Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)
1954-06-12 / 142. szám, szombat
12 ül T954 Ťfinfag 12. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának beszámolója hogy dolgozóink kulturálisan fejlődtek és ezért nagyobbak az igényeik, és egyre nagyobb mértékben kell őket kielégíteni. Ehhez nem mindig szükséges új, költséges intézményeket építeni, hanem fel kell használni az összes meglevő kultúrintézményeket és szórakozóhelyeket. Eddig még nem bontakozott ki a klubok és' közművelődési otthonok kulturális népnevelő munkája. Kötelességünk, hogy teljes mértékben fejleszszük a kulturális tömegmunkát, hogy a dolgozók életét egyre szebbé és gazdagabbá tegye. A CsKP IX. kongresszusának a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelésére vonatkozó irányelveit egészében teljesítettük. Az anyagi és kulturális színvonal olyan magas fokot ért el, melyet a kapitalizmus uralma idején soha sem ért el és soha nem tudott volna elérni. Ez népünk alkotómunkájának az eredménye és a kommunista párt helyes politikáját bizonyítja. kod hat állandóan két ellentétes gazdasági alapra — a szocialista nagyüzemi ipari ter. melésre és a kisüzemi mezőgazdasági magántermelésre. Ezért már a IX. kongresszus kiemelte: ,,A falunak a szocializmusba való áttérése nélkül nem valósul meg nálunk a szocializmus." A mezőgazdaság szocialista átépítése nélkül nem tudnánk megvalósítani az egész társadalom szocialista átépítését. Ez az átépítés egyedül a munkás-parasztszövetség állandó szilárdításával, a munkásosztály vezetésével történhet. Egyedül a munkásosz. tály vezetésével építhetjük fel a szocializmust, küszöbölhetjük ki véglegesen az embernek ember által való kizsákmányolását és biztosithatjuk a társadalom emelkedő anyagi és kulturális színvonalát. Ebből a vezető szerepéből a munkásosztályra az a kötelesség hárul, hogy anyagi-műszaki segítségen kívül politikai és szervezési segítséget is nyújtson a parasztságnak. Most, midőn jelentős sikere, ket értünk el a szocialista ipar, főleg a nehézipar építésében, a népi demokratikus állam további, még -bővebb segítséget nyújt a mezőgazdaságnak. A két fő baráti osztály — a munkások és parasztok — szövetségének lenini érteimezé. séből ered az abszolút önkéntesség elve a földmüvesszövetkezetek építésében, valamint e két osztály állandó harcának szüksége a legutolsó kizsákmányoló osztály, a kulákság ellen, mert a kulák sohasem adja fel kísérleteit, hogy ismét visszajöjjenek a régi. számára „aranyidők", midőn a kis- és középpa. rasztok rovására gazdagodott. Az elmúlt időszakban a mukásosztály és a parasztság kölcsönös kapcsolatai tekintetében néhány hibát követtünk el. Nem küzdöitünk idejében és erőteljesen az ipar és a mezőgazdaság közötti jelentős aránytalanság elmélyülése ellen, noha a szóbanforgó aránytalanságról már régóta tudtunk. A mezőgazdasági termelés céljaira előirányzott beruházási eszközök nem voltak elégségesek leküzdeni ezt az aránytalanságot. Sőt, ami fontos, nem küzdöttünk elég erőteljesen a párt irányvonalának a falvakon való gyakorlati érvényesítésében felmerült hiányosságok, hibák és elhajlások ellen, a kitűzött feladatok következetes végrehajtásáért. Mindez elmélyítette az ipar és a mezőgazdaság közötti aránytalanságot, fékezte gazdaságunk ezen alapvető ágainak fejlődését, nem használt a munkások és parasztok testvéri szövetségének. A munkások és parasztok szövetsége to- I vábbi megszilárdításának jelentősége és sürgőssége jelenleg a párt jövő időszakbeli fő feladataiból erfed, amely a szocializmus alapjainak további építése, a gazdaságunkban felmerült alapvető aránytalanság kiküszöbölése és ezzel a dolgozók életszínvonala emelkedésének meggyorsítása. Ez a nagy távlat további hőstettekre lelkesíti a munkásokat és parasztokat a szocialista építés arcvonalán. A munkások és parasztok közvetlen anyagi érdekeltsége szövetségük további megszilárdításának hatalmas gazdasági tényezőjévé válik és elősegíti az egész népgazdaság arányos fejlődését. Kommunista pártunk van hivatva arra, hogy a tömegek körében végzett politikai munkájával megmagyarázza a népnek ezt a nagy és mélyen emberi célkitűzést, hogy minden dolgozónak, munkásnak, parasztnak és értelmiséginek tevékenységét országos feladatunknak — a mezőgazdaság lényeges növelésének megvalósítására szervezze és irányítsa. A szocialista gazdaság fejlődésének és a munkásosztály és a parasztság szövetsége megszilárdításának alapján az elmúlt években országunk nemzeteinek és nemzetiségeinek barátsága is felvirágzott. A munkásósztály és a parasztság szövetsége élő táptalaj, amelyből kihajt az új szocialista hazafiság. Ez a nemes érzés nem a hazáról hangoztatott üres frázisokban, hdnem tetteket szülő qftunkában nyilvánul meg. A dolgozóknak, országuk önérzetes építőinek mély osztályöntudatából árad. A munkások és parasztok szövetségében nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül megtestesülnek Csehszlovákia dolgozóinak életérdekei. Ezért munkásosztályunk erejének növekedésével a muntösok és parasztok szövetségének további szilárdulásával egyidejűleg a csehek és szlovákok testvéri szövetsége is felvirágzott. A népi demokratikus rendszer uralomrajutása Csehszlovákiában lehetővé tette a csehek és szlovákok kölcsönös viszonya kérdésének a teljes egyenjogúság alapján való megoldását. Csehszlovákia Kommunista Pártja a csehek és szlovákok kölcsönös viszonyának megoldásakor a nemzeti kérdésről szóló lenini-sztálini tanításból indult k: és mindig hangsúlyozta, hogy a jogi egyenlőséget gazdasági egyenlőséggel kell alátámasztani, hogy a cseh munkásosztály segítségével véglegesen ki kell küszöbölni Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális elmaradottságát. A szocialista iparosítás az elmaradott agrárországból fejlett ipari or-; szággá tette Szlovákiát. A szocialista iparo-; sítás Szlovákia osztályösszetételét is megváltoztatta. Szlovákiában számbelileg erős munkásosztály fejlődött ki. A gazdasági fellendülés megteremtette a tartalmában szo-; cialista és formájában nemzeti szlovák kul-; túra eddig ismeretlen méretű felvirágzá-; sának feltételeit. A népi demokratikus Csehszlovákiában a magyaroknak, ukránoknak, lengyeleknek és németeknek is biztosítottuk polgári jogaikat és kulturális fejlődésük széleskörű lehetőségeit. A kommunista párt tovább folytatja a lenini nem-; zetiségi golitikát, támogatni fogja a köztársaság összes vidékeinek gazdasági felvirágzását, megszilárdítja nemzeteink egyenjogúságát és ezzel megerősíti a Csehszlovák állam egységét. Államrendszerünk ereje és legyőzhetetlensége abban van, hogy mélyen demokratikus rendszer. .A dolgozó nép a nemzeti bizottságok útján közvetlenül részt vesz az államigazgatásban és az összes politikai, gazdasági, szociális és kulturális kérdések megoldásában. A nemzeti bizpttságok ezért végezhettek olyan nagy munkát a községek, járások és kerületek építésében, a lakosság egészségéről és élelmezéséről való gondoskodásban. A nemzeti bízottságok az elmúlt években nagyon fontos "szerepet játszottak államunk építésében, az utóbbi időben azonban nem teljesítették kielégítően gazdasági-szervezői és kulturális-nevelői funkcióikat. Ennek fő oka abban van, hogy tevékenységükben nem bontakoztak ki teljesen azok a munkaformák és módszerek, amelyek támogatták volna a nemzeti bizottságoknak és a dolgozók széles tömegeinek legjobb kapcsolatát. A nemzeti bizottságok szervezeti felépjítése is elmaradt a fejlődés mögött. A nemzeti bizottságokról szóló új törvények, amelyeket még a Nemzetgyűlésben való megtárgyalásuk előtt országos vitára bocsájtották, alapjában megoldatták a nemzeti bizottságok irányításának, szervezeti összetételének és szerepének kérdéseit. Á i vitában', amely a nemzeti bizottságok ténykedésének eddig legnagyobb méretű felülvizsgálása volt, többszázezer javaslat és hozzászólás hangzott el a dolgozók részéről a nemzeti bizottságok munkájának megjavítására. Az -jij törvények megteremtették a nemzeti bizottságok és a dolgozó nép legszélesebb tömegei még szorosabb kapcsolatának jogi és szervezeti feltételeit annak érdekében, hogy a nemzeti bizottságok az államhatalom valóságos helyi szerveivé váljanak. > A győzelmes választásoknak nagy jelentősége van a nemzeti bizottságok további sikeres fejlődése szempontjából. Az országos választásokon a választók 98.3 százaléka vett részt. Ezrével voltak olyan községek, amelyekben 100 százalékos volt a részvétel. A választásra jogosult választók 93.6 százaléka a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire adta le szavazatát. Ilyen magas százalék•számot nálunk még egyetlen választás alkalmával sem értek el. A nemzeti' bizottságokba 180.508 tagot választottak, akiknek ágyharmadrésze dolgozó paraszt. , A nagy választási győzelem, amelyet a Nemzeti Arcvonal pártunk vezetésével elA népi demokratikus társadalmi és államrendszer további megszilárdulása Á párt IX. kongresszusa óta eltelt időben tovább szilárdult a népi demokratikus állam, a dolgozók legfontosabb eszköze a szocializmus építésében és a haza védelmében a külső,és belső ellenség ellen. Csehszlovákia Kommunista Pártja, társadalmunk vezető és szervező ereje, mindenekelőtt azzal valósította meg az állam állandó szilárdításának irányvonalát, hogy a széles népi tömegeket tevékeny részvételre ösztönözte az ország igazgatásában és építésében. A mindennapi harcban a közös és alapvető életérdekekért — a békéért, a szocializmus építéséért, anyagi és kulturális színvonalunk emelkedéséért a dolgozóinkat egymástól megkülönböztető különbségekre való tekintet nélkül a polgárok túlnyomó többsége szilárd és egyöntetű közösségbe tömörült. A" szocialista gazdasági rendszer terjedésével, a nagybirtokosok és kapitalisták felszámolásával, a kulákok korlátozásával és a dolgozóknak a szocializmus szellemében való átnevelésével egyidejűleg fokozatosan kialakul és megszilárdul Csehszlovákia egész népének erkölcsi-politikai egysége. A városok és falvak dolgozóinak ez az egysége a Nemzeti Arcvonalban testesül meg. A IX. kongresszus egész pártunk feladatává tette annak biztosítását, hogý a Nemzeti Arcvonal akadályozzon meg a kapitalizmus visszaállítására irányuló minden Ipísérletet és sorakoztassa fel népünket tevékeny részvételre a szocializmus építésében és a békeharcban. A Nemzeti Arcvonalba tömörült dolgozó nép a kommunista párt vezetésével egységesen és egyetértve visszaverte a külföldi és az itthoni reakció összes nyílt és burkolt támadásait, amelyek békés alkotómunkánk megzavarására és meghiúsítására irányultak. Az ellenség bűnös kedvtelései és kísérletei népünk sziklaszilárd egységén és elővigyázatosságán már többször szégyenteljes kudarcot vallottak és a jövőben is csődöt mondanak. A Nemzeti Arcvonal feladata nemcsak az. hogy védelmezze a béke és a szocializmus építésének politikáját, hanem, hogy ezt gyakorlatilag meg is valósítsa. A párt a Nemzeti Arcvonalnak ezt a-feladatát szem előtt tartva a nép széles tömegeit építőfeladatainak teljesítésére vezette. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség segítségével a dolgozókat a szocialista munkaverseny tömeges fejlesztésére, a munka termelékenységének és gazdaságosságának fokozására irá- i nyitotta. Az iparban és a mezőgazdaságban a kommunisták, a pártonkívüliek és más politikai pártok tagjai által a CsKP X. kongresszusa tiszteletére 'tett felajánlások egész sora igazolja, hogy a CsKP az egész Nemzeti Arcvonal általánosan elismert vezére. A Nemzeti Arcvonal jelentős szerepet játszott a nemzeti bizottsági választások alkalmával. Népünk minden egyes társadalmi szervezete a Vnegbonthatatlan egység szellemében aktívan kivette részét a Nemzeti Arcvonal jelöltjeinek győzelméből. •Gyakran tanúi voltunk azonban annak, hogy számos kommunista nem nyerte meg a Nemzeti Arcvonalba tömörülő társadalmi szervezeteket az épitőfeladatok teljesítésére és a közös kérdések megoldására. Ártottak az ügynek azzal, hogy a többiek fölé helyezkedtek és úgy viselkedtek, mintha képesek lennének egyedül megbirkózni r\m(termel. A párt Központi Bizottsága szükségesnek tartja, hogy ezen a kongresszuson hangsúlyozza: a hazánk szocialista építésével kapcsolatos feladatokat csak akkor teljesítjük, ha a CsKP vezetésével állandóan szilárdulni fog a Nemzeti Arcvonalba tömörült nép egysége. A Nemzeti Arcvonal továbbra is megteste. siti a munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek tömbjét, a városok és falvak egész népének egységét. A Nemzeti Arcvonal további megszilárdításának hatalmas tényezője az is, hogv népünket a legszélesebb tömegek közös célkitűzéseinek elérésére — a béke megszilárdítására, országunk függetlenségének és szuverenitásának biztosítására lelkesítse az ellenség bármilyen agresszív kísérletei ellen, továbbá a nép anyagi és kulturális színvonalának állandó emel jsére serkentse. A Nemzeti Arcvonal politikai alapja és a kapitalizmusból a szocializmusba való sikeres átmenet elengedhetetlen felt/tele és biztositéka a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége. A munkásosztály és a dolgozó parasztságszövetségének kérdése a népi demokratikus állam alapvető kérdése. A munkásosztály és a parasztság szövetsége, amelyben a vezetőszerep a munkásosztályé, a proletárdiktatúrának, amelynek egyik formája a népi demokrácia. legfőbb alapelvét képviseli. E szövetség nélkül nem tarthatjuk fenn és szilárdíthatjuk meg az államhatalmat, nem építhetjük a szocializmust. A munkások és a dolgozó parasztok szövetségének állandó szilárdítása ezért a párt legfontosabb feladata. Csehszlovákia Kommunista Pártja a lenini tanításhoz igazodva, a munkások és parasztok életérdekeiért, a nemzeti szabadságért és függetlenségért vívott harcban megszervezte és összekovácsolta a munkások és pa. rasztok szövetségét — ezt a kapitalizmus megdöntésében döntő fontosságú erőt. Midőn országunknak a Szovjet Hadsereg által való felszabadítása után a nép a munkásosztály vezetésével kezébe vette a hatalmat, teljesült munkásaink és dolgozó parasztjaink ősi vágya. A népi demokratikus állam végrehajtotta a földreformot, a parasztok földet kaptak a népi demokratikus államtól. A' föld ma azé, aki megműveli. A munkásosztály ezzel szemmel láthatóan bebizonyította, hogy a ka. pitalista elnyomás és kizsákmányolás alól való saját felszabadulásáért küzdve, minden dolgozó felszabadulásáért és jobb jövőjéért is harcol. Az elmúlt években bekövetkezett nagy gaz. dasági és társadalmi változások, az ország szocialista iparosítása, a falunak a szo'cializ. musba való fokozatos átmenete hozzájárultak a munkás-paraszt szövetség megszilárdulásához. A munkások és a dolgozó parasztok gazdasági érdekei ma is e két osztály szövetsége megszilárdításának alapját alkotják. A falu élelmiszert ad a városnak, nyersanyagot szállít a könnyű, és élelmiszeriparnak; a munkásosztálytól, a népi demokratikus állam, tói viszont ennek fejében ipari termékeket, anyagi, műszaki és pénzbeli segítséget kap. A munkások és parasztok szövetsége biztosítja a mezőgazdaság állandó hasznosságát és termékeinek értékesítését. A parasztság megszabadult a kapitalisták uralma alatti gondjaitól. Örökre a múlté a parasztok félelme a nagy termés miatt, kizsákmányolása a nagybirtokosok által, eladósodottsága és emberfölötti robotmunkája melletti nyomora. A parasztok ma előnyös feltételek mellett adják el a városnak mezőgazdasági termékeiket. Népi demokratikus államunk nem támasz-