Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-15 / 117. szám, szombat

8 m sió 1954. május 15. Mit adott népi demokráciánk Apácaszakállasnak X. Küszöbön áll május 16-a, a nagy öröm napja, a választás napja. Gyönyörű ez a május, de ilyen gazdag, eseménnyel telt május már régen nem volt. Szép, szerte az országban, városon, falun mindenütt ... A határ zöld bársonyba öltözött. A szövetkezeti gazdálkodás nagy tábla földjein a bokrosodó, szépen fejlődő növények jó termést ígérnek. Szépen kisorolt már a cukorrépa is. Ha szemléled a íiatárt, s nézed a Csallóköz gazdagon termő gyönyörű síkságát, ez jut eszedbe: egy-két esztendő eredménye, s a szoros paraszti kezek munkája szebbé-kedvesebbé varázsolta ezt a vidéket... Messze távolból egy nehéz Sztalinyec erős dohogása üti meg a fület. Szűztőidet szánt. Ilyenkor nincs is más szántanivaló, de az idén minden dolgozó paraszt elhatározta: minden talpalatnyi földet bevetünk. Több kenyérre, több húsra, zsírra van szüksége az országnak. Mindenki jobban él, s nagyobbak az igények. És dolgozó parasztjainknak az igényeket ki kell elégíteni. Ebben nagy szerep vár a mezőgazdaságra. Ezért a mezőgazdaság fellendítéséért folyó harc legsikeresebb győzelme az lesz: egyetlen egy talpalatnyi föld sem marad megműveletlenül. Nehéz, de magasztos feladat előtt áll a mezőgazdaság, a falvak népe. De mint eddig is, a dolgozó parasztság derekasan megállja helyét a munka bármely szakaszán. Bátran mondhatjuk, hogy a mezőgazdaság fellendítésének nagy harcában kétszeres erővel s minden odaadással küzd az újért, a boldog jövőért.. . Szabad föld, szabad emberek. Jól esik ezt kimondani, s érezni. Szabad országban, szabad választás. Milyen erős ez a nép! És most a választás előtti napon csak arra az egyre gondolhatunk: honnan van ez a sok jó, a szabad élet, föld, s boldogság. Ki alkotta hazánk gyönyörű új munkáslakásait, Kuncsicét, az árvái cluzzasztógátat, az új kultúrházakat, iskolákat. kórházakat, faluszerte a szövetkezeti gazdaság modern épületeit? Az ember, a kapitalizmus igájából felszabadult új ember alkotásai fejlődő, virágzó hazánk szépségei. S mi tette lehetővé mindezt? Mi tette lehetővé, hogy nyárasdi volt urasági cselédek kedves kis családi házakat építsenek? Mi tette lehetővé, hogy az évek hosszú során át a kulák portáján gürcölő földnélküli falusi proletár meglelje boldogulását, felemelkedését? A hős Szovjet Hadsereg felszabadító műve, a Kommunista Párt harca, s a népi demokrácia. A népi demokrácia az, amely a dolgozó népnek mindent megad a boldog élet elé résére. Ezért hazánk dolgozói, a városok és falvak népe bátran áll ki a népi demokrácia mellett és a választás napján örömmel adja le szavazatát a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. 2. Ragyogó májusi napsugárban úszik a falu. Meg-megcsillannak a hófehérre meszelt parasztházak fa. lai. A kis ablakokban piros muskátli virít. A kiskertekből fehér s lila orgonák édes illatát viszi tova a lágyan suhanó tavaszi szellő. Tavasz van, szép tavasz Apácaszakállason is, ebben a csallóközi kis faluban. A szétszórt utcák, a házak egyenlőtlen elhelvezkedése gondolkodóba ejti a községbe tévedt idegent. Vájjon miért szórták így szét a házakat? Vasy az is érdekes, hogy az egyik utcán csupa téglaházak vannak piros cserépfedéllel, a másikon pedig sok nádfedeles ház akad. A körséer déli részén van a „kúria-sor". E név hallatára az ember akaratlanul is arra gondol, hogy ezt az utcát a falu gazdagjai foglalták le. ide énitették tornácos, nagy házaikat, De nem így van. Ez az utca a falu legszegé nyebjeinek az utcája, s gúnyból kanta a „kúria-sor" nevet. Ha vé. giersétálsz rajta, nyomban r^löhets*:. miért éppen itt, ezen a dimbesdombos részen adtak házhelyet a szegényeknek. Ügy mondják a községben, hogy „mórgödrök" voltak ezen a tájon. S ha valaki házat akart építeni, előbb a nagygazdáknak kellett könyörögnie fogatért, hogy betöltse a feneketlen gödröt. Természetesen ez mindig egy ykis haszonnal is járt gazduramék részére. Sok napot kellett ezért „isten nevében" ledolgozni. Öllös Zsig. mond gazduraméknál, vagy Kovács Iatvánéknál. Az öllös-rokonság volt a faluban a vezetöerö, a hangadó. Ha a kétszáz holdas Öllös Zsigmond pöffeszkedve megnyikkant, az egész falunak be kellett fogni, a száját. (De ez csak addig volt így, míg a községben meg nem alakult a Kommunista Párt helyi szervezete. Ettől a naptól kezdve azután egyre sósabb lett a leves öllösék tányérjában.) Öllös gazda köré csoportosultak a többi ingyenélők, az olyanok, akikre úgy maradt a föld, a gazdaság, mint szamárra a fül. Ezek közé sorolható: Végh István, Kovács István, László Péter és a hírhedt Öllös-familia. fis ezekből tevődött össze a faluban a képviselőtestület. A bíró mindig az volt, akit Öllös akart. Birőválasztáskor kiállt a községháza ajtajába, (két hüvelykujját mellényzsebre dugva, gúnyosan így szólt: — Ide csak az jöhet be, akit én akarok. Mert akármit is tesztek büdös rongyosok, a bíró Pista lesz — értve ezalatt a hasonszőrű Kovács Istvánt. Az aratójának pedig kijelentette: / — Előttem teszed az urnába a szavazólistát. Ha nem úgy lesz minden, ahogy én akarom, többet nem teszed a lábad a földemre. Igy kényszerítették az akkori időkben a szegény népet, hogy rájuk szavazzanak. Igaz, Ígértek ilyenkor füt_fát a községben. Majd ez lesz a faluban, az lesz. Megjavítjuk az utakat, házhelyeket adunk a szegényeknek, kultúrházat építünk, de mindez évek hosszú során át csak ígéret maradt. A szegényebbje hiába küldözte a kérvényt a járási főnökhöz, hiába fordultak ebben az ügyben, hogy házhelyhez jussanak „a nagy humanista" Masaryk köztársasági elnökhöz is. Öllös Zsigmond szokása szerint ilyenkor mellényzsebbe dugta két hüvelykuját: — Mehettek Ponciustól Pilátusig. Hát ki a feje a községnek? Csinálhattok amit akartok, mozgassátok csak a fát, egy levél se hull le róla, de én minden fát megmozgatok, s akkor minden levél lehull róla". Nem is kapott a községben 1929ig egyetlen egy szegényember sem házhelye^ Később ugyan, amikor már a kommunisták élére álltak a követeléseknek, engedtek Öllös ura. mék. Igy kapták meg a szegényebbek a falu végén a „mór.gödröket". 3. — A fene ott ette volna meg a hebehurgya emberét — szórja a szitkot Öllös fejére Beke Károly, amint az Agitációs Központ helyiségében a múltról beszélgetünk. Beke Károly már megette kenyere javát. Sokat próbált az életben. Húsz esztendeig aratott „egyszuszra", Kovács László kuláknak... Ahogy így gondolatban visszapergeti a mult szenvedéseit, nyomorát, könybelábad a szeme, öklével a levegőbe hadonász, majd végigsimít őszbecsavarodott haján, s így szól: — Hát bizony én kevés jó vilá. got éltem. Csak a front után jöttem rá, hogy más élet is van, mint az enyém volt akkoriban. Most az ilyen magamfajta öregembernek, aki talán már dolgozni is alig bír, meg van mindene, s nem kell félni az élettől. Nem vár rá koldustarisznya, s az állam gondoskodik rólunk, örögekről. Ügy belejön a 76 éves Beke Károly, hogy az ember azt gondolja, hátha előadó volt valamikor. A régi és a mai választásról úgy beszél, mintha legalább is agit-kettísbe osztották volna be valamelyik választási kerületbe. Az Agitációs Központban el-el • Azegeti a jelöltek fényképét. Köz ben-közben felkiált: ezt is ismerem. Nagyon boldog. Azért mé^ mindig visszagondol a régi választásra, s átkot szór a rési világra. — Hej, a rézangyalát annak a büdös világnak! Hisz akkor csak annak volt szavazati joga, akinek a földje, adója elérte a megszabott mértéket. (Az 1913-as választásokra gondol Beke bácsi.) Most mindenki — teszi hozzá nyomatékosan — de még a fehérnép is szavazhat. — Furcsa ez ám Beke bácsinak, hogy a mi világunkban a fe£ér népnek is annyi joga van, mint a férfiaknak. Hogy jobbari megértsük a régi választások menetét, szavainak hitelessége jeléül elmondja, hogyan is volt akkor ifjú korában, 1913ban a jelöltek bemutatkozása. — Hát az úgy volt, hogy már a választások előtt megmondták, hogy ez a gróf, vagy az a báró a mi képviselőnk. Hát jó, gondoltuk. Egyik kutya, másik eb. Akkoriban volt olyasféle kormánypárti képviselő és ellenzéki. Nálunk, a kormánypárti képviselő Palkovics, gútai katolikus pap volt. Szakálason Víg Istvánon, Győri Jánoson és egynéhány nagygazdán kívül nem sok követője akadt Palkovics plébánosnak. Ez ugyan azért is volt, mert a falunkban majdnem mindenki református. Víg István és Győri János is az. Később ezért a tettükért hitehagyottnak bélyegezték őket... Mondom, Ócsa felől Zselléren keresztül jött Palkovics a kíséretével, hogy bemutatkozzon. Mi a falu végén álltunk. Míg vártuk, jó pár liter nyakolaj lecsúszott a torkunkon. Az iskolásgyerekek éneket tanultak be a fogadtatásra. Ezzel is emelni akarták a „nagy" nap jelentőségét. Feltűztük a gallérunkra a Palkovics-párti kokárdákat. Megérkeztek! Egyszer csak mi történt. Víg István, a nagy kortes, aki a kiséret tagjai között az ünnepi hintón ült, az ostor nyelével — a boldogabb végével — lecsapott a gyerekek közé. Egy fiú leesett a földre. Odasereglettünk. Elájult, — gondoltuk. Vízzel locsoltuk az arcát, vizes zsebkendőt tettünk a homlokára. "Valaki egy féldecit is hozott Deutsch kocsmájából. Nem itta meg. De ettől a naptól fogva vizet se ivott. Nem is evett semmit. Rossz helyre ütött Víg. A fiú meghalt... Azért, mert az ellenzék kokárdája volt kabátjának hajtókáján. Lett aztán erre hadd-el-hadd. Az ellenzék amúgyis készült valami különleges fogadtatásra és a Szűk-közön várta a képviselőt kíséretével együtt. De nemcsak az ellenzékiekben, hanem azokban is, akik a halottat látták, forrni kezdett a vér. Kaszát, kapát ragadtak és rohantak a Szűk-közbe. Itt az ellenzékiek már türelmetlenül tartották kezükben ütésre készen a kaszákat-kapákat. A két párt egymásnak esett. Megérkezett _ a képviselő. Mintha parancsszóra történt volna, körülállták a hintókat, előlről-hátulról. Kasza-kapa csengése vegyült a zsivajba. A Szűk-közből (olyan szűk ez az utca, hogy két szekér ki sem tud térni egymásnak) nem volt kiút se oldalra, se előre, se hátra. A kaszák, a kapák, s természetesen ezeken keresztül a két párt emberei egymásnak estek, püfölték egymást. Véres verekedés lett. Mire a csendőrség megérkezett, a színhelyen sebesültek, tört zászlórudak, kapa- és kaszanyelek hevertek. Majdnem úgy nézett ki, mint egy csatatér. Még halott is volt... Méltó volt. a fogadtatás — Az uraknak ugyan nem ártott. csak az volt a baj, — mondja Beke bácsi, — hogy közülünk is sokan megsebesültek, de azt sem tudtuk, hogy miért, hisz olyan mindegy volt, hogy a kormánypártra, vagy az ellenzékre szavazunk. Na, dehát ittasak is voltunk na meg ki látott be akkor az urak kártyájába... 4. Ugyanez a Beke Károly, aki e' mesélte, hogy akkor kaszával mén' a képviselőjelölt <elé, most oda tipeg az agitációs központba, megmegiiézi a falu jelöltjeit, el-elbe szélget velük, hisz az ő falujából valók, ismeri őket gyerekkoruktól fogva. És azt is tudja már, miért, s kire szavaz, miért áll ki szavazatával a népi demokrácia mellett. Ha 76 éves is, mégis csak meglátja, hogy sok minden változott itt a felszabadulás óta. A „front" óta — ahogy ő mondja — más a falu, máskép járnak az emberek, szépen öltöznek, selyemharisnyába járnak a lányok. Megvan a faluban minden, ami az élethez szükséges. — Szavamra mondom, így kicicomázva, ilyen parádésan, sohasem jártak a lányok. Karórája is valamikor csak a jegyzőnének, meg a Deutsch kocsmáros feleségének volt. Most majdnem minden lánynak ptt csillog-villog a karján a szép karóra. Vasárnap délután meg majdnem olyan ez a falu, mint a város. A lányok közül sokan még a szájukat is pirosra festik. — Erre hunyorít egyet a szemével, felvonja bozontos szemöldökét és tréfásan fűzi tovább a szót: — Bizony isten, hogy így még szebbek, s még az ilyen magamfajta öreglegénynek is „ megdobban a szive, ha elnézi ezeket a lányokat. Hát akkor a fiatal legények hogyne felejtenék rajta a szemüket a szőkén, vagy a barnán. Bizony Beke bácsi legénykorában ez nem volt így. Nem volt, de nem is lehetett, mert az urak elvették volna a szegényembertől még a levegőt is. Ezért Beke bácsi megelégedéssel beszél mai életéről. 5. A felszabadulás után Szakállason is, mint hazánk sok-sok falujában, más lett az élet. Szakállason is felszabadultak azok, akik éveken keresztül munka nélkül voltak, vagy a jánosteleki, gólyási, tuzoki uradalmakban cselédkedtek. Ezeknek az uradalmaknak a helyén ma szépen virágzó állami gazdaság van. A volt cselédek túlnyomórésze itt dolgozik. Munkájuk már nem kényszer, nem bagóért dolgoznak egész esztendőn keresztül. öllösék sem pöffeszkednek már' a faluban^ Nem bitorolják már a szakállasi határ egyharmadát. A jól termő, zsíros, szakállasi föld minden bőségével most már azoké lett, akik azon húsz-huszonkét éven keresztül aratták, csépelték a termést. Csakhogy az ő zsákjukba mindig vékonyan csurgott a szem, akkor is, ha jó termés volt. Roskadozhatott öllös csűrje az acélos búzától, de aratójának gyerekei mégis sokat éheztek. Igy volt ez régen. Bajcsi Vince, akit a helyi nemzeti bizottságba jelöltek, sokat tudna beszélni azokról az időkről, amikor még részesarató volt. De ő inkább a mostani, megszépült, új életről beszél. — Ég és föld. Igy hasonlíthatjuk össze a multat a jelennel. Nincs most kenvérgond. Dolgozunk, s jól élünk. A családnak is megvan a biztos jövője. Zoltán fiam a szakállasi Jednota elnöke. Az egyik lányom Csehországba, egy hivatalnokhoz ment férjhez. Ica lányom egy mechanikusnak a felesége. Jót ínnak mindig. Sohasem panaszkodnak. Ez pedig nagyon jól esik egy apának, ha látja fiai. lányai boldogulását. Ahogyan a szövetkezet fejlődik, úgy épül, szépül a falu is. Már nem a „mór-gödrökben", hanem a falu „tekintélyes részén", a külsó soron is építhet házat a „szegényebbje". (Pedig ebben az utcában valamikor házat csak öllösék és rokonaik építhettek.) Az életszínvonal rohamos emelkedését mutatja, hogy a felszabadulás óta 33 új ház épült ebben a kis faluban és 10 építését fejezik be az idén. Kulturális téren is sokat fejlődött a falu. A Csemadok helyi szervezetének kul túrcsoportja több ízben szórakoztatja az apácaszakállasi dolgozó parasztokat. Szombaton és vasárnap filmelőadásokon vesz részt a falu népe. Az ifjúság tanulási lehetősége is óriási. A népi demokrácia biztosítja, hogy ma már nemcsak a nagvgazdák gyereke' mehe* nek felsőbb iskolába. De élnek ám a népi demokrácia nyujWtn 'ehetőségeket. Kósa József és Hegedűs Gyula lánya tanítónőnek ment. A szövetkezet dohánykertészének két szorgalmas fia .,a két Culinka-fiú" — ahogyan a faluban beszélnek róluk — már tanítanak. Kósa Ferenc fia katonatiszt. A felsoroltakon kívül még sokan járnak a komáromi gimnáziumba, ezek a fiatalok mérnöknek, tanárnak, orvosnak készülnek 6. Kilenc év alatt tehát sok minden történt a faluban. A volt „Rózsika-féle" kastélyban gyermekgondozó intézet létesült. Óvoda is van a faluban. A nagy munkák idején a szövetkezeti asszonyok is nyugodtari járhatnak munkába, mert gondos kezek vigyáznak a kis emberpalántákra. Általában 30—40 gyerek jár az óvodába, de aratás, cséplés és az őszi betakarítás alatt 60—70 gyerek is van ott. A kenyérsütés nagy gondjaitól is megszabadultak a háziasszonyok. A kemencék „nyugdíjba" mentek. Hát minek is vesződnének kemencefűtéssel, amikor sokkal olcsóbb, ha a pékhez viszik, így kevesebb a fáradság, és mindennap van friss kenyér. Húsért vagy a háztartási cikkekért sem kell a szomszéd faluba menniök, A hentesnél mindennap friss húst, zsírt vásárolhatnak. Most ugyan, — ahogy a hentes mondja — holtszezon van. Nem azért, mintha talán kevés húst fogyasztanának a községben. Nemrég voltak a disznóvágások. Apácaszakállason mindenki ölt disznót, van aki kettőt is. Ahogyan a helyi nemzeti bizottság elnöke, Zsemle elvtárs megjegyezte: „Ahány ház, annyi vágás." Hát valahogy így is van ez, mert a 250 házat számláló községben 260 hízódisznót öltek. A múlthoz viszonyítva sokkal több húst fogyaszt a község. Havonta 8—10 mázsa friss húst is kimér a hentes, azonkívül több füstöltárut ad el. Ez is sokkal több, mint Horvát és Halasi hentesek idejében. Azok egy disznót vágtak hetente ketten, de a következő héten már jegelni kellett. Ami annyit jelent, hogy 180— 200 kg hús sem fogyott el egy hét alatt, annak ellenére, hogy a községben akkor feleannyi hízót sem öltek, mint most. Vörös Dezsővel, a szakállasi vegyeskereskedés üzletvezetőjével is beszélünk. 1937 óta üzletvezető Szakállason. Elmondja, hogy legkivált az árleszállítás óta nagyon sokat vásárolnak. Igaz, az üzletben minden kapható kerékpártól a rádióig, bútor, gazdasági felszerelés, stb. egyszóval az, ami a falunak kell. Az idén több mint 80 széfet és fotelt adott el Vörös Dezső. Most az utóbbi napokban egyre többen nézegetik a rádiókat. Villanyt kap a falu. Egy.két hónap múlva már villanyfény mellett olvassa az újságot Lánárdt Gyula, Beke Károly bácsi is bekattintja majd a rádiót, el-elszórakozik a jó népi muzsika mellett Sokat lehetne még írni Apácaszakállas múltjáról, az emberek megpróbáltatásairól, de még többet jelenéről, a felszabadulás óta eltelt kilenc év eredményeiről, hisz ez az írás csak egy kis vázlat a község lakosainak mult éš jelen életéről. Annyi sok szép és jó van most Apácaszakállason, hogy az egész újság is megtelne leírásával, söt kevés is volna rá. Hát még ha megnézzük a község jelöltjeinek jövőbeli tervét. Sokan azt mondhatnák: hisz annyi sokat kapott már a falu a népi demokráciától, hogy itt már nem kell egy-két évig semmit sem építeni. De az apácaszakállasiak még jobban akarnak élni, falujukat szocialista faluvá akarják építeni. Bizony van itt még tennivaló. Ezt tudja a helyi nemzeti bizottság is. Ezért határozták el, hogy a község sáros utcáit kikövezik, a járdákat rendbehozzák, új iskolát építenek, az idén befejezik az áruház építését. Az utca két oldalát gyümölcsfákkal ültetik be. A gyermekjátszóteret rendbehozzák, egyszóval szépítik, ékesítik a falut, hogy még szebb legyen az élet. MÉRV FEKENO N