Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)
1954-06-12 / 142. szám, szombat
tfeW Maros 'i4. UI SZ0 11 Csehszlovákia Kommunista Pártla Központi Bizottságának beszámolója halálozás csökkenése, aimi a dolgozók jobb életfeltételeinek következménye, a lakos ság természetes szaporulatának növekedésére vezet. Köztársaságunkban a kapitalizmus időszakához .viszonyítva évente 3.3-szeres a lakosság gyaraipodása. E kedvező fejlődés odavezet, hogy az elmúlt öt év folyamán több mint félmillióval emelkedett a lakosság száma, tehát 1953-ban Csehszlovákiának 12,815.000 lakosa volt. Mindez ismételten bizonyítja a népi demokratikus rendszer előnyét a kapitalizmussal szemben. • Az új társadalom kiépítésével kapcsolatos mélységes belső változások, a dolgozók millióinak aktív részvétele az ország irányításában, szocialista szellemben való átnevelésük és az új nemzedék nevelése mindez kultúrforradalmat vált lei népünk életében. E forradalom, melynek folyamata befolyásolja életünk minden szakaszát, megköveteli pártunk bölcs vezetését és állandó figyelmét. E szakaszon is jelentős sikereket értünk el. ( Nagy fejlődést ért el a cseh és szlovák iskolaügy. A .dolgozók politikai és szakmai fejlettségére és a szakemberek számának növelésére irányuló mind magasabb követelmények megkövetelik iskolahálózatunk struktúrájának megváltoztatását. A mult évben új iskolatörvényt hoztunk, mellyel a mai életnek megfelelő magas követelményű iskolarendszert teremtünk és megteremtjük a feltételeket az általános és teljes középiskolai végzettségre való áttérésre. Iskolázásunkat az elmúlt időszakban mindenekelőtt további kiterjesztés jellemzi. A 11 osztályos középiskolák hálózata ma lényegesen nagyobb a volt gimnáziumok számánál. Az ipari szakiskolák tanulóinak száma 1948 évhez viszonyítva ÍJp százalékkal növekedett. Lényegesen emelkedett a főiskolák száma is. Hazánkban ma 39 főiskola van, melyben 47.000 főiskolás tanul 105 egyetemi kaixm. Iskolázásunk tervszerű fejlődését mindeddig megnehezíti az, hogy nem ismerjük néhány évvel előre az egyqp szakok pontos szükségletét szakemberekben. Ezért ki kell dolgoznunk a szakkáderszükséglet távlati tervét, mint népgazdaságunk fejlődési tervének elengedhetetlen részét. A párt IX. kongresszusa nagy súlyt helyezett a szocialista szellemű iskolai nevelés megvalósítására és a népből származó szocialista elmélettel felfegyverzett új értelmiség nevelésére. Már eddig is sokat tettünk e feladat teljesítése érdekében. A tehetséges ifjak, mindenekelőtt munkások ezrei vettek részt a minisztériumok központi mun k ás iskoláin. Sokan közülük felelős állásokban is megállják helyüket. Több mint 10.000 ifjú és leány végezte el a dolgozók főiskolai előkészítésére szolgáló tanfolyamokat. Közülök az elsők 1953-ban befejezték tanulmányaikat. Kiterjedt a dolgozók munkaidő utáni iskoláztatása. 142 esti H osztályos iskolát állítottunk fel 3.300 tanulóval. Az esti szak- és távtanfolyamokat 1-7.500 dolgozó látogatja. A főiskolák esti és távtanuló tanfolyamaira több mint i 16.000 hallgató iratkozott be ebben az évben. Lényegesen megjavult a főiskolák tanulóinak szociális összetétele. Ez is életünk mélységes demokratizálását bizonyítja. A főiskolákat ma az 1937. évi 4 százalékig! szemben 33 százalékban munkáscsaládokból származó tanulók látogatják. Dolgozó parasztcsaládból származik a főiskolások mintegy tíz százaléka. A hallgatók társadalmi összetételét továbbra is javítanunk kell, hogy megfeleljen a munkásosztály és a dolgozó parasztság helyzetének és történelmi feladatainak. Az iskolák és tanintézetek munkájában még mindig sok a hiányosság, amelyeket következetesen ki kell küszöbölni. Gyarapítani kell a diákok tudását és csökkenteni az osztályismétlők számát. Biztosítani kell továbbá a tanítók szakképzettségének, ideológia színvonalának gyarapodását és ügyelni kell aura, hogy iskoláinkon ne legyenek olyan tanítók, akiknek képesítése nem felel meg annak a fokozatnak, amelyen tanítanak. Annak érdekében, hogy az iskola minden szempontjából kifejlessze az ifjúság szellemi és testi képességeit, fokozatosan bevezetjük a politechnikai oktatást. Az egész ifjúságnak, különösen a vidéki fiataloknak az eddigieknél sokkal inkább meg kell mutatnunk a mezőgazdasági munka új távlatait, hogy elegendő fiatal erőt biztosítsunk a falu életébe begyökeredző új hivatások számára. Mindezeknek a konkrét intézkedéseknek a megvalósításánál állandóan szem előtt kell tartanunk iskolánk célkitűzését — általános műveltségű, mélységesen öntudatos polgárokat kell nevelnünk, akik a szocialista erkölcs elveinek szellemében járnak el. E cél megvalósításához az eddiginél sokkal inkább hozzá kell járulnia a pedagógiai tudománynak. A párt és a kormány nagy gondot és figyelmet fordit arra, hogy szakképzett, kultúrálj és politikailag érett fiatal munkásokat neveljen. Felépítettük az állami munkaerőtartalék tanintézeteit a szén- és ércbányászatban, kohóiparban, gépiparban, építőiparban és számos más iparágban. E tanintézetekben a múlthoz képest jelentősen megjavult az ifjúság előkészítése hivatására. Ennek ellenére a munkásifjúság nevelésébeír? nagy hiányok tapasztalhatók. Jobban kell terveznünk a szakképzett munkaerők szükségletét az egyes iparágakban, nevezetesen meg kell állapítani a szakképzett dolgozók nevelésének méreteit és módját a mezőgazdaság, az építőipar, a könnyű- és élelmiszeripar, a helyi gazdálkodás és a kisipar szükségleteire. Felül kell vizsgálni a tanintézetek hálózatát, a legjobb üzemek mellett iskolákat kell létesíteni, felszerelni őket korszerű gépi berendezéssel és biztosítani a diákok számára elegendő produktív munkalehetőséget. A munkásifjúságot osztályöntudatra és büszkeségre, fegyelemre, munkaszeretetre és szerénységre kell nevelni. A munkásifjúság nevelésében csak szakmai, politikai és nevelői szempontból egyaránt fejlett dolgozók érhetnek el kiváló eredményeket. Ezért az állami közigazgatás, a párt és szakszervezetek elsőrendű feladata, hogy megjavítsák a mesterek, tanítók és nevelők kollektíváját. A szocialista országépítés folyamán jelentős fejlődést ért el a csehszlovák tudomány. Egész gazdasági és kultúrális életünk szempontjából nagyjelentőségű esemény volt a Csehszlovák Tudományos Akadémiai létesítése. Megalakult a Szlovák Tudományos Akadémia és a mezőgazdasági kutatómunka céljaira a Csehszlovákiai Mezőgazdaságtudományi Akadémia. Akadémiáink munkahelyein ma százszámra dolgoznak a tudományos és műszaki dolgozók, mellettük majdnem ezerháromszáz fiatal tudósjelölt kapcsolódik be a kutatómunkába. A tudományos élet új szervezete megteremtette az elvtársi kollektív együttműködésnek, a tervezésnek, a munka megosztásának és egybehangolásának, a tapasztalatok kicserélésének kedvező előfeltételeit. Lehetővé tette azt is, hogy tudományos munkánkat mélyebben áthassák a marxizmus-leninizmus tanítása és a haladó elméletek, a szovjet tudomány tapasztalatai és vívmányai. Ez új viszonyok közepette születtek meg tudományunk eredményei, például új, bonyolult számológépek, amelyek nagy jelentőséggel bírnak gazdasági életünkben, különböző műanyagok, új, bonyolult gépek, új gyógyszerek és gyógymódok felfedezése, amelyek a dolgozók tízezreinek életét mentik meg, valamint számos más fontos felfedezés. Sokat fejlődött a tudomány Szlovákiában, ahol fokozatosan behozza sokéves lemaradását és egyes ágakban figyelemreméltó eredményeket ért el. Tudományunk további fejlődésének távlatai a jövő években elválaszthatatlanul összefüggnek a szocialista országépítés legfontosabb gazdasági, politikai és kultúrális kérdéseinek megoldásával. Ehhez szükséges, hogy az akadémiák, a főiskolák, az egyes minisztériumokhoz tartozó kutatóintézetek tudományos dolgozói a legszorosabban együttműködjenek egymással és egységesítsék, egybehangolják a tudományos és kutatómunkák tervét. A feladatokat úgy kell elosztani, hogy tudományunk egyrészt feltárja és megoldja az új alapvető tudományos problémákat, másrészt pedig a gyakorlatban érvényesítse a már ismert tudományos eredményeket. Le kell küzdenünk a társadalomtudományok terén tapasztalható megtorpanást és valóban fordulatot kell elérnünk az eddig elégtelenül fejlődő mezőgazdasági tudományokban is, hogy becsülettel teljesítsék feladatukat mezőgazdaságunk fejlesztésében. Ha tudományunk egész tevékenységében szoros kapcsolatban áll majd a szocialista országépités gyakorlatával, ha gyakorlati együttműködésben tudjuk majd egyesíteni az idősebb tudományos dolgozókat a fejlődő fiatal tudósokkal, ha a bírálatról és az önbírálatról nemcsak beszélni fogunk, hanem gyakorlatilag meg is valósítjuk a konkrét tudományos munka megbirálásánál, ha tudósaink elsajátítják a marxizmus-leninizmus elméletét és ha meríteni fognak a szovjet tudománynak és az egész világ haladó ^tudományának eredményeiből, úgy nem lesz kétséges, hogy tudományunk nagyobb és hathatósabb eredményeket ér majd el a nép javára folytatott érdemes munkájában. Életünkben óriási nevelő szerepet tölt be az irodalom és a művészet, mely iránt dolgozóink egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak. Már a számadatok is ékesszólóan igazolják ezt. Az első ötéves tervben több mint 20.000 könyvet adtunk ki 333 millió példányszámban. A népkönyvtárakból 1953-ban 23 millió könyvet kölcsönöztek ki. Ugyanebben az évben 11 millió látogatója volt az állandó színházaknak. Az állandó mozik száma 1949-óta 816-al növekedett, S vándormozik száma 7-ről 235-re emelkedett. A rádióengedélyek tulajdonosainak száma ma 2,676.000. Üzembehelyeztük az első csehszlovákiai televíziós adót. Háromszázezer dolgozó vesz réšzt a népi alkotás együtteseiben és köreiben. Kultúrotthonok, üzemi klubok, közművelődési otthonok és más kultúrintézmények százai épültek. Gyorsan fokozódik a dolgozók érdeklődése értékes könyvek, előadások és kultúrrendezések iránt. A művészet iránti fokozódó érdeklődés és a nép fokozott követelményei mind művészeinket, mind a kultúrpolitikát irányító és szervező szerveket jó munkára kötelezik. A művészeti alkotás az utóbbi időben a sikerek egész sorát aratta az irodalom, a film, a zene, a képzőművészet és építészet terén. Az írók és művészek széles arcvonala népünk nagy munkahősiességétől áthatott mai életünk hű ábrázolására törekszik. Multunk haladó és népi öröksége helyes értékelésének és felhasználásának útjára léptünk. Még bátrabban és rendszeresebben kell feltárnunk és népünk számára hozzáférhetővé tennünk a mult haladó kultúri forrásait, amelyek megerősítik népünk büszkeségét és hazafias érzését. , Még többet fogunk meríteni a Szovjetunió, a népi demokratikus országok kultúrkincseiből, az egész haladó világkultúra kincstárából. Nem szabad azonban, hogy irodalmi alkotásunk egyes pozitív eredményei elpalástolják az eszmei jellegű hibákat és a művészi feldolgozásban mutatkozó komoly hiányosságokat. íróink és művészeink feladata továbbra is az, hogy rendszeresen küzdjenek a sematizmus ellen, a valóság mély és hű ábrázolásáért. Sok irodalmi müvünkben, legutóbb a film- és festőművészetben is, a művészek passzívan ábrázolják a körülöttünk pezsgő életet. Sokszor belső lelkesedés nélkül írják le az eseményeket és az emberi kapcsolatokat ahelyett, hogy érzően és átgondoltan kiemelnék azt, ami tipikus, ami születőben van és így bemutatnák korunk nag;. "ágát és elősegítenék az emberek közötti új kapcsolatok kialakulását. Ahhoz, hogy az írók és művészek élethű képeket alkossanak társadalmunkról és helyesen hassanak polgáraink belső világára, a szocialista ideológia általános ismeretei nem elégségesek. Fontos az életismeret, a dolgozó emberhez való erős, igazi kapcsolat, az eszmei szilárdság és erkölcsi erő. A művészeti alkotás ereje és hatása mesteri feldolgozásától függ. Fontos ezért, hogy az Írók, filmmunkások, zeneszerzők, képző és más művészek művészi tökéletességük állandó fokozására törekedjenek; Az utóbbi időben irodalmunkban és művészetünkben a művészet nagy társadalmi küldetésének meg nem értéséből eredően fogékonyság mutatkozik liberalizmusra. Egyes művészek csak a már kitaposott utakon járnak, elkerülik az időszerű témákat, mások a tartalom rovására túlértékelik a formákat. A költészetben a néptől idegen, felületes, szentimentális érzelgősség mutatkozik. Már mondottuk és ma ismét hangsúlyoznunk kell, hogy több szatirikus műre van szükségünk, melyek élesen ostoroznák mindazt, ami életünkben elavult. Ez a követelésünk eddig még nem talált kívánt visszhangra. Megjelentek ugyan egyes szatirikus alkotások, de színvonaluk mind tartalmilag, mind formailag alacsony. Abban az országban, amely olyan nagy szatirikust adott a világirodalomnak, mint amilyen Jaroslav Hašek volt, nem kell bővebben fejtegetni, hogy a szatira helye a társadalmi haladás és igazság oldalán van. Á szatirikus alkotások számos szerzője azonban mindeddig nem fogja fel ezt az egyszerű tényt. Néhány szatirikus színdarabban, főleg szatirikus esztrádműsorban, lebecsülik a nézők igényességét és sokszor egyenesen sértik szocialista öntudatosságukat. Nagy figyelmet és gondosságot érdemel a legtömegjellegűbb művészet — a film. Az 1952. évi sikeres filmalkotás után néhány legutóbbi filmben durván leegyszerűsítik és elszürkítik a problémákat, az alakokat és a társadalmi folyamatot. A tapasztalt filmművészeti dolgozók figyelme túlságosan a történelmi filmekre irányul. Az időszerű tárgyú filmek művészi színvonala gyakran alacsonyabb, nem merítik ki gazdag életünk egész széles terét, sekélyesek és unalmasak. Ez akadály abban, hogy a haladó gondolatok megnyerjék a nézők gondolkodását és szívét. , Filmművészeti dolgozóink az elmúlt években nagy sikert aratott vígjátékok egész sorát alkották. A dolgozó nép joggal elvárja, hogy tovább fejlesztik és gazdagítják a filmalkotásnak ezt a fontos szakaszát. Népi demokratikus rendszerünk minden előfeltételt megad az irodalom és a művészet nagyvonalú felvirágzására. A kultúrmunkásokon áll, hogy teljesen kihasználják az adott lehetőségeket és újabb kiváló alkotásokkal gazdagítsák életünket és kultúránkat. Egyre nagyobb követelményeket támasztunk a könyvkiadók tevékenységével szemben. Sokszor félkész, sőt hibás művek jelennek meg, különösen a társadalomtudományok terén. A könyvkiadók szerzőiket nem a legjobb szakemberek soraiból szerzik. A könyvkiadásban még inkább a valóságos követelményekből és szükségletekből kell kiindulni, és meg kell állapítani az egyes irodalmi műfajok helyes arányát Rendkívül nagy figylemet kell fordítani ma a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó irodalom kiadására. A könyvkiadók, nyomdák és a könyvkereskedelem munkáját magasabb színvonalra kell emelni. Kultúrpolitikánk elválaszthatatlan és fontos része az emberek szórakozásának legkülönfélébb formáiról való fokozott gondoskodás. A Központi Bizottság decemberi ülése után ez irányban javult a helyzet. Ma már senki sem tagadja, hogy a szocializmus építésében az embereknek joguk van szórakozni és vigadni. Sokan vannak azonban még olyanok, akik azt hiszik, hogy nem lehet tekintetbe venni a népnek a szórakozás színvonalával, színességével és sokoldalúságával szemben támasztott igényeit. Ezek az emberek megfeledkeznek arról,