Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)
1954-07-01 / 159. szám, csütörtök
4 m szo 1954. július í. Közlemény a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes üléséről A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a napokban teljes ülést tartott. A teljes ülés megvizsgálta a tavaszi vetés eredményeinek, a vetések ápolásának, a termésbetakarítás előkészítésének és az 1954. évi mezőgazdasági termékbegyűjtési terv teljesítésének kérdését. A teljes ülés meghallgatta és megvitatta A. I. Benegyiktov elvtársnak, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterének, P. P. Lobanov elvtársnak, az OSzSzSzK mezőgazdasági miniszterének, A. I. Kozlov elvtársnak, a Szovjetunió szovhoziigyi miniszterének, T. A. Jurkin elvtársnak, az OSzSzSzK szovhozügyi miniszterének és L. B. Kornyicev elvtársnak, a Szovjetunió begyűjtési miniszterének erre a kérdésre vonatkozó beszámolóját, s 1 megfelelő határozatokat hozott. Diaz ezredes alkotmányellenes cselekedetei Guatemalában Arbenz, Guatemala elnöke, mint már jelentettük, rádióbeszédben bejelentette, hogy lemond és a hatalmat átruházza Diazra, a kormánycsapatok vezérkari főnökére. Az új kormányfő egyelőre nem alakította át a kormányt. De ez nemsokára megtörténik — közlik a nyugati hírszolgálati irodák. A jelek szerint a hadügyi és belügyi tárcát két katonatisztre bízzák. A hatalomátadás hétfőre virradó éjszaka történt, ugyanakkor az alkotmányt felfüggesztették. A guatemalai kongresszus rövidesen összeül, hogy tudomásul vegye Arbenz elnök lemondását s jóváhagyja a szükséges intézkedéseket. Diaz, aki rádióbeszédében hangsúlyozta, hogy tovább folytatja a harcot a betolakodók ellen, első intézkedéseként kihirdette az ostromállapotot. Diaz azután — mint az AFP jelenti — betiltotta és törvényen kivül helyezte a guatemalai dolgozók pártját, a Munkapártot, s parancsot adott arra, hogy a Munkapárt tagjait töröljék a választói listákról. | Diaz egyidejűleg rendeletet adott ki, amelyben amnesztiát ad valamennyi politikai fogolynak és száműzöttnek, akik nyilvánvalóan a halad ószellemű Arbenz-kormány ellenségei voltak. Majd elmozdította állásából a rendőrfőnököt, s egyik hívét nevezte ki rendőrfőnökké. A Guatemalába betört zsoldosok vezére, Armas ezredes megelégedését fejezte ki Arbenz elnök lemondása felett és megállapította, hogy „Arbenz lemondásával teljesedett az egyik általa támasztott feltétel." Egyúttal felszólította Diazt, hogy tegyen lépéseket a „kommunista vezetők" letartóztatására. A betolakodók ultimátumot intéztek az új kormányhoz, amelyben közölték, hogy nagy érőkkel fogják bombázni Guatemala-Cityt, amenynyiben nem fogadják el feltételeiket. Többek között követelik, hogy Guatemalában alakítsanak ideiglenes katonai kormányt, tartóztassák le a Munkapárt valamennyi ismert tagját, s akadályozzák meg Arbenznek, Guatemala volt elnökének távozását az országból. Az AFP legfrissebb jelentése szerint Armas ezredes az „ellenkormány nevében proklamáciőt adott ki, amelyben alkotmányellenesnek minősíti azt a tényt, hogy Arbenz elnök Diaz kezébe helyezte a hatalmat és hangoztatja: minthogy a Diaz-kormány eddig nem teljesítette az ultimátum feltételeit, légiereje bombázni fogja a fővárost. Arbenz volt elnök — a legújabb táviratok szerint — elhagyta az országot. A diplomáciai menedékjog védelme alatt Argentínába utazik. A sansalvadori rádió jelentése szerint Arbenz megérkezett San-Salvadorba, innen Panamán keresztül folytatja útját Buenos-Aires felé. Arbenz volt elnök családja, valamint a Diaz-kormány által elmozdított rendőrfőnök és helyettese Argentína guatemalai nagykövetségére menekült. • A Reuter ügynökség jelentése szerint a Manzon ezredes vezetése alatt álló katonai csoport kedden megfosztotta a hatalomtól Diaz ezredest. Guatemalai rádióhírek szerint „az új kormány fegyverszünetet készül kötni az Armas ezredes vezetése alatt álló felkelőkkel." összehívták az amerikai külügyminiszterek értekezletét Az Egyesült Államok irányítása alatt álló amerikai államok szervezetének tanácsa Washingtonban elhatározta, hogy július 7-re Rio de Janeiróba összehívja az amerikai külügyminiszterek értekezletét. Az értekezlet összehívásáról szóló határozatot 18 szavazattal hozták meg Equador ellenszavazata és Uryguay tartózkodása mellett. A határozat megállapítja — jelenti az AFP, — hogy a külügyminiszterek ülése „tanácskozó szerv lesz, amelynek célja megvizsgálni a nemzetközi kommunista mozgalomnak a guatemalai politikai intézményekbe való behatolása következtében a kontinens biztonságát és békéjét fenyegető veszélyeket." Equador képviselője, aki a határozat ellen szavazott, kifejtette, hogy nincs megfelelő alap az értekezlet összehívására, mert a szóbanforgó kérdés tárgyalása beleütköznék a népek szabad önrendelkezési jogának és a benemavatkozásnak elveibe. Uruguay képviselője azért tartózkodott a szavazástól, mert — mint mondotta — a miniszterek ülésének elsősorban a három középamerikai köztársaság (Guatemala, Honduras, Nicaragua) közötti kapcsolatok kérdését kell tanulmányozni és nem „a nemzetközi kommunizmus Guatemalába való behatolásának" kérdését. Kínai kereskedelmi küldöttség érkezett Londonba A genfi értekezleten részt vevő kínai és angol küldöttek megállapodása értelmében kínai kereskedelmi küldöttség érkezett Londonba. A küldöttség kereskedelmi megbeszélések céljából tiz napot tölt az angol fővárosban. Jelentés a francia minisztertanács üléséről A francia kormány René Coty köztársasági elnök elnökletével minisztertanácsot tartott. A minisztertanácson MendesFrance miniszterelnök számolt be a diplomáciai helyzetről. MendesFrance közölte minisztertársaival azokat az utasításokat, amelyeket a jelenlegi genfi francia küldöttség vezetőjének, Jean Chauvelnek, Franciaország berni nagykövetének adott. A minisztertanács jóváhagyta ezeket az utasításokat. Az ülésen beszámolt Koenig tábornok, hadügyminiszter is. Koenig a nemzetvédelmi tanács megbeszéléseiről adott tájékoztatót. Nyikolaj Vorobjov újító munkája Megérkezett az angol ügyvivő Pekingbe Humphrey Trevelyan, az Egyesült Királyság kínai ügyvivője megérkezett Pekingbe. Fogadására a repülőtéren megjelent Sen Ping, a kínai külügyminisztérium protokollosztályának helyettes vezetője. Ebben az évben egy tavaszi napon alkalmam volt meglátogatni a moszkvai J. V. Sztálin automobilüzemet. Az utolsó munkaszünetben történt. A gépek zaja elhalkult. A munkások személyes ügyeikkel foglalkoztak: ebédeltek, újságot olvastak, sakkoztak... Az ifjúsági csoport közösen tanult egy új dalt. Kísérőjük gyengéden lehajtotta arcát hangszerére és újjai könnyedén, biztosan futottak a billentyűkön. „Nagyon híres legény ez — mondotta a szakszervezet üzemi bizottságának dolgozója. — Nyikolaj Vorobjovnak hívják. Május 1-én, amikor áthaladtunk a Vörös-téren, menetünk, üzemünk öt legjobb dolgozójának portréját vitte. Néhány ezer ember közül, akik megérdemelnék ezt a megtiszteltetést, csak ötöt választottunk; Nyikolaj Vorobjov köztük volt." „Biztosan más jellegzetes tulajdonságai is vannak zenerajongásán kívül, ha az öt legjobb között volt." „Az természetes! Vorobjov minden iránt érdeklődik. Nemcsak zenével foglalkozik. Egész szépen fest. Üzemi újságunk egyszer közölte egyik tanulmányát. Nagyszerűen fényképez. Mint közéleti dolgozó is ismert. A szakszervezet aktivistája. A főmechanikus osztályán a tömegkultúrmunkát irányítja. De ez az ifjú munkás a legnagyobb elismerést a termelési feladatok iránti rendkívüli áldozatkészségével érdemelte ki. Minden nap két-három normát teljesít." Később lelkesedéssel követtem, hogy Vorobjov esztergályos milyen ügyesen és mesteri tudással munkálta az összetett formájú alkatrészeket. A tartókar, amely a fémterméket tartotta, nagy gyorsasággal forgott. A kés könnyen és simán metszette le a fémréteget és szemünk előtt tükörsima felület keletkezett. Alkalmam nyilt már arra, hogy láthassam Pavel Bikov és Genrih Bortkevics szovjet esztergályosok munkáját, akik elsőnek alkalmazták a fém gyors megmunkálásának módszerét. El kellett ismernem, hogy új ismerősöm megállja velük a versenyt a megmunkálás gyorsasága és a tisztaság terén is. Hogyan ért el ilyen magas íermelékenységet? Nyikolaj Vorobjov életrajzában nincsen semmi rendkívüli, de egyúttal jellemzi az ifjú szovjet emberek ezreinek sorsát. Nyikolaj befejezte a hatéves iskolát és az ipariskolát és mint 17 éves fiú került az üzembe, ahol automobilokat gyártottak. A hatalmas vállalat, amelyben elsőosztályú automobilokat gyártanak, a műhely, amelyben a legkülönbözőbb mérőszerkezeteket, a legmodernebb megmunkáló gépeket készítik, amelyekről a tanintézet Irta: I. Gorjainov tanítói lelkesedéssel beszéltek — mindez csodálatba ejtette és magával ragadta Vorobjovot, amikor a szerszámműhelybe került. Nyikolaj nagyon hamar kezdett önállóan dolgozni egy „DIP-300" jelzésű esztergapadon. Lelkiismeretesen dolgozott, a munkához való viszonya jó volt és a mesterek meg voltak vele elégedve. De Vorobjov önmagával nem volt megelégedve. Az igényesség tiszteletreméltó érzés, vele született tulajdonsága minden egyes alkotó embernek. Ez az érzés rendkívül erős volt benne. A normát rendszeresen minden nap teljesítette, de vájjon nem képes a gép többre is? Mi az oka annak, hogy a kés olyan gyakran eltompul? Máskor pedig miért csavarodik át a motortól az orsóhoz vezető szíj? Mi lenne, ha kísérleteznék egy újformájú szerkezettel? Vagy ha átalakítaná a motor színkorongját és egyúttal a szíjat is? Nem lehetne-e megnagyobbítani az előtolást, vagyis azt a távolságot, amelyet a kés a gép egy fordulatánál végez? Hasonló kérdések sokasága forgott Vorobjov gondolataiban. A fiatal, kíváncsi, energikus fiú, aki szerette foglalkozását, sóváran kereste ezekre a feleletet. „Valahol láttam egy gépet, amelynek motorján nem volt olyan egyszerű szijkorong, mint amilyen az én gépemen van, hanem ferdeoldalú kidudorodással vplt ellátva — mesélte apjának. — Talán átalakíthatnám az én szíjkorongomat is." Vorobjov lelkesen kezdte bizonyítgatni ennek a szíjkorongnak előnyeit." „A gondolat jó — helyeselt az apja. az egyik moszkvai automobilalap tapasztalt kocsivezetője. — De ne feledkezz meg arról, hogy ez nem könnyű dolog, szükség lesz valami módon átépíteni a gép munkáját".„Én tudom, hogy ez nehéz, — válaszolt Nyikolaj, — de mégis megpróbálom. A gép korszerűsítésével kezdem és azután áttérek a szerkezetekre is". Az esztergályos nem engedte át senkinek sem azt a dicsőséget, hogy a gépe számára elkészítse a szijkorongot; Maga készítette el. Csak mikor a vállalat igazgatóságának utasítására rászerelték a szíjkorongot a motorra és a gép sokkal biztosabban és könnyebben kezdett dolgozni, érzett Vorobjov nagy elégedettséget. De Nyikolaj nemcsak saját személyes sikerére törekedett. Utána elkészítette a szijkorongokat az öszszes hasonló jelzésű gépek számára. A munkatermelékenység azonnal emelkedett. Míg eddig Vorobjov és társai ötven-hetven méter percenkénti vágósebességet értek el az egyes alkatrészek megmunkálásában, most a gép nagyobb megterhelése mellett és bizonyos további korszerűsítés után az esztergályosok 1%—2-szeresére fokozták a a gyorsaságot. Vorobjov a sikeren felbuzdulva megkezdte a gépi eszközökkel való kísérletezést. Megkísérelte magasabbra erősíteni a kést, mint ahogyan a megmunkálásban levő alkatrész középpontja fekszik. Aztán még magasabbra. Kereste és megtalálta a köszörülés olyan módját, amelynek segítségével sikerült csökkentenie az alkatrész rezgését. Megszűnt a vibrálás, amely nagyon árt az esztergályosoknak, akik a megmunkált termék tisztaságára törekszenek. És a vágási gyorsaság újból emelkedett. Vorobjov előre beállította a késeket a köszörülés pozitív és negatív szöge alatt. A művészet abban volt, hogy minden egyes esetben meg legyen határozva a legalkalmasabb forma. Ugyanis Vorobjov szerszámkészítő volt és az ő szakmájához tartozó munkások ritkán munkálnak alkatrészeket egész szériákban. A mérnökök, technikusok és mesterek készségesen támogatták Vorobjov újító kísérleteit. Vorobjov maga, mihelyt haladást ért 'el és teljes mértékben uralta újítómódszereit, azonnal átadta tapasztalatait' a többi fiatal munkásnak. Tanítványai voltaik: Vlagyimir Volokov, Ivam Mamonov és Alekszander Nyikityin. Közülük egyesek már önállóan dolgoznak, mások, mint pl. Mamonov, készül, hogy a legközelebbi napokban megkezdi a fémek megmunkálását mások segítsége nélkül. / Mult év őszén a lvovi „Avtopogruzcsik" üzem munkásai Vorobjovot meghívták üzemükbe. Nyikolaj elutazott Lvovba és itt az ukrán vállalat üzemeiben elbeszélte, hogy hogyan élesíti szerszámait, hogyan dolgozik nagyobb tolóretesz alkalmazásával, hogyan munkálja a fémeket kerámialemezek segítségével. Vorobjov nemcsak beszélt, de be is mutatta módszerét. Ezen a napon percenként 850 méter vágósebességet ért el. Néhány hónap múlva a lvovi munkások egyik csoportja Moszkvába jött a szakszervezeti kongreszszusra. Vorobjov szívélyesen meghívta őket otthonába. Ezen a családi ünnepségen résztvett Nyikolaj, felesége, Katyerina és négyéves fiacskája, Vlagyimir is. „Ha összeszámoljuk — mondotta az egyik vendég köszöntőt mondva az orosz és ukrán munkások barátságára — akkor tulajdonképpen te az ötéves tervet már teljesítetted." „Az egyiket teljesítettem, most kezdem a másikat" — válaszolt. Nyikolaj. r: ' v ' ' . ܧÉi v: I . m v. y * : .-V ' . '' f t , < ftS® ÍMS^to ľ '- * . ..j N. Vorobjov családja körében — fiával és feleségével