Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-24 / 179. szám, szombat

© III

SZ0 1954. július 2j. Hazai filmgyártásunk a „Játszik a cirkusz" című legfrissebb alkotásával megérdemelten nagy és őszinte sikert aratott. Az artistákról, a cirkusz és varieté világáról már számtalan regényt írtak és ugyancsak számtalan filmet forgattak. A tőkés rend idején többnyire egy nagy merészséget követelő akrobatamutatvány körüli bonyodalomról volt szó bennük, vagy egy artista háromszögről, két férfi vetélkedéséről a nő kegyéért és az elkerülhetetlen tragikus balesetről, amely pontot tett a szerelmi dráma végére. Megváltozott a világ és így érthetően megváltozott a cirkuszfilmek témaköre és meséje is. Célzata világos: mulattatni, derűt fakasztani, s ízelítőt adni a művészivé fokozott testi ügyességről, az artisták bravúrjairól, mutatványaik hallatlan merészségéről és nem utolsó sorban ennek a különös, varázsos világnak humoráról. A „Játszik a cirkusz" című cseh szlovák film ezt a szándékát híven követi és meg is valósítja. Tizenőt elöserendü artistacsoportnak bravúros mutatványait hozza a néző elé egy nem nagyigényű mulatságos játék keretében. Sűrítve kapja itt a néző a legjobbat, leghatásosabbat, és leghumorosabbat, a legvakmerőbbet, amit a hazai artistavilág az utolsó esztendőkben számaiban produkált. A vígjáték története — a mutatványok kerete — igen egyszerű. A Slávia-cirkusz hétfői szünnapját tartja — ez is szocialista vívmányaink egyike, — hogy a vasárnap duplán elfoglalt artisták és cirkuszi munkások pihenhessenek a hét egy napján. De baj van, mert erről a péntekről hétfőre helyezett szünnapról nem tud a földmüvelésügyi minisztérium kultúrreferense, aki már három hónappal ezelőtt egy előadásra lefoglalta a cirkuszt és most autóbuszokon vidékről elhozta a nézőiket. A cirkusz igazgatója természetesen ellenkezik, de aztán belátja, hogy az idesereglett vidékieket nem foszthatja meg az örömtől és megindul a hajsza a városban az artisták és a technikai személyzet után. Az emberek összeszedése persze sok apró kalanddal jár, akad bürokrata, aki végig ellenzi az előadás megtartásált, de a legtöbben az első hívásra megszakítják pihenőjüket és a cirkuszban megkezdődhet a műsor. Gazdag és látványos ez a műsor, kitűnően szórakoztatja a cirkusz közönségét és a film nézőit, egyik ámulatból a másikba esnek és nem győzik csodálni a porondról áradó derűt és a testi ügyesség könnyedségét és kellemét. Megváltozott a cirkuszfilmek témaköre, de megváltozott az artisták élete is. Szakszervezetük van és artistaiskola gondoskodik az utánpótlásról. Ennek az iskolának Borig Milles volt táncos és koreográfus a vezetője, aki a csehszlovák cirkuszfilm forgatásánál szakértövként vett részt. És először történt az artisták életében, hogy fesztivált 'rendezhettek, amely nemcsak versenyt jelentett, hanem a bemutatott számok kritikai megvitatását is. Míg azelőtt az artistákat nem vették müvészszámba, s munkájuk haszna a vállalkozó zsebébe folyt, ma minden más müvészszel egyenrangúak és anyagi gondjaik nincsenek. Ennek a gondoskodásnak és megbecsülésnek tudható be, hogy a csehszlovák artisták világhírűek. Tavasszal egy harminc tagból álló csoport Kínában és Mongóliában aratott nagy sikert, májusban pedig a Szovjetunió nagy városaiban szerepeltek ugyancsak hatalmas sikerrel. A bátorság és a hazaszeretet nagy filmjei Két film beszél mesterien az ember legnemesebb tulajdonságairól, a harc közben tanúsított bátorságról és a hazaszeretetről. Az egyik film szovjet alkotás, a másik kínai. A szovjet film, a „Bátorság iskolája" Arkadij Gajdar „Iskola" című regényéből készült és elmondja, hogyan válik a fiatal Borisz Gorikov a Nagy Októberi Porradalom esztendejében a forradalom harcosává, majd később a párt tagjává. Borisz útja nem egyenes, tele van göröngyökkel és buktatókkal, botladozik és hibázik is, de éppen ez teszi oly emberivé alakját. Borisz megtalálja a helyes utat, mert nemes szándékok vezetik és az ifjúból a forradalom forrószívü katonájává érik, aki méltó lesz arra, hogy a párt soraiba felvegyék. A regény és a film hőse a szocializmus építőinek első nemzedékéhez tartozik, azok közé az emberek közé, akik később lerakták az új társadalmi rend alapjait. Gajdar könyvét — melynek magyar kiadása a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó kiadásában nálunk is megjelent — nagyon szereti a szovjet ifjúság. A regénye motívumai alapján készült film nem marad meg a külsőségeknél, a harcok ábrázolásánál, hanem bensőségesen tükrözi a fiatal hős lelki világát és jellemének fejlődését. Érdekessége a filmnek, hogy fiatal szovjet filmművészek alkották. Leonid Charitonov, a moszkvai Müvészszínház stúdiójának hallgatója első szerepét játssza benne, Vladimír Baszovnak ez az első rendezése és a forgatókönyv írói, Sz. Rosen és K. Semenov is fiatalok. A fesztivál közönsége nagy elismeréssel fogadta a forradalmi érzésnek ezt a rendezésben, színészi játékban és technikai kivitelben egyaránt kimagasló színes szovjet filmjét. A kínai film — A 270. számú magaslat elfoglalása — az 1949-ben Észak-Kínában folyó népi felszabadító harcnak egy drámai momentumokban büvelkedő fejezetét hozza a néző elé teljesen hiteles történetek alapján. A Senszi tartományban lévő Szent-hegynek elfoglalásáról van sző, amelyet kuomintang banditák tartanak a kezükben. A meredek sziklabérc megmászhatatlannak és bevehetetlennek tűnik, de hét önként jelentkező katonának hallatlan erőfeszítéssel mégis sikerül megmászni a bércet és így az ellenség hátába kerülvén lehetővé tenni a csapattestnek, hogy a magaslatot megrohamozza és elfoglalhassa. Harcokról, a bátorság tanúságtételéröl van szó ebben a kínai filmben is, akár a két esztendővel ezelőtt oly nagy sikerre] bemutatott „Vörös lobogó a zöld hegyen" címűnél. Valamiben mégis különbözik mind ettől, mind pedig sok más katonai tárgyú, harcokat ecsetelő filmtől. Megmutatja, milyen emberséges a felszabadító mozgalom kínai harcosa, emberi magatartásával vérontás nélkül maga mellé tudja állítani a kuomintang bandavezérek oldalán álló és leterrorizált, minden eszmény nélkül harcoló katonák javát. Valamikor a katona egyet jelentett a banditával, a nép rettegte és ugyanakkor megvetette is. Rettegte, mert rabolt, fosztogatott és kegyetlenkedett és megvetette, mert semmiféle jónak és nemesnek nem volt a védője és képviselője. A katona ott állt a kínai emberi ranglétra legalján — egy színvonalon a rablóval. De Mao Cetung, a kínai forradalom katonája emberi magatartásával, a felszabadító harcok során tanúsított bátorságával és nagy hazafiságával kivívta az egész kínai nép megbecsülését és ma — évekkel azután, hogy a Kuomintang bandák megsemmisültek — tisztelet övezi azokat, akik fegyverrel a kezükben védik a nép jogait, a forradalom és az országépítés nagy vívmányait. „A 270. számú magaslat elfoglalása" így nemcsak izgalmas történetével, mesteri képeivel bilincsel le, hanem eszmei tartalmával, a hsu zafiság, a kommunista magatartás művészi ábrázolásával is. Ebben a tekintetben a népi demokráciák filmművészete sokat tanulhat' a kínaitól. Alberto Cavaleanti és a reménytelenség filmje A fesztivál vendége, Alberto Cavaleanti a világ legismertebb rendezői közé tartozik. Pályafutását francia filmatelierekben kezdte kerek három évtizeddel ezelőtt. 1930ban Londonba ment, ahol megalapítója lett az angol dokumentfilmiskolának. A világháború alatt maga köré tömörítette a legtehetségesebb fiatal angol rendezőket. Ott, Angliában alkotta két nagy filmjét, „Az éjtszaka mélységeiből" címűt és a Dickens regényéből készült „Nicolas Nickleby"-t. 1950-ben Cavaleanti visszatért hazájába, Brazíliába, ahol ugyanúgy, mint Londonban, maga köré gyűjtötte a fiatal tehetségeket. Munkája nyomán a brazil filmgyártás virágzásnak indult; ő maga hót filmet alkotott, köztük a fesztiválon hétfőn este bemutatásra került „A tenger énekét" is, melyet Jorge Amado, a nemzetközi békedíja^ nagy brazil regényíró különösen magasra értékelt. Nehéz néhány mondatban, igy dióhéjban elmondani ennek a brazil filmnek tartalmát. Inkább felvázolni próbálom, hogyan keletkezett ez a film és mit akart vele írója és rendezője, Cavaleanti kifejezni. Cavaleanti elmondja, hogy ami. kor harminchat évi európai tartózkodás után visszatért hazájába, annyisszor hallotta felemlegetni, milyen gazdag természeti kincsekben Brazília és milyen fejlődési lehetőségek előtt áll, hogy végül maga is elhitte. Még Nyugateurópában is lehetősége nyilt rá, hogy megkötések nélkül forgathassa filmjeit, csupán arra volt gondja, hogy a néző előtt ne fessen az életről és jövőről hamis képet. Braziliában a helyzet más, Noha a kormány nem zárkózik el a segélynyújtás elöl, sok törekvés irányul a filmgyártás fejlődése ellen és egy-egy filmnek forgatása néha nemcsupán munkát, hanem harcot is jelent. Ilyen harccal különösen akkor kell számolni, ha a film az igazságot akarja kifejezni. Ezért kevés ilyen film készülhet és ha egyszer eljön forgatásának ideje, az igazságot csak apránként, fokozatosan leplezheti le. — Amikor hazámba visszatértem, láthattam, hogy Brazília valóban kincsekben gazdag és fejlődési lehetőségei vannak, de azt is meg kellett aztán állapítanom, hogy népe egyike a legszegényebbeknek a világon — mondotta Cavaleanti. — A film erről a szegénységről szól és arról, hogyan keresi a szegény nép a nagy városokban, Rio de Janeiróban, Sao Paoloban és Porto-Allegreben a munkát. Tudom, jobb volna megmutatni, miért olyan gazdag az országunk és miért szegény a népe, de ez már más történet volna és ilyesmiről manapság még nem beszélhetünk. —. Ha nem mutatkozik kiút, — folytatja Cavaleanti — a boldogtalanság még szomorúbb és ezért filmem „A tenger éneke" valóban szomorú film. A brazil rendező ezek után befejezésül hozzáteszi: — Őszintén hiszem azonban, hogy egyszer felvirrad a nap, amikor hazámban közösen olyan filmet forgathatunk, mely megmutatja, miért létezik benne annyi nyomor — és engedjék hinnem, hogy ez a nap már nincs olyan messze. Egri Viktor Képek 0 fesztiválon bemutatott filmekből Az „Életjel" című magyar filmből • • * „A bátorság iskolája," című szovjet filmből • • • ,Játszik a cirkusz" című cseh filmből Az „Üldözés" című lengyel filmből