Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-09 / 112. szám, vasárnap

2 MIS 7.0 1954. május 6. NÉPHADSEREGÜNK-A BÉKE ŐRE Képek néphadseregünk éleiéből Népi demokratikus köztársaságunk \ többi fegyveres alakulata oldalán ma. a győzelem napjának évfordulóján dolgozó népünk előtt felvonul hogy véres fejjel visszaverje a tá rnadót. Ugyanakkor ezen a napon dolgozó népünk újra meggyőződik arról, hogy néphadseregünk igyekeFelszabadítónk példáját követjük nak. néphadseregünk egységei is. Ez díszszemle fegyveres alakulataink erejének, harci felkészültségének újabb ragyogó bizonyítéka. Hadseregünk szükség esetén készen áll arra, zetének fő célja a városok és falvak, a munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség békés munkája gyümölcseinek védelme Kilenc évvel ezelőtt, 1945. május 9-én Sztálin elvtárs közvetlen parancsára Rybalko marsall katonái felmorzsolták köztársaságunk szívében, Prágában a fasiszta megszállók maradék haderejét és ezzel teljesen felszabadították köztársaságunkat. A hős Szovjet Hadseregnek, a dicső sztálini hadvezetésnek köszönhetjük, hogy megszabadultunk hatéves rabságunktól. Ezek után a nyugati imperialisták sem vonhatták már kétségbe az első szocialista állam hadseregének fejlettségét, habár néhány évvel ezelőtt megjósolták pusztulását. 1942. július 18-án szó szerint így nyilatkozott a nyugati rádió: ,.Félő, hogy Hitler páncélosainak pokoli dübörgését hű szövetségesünk halálhörgése harsogja túl. Hitler mindent elsöprő minőségi és mennyiségi túlerejével szemben ellenállni nem lehet és a Donyec, Don. Volga vidékéről származó híreket a iegaggódóbb lélekkel kell várnunk . •." Csaknem három évvel később ugyanezek á*z urak „aggódó lélekkel" várták Plzeňben, 83 km-re Prágától, hogy vérben ázzanak fővárosunk utcái. A Szovjet Hadseregnek ugyanakkor 350 km-t kellett megtennie, hogy páncélosai pokoli dübörgését a Prágába befészkelődött fasiszta megszállók halálhörgése váltsa fel. Népünk sohasem felejti el, hogy mily nagy áldozatokkal harcolták ki a hős szovjet katonák népünk függetlenségét és szabadságát. Felszabadulásunk napjától 9 esztendő telt el. A Szovjetunióban — Buzulukban megalakult első csehszlovák hadtest alapját képezte mai néphadseregünknek. Szilárd alapot jelentett ez számunkra, mert néphadseregünk első katonái szovjet kiképzésben részesültek. Oj tisztikarunk nálunk is a dolgozó nép rétegeiből vált ki. Tóth Kálmán mint példás traktoros, Kárász Zoltán mint munkás dolgozott azelőtt, Ma mint néphadseregünk fiatal tisztjei nagy lelkesedéssel dolgoznak, hogy hozzájárulhassanak dolgozó népünk vívmányainak védelmezéséhez. Rajtuk kívül sokan mások, csehek, szlovákok és magyarok, fiatal parancsnokaink nagy odaadással arra tanítják alárendeltjeiket, hogy fegyvereik mestereivé és jó hazafiakká váljanak és hogy fejlettségükkel megközelítsék ragyogó példaképünket, a szovjet katonát. Sokat hallottunk és olvastunk már arról, hogy milyen a szovjet katona. Többek között katonáink nagy érdeklődéssel olvassák Borisz Polevoj könyveit, aki olyan élethűen ír erről. Egységünkben határtalan lelkesedést keltett, mikor Borisz Polevoj ellátogatott közénk és elbeszélgetett velünk. Tudtuk, hogy 1945-ben, mint a Szovjet Hadsereg ezredese részt vett a felszabadító harcokban. Kérdéseinkre válaszolva megemlékezett harci élményeiről, beszélt Mereszjevről, az „Egy igazember története" című könyve hőséről. Csak egy kérdésünkre nem adott választ. Számunkra lényegtelen katonai adatot jelentett volna ez a magyarázat, mellyel megismerkedhettünk volna katonái szakkönyveinkből. De ő nem erről beszélt. Mint civil jött közénk. mint szovjet író és a katonai titoktartást elsőrendű kötelességének tartotta. Sokat tanultunk ebből. A katonai eskü bennünket is kötelez, hogy olyanok legyünk mint a srovjet emberek. Nemcsak a harci és politikai nevelésben érvényesülnek a szovjet tapasztalatok, hanem a párt-, és ifjúsági szervezetek munkájában is. Hadseregünkben a kommunisták és a CsISz-tagok szervezetten vezetik a katonákat feladatuk teljesítésére és nagy segítséget jelentenek parancsnokaink számára. Harci-, lövészeti és rendgyakorlataink, valamint kultúr- és sporttevékenységünk sikere nagyobbrészt az egység kommunistáinak és CsISz-tagjainak érdeme. Jelentős mértékben megnyilvánul a párt vezetőszerepe a hadseregben. A „példás katonák", a munkájukat becsületesen végző altisztek és tisztek erősítik pártunk sorait és meggyőző agitációs munkájukkal emelik a párt tekintélyét a hadseregben. Kultúrmunkánk terén is sokat tanultunk a szovjet katonáktól. Emlékezzünk csak vissza felszabadulásunk napjaira Gyakori jelenség volt, hogy a szovjet katonák pihenés közben énekeltek vagy táncoltak. Parancsnokom azzal jellemezte a szovjet katonák vidámságát, hogyha magukban voltak, dúdolgattak, ha ketten voltak, énekeitek és ha hárman voltak, már táncoltak is. Hasonló légkör alakult ki nálunk is. Már kisebb egységeknél is találhatunk ének- és táncegyüttest, mely gyakran látogatja üzemeinket és EFSz-einket. B ékepol

otikánk. mely a nemzetközi feszültség enyhítéséért harcc'., korántsem jelenti véderőnk gyöngeségét. A mai hatalmas díszszemlén bemutatjuk erőnket és felkészültségünket. Gyalogságunk, tüzérségünk, tankistáink, repülőseink és a többi -fegyvernem tagja: felszabadulásunk 9. évfordulóján felvonulnak főparancsnokunk és dolgozó népünk előtt. Katonáinkat a menetben a büszkeség érzése hatja át, mert a díszszemlének kétféle jelentőséget tulajdonítunk -Elsősorban tiszteletünket fejezzük ki felszabadítónknak és példaképünknek, a Szovjet Hadseregnek, köszöntjük vele pártunkat és kormányunkat. Másrészt intő szavunk is e szemle a háborús uszítóknak, mert ha megtámadnák gyönyörű hazánkat, hasonló egységben zárkóznánk fel népünk vívmányainak megvédésére. Hadseregünk építésében eddig elért sikereinkkel azonban korántsem elégszünk meg. Harcképességünket továbbra is a sztálini vezető irányelv szerint fejlesztjük, megtanuljuk mindazt, amire a hazánk védelméért folytatott harcban szükségünk lehetne. Nagy figyelmet fordítunk a jövőben is az új harci technika elsajátítására. Még nagyobb odaadással fogjuk tanulni a szovjet haditudományt. Mind a harci, mind a politikai nevelésben továbbra is érvényesítjük a Szovjet Hadsereg gazdag tapasztalatait, hogy hadseregünk bármikor felkészülten szállhasson síkra azok ellen, akik megbolygatják dolgozóink békés építőj munkáját. Drábek Viktor, tiszt. A nuslei Böhm-titcán néhány ház porrá égett- A fasisztáik bosszúműve volt. A lakóik éjtszakára egy vendéglőbe költöztek. A lövöldözés még mindig hallatszott. Amikor Trejbal apó felébredt, az ablakon már behatolt a kora reggeli napsugár. Néhány nappal ezelőtt érkezett Holouibkovról a lányához látogatóba. A felkelés visszatartotta Prágában. Hallgatódzott. Csend honolt, ami az öreg katonában gyanút keltett. Mellette feküdt unokája. Ránézett és ráterítette saját takaróját. Azt hitte, hogy a fasiszták ismét valami rosszat forralnak. Kilépett a vendéglő elé és nekitámaszkodott a falnak. Eperlevelet tömött a pipájába, s rágyújtott. Hirtelen motorberregést hallott. Vissza akart húzódni, hogy felkeltse a többieket: németek nyomulnak harckocsikon az utcákon, de már nem volt rá ideje. Néhány katona szaladt át az utcán és egyikük megállt mellette. Felismerte, hogy szovjet katona, aki mellének szegezte géppisztolyát. Fiatal, széles, porlepte arca, sápadt szeme arra vallott, hogy nehezen szokta meg- a frontot, a harctér borzalmait. Hisz még húszéves sem volt. — Ki vagy? — kérdezte a katona. — Cseh. — Mit csinálsz itt? — Rátok várok. A katona elnevette magát. Valami ünnepi kijelentést akart tenni, de Trejbal pipájának illata a belélekzett levegővel megcsapta az orrát. — Mit szívsz? Trejbal aipó kifejezést keresett, hogyan magyarázza meg. Meglepődött. Meg akarta köszönni a felszabadulást és a katona azt kérdi, hogy mit füstöl. Kihúzta zsebéből a szárított eperlevelet és megmutatta. A katona összeráncolta a homlokát és benyúlt a zsebébe. — Nesze, — kínálta saját dohányát az öregnek. Majd elgondolkozott. Megint a zsebébe nyúlt és előhúzott egy teljesen új pipát. — Gyújts rá. Berlinben szereztem, az apámnak viszem. Nagy dohányos, de neked nagyobb szükséged vaan rá. Mindketten rágyújtottak és sdvták a füsAftOLF GINTER: Cl berlini U // os töt. Leültek a járdára és nézték, hogyan színesedik az égbolt és borul bíborszínbe az ég alja keleten. — Te már nem fogsz harcolni? — kérdezte Trej'bal apó. — Most dolgozni fogok. Most- üdvözöltük együtt. a békét. \ Trejbal apó felugrott a Helyéből és berontott a vendéglőbe. Egészen megfeledkezett arról, hogy a többiekkel is közölnie kell az örvendetes hírt. Kihallatszott, milyen nagy lármát csapott, amikor keltegette a többieket. Azután karjára vette unokáját és kivitte az utcára, hogy lássa, milyen a szabadság reggele. A fiú még tíz éves sem volt és még csak nem is sejtette, hogy mostanától fogva más lesz az életük, mert ez az a nap, amikor minden kezd megváltozni. Katonák lepték el az utcát. Az országúton harckocsik álltak. A katonák tüzet raktak az út közepén. Egyesek tükördarabokat támasztottak a kerítéshez és borotválkoztak. Ünnepélyesen akarták köszönteni a béke első napját. Trejbal apó géppisztolyos ismerősét kereste. Meglátta őt, amint egy bajuszos őrmesterrel konzerveket, dohányt és kenyeret cipelt. Integetett neki és hozzásietett. — Ez az unokám — mutatott a fiúra. Az őrmester letette a konzerveket az utca kövezetére és karjába vette a fiút. Magához szorította. — Nekem is van ilyen fiam. Nem tudom, él-e még. — Kutatgatni kezdett a zsebében, hogy mit adjon a fiúnak. Az emberek már kijöttek a vendéglőből és beszédbe elegyedtek a katonákkal. Odaültek a tűzhöz és kézzel-lábbal magyarázgattak. Trebal apó és ismerős katonája megosztoztak a konzerven és a dohányon, majd leültek a járda szélére. A katona forgácsot gyűjtött és Trejbal apó tüzet gyújtott. Ezután tűz fölé akasztották a bográcsot vízzel és beleöntötték a konzerv tar-' talmát. A nagybaj«zú őrmester még mindig ölét ben tartotta a fiút és valamit magyarázgatott néki. A fiú azonban nem értette. Elmondta a fiúnak, hogyan indultak támadásra Berlin ellen. Az öreg katonának jól esett hallani, hogyan harcoltak a szovjet katonák a szabadságért, hoigyan vágták a fasisztákat és a burzsujokat. akik megfosztották őket legszebb éveik örömeitől. A géppisztolyos katona ujjával az út porában lerajzolta azt a területet, amelyen keresztülmentek. Itt folyik az Odera, ott a Niese. A Niesen egyetlen ép híd nem volt.. A németek minden hidat levegőbe röpítettek. Most, mihez kezdjenek? Talán várni fognak? Berlin előtt nincs megállás. Lezárták a harckocsik tetejét és begázoltak a vízbe. Átvergődtek a másik oldalra és rátörtek a meglepett fasisztákra. Képzeljétek csak el. Minden egyes falu erőd volt. A németek nem akarták megadni maglikat. A Szovjet Hadsereg olyan nagy csapást mért rájuk, hogy három nap alatt, április 16-tól 19-ig áttörték az Odera—Niese védelmi vonalat, hat nap alatt felszámolták a* körülzárt német csapatokat és 10 nap múlva az első fehérorosz és az első ukrán front körülzárta Berlint és leverte a fasisztákat. Minden talpalatnyi helyért kemény küzdelem folyt. Ribalko marsall harckocsizói valóságos csodát műveltek. Mindig ott bukkantak fel, ahol a fasiszták nem várták őket. A géppisztolyos katona ujjával lerajzolta a Spree-folyót és a zosseni mocsarat. Ezen a helyen nem várták a harckocsikat. A ^fasiszta szakemberek" azt hitték, hogy ez alkalmatlan terep a harckocsik felvonulására. — Látod, mi mégis behatoltunk áz erdőkbe, átgázoltunk a mocsarakon, átkeltünk a Spreen. két napig verekedtünk a betonerődökben és Zossenben fogságba ejtettük a német vezérkart. Vagy látnod kellett volna, hogyan keltünk át a telkowi csatornán. Valamikor harminc hídja volt, a fasiszták azonban csak egyet hagytak épen. A harckocsik nem tudtak tovább menni A gyalogság azonban úgy ha-roolt, hogy csakhamar megszállta a partot, viszszaszorította az ellenséget, az utászok hidakat vertek, mi pedig egyik utcát a másik után elfoglalva előrehaladtunk egészen a Reichstagig. Egyszerre észrevettem, hogy a Reichstag kupoláján lobog a vörös zászló. Ez a háború végét jelentette. — Járok-kelek a háború dúlta Berlinben — már béke volt. Feltettem magamban, hogy kell valami pipát találnom, különben apám nem hiszi el, hogy jártam Berlinben. Nem hazudhatok neki. Ért a pipához, hisz már 50 éve pipázik. De hol találjak trafikot, hisz itt minden kő- és romhalmaz. Kutatni kezdtem a romokban. Hirtelen kopogást hallok. Valaki a romok alatt hever. Odahívtam az elvtársakat és eltakarítottuk a sok tégla- és faomladékot. Egészen a pincéig hatoltunk, amelyből 10 ember került napvilágra. Megöleltek bennünket. Még a lélekzetem is elállt. Eddig még senki sem ölelt meg Berlinben, Megörültem, hogy vannak itt emberek, akik most már rendbehozzák Németországot. Azt mondtam az egyik férfinak: ,,Megmentettem az életét, szeretnék valamit." — „Mit?'" kérdi és csalódottan néz rám. — .,Egy pipát" válaszoltam. Egy pillanat múlva már hozta is. Ez az a pipa, amelyiket most szívod." Ekkor elhallgatott. Egy múló pillanatig a tűzbe bámult és cigarettát sodort az ujjaival. Illatos füstje volt a mahorkának. — Amikor Krušné-horyn átkeltünk, nem is gondoltam arra. hogy találkozom Prágában. egy apóval, akinek szüksége lesz a pipára. Trejbal apó kezében tartotta a pipát és elismeréssel tekintett a géppisztolyos katonára. Nehéz volt elképzelnie a Berlin előtt húzódó terepet. Krušné-horyt azonban ismerte. Ott küzdöttek át magukat harckocsijaikkal! Ezt bizony csak olyan katonák tehették meg, akik szeretik népünket. — Nem szívom tovább ezt a pipát, elteszem emlékbe — határozta el Trejbal apó. Ügy is tett. Amikor Trejbal apó Hony u Policen lakott, nem egyszer mutogatta a pipát és dicsekedett azzal, hogy akkor szívta, amikor elsőnek fogadta Nuslen a berlini győzteseket. Fordította: Lörincz László.