Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)
1954-06-27 / 156. szám, vasárnap
XV r1 i Ľ'-- M - 27. u j %m 5 HOWARD FAST REGÉNYE Howard Fast azok közé a kiváló békeharcosok közé tartozik, akik az elmúlt esztendőben megkapták „A népek közti béke megszilárdításáért" nevű nemzetközi Sztálin-békedíjat. Amerikának ez a haladószellemű fia valamennyi művében hősiesen küzd az elnyomás és a gonoszság ellen, az egész emberiség közös kincséért: a világ békéjéért. Nagy szerepe volt abban a harcban, amelyet az Egyesült Államok haladó elemei a Rosenberg-házaspár megmentéséért vívtak. Az újabbkor.' történelemnek volt már egy hasonlóan kegyetlen és cinikus justicmordja éspedig 1927 április 9-én amikor a bostoni bíróság halálra ítélt két ártatlan olasz munkást, Nicola Saccot és Bartolomeo Vanzettit. Howard Fast „Sacco és Vanzetti kínszenvedése — amerikai legenda" címmel megírta ezt a kegyetlen kettős gyilkosságot, leleplezve köny_ vében az amerikai osztálybiróság és általában az egész kapitalista rend farkastörvényét. A nagy amerikai írónak.ezt a legutolsó könyvét számos nagy regény előzte meg, köztük A szabadság útja, Az utolsó határ, A névtelenek balladája és a Spartacus. A Harminc ezüstpénz című színművét két esztendővel ezelőtt prágai ősbemutatója után a Nová scéna játszotta átütő sikerrel, most pedig olvasóinknak alkalma nyílik megismerni a magyar fordításban megjelent Spartacus című legjelentősebb és legművészibb regényét. Ki volt Spartacus, Howard Fast regényének hőse? Az egykorú történetírás személyéről és jelleméről keveset .jegyzett fel és ezt megértjük, ha tekintetbe vesszük, hogy nem párthívei, harcos társai jegeyzték fel az időszámításunk előtti 74-ben kitört és 71-ben elfojtott rabszolgalázadás törétnetét, hanem ellenfelei, a rabszolgatartó római nemesi világ történetírói. A szűkszavú feljegyzések szerint a rabszolgalázadás vezére trák eredetű volt, előbb szabad ember, majd mint római rabszolga a capuai gladiátoriskola gladiátora. Ebből az iskolából társaival, asszonyostól együtt kitört és a capuai helyőrséget legyűrve, a Vezuvra menekült. Róma büntető expedíciót küldött ki ellene, de Spartacus., akinek maroknyi csapata megnőtt a hozzájasereglett elégedetlen rabszolgák és veterán katonák tömegével, megverte Varinius prétor seregét. Spartacus terve az volt, hogy 70.000 emberre szaporodó seregét Galliába és hazájába, Trakiába vezesse. Az első években sikerült az ellene vonúló konzulok légióit legyőznie és az utat szabaddá tenni az Alpok felé. Később egyenetlenség tört ki seregében, egyik vezére arra kényszerítette, hogy eredeti tervét megváltoztassa és dél felé vonuljon. Az egyenetlenség meggyengítette a lázadókat és végül Marcus Licinius Crassus prétornak sikerült a ketté" szakadt sereget legyőznie. Az utolsó harcban — amelyben 60.000 rabszolga vesztette életét — elesett maga Spartacus is. A több mint hatezer foglyot a római szenátus parancsára Crassus a Róma és Capua közti úton, a Via Appián, keresztre feszítette, a menekülő harcosokat pedig a Hisoániából hazatérő Pompeius koncolta fel az Alpok lábánál. A regény kezdetekor a tulajdonképeni történet, a Spartacus lázadás már lezajlott, Crassus légiói leverték a lázadókat és maga a vezér felleihetetlenül elveszett a csatatéren. A Rómából Capuába vezető úton hatezernél több keresztfán — a bűnhődés jelképein — Spartacus híveinek még eleven testéből csipkedik a húst a rablómadarak. És a lázadás története lassan lepereg az olvasó előtt. Egy előkelő campanyai villa illatos hálószobájában és parkjában Cracchus, a hűvöslelkű, szkeptikus gazdag római szenátor, Crassus, az éleseszű, csontja velejéig romlott hadvezér, Spartacus legyőzője, Caius, a római aranyifjú és a törtető Cicero pergetik a történetet, emlékeznek, véleményt mondanak és mindennek veleje: a félelem! Kimer támadni a nagy Róma, a világ ura ellen? Állatszámban sem vett nyomorult rabszolganép, ekevontatók, hintóhordozók, néhány tízezer abból a sok millióból, akik megteremtik Róma bőségét és gazdagságát. Mi lett volna, ha ennek a hordártak sikerült volna legyűrnie a légiókat, mi lett volna Kóma nagyságából? Ez az esztelen félelem riogatja fel őket álmaikból, ez kíséri őket ébrenlétükben, akarva, nem akarva, minden gondolatuk a lázadók feje és vezetője, Spartacus felé száll, aki holtában is rémületet tud kelteni, megfagyasztja a vért a dőzsölök, a kéjencek ereiben. A halott Spartacus így válik elevenné, lenyűgözően óriássá, halhatatlanná. Howard Fast tehát az emlékezésekkel keretet teremt, amelyben kibontakozik a mult. A Villa Salaria vendégeinek emlékeiből előlép Spartacus és társainak alakja. Fast mesterien választotta ezt a formát, mert ez lehetővé tette, hogy a kevés történeti adatból hitelesen felépíthesse hőse alakját és mesterien jellemezhesse lázadása lélektani pillanatait és azt a rop pant hatást, amit a szabadságot megízlelt rabszolgahad támadása Róma ellen kiváltott. Két világ csap össze, a milliók kennye, verejtéke, embertelen kínhalála árán hatalmon lévő kiváltságos kevesek világa a szabadság, a bilincsnélküli élet után vágyó rabszolganép világával. Azzal a világeal, amelynek hőse, Spartacus azért fog fegyvert a kezébe, hogy olyan világ létesüljön. amelyben ,,nem lesznek rabszolgák és urak. hanem csak nép lesz, amely békében és testvériségben fog élni, amelyben nem lesz sem háború, sem nyomor, sem szenvedés." Milyen fénylőén tiszta és nemes Spartacusnak és társainak jelleme, szembeállítva Róma urainak patkányjellemével. Megrázó művészi erővel sikerül Fastnak elénk állítani a gladitátor- és rabszolgasorsot. Spartacus egy nublai aranybánya börtönéből kerül Capuába, a társai hasonló rabok, a gályapadról és nem egyszer a keresztrefeszítés kínhalála elől menti meg őket a gladitátor iskola tulajdonosa, de nem azért, hogy szabaddá váljanak, hanem hogy lélekben még jobban elállatiasodjanak. Testük itt kényelmet kap, még aszszonnyal is hálhatnak, de nem szabad, hogy a részvét érzése ébredjen bennük. Egy szál karddal, háromvillájú szigonnyal vagy éles késsel kell egymásnak esniök, míg egyikük halva a porondon marad. A törvény: ölnöd kell, hogy ideigóráig tovább élj, amíg az erősebb, a fürgébb és ügyesebb a te torkodat el nem metszi. Es ez a törvény az urak mulattatását szolgálja. Howard Fast regénye ezt a ször" nyű embervásárt mezteleníti le, a kínok legmélyére visz, hogy megmutassa- innen indult el a szabadság útja. Ebből a minden pokolnál szörnyűbb börtönből kellett kitörnie a trák rabszolgának. Itt a kínok kútja mélyén kellett minden tilalom ellenére az elnyomorított lélekből feltörnie a kiáltásnak: ,,Nem leszek többé gladiátor, inkább megha'ok!" És a kiáltás visszhangra talál. Mert hasztalanul csattog hátukon a korbács, hasztalanul fenyeget a keresztfa, a négynapos kínszenvedés egyetlen lázadó mozdulatra, csak néhány szó kell, néhány meleg emberi szó egy társ ajkáról, hogy a rabszolgák lelkéről leolvadjon m ;nden kéreg és újra emberré, gondolkodó és érző emberekké váljanak! Spartacus a legnagyobbat teszi társaival: emberré teszi őket. Tegnap öltek — egymást ölték, hoéy élhessenek, ma meg az életüket adják azért, hogy a társaik emberré válhassanak! Az élvemaradásért folyó harc megváltozott: szabadságharccá változott. Fast könyvének hőse az élet szeretetének hirdetésével száll a római légiók ka'onáival szembe és mikor meg hal — halhatatlan hőssé magasztosodik. Hőssé, aki azért esik el, hogy minden ember emberhez méltóan élhessen. YV regény cselekményében magában Spartacus csák két fejezetben kerül egészen az előtérbe. Az egyik fejezetben az afrikai bánya környezetébe viszi Fast az olvasót. Spartacus előiskolája ez a szörnyű bánya. Itt tanulja m&g, hogy teste minden ízével és rostjával és minden belső szervével küzdjön az éleiibenmaradásáért. Majd a caipuai iskolában látjuk, ahol az élvemaradásért folyó harc magasabb síkon mutatkozik meg, megtelik eszmei tartalommal, itt már többről van szó, mint a test megtartásáról, itt már az egész élet megőrzéséről van szó, amelyhez szabadság kell! De bármennyire is szűkre korlátozódott a kép, amelyet az író festett hőséről, a teljesség érzését kapja az olvasó. Megkapja Spartacus legyőzője, Crassus jellemzésében, abban a beszélgetésben, amelyet a capuai gladiátoriskola tulajdonosával folytat, hogy megismerje ellenfele, a „rabszolga" talányos lelkét vagy a capuai úton a nagy tragédia lezajlása után lefestett szívet szoritóan drámai kéipben, amikor Spartacus leghívebb emberét, a zsidó Dávidot szegezik a zsoldosok a keresztfára. A parancsoló Róma, az elnyomás erőinek ez a hatalmassága ott a kereszt lábánál a haldokló Dávid arcvonásaiból, elhaló érthetetlen szavaiból akarja megtudni a nagy titkot — amit hasztalanul kutat, mert nem érti, hogy mi az, ami célt és tartalmat ad az emberi életnek és mi az, amiért a h»root. a halált a csatamezőn és ert a kínhalált a keresztfán vállalni lehet, ő a bukásra ítélt világ, a züllött római élet mocsarának dísze nem érti az igazán hősit, a nagyot és emberit. A regény befejező fejezetében Fast romantikus elemeket kever a jellemrajzokba, de ezzel nem bontja meg egységüket, sőt jobban kiemeli őket. Crassus, a hadvezér és Gracchus, a szenátor beleszeretnek VariniSba, Spartacus életbenmaradt hitvesébe. Crassus úgy érzi, ha megkapja Varinia szereiméti ezzel végkép legyőzi a holtában is kísértő Spartacust, de Varinia tisztaságán csődött mond minden kísérlete. Az öregedő és megcsömörlött Gracchus hűséget, tisztaságot remél Varinia szerelmétől és mikor látja, hogy Varinia hú ura és harcostársa emlékéhez, rászánja magát élete első önzetlen tettére: megszökteti Variniát Crassustól és fiával együtt északra küldi. Ő maga szabadsággal ajándékozza meg rabszolgáit és római módon végez magával: kardjába dől. A vég előremutat: Varinia és gyermeke, Spartacus fia eljutnak a szabad törzsekhez. Ott az Alpesek lábánál, ahová nem ér Róma hatalma a szabad élet légkörében nő fel Varinia és Saprtacus fia. És Spartacus fia és unokái fegyverhez nyúlnak, valahányszor Róma zsoldoshadával fenyegeti szabadságukat, íme: a láng nem hal el, a lázadás tüze fellobban mindenkor, valahányszor veszélyben van az egyszer már megízlelt szabadság. Crassus, a római főúr ezt nem érti, de sejti és érti a szerelméről és életéről lemondó Gracchus, hogy a rabszolgaság rendjének egyszer meg kell dőlnie. A regény végén az író jegyzete arról értesít, hogy Amerikában nem akadt kiadó, aki a könyv kiadását vállalta volna. Ez a tény egymaga bizonyítja a mű minden pozitívumát. Elsősorban azt, hosy Spartacusnak és társainak fénylő jelleme neveli az olvasó öntudatát, fokozza harckészségét a kizsákmányolás minden formájának megnyilvánulásai ellen. És a lelkesedés érzését ültetik a lélekbe, hogy szánd ok lenni az élet legdrágább értéke. De Pumáról, Róma züllött erkölcsről, megvásárolható politii kusairól is beszél a könyv és nem arrna sorsa A napokban bemutatták I. Smaruk és G. Ivcsenko ukrán rendezők „Marina sorsa" című filmalkotását, amely az idei cannesi filmfesztiválon nagy sikert aratott. A film az ukrán falu életéből meríti tárgyát. Egyszerű szovjet emberek — kolhozparasztok időszerű problémáit, fejlődésükben felmerülj lelki konfliktusaikat, egy házaspár családi életét tárgyalja. A darab hőse Marina Panaszovna Vlaszenko, egy kolhoz munkacsoport vezetője. Marina 16 évig él boldeg házaséletet Tyerentyij Vlaszenkoval, akit a kolhoz tehetsége és tudásszomja miatt a fővárosba küld, hogy ott a főiskolán agrobiológiai tanulmáhyokat folytasson. A falu népe érzi, hogy nem elég a tapasztalat, a munka jó ismerete ahhoz, hogy még nagyvonalúbban fokozzák a mezőgazdasági' termelést, amint ezt a szovjethaza megkívánja, hanem képezniük kell magukat. Tyerentyij Vlaszenko megmámorosodik elért sikereitől. Öt évi tanulmányai után hazatér szülőfalujába, azonban nem huzamos időre. Faluja már idegen számára, úgy érzi, hogy a tehetségét csak elfecsé • relné, ha otthon maradna mint agronómus. Sőt a felesége is idegen lett számára, mert úgy érzi, hogy szellemileg felette áll és Marina csak akadályozná további tudományos működésében. A valóságban azonban Tyerentyij nem a tudománynak mindent feláldozó lángész; csak állelkesedés az, mellyel karrierista hajlamait és becstelenségét akarja palástolni, mert közben beleszeretett egy fővárosi leányba, aki előtt azonban eltitkolja, hogy már 16 éves házas. Tyerentyij rábírja Marinát, hogy egyezzék bele elválásukba. Merína nagy lelki tusa után megteszi ezt. A szerencsétlen asszony támaszra talál Tarasz Vasziljevicsban, a párttitkárban. Régebben ő is sorstársa volt Marinának — a Nagy Honvédő Háború után hazatérve kihűlt családi tűzhelyet talált; igazi boldogságát azonban csak később lelte meg élettársa oldalán, amit kisfiúk születése betetőzött. Hősi elhatározás érlelődik meg az elhagyott asszonyban. Minden erejét a köz, a kolhoz javának akarja szentelni. Elvállalja egy cukorrépatermelő brigád vezetését. Személyes példával odahat, hogy rokonait Matvejt és feleségét Motrját, akik elszakadtak a kollektívától/ a kolhoztól és üzérkedők, spekulánsok lettek, visszavezeti a kollektíva tagjai közé és egyúttal rendbehozza az asszony spekláns természete miatt bomlófélben levő házasságukat. Marina példás termelőkollektívát nevel. Munkájukkal nagy terméshozamokat érnek el. Marina azonban nem elégszik meg ezzel. Szorgalmasan tanul, laboratóriumot rendez be, agronómussá akarja képezni magát, túl akarja szárnyalni hűtlen férjét. Marina csakhamar neves, népszerű élenjáró dolgozó hírében áll. A kolhoz tanulni küldi főiskolára, képzett agronómust akar nevelni belőle. Marina eléri célját. Kiváló tanulmányi eredményei nem teszik felfuvalkodottá, égyszerű, szerény, de merész tervek megvalósítására tettrekészen álló szovjet ember marad, aki tudásával és lelkesedésével a falu közös ügyét — a mezőgazdaság fellendítését akarja szolgálni. Az oklevélkiosztás után találkozik volt férjével. Tyerentyij szeretne visszatérni régi otthonába feleségéhez, akit hűtlenül elhagyott. Marina azonban tudja, hogy Tyerentyijben élnek még régi karrierista vágyai, hogy Tyerentyíjt megtörték ugyan a sors csapásai, de nem változtatták meg, és ezért Marina tovább halad szilárdan a maga útján. Marína a főiskolán szerzett tudását arra használja fel, hogy minél több gabonát, cukorrépát termeljenek. Egyéni boldogságát is megtalálja régi kérőjének, Gnat Petrovics kolhozelnöknek oldalán. A filmalkotásnak értékét emeli az a tény, hogy a szövegkönyv írói a szovjet szocialista társadalom fejlődő tagjainak mai életéből merítették alkotásuk tárgyát, hogy időszerű problémát vetettek fel és boncolgattak darabjukban. Ma, amikor a párt és a szovjet kormány káderekről való gondoskodása arra irányul, hogy a dolgozók általános és szakképzettséget kapjanak, akadnak a szovjet társadalomban is karrieristák, kiket a tudás fényének csillogása elkápráztat, akik a tudományban a reális élettől elszakadt szellemi magasságot látnak, ahová fel akarnak kapaszkodni, hogy tetszelegjenek maguknak- és nagyobbaknak tarthassák magukat többi dolgozó embertársaiknál. Tyerentyij Vlaszenko is ilyen megtévedt ember. Ezzel szemben Marína a szovjet nőnek, annak az újtípusú nőnek példaképe, aki a szocialista hazaszeretet szellemében nevelkedve egyszerű lélekkel és tiszta szívvel mélyen tudatosítja a haza szeretetének értelmét. Számára a magasabb képzettség, az értelmiség soraiba való emelkedés nem jelent elszakadást a szülőföldtől, ellenkezőleg arra szolgál, hogy tudásával és ismereteivel gyarapítsa a haza gazdagságát. Noha a film egyes jeleneteiben megnyilvánul a sematizmus, a filmet úttörőnek tekinthetjük abban az irányban, melynek követésére Malenkov elvtárs hívta fel a filmművészek figyelmét a SzKP XIX. kongresszusán. J. Litvinyenko művészies jellemábrázolással alakította Marina szerepét. Tyerentyij megszemélyesítője N. Gricenko, noha tehetségesen alakította Vlaszenkot, egyes jelenetekben külsőséges volt. A filrn többi alakjai közül ki kell emelnünk Borisz Andrejevet Matvej és N. Koperzsinszkaját Motrja szerepében. M. Kuznyecov a szovjet ember optimista, és minden akadályt leküzdő akaraterejének kifejezésével alakította a párttitkár szerepét.A filmalkotás egyike azoknak az új szovjet filmeknek, amelyek a szovjet ember időszerű egyéni és kollektív konfliktusait tárgyalják és boncolgatják, megmutatván megoldásuk módját. Lőrincz László egy negatív alakja alkalmat ad a jelenkori kizsákmányolók, a nép verejtékén élő banditák meggyűlöltetésére. Amikor Fast elviszi az olvasót a gazdag Crassus cápuai illetszergyárába, ahol szennyben és verítékben, készülnek az illatszerek, vájjon ki ne gondolna a kapitalizmus embervédelmet nem ismerő üzemeire? Gracchus tógába öltöztetett alakja vájjon nem idézi fel a Wall-Street harácsoló pénzfejedelmeit? Fast regényében materialista történelemszemléletével olyan társadalmi jelenségekre veti szelleme átható fény csóváját, amelyek a mai kapitalista világ rákfenéi is és amikor az emberi lélek jelenségeit elemzi, ugyanezzel a mély realizmussal mond ítéletet egyfelől a kapitalista világ hiénáiról, másfelől a mai szabadságharcosok tetteinek rúgóit is látja és megmutatja. Ezért nem kell a kapitalista Amerikának Fast könyve és ezért becsüljük mi oly nagyra, ezért .kap meg annyira megjelenítő művészetének ereje mondanivalójának nagysága és maisága. Egyetlen kifogásként talán csak azt említhetjük, hogy a lázadásnak lefolyásáról kevés híradást ad ez a nagy élményt jelentő olvasmány, aminek & magyarázatát megpró-; báltuk a bevezetőben felvázolni. összegezve elmondhatjuk: Howard Fast regénve, amely szívszorítóan drámai jeleneteivel megmutatja a sötétség és fény világának összecsapását, a kiáltó ellentéteket a hatalmasok és kiszolgáltatottak között, a gyilkosok szívtelenségét és az elnyomottak igazát, hasznos olvasmány. Lelkessé tesz és meggyőz a legnagyobbról: a szabadságért, az igaz emberségért folyó harc áldozatot követel, de végső kicsengésében győzelemmel jár. Egri Viktor
