Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-01 / 105. szám, szombat

Mindnyájan egységesen induljunk a választásokba ­Hité^tiá a töviseket HA A MULT MOCSARÁBA rekedt volna szekerünk, —mi­lyen sors is várt volna mond­juk Takács Zoltánra, Skrobá­nek Jánra, Kajaba Miskára? Klhettek volna-e úgy, ahogy most élnek? Egyikük ma­gyar, a másik cseh, a har­madik szlovák. Nem véletle­nül írunk éppen róluk, mert a komáromi hajógyárban alig találunk olyan részleget, ahol ne dolgoznának egymás mellett más és más nyelvet beszélő emberek. Az emlí­tettekkel a technológiai osz­tályon jöttem össze. Ismer­jük meg csak közelebbről őket, hogy feleletet tudjunk adni a feltett kérdésre. TAKÁCS IRODÁJÁBAN, három nyelven; magyarul, szlovákul, csehül szoktak egyszerre beszélni, — de csak ha arra szükség van, mert a munka leköti ám na­gyon a figyelmüket. Nem szabad egy számmal sem té­vedniük. máskülönben sorra jönnének" futva a részlegek­ből a munkások, nogy itt va­lami nem „stimmel". Ugyan­is a tervrajzok alapján Ta­kács gépészmérnök kollek­tívája irja elő részletekre bontva a fémszerelés mun­kamenetét és egyúttal meg­állapítja a munkadnaí is. Csupa fiatal ember szor­goskodik itt A vezetőjük sem lehet idősebb náluk, mert még a harmincadik életévét sem töltötte be. Ko­molyan, számokba merülve ül a sarokban elhelyezett asztalánál, melyen kis vörös zászló ékeskedik. Már ez is hosszú beszédek nélkül arra vall, hogy ezen az osztályon igényesebebben. jobban vég­z'k a munkát, mint másutt. A szomszéd asztal mellől egyszerre csak felpattan egy középmagas, jó vállas ifjú és gondosan fésült szőke ha­ját simogatva Takács elé lép. — Mérnök elvtárs! — szó­lítja meg csehül. — Nem ér­tek itt valamit, — mutat az asztalán szétterített tervrajz­ra. Takács feláll. Ebben a pil­lanatban kék szemében mint­ha az öröm fénye villant volna, oly készésgesen, ba­rátságosan nézett Škrobánek- re. Leihet. annak örült, hogy tanácsot adhat ennek a fia­tal fiúnak. lehet, arra is gon­dolt — .,no szedd csak ösz­sze a szlovák nyelvtudomá­nyodat, hogy mindent meg­magyarázhass neki". Takács "pankodik is megértetni ma­gát vele, de ha végkép nem megy. akkor valamelyik mun­katársit fordítja le szavait. Szereti is ezt az Opava vi­dékéről ide került legényt, aki rövid idő alatt annyira bedolgozta magát a rajzok olvasásába, hogy már az ösz­szetettebb rajzokat is megér­ti. Most segítségre volt szük­sége. Takács leült melléje és a rajz alapján magyarázgatni kezdte, hogyan kell a mére­teket levenni... Ügy látszik, hosszabb ideig fog ez tartani, mert még be­le sem melegedtek a szóba. Hát mondjuk el közben, hogy k: is tulajdonképpen Takács Zoltán gépészmérnök. EZ A FIATAL MÉRNÖK a nagymegyeri járásból, Pa­tas községből származik. Ap­ja most a földmvívesszóvet­kezet kovácsa. Azelőtt közsé­gi kovács volt, még saját műhellyel sem büszkélked­hetett Az anyjának, szüle­tett B -dok Jolánnak, míg férjhez nem ment, — mint kilenc testvér egyikének — nem jutott más osztályrészül, íjmint hogy a falu többi sze­I gényeivel együtt szolgálni 1 menjen. Az. apának csak any-' ; nyi iskolája volt, hogy csak felkeltették benne a tudá.s utáni szomjat. Utána már az élet iskoláját járhatta, s az nehéz, küzdelmes volt. Rit­ka szabad órájában a köny­veket bújta. Ma is emlegeti az öreg: — Nehéz volt akkor Örül ­tem, hogy iskolába adhattam legalább egyik fiamat, pedig én is hogy szerettem volna tanulni... Zoli szerencsés gyereknek mondható, mert ő volt a fia­talabb és így bátyja örököl­te apjuk mesterségét. Zolit iskolába küldték. A falubél csak hárman jártak a komá­romi gimnáziumba. A Taká­csék. egy nagyobb gazda fia és a tani tó fia A többi gye- ' rek uradalmi cselédnek sze­gődött. Ez már a Horthy­dőszak alatt történt. A ta­nárok, ha akf.dtak is köztük olyanok, akik együtt éreztek a nincstelenek gyermekeivel, félvállról bántak velük. Pe­dig túlnyomórészük, — így köztük az ifjú Takács is, -­nemcsak azért voltak jeles tanulók, mert jófejüeknek 1 bizonyultak, hanem azért­hogy megmutassák, mit tud­nak. Magyarkod ó embereke', akartak belőlük nevelni, hogy ezzel is elhomályosítsák előt­tük az osztályellentétekel. „Nagy-Magyiarországgal és mennyei boldog élettel" csak azért hitegették őket, hogy gyűlöletet ébresszenek ben­nük a szomszédos szlovák nép iránt. De nehéz volt ez" elhitetni azokkal, akik a szolgasorból emelkeditek fel Zoli is inkább azzal törődött, hogy tanulmányait folytat­hassa, — mert az apja nem tudta segíteni, — és minél, több gazdag gyermeknek órákat adhasson. A nyári szünidőben, mint fűtő dol­gozott a cséplőgépnél. Akkor ébredt fel benne a? a gon­dolat, hogy az embert nem ; a Származása, faja, nyelve szerint kell megítélni. De ez a felismerés csak a felsza­badulás után vált igazán élő­vé benne, amikor látta, hogy megalakuló népi demokrá­ciánk mily bőkezűen, apai szeretettel gondoskodik a dolgozók gyermekeiről. Népi demokráciánk a volt községi kovács gyermekéből gépész­mérnököt nevelt! Huszonöt­éves volt, amikor az egye­temről hazakerült és Brati­slavában azt mondták néki: — A komáromi hajógyár­nak mérnökre van szüksé­ge! örömmel, de szorongó ér­zéssel jött ebbe a régi. is­mert városba. Akkor még egy szót sem tudott szlová­kul. Vájjon hogyan fogadják a gyorsan épülő új üzemben? Találóbban nem is ma­gyarázhatnánk meg ezt, mint a most elénk táruló képpel­Takács a tőle jóval ala­, csonyabb Skrobáneket átka­rolva hajol a tervrajz Colé j és magyaráz fiatalabb mun­katársának. Tudását nem tartja meg magának, tudja, ! hogy meg kell osztania má­: sokkal is. így tettek vele is. ! amikor az iskola padjai kö­zül ide csöppent a fejlődő ' üzem állandóan zajos életé­be. Őt is így segítették. — így kell ezt megcsinál­nunk! — mondja. j Mindkettőjük arcán megér­tő mosoly virul ki, mintha csak azt mondanák egymás­nak: közös munkánkban testvérek lettünk! SKROBÁNEKNEK a cso­dálkozástól kerekre nyílt a szeme. amikor Takácstól meghallotta: — írni fognak rólad az új­ságban! Skrobánek mintha csak tréfára vette volna a dol­got: — Mi érdekeset is mond­hatnék? Hiszen alig láttam valamit a vadágból, csak húsz éves vagyok! — .F'éldául mondd el azt,. hogy élsz, hogy élt az apád és — be sem fejezhettem a mondatot, amikor látom, hogy a vidámságtól majd kicsatta­nó arcát váratlanul szomo­rúság ülte meg. — Tizenegy éves voltam­amikor meghalt az apám, — mondja elkomolyodva. — Az Opava melletti Raduň köz­ségből származom. Anyám már gyermekkorától kezdve, földesuraknál szolgált. Nem tanulhatott sem írni. sem ol­vasni. Apám a braneckei vasüzemben dolgozott, mini öntő. Tizenkét kilométerre i feküdt tőlünk a gyár. Se vas­út, se autóbusz nem vezetett oda. Jó időben kerékpáron, télen meg gyalog hegyen­völgyön keresztül tette meg naponta az utat apám. Ami­kor meghalt, azt gondoltain, hogy az élet csak akkor volt igazán élet. amikor még köz­tünk volt... A évek teltek, felszabadultunk és láttam, hogy az élet csak most nyí­lik meg előttem. Nehéz volt ezt anyámmal megértetnem. Egyedül voltunk Bátyám és nővérem családot alapítottak — Ügy történt, amikor már esztergályos-segéd lettem az opavaj Ostroj-üzemben. mes­terem ajánlatára kétéves ipariskolába küldtek. Tavaly nyáron be is fejeztem. Ekkor azzal álltak elém, hogy men­jek Komáromba, ott nagy szükség van műszaki dolgo­zókra! — Fejedbe ne vedd. fiam! — tiltakozott az anyám. — Nem hagyhatsz itt öregsé­gemre. amikor ép kis családi házat kezdünk építeni. Azt neked építjük. — Már kezdtem anyám ké­résének engedni. Az is megfor­dult az agyamban, hogy inkább, elmegyek a közel Be bányász­nak és megírom Komáromba. ..ne várjatok!" Megvallom attól is féltem, hogy nehezen fogom ott megértetni magam- De rö- i vldesen rájöttem, hogy mégis : "saft mennem kell. Nem azért tanítottak, hogy most hátat for­dítsak mindennek. Anyámat : szóval úgysem tudtam volna! meggyőzni és így egy szép na-! pon nagy, új bőrönddel a ke­zemben tértem haza. Volt is akkor sírás-rívás. S eljöttem Komáromba. Anyáim azóta meg­nyugodott. Havonta ötszáz ko­ronát küldök neki haza. — És a magyar környezet? — kérdem. — Látod, — int Takács felé. — megértjük egymást. Ha élnp apám örömében elsírná magát­j hogy mennyire megváltozott az élet Ezt nem is lehet sza­t makkal kifejezni. Ugye ismered I Komáromot 9 Változását csak ' mi látjuk a legjobban, akik it* '•lünk Az ember alig alszik né­I hányat már tetei alatt van egy új lakóház. Én 'is egy ilyenben lakom! i — Na még egyet Feljegyez­j heted azt is, hogy nem érzünk semmi különbséget, ha közü­. lünk valaki magyarul, szlová­kul vagy csehül beszél. Ne hidd. hogy ezt csak a munka teszi. Olyan testvéri 'vidám közössé­get alkotunk, hogy bizony na­gyon fájna, ha valaki közülünk elmenne. Látod ott azt a vörös zászlót Takács elvtárs aszta­lán? Az a miénk! A legjobbak vagyunk az osztályon. És ezt az elsőséget meg is akarjuk tartani! Egy pillanatra megakadt be­szédében. Értelmes magas hom­lokán apró ráncokba húzódik a bőre. Elgondolkozik. — Tudod. — mondja aztán felragyogó szemmel — oly ne­héz ezt k i mo n da ni—nekem, fia­talnak, de nem tarthatom visz­sza magamban: milyen jó is most máskép élni, mint az­előtt! — EBBE AZTÁN ÉN IS BELESZÓLOK! — szólt a szomszéd asztal mellől Kajaba, ez a Skrobánekhez hasonló magas, szőke és kékszemű ifjú Szlovák falúból. Nagymányá* ról való. mint normázó dolgo­zik az osztályon. — »Rövidesen megnősülök! újságolja örömmel. — Amikor ezt apám tudomására hoztam, eltűnődve mondta: — Hát ha el tudod majd tar­tani a családot, csak tedd fiam... Megmagyaráztam akkor neki, hogy Annám, a menyasszo­nyom is dolgozik és a két fi­zetésből gyönyörűen megélünk. Mi is kapunk majd lakást az új gyári házakban. Erre meg­nyugodott az apám. Nem tud­ja feledni a multat. Egy Föld­váry nevű földesúr cselédje volt. Az úr kastélyban lakott, az épületet park övezte. Ami­kor mi gyerekek a közelébe merészkedtünk, a kertész máj ordítozott ránk. hogy takarod­junk. Gyűlöltük Földváryt, meg Varga nevezetű intézőjét A felszabaduláskor mind a ket­ten elmenekültek a nép harag­ja elől. A parkban most úgy sétálhatunk, mint a saját ker­tünkben. A kastélyban meg középiskolát rendeztek be. Ha ott színdarabot adnak elő. bol­dogan mondják a falusiak: me­gyünk a kastélyba! — De családunkban is nagy változás történt. Apám kétszobás új házat épített. Én meg új otthonra . leltem itt az üzem­ben. Ügy érzem, mintha a gyár gyermeke lennék. Már hat áve, tizenhatéves korom óta dol­gozom itt. A régi üzembPn ki­tanultam lakatosnak. Itt aztán meg tudtam különböztem, mennyire mások a magyar dolgozók, mint a F öld vár y ék, Vargáég voltak. Úgy tűnik, mint­ha egy szülőtől számiaznánk. A fölszabadulásom után hozzám jött Jandás elvtárs, volt meste­rem. Magyar ember. Azt mon­dotta: — Nézd, én jól ismerlek, ha beleegyezel, ajánlani foglak normázónak. — Ki is tanítattak annak. Azóta itt dolgozom. Hányszor is kérdezi tőlem Takács elv­társ: — Mišo dobre hovorím po slovenský? — Ha hibát követ el. kijaví­tom Ők meg engem javítanak mert én meg magyarul igyek­szek velük beszélni. Már lát­iuk mindnyájan, hogy közös nagy családot alkotunk Kitép­tük a töviseket. Még nyomuk sem maradt. Ezeket mondotta Kajaba Mis­ka. Az emberben e fiatalok lát­tán az az érzés támad, mintha három folyó egymásba torkolt volna és új medret vájva ma­gának ."•őzelmesen feltartóztat­hatať;< " áradnak előre. PETRÖCl BÁLINT Csak akkor lehetünk erősek, ha képzettek és müveitek vagyunk. A zselizi járás községeinek | határában mindenütt zöldéi '< már a tavaszi vetés. A tava. szi vetés szűk- és kereszt. sorai n szemléltető módon lát­ni, hogu hazánkban a gépe­ket is a tavasz szolgálatába állították, hogy a kilencedik szabad május 1. még szebb, még pompásabb legyen az eddigi májusoknál. A zselizi járásban, mint hazánk többi járásaiban, befejezték a válasz­i t ások előkészítésének második : szakaszát. A járás községéi. I ben és falvaiban a lakosság megismerte jelöltjeinek életét ; és munkáját. Az eddigi gyü­! léseken u járás választópolgá­, rainak közel 80 százaléka veit i részt. A következő gyűlése­ken sor került a jelöltek sze­| mélyes bemutatkozására, és a j dolgozók még nagyobb érdek­j 'ődéssel, még élénkebb viták­| kai kapcsolódtak be a válasz­I tások előkészítő munkálataiba. A zselizi járás asszonyai­i nak komoly és őszinte ér­• deklődését a választások iránt, mi sem bizonyítja jobban­m int az a tény, hogy a ' gyűléseken megjelentek közül 40 százalék nő volt. A járás 400 és egynéhány jelöltje közül 100 a női jelölt. A zselizi járási népkönyvtár­i ban alkalmunk volt a könyv­tárossal, Liska Veronika elv­társnövel elbeszélgetni, akit egyhangúan jelöltek a szódói ; helyi nemzeti bizottságba. Közvetlenül a klubhelyiség \ mellett a legújabban megjelent j könyvek vannak kiállítva. Itt \ ki-bejárnak a gyerekek, Ter­: mészetesen megkérdjük Liska : elvtársnőtől, vájjon a gyerme­kek a kiállított könyveket nem rongálják-e? ! — Nem — tálaszolja mo­solyogva — minden szavamat i parancsnak veszik. De nagy gondot okoznak nekem azzal, 1 hogy. valamennyien, még a leg­apróbbak is, hozzám fordulnak minden panaszukkal, bánatuk­: kai és főleg azzal a kéréssel, i hogy tanítsam meg őket a malmozás és a sakkjáték sza­I bolyaira. Lislfp elvtársnő szavain meg­I érezni, hogy mélységes ra­\ gaszkodássa j szereti ezeket az j apróságokat, akik komolyan ül­nek az asztalok körül és el­| merülte n folytatják a sakkozást és malmozást, Ugyanakkor azt is látni, hogy a gyerekek a leg­nagyobb bizalommal fordulnak j hozzá mindég problémájukkal Két leányit érkezik most meséskönyvvel a kezében. Üjat kémek. Liska elvtársnő kikér­dezi őket, hogy mi tetszett ne­kik a legjobba n a mesében. A i lánykák élénk színekkel eosc­j telve elmondják az olvasottak­I kai kapcsőlatosa n szerzett él­I menyeiket. Ezután új mesés­könyveket kapnak. Most jön egy nagyobb fiú. Makarenko: „Az új ember kovácsát" kéri. Hivatkozik egy barátjára, aki most olvasta ezt a könyvet és nagyon dicsérte. Liska elvtársnő azonnal rendelkezésére áll. Ki­választ egy példányt a gondo­san elhelyezett könyvek közül és a kért művet átadja, A könyvtárosnő hangsúlyozza, i hogy a népszerű könyvekből L10—10 példáni, is rendelkezé­sükre áll az olvasóknak. Az Ifjúság kőző ti nagy keletje van a szovjet müveknek és általában a mai kérdésekkel foglalkozó könyveknek Az idő­sebbek között pedig Tolsztoj, Gorkij, Móricz, Fučik. Jókai, Mikszáth Gárdonyi nagyon népszerű. De különösen nagy az érdeklődés a klasszikus köl­tők, Petőfi és Arany iránt. Mondja is — meg kell tennem a. megfelelő intézkedéseket, hogy több Arany-kötetet rendetje­nek. — Hogy müyen nagy ér­deklődés a legújabban megjelent művek iránt, — folytatja S azt a legjobban az utóbbi napok bizonyítják. Amikor olvasóink megtudták, hogy 30 új magyar regény érkezett. 2—3 nap alatt szétkapdosták mind. Természe­tesen. gondoskodnom kell most utánrendelésről. Nagy sikere van Jilemnkky „Töretlen föld"-jé­nek, Olbracht- „Anna prole­tárka"-jának, Kalinčiak: „Re­stauráció"-jának és Hečko: „Fa­lu a hegyek között" című mű­vének. Itt a könyvtárban jöt­tem rá, hogy azokat a köny­veknek, amelyek ' a mi éle­tünket ábrázolják, a dolgozók, életével foglalkoznak, akár a múltban, akár a jelenben, az olvasók széles rétegében átütő sikerük van. — Itt a könyvtárban — hangsúlyozza -— tanultam meg azt, hogy a szocialista kultúrá­nak milyen óriási hatása van a dolgozókra. Éppen ezért most hogy a Nemzeti Arcvonal a helyi nemzeti bizottságba jelölt, min­den képességemmel oda aka­rok hatni, hogy községünkben több gondot fordítsanak dol­gozóink az olvasásra, a kul­túra fejlesztésére, mert csak akko r lehetünk erősek, ha kép­zettek, ha műveltek vagyunk. Ha képzettek vagyunk, akkor minden kérdésre meg tudjuk adni a helyes választ, erélye­sebben és határozottabban tu­dunk harcolni a békéért és eredményesebben tudjuk meg­valósítani pártunk és kormá­nyunk célkitűzését; az emberről való gondoskodást. Egy öntu­datos dolgozó jobban és oda­adóbban tud dolgozni felszaba­dult hazánk felvirágoztatásáért. Most, miutá n Szodó népe be­lém helyezte bizalmát, min­dent el fogok követni, hogy ezt a bizalmat meg is érdemeljem. Mindent el fogok követni, hogy a dolgozók jogos panaszát — hangsúlyozom jogos panaszait — haladéktataul orvosuljuk. Itt annyit kíívánunk meg­jegyezni, hogy Liska elvtársnő minden szavába n feltétlenül megbízunk. Ez az asszony már 13 évkora óta mint részesarai ó dolgozott és azóta is minden nehéz helyzetben öntudatos dol­gozóhoz méltóan megállta a helyét. Hogy életének milyen válságos évei voltak, annak jellemzésére csak egy példát hozunk fel. Férje, Liska. Fe­renc elvtárs 1942 óta „hála a kizsákmányolóknak" a munká­ban , való súlyos megerőltetése következtében gerincsérülést szenvedett és munkaképtelen lett. Betegsége kezdeti állapo­tában segíteni lehetett volna rajta, de a kapitalista rend­szerben egyszerűen nem is­merték el betegnek és kénytelen volt mankón kijárni az építke­zéshez munkába. Mindezt ki­zsákmányoló munkaadói rész­vétlenül nézték. Amikor pedig ágynak esett és mozdulni sem tudott évekig, az asszony hű­ségesen ott állt mellette és ki­tartóan ápolta, mint gyerme­két. Ma népi egészségügyünk mindent elkövet, .hogy Liska elvtárs egészségé t visszaszerezze. Az orvosok eddig két operá­cióval annyit elértek nála. hoou mankóval újra járni tud. Fe­le.séae öntudatos asszonyhoz méltóan hűséges odaadással, seaítökészséggel és szeretettel enyhíti sorsát, Liska elvtdTxnő hűségének és szeretetének kimeríthetetlen for­rása az a hit, amit néni demo­kratikus kormányzatunk és a szocializmus iránt érez. Amikor azt mondja ne.künk hogy mun­kájában azért bízik, mert tud­ja. hog-y a község asszonyai mindenben segíteni és támo­gatni fogják, akkor bizonyosak lehefünk abban, hogy van kire támaszkodnia, s teljesíteni fog­ja a ráháruló feladatokat a nemzeti bizottságban is. SZABÓ BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents