Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-15 / 117. szám, szombat

10 UJSZÖ 1954. május 15. BÁBI TIBOR: cA iiagyjzclfá JCóüáeJ Őszinte figyelemmel kísérem a magyar dolgozók kulturális tevékenységét A. M. Brousilnak, a prágai zeneakadémia rektorának nyilatkozata A népi művészi alkotás országos fesztiválján, 1953ban a Csemadok komáromi népi színjátszó együttese nagy sikerrel mutatta be a prágai Zdenek Nejedlý Realista Színházban Gergely Sándor: „Vitézek és hösök" című színdarabját. A fiatal magyar népi színjátszó együttes nagyszerű művészi teljesítményével kierdemelte a színiegyüttesek országos versenyében az első helyet. A győztes komáromi együttes képviselőinek e napokban nyújtották át Prágában a kitüntetést. Brousil elvtárs a komáromiak sikeres szereplésével kapcsolatban így nyilatkozott. — Nagy érdeklődéssel tekintettem meg a Csemadok komáromi színjátszóinak előadását és már annak idején, az előadást követő vitában értékeltem játékukat. Már akkor megmondottam, hogy teljesítményük a legjobbak közé tartozik. Ezt bizonyította a zsűri határozata is, amely nekik ítélte oda az első díjat. — A csoport előadása mindenekelőtt művészi és eszmei teljesítményénél fogva volt a legjobb a versenyen. Különösen ezért fontos ezt kiemelni, mert olyan darabot mutattak be, amely polgári környezetben játszódik, témáját a múltból meríti, de a mának is szól. Az ilyen darabokban igen gyakran a naturalizmus veszélye fenyeget, amikoris a szereplők saját magukat játsszák meg. Ezzel ellentétben — folytatta Brousil elvtárs — a Csemadok együttesének szereplői magukból kiindulva, a szerep mondanivalóját mélységesen átérezve, reális játékot nyújtottak. Itt mindenekelőtt ki kell emelnem Király Dezső teljesítményét, a remekül játszó anyát és fiát. Amikor ezeket a szereplőket emelem ki, természetesen a darab mondanvialójának képviselőjére és nem az egyénekre gondolok. Mert a

z együttesnek a legnagyobb ereje éppen abban rejlik, hogy az szorosan egybefor. rott egészet alkot és általában magas színvonalon áll. Brousil elvtárs ezt követöleg a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozásával kapcsolatban nyilatkozott. A következőket mondotta. — A Magyar Népművészeti Együttes általános sí. kert aratott. Különösen a tánccsoport ért el magas színvonalat. Tehetséges és kiegyensúlyozott egészet alkot, amely nagy reményekre enged következtetni a jövőben. További fejlődésének kérdése a helyes koreográfiában rejlik. Egyrészt arról van szó, hogy kimerítse a magyar kultúra minden adandó gazdagságát, másrészt, hogy azt színpadilag, művészileg érvényesíteni tudja. Nem néprajzi leírásra, hanem ismételten hangsúlyozom, művészi érvényesítésre gondolok. A néprajzi gazdagság csupán kiinduló pont és azt helyesen alkalmazva kell művészileg érvénýesiteni. A tánccsoport jól sikerült számai közül különösen a verbunkost és az üveges táncot kell kiemelnem. Ezzel szemben a kukoricatörés befejező része kissé leírásos és nem elég kifejező. Maga az elgondolás, a tartalmi mondanivaló helyes, de többet lehetne kifejezni érdekesebb táncmegnyilvánulásokkal. — Az ének- és zenei műsor is bővelkedett lenyűgöző számokban. Általában az est második része jobb volt, mint a műsor bevezető része. Politikai szempontból természetesen igen helyes volt, hogy az együttes első fellépése alkalmából műsorszámaiba beiktatta a testvéri nemzetek dalait is. Művészi szempontból azonban ezek hiányosak voltak, annyiban, hogy nem voltak eléggé kidolgozva. Sok volt. Mindenesetre jobb kevesebb, de színvonalasabb számokra törekedni. Átgondoltabban kell összeállítani a műsort, hogy az kifejező és teljesebb legyen. .— Befejezésül hangsúlyozni szeretném, — mondotta Brousil elvtárs, — hogy a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes előtt, az első fellépéséből Ítélve, igen reményteljes jövő áll. Azt is ki kell emel. nem, hogy magyar dolgozóink kulturális tevékenységét őszinte figyelemmel kísérem. Jól ismerem munkájukat, nem egyszer láttam falujáró színházuk előadásait és ismerem a Komáromi Területi Színház igen dicséretreméltó munkáját is. Az utóbbi években a kultúrkollektívák termékeny munkásságot fejtenek ki. Magyar kultúrtársaink tevékenysége a sztálini nemzetiségi politika gyakorlati érvényesítésének nagyszerű példáját mutatja hazánkban. Csehszlovákiai élmények Elmondja: Ferencsik János Kossuth-díjas érdemes művész Csehszlovákiai utáni első állomása Pozsony volt, ahol két hangversenyt adtam a szlovák filharmonikusokkal. Az egyiken új szlovák zenedarabot mutat, tunk be, Babusek, zongoraversenyét. A szólót a Magyarországon is járt Michael Karín játszotta. Amint a közönség tapsából is meg lehetett ítélni, a zongoraverseny tetszett, sikert aratott. Prágában a prágai filharmonikusokkal adtam hangversenyt. A hangverseny főpróbáján a nagy csehszlovák karmester, Váolav Talich tisztelt meg jelenlétével s figyelmével. Műsoron egyébként, amelyen a fiatal magyar hegedűsgárda egyik legtehetségesebb tagja. Kovács Déaes működött közre — nagy sikerrel Liszt, Bartók, Dvofák, Brahms, Beethoven, Debussy és R. Strauss müvei szerepeltek. Prágában ezenkívül operát is vezényeltem, a „Figaro házasságát", mégpedig , abban a színházban, amelyben ugyanezt az operát maga Mozart dirigálta és amelyben a „Don Giovanni" első slőadását tartották ugyancsak Mozart vezényletével. Kell-e beszélnem arról, milyen meghatódottan néztem a karmesteri pódiumra ? ... Ennyit saját fellépéseimről. Utam azonban zenei élményekben egyébként is gazdag volt; beszámolok arról is. Az első művészi élmény számomra a pozsonyi Operaház „Boris Godunov" felújítása jelentette. Ezt a Magyarországon is ismert kiváló szovjet rendező, Dombrovszkij rendezte. Vele annakidején az „Anyegin" budapesti bemutatója idején együtt dolgoztam, így hát megörültünk a viszontlátásnak. Két hang. versenyemre el is jött és én is megnéztem a Boris Godunovot. Véleményem szerint imponáló tudással feledtette és rendezői művészetével az aránylag szűk színpadot úgy, hogy a mü momumentalitásából semmit sem vesztett. Másik művészi élményem Václav Talich vezénylése volt Prágában. Műsoron cseh zeneszerzők, Benda, Suk és Dvorák zenei müvei szerepeltek. Talioh a zenekari művészetnek olyan mestere, amilyet ritkán hallani. Tudomásom szerint tárgyalások folynak arról, hogy a jövő évadban hozzánk is ellátogat. Talich egyébként sem ismeretlen a budapesti közönség előtt, különösen emlékezetes Bartók „Táncszvit"-jének előadása, melyet néhány évtizeddel ezelőtt vezényelt és amely akkor mondhatnánk döntöjellegü volt a Bartók ellen irányuló támadások közepette. A harmadik nagy élményem a Csehszlovákiai Magyar Népi Együttes bemutatkozó előadása volt a pozsonyi Nemzeti Színházban. Azt hiszeiii itt már magának a ténynek komoly jelentősége van: ma nemcsak magyarul énekelnek és magyar táncokat táncolnak, hanem ezt az állam, a Csehszlovák Köztársaság jelentősen támogatja is. Meghívásukra kint jártam a Galánta melletti Hody-ban, ahol az együttes székháza van és sohse fogom elfelejteni azt a forró lelkesedést, amelyet vezetőségük, Béres József igazgatóval az élén s az együttes tagjai valamennyien a szlovákiai magyar népművészet érdekében kifejtenek. A pozsonyi bemutatkozó teljes sikerrel járt. Felemelő érzés volt a szlovákiai magyar kórus előadásában hallani nagy mesterünk, Kodály Zoltán kórusait, amelyek közül az első a „Békesség sóhaja" volt. Utoljára, de nem utolsó sorban szeretettel emlékszem meg a szlovák filharmonikusok és a nagyin ultú, méltán nagyhírű prágai filharmonikusok odaadó művészi munkájáról, Azokban a napokban, amikor Csehszlovákiában jártam, az egész ország a nagy cseh zeneszerző, Antonín Dvoŕák halálának 50. évfordulójával kapcsolatban zenei ünnepségekre készült. En a jubileum alkalmából a zeneszerző iránti tiszteletem kifejezéseképpen egy koncertemen egy Dvorák-müvet is előadtam. Ezt a tiszteletemet teljesebb formában a budapesti Dvorák-emlékesten fogom kifejezni, melynek szólistája Milos Sádló professzor, államdíjas művész lesz. (Megjelent a „Müveit Nép" május 9-i számában.) JÖ VOLT A JELÖLÉS... A napokban részt vettem az egyik agitációs központunkban há. rom jelöltünk bemutatkozásán. Tudományos dolgozó volt az első, a Nemzeti Színház élenjáró művésznője a másik, végül a harmadik munkásból lett főtisztviselő, akit a posta alkalmazottai tiszteltek meg bizalmukkal. Három különböző pályán dolgozó ember bemutatkozásáról volt tehát szó; ki küzdelmesebb, ki meg könnyebb ifjúságot festett a hallgatók elé, ki hányatottabb, ki meg nyugalmasabb életpályát ecsetelt, érdeklődési körük merőoen más és más és mégis, ahogy elhangzott őszintehangú vallomásuk önmagukról multjukról, jelenükről, terveikről és ahogy feltárult jellemük és gondolatvüáguk, a nagyszámú hallgatóság megérezhette, valamiben tökéletesen egy ez a különböző -ársadalmi állású és különböböző érdeklődési körű három jelölt: gerinces emberi magatartásukban, abban hogy tudatában vannak küldetésüknek, a rájuk váró teladatok súlyának és felelősségének, abban, hogy ezt a rendünket szívvel-lélekkel szeretik, magukénak vallják és áldozatos munkával akarják viszonozni a beléjük helyezett bizalmat. Merem állítani, hogy ez nem csupán kevesek, hanem az egész te. rem érzése volt. Jó a jelölés, nyugodt lélekkel adhatjuk le szavazatunkat a tudósra, a művésznőre és a munkásból lett postafőhivatalnokra. Egy tucatnyi spontán, jóízű, találó és meleghangú felszólalás erősítette meg bennem ezt a hitet. Amikor aztán úgy este tíz óra felé a hosszú nap munkájától fáradtan. de az est élményétől szellemileg felfrissülten lassan hazafelé tartottam, arra kellett gondolnom, hogy soha semmiféle választás nem adott nekem ilyen felemelően szép élményt. Nem adta annak a biztos tudatát, hogy valóban a mi megbízásunkból és a mi érdekünkben fáradoznak majd azok, akiket választunk. És sok irott szónál és beszédnél bensőségesebben megérezhettem demokratikus rendszerünk lényegét, melyben minden hatalom a néptől ered és a népé. Az est egyik felszólalója azt hangoztatta, hogy a választás tényével korántsem ér véget jogunk és kötelességünk. Ott kell majd állnunk a munka frontján, választott képviselőink mellett, hogy közös erővel, közös munkával betetőzzük az építés müvét és a háború erőit visszaverve meghódítsunk mindent és mindenkit az emberiség és az élet számára. Mély igazság ez! Mély igazság, hogy áldásos munka csak az összefogás alapján teremtődik. Számom, ra és bizonyára sokak számára ez a választás tényének nagy tanulsága. Minden ember annyit ér, ameny. ívit másokért tesz, — ezt a másik tanulságot pedig azoknak a jelöltjeinknek üzenem, akik a mi megbízásunkból azon fáradoznak majd, hogy életünk valóban szebbé és boldogabbá váljon. Egri Viktor Két éve nem dolgozott Kovács, j Tett-vett ugyan a ház körül és gondját viselte a kél gyereknek, rrug az asszony a kertben kapálgatott vagy a jobbmódú gazdákhoz járt napszámba; egyébként terhére volt a háznak. Szégyelte már ezt az állapotot, de nem tehetett semmit ellene Jobbkeze bénán, tehetlen lóbálódzott az oldalán. Szerszámot fogni nem tudott, s ha jött a tél, két újját bár levágták, a keze még mindig gyűlt, gennyesedett. Bizony nem gondolta volna Kovács, hogy ilyen kutyasorsa jut, mikor a szálka favágás közben a körme alá futott. Ezen a télen már az éhség is beköszöntött hozzájuk. Ö meg az asszony alig faltak valamit, csakhogy a gyerekeknek jusson. Végül már azoknak sem jutott. így került rá sor, hogy a szomszédoktól kolduljanak hol egy kis lisztet, hol egy kis zsírt. Egy este — lucskos, nedves idő volt. s olvadt már a hó, — betért a kocsmába. Megtudta, hogy tavaszra útépítés kezdődik. Besztercebányától Kékkőig megy majd az út. Lesz munka lesz kereset is. Becsípve tért meg a kocsmából A komája fizetett két pohár bort, de éhgyomorra már ez a kevés ital is megártott neki. SzédWve iílt le az ágy szélére. A tűzhely mellett, vele szemben a feleséoe tVt. A gyerekek aludtak már. fio"szú hallgatás után Kovács megszólal végre. — Tavaszra munkába állok. — Ugyan hol? — kérdezte az aszszony — Mondíák, útépítés kezdődik. — Nem bírsz te a kezeddel. — Megpróbálom. Kovács végigheveri az ágyon és elaludt. Az asszony rfiég tett-vett valamit -a konyhában . -.. Tavaszra valóban megkezdődött az útépítés. Hadiút volt. Akkoriban 1936-ot írtak. Az állam úgy vélte, szükség lesz rá. Ezer és ezer ember gyűlt föl a környékről. Kovács is munkát kapott. A mosott követ hengergette le a völgybe. Nagy doronggal nekifeszült, szinte ráhasalt, mert jobbkezének nem vehette hasznát. így inkább csak testének súlyával boldogult a nehéz munkában. Nem volt abban köszönet. A kő olykor hirtelen megeresztett, Kovács meg hasra arcra bukott. Össze-vissza törte magát. A többiek szánták, meg nevették is nagy nyomorúságát. Egy nap Fiala, az útépítőmester végignézte, hogyan küszködik. — Hát neked mi bajod? = kérdezte érdes, durva szánalommal. Kovács csak állt, nem felelt. — A keze! — mondták az emberek helyette. — Mit akarsz te itt azzal a csonkkal! Még agyonvered magadat, s az is az én bajom, felelősségem lesz. Fiala bizony kíméletlenül ráförmedt. Hirtelenében el akarta küldeni, aztán meggondolta a dolgot. — Estére gyere be hozzám az irodába. Oda, abba a barakkba. Kovács egész nap erre a találkozásra gondolt. Félt, hogy elbocsátják a keze miatt. Magában átkozta Fialát. — Minek is jött erre az ördögfajzat...! Estére valóban elment hozzá. Hogy mit beszéltek, soha senki nem tudta meg. Ám az életében azóta nagy változás történt. Nem hengergette többé követ. Fialávál együtt jártkelt a munkahelyeken. Fiala helyett o maga siettette az embereket. Ha lassan ment a munka, ő kiabált, ö szidta a munkásokat. Eleinte csak nevették. Nem volt tekintélye előttük, de mikor látták, hogy ö tesz jelentést a munkateljesítményekről, akkor már félni kezdtek tőle. A nyomorék, szánnivaló ember káromkodott, mint a záporeső és ordított, mint az oroszlán. A munkások néhányan még mentegették volna. — Mit tegyen a suta kezével? Ha nem hír dolgozni, hát tetteti magát, hogy haragszik ránk. Lassan kerülni kezdték. Már nem szánták, nem is beszéltek vele. Kovács, úgy látszott, hhjesár lett, s csakhamar nagyszájú Kovácsnak nevezték. Ö meg járt-kélt. Mellét kifeszítve magáilt olykor a magaslatokon, hogy jobb áttekintése legyen a részlegen. Kezét a háta mögé rakta. Ügyeli a munkasoKiu, parancsolgatott, mintha mást sose tett vo,na. Az órabére 5u \iiierrei tobb volt, mint a löbüié. Már nenany nőnapja mull, hogy fölvitte a do.gm. Az aszszony gömbölyödni, ham kezdett, a gyerekek is kövérek vuitak. Cipőt, ruhát vett magúnak, a családnak is. Ö maga minden nap kolbászt, szalonnát evett. Ha kedve szottyant rá, bort, pálinkát ivott. Mégsem érezte jól magát. Olykor, ha hazatért, mogorván ült a terített asztal mögött. A kisebb fiú hajat simogatta, de az asszonyhoz nem szólt egy szót sem, Egyszer mégis kifakadt: — Te, asszony, nem bírom tovább. Otthagyom. A mindenségit annak a Fiaiának! A mindenét az egesz pereputynak! Hát mi vagyok én! — Elment a jó eszed, ember

1 — rikácsolt az asszony. — Nem volt elég két esztendő! Azt akarod, újra éhen gebedezzünk? Míg nyomorúságban élt, megfért az emberekkel. Az asszonnyal is értették egymást. Azóta, hogy jobban megy a sora, mindekivei összeveszett. Mindenkire haragudott. Valóban nagyszájú Kovács lett. • — A mindenséget annak a Fiaiának ....' Egyre gyakrabban káromkodott. Egyre gyakrabban tért be a kocsmába. Olykor megnézegette a kezét. Mintha az is javult volna. Már tudta mozgatni, nem is genyesedett Annál komorabb volt a kedve, annál rosszabb volt a lelkiismerete. —• Nem dolgozom, pedig már dolgozhatnám. Nem dolgozom, mégis több az órabérem — így rágta, gyötörte saját magát. Aztán megint csak ivott és káromkodott. Egy nap Fiala újra bizalmas beszélgetésre szólította. — Nézd csak Kovács, a Féltenél, a szomszédos vállalat részlegén az emberek sztrájkot akarnak. — Sztrájkot? - kérdezte KovácsNem értettnem tudta, mi a csoda legyen az. A falujából soha el se mozdult. Nem is hallotta még ezt a szót. — Sztrájkot, — magyarázta Fiala — kommunisták szervezik. Leállnak a munkával és addig nem dolgoznak, míg magasabb bért nem kapnak. Ha a Lana-cégnél is megtagadják. a munkát, a két vállalat kénytelen lesz magasabb bért fizetni. Az pedig sok pénzűnkbe kerül. Ha sztrájkra kerül a sor, mi mehetünk, te is, én is, mert a cégnél azt hiszik majd, hogy a munkásokkal tartunk. Jó, hogy ilyen szépen megmagyarázta neki Fiala a dolgot. Bal öklével nagyott ütött az asztalra. — A mindenségit! Kirohant az irodából, egyenesen a részlegre. Fiala csak mosolygott, pedig nem jól ítélte meg Kovács viselkedését. Kovács meg dühöngött, fogát csikorgatta: — Hát azt akarják az ocsmányok, hogy még ocsmányabb legyek. Kovács most megfizet a nagy szájáért, a béna kezéért. Odaért a részlegre. Kiabált, összekolompolta az embereket. — Leállunk! Nem dolgozunk! Sztrájk! Fizessenek több bért, legalább 50 fillérrel többet minden embernek. A munkások eleinte nem értették. Megbolondult talán a nagyszájú Kovács? Dehogy bolondult meg! Éppenhogy elmúlt első fölindulása, nyugodt. józan szavakkal magyarázta a sztrájk dolgát. Az emberek körülvették, hümmögtek, bólogattak, elhányták a szerszámot. A Félix-cég részlegéről küldöttek érkeztek Azok is a sztrájkról kezdtek beszélni. — Tudunk róla! Egyetértünk veletek! A munkások százai letelepedtek a2 erdőn. Minthogy alkonyodott, köröskörül tüzeket raktak. Szinte nappali fény világított a fák között s a részlegeken. Kovács hátra vetette a kezét. Tűzről tűzre járt. Itt-ott letelepedett közéjük, elbeszélgetett velük. — Nem is olyan nagyszájú, — mondogatták elmenőben a háta mögött. Újra a régi volt!