Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)
1954-06-13 / 143. szám, vasárnap
1954 június 13 PJSZg 3 Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa JV. Sz. Hruscsev elvtársnak, az SzKP KB első titkárának beszéde többségét, hogy továbbra is be kell kapcsolnia a pártba a munkásokat azért, hogy legyőzhetetlen erővé váljék. Csehszlovákia Kommunista Pártja most valóban nagy erővé vált. Megnyerte a csehszlovák dolgozók bizalmát, a testvéri kommunista. és munkáspártok tiszteletét és szeretetét. Ez 1 azért érte el, mert mindig hű maradt népének életérdekeihez, Marx,Engels, Lenin és Sztálin legyőzhetetlen tanaihoz. Csehszlovákia Kommunista Pártja szívósan törekedett sorainak tisztaságára és egységére. Már a burzsoá köztársaság időszakában kiűzte soraiból a jobboldali és baloldali opportunistákat, a trockistákat és a párt s a nép más ellenségeit. Az utóbbi években leleplezte az imperialista burzsoázia megvetésre méltó ügynökeinek bandáját, akik befurakodtak a párt soraiba. A népi demokratikus állam megszilárdításáért folytatott harcban Csehszlovákia Kommunista Pártja tömegpárttá vált, amely soraiban egyesíti a nép legjobb haladó erőit. A marxizmus-leninizmus azt tanítja, hogy a munkásosztály forradalmi pártjának ereje sorainak egységében, a párt kádereinek, az összes kommunistáknak politikai megacélosodásában rejlik, abban, hogy helyesen értelmezik-e a párt politikáját. Ezért a kommunista pártok legfontosabb feladata a türelmes és szívós munka a párttagok nevelésében, akik a lakosság különböző rétegeiből jönnek a párt soraiba. Legfontosabb feladatunk a marxi-lenini pártosság szellemében való nevelésük, hogy a párt így még egységesebbé és tömörebbé váljon. Amint a kommunista- és munkáspártok tapasztalatai mutatják, különös fontossága van a párt magvát alkotó pártaktíva nevelésének és megerősítésének. Ha állandó figyelmet szentelnek a széleskörű pártaktívának, amely a Központi Bizottság köré tömörül, akkor ez óriási szervező erővé válik a párt által kitűzött feladatok megvalósításáért folytatott harcban. (Taps.) Nem kétséges, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja továbbra is szentül őrizni fogja sorainak tisztaságát és megszilárdítja harci egységét, fokozni fogja a politikai éberséget, a pártban kifejleszti a bírálatot és ön-bírálatot, következetesen érvényesíti a kollektív irányítás elvét és megszilárdítja a néppel, a munkásosztállyal, a dolgozó parasztsággal és az értelmiséggel való kapcsolatát. Csehszlovákia Kommunista Pártja azáltal, hogy állandóan gondoskodik a nép javáról, biztosítja a népgazdaság állandó emelkedését, a mezőgazdaság fejlődését és a munka termelékenység emelkedését. Csehszlovákia Kommunista Pártjának és a Csehszlovák Köztársaság kormányának lehetősége nyílik a rendszeres árleszállítások és a nép növekvő anyagi és kulturális szükségletei még tökéletesebb kielégítésére irányuló politika sikeres megvalósítására. A kommunista világmozgalom taipasztalatai azt tanítják, hogy a forradalmi proletárpárt legyőzhetetlen, ha a népre támaszkodik, ha tevékenységében marxi-lenini elmélet szerint igazodik, s ha azt alkotó módon alkalmazza országa történelmi helyzetére és körülményeire. Engedjék meg, hogy az önök kongreszszusának, amely fontos esemény Csehszlovákia életében, sok sikert és termékeny munkát kívánjak. Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának határozatai még szorosabbra tömörítik a párt sorait, még magasabbra emelik a kollektív irányítás feladatát és kitűzik a Csehszlovák Köztársaságnak a szocializmushoz ve« zető további útját. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megbízta küldöttségünket. hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának a következő üzenetet tolmácsolja: délelőtti ülése sel fogadták a kongresszus küldöttei az elnök bejelentését, hogy a következő felszólaló N. Sz. Hruscsev elvtárs, az SzKB első titkára, aki a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének vezetőjeként üdvözli a kongresszust. Az egybegyűltek helyükről feL állva lelkesen kiáltják: „Éljen a Szovjetunió!" Éljen az SzKP!" Hruscsev elvtárs beszédét gyakran szakította félbe a lelkes, szűnni nem akaró taps. A teremben ismét harsogott a Szovjetunió lelkes éltetése, amikor a szónok a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek megbonthatatlan testvéri barátságáról beszélt. Viharos tapssal fogadták a küdöttek Hruscsev elvtárs szavait a demokrácia és a szocializmus táborának legyözhetetlenségéről. Hruscsev elvtárs beszédének utolsó részét, amelynek során felolvasta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözletét' a X. kongresszushoz, valamennyi jelenlevő állva hall. gatta végig. Beszéde után percekig nem szűnt a lelkes taps, az éljenzés: „Éljen az SzKP!", „Éljen a Szovjetunió", „A Szovjetjetunióval minden időkre!", „Éljen a béke!". Hurrá-kiáltások harsognak a teremben és felcsendülnek az Internacionálé akkordjai. Együtt éneklik a kongresszus küldöttei, a vendégek, a testvér kommunista és munkáspártok képviselői. A nemzetközi munkás, mozgalom dalának utolsó hangjai és újabb lelkesült taps után Václav Kopecký elvtárs, a CsKP KB politikai titkárságának tagja lép a mikrofon elé és felolvassa N. Sz. Hruscsev elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttsége vezetőjének beszédét cseh fordításban. dolgozók fáradságos munkájának kiküszöbölésénél szüksége van. A beruházási építkezésben is még számos hiányosság mutatkozik, amelyek ellen szüntelenül erélyesen harcolnunk kell. A normán felüli készletek felszámolásában kerületünkben nagy nehézségek mutatkoznak. A normán felüli készletek állapotának és keletkezésének még mindig számos oka van, amelyek elsősorban az elégtelen tervezési felkészültségben, a termelési programinak gyakori, meggondolatlan megváltoztatásában, a meglevő normán felüli készletek könnyelmű, figyelmen kívüli hagyásában és további készletek felelőtlen felhalmozásában rejlenek. És ezen a téren elsősorban az üze. mi pártszervezeteknek és pártszerveknek kell tudatosítaniuk, hogy a normán felüli készletek felszámolásával és keletkezésült megakadályozásával a plárt és a kormány számára megteremthetnék a dolgozók életszínvonala további emelésének számos előfel. tételét. Az ipar szakaszán kerületünk legégetőbb problémáját a kőszénbányák jelentik. Annak ellenére, hogy az ötéves terv folyamán a széntermelés 27 százalékkal emelkedett, az ötéves terv folyamán egy évben sem teljesítették a kladnói körzet számára kitűzött feladatokat. A kladnói körzet így a köztát^ ,,CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA X. KONGRESSZUSÁNAK! A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága testvéri üdvözletét küldi Csehszlovákia Kommunista Pártja X kongresszusának. (Viharos hosszantartó taps, amely ünneplésbe megy át. A delegátusok az SzKP üdvözletét állva hallgatják végig) Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely a dolgozok széles tömegeinek bizalmat es támogatását élvezi, nagy sikereket ért el a népi demokratikus állam megszilárdításában, a szocializmus alapjainak építésében. A kommunista párt vezetésével Csehszlovákiában sikeresen teljesítették a népgazdaság fejlesztésének első ötéves tervét és megteremtették a mezőgazdaság lényeges növelésének és a dolgozók életszínvonala emelésének nélkülüzheíelen előfeltételeit. A népi demokratikus Csehszlovákia a béke, a demokrácia és a szocializmus aktív harcosa. A Szovjetunió Kommunista Pártja Közponii Bizottsága a kommunista pártnak és az összes csehszlovák dolgozóknak teljes szívből új sikereket kíván a szocializmus építésében, a munkásosztály és a parasztság szövetségének megszilárdításában. Csehszlovákia nemzetei testvéri barátságának megerősítésében a népgazdaság és a kultúra építésében, a dolgozók életszínvonala szüntelen emelésében és az egész világ békéje megszilárdításáért folytatott harcban. Éljen Csehszlovákia Kommunista Páitja. a munkásosztály és a csehszlovák dolgozók élcsapata! Éljen a Csehszlovák Köztársaság és a S zovjetunió népeinek megbonthatatlan testvéri barátsága! A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA." (A kongresszus valamennyi részvevője viharosan, hosszantartóan tapsol. A küldöttek együttesen kiáltják: »Éljen a Szovjetunió!«, »Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártjak, »Éljen a béke«!, »Örok időkre a Szovjetunióval!®. Felkiáltások: »Hurrá!« A küldöttek és a vendégek az Internacionálét éneklik.) A kongresszus június II-I délutáni és 124 A CsKP Központi Bizottsága beszámolójának elhangzása után véget ért a délelőtti ülés. A beszámolót a küldöttek nagy figyelemmel hallgatták végig és a szónok szavait gyakran kísérték egyetértésük jeleivel. f A beszámoló végén a küldöttek felálltak és éltették a Szovjetuniót, a Szovjetunió Kommunista Partját, a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságot és annak népét, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártját. Az ülésteremben újból és újból felhangzott az „Éljen a béke!", jEljen a Szovjetunió!", „Éljen a dicső SzKP! Éljen a CsKP!" A délutáni ülést a CsKP Központi Revíziós Bizottság tevékenységéről szóló beszámolóval nyitották meg. amelyet a bizottság elnöke, Josef Štétka elvtárs adott elő. A kongresszus tárgyalásai ezután a két beszámolóval kapcsolatos vitával folytatódtak. A vitában elsőnek Bedfich Kozelka elvtárs (prágai kerület) szólalt fel. Elmondotta, hogy a prágai kerület pártszervezete hogyan vette ki részét azon feladatok teljesítéséből, amelyeket a IX. pártkongreszszus és a CsKP Központi Bizottságának határozatai kitűztek. Marié Soukupová elvtársnő (libereci kerület) a václavicei EFSz jelenlegi sikereiről és a párt tömegpolitikai munkájáról beszélt. Oldrich Trunec elvtárs (hradec-královéi kerület) felszólalásában elmondotta, hogy a kommunista párt vezetésével a hradeckrálovéi kerület dolgozói milyen jó eredményeket értek el a IX. pártkongresszus óta. ,,Ezek az eredmények — mondotta — bizonyítják a legjobban pártunk és kormányunk politikájának helyességét." Josef Jurán elvtárs (bmói kerület) arról beszélt, hogy a kerületi bizottság és a járási szervezetek az elmúlt időszakban a Központi Bizottság segítségével hogyan folytattak harcot a párt egységének megszilárdításáért és akcióképességének fokozásáért. Zdenek Fierlinger elvtárs a Nemzeti Arcvonal jelentőségéről, valamint a szociáldemokratizmus csökevényei ellen folytatott harc néhány kérdéséről beszélt. Stanislav Doubrava elvtárs (pardubicei kerület) a kollektív vezetés jelentőségéről beszélt gazdasági és kulturális életünk növekvő szükségleteivel és feladataival kapcsolatban. Josef Sebek elvtárs (iprágai kerület) beszélt a földek helyes nyilvántartásának szükségességéről mezőgazdasági termelésünk tervezése szempontjából. Antonín Zápotocký elvtárs, az ülés elnöke 20 órakor bejelentette, hogy a kongreszszus első napja véget ért. A prágai Iparpalotában szombaton folytatta tanácskozásait Csehszlovákia Kommunista Pártjának X. kongresszusa. Már jóval a kongresszus ülésének megnyi. tása előtt gyülekeztek a küldöttek és a vendégek. A hatalmas előcsarnokban megeső, dálták a munkások, művészek és építészek nagyszerű munkáját, akik az egykori kiállítási csarnok vasszerkezetű épületét tágas palot'ává változtatták. A magas dísz-bejáraton keresztül belépnek a nagy tárgyalóterembe, melynek homlokfalán vörös alapon i Marx, Engels, Lenin és Sztálin képei vannak elhelyezve. Az egyik oldalon Klement Gottwald arcképét, a másik oldalon a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió állami lobogó, ját helyezték el. Reggeli kilenc órakor a föemelvényen helyet foglalnak a X. kongresszus elnökségének tagjai, valamint a testvér kommunista és munkáspártok küldöttségei. Valamennyi jelenlevő felállva éljenzi Csehszlovákia Kommunista Pártját, a Szovjetuniót és szívélyesen üdvözli a testvér kommunista és munkáspártok küldötteit. Az elnöklő Jaromír Dolanský elvtárs megnyitja a kongresszus tanácskozását és átad. ja a szót Pavel Hronnak, (olomouci kerület). A felszólaló arról beszélt, mennyire fellendült az elmúlt öt év alatt a olomouci kerü. letben az ipari termelés, mennyire emelke. dett a dolgozók anyagi és kultúrális színvonala. Konkrét példák alapján mutatott rá, mekkora jelentősége van a falun a politikai tömegmunkának a mezőgazdasági termelés további fejlesztésének szempontjából. A következő felszólaló Endlicher elvtárs, (brnói kerület), aki megemlíti az ideológiai munka lemaradását a Brno I. körzeti szervezetben, ami a marxista-leninista tanok je. lentöségének lebecsüléséből következik. Rámutatott annak szükségére, hogy szüntelenül emeljük a pártfunkcionáriusok ideológiai színvonalát. Viharos és szűnni nem akaró lelkesedésB. Kozelka elvtárs felszólalása Tekintettel a prágai kerület feladatainak rendkívüli fontosságára és nagyságára, felszólalásomban rá akarok mutatni, hogy kerületi pártszervezetünk hogyan vette ki részét azon fontos és döntő feladatok teljesítésében, amelyeket a IX. pártkongresszus és a Központi Bizottság egyes határozatai tűztek ki számára. Az elmúlt öt év átépítési és felépL tési eredményei megmutatják, hogy a prágai kerület a számára kitűzött feladatokat 101.4 százalékra sikeresen teljesítette. Az ipari termelés terjedelme évről-évre állandóan növekedett és az ötéves terv végén 146 százalékos emelkedést ért el. Ezt a fontos sikert a munkatermelékenység rendszeres fokozásával és új dolgozóknak a termelési folyamatba való állandó bekapcsolásával értük el. A munkások száma az ötéves terv folyamán az egész kerületben 62.6 százalékkal emelkedett és az egy munkásra esö munkatermelékenység 50.8 százalékkal növekedett. A munkatermelékenységnek ez az emelkedése világosan bizonyítja a szocialista termelési módszer előnyeit. Elsősorban a szocialista iparosítás alapfontosságú irányelveit teljesítettük. A termelőeszközök termelése 1953-ban 18 százalékkal és a fogyasztási árucikkek termelése 102.3 százalékkal emelkedett 1948-al szemben. Főleg a gépipari ter. melésben mutatkozott nagy fejlődés, amelynél a termelés terjedelme 216.3 százalékkal növekedett. A Szovjetunió nagy és önzetlen segítségének következtében, amely nyersanyagszállításokkal segít nekünk, ma olyan gépeket gyártunk, amilyeneket azelőtt nálunk sohasem gyártottak és ezek elsősorban olyan gépek, amelyek segítségünkre vannak a dolgozók fáradságos munkájának kiküszöbölésé, ben. Nincs nálunk oly munkaszakasz és üzem, amely az ötéves terv ideje alatt ne mutatná a terijielés és a technológia emelkedését a Szovjetunióval való egyre elmélyülő együttműködés, valamint munkásaink és technikusaink egyre mélyebb együttmüködé. se következtében. Az ipar szakaszán a felépítésben és átépítésben elért eredmények kerületünkben a dolgozók munkájának nagy eredményeit jelentik, amelyeket drága pártunk vezetésével értek el. A bérek és fizetések az ötéves terv folyamán 44 százalékkal és a munkatermeié, kenység 50.8 százalékkal emelkedett. Ezt az egészséges növekedést elősegítették a pénzreform intézkedései és a jegyrendszer meg. szüntetése is, mert a korona megszilárdult és ezáltal növekedett a dolgozók vásárló ereje. Ez jelentős mértékben visszatükröződik kerületünk lakosainak fokozódó személyi szükségleteiben, főleg az 1953-as év harmadik és negyedik negyedévének fogyasztásában. Mig az egy polgárra esö havi fogyasztás Prágában 1948-ban a daralisztben másfél kg-ot tett ki, 1953-ban 2.20 kg-ra emelkedett, a vajnál 20 dkg-ról 58 dkg-ra, a cukornál 1.20 kgról 1.70 kg-ra, a tejnél 2 literről 8 literre, a tojásnál 4 darabról 9 darabra, a zsiradéknál és zsírnál 12 dkg-ról 70 dkg.ra, a húsnál 1.50 kg-ról 2.90 kg-ra. A z ötéves terv folyamán emelkedett a dolgozók társadalmi szükséglete is. Gondot fordítottunk elsősorban a vidéki járásokra az egészségügyi szakasz kiépítése terén. Kerületünk üzemeiben megjavult az emberröi való szociális gondoskodás. Nincs nálunk olyan üzem, olyan falu, amely ne mutatna rohamos fejlődést az átépítésben és felépítésben. Mindezen eredmények ellenére, amelyeket az ötéves terv folyamán elértünk, nem lehetünk elégedettek. 116 kitűzött feladat közül 65-öt nem teljesitettünk. így mindenekelőtt a nyersvas, a kénsav és egyéb gyártmányok termelését, amelyekre a szocialista termelésnek, a munkák további gépesítésénél és a