Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-29 / 130. szám, szombat

1954 május 29. HJSZ0 i. 1835 őszén érkezett Pozsonyba a 10 esztendős Jókai és szeptember 2-án vették fel az evangélikus líceumban a latin nyelvtannal foglalkozó diákoknak, a szintakszistáknak osztályába. Azért hozták Pozsonyba, hogy itt a német nyelvet elsajátítsa. Jókai a Szentháromság-templom mögötti Szélutca 10-es számú házban lakott, Zsigmondy Sámuel tanár családjánál. Helyette csere-gyerekként egy Zsigmondy-fíú, Vilmos, került Komáromba. Jókai 1879-ben egy Pozsonyban rendezett banketten poharát a városra ürítette, mint második szülővárosára. Zsigmondy Vilmosról, aki mint kiváló forráskutató és kútfúró mérnök vált hiressé, azt mondotta ekkor, hogy ők ketten, mint csere-gyermekek, később szerepet cseréltek: Zsigmondy fúratta Pesten a híres városligeti artézi forrást, én pedig belemerültem artézi kutakhoz hasonló mélységű tintatartókba. 1837 nyarán távozott Jókai Pozsonyból Komáromba s 35 esztendő múlt el, amikor oda 1872. június 9-én egynapos tartózkodásra visszatért. Országgyűlési választások voltak ekkor s Jókai elfogadta mérsékelt ellenzéki, akkor balközéppártinak nevezett programmal a képviselőjelöltsége: Pozsoay I. választókerületében. 1872. május 17-én értesitette az itteni ellenzéki pártvezetőséget a jelöl sg elfogadásáról, s egyszersmind kimentette magát, hogy nem jelenhet meg személyesen Poz

c "nyban, mert egyidejűleg Pesten, a Terézvárosban is jelölték, ahol a kormánypárt erőszakos korteskedése miatt szükség van jelenlétére. Megígérte azonban, hogy programmját kinyomtatva ezer példányban elküldi. Mivel időközben Pozsonyban a Deák-párt Jókaival szemben Szlávy József akkori kereskedelmügyi minisztert léptette fel, s a pozsonyi második kerület pedig Lónyay Menyhért, akkori miniszterelnököt állította szembe Horn Ede balpárti jelölttel, Jókai mejis eljött pártjának* és a saját jelöltségének támogatására. Egy vasárnapon,1872. június 9-én délben, mint baloldali képviselőjelölt megérkezett Pozsonyba és délután 3 órakor a Redoute-teremben 3000 hallgató jelenlétében választói gyűlésén beszélt. Rendkívül érdekes Jókainak ez az 1872es pozsonyi szereplése. Kicsiben a választások körüli pozsonyi helyzet az akkori országos állapotoknak tükre. A forradalmi hagyományok lassú elföldelésének időszaka volt ez. Jókai mint a Tisza Kálmán vezetése alatt álló ellenzéki balközéppárt tagja hangsúlyozta, hogy pártjának küzdelme a főpapság és a főnemesség vezetőszerepe s a kormány jóvoltából százezreket kereső koncessziótulajdonosok ellen folyik. Valóban itt a középnemesség politikai harcáról volt szó az egyházi és világi nagybirtok és

sa már fejlődése kezdetén is a korrupció mocsarában gázoló kapitalizmussal szemben kormánypárt azzal agitált az ellenzék ellen, hogy forradalmat akar csinálni, s Jókai a pozsonyi választópolgárok előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy ő se nem forradalmár, se nem vörös republikánus, hanem a tőkés-feudális uralom képviselői ellen fordul. Igaz, hogy a kormánypártnak pozsonyi ellenjelöltjei is részt vettek 1848—49-ben a politikai életben, Szlávy József, mint Dusek pénzügyminiszter titkára, Lónyay Menyhért pedig mint Szemere Bertalan forradalmi kormámányának belügyi államtitkára, azonban mindketten a főnemesség oldalán álló nagybirtokosok voltak s a saját gazdasági és társadalmi befolyásuk biztosítása végett ahhoz a Deák-párthoz szegődtek, amely még annyi önrendelkezést sem követelt, mint a régi határozati párt hagyományait őrző mérsékelt ellenzék. Jókai kitűnő és ötletes szónok volt, politikai fejtegetéseit humorral fűszerezte. Németül beszélt a pozsonyi választói gyűlésen, tekintettel azokra a polgárokra, akik nem bírták teljesen a magyar nyelvet. Elmondotta, hogy még nem is volt választási ütközet és máj több százezernyi halott SAS ANDOR: Ukűi pMSGktdúH fekszik a politikai csatatéren. Miért történt ez? Mivel a választókat összeíró bizottság százezreket fosztott meg szavuktól. (Jókai itt a német „mundtot" kifejezést használta a szavazók erőszakos elnémítására.) Valóságos tömegírtás történt, csendes emberekké tették azoknak többségét, akiknek a választásokon meg kellene szólalniok. Ahol azcnban ilyen módon százezreket ítélet alá vonnak, ott lehetetlen, hogy ezek legyenek a bűnösek, a bűnös ilyen esetben csak a bíró. aki valóságos politikai szentbertalanéjt készít elő, hogy a baloldal hugenottáit kiirtsák. A Deák-párt forradalmi szándékokkal gyanúsítja a baloldalt, pedig nem forradalom készül, hanem csak reformok fenyegetnek. Jókai kimondotta ebben a beszédében, hogy a Deákpártot a magas egyházi méltóságok és a latifundiumos főnemesség, valamint a panamákon nyerészkedő vagyonhalmozók pártjának tartja. Hogy a baloldalnak szemére vetik az együttműködést az akkori Magyarországon élő nem magyar nemzetiségekkel, ez ellen nem tart szükségesnek védekezést, erre az együttműködésre a népi szolidaritás és az emberiesség címén büszke. Megemlítette Jókai az úgynevezett görbe vasutak építését, amin azt értették, hogy ekkor közpénzeken vonalak épültek, amelyek egyes befolyásos személyiségek kastélyai, parkjai, vagy granáriumai felé kanyarodtak el, a józan és gazdaságos tervezés elveinek nyílt arculcsapásával. Jókai önérzetesen és bátran léphetett fel mint ellenzéki politikus Pozsonyban, mert akiket a Deákpárt itt kandidált, — Szlávy József kereskedelemügyi miniszter mellett Lónyay Menyhért gróf miniszterelnök volt a második jelölt — a korrupció tűrésével lettek népszerűtlenek széles néprétegekben. 1872-ben Pozsony lakosainak száma közel 47.000 volt, ezek közül 3500 bírt választójoggal, ami a városi lakosságnak mintegy 1 és félszázalékát tette ki. Érdekes, hogy a választásokat nem egy napon tartották az egész országban, hanem különböző városokban és megyékben különböző napokon, 1872. június elejétől a hónap végéig. Az első kerületben Szlávy 967 szavazatot kapott, Jókai 433 szavazatával szemben, vagyis a kerületnek körülbelül 23.000 főnyi lakosságából 1400-ari éltek szavazati jogukkal. A második kerületben Lónyaira, a miniszterelnökre 722 szavazat, az ellenzéki Horn Edére pedig 463 esett, vagyis itt még 1200-at sem tett ki a szavazók száma. Beksics Gusztáv, aki kormánypárti publicista volt, azt írja ezekről az 1872-es választásokról, hogy Lónyay Menyhért az anyagi és az erkölcsi korrupció nem válogatós eszközeivel irányította őket. A Pozsonyban szerzett győzelemnek és mandátumnak nem sokáig örülhetett, mert a kipattant pénzügyi és vasútépítési panamákba már ugyanez év decemberében belebukott. A választási csatát Jókai a pesti Terézvárosban elvesztette, egy jelentéktelen Deák-párti nagyság, a községi politikában szereplő Radocza János ellenében. Érdekes, hogy ezt a bukást Jókai életrajzában megemlítik, pedig ennél nagyobb jelentőségű volt a Szlávy ellen megkísérelt pozsonyi viaskodás, amely a bankalapítási és vasútépítési visszaélések egyik politikai főbűnöse ellen irányult. A harc tulajdonképpen a középnemesség osztályharcos küzdelme volt a főnemesség ellen, azonban nem komoly társadalmi reformért folytatták, hanem a hatalom elnyeréséért folyt. Az ellenzéknek egy nagy ütőkártyája volt a választási harcban: nem gőzölt mögötte a megvesztegetések és a korrupció mocsara, a balközép nem rakta két kézzel zsebre a bankalapítások és vasútépítő részvénytársaságok busás profitjait. Később, amikor a mérsékelt ellenzék összeolvadt a Deák-párttal és betársult a hatalomba, nem volt kevésbbé válogatós a gazdagodás és a hatalommegtartás eszközeinek alkalmazásában, mint Lónyayék és Szlávyék, akikkel a balközép tagjai együttmaradtak, odaültek a húsosfazekak mellé, miután odaengedték őket. Jókait a pozsonyi választási harcban az 1872 májusában megindult németnyelvű ellenzéki lap, a Westungarischer Grenzbote támogatta. A Grenzbote a választás után azt írta, hogy Jókai a szomorú Bach- és Schmerling-korszakban, amikor még csak nem is tudtak Szlávy József létezéséről, többet tett, mint bárki a nemzeti érzés ápolására. A városi választók előtt azonban Jókai irodalmi érdemeinél súlyosabban esett latba a két miniszterjelölttől már a korteshadjárat folyamán élvezett támogatások ténye és további jövőbeli miniszteri Ígérgetések. ^ II. 1879-ben május 11-én és 12-én tartózkodott Jókai Pozsonyban és meglátogatta a híres Palugyaycég borkatakombáknak nevezett pincéit, s erről a látogatásról hazatérte után napilapjában, a Honban tárcát írt Chateau Palugyay címmel. A „chateau" szó kastélyt jelent, s annak idején divatban volt ezt használni kiváló minőségű borfajták megjelölésére, kiemelve azoknak urasági származását. Jókai 'elmondja, hogy Palugyay Jakab 35 évvel azelőtt a vaskúti vendéglő bérlője volt,, azóta vagyonra tett szert, de nem ám úgy, hogy valami főnyereményt ütött volna meg, se bankot nem alapított, se a börzén nem spekulált, se nem uzsoráskodott. Hanem becsületesen dolgozott, mint vendéglős és borokat exportáló kereskedő. A Zöld-fában maga is kezébe veszi a tálcát, hogy vendégeit mint pincér kiszolgálja. Évenkint háromszázezer butéliát küld külföldre, de soha nem történt meg, hogy egyetlen üveget is viszszaküldtek volna neki azért, mert a minőség ellen valami kifogás merült fel. Neki nincs bornemesín tő-műhelye, nem manipulál szőlőcukorral, nem mesterkedik konyakot habaró konyhán, nála a vizet még hordítisztításra sem használják. S azokba a borosüvegekbe, amelyek a Palugyay márkát viselik, hamisítatlan és tökéletesen kiforrott szőlőlé kerül. Jókai leírja a pozsonyi pályaudvar közelében még most is álló Palugyay-házat, ahol valamikor belépett a cég irodahelyiségébe, — éppen hoztak egy táviratot, Afganisztán belsejéből, amelyben az angol hadsereg új segédcsapatokat kér a vörössipkás egri és tokaji fajtákból. Jókai aranyos humora ebben a tárcaszerű visszaemlékezésben is csillog. Amikor a pincék hordók között húzódó útjain járva, ahhoz a négyszögletű helyiséghez ért, amelyben a tokajival megtöltött borosüvegeket tartják, azt mondja, hogy ez egy szentély s a belépés előtt csak azért nem veti le az ember saruit, mert fél, hogy kijövet nem lesz képes azokat megtalálni. A tokaji borosbutéliák láttára felsóhajt: „Ha én ilyen borokat tudnék költeni. Akkor nem kellene számukra kiadót keresnem." Jókainak a Palugyay borokról írott tárcája nemcsak humortól csillog, hanem valóságos kis realista remek, olyan részletek vannak benne a borkezelésről, amilyeneket csak szakemberek ismernek, de mindezt kivételes művészi elevenséggel írja meg, úgyhogy az olvasó valósággal beleszeret a borismeret, a borkezelés és a borkereskedelem szakszerűségeibe. Eszébe jutnak Jókainak azok a régi magyar nagybirtokosok, akik hazájukban hosszabb utazásokat tehettek s mindenütt a saját kastélyaikba térhettek nyugovóra Ma pedig, Palugyay Jakab olyan úr, aki beutazhat nem egy országot, hanem körülutazhatja a földet és mindenütt a saját chateau-ja mellett pihenhet, mert ezt a világhírű márkát minden nagy vendégfogadóban felszolgálják. 1886-ban készült el Pozsonyban kétévi munka árán a lebontott régi városi színház helyére emelt új színházi épület. A szeptember 22-én tartott megnyitó előadásra Jókai írt rímtelen jambusokban egy rendkívül tartalmas és terjedelmes prológust, címe: Lidércfények, ami célzás a színházlátogató közönségnek szalmalángszerű magatartására. A költő megragadta az alkalmat a fényesen kivilágított színházban komoly intelmek elmondására, s a megnyitás ünnepével kapcsolatos villanyfény, fáklyafény, görögtűz azt a kívánságot ébreszti benne, hogy ne változzék mindez bolygófénnyé, lidérclángga, vagy olyan szalmatűzzé, amelynek hamuja van. A kritikát és az önkritikát a szó legszélesebb kulturális és nemzeti értelmében nagyon szükségesnek tartja: „Nem az neked a jóltevőd, ki dicsér, — hanem ki ócsárol, ki rádpirít. — Álomba ringat a hízelkedés, — a feddő szó az, mely életre kelt." Az 1867-es kiegyezés után elterjedő önelégültség közepette nagyon alkalomszerű volt a kortársnemzethez így beszélni. A közönség körében elterjedt idegen -imádat, kozmopolitizmus bírálata a következő részlet: Eső esik, nap süt, hideg, meleg van: a z mind jó cím színházból elmaradni. Farsang alatt nein érünk rá: a böjtben kegyes lélek honn ájtatoskodik. S nincs olyan klasszikus darab, kiért feláldozzunk egy pagát ultimot. S ha végre mégis megszorítanak, s egy hírhedett darabba elmegyünk, azt mondjuk: „szebben adták Bécsben ezt!" És ócsároljuk azt, mi a magunké. A szalmatűzön és lidércfényen azt érti Jókai, hogy eleinte három napon át valóságos hadjáratot folytatnak páholy- és zártszék jegyekért, de azután kong a nézőtér az ürességtől. Emlékezteti a színházba járókat a színészet küzdelmes múltjára és nagy küldetésére: Kik úttörői voltak Tháliánknak, azoknak is vándorbot volt kezében s nem koldusbot, tündéri pálca volt az! Az a varázsbot, mely, hova letüzték, kizöldült és arany gyümölcsöt termelt. Az így pusztában bujdosónak nem koldus a neve, hanem apostol. Végül figyelmeztető szót intéz a dorongoló és igazságtalan kritika képviselőihez, lelkűkre köti a birálat nagy pozitív küldetését: a múzsa ütőerét kell tapintania, felfednie a kórtüneteket. Azonban ahelyett, hogy javítana és kúrálna, igen sokizor csak kuruzsol a kritika: „Hízelgő szóval nagyra neveled a hiúságnak kinövéseit. Jó cimborából könnyen Rosciusí csinálsz — kit nem szeretsz, porig alázod." Közel hetven évvel ezelőtt írta Jókai ezt a prológust, de sok olyant mond benne, amit a színházlátogatók és a kritikusok ma is megszívlelhetnek. Jókai pozsonyi látogatásai közül az 1879-es évre eső volt időben a legterjedelmesebb és a nagy Írónak kijáró becsülés és ünneplés melegével igazán átjárt 1879. május 11-e valóságos Jókai-nap volt Pozsonyban. Meghívták ide, hogy felolvasást tartson a virágvölgyi gyermekgondozó és a szegedi árvízkárosultak javára. Május 11-én este a Redoute-ban felolvasta „A látható isten"-t és utána a Rab Ráby egy humoros fejezetét. Elutazása előtt megígérte, hogy a nyár folyamán visszatér. Ezt az igéretét meg is tartotta s 1879. augusztus 6-án a pesti gyorsvonat hozta Jókait Pozsonyba, ahol ifjúkori barátjánál Samarjay Károlynál szállt meg. Ezen a napon kirándult a Vaskutacskára, este a hegyi parkba és a Murmann-magaslatra, sőt a vár romjait is megnézte, felment a koronatoronyba, hogy onnan a kilátásban gyönyörködjék. Augusztus 7-én kirándult Stomfán át a közelben lévő várromhoz, s erről — Jókai kitűnő rajzoló volt — vázlatokat készített. Augusztus 9-én Stampfel Károly szerződést kötött Jókaival összes műveinek magyarnyelvű népies kiadásban való megjelentetésére. Ekkor jelent meg Stampfelnél német nyelven a „Szabadság a hó alatt". Augusztus 10-én tovább utazott Jókai a Vág völgyébe. Trencsénben Kubica Pál vendége, akiről Mikszáth azt írja, hogy Jókai mellett ezen az útján valóságos utimarsallként tevékenykedett s a Vágvölgy romjairól és nevezetességeiről a nagy mesemondónak sok érdekes, a nép ajkán élő regét mondott el. Jókai ezt a vágvölgyí utazást nemcsak üdülésnek tekintette, hanem — mialatt megfordult Trencsénteplicén. Haván, Nemsován, Kolacsínban, Bulhonicon, Zay-Ugrócon és Mosócon — tovább szövi fejében és folytatólagosan írja ,,Aikik kétszer halnak meg" című regenyét és anyagot gyűjt a „Páter Péter"-hez, amelynek felejthetetlen fejezete „A püspök lakodalma'!. Ebben Thurzó püspökről van szó, aki családjának utolsó sarja volt s hogy a családot magvaszakadás ne érje, pápai engedéllyel megnősült. A nagybiccsei várban egy álió esztendőn át ünnepelt lakziról olyan pompás elevenséggel számol be Jókai, hogy leírása úgy hat, mint valami nagymozgalmasságú és színgazdág hatalmas renaissance festmény Paolc Veronese, vagy Tintoretto. műhelyéből. 1894-ben Jókai írói működésének félszázados évfordulóját. megünnepelték Pozsonyban, Jókai az ünnepségen nem tudott megjelenni, magas korára hivatkozva kimentette magát. A „Nyugat" későbbi jelentékeny kritikusának, Schöpflin Aladárnak ünnepi ódáját szavalták, aki akkor a Nyugat-Magyarországi Híradó belmunkatársa volt. Őt évvel később, 1899-ben november végén feleségével együtt Jókai megnézi Pozsonyban „Fekete vér" című darabjának előadását, abban a színházban, amelyet tizenhárom évvel azelőtt az ő prológusával avattak fel. Hogy Jókai, akinek pályájának és művének felületes ismerősei a kiegyezés utáni politiKába való belenyugvást vetették szemére, mennyire nem volt félénk, megalkuvó, azt jellemzi 1879 májusi látogatásának egy epózódja. Fényes bankettet rendeztek tiszteletére, amelyen az első felköszöntőt dr. Pisztory Mór jogakadémiai tanár mondotta. Azzal kezdte beszédét, hogy a költő Jókainek példáját követve arról fog szólni, ami szívéhez legközelebb áll, s meglepetésre az akkor uralkodó Ferencz Józsefre és feleségére kiáltott éljent. De ehhez a hivatalos ízű hódolathoz hozzáfűzte, hogy a bankettezők között is ül egy fejedelem — a toll fejedelme — a nagy regényíró. Jellemző Jókaira, hogy amikor megköszönte Pisztory felszólalását, figyelmeztette őt arra, hogy az irodalom világa nem monarchia, hanem köztársaság, és fbben nincs fejedelem, nincs király. A királyt nem ismerő republikának ez a hangsúlyozása mintha emlékezés lett volna Jókainak arra a fiatalkori énjére, aki, amint önéletrajzában megírta, huszonhároméves korában forradalmat csinált s 1848. március 15-én Pesten a republikánus érzelmű fiatalok vörös tollával jelent meg szónokolni a 'forradalmi cselekvésre megmozdult nép előtt.