Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-18 / 120. szám, kedd

III szo 1954. május. 18. Szabadon, kényszer és megalkuvás nélkül Komárom ma nehezen tért nyu. . együtt, jól ismerem. Aztán meg govóra. Ügy tünt, mintha az emhe- ! Körmendi Ferencre is szavazok, rek ágyba sem kívánkoztak volna. ; A Horthy-rendszerben együtt gyüjA városháza előtti téren már az alkony beköszöntével szólt a zene, topogott a táncoló fiatalok fürge lába alatt aa emelvény deszkapadíója, és messze szállt lelkes daluk. Később a térség betonkövezetén a reflektorok éles fényében a fellépőket csillogó szemmel figyelő nézők serege is táncra perdült. A még 'Hzonytalanul lépegető iskolásgyermekek, a kipirult lányokkal táncoló szálas legények között még a bajuszos bácsik, tipegő nénikék sem vallottak szégyent. A közeli Leninpark lombosodó fáinak koronái már rég beleolvadtok a éj mélykék leplébe s a Duna felől hűvösséget hozó szél sem siettette haza az embere, ket. Éjfél múlott, mire végre elcsendesült a város... « • Szép vasárnapi reggelre ébredt Komárom. A házakon vörös, pirosfehér-kék zászlókat lenget az enyhe szellő, az ablakokban orgonacsokix>k díszelegnek. Ojra szól a zene. A hajógyár munkászenekara járja az utcákat. A tegnap esti vidám hangulatot éleszti újjá. Az utcák újra benépesednek, siető emberek íépteitöl hangosak. Az ismerősök mosolyogva köszöntik egymást s nem kis büszkeséggel teszik hozzá: — Szavazni megyek! — Én is! — hangzik a válasz. Az ember meglepődve vesz! észre, hogy néhány perccel hat után a hajógyár üzemi éttermében berendezett választóhelyiség előtt már iorban állnak az emberek. Miért ilyen korán, hiszen csak hétkor kezdődik a szavazás. A régi rossz szokás kisérti talán az embereket, hogy sorbanállás nélkül már nem is tudnának élni? Meg is kérdem tőlük, miért jöttek ilyen korám? — Hogy miért? — kérdi csodálkozva az ajtó előtt álló derék, ma. gas, vörösesbajszú és ósz halántékú «mber. Mint később megtudtam, Szénási Simon a neve. — Hogy miért? — ismétli ée gyanakvóan néz rám. Mintha csak azt mondaná, ezt bizony tudnom kellene. — Közibünk való munkásembert választunk mi itt, élvtárs! — magyarázza. — Az elsők között akarunk lenni! — mondja egy mögötte álló asszony. Szénási ácsmester. Most Szilas községben dolgozik, disznóólakat építenek a szövetkezetnek. — A kollégámra, Juhász József kőművesre szavazok, — vidámul fel az arca. — Sokat dolgoztunk töttük a pénzt, hogy kisegítsük azok családját, akiket elhurcoltak a kistarcsai gyűjtőtáborba. Csakhamar nyílik az ajtó, hét órát mutat az óra— Gyere, Simon — karol az urá. ba Saénásiné s már benn is vannak a választási helyiségben. ' • Néhány pere múlva szőkéshajú. kékszemű, fiatal férfi jön ki a teremből. Arca szinte ragyog a boldogságtól. Király Gyulának hívják. Huszonkilenc éves. Kőműves. — Miért jöttél ilyen korán. Még aludhattál volna, vasárnap van. Elkomolyodott erre a kérdésre, mintha a boldogságából egy csipetnyit loptam volna. — Két kis fiúgyermekünk van, — mondja, — míg én szavazok, az asszony felöltözteti őket, reggelit ad nekik. És most sietek haza, hogy ő is itt lehessen idejében. Először szavazunk! Nagy dolog ez. Emlék, szem, apám sokszor nem szavazhatott. Ő is kőműves volt, alig akadt munkája, muzsikálnia kellett, hogy kenyeret adhasson a családnak. — Miért szavaztál Juhászra? — kérdem tőle. — Mert gyerekkorom óta, ismerem. A harmadik szomszédom. Amikor kicsi voltam, meg dajkált is engem. Tudjuk, ha hozzá fordulunk, elintézi majd minden ügyünket... Na de már sietek, haza. Ebéd után szórakozni megyünk a családdal. Nyolc óra lehetett, amikor a ha. jógyár új, többemeletes házai felöl gyermekkocsit toló fiatal házaspár tünt fel. A gyermeket a választóhelyiség előtt hagyták. Milyen édes ez a csöppség! A kocsiból felemelkedve néz szülei után. Nem is sejtheti, miért hagyták őt néhány percre magára. —' Szabad egy pillanatra. Miért szavaztak? — szólítom meg a házaspárt, amikor látható megelégedéssel jönnek ki s az anya homlokon csókolja gyermekét. A férfi ráemeli szemét. — A gyermekünkért, hogy szebb jövője legyen, mint nekünk volt! — feleli. A törékeny termetű asszony csak mosolyog, mintha ö is ezt akarta volna mondani. De ha a férje már kimondta, szerényen hozzáteszi: — Rendes emberekre szavaztunk. Jobb lesz mindnyájunknak ...! kovács László a férfi, huszonöt éves. Trencsén mellől került kispa. raszt gyermekeként hét esztendővel ezelőtt Komáromba a hajógyárba. Most mint forrasztó dolgozik Lörincz Miklós csoportjában. Ezernyolcszáz koronát ls megkeres havonta, Az új hajógyári telepen lakik. Kétszobás, fürdőszobás lakása van. — Azelőtt ilyen időben — mondja Kovács — még mezítláb jártunk. Most minden gyermeket szépen öltöztetünk, — és bilsZkén mutat az egyéves Ilonka ragyogó fehér kocsijára: — Gyermekkocsit a falunkban azelőtt sohasem láttunk. Ma mindegyik gyereknek van. Megvehetjük. Telik rá. ' |Ezórt szajvaztak gyermekük boldogságára. • Rédler László magas, szépein öltözött, kerekarcú férfi. Az ember nem is hinné róla, hogy már 37 esztendős és 20 éve dolgozik a hajógyárban. Géplakatos, most műhelyvezető. Az emeletes, üzemi lak óh á. zak mögött kis családi házak is épültek. Ezek egyikében lakik csa. ládjával. Hogy miért szavazott, erre csak két rövid, sokatmondó szóval felel: — A békéért, a szocializmusért! — És miért a békéért? — Részt vettem a háborúban láttam, milyen pusztulást és nyo. mort szül. — És miért a szocializmusért? — Ugye, ismered a

z új épülő Komáromot? A kapitalisták száz év alatt sem építettek volna ennyit, mint mi rövid két év alatt. Tudod, mit adtak ők? A várfalakhoz odatapasztott fecskefészkeket, a Gólyacsárda mellett posványos helyen épült telepet. A mi rendszerünk egészséges, fürdőszobás lakásokat ad nekünk. Arra is szavaztunk, hogy minél több boldog családi ott. hont építhessünk. — Ismered a jelöltjeiteket? — Mind a hárman gyáriak. Kura Hona nálam dolgozik, villanyfor ra-sztó. A helyi nemzeti bizottságba jelöltük. Nagyon szorgalmas és tehetséges lány. Barátságos. Az egész kollektíva szereti. Aztán itt van Gallay Ernő, szlovák fiú. Őt a járá si nemzeti bizottságba küldjük. Az asztalosmühelyben dolgozik. J6 szervező. Körmendi elvtársat pedig, aki majd a kerületben képvisel bennünket, egész Komárom ismeri. Bízunk bennük! És így vélekednék sokan, mind. nyájan, akik a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire szavaztak. Ez a mi erőnk és boldogulásunk igazi útja. Nem úgy szavaztunk, mint nyugaton szokás s mint nálunk is volt régen, hanem szabadon, kényszer és megalkuvás nélkül. Petröci Bálint Idegen szolgálatban Apák, anyák és gyermekek A városnegyedben, ahol lakom,, ok az eleven, vidám és jótorkú gyermek. Aprók és nagyobbacskák, varícocsos kislányok, no meg már amolyan legénykék is, akiknek ajka felett finom pehely serked. Estefelé nango? tőlük az utca; ki kereken, ki meg kétkerekű görgéjén rohangál oagy labdát rugdos, mért úgy kell ez az izomtorna a fiatal, növekvő testeknek, mint meleg, csöndes májusi eső a zölden ringó vetésnek. Lehet, hogy másutt ugyanennyi a gyerek, csak errefelé szabadabbak, hogy villamos nem jár az utcán és a kevés autó is ritkán futkos. Igy hát a járdát és a kocsiutut bátran birtokukba vehetik. Öröm figyelni szapora beszédüket, a játéktól csattanósan piros arcukat, Meg kell mondanom, meglepően szépek ezek a gyermekek. - A mi gyermekeink, a kis Vladok és Olinkák, a Jancsik és Zsuzsikák. Nemcsak ápoltak és egészségesek, de határozottan szép a legtöbbje. Vagy mondjam úgy csúnyát és csenevészet nem látok köztük. Friss a szájuk, vidám kutató tekintetükben meg lelkesség ég — ez teszi oly vonzóvá és széppé őket. Hogy mért gondolok erre a soha sem nyugvó, kalandéhes gyermeksercgre'f

1 Azért, mert ezen a friss vasárnapi reggélen látom az apákat, meg az anyákat sietni az utcán az iskola, a választóhelyiség felé. Odabenn már megkezdődött a szavazatok leadása. Van köztük ismerős, de a legtöbbjük ismeretlen, ahogy ez már nagyvárosban lenni szokott. Azaz, csak tegnap voltak ismeretlenek, ma nem azok. Határozottan nem. Valami barátian, szinte családiason összeköt, Ez biztosan a szöghajú Iván édesapja, a szemüvege mögül csillanó nefelejtskék szeméből gondolom. Ez a gömbölyűállú, kisbabát váró fiatal asszonyka biztosan a csintalan Vierka mamája lesz. Ha itt lesz az öcsike, biztosan megkomolyodik,.. Ahogy nézem, figyelem, mustrálgatom őket, megüti egy-egy szó a fülemet. És a szó legtöbbje ünnepi. Még a tréfásan odavetettben is érzem a nern mindennapit, a kivételeset, az ünnepit. Kezdem forgatni magamban ezeket az elkapott szavakat, mint jó ízeket és szép érzéseket és eszembe jutnak a gyerekek. Milyen szép most ezeket a komolyarcú, kissé megilletődött és kötelességük, joguk tudatában lévő apákat és anyákat igy látni! A szülőket, akik gyermekeik boldogságáért dolgoznak és néhány perc múlva szavazni fognak. Nem állhatom meg, hogy oda ne lépjek egy korombeli férfihez. Talán azért teszem, mert mintha az ő arcán gyűlne össze az ünnepnap legtöbb fénye és derűje. — Úgy látom, az elvtárs különösen örül a szavazásnak? ' Az ember rámfordítja szemét és kissé zavartan mosolyog. — Mindenki örül, — mondja, — mindenki ünnepel. No lám, pontosan azt mondja, amit hajnal óta érzek. Nem zengi üres szólamokkal és jelszavakkal a mi rendünk dicséretét, — jóval mélyebben érzi. Melegebben és őszintébben is kívánkozik belőle a szó: — Tudja, kedves elvtárs, eszembe jutott, hogyan rendezték meg Tisoék az ô mlasztási komédiájukat. Tiikosnak mondták, de mertem volna én az aranysujtásos gárdistatisztek előtt a fülke mögé menni' Holtbiztos, hogy másnap elvesztettem volna a kenyeremet... Ezt már emelt hangon mondta és akik mellette álltak, bólogattak és igeneltek. Rózsaszín maslival bodfos fürtjein, mézszínű szőkeséggel, érett cseresznyéhez hasonló piros szájacskával feltűnik egy kislány az anyja szoknyája mögül. Felismertem. A kis Tamara. — Az unokám, — mondta ae ember. — Az ő boldogságáról van szó. Igen egyszerűen és jól mondta: a kis Tamarák és Jánoskák boldogságáról van szó. De a mi boldogságunkról, az apák és anyák boldogságáról is. Sokat tudunk népünk külföldön élő árulóiról és tengerentúli kenyéradóikról. Népünk ellen közösen elkövetett gaztetteiket ismét bebizonyította Bohumil Laušman, a volt szociáldemokrata párt egyik vezető tényezője, aki velük éveken keresztül egy tálból evett és a mult év végén önként visszatért Csehszlovákiába. A csehszlovák és külföldi sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatában és az egyes kérdésekre adott válaszában Laušman leleplezte a külföldi úgynevezett politikai reprezentáció árulásának egész mélységét, árulótevékenységüknek egész erkölcsi nyomorát. Ez a „politikai reprezentáció", amely tulajdonképpen népünk megátalkodott ellenségeinek kis csoportján kivül senkit sem reprezentál, amerikai gazdáitól hallatlan feladatot kapott: gondoskodni arról, hogy a népi demokratikus Csehszlovákia visszatérjen az imperialista táborba. Amint Laušman a Mladá Fronta szerkesztőjének kérdésére mondta, — az, aki hajlandó •i béketábor elleni legalávaióbb tettekre, aki hajlandó eladni a Csehszlovák Köztársaságot, aki hajlandó a legpiszkosabb kémkedésre, a felforgató tevékenység megszervezésére. gyilkosságok végrehajtására: az élvezi a nyugati imperialisták legnagyobb kegyét. Mi egyébbel fejezhetnék ki hálájukat e szökevények amerikai kenyéradóiknak, mint az árulás tényével. Az árulás nagysága szabja meg jutalmazásuk mértékét. Ezzel magyarázatot nyer az is, amit Laušman ^ a Svobodné Slovo szerkesztőjének kérdésére válaszolt, miként élnek a külföldre szökött árulók. — Különbözőképpen élnek — mondta. — Egyesek, akiket közvetlenül, vagy közvetve az amerikaiak, vagy valamelyik amerikai intézmény fizet, jólétben élnek. földön élő hazaárulók akár a nácistáknak, ak^r a Vatikánnak vagy a francia, vagy angol imperialistáknak szolgálatában állanak, végeredményben mindig az amerikai imperialistáknak szolgálnak, akiknek bűnös -módszeredről Laušman nyilatkozatában ezt mondotta: „Az amerikaiak Csehszlovákia ellenes tulajdonképpeni terveiket, elsősorban azzal ismerik be — és erről saját magam is meggyőződtem^ — hogy titkos táboraikban nemcsak kémeket, terroristákat és kártevőket tanitanak be, akiket a nemzetközi szokások ellenére titokban Csehszlovákiába és más népi demokratikus országokba küldenek, hanem különleges tanfo lyamokon kiválasztott tiszteket, elsősorban volt SS-tiszteket iskpláztatnak, akik az esetleges megszálló hatalom képviselői lennének, ha álmaik valóban valóra válnának. És mert népünk árulói végeredményben egyetlen úrnak szolgálnak éz nézeteik ezért azonosak, céljuk hazánkat szolgaságba dönteni, főnökeik lába elé dobni és ezért a ,>jó" szolgálatukért maguk részére is valamit bezsebelni. Számolnak a szocialista vívmányok megszüntetésével, a magánkapitalista rendszer felújításával, azzal, hogy megint népünk véréből és izzadságából fognak kövérre hízni. A dolgozóknak, akik néhány esztendő valóban szabad munkájával üzemeiket > és mezőiket felvirágoztatták, ismét gyártulajdonosokat és nagybirtokosokat akarnak nyakára ültetni. A dolgozóknak, akik megismerték a munkához való jogukat, a munkanélküliek hadseregét akarják felajánlani. A dolgozóknak, akiknek ma nemzeti biztosításuk van, tanulásra, megszolgált pihenésre, ingyenes gyógykezelésre való joguk van. ezeknek az embereknek akarják felajánlani programmjukat, amely koldulásból és ínségcéduiákból, úri az emigráció nagy része többé-ke- i fiúk iskoláztatásából, orvosok munvésbbé nélkülözésben él. Egy részük teljes nyomorban, sőt sokan éheznek is. Higyjék el, hogy sokan nem csak sajnálják, de ha volna elég erkölcsi erejük, megkísérelnék így, vagy úgy, hogy valamilyen formában hazájukba visszatérhessenek. A dollár kegye nagyon múló, Csak addig tart, amig az uraknak kifizetődik. — Az emigrációt — jelentette ki Laušman — az amerikaiak csak azért tartják fenn, hogy háborús terveik érdekében felhasználják. Nincs abban semmi különös, hogy az áruló emgiráció nagy része vakon és meggondolás nélkül támogatja ezeket a terve ket, ha tisztában is van azzal, hogy a Csehszlovák Köztársaság létéről vagy nem létéről van szó. Nem csoda tehát, hogy az egyik áruló a másiknak árulótevékenységén és bazudozásán túl akar tenni, és aszerint fütyül, akinek a kenyerét eszi. Az árulók egy része, amelyhez Pekelský régi fasiszta is tartozik, a nácistákkal és henleinistákkal barátkozik és a protektorátus felújítására törekszik. Egy másik részük a Vatikántól kapott 30 ezüstért a cseh és szlovák területek megnyirbálására és elválasztására törekszik. A harmadik rész, amelyhez többek között a hirhedt Juraj Slávik is tartozik, akinek minisztersége alatt a München előtti köztársaságban nem egyszer lőttek a munkások közé, arra törekszik, hogy legyen akármi, de minden esetre az USA védnöksége alatt. A valóság a következő: A külkanélküliségéből és orvosi segítsés nélküli betegekből áll. Ez az, ami a kapitalista rendszer természetes velejárója. Minderről Laušman saját" tapasztalatai alapján beszélhetett, mert mindezt látta, hallotta, mert több éven keresztül a nyugati kapitalista országokban tartózkodott. Népünk árulói terveikben elfeledkeztek egy igen fontos dologról: hogy sorkatonaság nélküli vezérek, hogy országunk dolgozó népe ugyanúgy gyűlöli „a szabadságról, függetlenségről, és demokráciáról" szóló hazugságaikat, mint a valódi szabadság, függetlenség, demokrácia ellen elkövetett tetteiket, akár nálunk, akár bárhol a világon. Márpedig ez a lényeg. Áruló munkájukra megfelelő választ kaptak. Látniuk kellett volna Prágát, az egész köztársaságot a választások napján! Látniuk kellett volna, ahogy az ünnepi ruhájukba öltözött emberek örömmel adták szavazatukat jelöltjeikre, munkásokra, parasztokra, a dolgozó értelmiség tagjaira, azokra a jelöltekre, akik biztosítékot nyújtanak arra, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártia és a népi demokratikus kormány vezetésével gondoskodni fognak dolgozó népünk fokozodó jólétéről, a szocializmus építésében a további sikerekről és a békeharc további győzelméről. Nem látták köztársaságunkat május 16-án, nem jöttek el megnézni, de tanulságot azért levonhatnak ebből a jelentős napból. (Rudé Právo). Én mér nyertem a választáson! A szavazatok még alig lehetnek 1 nül aban az órában mindkettőnket, összeszámolva, a statisztikusok és a választási bizottságok nagy munkában állanak a kimutatásokkal ebben az esti órában, de mint a nagy népi kollektíva tagja már bátran, újjongva és boldogan kiálthatom: NYERTEM!! Nyertem és bizony nagyon sokat. 1954. május 16. egy család életében mezsgyekő lett. Miért? Mert sok évi családi torzsalkodás, megnemértés és végül különélés után újra találkoztunk ketten a szavazóhelyiségben az urnánál. Egy cél, egy akarat, a békébe és a jobb jövőbe vetett közös hit hozott ide véletleakik között látszólag még a műrostnál is vékonyabb szál tartotta öszsze a családi kapcsolatot. És ott, a díszes teremben két ember, akik eddig kétféle úton jártak, újból találkoztak. Ez a találkozás különb volt minden eddiginél, mert a megbékélést, az egységes akaratot, az egy célért való élést jelentette. Néhány kedves mondat, értelmes magyarázat után a hitvestársak új hittel, visszanyert bizalommal és a győzelem hitétől megerősödve távoztak az urnától a rég nem látott közös hajlékba, gyermekeikhez. Lukács Péter, Bratislava.