Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-06 / 163. szám, kedd

1954 július m szo 5 A szovjet kormány újabb jegyzéke az amerikai kormányhoz a , Juapsze" tartályhajó ügyében Az SzKP és a szovjet kormány vezetői meglátogatták a »Demokratikus Németországa kiállítást K. J. Vorosilov, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov és N. Sz. Hruscsov, az SzKP és a szovjet kormány vezetői július 3-án meglátogatták a „Demokratikus Németország"- kiállítást. Az SzKP és a szovjet kormány vezetőit R. Appelt, a Német Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, az NDK nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa, és a kiállítás igaa« gatóságának képviselői foga/dták. K. J. Vorosilov, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov és N. Sz. Hruscsov körülbelül másfélórát töltött a kiállításon, részletesen tanulmányozta a kiállított tárgyakat, amelyek világosan mutatják a szilárdan demokratikus úton haladó Német Demokratikus Köztársaság gazdasági életéftek és kultúrájának gyors fejlődését. Von Paulus volt tábori marsai! nyilatkozata Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége válaszjegyzéket juttatott el a Szovjetunió külügyminisztériumához a „Tuapsze" szovjet tartályhajó ügyében küldött szovjet jegyzékkel kapcsolatosan. A válaszjegyzékben az Egyesült Államok kormánya minden alap nélkül tagadja, hogy az amerikai haditengerészeti erők részt vettek a szovjet hajó jogellenes elkobzásában. A Szovjetunió külügyminisztériuma július 2-án újabb jegyzéket intézett az Egyesült Államok kormányához és ebben kijelentette, hogy nem tekintheti kielégítőnek az Egyesült Államok kormányának Pénteken délután megegyezés 1 jött létre San Salvadorban a guatemalai kormánycsapatok és Armas ezredes csapatai között. Az egyezmény értelmében új kormány-junta alakult, melynek tagjai Monzon ezredes, Armas ezredes, Salazar alezredes, valamint Oliva őrnagy. Az egyezmény értelmében újabb hadjáratot indítanak a baloldal ellen. A megegyezés kimondja: ,.minden kommunistát minden politikai állásból elmozdítani." Mint az AFP jelenti, a guatemalai rendőrség két vezetője, Rogelio Cruz Werf ezredes, a milícia parancsnoka és Jaime RosenA vietnami néphadsereg szombaton elfoglalta Phuly városát, amely fontos közlekedési csomópont és a franciák megerősített támaszpontja volt. Phuly a Vörösfolyó deltavidékén, a franciák által felállított új védelmi vonalon belül fekszik. A néphadsereg csapatai szombatén délután — ellentétben azokkal a korábbi jelentésekkei, amelyek szerint a fraciák „kiürítették" volna a várost — heves harcok után foglalták el Phulyt. a szovjet kormány jegyzékére adott válaszát. A „Tuapsze" tartályhajót Taivanszigetétől délre a nyílt tengeren egy torpedóromboló típusú hadihajó fogta el. Az olyan vizeken, c melyek az Egyesült Államok flottájának ellenőrzése alatt állanak és amelyek felett az Egyesült Államok hadirepülőgépei cirkálnak, a szovjet tartályhajót csak az Egyesült Államok haditengerészeti flottája foghatta el, bármilyen zászló alatt tevékenykedett is. A „Tuapsze"- szovjet tartályhajó elfogásáért, legénységének biztonságáért, a'tartályhajónak és rakoberg őrnagy rendőrfőnök Mexikóba menekült. Az új junta John Peurifoy amerikai nagykövet és Funes ezredes salvadori nagykövet kíséretében szombaton délelőtt, Guatemala-Citybe érkezett. Az Amerikai Államok Szervezetének tanácsa 18 szavazattal egy ellenében és egy tartózkodással elhatározta, hogy elhalasztja az amerikai köztársaságok külügyminisztereinek július 7-re kitűzött értekezletét. Mint az AFP jelenti, GuatemalaCity környékén a parasztság továbbra is ellenáll országa új uraiA francia vezérkar harckocsikkal intézett ellentámadást a néphadsereg erői ellen és bevetette valamennyi rendelkezésre álló repülőgépét is a harcokba. ( A más célok felé úton lévő repülőgépeket is Phuly felé irányították rádió útján). A franciák minden erőfeszítése hiábavaló volt azonban, nem tudták megakadályozni, hogy a néphadsereg birtokába vegye a stratégiai szempontból jelentős várost. A néphadsereg csapatai átkeltek a mányának épségéért az Egyesült Államok kormányát terheli a felelősség. A szovjet kormány megerősíti a június 24-i jegyzékét, tiltakozást jelent be a „Tuapsze" szovjet tartályhajó további fogvatartása ellen és követeli, hogy tegyenek haladéktalanul intézkedéseket a tartályhajónak, a legénységnek és rakományának szabadonbocsátására. A *zovjet kormány elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya megfelelő intézkedéseket tesz, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen törvénytelen cselekmények, amelyek durván sértik a nyílt tengeri hajózás szabadságát. nak. Az AFP közléséből kitűnik, hogy ennek oka elsősorban az, hogy a árasztok nem' hajlandók visszaadni azokat a földeket, amelyeket az Arbenz-krfrmány juttatott nekik. Guate-nala-Cityben a hadsereg és a rendőrség főparancsnoksága beismerte, hogy „képtelen teljesíteni azokat a kéréseket, amelyek a fővároson kívüli felkelések elleni segélynyújtásra vonatkozóan érkeztek.'" Mint az AFP megállapítja „a Guatemala-Citytől 30 mérföldnyire fekvő Escuintlaban a helyzet komoly." Day-folyón és Phulyn túlhaladva tovább tolytatják támadásukat. A késő délutáni órákban már Nhattu térségében, Phulytól 12 kilométerre keletre folytak a harcok. A vietnami dembkratikus rádió jelenti továbbá, hogy a franciák által kiürített területek lakossága mindenütt lelkes örömmel fogadta a néphadsereg bevonuló csapatait. A vietnami néphadsereg a deltavidék északi részén is jelentős nasyságú területet foglalt el Dong-Hoi és Haf-Doung között. A berlini Sajtó-Házban Németország egysége érdekében alakult bizottság a német és a külföldi sajtó számos képviselőjének jelenlétében sajtóértekezletet rendezett. A. Norden professzor, a bizottság titkára a sajtóértekezlet megnyitásakor bejelentette, hogy mióta von Paulus, a volt német hadsereg tábori marsallja visszatért hazájába, a bizottság többszáz levelet kapott Németország mindkét részében élő volt katonáktól és tisztektől, amelyekben azt óhajtják, hogy von Paulus nyilatkozzon a közvélemény előtt Németország jelengnek és jövőjének kérdéséről. A bizottság e kérdésekről tájékoztatta von Paulust, aki beleegyezett abba, hogy véleményét nyilvánítsa a német hazafiakat érdeklő kérdésekről. Von Paulus ezután tette meg nyilatkozatát a sajtóértekezleten Elemeztem a második világháború tapasztalatait és azokat a történelmi eseményeket, amelyekre a háború utáni években került sor — mondotta von Paulug, és arra a következtetésre jutottam, hogy a németeknek Németország nyugati és keleti részében közösen kell harcolniok egy egységes arcvonalban a szabadságért és a boldog jövőért. Az amerikai „erőpolitika", amelyet Nyugat-Németországban folytatnak, ellentétben áll a németek érdekeivel. Ez az „erőpolitika" amely veszélyezteti a szabad világot, az USA uralmának megteremtését célozza a többi nemzetek fölött. A XX. században az ilyen politika azonban sikertelenségre van kárhoztatva. Hasonló esztelen politikát folytatnak a nyugatnémet hivatalok — folytatta von Paulus — és támogatják őket a nyugatnémet lapok és a rádió is. E politika végrehajtói és hívei azonban tévednek, ha azt hiszik, hogy ezen az úton sikert érhetnek el, tekintet nélkül a német nép véleményére. Adenauer kormányának politikája nem felel meg a német nép érdekeinek, nem felel meg az igazi helyzetnek. Adenauer az amerikaiak parancsára cselekszik és nem veszi tekintetbe a valóságot — a németek nemzeti öntudatát, akik ezt a politikát elutasítják. Nem veszi figyelembe a keleti nemzetek növekvő erejét. Az „európai védelmi közösség" megteremtésére irányuló tervekkel kapcsolatos állásfoglalásáról von Paulus Brüning volt birodalmi kancellárral megegyezően a következőket mondotta: Arra a következtetésre jutottam, hogy az „európai védelmi közösség'' nem jelentené a németeknek egymáshoz közeihozását, hanem Németország további kettészakítását jelentené. A német nép és a Németországgal szomszédos országok népei közötti kapcsolatokról, valamint a jövő Németországának más országokkal való kapcsolatairól szólva von Paulus hangsúlyozta, hogy a német népnek békében és barátságban kell élnie az összes nemzetekkel. Az új guatemalai junta megérkezett a fővárosba A vietnami néphadsereg heves harc után elfoglalta Phulyt washingtoni angol-amerikai megbeszélésről A moszkvai „Pravda" vezércikke A moszkvai „Pravda" szombati számának vezércikkében többek között a következőket írja: A napokban Washingtonban véget értek az. angol-amerikai különmegbeszélések. A megbeszélésekre olyan időben került sor, amikor Genfben az öt nagyhatalom és más érdekelt államok képviselőinek az indokínai béke * helyreállításával foglalkozó értekezletén kirajzolódtak az utak néhány olyan megegyezéses döntés létrejötte felé, amelyek enyhíteni tudnák a nemzetközi feszültséget. Természetszerűen felvetődnek ilyen kérdések: mi tette szükségessé az angol-amerikai megbeszéléseket? Milyen célokat szolgálnak ezek és mi az eredményük? Hogy kiderítsük e tárgyalások értelmét és jelentőségét, mindenekelőtt figyelembe kell vennünk a jelenlegi nemzetközi helyzet jellemző sajátosságait. Egyfelől a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok következetesen békeszerető politikája jelentős eredményeket hozott. Véget ért a koreai háború, s ez fontos változásokat idézett elő a nemzetközi helyzetben. A koreai háború beszüntetése megnyitotta az utat olyan nagyhatalmi értekezlet összehívásához, amely a megérlelődött nemzetközi problémák rendezésére irányuló intézkedéseket vitat meg. A berlini és genfi értekezlet megmutatta: teljes joggal feltételezhető, hogy a vitás nemzetközi kérdések szerződéses megállapodások és egyezmények alapján rendezhetők. Jelentős lépéssel vitte előre a béke ügyét Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársaság miniszterelnökének Nehru indiai miniszterelnökkel és U Nu burmai miniszterelnökkel folytatott tanácskozása. Másfelől az Egyesült Államok uralkodó körei továbbfolytatják hírhedt „erőpolitikájukat", azt a politikát, amely nem a nemzetközi feszültség csökkentéséhez, hanem a nemzetközi helyzet továbbonyolódásához vezet. De csak a vak nem látja, hogy ez a politika egyik kudarcot a másik után szenvedi el. Összeomlott az amerikai agresszió Koreában. Meghiúsultak az amerikai diplomáciának azok a kísérletei, hogy elszigetelje a Kínai Népköztársaságot és számításon kívül hagyja nagyhatalmi jelentőségét: az események menete arra kényszerítette az Egyesült Államokat, hogy a genfi tanácskozáson egy asztalhoz üljön Kínával. Kudarcot vallottak az Egyesült Államoknak az a próbálkozása, hogy megszervezze a nyugati hatalmak haladéktalan intervencióját Indokínában. Az „erő politikája" beleütközött abba az ellenállásba, amelyet Európa népei az „európai védelmi közösség" megteremtésével szemben fejtenek ki. Ellenállásra talált ez a politika az amerikai monopóliumok leigázó törekvései ellen harcoló latinamerikai népek részéről. Végül egyre fokozódó ellenállással találkozik az Egyesült Államok politikája a nyugati országok üzleti körei részéről, amelyek érdekeltek abban, hogy normális gazdasági kapcsolatok fejlődjenek ki közöttük és a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, s a népi demokratikus országok között. E feltételek mellett még jobban kiéleződtek az ellentétek a kapitalista országok táborában. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország „hármasszövetségén" komoly repedések képződtek. A londoni „The Times" az angol-amerikai nézeteltérések rohamos kiéleződésére utalva ezt irta a washingtoni tárgyalások küszöbén: „Egy dolog világos: a két kormány közötti né zeteltérések komolyabbak, mint ahogy azt nyilvánosan beismerik. Még jobban kiéleződtek a francia amerikai nézeteltérések. Ez olyan messzire ment, hogy az Egyesült Államok még azt a gondolatot is elvetette, hogy bevonja Franciaor szágot a washingtoni találkozóba. Az Egyesült Államok különtanácskozásba bocsátkozott Angliával, nyilván azzal a gondolattal, hogy jobb megegyezni vele Franciaország háta mögött és Franciaország rovására. Eisenhower és Dulles ennek kapcsán azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy az Egyesült Államok politikájának tevékenyebb támogatását csikarják ki Churchilltől és Édentől s e célból az összes rendelkezésre álló eszközökkel nyomást gyakorolnak Angliára. Az angolamerikai tömbben mutatkozó komoly nézeteltérések rányomták bélyegüket Eisenhower és Churchill közös nyilatkozatára is, amely a nyugati sajtóban július 29-én „Az Egyesült Államok és Anglia politikai elveinek deklarációja" hangzatos címmel látott napvilágot. E nyilatkozat azt bizonygatja, hegy az Egyesült Államok és Anglia kész együttműködni a világ békéjének biztosításában. Az okmány szerzői a továbbiakban kijelentik, hogy ,az Egyesült Államok és Anglia „baráti kezet nyújt minden olyan országnak és mindazoknak az országoknak, amelyek ünnepélyes kötelezettségvállalással és ezt megerősítő cselekedetekkel megmutatják, hogy ki akarják venni részüket az igazságos és becsületes békéből." Az ilyesfajta kijelentéseket önmagukban csak együttérzéssel fogadhatja a Szovjetunió és a többi békeszerető ország. Azokat a kije lentéséket azonban, amelyek Eisenhower és Churchill nyilatkozatának két első pontjában olvashatók, nem lehet elszigetelten tekinteni a következő pontoktól, amelyek kiállt ó ellentétben állanak a „kinyújtott kézről" szóló jelentésekkel. A leg jellemzőbb e tekintetben a nyilatkozat harmadik pontja, amelyben az „önkormányzat elvének" és „minden ország függetlenségének" szóbeli elismerése mellett újból felbukkannak „a kommunizmus elvetése tanának" a közvélemény által elítélt, de az amerikai diploma cia által konokul őrzött ósdi motívumai, pontosabban, az Egyesült Államoknak a szabad népek leigázását célzó tervei. A nyilatkozat abban a merőben hamis és rágalmazó kitétellel próbálja megindokolni ezeket a terveket, hogy szerzői törődnek a „korábban szuverén, most pedig rabságban lévő államokkal". Ez a rágalom azonban lerántja a leplet a nyilatkozat szerzőiről és még világosabbá teszi az Egyesült Államok és Anglia vezetőköreinek a kapitalista rabság jármából kiszabadult országok ellen szőtt tervei agreszszivitását. A nyilatkozat e pontjában teljes félreérthetetlenséggel kifejezésre jutott az a tény, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorolt partnereire és így vonszolja őket a más országok ügyeibe való beavatkozás, egy újabb világháború felé. Mit jelent azonban egy újabb világháború kirobbantása a jelenlegi nemzetközi helyzetben? Egy háború kirobbantása a jelenlegi körülmények között az imperializmus összes ellentéteinek végsőkig menő kiéleződését jelenti annak összes következményeivel együtt. Ilyen körülmények között a háborús kalandok igen komoly veszélyt rejtenek magukban azokra, akik félrevetve a mult tanulságait, erre az útra lépnek. A kalandok útja nem új dolog az imperializmus gyakorlatában. A fiatal Szovjet-Oroszország megfojtására már 1919-ben Jettek kísérleteket, amikor az ország még alig kezdett talpraállni. Ismeretes, hogy ez a kísérlet kudarccal végződött. Sőt mi több, igen komoly következményeket rejtett magában az imperialistákra nézve, akiknek hátában a népek harcbaindultak felszabadulásukért. De ha az imperialistáknak nem sikerült bölcsőjében mégfojtaniok a születő új világot, akkor most, amikor a Szovjetunió erős, szocialista hatalommá alakult át, amikor hatalmas erővé terebélyesedett a szocialista tábor, élén a Szovjetunióval és ez a tábor egyesíti az emberiség több mint egyharmadát, végül, amikpr világszerte fejlődik és erősödik népek békeés szabadságmozgalma — az imperialisták kalandorterveire eleve kudarc vár. Amint a történelem tapasztalatai tanítják, az imperialista agresszió szükségképpen hatalmasan felrázza azokat az erőket, amelyek egyre állhatatosabban tűzik napirendre az -imperializmus megdöntését. Ha az első és a második világháború eredményeként 900 millió ember tört ki a kapitalista rabságból, akkor egy harmadik világháború szükségképpen az egész kapitalista rendszer összeomlását vonja maga után. Erről soha ne feledkezzenek el az „erő politikájára" támaszkodó háborús gyújtogatok, akik arról álmodoznak, hogy beleavatkoznak más államok ügyeibe és ez a beavatkozás egy új világháború kirobbanásához vezet. Szembeötlő Eisenhower és Churchill nyilatkozatának képmutató volta ott is, ahol szerzői „az ENSz támogatására" irányuló szándékuk- . ról beszélnek. Az ENSz-nek milyen támogatásáról lehet szó, amikor az Egyesült Államok vezetó'1-örci évek óta ássák alá e szervezet al injait, megakadályozzák, hogy a kínai