Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-09 / 166. szám, péntek

1954. július 9. UISZ0 5 BORNÉLKÜLNEHÉZ Kacsó Jánosékhoz vendég érkezett, de egészen váratlanul. Izgatottan sürög-forog az egész háznép, hogy fogadhassák. Ha már itt van, meg ne szólja őket. A sülő hús felséges illata ingerlően száll a levegőben. Az ecetes torma szúrós szaga meg olyan, mint az elnehezült szívből kibugygyanó, jóleső káromkodás. — Hát mi szél hozott? — kérdi a gazda, miután a leplezettebben puhatolódzó „mi újság"-ra nem kapót érdemes választ. Nyugtalan a vendége miatt. Szerinte csak kérni szeret az ilyen váratlan látogátó, adni meg soha. De Koncz Zolit sem lekvárból gyúrták. Titokzatoskodik. Kérni ugyan nem akar semmit, mégis óvatos. Hátha nem szívesen látják s kiteszik a szűrét? Rejtelmesen hunyorog s foghegyről veti oda a kiváncsiskodásra: — Mi szél hozott? ... Hát kocsin jöttem! Az ilyen válasz azonban csak annyi, mint a fázós gebén a szitává lyukgatott pokróc. Kacsónak viszont nem szabad elfelejtenie, hogy ő a házigazda. Tölt hát a kancsóból s kocint: — Öblítsd le az út porát, pajtás! Közben a nyelvére simul még egy mellékgondolat is: „Üssön meg a ménkű!" De nem mondja ki, csak magában incselkedik vele. A vendégét ellenben csaknem kinézi a házából. Félig-meddig már a szoba berendezése is olyan, hogy az önérzetesebb ember nem maradhat itt sokáig. Az ajtóval átellenben a falon, áz aranyrámás tükör alatt olcsó, vásári falvédő díszeleg s rajta e felirat: „Istenn hoszta!" Az „Istenn"-t ugyan formailag már régen hatályon kívül helyezte Kacsó, mert tintaceruzával erősen keresztülhúzta. Úgy szerénykedik itt a ceruzavonással összeházasítva, mint egy átmeneti megoldás a mult és a jelen között. És bizony fondorlatos dolog ez. Kacsó szabadgondolkozá- | sú felettesei azt gondolhatják a falvédő láttára: „Ha ott van is, de át van húzva!" Az alantasok közül pedig így is vélekedhetnek egyesek: „Ha át is van húzva, de ott van!" Akinek meg mindenképpen az a szándéka, hogy itt vendégeskedjen, az vessen magára. Hisz a falvédőnek párja is akad a szobában, és nyíltan hirdeti: „Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég!" Kacsó viszont arról is gondoskodik, hogy az ajtón belépő halandó a háromnapos határidőt ne vegye komolyan. — Nálam egy pillanat egy egész napot jelent, olyan drága az időm! — dörgöli oda Konczhoz. Még szerencse, hogy a „Tesék a kefe"-címkéjű kefetartóból kikandikáló, szétrágott pipaszárak és szutykos harisnyák kicsikarják a mosolyt a legmorcosabb látogatóból is. Koncz szájából már-már kifeléágaskodik a finomra csiszolt, csípős szó. De uralkodik magán. Ahelyett, hogy a házigazda fejéhez vágná, csak savanykásan nevet. A másik azonban nem marad békén. Kínos párbeszédet kezdeményez: — Rossz utad volt? — Kitűnő! — Csak esőt ne kapjunk ... — Derült az idő. — Vihar lesz délután... fáj a tyúkszemem. — Gondolod? — Ha sietsz haza, megmenekülsz tőle. És se vége se hossza a rossz időjárásról szóló adomáknak. Kacsó azonban ezen a téren is emberére akaát, mert Koncz úgy emlegeti az esőt, a szelet, meg a verőfényes napot, mint egy meteorológus. — Nem maradok nálad sokáig — mondja fontoskodva — Csak néhány adatra volna szükségem. I

Adatok kellenek! Hiába, most már sehogy sincs ínyére Kacsónak ez a látogató. Zárkózott, rejtélyes s emellett határozott, csaknem parancsoló. A mezei munkák iránt is úgy érdeklődik, mint egy kotnyeles ellenőr. És hátha valóban ellenőr? Ki tudja, hová kapaszkodott ez azóta, mióta utoljára találkoztak? ... — Alattomos besúgó az ilyen ember — gondolja s hirtelen inába száll a bátorsága. Rozsdaszínű szemöldöke is megvonaglik. Látszik rajta, hogy nem szívleli a meglepetéseket. De lassan megnyugszik és taktikát változtat. — Drága barátom, mennyire elhanyagoltál, felém sem néztél esztendők óta! — mondja elérzékenyedve és átöleli Konczot. Utána pedig meghunyászkodva sündörög, vagy ücsörög mellette. Nehezére esik ugyan az ilyen viselkedés, mert parancsolni, „utasítani", fölényeskedni szeret inkább. Hiszen „valaki" ő a falujában s idegenben is feltalálja magát. Életében mindig sietett elfoglalni egyegy kényelmes, jó kilátást és biztonságot nyújtó tisztséget. (Úgy könyökölt, törtetett ezért, mint utazáskor a vonat ablakánál a párnás, támlás ülőhelyért szokott.) Mindegy, biztos, ami biztos. Arcára szívélyes, alázatos vigyort erőszakol s kezdi egyengetni a baráti beszélgetés útját: — Jól megy nálunk minden! — Minden? — Csak az ilyen baráti eszmecsere hiányzik, különben van mindenünk bőven. És úgy nekilendül a dicsekvésnek, mintha sohasem akarna kifogyni belőle. Félórával ezelőtt ugyan még panaszkodni akart a „nincstelenség" miatt, nehogy megpumpolhassa őt a barátja valamivel. Ellenőrféle emberrel szemben azonban sokkal hatásosabb a dicsekvés. Egy Kacsó János „faluvezető" nem tettetheti magát koldusszegénynek, ha eredményes munkálkodásról szóló jelentéseket küldözget a járásra. A pazar ebéd is azt bizonyítja itt, hogy a házigazdának van mit aprítani a tejbe. Igaz, hogy ebben a faluban a mult évi terménybetakarítás senkinek sem hozott sokat a konyhájára, Kacsó azonban kiügyeskedte magának a sokféle jóval telített kamrát. Még most is nevethetnékje támad, ha rágondol, hogy milyen talpraesett ember volt i ő világéletében. Az ételből alig-alig kóstol, nehogy a barátja vérszemet kapjon és sokat merjen rakni a tányérjára. A tekintete úgy libeg a húsos serpenyő felett, mint a gyógyszertári mérleg nyelve. — Egyél hát... — kínálgat bizonytalanul, távolról sem rábeszélő hangon. Közben már előre számítgatja, hogy egy idegen gyomra miatt mi minden mehet itt veszendőbe. Koncz azonban csak ímmel-ámmal, épp a tisztesség kedvéért eszik s ez megnyugtató. Közben néha a pohár fenekére néznek. A borral sohasem fukarkodott Kacsó, mert nála ez a hatalom kulcsa. Szerinte a bor megteremti a jóindulatot, a bizalmat és az önfeláldozó barátságot, ha borozó társait sima szóval babusgatja az ember. — Csak mielőbb kikészülne! — sóhajtja s a vendégre sandít. A bizalmas, komázó társalgás gyakran kibicsaklik Hiába erőlteti magát a házigazda, mert a legszebb és a legmeggyőzőbb gondolatai mintha lebukfenceznének a gyomrába a tüzes itallal együtt. Igaz, hogy a nyílt őszinteség látszatát szeretné kelteni minden szavával, őszinteséget hazudjii pedig nagyon nehéz mesterség. — Hát igyekszünk, ahogy lehet — ismételgeti, ha okosabb érvelés nem gördül a nyelvére. És ilyenkor zavarában tenyérnyi húsdarabokat tömköd magába, mintha csak bizonyításképpen tenné. — Derekasan dolgozunk, de van is eredmény! i Amikor Koncz az eredmények felől faggatná pontosabban, hirtelen fordít a beszéden: — Nehéz ezzel a néppel... — ? — Ha nem az lennék, aki vagyok, elhúznák az oldalukat a dologtól... És tolvajok. Hosszasan elmeséli, hogy miképpen tette próbára a szövetkezeti raktár éjjeliőrét. — Hat zsák árpát hoztam el a raktárból éjnek idején. — Minek? — Hogy észre veszi-e az őr. — És észrevette? — A hatodiknál. — Szólt valamit? — Keveset. Csak ennyit: „Nem lesz még elég, János?" — És te? — Lelepleztem az öreget..: mert fő az éberség! — Hogyan? — A cinkosával téveszthetett össze, valami Jánossal. — Hisz te is János vagy! — De engem nem szólítanak a nevemen soha, én elnök vagyok. Öntelt büszkeséggel nyomja a keblére zsíros tenyerét és folytatja: — János? ... Ezt nekem nem merik... — s itt elharapja a mondatot. Érzi, hogy melléfogott. Igyekszik is épségbe foltozni a megsérült tekintélyt, nehogy valóban rajtacsípjék valamilyen turpisságon. — A hátam borsódzik, ha dicsérnem kell magam. De azt csak nem hallgathatom el, hogy olyan va63'ok az alantasaimhoz, mint egy falat kenyér. Még az ingem is nekik adnám... Erre már Koncz is elpirul, ami Kacsot mégjobban kihozza a sodrából. — Bizony, ha önkritikát akarsz tőlem, hát hallgasd: nem vagyok elég erélyes! — ? — Bot kellene ennek a bandának vagy börtön! S hogy ismét eltúlozta a mércét, hát helyreigazit: — Már akik megérdemlik! És ömlik belőle az „önkritika" gátlástalanul. Mindegyik mondatának az a csattanója, hogy mennyi mindent köszönhet neki a falu. Ta. Ián még a község határában kanyargó folyót is a saját munkája eredményének tulajdonítaná, ha nem rettenne vissza Koncz kételkedő hallgatásától. • Kacsó János faluját IvókfalváI nak nevezik. Híres-neves település ez az egész vidéken. Itt semmi sem történhetett meg a hegyaljai nedű nélkül. A borszűkében szenvedő esztendőkön nem házasodtak, nem szaporodtak a lakosok, — s ilyenkor még mintha a halál is elkerülte volna őket. Úgy látszott, hogy a bor hajtja náluk a történelem kerekét s bor hiányában még az idő is megáll fölöttük. Szorgalmasan poharaztak tehát, hacsak szerét tehették. Nyáron hűsítőnek, télen meg orvosság gyanánt csapolták meg a hordót s náluk a hegy levébe fulladt az öröm és a bánat. Náluk az volt az igazi virtus, ha valaki fáradhatatlanul nyakalta az italt, de nem ismerte a részegséget. — Kedves elnök úr, drága aranyos elnök úr! — becézgették Kacsó Jánost is a pincetulajdonosok, hogy kellőképpen kifejezzék az iránta való elismerésüket. Kacsó örvendezett a legnagyobb tekintélynek Ivókfalván a mámorbadönthetetlen természete miatt. Többnapos tivornyázás után épp olyan józan maradt, mint csecsemőkorában az édes anyatej hatásá. ra. Az „elnökuras" becézgetés meg olyan virágos ' jókedvre derítette őt, hogy ilyenkor folytatta az ivást. Rátarti ember létére nem az „alattvalók" barátságát kereste a hordók mellett, hanem tekintélyre vadászott. Nem nélkülözhette a híres borfogyasztót megillető elisme. rést és megbecsülést, hogy önmagához méltóan, tekintélyesen megelnökölhesse az ivókfalvai Egységes Földművesszövetkezetet s a Helyi Nemzeti Bizottságot. „Kettős" elnök volt. igyekeznie kellett. (Egyik elnöki tisztséget a sógora viselte ugyan hivatalosan, de ennek is csak ő parancsolt éppúgy, mint az egész falunak.) Ivókfalván ment is minden a maga rendjén. Az „ősi talaj ősi adottságainak" megfelelően sok szőlőt termeltek s emellett még búzából, kukoricából, krumpliból is valamicskét. Ha viszont mégsem termett volna valamiből elegendő, azért volt Kacsó kettős elnök, hogy súlyos elemi károkat jelentsen a felsőbbségnek. — Kéz kezet mos s a tiszta kezekben rejlik az egészséges élet titka! A mult esztendőben azonban mégis meggyűltek a bajok. A tavaszi fagy miatt a szőlőtőkék még virágjában elrúgták a termés felét, a száraz nyár meg szinte sorscsapássá tikkasztotta a szőlőtermelők balsikerét. Könnyes gyásszá keseredett a szüret. Alig-alig termett néhány akónyi bor az ivókfalvai ivók számára. „A sors keze rajtunk, át kell vészelnünk ezt a gazdasági évet!" — öntötte szavakba Ivókfalva szomorúságát Csonka Pali, akit bölcseségéért és csavaros észjárásáért Noénak becéztek. És „átvészeltek". Eddig sem nagyon hyúltak a kapa nyele után, most viszont végképpen hátat fordítottak a munkának. A termés betakarítása után dologtalanul lebzseltek, búslakodtak. Ez a nagymérvű munkakerülés már a mindenható Kacsot is kétségbeejtette. De hasztalan próbálta a lakosokat munkára ösztökélni, fabatkát sem ért már itt a tekintély. Hiába szólította szokásától el. térően „kedves polgártársaknak" még a Serdülő gyerekeket is, csak a szemébe nevettek. Hiába bizonygatta, hogy ő mindig egyenrangú akart lenni a többiekkel úgy, hogy még a kákabélű bornemisszákat is fölemelje a derék nagyivók színvonalára. Kigúnyolták: „Most szlapálj sokat, ha nincs miből!" De lassan elmúlt az ősz s elmúlt a tél is. Már csak itt-ott látszott a tájon néhány hófoltocska, mintha fehér bárányok hevernének ä zöldelő gyepen. Az orsžágút már porzott s a föld szemmelláthatóan szikkadt. Más községekben a naposabb domboldalakon már a tavasziak alá szántogattak, Ivókfalva határában még mindig levágatlanul állott egy nagy tábla kukoricakóró. Kacsó János azonban szépen megírta jelentését a mezei munkálatok „sikeres" előrehaladásáról: „Nálunk minden rendben van, a lehető legnagyobb rendben". Koncz Zoltán emiatt jött ki a járásról Kacsóhoz, hogy személyesen is meggyőződhessen a lakosok szorgalmáról. • Ebéd után együtt barangolnak a határban, de a vadvizektől feneketlenül sáros dűlőutakon nem jut. hatnak el minden dűlőbe. — Kár, hogy nem tekinthetjük meg a szántásokat közelebbről — mormogja Kacsó s úgy hazudozik a távolabb eső felszántatlan parlagok szántási munkálatairól, mintha papírról olvasná. Érzi ugyan, hogy csúnya dolgot művel, de hátha így sikerül megmentenie a becsületet. És majdcsak észretérnek már az ivókfalvaiak is s rövidesen pótolják a mezőn az eddigi mulasztást. Már hazafelé baktatnak, amikor az országút egyik kanyarulata mögött a messze távolban felbukkan az egész táblányi kukoricakóró. 7 — Szőlő! — hazudik ismét Ka' csó — fiatal telepítés. A hangja recseg, mintha kavicsot rostálnának, de fejét büszkén felemeli s meggyőzően pislog. • Talán nem is történt volna semmi baj, ha néhány nap múlva meg nem jelenik a járási földművesújságban Ivókfalva dicsősége, a százhúsz holdnyi szőlőtelepítés híre. — Mért van, ha nincs? — sugdolódznak a lakosok. — Hogy több szőlőt szolgáltassunk be az idén! — A nemlétező új telepítés után is! Ez a lehetőség olyan lesújtó haKelet-Szlovákiában ^ teljesíti feladatait a Magyar Területi Színház Gyönyörű tájak között, kanyargó szerpentineken utazunk. A földeken dolgozó férfiak, asszonyok egy percre eiengedik a kapa nyelét, hogy kezükből ellenzőt csinálva olvassák el a tovatűnő autóbusz oldaláról „Magyar Területi Színház". Visszamosolygunk rájuk, de már új kép köti le figyelmünket. Kétkarú jelzőtábláról olvassuk le új állomáshelyünk nevét: Michalovce. (Nagymihály.) Kedves kis város, közel a szovjet határhoz, melynek szoros bekapcsolódásáról az ország építőmunkájába a főutcán kiállított élmunkások képei tanúskodnak. Ezen az utcán jutunk el mi is a szép, modern kultúrház elé, hogy még fokozottabb lelkesedéssel adjuk elő darabjainkat. Első nagymihályi előadásunk előtt a város egyik vezetője tartott megnyitó beszédet, amelyben megemlítette, hogy a nagymihályi kul-, túrház színpadán már 15 éve nem lépett fel magyar művészegyüttes, örömmel köszöntötte a város lakossága nevében a Magyar Területi Színház együttesét és kiemelte, hogy szereplésünk biztosítéka a szlovák és magyar nép közötti szoros Iparátságnak és célkitűzésnek: közös munkával, közös kultúrával egyengetni népi demokratikus hazánk útját a boldogabb jövő felé. A nagymihályiak vendégszeretetüket fellépésünk alkalmával gyönyörű virágkosárral pecsételték meg, majd emlékül egy majolikavázát kaptunk, a szlovák népművészet remekét. Ezért az igazán megható szeretetért viszonzásul mi mást adhattunk volna mint azt, hogy a magyar színműirodalom egyik népszerű drámája, a „Csikós" előadásában minden tehetségünkkel bemutatni törekedtünk a magyar nép elnyomását, sanyarú helyzetét a 48-as magyar szabadságharc előtt. A gyűlölt feudális rend korlátait az olyan emberek segítették megrengetni, mint Szigligeti Ede jól megrajzolt népi alakjai, a jobbágyok és csikósok, akiket mi játékunkban megelevenítettünk. A második napon Moliére „Fösvényéét adtuk elő. Igyekeztünk a oimszerep -és környezete alakításában kidomborítani a haladásnak kerékkötőjét, a minden nemes érzést elfojtó fösvénység embertelen-, ségét A közönség feszült figyelemmel szemlélte a Csikós egyszerű embereinek harcát elnyomó földesurai ellen és felszabadultan kacagott, amikor Harpagont, a fösvényt saját kapzsisága sodorja nevetséges helyzetbe. Színházi szaknyelven mondva forró estéink voltak Nagymihályon. Nagy örömmel indulunk Szobráncra, Nagykaposra, Kiráľyhelmecre, majd Kassára azzal a reményei, hogy még sok ilyen kedves fogadtatásban lesz részünk, hogy azután visszatérve Komáromba, a nyári szünet után még nagyobb lendülettel folytassuk fel-, adataink teljesítését. Nagy Eszter, a Magyar Területi Színház tagja tást keltett bennük, hogy nem kívánkoztak a mezőre, amíg a tavaszi munkaidő tartott. • Az udvaron és a kertben már az ősz basáskodik a múló nyár fölött; a sárguló falevelek s a lustán röp-. ködő legyek pityeregve kóstolgat* ják az elmúlás bóditó mézét. Csu-i pa költészet, csupa érzékenység, csupa ellágyulás minden. Kacsó Jánoson is elhatalmasodik a megsemmisülés hangulata. A költészethez és a finom érzékeny-, séghez ugyan semmi köze sincs, de van oka rá, hogy kétségbeessen. Hisz a búzaföldeken mácsonya termett, a bajuszos kukorica helyetť meg perje lepte el a humuszt. A szőlőhegyeket felverte a paraj s az ivókfalvaiak most is csak bánatot szüreteltek. Elkeseredésében leballag az iires pincébe s egy égő gyertyacsonk holdjába meredve megírja utolsó elnöki jelentését: „Bor nélkül nehéz!"