulása és a hadihelyzet általános kedvezőtlen alakulása következtében a nemzeti szocialista rendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy Thälmann személyét sakk-mattá tegye. A hitlerista rendszer adott helyzetben nem riad vissza attól, hogy Thälmannt idejében eltávolítsa, vagy egyszersmindenkorra megszabaduljon tőle. Csupán a történelmileg szükségszerű önsegély hozhat itt más megoldást és olyan döntést, amely a forradalmi mozgalom hasznára lenne. *** Két harcos — két sors, két börtönélet, két szenvedésekkel teli út — és mégis összhangzóak a gondolataik, a célkitűzéseik — mindkét ember egyaránt hű a szocializmus gondolatához. Vitathatatlan tény, hogy a börtönben együttesen eltöltött élet kölcsönös kapcsolatokat teremt az emberek között. Az együvétartozás érzése megvolt és az az egyöntetűség, amely a gondolatokban — bár csupán levelek útján — kölcsönösen megnyivánult. ezt az érzést még jobban elmélyítette és megerősítette. Bármerre is vezessen a jövőben életed útja, tetteid és magatartásod csírái ott vannak már jellemedben. Hisz mi ketten egymás arcába, szívébe, sőt jellemébe néztünk anélkül, hogy személyesen ismernénk egymást. Goethe írja a „Torquato Tasso"-ban: ..A tehetség csendben formálódik, a ' jellem a világ zajában." A „Wilhelm mester tanoncévei"-ber pedig ez áll: „Az ember élete — az ember jelleme." Ezt a szót általában így is értelmezzük: a jellemes ember olyan ember, aki keresztülment már valamin, az események megtanították valamire, szilárd mag rejlik benne, amelyben bízhatunk. A „személyiség" szó a „személy" szóból származik. Az ember lenyeges tartozékát fejezzük ki vele, amely több mint pusztán külső forma. A személyiség még ma is olyan embert jelent, akiből nagyság, erő sugárzik. „A személyiség" szó néha a jellemet és a szellemi tulajdonságok összeségét jelenti. A „személyiség" kifejezést kell használnunk tehát akkor, ha olyan embert akarunk jellemezni, aki felülemelkedik az átlagon és minden erejét a nep szolgálatába állítja. A jellem e zárt egysége a haladó személyiség ismérve, mert a személyiség értéke és nagysága jellemétől függ. Mi az ilyen személyiség jellemének legfőbb vonása? Az, hogy minden pillanatban kész egész egyéniségét az eszméért feláldozni. A mi kemény életünk egész embereket követel. Neked, nekem, minden bajtársunknak, akik velünk együtt harcolnak nagy ügyünkért, szilárdaknak, küzdőképeseknek kell lennünk és hinnünk kell a jövőben. Mert csak az lehet a forradalom katonája, aki törhetetlen hűséggel viseltetik ügye iránt, ezt a hűséget életében és halálában megőrzi és bizonyságot tesz föltétlen megbízhatóságáról, bizalmáról, harci bátorságáról és elszántságáról minden körülmények között. A láng, amely körülöleli, hevíti szívünket, eltölti leikünket, szövétnekként kísér bennünket életünk csatamezejen. Hűséggel és szilárdsággal, erős jellemmel és a győzelembe vetett hittel — csakis így lehetünk sorsunk uraivá, teljesíthetjük for, radalmi feladatunkat, történelmi nagy küldetésünket, amelyet reánk bíztak és csakis így juthatunk el az igazi szocializmus végső győzelméhez. Forradalmi üdvözlettel hűséges szocialista harcostársad és sorsodban osztozó rendíthetetlen elvtársad. 1944. január.