Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-06 / 163. szám, kedd

6 UISZÖ 1954. július 6. Ottó Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság kormányelnöke a Csehszlovák Sajtóiroda állandó berlini tudósítójának interjút adott, amelyben a következő kérdésekre adott választ: Első kérdés: Ezekben a napokban a Német Demokratikus Köztársaság népe válaszolt az egész német nemzet sorsdöntő kérdésére, hogy a békeszerződés és a megszálló csapatok távozása mellett, vagypedig az ,,európai védelmi közösség", az általános szerződés es a megszálló csapatok 50 évi tartózkodása mellett foglal-e állást. Kormányelnök úr, hogyan értékeli az NDK-ban lefolyt népszavazás eredményét? \ Felelet: A Német Demokratikus Köztársaságban lefolyt népszavazás eredménye azt jelenti, hogy a lakosság egyöntetűen a béke mellett foglalt állást, 98,6 százalékos választási részvétel mellett 12,131.730 polgár szabad és titkos szavazással a békeszerződés és a megszálló csapatok távozása mellett foglalt állást. Ez az összes leadott szavazatok 93,5 százaléka. A népszavazás eredménye a Német Demokratikus Köztársaság lakosságának politikai érettségét bizonyítja, amely tudatában van akarata szuverenitásának és problémáit idegen iniperialista államok beavatkozása nélkül oldja meg. A lakosság döntése egyben a Németországban első munkás- és parasztállam kormányának békepolitikája iránti bizalom kifejezését is jelenti. Megbízást ad a kormánynak, hogy kitartóan és következetesen folytassa a többi nemzetekkel való béke, megértés és barátság politikáját. A Német Demokratikus Köztársaság egyre inkább a nemzeti élet központjává válik és meggyőző példaként áll nyugatnémet honfitársai előtt. Második kérdés: Milyen visszhangja lesz az ön nézete szerint a népszavazás eredményének Nyugat-Németországban és hogyan segíti a nyugatnémet hazafiak harcát az „európai védelmi közösségeilen és a békeszerződés 'megkötéséért? Felelet: A népszavazás eredményének kétségtelenül komoly következményei lesznek Nyugat-Németországban, lelket lehel a nyugatnémet hazafiak kemény és súA német nép elutasítia az amerikai imperializmus terveit A Csehszlovák Sajtóiroda állandó berlini tudósítójának beszélgetése Ottó Grotewohllal, az NDK kormányelnökével lvos harcába és új kezdeményezésekre és tettekre ösztönzi őket az „európai védelmi közösség" politikájának német és amerikai hívei ellen folytatott harcban. NyugatNémetországban is nagy sikereket értek el a nemzeti erők. Ezt mutatják többek között a észak-rajnavidék-westfáliai tartományi parlamentbe való választások is, amelyek mult vasárnap folytak le. E választások eredménye azt jelenti, hogy a választók egyhangúlag Adenauer amerikai irányzata ellen foglaltak állást. Ez az eredmény fordulat kezdetét jelzi Nyugat-Németország politikai életében. A dolgozók széles körei, valamint a polgári rétegek tagjai is új politikai irányzatot, békeszerződést, állami szuverenitást, nemzeti önrendelkezést követelnek, valamint a Kelettel való megértést, és a németek egymás közötti megértését. Adenauer, aki maga kijelentette, hogy ezek a tartományi parlamenti választások jelentőségüknél fogva megfelelnek egy népszavazásnak, vereséget szenvedett. Pártja, a Keresztény Demokrata Unió egymillió szavazatot vesztett. A Keresztény Demokrata Uniónak Centrumpárttal való koalíciós többsége, amely eddig a kormány mellett állt, megtört. A helyzetet helyesen fogjuk fel, ha figyelembe veszszük a szabad demokrata párt szavazatainak szaporodását, amely a mult hetekben különösen élesen szállt szembe a nyugatnémet politikának egyoldalúan az amerikaiakhoz való kötése ellen és a Szovjetunióval való kapcsolatok normalizálását követelte. A kommunista párt a vezető funkcionáriusok elleni terror és letartóztatások ellenére, annak ellenére, hogy a legkülönfélébb módszerekkel akadályozták választási kampányát és nyomást gyakoroltak rája a leadott szavazatok teljes számában, szavazataink arányát 2.9 százalékról 3.8%-ra emelte. Ezzel szemben Németország Szociáldemokrata Pártja annak következtében, hogy vezetősége homályos, elvtelen álláspontot foglal el a német nép nemzeti létkérdései iránt, abszolút szavazatcsökkenést szenvedett, megközelítőleg 165.000 szavazatot vesztett, jóllehet a választásokon való kisebb részvétel következtében a leadott szavazatokban szavazatainak részarányát 2.6 százalékkal emelhette volna. Mindezek a tények azt mutatják, hogy Nyugat-Németországban az emberek egyre jobban elfordulnak a bonni és párizsi szerződéstől és hogy Adenauer pozíciója a kiéleződő ellentétek közepette gyengülni kezd. Harmadik kérdés: Amint ismeretes, a nyugateurópai államokban, főként Franciaországban és Olaszországban egyre jobban növekedik az ellenállás az európai védelmi szövetség gondolatával szemben a hivatalos körökben is és ezen országok dolgozó népe e gondolatot teljesen elutasítja és az európai béke kollektív biztosítását óhajtja. Kormányelnök úr, hogyan ítéli meg ezzel kapcsolatban a jelenlegi európai fejlődést? Felelet: Épp úgy, mint a Német Demokratikus Köztársaság lakossága népszavazással foglalt állást a békeszerződés és a megszálló Jcsapatok távozása mellett, a francia és az olasz nép és valamennyi békeszerető nemzet az amerikai agresszió fenyegetései, valamint a nemzeti megalá^ás és háborús előkészületekre irányuló politika ellen foglal állást. A polgári körök is egyre jobban felismerik a féktelen fegyverkezés és az amerikai háborús politika következményeit. Kezdenek elfordulni a katasztrófák amerikai koncepciójától. Ez a tény az amerikai háborús gyújtogatok körében bizonytalanságot és tanácstalanságot keltett. Mivel különösen Franciaország tanúsít szívós ellenállást az „európai védelmi szövetség" terveivel szemben, minden eszközzel, fenyegetéssel és zsarolással rá akarják kényszeríteni Franciaországra az európai védelmi szövetség politikáját. Az amerikai külügyminisztérium június 30-án Eisenhower és Churchill értekezlete után kijelentette, hogy az USA és Anglia nem szándékszik továbbra is megtagadni a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaságtól a szuverenitást, ha Franciaország nem ratifikálja az „európai védelmi szövetségről" szóló szerződést és az általános szerződést még a parlamenti szünet előtt. Dulles amerikai külügyminiszternek az a demagogikus kijelentése, hogy Nyugat-Németországnak szuverenitást nyújtanak, tehát puszta zsarolást jelent Franciaországra. A francia népet a nyugatnémet militarizmussal fenyegetik. Azonban éppen a nyugatnémet militarizmus az, amely miatt a francia nép következetesen szembehelyezkedik az európai védelmi közösséggel. Franciaország látja, mily nagy veszélyt jelentene a békére a militarista Nyugat-Németország amelynek túlsúlya volna a a „európai védelmi közösségben." Ez az új zsarolási kísérlet épp úgy csődött mond mint amikor Dulles úr 1953 elején megkísérelte a nyugateurópai fővárosokban végzett villámkőrútja alkalmával fenyegetésekkel és ígéretekkel kikényszeríteni az európai védelmi szövetségről szóló szerződés 90 napon belüli ratifikálását. Mindezek a tények azt mutatják, hogy az erőszak amerikai politikája Európában csődöt mond. Szaporodnak azok a jelenségek, amelyek az; mutatják, hogy a nyugateurópai polgári politikusok elszakadnak az amerikai politikától. A kollektív biztonság .javaslatának megvalósítása megakadályozná ellenséges tömbök megalakítását és egyesíthetné az európai- népeket a nemzetek egyenjogú, békeszerető családjában és megszüntethetné az összes háborús tűzfészkeket Európában. Nom kétséges, hogy ez a javaslat egy napon megvalósul. N^syedík kérdés: A csehszlovák nép szívélyes baráti kapcsolatokat tart fenn és fejleszt tovább a Német Demokratikus Köztársasággal és támogatja az NDKnak a demokratikus, békeszerető és egységes Németország megteremtésére irányuló törekvését, mert a csehszlovák nép azt óhajtja, hogy országának egész nyugati határa is—a béke és barátság határa legyen. Mik a kilátásai az NDK népe harcának az egységes, demokratikus, békeszerető és független Németországért? Felelet: Meg vagyok győződve arról, hogy a csehszlovák népet is örömmel tölti el az NDK-ban lefolyt népszavazás eredménye. Ez a hitvallás a béke mellett a csehszlovák népnek is biztosítékot nyújt arra, hogy Németország e részéről soha többé nem fogja veszély fenyegetni és nem támadják meg fasiszták és militaristák. Ezért a népszavazás eredménye megerősíti és megszilárdítja a csehszlovák nép és a német nép baráti kapcsolatait és hozzájárul ahhoz, hogy Csehszlovákia nyugati határa is a béke és a barátsághatára legyen. Az NDK lakosságának határozatát a béke mellett senki, Adenauer sem hagyhatja figyelmen kívül. Bonnban egyre nyilvánvalóbbá válik az Adenaiuer-rendszar (politikai válsága. Ha sikerül a nyugatnémet dolgozókat közös akcióba egyesíteni — és ehhez döntő módon hozzájárul az NDK-beli népszavazás, — ha a kommunisták, szociáldemokraták és keresztény munkások — ahogy ez Nyugat-Németország számos városában és községében valóra vált — közösen fognak harcolni szociális és nemzeti követeléseikért és szövetkeznek az összes amerikaellenés erőkkel, akkor Adenauer egyre jobban elszigetelődik és sikerül őt letenni a hatalomról. Akkor azután semmi sem fog a feszültség enyhítésére és a németországi megértésre, valamint a többi európai országokkal való megértésre irányuló politika útjában állani. Adenauerrel megdől ,,az európai védelmi közösség" és ennek bukása közeletbb hozza Németország egységének demokratikus és békeszerető alapon való felújítását. nagyhatalom elfoglalja az őt megillető helyet az ENSz-ben? Vájjon nem leplezte , le az angol-amerikai nyilatkozat kétszínűséget az a tény, hogy az Egyesült Államok és Anglia képviselői nem voltak hajlandók megtárgyalni a biztonsági tanácsban az amerikai ügynökök által kívülről megszervezett intervenció elleni intézkedéseket Guatemala ügyében, ahol az Egyesült Államok erőszakkal döntötte meg a törvényes kormányt? Eisenhower és Churchill a továbbiakban újból kijelentik, hogy ragaszkodnak „a megfelelő országokból álló egyesülés" létrehozásához. Ez az egyesülés nyilván csak azokból az országokból tevődik össze, amelyek készek támogatni az Egyesült Államok uralkodó köreinek támadó terveit. Ez a kijelentés arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok és Anglia a népek békés együttműködésének és kollektív biztonságának gondolatával szembeállítja egyes államok más államok ellen irányuló támadó katonai csoportosulásai létrehozásának elvét. Ezzel kapcsolatban alá kell húzni az összeurópai kollektív biztonsági szerződés Berlinben, a nagyhatalmi értekezleten előterjesztett tervezetének fontosságát és időszerűségét. Ez a tervezet alternatívája az „európai védelmi közösséggel" szemben, s mint ilyen, a béke és a biztonság biztosítását hivatott szolgálni nemcsak Európában, hanem az egész világon. Az angol-amerikai nyilatkozat említést tesz a fegyverzet „általános és erélyes csökkentéséről" és az atomerő békés célokra való felhasználásáról. Ennek az utalásnak volna jelentősége, ha az Egyesült Államok és Anglia tényleges cselekedetei megerősítenék. Köztudomású, hogy a Szovjetunió a háború után lényegesen csökkentette fegyveres erőit és katonai költségvetését, ugyanakkor az Egyesült Államok és Anglia folytatja a fegyverkezési versenyt. Az is köztudomású, hogy az atomés hidrogénfegyverrel rendelkező Szovjetunió e fegyverek alkalmazásának eltiltására és e tilalom megtartásának hathatós ellenőrzésére törekszik. Nemrégiben a Szovjetunió javasolta, hogy „megfelelő államok vállaljanak magukra olyan értelmű ünnepélyes és feltétlen kötelezettségeket, hogy nem alkalmaznak atom- és hidrogénfegyvert és egyéb tömegpusztító fegyvereket." Csupán az Egyesült Államok vezetőköreinek makacs visszautasítása akadályozta meg a megegyezés létrejöttét e rendkívül fontos kérdésben. Ma már az egész világ tudja, hogy a Szovjetunió lépést tett az atomenergia felhasználására, amikor üzembehelyezte az első atomerővel működő ipari áramfejlesztő telepet, amely az ipar és a mezőgazdaság számára szolgáltat áramot. Az a tény, hogy a Szovjetunió az atomerő békés felhasználása terén megelőzte az Egyesült Államokat és Angliát, nagyon sokatmondó, és ezt a tényt a jövőben igencsak számításba kell venni.Ami viszont az Egyesült Államok és Anglia céljait illeti, ezeket jellemzi Eisenhower és Churchill nyilatkozatának befejező részében az a kijelentés, hogy szándékukban áll „fejleszteni és fenntartani a szellemi, gazdasági és katonai erőt." Ez a nyilatkozat mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy Anglia az „erő politikájának" még könyörtelenebb folytatására törekvő amerikai agresszív körök nyomására egy lépést tett az engedmények útján. A nyilatkozat szerzői azonban minden igyekezetük ellenére sem voltak képesek elrejteni az imperialista táborban mutatkozó komoly nézeteltéréseket. A külföldi sajtókommentárok rámutatnak arra, hogy az Egyesült Államok és Anglia nem jutott megegyezésre az indokínai kérdésben és a gyarmattartó hatalmak délkeletázsiai katonai tömbje létrehozásának kérdésében. Nyugat-Németország újrafelíegyverkezése kérdésének megvitatása nem hozott új elemeket: Eisenhower es Churchill csak megerősítették régi álláspontjukat, amelynek lényege az, hogy a párizsi és bonni szerződés ratifikálására kényszerítsék Franciaországot. Az Egyesült Államok azzal a fenyegetéssel zsarolja Franciaországot, hogy megfosztja nagyhatalmi helyzetétől. Az amerikai sajtó felveti a kérdést: hogyan lehetne betömni azt a rést, amely az atlanti tömben képződött, amikor Franciaország a legutóbbi időkig uralkodó amerikabarát kormány bukása következtében e tömb előretolt állásaiból a hátországba került és nem túlságos vágyat mutat arra, hogy támogassa Dulles kalandorpolitikáját, amint azt korábban tette. Annál nagyobb erőfeszítéseket tesz az Egyesült Államok, hogy bevonja az atlanti tömbbe Nyugat-Nérinetországot. Arra számít ugyanis, hogy agresszív célokra használhatja fel az újjászülető Wahrmachtot. A Nyugat-Németország újrafelfegyverzésére és az atlanti tömbbe való bevonására irányuló kísérletek komoly elégedetlenséget és aggodalmat keltenek a francia népben. A franciák között mindjobban elterjed az a meggyőződés, hogy Franciaország csakis abban az esetben őrizheti és szilárdíthatja meg nagyhatalmi pozícióját, ha a francia nemzet érdekeinek é

s a népek közötti béke megszilárdítása érdekeinek megfelelő független politikát folytat. Ha az angol-amerikai különtanácskozásról beszélünk, nem szabad kihagyni még egy kérdést, amelyet az Egyesült Államok és Anglia Washingtonban szintén megtárgyalt — „az atomtájékoztatás kicserélésének^ kérdését. A tények arra vallanak, hogy Anglia ebben a kérdésben sem tudott engedményeket kicsikarni az Egyesült Államoktól. A washingtoni különmegbeszélések eredményei tehát azt mutatják, hogy részvevőiknek nem sikerült leküzdeniük a kapitalista államok Egyesült Államok vezette tömbjén belül mutatkozó nézeteltéréseket. Sőt, mi több, e nézeteltérések további éleződése figyelhető meg. Nem lehet nem észrevenni, hogy clyan helyzet állt elő, amelyben az amerikai vezetőkörök agresszív törekvései még az Egyesült Államok szövetségesei között sem találnak teljes támogatásra. Az Egyesült Államok Franciaországgal nem szándékozott megegyezésre jutni, Angliával pedig nem tudott megegyezni a nézeteltérések kiküszöböléséről. Ázsia — és nemcsak Ázsia — hatalmas országai nyiltan kifejezésre juttatják, hogy nem értenek egyet az Egyesült Államok politikájával. Ezek a tények annak a tendenciának a fokozódását tanúsítják, hogy az Egyesült Államok legagresszívebb körei elszigetelődnek a nemzetközi porondon. Az Egyesült Államok és Anglia „álláspontjának közeledése", amiről az amerikai propaganda áradozik, bizonyos mértékben valóban megtörtént, de kizárólag angol engedmények révén. Anglia a washingtoni megbeszéléseken mem tudta kivívni tervei megvalósítását és elvesztette a játszmáť, mint mindig, valahányszor egy az egy ellen marad az Egyesült Államokkal szemben. De mit jelent Angliára és a többi kapitalista országra nézve engedményeket tenni az Egyesült Államok agresszív erőinek? Anyryit jelent, mint rálépni egy úiabb világháború előkészítésének útjára. Felesleges rr>és egyszer hangoztatni, hogy ez az út katasztrofális következményeket ígér azoknak, akik ezt az utat választják. Franciaország, Anglia népei és a támadószellemű amerikai politika egész súlyát magukon érző más országok népei azonbon nem nézik passzívan, minden' ellenállás nélkül a nemzetközi kalandok politikájának tervét. Ugyanakkor, amikor az Egyesült Államok imperialista körei újabb kísérleteket tesznek egy támadó háború előkészítését célzó tervek aktivizálására, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, a demokratikus tábor minden országa döntő erőként lép fel abban a harcban, amely ä békéért és a nemzetközi együttműködésért, a háború lángjának fellobbantására irányuló kísérletek ellen folyik. Ezek az országok békés alapon építik és óhajtják fejleszteni továbbra is kapcsolataikat minden országgal, egyebek között a kapitalista országokkal is. A Szovjetunió — külpolitikáiénak e fő irányvonalát követve — a berlini értekezleten átfogó tervet terjesztett elő az európai kollektív biztonság biztosítására. A genfi értekezleten a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság széleskörű intézkedéseket javasoltak az ázsiai béke megteremtésére és megszilárdítására, az egyetemes béke megszilárdítására. Ezzel új lehetőségek nyíltak meg a nemzetközi együttműködés kiépítése, a nemzetközi feszültség enyhítése előtt. E lehetőségek kiaknázása attól függ majd, milyen mértékben tudják a nyugati hatalmak kormánykörei reálisan értékelni és megérteni az előállott helyzetet, és tesznek-e gyakorlati lépéseket a béke megszilárdítása felé vezető úton, az egyetlen úton, amely valóban megfelel a népek érdekeinek.