Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-30 / 158. szám, szerda

1954. jűnius 30. III SZÖ 5 mi meger IM ev\ Hetvenöt évvel ezelőtt 1879 június 3 0-án született Móricz Zsigmond., a nagy magyar író. Kéz a kézben mentek az utcán, Valika és Pannika. Hazafelé mentek az iskolából. A kis utca sarkán el szoktak válni és onnan Pannika ment a kis utcába, Valika meg a nagy utcába. De most Valika nem eresztette el Pannika kezét, hanem húzta maga után. — Na gyere, na gyere, nálunk fogsz ebédelni! — Nem...— A tanitónéni megmondta, muszáj. — De neem. v j Valika nem törődött Pannikával, vitte magával. Erősebb volt, kövérebb és bátrabb. Pannika tudta, hogy a tanitónéni megmondta Valikának, hogy kérje meg apukát, hogy adjanak enni egy kis, szegény társnőnek, hát nem bánja, Pannikának, akivel úgyis jóba van. Es mégsem akaródzott Pannikának, hogy elmenjen Valikával ebédelni. Nem tudta miért, csak nem akaródzott. Valika azonban tudta, hogy Pannika ma az övé, s nem engedte volna a világért se, hogy elszökjön tőle. Erősen fogta, húzta, vitte. Büszke volt és alig várta, hogy a nagy vaskapun bemenjenek, akkor már Pannika nem tud megszökni. — Anyuka, anyuka! — rohant előre s kiabálta anyukájának: — Pannika ezután nálunk fog ebédelni húsvétig, a tanitónéni mondta. Az anyuka nevetett és összecsókolta kislányát. Nagyon boldog volt, hogy Valika ilyen kedves, aranyos és egészséges. És ilyen drágán tud csacsogni. — A tanitónéni mondta? No, az a tanitónéni.. ? Mégegyszer összecsókolta a kislányát, akkor megnézte azt a másik kislányt, akit magával hozott. — Igaz ez, kislány? De a kislány egy szót sem szólott, csak lesütötte a szemét és a ruhája sarkát babrálta. Valika azonban tovább lármázott. — Mert ő szegény gyerek és minden szegény gyereknek el kell menni valahová ebédelni. A tanítónéni mondta. Mindgyárt le is kapcsolta a kis táskát a hátáról s abból kikeresett egy levelet, amit a tanítónéni küldött anyukának. Anyuka elvette, elolvasta s azt mondta: — Na, jól van, kislány, akkor csak tedd le a holmidat te is kint az előszobában, aztán menjetek be a fürdőszobába s jól mosd meg a kezedet. Te is mosd meg azt a kis maszatos praclidat, — s ráveregetett a kislánya kezére s aztán megcsókolgatta annak maszatos kis kezét. Beküldte őket a fürdőszobába s megeresztette a csapot. A víz csorgott a fényes csőből és anyuka a lavórba vett a vízből, azt letette egy nagyon szép, kis, fehér székre s előbb a Valika kezét jól megmosta, újra összecsókolta most már a rózsaszín ü kezecskét, s akkor azt mondta a kislánynak: — Na most te is mosd meg a kezedet, de jól! És elment az ebédlőbe, hogy a szobalánynak megmondja, hogy még egy terítéket teeven az asztalra. Aztán azt mondta a lánynak: — Ugyan, menjen Rózsi, a fürdőszobába s mossa meg annak a kislánynak a kezét, de jól! A nagyságos úr nagyon kényes arra, hogy a gyerekek az asztalnál tiszta kézzel üljenek. Rózsi bement a fürdőszobába. Jó volt, hogy bement, mert a Pannika még most se dugta bele a kezét a lavórba. De ő megfogta a kislányt s jó erősen megmosta a kezét, az arcát is jól megmosta s aztán kivette a hajából a saját fésűjét s azzal meg is fésülte. — Na —• mondta megelégedetten. Most Valika és Pannika visszamentek az ebédlőbe. Éppen jókor, mert jött a nagyságos úr s mindjárt azt kérdezte: — Ki ez a kislány? Irta: MÓRICZ ZSIGMOND • Valika a nyakába ugrott az apukájának s azt mondta: — Nálunk fog ebédelni húsvétig mindennap! — Ejha! — A tanitónéni mondta. Anyuka röviden elmagyarázta a dolgot és megmutatta a levelet. Pannika ezalatt ott állott, lesütött fejjel, és várt. — Na, hogy hívnak kislány? — mondta csöndesen az apuka. — Pannika, — kiáltotta Valika. — Nem tőled kérdeztem, — mondta apuka. — Mond csak meg szépen. — Pannika, — mondta erre Pannika. — Nagyon jó. Hát apádat hogy hívják? — Édesapámnak — mondta Pannika. — Te úgy hívod, de más hogy hívja? — Kendnek, — mondta Pannika. — Más nevét nem tudod? Varga János?... Vagy Kovács Mihály ... Van csak valami neve. No! Mi a másik neve? — Nem tudom. — Ejnye a te apád még arra se tudott megtanítani... Hát téged hogy hívnak? — fordult a kislányához. — Valika — felelte Valika. — Jó jó, hát engem hogy hívnak? — Apukának. — Aj, de szamár vagy, kis csacsi! Hát mások hogy hívnak engem? — Nagyságos úrnak. — Ajaj, te is ettől tanulsz már ... Mondom, hogy nem jó ez a közös iskola. Elbutítják az ilyen kis csacsi gyereket. Hát most gyerünk ebédelni, mert éhes vagyok. Leültek az asztalhoz. Valika a helyére ült, Pannikának egy székre a szobalány párnát tett és arra ültette fel és nevetett rajta. Az asztalra fehér abrosz volt terítve s fehér tányérok voltak és fehér tál a középen. Minden tányéron arany karika volt belül, de Pannika tányérján nem volt arany karika, de az is szép volt azért. Anyuka szedett Valikának, azután szedett Apukának, azután szedett saját magának, azután szedett Pannikának is. — Szereted a levest? — kérdezte tőle, de Pannika nem felelt. Mikor apuka megette a levest, azt kérdezte Valikától: — Hát igazán nem tudod a nevemet? — Doktor Vadkerti Antal, — mondta Valika. — Na látod, mindenkinek van neve. Minden embernek, de ez a te barátnőd, ez nem tudta az apja nevét se. Pannika lehajtotta fejét. Leves után húst ettek mártással. Az anyuka felvágta a húst apró darabkákra s a Pannikáét is felvágta és azt mondta neki: — Villával kell enni. Pannika nézte a villát s megpróbált vele enni, de a hús nem akart megállni rajta. — Hadd, egye csak kanállal, ahogy ő szokta, — mondta apuka. Igy Pannika már könnyebben meg tudta enni a húst és a mártást. Kenyeret is aprított bele, de amikor ezen Valika nagyot nevetett, akkor elpirosodott és újra lesütötte a fejét. Azután tésztát kaptak. Szép, fehér tésztát, kövér túró volt rajta. Pannikának megengedték, hogy ezt is kanállal egye. — De azután meg kell tanulnod, hogy kell enni! Látod, Valika milyen szépen eszik. Mikor az ebédtől felálltak, apuka azt mondta: — No, kislány, most eredj szépen haza és mond meg apádnak, hogy jöjjön el, mert beszélni akarok vele. Pannika abban a percben kereste a felső ruháját, felvette és ment. — Megállj csak, hát köszönni is kell! Szépen meg kell köszönni az ebédet és aztán mikor az ember elmegy valahonnan, akkor köszön szépen mindenkinek ... De Pannika csak állott s nem szólott semmit. — No, majd megtanulja, — mondotta az apuka. — Húsvétig lesz ideje megtanulni. Ezt az apuka nagyon szépen mondta s nevetett is, nem haragudott, de azért Pannika csak újra lehajtotta a fejét és elment. Valikát nem engedték ki, hogy meg ne fázzon. — Aztán megmondd apádnak, hogy rögtön jöjjön el, mert munkát akarok adni neki. Apuka akkor lefeküdt s egy óráig aludt mikor felébredt, már itt is volt az ember. Kiment hozzá a tornácra. Egy olyan szegény napszámos ember állott a tornácon nagyon rongyos ruhában, s várt. Mikor a nagyságos úr kilépett a tornácra, levette a kalapját s úgy állott előtte. A nagyságos úr nagy, kövér ember volt, a másik az kicsi volt, sovány és rosszarcú. — Hogy hívják kendet? — Takaró János. — Jól van... Hát a kislánya itt fog nálunk ebédelni húsvétig mindennap. Megértette? Az ember nem szólott csak megbillentette a fejét. — Ha jól viseli magát, megkapja a kislányom levetett ruháját és cipőjét. Mindent kap, ami kell neki, csak jól viselje magát. Kend miből él? — Munkanélküli vagyok. — Mióta? — Aratástul óta. A nagyságos úr nézte s hallgatott. Az ember is hallgatott s a kalapját a kezében tartotta. — Akkor mibül él? Az ember megrántotta a vállát s tovább hallgatott. — Hány gyereke van? — Hat. — Hat?!..; Hm:.: Hogy mer maga hat gyereket vállalni, ha nem tud nekik keresni? No, mindegy... Hát nézze csak, barátom, a lányát elvállalom. Húsvétig mindennap hazajön a kislányommal és nem kell érte semmit se fizetni, érti? ... De én nem akarom, hogy maga úgy érezze, hogy ingyen tartom, hát valamit fog érte csinálni. Ott van a favágitó szín... — és megmutatta az udvar hátuljában a szint. — Menjen oda és vágjon fát. Vág egy kis fát és rendben van a dolog. Ezzel megfordult és bement a házba. Az ember is megfordult, feltette a kalapját és elment az udvaron keresztül, az eltakarított hóban a színig s megkereste a fejszét. Hozzáfogott fát hasogatni. Két óráig vágta a fát s akkor elment. Nem szólott senkinek, csak Rózsi, a szobalány jött be alkonyatkor s mondta, hogy az ember már elment. — Nem baj, — mondta a nagyságos úr, — ha elment, elment, pedig adni akartam neki egy pohár pálinkát. Másnap a kislány nem ment iskolába s nem jött ebédelni Valikával. Valika sírt, hogy nincs Pannika. — Majd eljön holnap. De Pannika nem jött többet. Pár nap múlva el is felejtették. De egy napon a nagyságos úr a városháza előtt meglátta s megismerte az embert. Ott állott a munkanélküliek közt és sötéten nézett. Megszólította: — Kend az a Takaró János? — Én. — Hát hol a kislánya? Miért nem jön ebédelni? Az ember nem felelt csak hallgatott. Sok sürgetésre aztán vadul és mogorván azt mondta: — Nem szeretem én, hogy azt firtassák, hogy a szegény mibűl él? A nagyságos úr csodálkozva nézett rá s csak annyit mondott: — Megérthetetlen. Hát nem sajnálja, hogy a kislánya koplal és éhezik? Hogy micsoda emberek maguk, az megérthetetlen! Az ember nem válaszolt, csak elfordult és mogorván nézett maga elé. (1932) AZ ÚJ SZÓ POSTÁJÁBÓL Befejeződött az ifjúsági takarékossági verseny Ez év május 31-én befejeződött az országos ifjúsági takarékossági verseny. A tanulóifjúság a mult év október 1-től egyenlő esélyekkel indult és versenyzett az elsőbbségért. Az állami takarékpénztárak havonként értékelték a verseny eredményeit és a végkiértékelést f. hó 20-ig megküldték kerületi igazgatóságaiknak és az iskoláknak. A járásonként legjobb eredményeket elért iskolákat az Állami Takarékpénztárak jutalomban részesítették. A járásokból a két legjobb iskola a kerületi versenyben vesz részt. A tornaijai járásban öt iskola kapott a jutalomkeretből ajándékokat, főleg sporteszközöket és társasjátékokat. A győztes öt iskola a következő: 1. Magyar tannyelvű nemzeti iskola, Csízfürdő. 2. Szlovák tannyelvű iskola, Visnyó. 3. Magyar tannyelvű nyolcéves iskola, Tornaija. 4. Magyar tannyelvű nyolcéves iskola, Gömör. 5. Szlovák tannyelvű tizenegyéves iskola, Tornaija. Ezeknek az iskoláknak szép eredményei bizonyítják, hogy az ifjúságnak a takarékosságra való nevelése a legjobb úton halad. Azokat a tanító elvtársnőket és tanító elvtársakat, akik a takarékosság terén tevékenyen dolgoztak, könyvajándékban részesítettük. Járásunkban 73 iskola 3877 tanulója a verseny ideje alatt közel 110.000 Kčs-t takarított meg. A megtakarított összeg filléres, koronás alapon gyűlt össze. A tanulók, egyéni céljuk megvalósítására elhelyezték pénzüket iskolai vagy egyéni betétkönyvekre és a verseny befejezése után felhasználják kirándulásra, bevásárlásra. A tanulóifjúság közt folytatott felvilágosító munka következtében az ifjakban' tudatossá vált, hogy megtakarított pénzüket, amíg arra szükségük nem volt, népi demokratikus köztársaságunk szocialista felépítésére használták fel. Koronáikkal hozzájárultak új nemzetgazdasági berendezkedésünk építéséhez és megerősítéséhez. Az Állami Takarékpénztáraknak a jövő iskolai évben elsőrendű feladatuk lesz, hogy a takarékosságra való nevelést már a legkisebbeknél, az óvodában szervezzék meg, valamint a nemzeti, nyolc-tizenegyéves iskolákban és a szakiskolákban ezt még jobban elmélyítsék. Az elért eredményekre az iskolák tanulói, a szülők és a tanítói kar, valamint az ifjúsági szervezetek és mindazok, akik az ifjúságban a boldogabb jövő zálogát látják — tekintsenek úgy, mint erkölcsi és anyagi alappillérre. Az új iskolai év hozzon még több sikert, még szebb eredményeket mindannyiunk örömére! Uhrin S., Állami Takarékpénztár, Tornaija Az iskolai takarékossági verseny eredménye a lévai járásban Áz iskolai takarékossági versenybe a lévai járás összes iskolái bekapcsolódtak. Az első helyre a felsőszecsei (Horná-Seč) magyar népiskola tanulói kerültek 127 ponttal és 274 Kčs tanulónkénti átlaggyüjtéssel. A második a devičani iskola lett 234 Kčs gyújtási átlaggal, a harmadik helyre a pečenicai népiskola jutott, a negyedik helyet a čankovi iskola szerezte meg 200 Kčs átlaggal. A járás iskoláinak tanulói összesen 424.477 Kčs-t tettek be a takarékpénztárba, amely összeget a tanulók részben kirándulásokra, rekreációra, részben egyénileg helyezték el a „Pionír" takarékbetétkönyvekre. A betétkönyvek minden tanuló takarékosságának bizonyítványai. Áz iskolai takarékosság elősegíti azt, hogy a jövő gazdái már gyermekkorukban megtanulnak gazdaságosan elni es takarékoskodni. ,, Hogy jó gazdák lehessünk, — mondja Gunár Pál, a devičani nemzeti iskola tanulója — gondolnunk kell a holnapra is, takarékoskodnunk kell, nemcsak idővel, egészséggel, nyersanyaggal, energiával, a munkaeszközökkel, hanem a pénzzel is." Reméljük, hogy a tanulók e nemes versenye a jövő 1954—55. tanévben újra megismétlődik és ezzel is segítik hazánkban a szocializmus építését. Stark Imre, Léva. Nagyobb gondot kell fordítani a nyári hónapokban a dolgozók tejellátására A tornaijai járási nemzeti bizottság a közelmúltban összehívta az újonnan megválasztott helyi nemzeti bizottságok elnökeit, hogy megtárgyalja velük a helyi nemzeti bizottságok legközelebbi feladatait. Az elhangzott beszédek után, melyeket a járási nemzeti bizottság elnöke és titkára mondtak el, vita következett, melynek folyamán Kecső elvtárs rámutatott a tejet elszállítok felelőtlen munkájára, mert úgy rakják fel a kannákat az autóra, hogy a tej a község utcáján végigfolyik. A rimaszombati tejüzem alkalmazottai más tekintetben is lelkiismeretlenül végzik munkájukat, mert már két esetben megtörtént hogy Iványi községben nem várták meg a tejet behordó szekeret, mely naponta szállítja a rimaszombati tejüzem által megjelölt helyre a tejet, ahol az autónak fel kell venni a tejeskannákat. Az is nagy hibája a rimaszombati tejüzemnek, hogy nem gondoskodik megfelelő mennyiségű tejeskannáról s emiatt kb. 450 liter tej marad naponta a gazdáknál. Igy nem lehet csodálkozni azon, hogy az ipari gócpontokba nem érkezik megfelelő mennyiségű tej dolgozóink számára. A járási\és helyi nemzeti bizottságoknak a feladata az, hogy a rimaszombati tejüzem vezetőségével érintkezésbe lépjenek és nyomatékosan követeljék az üzem vezetőségétől, hogy az ilyen állapotok megszűnjenek és mielőbb megjavítsák munkájukat. Nagyobb gondot fordítsanak dolgozóink tejellátására, annál is inkább, mivel pártunk X. kongresszusán Novotný és Široký elvtársak nagy súlyt fektettek a dolgozók élelmiszerrel való eltása biztosításának kérdéseire. Országh Rudolf, HNB titkár. A tej lelkiismeretlen kezelése a termelőket is megkárosítja Egy szerkesztőségünkhöz érkezett másik levél, ugyancsak a tejellátás hiányosságaival foglalkozik: „A gömöri tejüzemben egy teherautóval hordják a tejet naponként huszonnégy községből. A teherautó reggel 4 órakor indul Rimaszombatból és visszatér oda déli 12 órára. Ezalatt a nap melegétől erősen átmelegedett kannákban a tej megsavanyodik és a megsavanyodoit tejmennyiséget nem számítják be a beadásba és nem is fizetnek érte a termelőknek semmit, ami a gazdáknak súlyos anyagi veszteséget jelent." Veres Vilmos, a levél írója Kerekgede községből, felteszi a kérdést; „vájjon összeegyeztethető-e az ilyen eljárás pártunknak és kormányunknak a mezőgazdaság fejlesztéséről adott irányelvével?" A rimaszombati tejüzem vezetőségének ki kell küszöbölni ezeket a hiányosságokat dolgozóink tejellátásának biztosítása és a termelők anyagi érdekeinek szem előtt tartása érdekében!