Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-15 / 117. szám, szombat

1954. mjáus 15. ül SZ0 11 R. GAUBCOVi: INTERHELPO (Történet Peter Jilemnický életéből) forrón tűz a júliusi nap a zsolnai állomás kormon falaira. A várótermekben egy lélek sincs Az ablakról ablakra röpködő áimos legyeket csak a vágányok felöl hallatszó sürgésforgás zaja riasztgatja. Vájjon miféle hosszú vonat az ott amely körül már tegnap óta cmh úgy hemzseg a sok. ünnepien kiölto zött falusi nép? Az asszonyok diszes, kikeményített ingvállban, takarosan megkötött fejkendőkben a feketébe öltözött férfiak kifényesített csizmákban, mind mintha egyenesen templomba készülnének. És a kimosdatott I. ndosan megfésült gyerekek, valamennyien új, a kelleténél egy számmál nagyobb ruhában, ott álldogáltak a szerelvény vagonjai előtt Minden, minden arra vallott, hogy itt valami különös, nem mindennapi dolog történik, olyasvalami, amit az egykedvű, közönyös zsolnaiak meg sem értenek Csaknem egy hónapja vesztegel már a hosszú mellékvágányra kitolatott sz'rv'.rény a zsolnai állomáson. Egy nagy táblán vastagbetűs felirat hirdeti: „INTERHELPO 1926" Szlovák kivándorlókat visz majd ez a vonat a messzi Karakirgiziába, valahová a mongol határra, ahol a kenyér könnyebben terem, mint a hazai sziklás domboldalakon. A vagonokon egymás hegyén-hátán mindenféle gépek meredeznek, itt egy vadonatúj zöldre festett vaseke, amott egy sárgapiros cséplőgép, kissé tovább gondosan betakargatott cserzőgépek, szövőszékek púposodnak ki a rájuk rakott ponyvából. Asztalok, székek, konyhaedénnyel megrakott nagy bödönök, tulipános ládák, batyukba kötött dunyhák mesélik a maguk szomorú történetét Egy egész, hatalmas vagonokra felrakott, nagy litra felkészült falu kiáltja itt a világba elkeseredett vádját: „Otthon nincs kenyerünk, nincs munkánk. •." • Mint mikor az erdő zúg úgy morajlik most a zsolnai állomás Ma indulnak útnak az „tnterhelpo" szövetkezet kivándorlói Karakirgiziába. Tengernyi vörös zászló hullámzik a vagonokon. A vonat ablakait friss fenyőágak díszítik. A kivándorlók magukkal viszik a hazai erdők illatát .. — Hát csakugyan mentek már? Istenem, istenem... — tördeli kezét egy fekete kacabajkás anyóka. Elérzékenyülve nézi. hogyan helyezi el lánya az utolsó csomagokat és a hazaival megrakott kis kosarat amelyet még ma reggel hozott ki a vonathoz. Jókora darab, zöld levélbe csomagolt rósvajat tett a kosárba egy kis túrót, kenyerei, meg egy üveg frissen fejt forralt tejet a fcis Janika számára. — Istenem!... Csak ne legyen rossz -firuk . — sóhajtja magában szoo ngva Széles szoknyája zsebéből meílint kihúzza könnyettői már egészen ií nedvesedett zsebkendőjét s fájdalomtól elgyötörten törölgeti pirosra sírt szemeit. Mintha szívét szaggatná valami... Újra átéli az utolsó hónapok minden fájdalmát Űjra eszébe jut az izgalmas nap amikor veje arról a munkásgy&lésről. jött haza .... milyen lelkesedéssel beszélt az új szövetkezetről. mely lehetővé teszi tagjainak, hogy kiszabaduljanak a hazai nyomorból és kivándorolhassanak Szovjetoroszországba milyen gyorsan terjedt a híre irtványról irtványra ..., hogyan latolgatták a dolgot, hogyan számolgatták sok a gyerek, kevés a kenyér ., maid elkezdték egyenként eladogatni a kis családiföldet, tehenet, malacot... S aztán vásárolni kezdtek. Sok mindenféle szerszámot vettek amire szükség lesz odakint, az idegen ismeretlen, messzi világban. Vejének csak gépeken járt az esze, másra még csak gondolni se tudott. Ha nem lett volna mellettük ő, tapasztalt öregasszony, ma talán még egy rőt vásznuk se volna. Pedig hát a gyerekekről gondoskodni kell... És ö bizony gondoskodott is. Bevásárolt néhány méter kanavászt ágyneműre, ingekre... vásznat is szőtt. Marának. Kacskának . Ne mondják, hogy nagyanyjuk csak úgy akárhogy engedte őket útnak. Tűt, cérnát vett nekik... még fényes hímzőpamutot is .. Hiszen talán csak lesz egy kis idejük kézimunkára. Azt beszélik hogy ott, messzi keleten, ahol a nap kél. szabadabb. könnyebb az élet. Nem kell másokra robotolni, nem kell úgy küszködni, mint idehaza. Ott már — mondják — építik a „szocializmust" ... vagy hogyan is nevezik azt..,. — Édesanyám, fogja csak egy percre Janikát, míg megágyazok neki a padon... — szakította ki gondolataiból a lánya. Emlékezésre most nincs idő •., A vagonok előtt kis csoportokban álldogálnak a gyerekek. Mindegyiküknek édesanyja megparancsolta, hogy maradjanak ott a vonat közelében, nehogy aztán az utolsó pillanatban kelljen őket keresni a sok ember ózott. Üvegcserepeket, színes kö•cskéket mutogatnak egymásnak, űzfasípokat cserélgetnek. A kislányok 1 edeigetve szorongatják tarka rongy•abáikat. melyeket a nafft/mama vagy : néni készített nekik emlékül, hogy '•'gyen mivel játszaniok a hosszú úton. — Nos, Miskó, megtanultad már az ízbukát? — szólal meg egy ismerős hang az egyik tíz év körük kisfiú mögött. Kedvesen, szeretettel mosolyog rá a fiatal tanító. Jilemnický Péter is együtt megy a kivándorlókkal Karakirgiziába. hogy ott, a Tyan-San égigérö hegyei alján tovább tanítsa a szlovák gyerekeket. Nehogy úgy nőjenek fel a sztyeppén, mint a vadvirág ... • — Engem is elért a kiszucai •sors... — búcsúzik Jilemnický a barátaitól. — Kimegyek a világba.., kenyérért, új gondolatokért .. Fejébe vette, hogy saját szemével kell meggyőződnie arról, miként válik a szocializmus eszméje valósággá. És tanulni is megy, hogy egyszer majd, ha visszatér, segítséget nyújthasson ennek az elnyomott, elnyomorított népnek. Hogy a terméketlen hegyvidék emberei a jövőben ne kényszerüljenek idegenbe hányódnivetődni néhány szegényes garasért és otthon ne fojtsák bánatukat a mámorító pálinkába. — El kell mennem a Szovjetunióba, — mondta magának — hogy lássam és megismerjem! Hogy világasan megírhassam az új igazságot' Hogy utat mutathassak

1 De tűnődésre most nincs idő... ir — Beszállás! Tessék beszállni! Mintha darázsfészekbe vizet öntöti tek volna. Az anyák gyermekeiket keresik, a vasutasok még utoljára végigvizsgálják a szerelvényt. Utolsó köszöntések, utolsó kézszorítások. Sírás és izgatott kiáltások töltik meg a feldíszített vonat körüli térséget. A forgalmista megadja a jelt a mozdonyvezetőnek, éles fütty hasít a tikkasztó júliusi hőségbe: INDULÁS! — Elvtársak, éljen a vüágproletáriátus! Felcsendül az Internacionálé- A férfiak leveszik kalapjukat. Síró asszonyok, kisgyerekekkel karjukban, tolakszanak az ablakokhoz, hogy még egyszer búcsút intsenek a családnak, a hegyeknek, erdőknek ... A vörös zászlókkal fellobogózott vonat lassan gördül ki a zsolnai állomásról és elhagyja a mostoha hazát. ÜJ FILMEK • • * Komédiások Vihar Á Sztálin- és államdijas Vladimír Vlíek új színes filmjének, a „Komédiásokénak bemutatásával filmlátogató közönségünk a cseh filmművészet egyik kitűnő alkotásával ismerkedett meg. A Komédiások, mely Ivan Olbrachtnak. a nagy realista írónak elbeszélése alapján készült, művészi képet ad az osztrák elnyomás alatt nyögő cseh nép életéről az első világháború előestéjén. A keret egy komédiáscsalád életének szakasza. A kenyérgond gyakran gyötörte a család tagjait, azonban megtörni nem tudta őket Jqrták az országot, s hit. a jobb jövőbe vetett bizalom fűtötte minden szavukat. Teljes mértékben tudatában voltak hivatásuknak. Hozzátartoztak ők az egyszerű cseh nép életéhez, a falvakhoz, a kis• városokhoz. Megjelenésüket mindenütt öröm és meghe csülés kísérte. Tudvalévő hogy a film jobban bilincseli le a nézőket. ha egyes jeleneteiben teret kap a fiatalok szerelme. Vladimír Vlček a nagy művész tehetségével kitűnően oldotta meg, hogy nem érezzük hiánynak a szerelmi jelenetek elmaradását. Helyette a négy komédiás minden mozdulatában s minden szavában ott él a forró szeretet a cseh föld — a hegyek, erdők, rétek, mezők és fehér országutak iránt Emelkedetten csendül ki a hazaszeretet a film képeiből, melyek bemutatják hazánk szépségeit. Látjuk a cseh hegyvidéket tavaszszal, mikor a réteket, legelöket virágszőnyeg tarkítja, — látjuk nyári nap hevében, mikor sziklák között csörgedező csermely nyújt hűsítő italt, lombhulláskor, mikor a Krkonoše erdei rőtvörösen pompáznak és látjuk a hófödte alvó tájat minden szépségében. Vlček alkotása filmművészetünk sikerüli műve Hazánk szépségének bemutató sávál hazaszeretetre tanít s figyelmeztet hogy mi is úgy szeressük szép hazánkat és a népet mint az egyszerű komédiások szerették. Szabómihály András A napokban filmszínházainkban országszerte játszszák a magyar filmalkotás kitűnő művét, a „Vihar" című szines filmet. A forgatókönyvet Urbán Ernő Kossuth-díjas író irta, akinek neve dolgozóink körében közismert. A mese középpontjában az aratás áll, mégpedig egy nagy nyári vihartól levert gabonatáblai aratása- Itt kerül összeütKŐzésbe Pörnöczi Gáspár, a „Vörös hajnal" termelőszövetkezeti csoport elnöke a fiatal titkárral, Göndöcsivel. Az elnök feleségének befolyása alatt kulákmódra gondolkozik, a szövetkezetet öncélúan, egyéni érdekeinek megfelelően vezeti s inkább felvenné a biztosítási összeget. mert ez „jó pénzt hozna a konyhára".Göndöcsi a megtévesztett tagság szemébe vágja az igazságot egyetlen cél vezeti: megmenteni a gabonát, a kenyeret, mert ha ez a búza elvész e? árulást jelentene a városi dolgozókkal s/emben Szavai nyomán az ingadozó emberekben felülkerekedik a felelősségérzet a gabona — mint ahogy a régiek mondták — a? „élet" szeretete és a napsugaras zárójelenetben ä becsület és igazság diadalát zengi a felszabadult kollektív munka: az aratás. A kitűnő rendezés érdeme, hogy Urbán •Ernő forgatókönyve, a darab magas eszmei tartalma megkapta a jó keretet. Bánki Zoltán rendező a filmtechnika lehetőségeit nagyszerűen kihasználta. A szereplők között kimagasló színészi teljesítményt nyújt elsősorban Bihari József, aztán Kiss Manyi, Bessenyei Ferenc, Olthy Magda és Pápai Erzsi. Farkas Ferenc zenéje együtt hullámzik a történéssel és pompásan festi alá a drámai jeleneteket. illés György operatőr képei élesek, kifejezőek és a felvételek mentesek a polgári film hatásvadászó túlzásaitól. A filmnek egyetlen negativ oldala a kezdetleges színezés. Meglehetősen egyhangúak és homályosak a színek, egyes jelenetekben ez tompa színhatás csökkenti az összhangot A ..Vihar" című szines magyar film nálunk is )ól tölti be küldetését igazi nevelő hatású és tartalmas szórakozást nyújt dolgo. zóinknak. Láng Éva SZERGEJ VASZ1LJEV: JÍÍILW Vzaoazök? Örömnap ez: ma szavazok , a hatalomra, mely enyém, az igazságra, mely ragyog s melyet harcban szereztem én. Dús életünkre szavazok, mert benne van minden, mi szép: testvéri falvak, városok, termő mezők, ezernyi gép, a föld, melyről száz rege szó! s mely végeláthatatlanul a Baltikum partjairól Szahaünig lenyúl. A hegyekre szavazok, a topolyaerdők fáira, A Szizrán és a Ladoga tájainak csodáira. A nagy folyókra, melyeket tükrös páncéllá! fed a tél, s ami iránt a szeretet örökre bennem él. Szavazok a hű és derék egyszerű emberekre, kik szovjet hazánk h i rét-nevét felemelték az egekig. Kiket a harc nem rémített s kiknek sosem volt munka sok, büszke örömmel említett legjobbjainkra szavazok. Azokra, kiknek hihetünk, mert nyelvük sose hazudott, s kik bátran építik nekünk a diadalmas holnapot, kiket Vezérünk és a Párt nevelt erőssé és a hon, kiket jó munka dija várt a gyárban és a frontokon, kik hűn szolgálták népüket és tudták, tőlük mit akar, s keményen állták helyüket, rrridön ránktört a zivatar. Munkás hétköznapok nagy és dicsőséges lapjaira, a jól megszolgált pihenés derös ünnepnapjaira, arra, hogy lelkünk szárnyai még szebb jövőbe szálljanak és nemzedékünk álmai gyorsan valóra váljanak.' Gáspár Endre fordítása íllajj U B Majd ha Te is apám jogoddal élve szavazol, vess számot a múlttal, mikor nem tudtad, miért .dolgozol. Jusson eszedbe elmúlt keserved a nincstelen, átkos szolgaság, gondolj a vörösköi sztrájkra, hol béréért harcolt a íminfcásscí£?. e is... S aztán emeld magasra akaratos őszülő fejed, nézz büszkén hazádra; riaszd el a fájó emlékeket. Nézz! S lelked örömtőt repdes: látod életünk virágzó fáját és a távolban kemény, hős munkánk dús aratását. Látom, bizalmad fölcsillan szemednek meleg mosolyán; add hited, szavazz, az Életre szavazz, apám! Kovács Zoltán JJtájt kazÁra talált... Már hazára talált Balogh János a fekete képű, rongyos cigány, kinek kunyhója ott állt a sáros, vályogból ragasztott Tücsök-tanyán. Nyolc gyermeke — mint a vadvirágok; széjjelszaladtak ^a nagyvilágba, ő meg duhajkodó főispánok kedvére hajlongott muzsikálva. Este csak füstszagú kása várta és beesett mellű, sápadt asszony. Cilinder nélkül égett a lámpa, mi nem volt elég, hogy vigaszt adjon Hazájában mint idegen élte életét, szegényen, elhagyottan. Megkopott mint a rossz balta éle, mely a kemény fától visszapattan. Már hazára talált Balogh János, új otthona felett kigyúlt a fény. Unokák ülnek az asztalához: tizenkét barna, virgonc kis legény. Ozsvald Árpád