Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)
1954-05-09 / 112. szám, vasárnap
1954. május 9. m%za 5 Tavasz volt. A konsztantyiaovkai gépállomás befejezte a vetést. És Fjodor Scserbakov, a fiatal traktoros váratlanul otthagyta a gépállomást. Olyan hirtelen, sebbel-lobba] tette, hogy még be sem jelentette a helyi Komszomol-szerve7.etben: másik gépállomásra megy dol- gC'zni. Az indulat vitte és a türelmetlenség. Az történt ugyanis, hogy régi traktorra ültették. Az önérzetét pedig sértette ez az intézkedés. Ügy vélte, hogy olyan masinával, amelynek dugattyúfejeit, futóművét javítani kell, nem érhet el akkora eredményt mint új gépen. Fjodor Scserbakov, mint minden fiatal, dicsőségre vágyott. Hogy megf í R FI PRÓBA máson új traktorra került. Olyan gépre, amelyikkel ő szántott elöször. Az igazgató maga ajánlotta, hogy ne régi gépen dolgozzék. Eltelt egy hónap. Scserbakovnak jó sora volt, haladt is a munkával szépen. Sokszor gondolt arra, vájjon tudják-e a fa'ujában, hogy ö milyen pompás traktorral járja a határt. Az pedig különösen érdekelte, hogy egy bizonyos kislányhoz eljutott-e sikereinek a híre. Irt is haza. És furcsa választ kapott. Arról volt szó a levélKubányi gép- és traktorállomás forduljanak utána az emberek, ha elhalad mellettük a traktorom és eljsmerően mondják: — Sz ám a legény..i De erre nem került sor. Megjavították ugyan a traktort, de a fiú olyan kelletlenül ült rajta, mintha kimustrált gebe lovasa lenne. Szinte szegyei te és úgy dolgozott a szántóföldön, mintha szívességet tenne valakinek. » Beszélt erről a gépállomésvezttö, meg több komszomolista is. De Scserbakov nem sokat adott a beszédre. Azoknak pedig a nagy dologidőben nem volt idejük arra, hogy megmagyarázzák neki, müyen fontos minden tartalék felhasználása. így hát Fjodor Scserbalkovot, aki országraszóló tettekre érezte hivatottnak magát, ette a méreg, traktorát pedig a por meg a sár. Mert annyira le. nézte már az öreg gépet, hogy megtisztítani sem tartotta érdemesnek. Kapott is érte szemrehányást eleget. A szemrehányások elől és a dicsőség után ment el egy másik gépállomásra. — Ültessen' a e igazgató arra a vacakra, akit akar — gondolta útiközben. — Nekem elegem van belőle, eleget kínlódtam. Más gépállomáson jó traktort kapok és akkor meglátják, micsoda munkát végzek. ben, hogy az otthoniak úgy látják: Scserbakovnaik az jutott osztályrészül, amit megérdemelt. Mert tudnivaló, erősen használt gépet csak tapasztalt, jó traktorosra bíznak. Olyanra, aki bármilyen nehéz helyzetben is a legtöbbet hozza ki a gépből. Oj trak torral az iskolából tegnap kikerült fiatalok is jó eredméményt érhetnek el. A gépá'lomás igazgatója nyilvá n bizalmatlan volt vele szemben, ezért adott Scserbakov alá vadonatúj traktort. Erről beszélgetnek Konsztantyinovkában, s egy kislány arcát elönti a szégyen pírja, ha az ő neve is esetleg szóbakerül. A legény nem hitt a levélnek. — Irigylik a sikeremet — dünnyögte magában fölénnyel. — Irigve'hetik is. Hallanak rólam rövidesen olyat, hogy még keserűbb [esz az irigykedők szája íze... Még .jobban nekilátott a munkának. De a képzelt, ország r a szóló eredmény osak nem akart megszületni. Gondolatai pedig mindig gyakrabban szálltak vissza Konsztantyinovkába. Vájjon ki baj I6dik most az ő régi gépével' És főként megint csak az furdalta az oldalát: büszke-e már az a kislány az 6 itieni sikereire? Azért is kapott itt új gépet, mert tudja róla az igazgató, hogy 6 már a regkisebb hiba esetén tehetetlen. Scserbakovot elöntötte a harag. Vérvörös arccal futott az igazgatóhoz, hogy keresse igazát. Az -pedig csendes, elnéző mosollyal jelentette ki: — Van valami a dologban. Hiszen ki merne javított gépet bízni olyan valakire, aki nem szereti, nem gondozza megfelelően a traktorát. Az ilyen lembert csak új gépre lehet tenni. Olyanra, amelyiknek még semmi hibája sincs, amelyüket a gyerök is elvezeti. így inkább a jobb szakemberekre bízzuk azokat a gépeket, amelyek makrancosak. Az igazgató kis szünetet tartott, látszott, nehéz kimondani, de mégis belekezdett! — Ha továbbra is ilyen gondatlanul kened a csapágyakat, rövidesen új gépet kapsz. A fiú arcán a szégyen és a döbbent pirosló és fehér színe másodpercenként változott Szóvá] mégis csak így áll a bál! Csend volt. Úgy nézett az igazgatóra, mint az elítélt bűa bíróra. És nem tudott haragot csiholni a szívéből Itt tott munkájához. Azt a feladatot tűzte maga elé, hogy traktorjából minden lehetőt kisajtol, teljes kapacitással dolgoztatja, túlszárnyalja a normát. De más dolog akarni és mas — teljesíteni... Most is ott állt az elnémult traktor előtt és tanácstalanul tárta szét karíját. Ha nem megy nagy sebesmajd megy kicsivé] — valami nagy tévedés, történt, zl már, hogy hibázott. — Eredj csak, Scserbakov, gondolkozzál ezen — mondta Volkov. Fjodor távozott. — Mit akar vele csinálni, Andrej Petrovics? — hallotta még valakinek a hangját a félig nyitva maradt ajtó mögül. — Az ilyent meg kell büntetni... Fjodor hirtelen megállt, figyelt. Tegnap, amikor Konsztantyínovkából visszaérkezett, ^nyugtatgatta Fjodort, a gépkegondolt rá, hogy viselkedésének f zelő — hiszen azelőtt mindig következményei lehetnek. Detyígy dolgoztunk, nem a büntetéstől félt. Társainaik ítélete volt az, ami megborzongatta: az ismerős arcok a teremben, az elítélő pillantások, a felszólalások. No igen. mi sem könnyebb, minthogy az igazgató a többiek ítéletére bízza őt: ezzel önmagáról formálisan elhárít minden felelősséget... — Eszem ágában sincs! Tetteimért magam vállalom a felelősséget — hallatszott mo6t Volkov hangja. — Scserbakovot nevelni kei 1 f. Én bízom benne. A kolhozban nem dolgozott rosszul. A tanfolyamon iparkodott, minél előbb traktorra akart kerülni. Most megbotlott, hát segítenünk kell rajta. Egyébként úgy látom, fi maga is érA fiú már érezte, hogy ura gépének és többé nem ijedt meg a traktor szeszélyeitől. Milyen új, milyen felemelő érzés volt ez! A XIX. pártkongresszus megnyitásának napján Scserbakov már túlteljesítette évi sekélyszántási tervét: 1.600 hektár helyett 2.000 hektárt művelt meg és 100 liter benzint sikerült megtakarítania. Elsőnek Volkov fejezte ki szerencsekíván a tait. — Remek fiú vagy! — mondta, keményen megszorítva Fjo-' dor kezét. — Igazam völt, hogy bíztam benned. Most azonban kérésem van hozzád. Oj gépeket kapunk. Megválnál-e traktorodtól? A traktorosok mezei szállása a kubányi gépállomáson Máris elképzelte, mekkorát csodálkoznak maid a konsztantyinovkai gépállomáson, amikor megjelenik a fényképe a Sztavropolszkája Pravdában és szánjék-bánják majd, hogy „elengedtek egy ilyen legényt". De máskép történt! Az igaz, hogy teljesült a vágya — a kubányi gépállo-. Egy napon mégis végeszakadt ennek a fellengős képzelőd ésnek. Az történt, hogy valaki ottjárt náluk a konsztantyinovkaiak közül. És a vendég nyíltan megmondta neki. hogy otthon mindenki úgy látja: Fjodor gyáván megfutott a nagyobb s a nehéz faiadat elfi. Nem mások tévedtek, ő tévedett. Szomorúság fogta el és lehajtott fejjel, köszönés né'kül kifordult az irodából Néhány nap múlva újra falujában volt. Felkereste a konFjoaor megkönnyebbülten só hajtott fel. Szíve eltelt hálával eziránt az ember iránt, akit ő cserbenhagyott és aki mégis bízik benne. Másnap Volkov szólt FjoA magánjáró kombájnokra szerelt szalmagyüjtőkocsi kupacokba rakja a szalmát A gépállomás dolgozóinak gyermekei vidáman játszadoznak az óvoda kertjében sztantyínovkai gépállomás igazgatóját. Volkov csodálkozva nézett a fiúra. — Ülj le — mondta kimérten és egy székre mutatott. Aztán végighallgatta Fjodor zavaros szavait arról, hogy szeretne visszajönni, majd megkérdezte: — És mi a szándékod, ha iámét nálunk dolgozol? A választ azonban nem várta be, hanem maga kezdett el beszélni: — Tudom, te mindig haijigudtál a gépedre, ahelyett, hogy büszke lettél volna rá! Pedig mondhattad volna: az én traktorom régebben dolgozik mint a többiek és mégis állja a versenyt az újakkal is!.., Azt hittem, megtiszteltetésnek tekinted, hogy ilyen feladattal bíztalak meg. De téved,tem. Te nem szereted annyira a traktort, hogy úgy vigyázz rá, mint legjobb segítőtársadra. Fjodor lehajtott fejjel hallgatott. Aztán az igazgató szemébe nézett: — Andrej. Petrovics ... Én ... Abban a pillanatban az ajtó mögül hangok hallatszottak, majd a gépállomás brigádvezetői és gépészei léptek be a szo. bába^ akiket Valkov megbeszélésre hívott össze. dórnak, hogy hozzáfoghat munkájához. — Megint a régi traktorodon — tette hozzá az igazgató. —• Szavamat adom... Nyugodt lehet... — dadogta izgatottan Fjodor. —• Köszönöm, Andrej Petrovics!' A traktor barátságtalanul fogadta — legalábbis Fjodor így érezte. Motorja rosszkedvűen pöfögött és volt gazdája közeledtére kipuffogója haragosan fülsiketitőn durrogott. — Nem akar a hátára venni téged — nevetett Pjotr Jevdekimov, aki kezét az irányitófogantyún tartotta. — No nem baj, itt a váltás, vedd csak át. — Még -nem, várj csak öcsém... A gyújtással valami nincs rendjén. Fjodor megvizsgálta, milyen barázdát vág a traktor, majd átfordította a következő sávra és anélkül, hogy a motort elcsendesítette volna, vizsgálgatni kezdte: nem folyik-e a benzin, w. olaj, a víz. Aztán kikapcsolta a motort és gondosan megtisztította a gépet a sártól, a portól. Jevdokimov szótlanul figyelte: más, új Scserbakov volt ez, komoly, figyelmes legény. Fjodor nagy buzgalomra, 14Scserbakov azonban most már nem hagyta annyiban. — Hiszen bírta a nagy sebességet — mondta haragosan. Miért némult el a motor? Mi iehet az oka? És Fjodor újra végigbabrálta a?, egész gyújtószerkezetet, néhányszor ki- és bekapcsolta a motort. — Minden rendben van — mondta értetlenül. S csak amikor alacsonv fordulatszámra állította a motort akkor viette észre zúgásában az alig hallható fémes koppanásokat. — Persze, a dugattyúk! — és Fjodor arca felderült, mert rátalált a hibára. Tudta, hogy a , traktor sok szemmel tartják minden lépését. És nemcsak ők. Valahányszor megjelent a gépállomás műhelyében, a lakatosok, a gépészek, de különösen a komszomolisták máris kérdezgetni kezdték a munkájáról. Az agronómus lány mély együttérzéssel nézett szemébe minden találkozásukkor: — Nos, Fedja, hogy állsz a munkáddal? — Igyekszem, Ny in a. De attól félek, hogy mégis az utol sók. közé kerülök — ismerte e őszintén. Scserbakov teljesítménye azonban napról napra emelkedett. Maga ezt úgyis tudja, An- drej PetroMics. Nem válnék meg, mert már hozzászoktam -a a jövő évre még több kötelezettséget vállaltam. Ejnye, de sokra vállalkozol — mosolygott Volkov. — És teljesíted is? — Remélem. Egyelőre azonban semmi értelme sem volna, hogy másvalakit ültessenek az én traktoromra. Többet, mint én, senki sem tudna kiszorítani belőle. Hiszen ismerem már minden szeszélyét. Ez a beszélgetés jutott eszébe \J*lkovnak ez év tavaszán amikor végigjárta a földeket. Az út meUől, egy emelkedésről megpillantotta Scserbakovot. Epp níost jutott el a vetésterület széléig és ott íassan megfordult. Ez alatt az adogató k maggal telt zsákokat hoztak sietve a vetőgéphez és a gépkezelőkkel együtt beöntötték, Új vetési módszer volt ez: a magokat menetközben töltötték a gépbe. A traktoros már megfordult a gépsorral és ekkor meglátta Volkovot. Fjodor a kormány fogantyúján tartotta jobbkezét, balkezével megemelte sapkáját, jókedvűen köszöntötte az igazgatót és nagyokat hunyorgott az éles tavaszi napfényben. (N. Vlagyimirov cikke nyomán). A traktorosbrigádvezető autóval járja az egyes munkaszakaszokat és megbeszéli a traktorosokkal a napi feladatukat Univerzáltraktorra akasztott kultlvátorral kaszálják a zóvédö erdősáv fiatal hajtásait me-