Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-11 / 113. szám, kedd

8 UJSZ0 1flf>4. máius M­A NEMZETKÖZI KERÉKPÁROS BÉKE VERSENY HÍREI Veselý (Csehszlovákia) győzött a VII. útszakaszon Ä csapatversenyben Csehszlovákia vezet — Az egyéni versenyzők élén a dán Dalgaard áll Május 9-én, azon a napon, ami­kor dolgozó népünk hazánknak a dicső Szovjet Hadsereg által való fölszabadításának kilencedik évfor­dulóját ünnepelte és hadseregünk ünnepi szemlére vonult fel, leg­jobb kerékpározóink a Békeverseny VII. szakaszán küzdöttek a Berlin­ből Lipcsébe vezető útvonalon. Ez volt valamennyi szakasz közül a leghosszabb, •— 208 kilométer hosz­szú. A verseny ezen a szakaszon végig érdekesen folyt és a cseh­szlovák versenyzők nagy sikert értek el. Veselýnek és az egész csehszlovák csapatnak a VII. sza­kaszon elért győzelme és még in­kább az a körülmény, hogy csa­patunk a csapatversenyben hét szakasz után a vezető helyre ke­rült és tagjai kedden a VIII. sza­kaszra kék trikóban, mellükön fe­hér galambbal rajtolnak, a legvi­lágosabban beszél sikerükről. A csehszlovák versenyzők az egyéni versenyben is megjavították helyü­ket, különösen Ružička, aki az el­sők közé küzdötte fel magát. Szép eredményt ért ej a nagy remények­kel biztató Krivka, aki szakaszról szakaszra javul és a vasárnapi ver senyen a vezető csoportban érke­zett célba. Ezzel nagyban hozzájá­rult a csehszlovák csapat győzel­méhez. Kubr egész nap a főpeleton ban haladt és azzal együtt futott be a célba. Nachtigal és Klich kez­detben jól küzdöttek, később azon­ban Nachtigal elesett, megsérült. Röviddel ezután pedig Klichet ér­te géphiba, úgyhogy mindketten hátramaradtak. Aránylag gyönge eredményt ért el a lengyel csapat. Grabowski tel­jes kimerültsége miatt kénytelen volt a versenytől visszalépni, Wil­czewski leesett a kerékpárról és szintén hátramaradt, A többi len­gyel versenyzőt is géphiba írte, úgyhogy nem tarthatták meg a csa­patversenyben vezető helyüket. Eredményesek voltak a dán kerék­párosok is, akik a csapatverseny­ben második helyre kerültek. Ugyancsak eredményesek voltak a Szovjetunió versenyzői is. A VII. szakasz ünnepélyes rajtja a gyönyörű Sztálin-úton a sport­csarnok előtt. volt. A dolgozók tö­megei kísérték el a versenyzőket az éles rajtig, amelynek színhelye a berlini repülőtérnél volt. Az ün­nepi rajtot Wilhem Timke sztaha­novista, a Sztálin-út építésének egyik legjobb dolgozója vezette. Az éles rajtolás után a verseny­zők azonnal gyors iramot kezdtek és a sík terepen a pompás napos időben eleinte több mint 50 kilo­méteres óránkénti sebességet értek el. A versenyzők zöméből eleinte egy tíztagú csoport vált ki, éspe­dig van Meenen, Dalgaard, Oester­gard, Picot. Nemitov, Krolak, W. Klabinski, Veselý, Krivka és Ru­žička. Ez a csoport fokozatosan előnyhöz jutott, úgyhogy a századik kilométernél már 3.30 perccel volt a fő csoport előtt. Közben a főcso portból géphiba miatt elmaradtak Meister, Wilczewski, Schulz, Nach­tigal, Klich, Grabowski, Pawlisiak, Csizsikov és mások. A verseny to­vábbi folyamán a vezető csoport 4 percre növelte előnyét és ezt a cél bafutásig meg is tartotta. A szakasz második felén feladták a további versenyt: Stolze, Grabowski. Chrap lak, Kula és Maim. Bitterfeld városban, a 155. kilo méternél az ott . tartott első díjas vágtán a francia Picot győzött. A második díjazott vágta Halléban volt, ebben első Ružička lett Dal­gaard előtt. Közben a főpeletonbói egy héttagú csoport vált ki, amely arra törekedett, hogy utolérje a vezető csoportot, de ez teljes erő­feszítésük ellenére sem sikerült. A végküz.delem Lipcsében gyönyörű lefolyású volt. Itt Lipcsében a ver­senyzők több mint 20 kilométeres utat tettek a város túlsó végéig, ahol a Bruno Plache stadionban volt a szakasz végcélja. Lipcse ut­cáin a versenyzőket százezernyi nézőközönség üdvözölte, a stadion­: ban pedig több mint 70.000 em­ber fogadta őket. A stadionba a nyolctagú csoport élén Ružička futott be elsőnek, utána Veselv és Picot következtek. A stadion pályáján még kemény harc fejlődött ki, amelyben Vese­lý győzött Picot, Krolak, Ružička, Nemitov, van Meemen, Dalgaard, Krivka és Oestergard előtt. Négy perccel később érkeztek célba Ker hoven, E. Klabinski, Pedersen és további négy perc múlva egy nagy­számú csoport, amelyben Kubr is futott. A VII. szakasz egyéni eredmé nyei: 1. Veselý 5:32:28 óra, 2. Pi­cot, 3. Krolak, 4. Ružička, 5. Ne­mitov, 6. van Meenen, 7. Dalgaard, 8 Krivka, 9. Oestergard, valameny­nyien 5:33:28 óra, 10. Kerkjoveh, 5:36:26 óra, 21. Kubr 5:38:53 óra, 54. Klich, 55: Nachtigal, mindkettő 6:01:55 óra. Utolsó az indiai Bhana Singh volt 7:40:10 órás idővel. A VII. szakasz csapateredményei: 1. Csehszlovákia 16:40:24 óra, 2. Dánia 16:43:22 óra, 3. Belgtium 16:46:25 óra, 4. Lengyelország 16:5-:51 óra, 5. Szovjetunió 16:52:37 óra, 6. Hollandia 16:56:39 óra, 7. NDK 17:02:01 óra, 8. Bulgária 17:09:02 óra, 9. Anglia 17:17:30 óra. Összesített egyéni eredmény a VII. szakasz után: 1. Dalgaard 30:21:59 óra, 2. van Meenen 30:25:39 óra, 3. Ružička 30:29:31 óra. 4. Broek 30:29:59 óra, 5. Wilczewski 30:31:19 óra. 6. Królak 30:31:22 óra, 7. W. Krabinski 30:32:15 óra, 8. Rusman 30:33:26 óra. 9. Hansen: 30:33:33 óra. 10. de Groot 30:33:48 óra, 11. Veselý 30:37:40 óra. 25. Krivka 30:56:27 óra, 26: Kubr 30:56:49 óra. 30: Nachtigal 31:00:30 óra, 63. Klich 32:26:24 óra. Összesített csapateredmény a VII­szakasz után: 1. Csehszlovákia 91:17:02 óra, 2. Lengyelország 91:18:55 óra, 3. Dánia 91:22:19 óra, 4. Belgium 91:27:25 óra, 5. Hollan dia 91:31:59 óra, 6. Szovjetunió 91:49:32 óra, 7. Anglia 92:30:55 óra, 8. NDK 92:35:56 óra, 9. Bulgária 93:15:24 óra, 10. Franciaország 93:43:39 óra, utolsó Albánia 106:09:51 órás idővel. A VII. szakaszon a versenyzők átlagos sebessége 37.3 kilométer volt. Erősen átalakítják a melbournei olimpia műsorát A Vörös Csillag nyerte a bratislavai rangadót !A Dynamo Praha legyőzte a Baník Os travát — Nagy gólarányú vereséget A Köztársasági Bajnokságban vasárnap a hetedik tavaszi fordulót játszották le. Sajnos, a nagy esőzé­sek miatt a mérkőzéseket erősen felázott, csúszós talajon játszották, úgyhogy a játék szépségéből sokat veszített. A forduló legérdekesebb mérkőzése a bratislavai rangadó a tabellán vezető Slovan Bratislava és az egyre javuló formába kerülő Vörös Csillag találkozása volt. Erős küzdelem után a Vörös Csillag já­tékosai ezúttal is bebizonyították, hogy nagyszerűen tudnak küzdeni és megérdemelt győzelmet arattak a Slovan ellen. A prágai Dynamo több sikertelen mérkőzés után vég­re győzött. A Baník Ostrava együt­tesét fektette két vállra. A tabella utolsó helyén álló csapatok nagy gólarányú vereséget szenvedtek. A Spartak Praha Stalingrad a Krídla vlasti, a Tatran Prešov pedig a Bá­nik Kladno ellen szenvedett 4:0 arányú vereséget.­A hetedik' tavaszi forduló után, annak ellenére, hogy a Slovan Bra­tislava vereséget szenvedett, jobb gólaránya révén továbbra is a ta­bella élén áll. A csapat egy mérkő­zéssel játszott eddig kevesebbet, mint a második helyen álló Spar­tak Sokolovo, mely az eddigi 8 mér­kőzése közül négyet megnyert, ket­tőt elveszített és két találkozón pedig döntetlenül végzett. A Vörös Csillag yasárnapi győzelme révén á harmadik helyre küzdötte fel magát. Ä mérkőzésekről a következőket jelentik: szenvedtek a sereghajtók Vörös Csillag— Slovan Bratislava 2:0 (0:0). Több mint 18.000 néző előtt Cha­rouzek bíráskodása mellett a kö­vetkező összeállításban játszottak a csapatok: Vörös Csillag: Hlavatý — Veng­lár, Tichy (Gögh), Hložek — Gögh (Matlák), Kadlec — dr. Las­kov, Kacsányi, Cimra, Košnár, V. Hlavatý. Slovan Bratislava: Rajman — Iskra Žilina—Tankista Praha 1:1 (0:1). Az Iskra Žilina főleg a második félidőben volt többet támadásban, de a csatárok nem tudták kihasz­nálni a kínálkozó gólhelyzeteket. A vezetést a 29. percben a Tankista Farajzl révén szerezte meg, amit a második félidőben Blažko egyenli­tet ki. Baník Kladno—Tatran Prešov 4:0 (2:0). Az eperjesi csapat az egész mér> Beňa (Urbán). Vyčan, Morvay - j közés alatt védeke ző taktikával ját­Jajcaj, Benedikovič - Curgali, Gaj- j szott> de igy sem tudt4 k megaka­dályozni a bányászcsapat nagy gól­arányú győzelmét. A vezetést az ötödik percben Sršen szerezte meg, majd egy perccel a félidő vége előtt Majer 2:0-ra növelte az előnyt. For­doš, ing. Tegelhof, Pažicky, Bre­hovsky. A Vörös Csillag minden tekin­tetben jobb volt ellenfelénél Gyor­san és szépen adogattak és köny­nyen jutottak át a Slovan kapuja- dúlás után a játék képe nem váltó hoz. A Slovan védelme ezúttal több zctt meg. Továbbra a honiak vol­hibát követett el. A vezetést a 49. tak támadásban és Fous, valamint percben Košnár szerezte meg, majd Sršeň góljával beállították a vég­az 58. percben Laskov állította be j eredményt. A mérkőzést 5.000 néző a végeredményt. | előtt Chalupa vezette. Krídla vlasti— Spartak Praha Dynamo Praha—Baník Ostrava Sokat lehet hallani arról, hogy Ausztráliában valami nincs telje­sen rendben az 1956. évi olimpia megrendezése körül. Már az a ki­kötés is sok vitára adott alkalmat, hogy a loyaknak hathónapos hely­benlakásukat kell igažolniok, s az ausztrál lótápkereskedelem fellen­dítése érdekében eredeti ausztrál zabot kell fogyasztaniok. Aztán bajok vannak a pályával is. A vál­lalkozók nem szívesen mennek bele abba, hogy a kriketpályát holmi olimpiái célokra átalakítsák. Sérelmezik az ausztrálok, hogy a náluk legnépszerűbb sportágak nem szerepelnek a műsoron. A leg­nagyobb tömegsport, a rugby mel­lőzésé miatt nagy a felháborodás, nemcsak az I. és II. osztályú, ha­nem még a minősítetlen üzletembe­rek között is. Ez a sportág Mel­bourne* ben az orvosoknak és men­tőknek olyan tömegét mozgatja meg, amilyenre más sportágakban nincsen példa. Annak érdekében, hogy a kriket­pálya és valamilyen kis méretben az olimpiai is megmaradjon, lenne néhány módosító javaslatunk. A lovasversenyeket — ha a ho­nosítást nem lehet elintézni — kengitruversenyekké kell átalakí­tani.-Aki jó lovasnak tartja magát, abból egy sportmecénás akkor is megél, ha az illető nem lovagol, ha­nem — kengurui. A kengurunak az a nagy előnye is megvan, hogy pénztáros helyett is beállítható, s a verseny után még „perselyezhet" is. Aligha akad majd olyan kőszívű néző, akinek pénztárcája ne nyílna meg egy élő, s olimpiai helyezéssel rendelkező erszény előtt­Nem kell átalakítani a kriketpá­lyát, hanem azokat az elavult sport ágakat kell egy kicsit módosítani. Kíméljük a füvet, így a kalapács gumiból legyen s ne legyen több 2 kilónál. (Lehet esetleg 20 dekával több! Egy jó üzletemberrel, lehet alkudni). Ugrásszerű fejlődést eredményezhetne ez az újítás. Meg kell tartani az agárverse­nyek nemes hagyományait. A jobb futókat be lehet osztani az agarak közé, s azt a kedvezményt kell ne­kik adni, hogy ők ne műnyúl. ha­nem esetleg műnyúlpástétom után futhassanak. Libamájjal esetleg még fokozni is lehetne az iramot. A labdarúgás unalmas az auszt­rálrugbyhez szokott üzletemberek számára. Meg kell változtatni a szabályt: ne gólra, hanem lábto­résre menjen a játék. S döntetlen esetéfl ám döntsön — az orrcsont­arány. Az ökölvívásban ne a gong, ha­nem a lélekharang jelezze a mér­kőzés végét. Nincs megfelelő uszoda, tehát a tengerben kell megrendezni az úszóversenyeket. Sokéves megfi­gyelések alapján állíthatjuk, hogy a cápák közelsége mennyire növeli az úszó gyorsaságát. A rádióaktív halak hatása sem elhanyagolandó. Ha minden sportot sikerül egy kicsit „ausztrálosítani", akkor el­hárulnának az akadályok a lebo­nyolítás elől. Vagy talán legjobb lenne a sportot elhárítani az útból. Az utóbbi megoldás mindenesetre közelebb van az ausztrál sportvál­lalkozók célkitűzéséhez: — Sporttal a tőkéért! Május 14-én Amsterdamban játszik előkészületi mérkőzést a magyar labdarúgó válogatott A magyar labdarúgó „A"-válo­gatott keret megkezdte közös elő­készületeit a magyar—angol mér­kőzésre és a labdarúgóvilágbaj­nokságra. A magyar válogatott az előkészületek során ' több edzőmér­kőzést vív. Május 14-én pénteken, Amsterdamban a holland főváros alszövetségének válogatottjával mér­kőznek a legjobb magyar labdarú­gók. A május 23-i magyar-angol mérkőzés előtt, szerdán Budapes­ten játszik — a tervek szerint — — egy könnyű edzőmérkőzést az angolok ellen szereplő magyar vá­logatott. Hírek a Szovjetunióból A moszkvai Dinamó labdarúgó csapata az eredeti tervtől eltérően július 20-án és 24-én játszik Bécs­ben a Rapiddal. A szovjef labdarúgóbajnoksáí so rán három mérkőzést játszottak. A CDSzA a charkovi Lokomotív el­leni 2:0-ás eredményével idei első győzelmét aratta. Ezzel az utolsó előtti helyről felkerült a 9-re. A Moszkvai Torpedó 1:0 arányban győzőtt a moszkvai Lokomotív el­len. A Leningrádban lejátszott le­mingrádi Zenit—Gorkij Torpedó mérkőzés l:l-re végződött. Moszkvában, Tbilisziben és Lvov­ban, valamint Szaratovban befeje­ződtek az idei szovjet női sakk­bajnokság középdöntői. A közép­döntők első három helyezettje került a döntőbe. A moszkvai csoportban Tyihomirova, a lvoviban Rubcova, a tbilisziben Gurfinkei győzött, a szaratoviban pedig Malinova és Biglova holtversenyben lettek el­sők. Sporthíradó Stalingrád 4:0 (2:0). Prostejovban kb. 3500 néző előtt Beer bíráskodása mellett játszották a mérkőzést, mely gyengeiramú küzdelmet hozott. Az első félidőben a honiak többet támadtak, mint a fordulás után, de ekkor is csak két esetben tudtak gólt elérni. A veze­tést a Krídla vlasti a 15. percben Kraus góljával szerezte meg, majd a 34. percben Kraus 2:0-ra növelte az előnyt. A második félidőben Pucher és Polgár voltak eredmé­nyesek. 2:1 (1:1). Prágában 9.000 néző előtt ját­szották a mérkőzést. Az ostravaiak az első félidőben jobbak voltak, de ekkor nem tudták kihasználni a gólhelyzeteket. A második félidő­ben a prágaiak voltak a többet tá­madók és megérdemelt 1 gólarányú győzelmet arattak. A vezetést a vendégek Venček révén szerezték meg, amit egy perccel az első fél­idő vége előtt Bican fejessel egyen­lített ki. A második félidő 27. per­cében Bican lőtte a Dynamo győ­zelmét jelentő gólját.­• Vörös Csillag— Dynamo Weiss­wasser 19:0. A Vörös Csillag jég­korongozói szombaton este a berli­ni műjégpályán játszották első portyamérkőzésüket. Ellenfelük a Német Demokratikus Köztársaság bajnokcsapata volt, melyet nagy­szerű küzdelem után nagy gól­aránnyal győztek le. • Szlovákia ökölvívóbajnokságáért a következő mérkőzések voltak: ; Érsekújvári Spartak— Iskra Svit 12:8, Spartak Dubnica—Kassai Lo­; komotiva 16:4. 9 Ausztria—Walles 2:0 (0:0): Va­sárnap délután Bécsben nagy ér­deklődés mellett játszották a nem­zetközi labdarúgómérkőzést, me­lyet nagyszerű küzdelem után az osztrákok nyertek meg. Főként a második félidőben nyújtott jó tel­jesítményt az osztrák válogatott. • Považská Bystricán asztalitenisz­tornát rendeztek, melyen Szlová­kia 120 legjobb férfi- és női verseny­zője vett részt. A férfipárosban a Türk—Kolarik páros győzött, ve­gyespárosban Soják és Kašierová, a női párosban pedig Hájková— Budzová páros lett az első. • Az országos kézilabdabajnok­ságban a következő mérkőzések voltak: Spartak Sokolovo—Spar­tak Trnava 5:0 kont. (A vendégek nem jelentek meg, így a két baj­noki pontot a honiak kapják.) Spartak Praha Motorlet— Iskra Mladá Boleslav 7:5. A nők bajnok­ságában ezek az eredmények vol­tak: Spartak Sokolovo—Vágsely­lyei Dynamo 11:1, Slavoj Praha— Lokomotív Bratislava 3:4, Spartak Stalingrád—Érsekújvári Lokomo­tíva 5:0, Iskra Hlohovec—Dynamo Praha 4:7, Spartak Královo Pole— Tatran Olomouc 1:1. A „C"-bajnok­ságban ezek a mérkőzések voltak: Iskra Svit—Spartak Pov. Bysrica 13:7, Érsekújvári Lokomotíva— Tatran Prešov 5:11. • Belgium—Jugoszlávia 2:0. Bel­grádban játszották a mérkőzést, mely a belga válogatott meglepe­tésszerű győzelmével végződött. Az Országos Verseny eredményei • Spartak Trnava—'Tatran Vranov 4:1 (2:1), Spartak Topolčany—Tat­ran Proste jov 5:2 (2:1), Iskra Ru­žomberok —Baník Vítkovice 2:3 (2:0), Iskra Opatová—Spartak Ko­šice 0:0. „ÜJ SZÔ' kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszt! a szerkesztőbizottság. Felelős Lörincz Gyula főszerkesztő Szerkesztőség: Bratislava, Je»er,-kého 8—10. teleion 347-16, 251-10. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8, telefon 274-74 Előfizetési díj havonta Kts 6.60. A? előfizetési és kézbesítést az Illetékes postahivatal (postakézbesítö) intézi. Ellenőrző postahivatal Bratislava 2. Nyomás: Pravda, Sslovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. E-51M0

Next

/
Thumbnails
Contents