Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-09 / 112. szám, vasárnap

1954. május 9. UJSZ& 3 A legjobbak a legjobbak kii sül A liptói fenyvesek tövében született... A langyos májusi szél lágyan ciró­gatja a fák virágzó dús koronáját. Az ember táguló tüdővel szívja magába a természet illatát. A rózsaszín és fe­hér virágokkal ékesített fákon túl selymesen ring a haragoszöld býza. Tavasz van. A bélai szövetkezetben U vidám az élet. Minden egyes szö­vetkezeti tagnak annyi most a tenni­valója. hogy ha tíz keze volna, akkor is találna munkát. Most azonban ke­re-'sük meg azt a munkacsoportot, amely a tavaszi munkától kissé elté­rő munkát végez. Ott, ahol a búzatenger és a díszbe­öltqzött gyümölcsfák találkoznak, hú­zódik egy árok. Az árok két oldalát belepte a gyom. A partok már majd­nem összeérnek. A kis híd, amely az árkot keresztülszeli, már teljesen be­süppedt. Nagyobb esőzéskor a víz a híd felett folyik. A hidat is kikezdte már az idő vasfoga. Az akác- és tölgygerendák gyengéknek ^bizonyul­tok. Ez a híd azonban fontos szere­pet tölt be a bélai szövetkezet életé­ben, ezen a hídon keresztül hordják majd az acélos gabonát a szövetkezet raktárába Meg kell hát csinálni ad­dig, amíg nem késő. Nem véletlen az, hogy most éppen az árokásókról és a hídépítőkről írok. Ebben a csoportban dolgozik az az ember is, aki több éven keresztül irá­nyította a községet, több éven ke­resztül nemcsak mint szövetkezeti tag, hanem mint a helyi nemzeti bi­zottság elnöke is kitartóan küzdött azért, hogy a falu népe minél szeb­ben és boldogabban éljen. Harman Flóri, a bélai nemzeti bi­zottság elnöke, még két társával szor­galmasan lapátolja a földet. Lapátju­kon meg-megcsillan a nap sugara. A híd lesüllyedt gerendáit akarják ki­emelni a csillogó nedves fekete föld­ből. Harman Flóri gumicsizmában az árok fenekén topog. Egy vasemelövel akarja mindenáron felemelni az egyik gerendát. Erős karjain kötélvastagsá­gúra dagadnak az izmok. Markáns ar. ca kipirosodik az erőlködéstől. Végre kimozdul a ragadós sáffjöléböl az el­korhadt gerenda. fp — No, sikerült Flóri? -» szólítja meg a társa. — Igen, — felelte a másik kissé szlovákois kiejtéssel. — Minden sike­rül, ha akarja az ember. Erre az erős, szépszál 26—27 éves­nek látszó férfira senki sem monda­ná, hogy már 41-ik életévét tapossa. Arca fiatalos, kék szeme mindig élénken csülog Szája körül mosoly bujkál. Harman Flóri ezelőtt nyolc évvel került Bélára. A liptói fenyöer­dőkkel borított hegyek lábánál szü­letett. Ott töltötte fiatalságát, ott is nősült meg, onnan jött Bélára. Bélán a szövetkezet megalakításá­ban neki is nagy része van. Amikor a szövetkezet még alakulófélben volt, alig tudott érintkezni a falu lakóival, mert csak nagyon keveset tudott ma­gyarul, a faluban pedig túlnyomó részben magyarok Iáknak. Példás, ki­tartó munkájával azonban megszeret­tette magát. Mondogatták is többször a bélaiák — derék gyerek ez a Flóri. Harman Flóri példás dolgozójává vált a bélai szövetkezetnek. Fokoza­tosan elsajátította a magyar nyelvet is• Munkatársait pedig megtanította a szlovák nyelvre. Mindenki megszeret­te a faluban és különösen akkor kezdték tisztelni, amikor a vitás kér­désekből mindig megtalálta a kivezető utgt. Két évvel ezelőtt a bélaiák Harman Flórit a helyi nemzeti bizottság élére állították. Belé helyezték bizalmu­kat, mivel az előző elnökkel nem voltak megelégedve. Ez alatt a két év alatt Harman Flóri bebizonyította, hogy jól választottak a bélaiak. Minden tehetségével és tudásával arra töre­kedett, hogy minél többet tehessen a közért. Mint a helyi nemzeti bizottság el­nöke még szorgalmasabban dolgozott a szövetkezetben. A mult évben az el­nöki teendő ellátása mellett is 508 munkaegységet dolgozott le. Feleségét úgy nevelte, hogy a szövetkezeti ta­gok őrá is elismeréssel néznek. Har­manné a mult évben több mint 200 munlcaegységet dolgozott le. A bélaiak szeretik Harmanékat. A szövetkezeti család egyik legértéke­sebb tagjának tartják. Eddigi munká­jával Harman Flóri bebizonyította, hogy az ő célja is az, mint a többi bélaiaké. Felvirágoztatni a szövetke­zetet, segíteni egymást és közös erő­vel harcolni a boldogabb holnapért. A bélaiak Harman Flóri iránt tanú­sított szeretetüket és bizalmukat azzal fejezték ki, hogy jelölték a járási nemzeti bizottságba. Az egyik mun­kartársa, Gajdos József így beszél Harman Flóriról. — Derék, ügyes ember ez a Flóri. Jobbat nem is lehetett volna javasol­ni a járási nemzeti bizottságba. Ott már nemcsak egy községet segíthet majd, hanem az egész párkányi járás felvirágoztatásáért felelős lesz. Olyan emberek kellenek oda, mint a Flórink, aki nem ismer megalkuvást, nem tér le arról az útról, amit pártunk mu- j tat. Ha a múltban is olyan emberek lettek volna a vezető helyeken, mint J Flóri, nem történhetett volna meg \ olyan eset, mint amilyen velem is megtörtént, hisz tud erről mindenki a faluban. A dolog úgy történt, hogy 1950-ben még mint egyénü'eg gazdálkodó föld­műves három hektáron gazdálkodtam. Iparkodtam úgy gazdálkodni, hogy az állam iránti kötelezettségemnek eleget tudjak tenni és még maradjon is va­lami. A jó munkáért hálás volt a föld. A beadási kötelezettségemet még túl is teljesítettem. Az újságban is írtak rólam, túlteljesítettem beadási kötelezettségemet és még így is ma­radt 6 mázsa gabonám. Az újságot a járáson is elolvasták, meg a faluban is. És mi lett az eredménye, az, hogy az újság megjelenése után a megma­radt hat mázsa gabonámat is elvit­ték. Ez csak azért történhetett meg, mert olyan emberek voltak a vezető­ségben, akik ellenségei voltak a nép­nek. Most azonban megválogatjuk, hogy kiket tüntetünk ki bizalmunk­kal, kiket választunk be a nemzeti bizottságba. Csupor András szintén közvetlen munkatársa Harman Flórinak. A kö­zös munka úgy eggyé kovácsolta őket, mintha csak testvérek lennének• Még egymás gondolatát is kitalálják. Csu­por ' András így beszél Harman Flóri­ról — Flórival öröm a munka. Ogy megértjük egymást, mintha egy böl­csőben nevelkedtünk volna. A falu­ban is szereti öt mindenki. — Mint szövetkezeti tag. mint a helyi nemzeti bizottság elnöke, mindig a közösség érdekeiért dolgozott. Mindannyian nyugodt szívvel szavazunk Harman flóri mellett. Harman Flóri szorgalmával befér­kőzött a bélaiak szívébe. Bíznak ben­ne, hogy mint a járási nemzeti bi­zottság tagja, ott is becsületesen meg­állja majd a helyét. Szívvel-lélekkel a szövetkezet felvirágoztatásán dolgozik Andics Lajos tizenhárom évig volt cseléd, hét évig részes arató. Húsz évig robotolt másra, sem enni, sem aludni nem tudott ren­desen, bizony még kimondani is sok. Ez egy kicsit nyomot is ha­gyott a lelkén. Ahogy azonban to­vább beszélgettünk zárkózottsága felenged, s mint a hegyipatak zu­hogó vize, úgy törnek elő belőle a szavak, keserű visszaemlékezések. — Nekem csak egy jogom volt, hallgatni, s egy kötelességem, dol­gozni. Látástól vakulásig dolgoz­tam, mégsem mentem semmire. — Ráadásul a nyilasok 1945-ben elhurcoltak, de megszöktem. Amim volt, azt elvitték. Aztán dolgozgat­tam, földet béreltem, dehát vala­hogy nehezen ment Gondoltam belépek a szövetkezetbe. Először otthon az asszonnyal jól meghány­tuk-vetettük a dolgot. Beleegye­zett, s így 1952. augusztusában be­léptem. A szövetkezeti tagok örömest maguk közé fogadták, mert őt úgy ismerték, hogy olyan ember, aki többet tesz, mint beszél. Andics elvtárs nemcsak a munkát tudja megszervezni, de tanítja az embe­reket arra, hogy becsüljék meg a közös vagyont, A szövetkezet ve­zetősége látta, hogy tehetséges és jó munkás, ezért tavaly szeptem­berben megkérdezték tőle, nem menne­e az anyasertésekhez állat­gondozónak? Andics elvtárs látta, hogy ott szükség van rá, mert az anyaser­tések gondozása körül akkor még nehézségek voltak. Piszkosak vol­tak az ólak. Ő ott is rendet te­remtett. Kitisztította az ólakat, minden nap bealmozott. A jó munka nem is maradt eredmény nélkül. Négy hónap alatt 250 ma­lacot nevelt fel. Megmutatta a töb­bieknek is, hogy lehet jól dolgozni, csak akarni kell és szeretni a kö­zös vagyont. Ez év januárjában az állatte­nyésztés vezetője lett és 1500 darab állat van az ő gondjaira bízva. Nem könnyű munka ez, de Andics elv­társ itt is otthon vah, mert neki szívén fekszik a szövetkezet, a tag­ság jóléte. Szaktudását nem rejti véka alá. Az új munkamódszerek­nek, az etetés technikájának, a ta­karmány elkészítésének az úttörő­je. A szövetkezetben sikerrel alkal­mazzák a takarmány élesztőzését.: Tehenenként egy liter tejjel emel­kedett a tejhozam azóta. Aki május 1-én Nagymegyeren részt vett a felvonuláson, láthatta hogy a csilizradványi szövetkezet tagjai büszkén emelték magasba a. táblát, rajta a felírással: „Május 1., és pártunk X. kongresszusa tisz­teletére terven felül 13.700 liter tejet adtunk be". Ezenkívül az év második negyedében terven felül 10.000 liter tejet adnak be. Ebben az eredményben és a töb­biben is, amit a szövetkezet elér. nagy része van Andics elvtárs munkájának is. Az új élet építé­séhez nemcsak tudás, erő és akarat kell, de szív is. Andics elvtárs ezt jól tudja, hiszen már 1951 óta dol­zik a helyi nemzeti bizottságban. Jól választottak a csilizradvá­nyiak, amikor Andics elvtársat je­lölték a helyi nemzeti bizottságba. Ő, aki szívvel-lélekkel azért dolgozik, hogy a szövetkezet virá­gozzon, az emberek boldogok le­gyenek, a nemzeti bizottságban is jól fog dolgozni Szemei előtt már most felrajzolódnak a jövő tervei a faluban, meg a szövetkezetben. — Építünk egy sertésólat, tehén­istállót, juhaklot, a jövő évben tyúkfarmot, 2000 darab tyúk részé­re A községben 1955-ben iskolát építünk, bevezetjük a villanyt, ké­sőbb mozink is lesz. Mindaz az eredmény, amit a fa­luban elértek, kézzelfogható bizo­nyíték az egyénileg dolgozó gaz­dálkodók előtt, hogy a szövetkezeti gazdálkodás-célszerűbb és jövedel­mezőbb. Andics elvtárs, amikor csak teheti, el is beszélget velük erről. Gérecz Árpád Pelsőc két jelöltje ANTAL BÁLINT nevével nem először találkozunk. Több ízben ol­vashattunk róla az újságtí&n is, mint a tornaijai traktorállomás többszörös újítójáról. Szülőfalujá­ban, Pelsöcön is nagyon jól tudják, milyen sokat tett ő már a dolgozó parasztok felemelkedéséért, a me­zőgazdaság felvirágoztatásáért.­- Hétholdas parasztszülők gyer­meke. A múltban sok szenvedés, nyomor közepette élt. Többen vol-' tak testvérek. A hét hold föld jö­vedelme bizony nem nagyon „fu­totta" mindenre. Mégis amikor ko­vácsinasnak készült, az apja így szólt hozzá: „Egy lépést sem a szü­lői háztól. A paraszt maradjon az eke szarvánál. Még az kell, hogy a faluban azt beszéljék, hogy Antal gazda nem tudja eltartani család­ját." Az apa a nagy nyomorúságban is sokat adott a parasztbecsületre. Mert úgy volt szokásban, hogy rossz gazdának nyilvánították az olyant, aki még a gyermekeit sem tudta eltartani. Az ifjú Bálint nem hallgatott az apjára. Megszökött hazulról, s több mesternél próbált szerencsét. Ta-. noncévei alatt, kiváltkép, amikor a mester keze sem volt rest — értve a pofont — sokat gondolt haza. Az apjára, a zöldelő határra, a hullám­zó búzatáblára, a családi fészek melegére. Olykor-olykor fájdalmá­ban nagyon elkeseredett, s úgy érezte, szíve kiugrik helyéből. „Hát ezért kellett nekem más kutyájá­nak lenni"£ Mert úgy. élt ám az inasféle akkoriban, akár egy cseléd. Az egésznapi fárasztó munka után fát vágott, a ténsasszonynak vizet hordott, padlót súrolt, dajkált, mo­sogatott, no meg az isten a meg- i mondhatója, mi mindent varrt a kényes asszony szegénynek a nya­kába. Mesterségét ilyen körülmé­nyek között nem is nagyon becsül­te. Talán nem is szerette már, pe­dig valaha minden vágya az volt, hogy kovácsmester legyen. Gyerek­korában hányszor el- elhallgatta a kovácsműhelyben az üllő csilinge­lését. Kiváltkép az tetszett neki a legjobban, amikor hármasban ütöt­ték a vasat: a mester, a segéd a nagy kalapáccsal, az inas a kiseb­bikkel. Olyan szép volt ez akkor, de azután ... Szakmáját csak akkor kezdte újra becsülni, mikor a tornaijai traktorállomásra került. „Itt meg­becsülik az ember munkáját — mondta szinte önmagának — oly­kor-olykor munka után. Ezért ér­demes volt megszenvedni is. Mint jó szakembert rövidesen megsze­rették a traktorállomáson. De nem felejtették el ám a falujában sem. A 23-ik kerület választói őt java­solták a nemzeti bizottságba. EZÜSTÖSEN CSILLOGÓ hajú, stuccolt bajszú, meglett férfi áll előttem. Ahogy nézem, s ahogyan ő a múltjáról, életéről, a sok harc­ról, a sztrájkokról beszél, szinte olyasvalami hatja át egész benső­met, hogy az ember pillanatokig szóhoz sem jut a meghatottságtól, i Mennyi szenvedés, kenyérharc van a szavak mögött. A gyár, a munka, csak azt el ne vegyék! Ez volt a legelkeseredettebb küzdelme éve­ken keresztül a gömörhorkai mun­kásságnak. És ebben a sokszor ne­héz, kockázatos küzdelemben él­harcosként szerepelt ő is,, Dusík Dániel, a pelsőci 12-es kerület je­löltje. Olykor-olykor elcsuklik a hang­ja, szeme könyfátyoltól csil­log, amikor visszagondol a régi harcosokra, Steiner, Mező elvtár­sakra, akik a legnehezebb meg­próbáltatások idején mindig ta­náccsal, segítséggel látták el a gö­mörhorkai munkásságot, ők voltak a nagy harcnak a szervezői ak­kor is, amikor le akarták szerelni a gyárat. És a dolgozók követelései erősebbek voltak a kapitalisták ha­talmánál. Győztek. Ne gondolja senki sem, hogy már most ölbetett kezekkel nézheti Dusík elvtárs a fejlődést. Most is szükség van minden erejére, régi harcos tapasztalataira, azzal a kü­lönbséggel, hogy most szabadon, minden erővel az új világért, a bol­dogabb, szebb jövő megteremtésé­ért küzd; Dusík Dániel mint Kommunista, a munkásság képviselőjeként a múltban tíz évig volt a pelsőci kép­viselőtestület tagja. Sokat küzdött ő már akkor is ^ munkásság jogai­ért, s bizony sok esetben nem volt könnyű dolga. A képviselőtestület tagjainak túlnyomó része kulákok­ból, a dolgozók és a kisparasztság ádáz ellenségeiből állott. Hányszor meg sem hallgatták javaslatát. Ilyenkor szeretett volna olyasvala­mit tenni, amiért talán évekig a börtön rideg falai között kellett volna őrlődnie. De türtőztette ma­gát, mert tudta, ha elveszti szabad­ságát, nehezen jut be még egy má­sik kommunista a képviselőtestü­letbe. És milyen jó, hogy kommu­nistához illően mindenben megfon­toltan cselekedett. Ha okot ad ar­ra, hogy elhurcolják, nem lehetett volna a munkásság soraiban. 1934 tavaszán, amikor Gottwald elvtárs eljött, hogy segítsen visszaverni a tőkéshorda újabb támadását és meghiúsítani a gyár leszerelésére irányuló újabb cselszövéseket. Űjra győzött Gömörhorka. Kilenc évvel ezelőtt utolsót ütött a kapitalisták órája. A gyár azoké lett, akik évek hosszú során küz­döttek azért, hogy Gömörhorkán a gyár mindig üzemben legyen. Du- sík Dánielnek is könnyebb lett a sora. Már nem leselkedtek utána spiclik, rendőrkopók . * s Ahogy így Dusík elvtárs élet* sorát elbeszélte, egyszeriben felvi­dult az arca. Szája szögletében mo­soly bujkál s büszkén kiált fel: Építünk elvtárs! Szebbé, gazdagab­bá építjük a falut, a várost, a gyá-i rat. ELŐVESZI PELSŐC akciós ter­vét. Olyan lelkesedéssel, boldogan beszél az új nyári fürdőről, az új házakról, szinte már ott ülünk a „strandolok" között, boldogan nézve a fiatalok, a felnőttek vidám lubic­kolását. Mert nagy tervei vannak ám az új helyi nemzeti bizottság­nak. Minden évben tíz új családi ház épül majd a községben. 1955­ben elkészül a várvavárt nyári fürdő. Megjavítják a közutakat, a járdákat. Építenek egy szép emele­tes, 14 osztályos középiskolát. 1956­ban felépül a gyönyörű kultúrház, színpaddal, mozihelyiséggel. A sportszerető ifjúságról sem feled­keztek meg az akciós" terv összeál­lításakor. Hatalmas sportpályát építenek... És sok-sok min­den lesz ebben a községben. Ha az ember ezt mind papírra akarná vetni, szavamra mondom, egy egész újság ^s kevés lenne rá. A pelső­ciek tudják, hogy mennyit kaptak már eddig is és milyen sok jót kapnak a jövőben népi demokrá­ciánktól. Ezért a május 16-i szava­zás napján büszkén állnak ki a népi demokrácia mellett, s bátran adják le szavazataikat a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. Méry Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents