Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-01 / 159. szám, csütörtök

Í954. július V MIRO Kultúrmunkánk időszerű kérdése A kultúrát az emberi társadalom fizikai és szellemi munkája hozza létre. Az osztályok kialakulásával a kultúra i

g kettészakadt, létrejött a kizsákmányoltak és a kizsákmányolók kultúrája. Az igazi kultúra haladó, neveli az embert, könnyebbé és szebbé teszi életét. A kizsákmányolók kultúrája (különösen manapság:) meggyalázza a

z embert és mindannak az elpusztítására törekedik, amit a haladó kultúra megteremtett. A ml feladatunk az, hogy olyan kultúrmunkát fejtsünk ki, amely soha többé ne lehessen a dolgozó nép ellensége. Pártunk és kulturális életünk vezetői a X. pártkongresz. szuson meghatározták feladatainkat. Rámutattak eddigi merevségünkre, da ugyanakkor felhívták figyelműn ket arra, hogy továbbra is harcot kell folytatni a káros, kispolgári kultúra maradványai ellen. A

z utóbbi időben nem egyszer megesett, hogy kultúrcsoportjaink észszerű tartalmat és komoly müvé szi értéket nélkülöző színmüvekhez nyúltak. Ily módon értelmezni pár tunk és kormányunk vezetőinek kri tikáját helytelen és káros Jelenség, Nekünk a múltból azokat a kultúrértékeket kell felhasználni, amelyek hiteles képet adnak az elmúlt idők. ről és feltárják a kizsákmányolás minden fortélyát. Pártunk vezetőinek beszédében elhangzott kritika, hogy „sokkal vál. tozatosabb, vidámabb legyen a kultúrmunka" nem jelent vlsszafordu lást, más irányvonalat. Ellenkezőleg, új, hatalmas lépést jelent előre megkezdett úton. Vannak, akik félremagyarázzák azt a kezdeményezést, hogy gyakrabban lássanak színpadjainkon klasszikus . és haladó darabokat és úgy vélik, hogy most már minden jó és színpadképes, ami régi. Le kell szögeznünk, hogy ez a nézet helytelen, mert nekünk csak olyan kultúrtermékekre van szükségünk, amelyek hasznára válnak dolgozó népünknek, segítik munká. jában, gyarapítják tudását és egész, s-íges vidámságot adnak. A feladat megoldásának kulcsa kulturális életünk vezetőinek kezé. ben van. A hivatalos és nemhivatalos népnevelő szerveknek meg kell találni a helyes kapcsolatot a kultúrcsoportokkal, nemcsak bírálni, hanem türelemmel nevelni és tanítani kell őket. A múltban népművelési szerveink a hozzájuk forduló kultűrcsoportok vezetőinek számtalan esetben ilyen válaszokat adtak: „Ez a darab be van tiltva", „nincs benn a jegyzékben", „nem lehet játszani", az is előfordult, hogy egy régi színdarabra azt mondták: „azért nem lehet játszani, mert nem eléggé szocialista". Ez hibás nézet, mert például Szigligeti „Csikós".a, vagy Csiky Gergely „Ingyenélők" c. színdarabja tele van haladó gondolattal és mindenképpen színpadjainkra való. Néhány helyen a kultúra vezetésére hivatott helyi és járási szervek köz-ött egy kis zavar keletkezett, nem tudják mi a hasznos, mi a káros. Voltak olyan járási népművelési vezetők, akik nyilvánosan kijelentették, hogy most már mindent lehet. Akadtak olyanok, akik egyenesen felkarolták a régi selejtes és ártalmas müveket, mert vagy nem ismerik eléggé színházirodalmunkat, vagy helytelenül, rosszul értelmezték kultúrpolitikánkat. Elhangzottak olyan kívánságok is, hogy ki kell adni az engedélyezett színdarabok jegyzékét. Persze, ez helyes, de még megközelítőleg sem elég ahhoz, hogy megoldjuk a felmerült problémákat. A jövőben arra lesz szükség, hogy a Csemadok kerületi és járási funkcionáriusai áttanulmányozzák azokat az Irodalmi müveket, melyeket kultúrcsoportjaink leggyakrabban játszanak. Kultúrmunkásaink tegyenek szert általános műveltségre, akkor a kultűrcsoportok kétségkívül elismerik vezetőszerepüket és elfogadják iránymutatásukat. Komoly feladat hárul a helybéli kultúríelelösökre is, akiknek a jövőben sokkal jobban kell majd irá. nyítani, vezetni a falu kulturális életét Jelenlegi munkásságuk főleg abban nyilvánul meg, hogy megren delnek vagy előszednek valahonnan néhány színdarabot, futólag átnézik és ha a tagok nem találják elég érdekesnek, akkor nem játsszák el. A megrendelt színdaraboknál sokszor talán csak annyi az akadály, hogy új, ismeretlen, s nem a megszokottan sablonos. Ez a körülmény és a kultúrvezetök semleges állásfoglalá. sa elég ahhoz, hogy lemondjanak a haladóról, az új és az időszerű müvek előadásáról. A helyes az volna, ha a kultúrvezetök minden régi és mai mű eszmei értékét részletesen elemeznék, és megkeresnék a ma emberéhez szóló mondanivalóját. A régi színmüvek mellett természetesen olyan darabokat is műsorra kell tűzni, amelyek a mai élet tükörképét adják és a dolgozók figyelmét a szocialista építőmunka feladataira irányítják. Az új müvek fokozottabb felhasználása egyáltalán nem jelenti a mult értékeinek tagadását. Ellenkezőleg, meg ke!l ismertetni a dolgozóinkkal, hogy a burzsoá társadalomban is születtek olyan alkotók, akik haladó müveket írtak, mint pl. Tolsztoj, Moliére, Mikszáth, Móricz, Szigligeti és mások. Valamennyien az újat, a haladást szolgálták azzal, hogy leleplezték korukban mindazt, ami fonákság, kizsákmányolás, gazság volt. Ezeket a haladó értékeket nemcsak gyakrabban, hanem sokkal helyesebben kell felhasználnunk, mint eddig. Ritka jelenség ugyanis, hogy kultúrcsoportjaink céltudatosan törekednének a haladó és klaBZszikus müvek eszmei mondanivalójának kidomborítására. Ha a műkedvelők például Gaál József „Peleskei nótárius"-át, vagy Szigligeti „Cgikós".át játsszák, nem hangsúlyozzák ki eléggé, hogy minden bajnak és bűnnek a kizsákmányoló rendszer az oka. Sokszor tapasztaljuk, hogy a haladó müvek eszmei mondanivalóját szándékosan elhomályosítják. Ezzel a kultúrvezetök tompítják a mü célját. Például Rozsnyón egy rendező nemrégen örömmel újságolta, mily ötletesen változtatott a darabon azzal, hogy az agyongyö. tőrt, elnyomott jobbágy kitörését és átkát kihagyta, mert „ez nálunk nem Illik." . Minden olyan esetben, amikor a csoportok régi müvek előadására készülnek, helyes, ha a vezető ismerteti az akkori társadalom helyzetét, A szereplők így bizonyára mélyebben átérzik mondanivalójuk lényegét és meg tudják majd különböz. tetni a jót a komolyabb értéket nélkülöző kultúrtermékektől. Színjátszásunk ezzel sokkal hitelesebb, szebb és művészibb lesz. összegezve állapítsunk meg annyit, hogy a haladó azért lett klasszikus, mert kora feltörekvő társadalmának ki. alakítását segítette elő. A kérdés ezek után tehát az, hogyan teremtsünk falvaínkon olyan új, szocialista kultúrmunkát, mely haladást szolgálja s egyben mélyebben gyökeret ver dolgozóink lelkében. Ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy új kultúrmunkánk fejlesztésének kérdése szorosan összefügg irodalmi alkotásunk kérdéseivel. Hazánkban nem egy csehszlová. kiai magyar író ée költő fáradozik azon, hogy részese lehessen sajátos kultúrális életünk kivirágzásának, azonban még nem érték el céljukat. Különösen érezzük ezt most, amikor dolgozóink kulturális igényei egyre növekednek. Több irodalmi mü jelent meg (színdarab, müsorkönyv, verseskötet), de a kevés hazai között a „Közös út"-on kívül alig akadt olyan mü, melyet dolgozó népünk tömeges érdeklődéssel fogadott volna. Mindahhoz azonban, hogy csoportjaink kultúrmunkája megjavuljon, nem elég csak színdarabokat játszani. Kultúrcscportjainknak élniök kell hatalmas lehetőségekkel. A sokféle népszokás, népi játék és népdal, mind alkalmas arra, hogy fölhasz. náljuk kultúrmunkánkban. A kultűrcsoportok sok tagja nem egyszer megismerhetett egy-egy népszokást, de nem becsülte meg eléggé és nem vette figyelembe a bennük rejlő művészi értékeket. Igaz, ma már sok helyen kihalóban vannak ezek a népszokások, vagy ha élnek is, elszíntelenedtek, művészi értékük nagyrésze elveszett. Éppen itt vár a kultúrmunkásokra az a feladat, hogy ezeket a népi szokásokat felélesszék, újra feldolgozzák é

a meg. telítsék a mai ember igényeinek megfelelő tartalommal. A népi szokások felújításánál nagy szükség volna falvaink és városaink vezetőinek fokozottabb támogatására. Sajnos még mindig gyakori, hogy fékezik a népi szokások felújí. tását. Főleg olyankor fordul ez elő, amikor a régi lakodalmak, mulatozások vagy köszöntések felújításáról van szó. Idén farsangkor például az egyik községben a „sárdózás" — amit egyébként eddig minden évben megtartottak — elmaradt, mivel a helyi nemzeti bizottság nem engedte meg a legényeknek a bál rendezését. Másutt a mulatságban, táncban nem látnak mást, mint a kapi. talizmus csökevényét. Sőt vannak funkcionáriusok, akik egyoldálúságukban od'tig jutottak, hogy elfelejtettek táncolni, dalolni, mintha mindez ellentétben állna a termeléssel és az agitációval. így válik aztán szárazzá, unalmassá a kultúragitáció, mert nem élünk szorosan együtt a néppel, nem ismerjük eléggé szokásalt. Még soha s?m volt oly indokolt, hogy együtt örüljünk, vigad, junk a dolcfozó néppel, mint manap. ság. A helyi vezetőségek támogassák ezeknek a népi szokásoknak felújítását, mert bővül, színesedik vele kulturális életünk és művésze, tünk. Kultúrmunkásainknak sokkal nagyobb bizalommal és türelemmel kellene felkarolniok a népi zenekarokat, mint eddig tették. Meg kell nyerni őket a csoportok, fellépések és népi alkotőversenyek számára. Fel kell használnunk mindent, amivel színesebbé tudjuk tenni kultúrmun. Icánkat. Nem egyszer megesik, hogy a helybeli vezetők nem értékelik a zenészek tudását, aminek az a következménye, hogy csak elidegened, nek a közös kultúrmunkától. Ez arra vezet, hogy olykor önállóan ját. szanak, fellépnek egy-egy alkotóversenyen, ahol nem azt játsszák, ami Jó irányítás mellett képességeiknek megfelelne, hanem azt, amit az elmúlt társadalmi rendszerben játszottak. Jelenleg a választási kampány eredményes kultúrakciói után vagyunk. Elmondhatjuk róluk, hogy hatásosan segítették népi szerveinket munkájukban. Közel ötszáz kultúrfellépés volt és 66 irodalmi vita, több mint 3.400 részvevővel. Kultúrcsoportjaink Jól állták ki ezt a pró. bát és kisebb hiányosságoktól eltekintve, jó munkát végeztek. Kultúrcsoportjainkra ismét erős próba vár: az aratási kampány sikeres befejezése. Ha az eddig elért sikerek tapasztalatait komolyan felhasználják, akkor a kultúrbrigádok agitációs fellépései sokkal hatásosabbak lesznek, mint az elmúlt években voltak. Mindehhez azonban szükséges, hogy a kultúrvezetök tudatában legyenek annak; jó kultúrmunkát csak akkor lehet végezni, ha nemcsak kultúrmunkások, hanem neve. lök is egyúttal. A kultúrmunkás és a pedagógus működése szorosan öszszefügg. E kettő együttműködése vezet sikeres munkához. Nem szabad megelégedni azzal, amit a régi iskola adott, hanem állandóan tanulni kell a néptől, és tanítani kell a népet az újra, a jobbra. Felkutatni, újjáéleszteni a népi szokásokat, mai tartalmat adni nekik, hogy ezreket mozgósítsanak szépségükkel és hagyományosságukban rejlő erejükkel. Végül nem szabad minden régire úgy nézni, mint rosszra és ne idegenkedjünk mindentől, ami új. Ha a kultúrát őszintén szerető dolgozók még következetesebb harcot folytatnak azért, hogy kultúrmunkánkat a haladó népi hagyományokhoz Való ragaszkodás és a Jövőbe vetett rendíthetetlen hit hassa át, akkor a kultúra dolgozó népünk kezében felbecsülhetetlen értékű közkinccsé válik. ľ^égi iskolámb ayi Itt ültem ni, e szélső padban, Horváth Lacival, a leghátul. Taknyosok! — mindig így becézett a mogorva magyar tanár úr. A németeket megdicsérni nem volt rest és mi ásítottunk. Petőfiből bús nyim-nyám legényt faragott s gyorsan hozzáfogtunk, hogy tűt szúrjunk az ülepébe a módos gazda kisfiának, ki bőszen hordta be félévkor a tanároknak a libákat. Poshadt állóvíz volt az élet, a tábla feketén vlg orgott. De egy-egy kön; vből, mit olvastunk agyunkba fény és erő csorgott. Most mily világos e tanterem! S egy szőke kisloánv kezében Ovidius is megifjodik. — Virágillat szállong a légben. Veres János Igazsag a lezsuitákról Tr.valy Florendben nagyon figyelemreméltó könyvet adtak ki. A címe: „Jezsuiták". A könyvet A. Tondi, a jezsuita rend volt tag^a Irta. A szerzőnek rrár az élete is figyelmet érdemel. Tondi gazdag nlasz családból származik. Tizenhárom éves korában belépett a jezsuita rendbe, s tizenhat évig tagja maradt. Tanulmányai során nagy filozófiai képzettséget szerzett és ezért kinevelték a pápai Gregorianum-oTyetem tanárává. Miután n társadalomtudományt igen jól ismerte, megbízást kapott, hogy behatóan tanulmányozza a marx-le ninizmust, valamint a Szovjetunióban és a népi demokráciákban uralkodó viszonyokat. Az volt a feladata. hogy hsthatós érveket találjon a marx-leninista tudomány ellen... Ezzel a becsületes ember életében fordulat állott be. Még a jezsuita rend hosszúéves katonai fegyelme sem tudta benne elfojtani az igazság keresésére irányuló vágyat. Hosszú évekig tartó nehéz belső küzdelmek, megrázkódtatások ^s kétségek után lemondott magas egyházi tisztségéről és belépett a kommunista pártba. Az egyházi reakció nyomban megérezte ennek az elhatározásnak veszélyes következményeit s megkezdődött a hajsza Tondi ellen. Kezdetben — a már bevált módszer szerint, bolondokházába akarták zárni. Miután ez a kísérlet nem sikerült, az egész katolikyg sajtó rágalomhadjáratot indított ellene. Fenyegető leveleket kapott, sőt még merényletet is megkíséreltek ellene. Tondi azonban nem tért le a már egyszer megkezdett útról. Elszakadását az egyháztól és a jezsuítizmustól a fent emiitett „Jezsuiták" című könyvében magyarázza meg. A könyvet nemcsak az teszi érdekessé, hogy olyan ember írja, aki saját maga, közvetlenül megfigyelte az egyház hátterében folyó eseményeket, hanem igen sok, eddig ismeretlen tényt hoz nyilvánosságra. Például itt kapunk először felvilágosítást a jezsuita rend pontos számszerű erejéről. Tondi adatai alapján 30.000 tagja van a rendnek. Azonban ennél sokkal nagyobb jelentőségű a közvetett befolyása: 15 egyetem, 400 különböző intézmény és néhány ezer iskola tartozik befolyása alá az egész világon! Sőt a jezsuiták erős befolyása alatt álló u. n. „egyházi testvériségnek" kb. 5 millió tagja van. A rendnek könyvkiadási tevékenysége is rendkívüli. Az utolsó 25 év alatt több mint 120.000 elméleti és „tudományos" könyvet j adott ki, Megtudjuk Tondi könyvéből, milyen aggodalmat kelt a marxi-lenini tanítás a magas egyházi körökben, bár közben azt hangoztatják, hogy a marxizmussal nem szükséges foglalkozni, mert annsk problémáit a pápák bölcs enciklikái már régen megoldották. Az egvre terjedő marxizmus a Vatikánt új harci módszerek alkalmazására kényszeríti. Ezért létesítettek a pápai Gregoriánum-egyetemen speciális társadalomtudományi intézetet. Ennek az intézetnek az a célja, hogy elméletileg felvértezze az egyházi tényezőket a marxizmus ellen való küzdelemre. Azonban az egyház tanártagjai sem immúnisak a „marxista fertőzés"-sel szemben — mutat rá Tondi könyvében. Ezért a filozófiai előadásokra vonatkozólag szigorított irányelveket adtak ki: „A filozófia azon előadóit, akik hajlamot mutatnak az újszerű iránt, vagy nézeteikben túlságosan függetlenek, eltiltják az előadások megtartásától". Érdekes az is, ahogyan az egyházi hierarchia a tudományos felfedezések eredményeit az egyházi dogmákkal akarja összefüggésbe hozni. Például XII. Pius 1950 augusztus 12-én kiadott „Humani generis"' enciklikájában hozzájárul ahhoz, hogy hinni lehet ugyan a fejlődés elméletében (!) de csak azzal az előfeltétellel, hogy az első ember nem volt senki más, mint Ádám. A Vatikán gyűlöletét minden iránt, ami haladó, a legjobban bizonyltja az a feledésba merült tény, hogy még mindig érvényben van a hírhedt „Index librorum prohibitorum" (a tiltott könyvek jegyzéke). Eszerint halálbüntetés jár minden olvasónak, aki Balzac, Dumas, (az apa és fiú) Maeterlinck bármelyik művét elolvassa, ivalamint azoknak is, akik Flaubert, Hugó, Heine és Kant némelyik művét olvassák: a marxista tárgyú könyvekről nem is beszélve. Tondi eddig ismeretlen tényeket közöl a Vatikán intrikáiról az olaszország vezette Abesszínia elleni háború, a spanyolországi intervenció idejéből. Leleplezi a Hitlernek nyújtott támogatást és az Egyesült Államokkal való jelenlegi kapcsolatait is. »,A Jezsuiták" című könyv rendkívüli érdeklődést váltott ki az olasz nyilvánosság körében és segít a becsületes olasz hívőknek felnyitni a szemét A Trndi ellen irányuló állandó támadások nem tüntethetik el a világból az igazságot, amelyért Tondi egész egyéniségével oly bátran harcol. 'Literárni Noviny) v á I