Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)
1954-07-14 / 170. szám, szerda
1954 július 14 UISZO PÁRTÉLET Hogyan bizfosífotfuk az19§3/54-es pá r f oldató só év befejezéséhez kiadott irányelvek megvalósítását Mint általában egy-egy akció lebonyolítása előtt, most, a pártoktatási év befejezésére kiadott irányelvek nyilvánosságra hozatala után is kitűztük a célt, amit az idei pártoktatási év valamennyi / formájában az évzáró beszélgetések megtartásával és a pártoktatási év kiértékelésével el akartunk érni. Kitüztük tehát a célt: értékelni az ötödik pártoktatási év valamennyi hallgatóját, azt, hogyan fejlődtek ideológiailag, mit tanultak a pártoktatási évben és az ott szerzett tudásukat hogyan érvényesítik a gyakorlati életben, a munkahelyükön, mindennapi életükben, a dolgozókkal való kapcsolataik során. A kitűzött célnak megfelelően összeállítottuk az ötödik pártoktatási év értékelése és befejezése menetének térvét, amit a járási pártiroda is jóváhagyott. Először a népnevelő.vezetők szemináriumát tartottuk meg, akik aztán a körzeti népnevelök számára tartottak szemináriumi iskolázást. Itt főleg Košíková elvtársnő körét kell kiemelnünk; e kör népnevelői a szemináriumon valamenynyien megjelentek. Ezzel szemben Kučerák elvtárs körében a népnevelőknek csak 60 százaléka vett részt az iskolázáson. Ezért a szeminárium vezetője mindazokat a népnevelőket, akik az iskolázáson nem jelentek meg, meglátogatta és személyesen kioktatta az évzáró beszélgetések és az értékelés lefolyásának módjáról. Ily módon minden népnevelő megkapta a szükséges irányelveket. A járási esti iskolai vizsgák megtartásának biztosítására összeültek az e célra jóváhagyott bizottságok, hogy megvitassák a vizsgák lebonyolításának módját. Kérdéseket dolgoztak ki a hallgatók számára és megvitatták, hogyan irányítsák a munkát, hogy a vizsgák valóban elvtársias légkörben, minden iskolamesteri jellegtől mentesen folyjanak le. Az^ egyéni tanulás értékelésének biztosítására a járási pártbizottság a járási elméleti tanácsadóval szemináriumot tartott, amelyre a konzultánsokat, és a tanszékvezetőket küldte ki. E szemináriumon öt elvtárs vett részt. Bátran elmondhatjuk, hogy az ötödik pártoktatási év befejezését jól előkészítettük. A járási pártiroda az előkészülettel rendszeresen foglalkozott és megtette a szükséges intézkedéseket mind az előkészület, mind az értékelés lefolyásának biztosítására. A járási pártiroda határozata alapján a pártalapszervezetek elnökeinek, az instruktoroknak és az előadóknak aktíva értekezletén részletesen átvették a pártoktatási év befejezéséhez kiadott irányelveket. Mit eredményezett ez az előkészítés? Általában véve az eddigi eredmények jóknak mondhatók. A járási pártiroda az előkészületek után azonban már nem ellenőrizte eléggé következetesen a pártalapszervezetekben megtartott évzáró beszélgetéseket. Habár mind a népnevelők, mind a pártalapszervezetek elnökei részletesen megismerkedtek a pártoktatási év értékelésének módszereivel, nem minden népnevelő tudatosította kellőképpen az évzáró beszélgetések jelentőségét. Ott, ahol a népnevelők az év folyamán lelkiismeretesen készültek fel az előadásokra és vezették a szemináriumokat és ahol az alapszervezet állandóan ellenőrizte a pártoktatási év folyamatát, ott az ismétlő beszélgetések is értékesek voltak. Így pl. Jókán, Récén, az állami erdők üzemi pártszervezetében, ahol a hallgatók a „kapitalista és szocialista bank közti különbség" tárgykörű téma iránt tanúsították a legnagyobb érdeklődést. Ahol a népnevelök és az alapszervezet nem fordítottak kellő . figyelmet a pártoktatási évre, ott az évzáró beszélgeté. seket sem tartották meg elég lelkiismeretesen és kellő komolysággal. Így volt ez pl. Hrubä-Boršán és a szenei járási ipari kombináton. A pártoktatási év befejezése második szakaszának kezdete előtt a népnevelők járási aktívaértekezlete jő eredményeket hozott. A tapasztalatcsere azt mutatta, hogy sok népnevelő komoly hibát követett el azzal, hogy felületesen vezette le a vitát, vagy nem készült fel eléggé, s így a vita jellege felületes, formális volt. Így volt ez Csatajon, Magyar-Gurabon. A népnevelők aktívaértekezlete másrészt annyiban teljesítette feladatát, hogy közülük sokan tudomásul vették, hogy a hallgatók tanulmányi eredményeinek értékelését a pártoktatási év egyes fokozataiban az évzáró beszélgetések helyes levezetése nélkül nem lehet elvégezni. A népnevelők ígéretet tetteit, hogy hibájukat jóváteszik, mégpedig úgy, hogy évzáró pótbeszélgetést tartanak. Az elméleti munka terén jobb eredményeket értek el a járási esti iskolában. E vizsgák bebizonyítot. ták, hogy a pártoktatási év hallgatói szereztek bizonýosfokú tudást, főként az egyéni tanulással, s tudásukat a gyakorlatban is érvénye-' síteni tudják, és helyesen rámutattak arra, hogy az egyes kérdésekből a párt gyakorlati munkájában a na. pi feladatok teljesítésével kapcsolatban mily tanulságok vannak. A vizsgák lefolyásának, valamint a kollektíva és az egyének értékelésének hiányossága az volt, hogy a já. rási esti iskola egyes hallgatói, mint pl. Varga Tibor és Simek Rudolf elvtárs az állami gazdaságból az évzáró vizsgán többszöri felhívás ellenére sem jelentek meg. Sikerként kell kiemelnünk azt a körülményt, hogy a járási esti iskola hallgatói helyesen értékelték az egyes előadások színvonalát s magukat az előadókat is, akiknek nagyrésze jól végezte feladatát. Különösen azok tartottak jó előadást, akik az anyagot még az előadás előtt megvitatták az előadói karban. Legjobbnak az egyéni tanulók csoportjának évzáró beszélgetését értékelhetjük. E csoportok rendszeresen összejöttek. Az első gyűléseken megvitatták a tananyagot, a tanterv teljesitését és azokat a kérdéseket, amelyekről vitát indítanak. A második gyűlésen minden egyes kérdést ktilön.külön megtárgyalta!?. Élénk vita kerekedett különösen a párt felépítését, a dialektikus és történelmi materializmust és a politikai gazdaságtant tanulmányozó csoportban. A nemzetközi kapcsolatok tanulmányozásával foglalkozó csoportban azonban nagy hiányosságok voltak. Ivančik elvtárs konzultáns, aki egyébként későn vette át ezt a funkcióját, nem tett eleget feladatának, és a hallgatók ezzel úgy éltek vissza, hogy az évzáró beszélgetésen meg sem jelentek, s így az mindmáig elmaradt. A konzultánsok értékelésénél a hiba az volt, hogy az elvtársak sikeresnek értékelték a konzultánsok munkáját, bár ezek maguk is beis. merték, hogy munkájuk nem volt olyan, mint kellett volna, mert nem fordítottak kellő figyelmet az egyénileg tanulókra és a konzultációk felületesek voltak. Az ötödik pártoktatási év értékelésének pozitív oldala abban is áll, hogy bátran elmondhatjuk a népnevelőkről, az előadókról, valamint a járási esti iskola, az alapfokú körök és az SzKP történetét tanulmányozó körök hallgatóiról, hogy teljes mértékben bekapcsolódtak a választások előtti és a választási kampányba, amely munkájuk jó eredménnyel járt. A kommunisták és pártonkívüliek, akik aktívan részt vettek a választások győzelméért folytatott harcban, bebizonyították, hogy tudják: magunknak dolgozunk, a békéért, a szocializ. musért, a népi demokratikus rendszer megszilárdításáért Kubica Borisz, a szenei járási elméleti tanácsadó vezetője. Az egyénileg tanulók tapasztalataiból Á Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalatai alapján a pártoktatásban nálunk is az egyéni tanulás lett a továbbképzés fő módszere. Az egyéni tanulás lehetővé teszi, hogy a tanulók alaposan átvegyék az anyagot, megértsék és megtanulják azt. Tudásuknak aztán a gyakorlati életben veszik hasznát. Meg tudják különböztetni a lényeget a mellékestől Elméleti tudásukat gyakorlati tapasztalatokkal egészítik ki. E tényeket figyelembevéve a bratislavai • kerület pártbizottsága a pártoktatási év elején elhatározta, hogy az egyénileg tanulóknak, elsősorban a járási vezetőtitkároknak, hathatós segítséget nyújt. Minden járási vezetőtitür.ár mellé konzultánst ntveztek ki. A konzultánsok feladgtír, hogy a tanulásban segítsék a titkárokat, főleg az irodalmi anyag kiválasztásánál. A konzultánsok' további feladata az volt, hogy segítsék kidolgozni a tanterveket, mert ezek nélkül nem lehet rendszeresen tanulni. A terv elősegíti a tanulást, mely így ellenőrizhető is. A járási titkárok közül Faraga elvtárs Nagymegyerről és Hránek elvtárs Malackáról a -pártmunka kérdéseit tanulmányozták. Hránek elvtárs kezdetben elhanyagolta a tanulást, de később pótolta a mulasztást. Később az anyagról jegyzeteket is készített. Természetesen ez a munka nagy fáradságába került. Sokszor a késő éjjeli órákban is tanult. Egyúttal szépirodalmat is olvasott. Ez nagy segítségére volt, jobban megértette az átvett anyagot. Faraga elvtársnak kb. 650 oldalnyi pártirodalmat kellett áttanulmányoznia. Öt, tárgykörrel foglalkozott. A tárgykörökhöz kikereste a szükséges irodalmi anyagot. A tanterv összeállítása helyes volt és segítségére volt mindennapi munkájában, a pártmunkában. E tervnek azonban volt egy hibája is, nem vette figyelembe a járás sajátosságait, azt, hogy a nagymegyeri járás mezőgazdasági jellegű. E hiányosságot Hránek elvtárs is érezte. A tantervekbe — mondották a titkárok — a földműves politikából kevés anyag került, főleg a mezőgazdaság szocializálásának kérdéseiből. E hiányosságra azonban csak a pártoktatás közben jöttek rá, úgyhogy a tervben lényeges változtatást már nem végezhettek. A hiányosságok mellett is megmutatkozott, hogy a kerületi pártbizottság helyesen határozott. A szerzett tudás segítségével sikerült eitávolítania azokat a hiányosságokat, amelyek a pártoktatási év folyamán a pártmunkában előfordultak. Rá kell mutatni Faraga elvtárs jó tanulási módszerére. Tanulás közben mindig ceruza volt a kezében. Kikereste a lényeget, azt aláhúzta és rövid jegyreteket írt a lapszélre. Csak azután fogott hozzá a jegyzetek elkészítéséhez. Munkájában az áttanulmányozott irodalom oldalszámait is feltüntette. A jegyzeteket saját elgondolásai alapján készítette. E jegyzetek sokat segítettek Faraga elvtársnak. Az újságba is több cikket írt. Hránek elvtárs is több cikket írt a Pravdába és a járási földművesújságba. Az egyéni tanulás nemcsak abban segítette Őket, hogy cikkeket írtak az újságba, hanem előadásaik elkészítésében is. Hránek és Faraga elvtárs több előadást tartett a járási esti iskolán. Faraga elvtárs ezenkivül a Szlovákiai Központi Pártiskolán is tartott előadást. Ezek az eredmények mutatják, hogy az egyéni tanulás módszerét el lehet sajátítani. Ehhez kitartó munka, jó vezető és sok szorgalom kell. Szigeti József, a kerületi pártbizottság előadója. A sókszelőceiek szorgalmas munkával harcolnak a X. kongresszus irányelveinek megvalósításáért Autóbuszunk kifutva a vágtornóci vasútállomásról s maga mögött hagyva az országút két oldalán elhúzódó házakat, nyílegyenes országúton fut tovább Sókszelőce irányában. Pillanatok alatt húz el az érésbe hajló gabonatáblák mellett. Egy tekintet csak az ablakon keresztül, máris más kép következik. Az országút baloldalán elterülő kertészet mellett haladunk el, s alighogy szemünk átsiklik rajta, már hatalmas cukorrépatábla tűnik fel. Autóbuszunk közben lelassít a néhány házból álló település mellett, majd zökkenve megáll. Hátam mögött az egyik női utas, kitekintve az ablakon, ilyen megjegyzést tesz szomszédjának: nézd ezt a cukorrépát, milyen apró és milyen sárga! Hogyan dolgoznak a tornóciak? A mellette ülő férfi rábólint és csak ennyit válaszol: bizony nem mindenki töri magát úgy, mint mi, de az eredmény sem lesz olyan, mint nálunk. Közben autóbuszunk tovaindul s alig haladunk két kilométert, megint megszólal az előbbi női hang. — Ez már a miénk — mutat ki az ablakon. Látod, mennyivel szebb, mennyivel zöldebb, mint az övék. Akaratlanul is a jelzett irányba tekintek s látom, hogy gyönyörű, zöld cukorrépa az, amit szomszédjának mutat. Észreveszem, hogy itt egészen más a határ. Mintha átfestették volna. Közel két méter magas, dúskalászú rozsok, aranysárgába hulló búza, majd embermagasságú üdezöld kukoricatáblák váltogatják egymást. A sókszelőcei határban haladunk. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem a magyarázó asszonytól, mi a titka annak, hogy egyforma minőségű földben ilyen szépek az ő veteményeik és olyan gyengék a tornóciaké. Kérdésemre készséggel válaszol: ^Idejében végezzük a munkánkat és iparkodunk". Ezt nagy büszkeséggel mondja. Egészen bizonyos, hogy ő is kivette részét a munkából. Mintha csak eltalálta volna gondolataimat — kérdést sem várva tovább beszél. — Mi már az összes növényápolási munkákat elvégeztük. Nekem trafikom van s mégis 3.5 hektár kukoricát kapáltunk be a lányommal. Szívesen elbeszélgettem volna még vele, de autóbuszunk célhoz ért. Hóna alá szedve csomagjait, kilép az országútra s még pár lépésről visszaszól. — Aztán jót írjon ám rólunk, mert megérdemeljük. Igaza volt. Akik úgy dolgoznak, mint ők, megérdemlik, hogy az újság megemlékezzék róluk. A szövetkezet irodájában megerősítették mindazt, amit tőle hallottam. Estefelé jár az idő s így az agronómuson és a vezetőkön kívül több munkással is beszélgethettem. Mindegyik arcáról akaraterő sugárzott s mindegyikük egy mondatot ismételt: meg kell nyerni a párosversenyt és meg kell valósítani a X. pártkongresszus irányelveit. Elmondották, hogy a farkasdiakkal versenyeznek és az első értékeléstől kezdve ők vezetnek. Nehezen indult el ez a párosverseny. A két szövetkezet vezetősége többször is találkozott, míg végül a tagsággal megbeszélve a verseny, pontokat, versenyre hívták egymást. A versenypontok legfontosabbjai a hektárhozamok növelése, a munkák idejében való és' jóminőségű elvégzése, a tervezett állatállomány beszerzése és hasznosságának emelése. Kölcsönösen felkeresik egymást, hogy tapasztalataikat kicseréljék és a munkaversenyt kiértékeljék. A vezetőség és a.tagság közötti megértés, továbbá a csoportok és egyének között folyó szocialista munkaverseny eredményezte, hogy a sókszelőceiek vezetnek a versenyben. Ők az elsők az egész vágsellyei járásban. így folyik a harc a magas hektárhozamokért. Soksok egyéni és kollektív kötelezettségvállalás született, melyek célja, hogy erősítsék a szövetkezetet, megteremtsék a szocialista falut s a boldog életet az ifjú nemzedéknek. Kilenc mezei csoport dolgozik a földeken. Mindannyian odaadóan végzik munkájukat. Legkiválóbb az összesek közül * Lencsés Lajos csoportja, mely minden munkát elsőnek végzett el. Elsőnek takarította be a másodkaszálást is. — Olyan tagok vannak e csoportban, hogy öröm velük dolgozni — mondja a csoportvezető. — ar idősebbek is kiveszik részüket a munkából. A 70 éves Borza József is ebben a csoportban dolgozik és munkájában sok fiatalt felülmúl. Reggel négy órakor már a határt járja, kapával a vállán. Fáradságról sohasem panaszkodik, pedig ugyancsak későn kerül az ágyba. Munkájában pontos, mint az óramutató. A fiatalokat is lelkiismeretesen tanítja, mert így tanulta ezt még apjától. Két hektár cukorrépát egyelt ki az idén egymaga. A többi csoport is a nyomukban van. Balázs János és ifj. Borza József csoportja csaknem egyidőben végeztek Lencsésékkel. Ha az ember Sókszelőcén jár, már a hajnali derengésben láthatja a kivonuló munkásokat. A munka láza fűti valamennyit. Most, hogy végeztek a takarmánybetakarítással, lázasan készülnek az aratásra. Terveznek, i számolnak s azon törik fejüket, ho. gyan végezhetnék az aratást minél gyorsabban és minél kevesebb veszteséggel. Egyenlően osztották fel a lovasfogatokat és az aratógépeket a csoportok között. Tizenhét kévekötő, egy 4-es és egy 6-os kombájn áll a csoportok rendelkezésére. A tervet a legapróbb részletekig kidolgozták. Van még egy külön munkacsoportjuk is, amely a krumpli szedését és a másodnövények vetését végzi. Ez ideig 20 hektár csalamádét vetettek el az őszi keverékek helyébe és 25 hektár krumpli kiszedése után muhart és csalamádét vetnek. A kongresszus irányelveinek megvalósítása céljából a tagok egész sor új módszert vezettek be. Az anyakocákat a hideg betonólakból az újonnan átalakított birkaakolba helyezték át. A Vág mellett jó levegőn egészséges malacokat' választanak el. Azóta a szaporulat; is jóval magasabb. Az istállókat modernizálták, a munkát gépesítették, s bevezetik a borjúk ridegnevelését is. Legjobb tudásukkal harcolnak a termelés fokozásáért és a szövetkezet megszilárdításáért.A mult napokban taggyűléseri tárgyalták meg a X. kongresszus irányelveit. A jelenlévők figyelmesen hallgatták a beszámolót és már előre terveztek, hogy miképpen fogják az irányelveket megvalósítani. Habár már idáig is vállvetve harcoltak a közös ügyért, most úiabb határozatot hoztak. Első feladatuk lesz emelni az állatállományt és annak hasznosságát* A rosszul tejelő öreg teheneket, s a gyengén ellő anyakocákat kicserélik. Az állatgondozók fokozott; figyelemmel végzik munkájukat. Figyelik az állatok szokásait és ha valamelyiknél betegséget észlelnek, azonnal gyógykezelik. Az állatállomány növelésével arányban növelik a takarmány ve-> tését is. A hektárhozamokat sziri-; tén növelik. A sok évi tapasztalai tok alapján úgy döntöttek, hogy; összes gabonájukat kereszt- és sűrűsorosan vetik eL Olyan mun-. kaláz fűti a tagságot, hogy nem fér kétség hozzá: a sókszelőceiek valóra váltják a kongresszus irány., elveit. Halász Ambrus á