Uj Szó, 1954. április (7. évfolyam, 79-104.szám)

1954-04-03 / 81. szám, szombat

1954. április- 3. m sió PÁRTÉLET Hathatós agitációval tegyük szorosabbá a tömegek és a járási pártszervezetek közötti kapcsolatokat a választások előtti időszakban A terebesi járásban a mult évben szép eredményeket értek el a gaz­dasági és a kultúrfejlődés terén. A kommunisták fokozott aktivitásával a különböző munkaszakaszokon —­különösen a szeptemberi kormány­nyilatkozat után — még jobban megmutatkoztak az építőmunka si­kerei. Harminc százalékkal növeke­dett a különböző termékek faja és az élelmiszerek mennyisége a fal­vakon. Kiterjedt a szövetkezeti ke­reskedelem. A szövetkezeti tagok, kis- es középparasztok most már nem járnak a városókba ipari cik­kekért, mert helyben is megkapják azokat. A városok és falvak dolgo­zói életszínvonalának emelkedését abból is láthatjuk, hogy 1948-tól 433 lakást építettek a járásban. Eb­ből S56-ot az egyénileg gazdálkodó parasztok. A múlttal szemben nagy mértékben növekedett az élelmisze­rek fogyasztása, a ruhafélék vásár­lása és általában emelkedett a járás lakosainak életszínvonala — mon­dotta beszámolójában a járási párt­titkár a járási pártkonferencián. A mult évben több szövetkezet meg­erősödött. A szlovákújhelyi szövet­kezet a kerületben az elsők közé került. A dolgozó nép egyre fokozódó szükségletei kielégítésében növeked­tek a párttagok feladatai is. El kellett távolítani a Slánský és ban­dája által bevezetett helytelen mód­szereket. Mindennapos agitációs és oropagandamunkával kellett bizto­mtam az ipar es mezőgazdaság ter­melékenysége növekedését, hogy a dolgozó nép életszínvonala emelked­hessék. fippen ezen a téren maradt le a járás nagy mértékben. A leg­nagyobb ipari vállalat, az élelmi­szeripari üzem a mult évben a ter­melési tervet csak 33.6 százalékra teljesítette, aminek oka a gyenge cukorrépatermés volt. A mezőgaz­dasági dolgozókra ezen a téren ko­moly feladat vár: a szocialista ver­seny terjesztése, a prosineci mozga­lom bevezetése a szocialista szek­toron kívül, az egyénileg gazdálko­dóknál is. A feladatokat az elvtár­saknak a választások előtti Időszak agitációjával kell összekapcsolniok és rá kell mutatniok, hogy csak a termelés növekedésével kerülnek ol­csóbb termékek a dolgozók aszta­lára. Az agitációs munkát a járási pártbizottság csak a csúcsmunkák idegére terjesztette ki, ami azután az eredményeken is megmutatko­zott. Ahol az agitációs munkára kellő figyelmet fordítottak, mint példáiul Celjkov, Jastrabie, Michaia­ni és egyéb községekben, bebizonyo­sodott, hogy a népnevelőknek si­került a dolgozókat a cukorrépa idejében való megművelésére moz­gósítaniok. Előfordult, hogy a mult évben az előadók, akik nyilvános beszél­getéseket tartottak, nem ismerték a helyi problémákat, nem tudtak válaszolni a parasztok kérdéseire. A nyilvános beszélgetések hatása különösen a kormányhatározat után mutatkozott meg. Csupán novem­berben 220Ö lakos vett rajtuk részt. A dolgozók különösen a választá­sok előtti időszakban vettek részt a gyűléseken, amikor az 5200 lakoá­ból 808 szólalt fel a nemzeti bizott­ságok új törvényeivel kapcsolatban. Az agitációs munka hatása meg­mutatkozott a tervteljesítésben is. Több üzemben, mint pl. a Kelet­Szlovákiai Malmokban felajánlást tettek, hogy az évi tervet 12 nappal előbb teljesitik és még nagyobb se­gítséget nyújtanak a védnökségi községnek és a cejhovi szövetkezet­nek. A párt nyilvános ülései sok hiányosságra mutattak rá, amelyek a dolgozók ellátásában, a kultúr­tevékenységben, a község építésében mutatkoztak. Ezek a felszólalások nagy mértékben segítik a nemzeti bizottságok munkájának megjaví­tását. Gyakran maguk a lakosok — mint pl. hranyi községben — kér­ték, hogy szakértők tartsanak elő­adásokat a hektárhozamok emelé­séről és az állatok hasznosságának növeléséről. A járási pártbizottság azonban nem biztosította a szakelő­adások megtartását, pedig a nyári munkák idején az agrotechnikai határidők betartásakor a földműve­seknek nagy szükségük lesz erre. A vitában bebizonyosodott, hogy különösen az agitáció szakaszán még nem használták ki eléggé a párt és a tömegek együttműködé­sét. Nem minden kommunista érez felelősséget a választások győzelmé­ért. Nem érzik eléggé a személyes agitáció jelentőségét, az érveket n®m használják fel eléggé, pedig elég van a terebesi járásban. A vi­tában Neupaver elvtárs, a járási nemzeti bizottság elnöke, a járási politikai iskola tevékenységének fontosságáról szólott. Mihaló elvtárs, a gép- és traktor­állomás igazgatója, felszólalásában fejtegette, hogy a gép- és traktor­állomásnak a sárospataki gép- és traktorállomással folytatott verse­nye hogyan segítette a gépjavítási tervet határidő előtt teljesíteni A kom­munisták minden gyűlésen foglal­koznak a versennyel, a CsXSz és a szakszervezetek tagjainak feladato­kat adnak a verseny biztosításával kapcsolatban. Az üzemi pártszer­vezet minden brigádközpont részére oktatót biztosított és aktivizálta az ott dolgozó kommunistákat. Ma a gép- és traktorállomáson nincsen olyan traktoros vagy gépjavító, aki­nek nem lenne szívügye a verseny és nem törekedne a munka idejé­ben való és jó elvégzésére. A kerületi pártbizottság küldötte, Chudík elvtárs, a vitában rámuta­tott arra, hogy a kommunistáknak ebben az Időben a mezőgazdaságban párosltaniok kell a beadási kötele­zettségek teljesítését a választás előtti időszak munkájával. Meg kell szilárdítani a munkás-paraszt szövetséget, s meg kell magyarázni a beadási kötelezettségek teljesíté­sének fontosságát, mert ezen a té­ren hiányosságok vannak. A járásban például a - tejbeadási tervet 5.3 százalékra teljesítették és vannak községek, amelyekből naponta csak 2—3 liter tejet szál­lítanak a közellátás céljaira. A nép­nevelők hassanak oda, hogy a jelöl­tek a munkások, a kis- és közép­parasztok soraiból kerüljenek ki, hogy a mezőgazdaság különböző szakaszainak feladatait, amelyek a szövetkezetekre várnak, teljesíthes­sék. A feladatok teljesítésének felté­tele az elméleti színvonal emelése. A felszólalók közül sokan arról be­széltek, hogy a járási pártbizottság nem fordított kellő figyelmet a kommunisták nevelésére. Egyes szervezetekben, mint a dohányipari üzemi pártszervezetben, Depén, Mi­chalaniban, Slivnikben és Milhoston a falusi pártszervezetek egyáltalán nem foglalkoznak a kommunisták nevelésével, A járási pártkonferencia rámu­tatott arra, hogy be kell tartani a kollektív vezetés elveit, s minden tagot be kell kapcsolni a feladatok teljesítésébe. A munkát a kommu­nistákkal kell ellenőriztetni a gaz­dasági és a tömegszervezeti szaka­szon. A pártaktíva segítségével és a népnevelők segítségével meg kell szilárdítani a kommunisták és Ä jár rás dolgozóinak kapcsolatált. Lipták Júlia, Kassa Javítsuk meg az agitációs központok munkáját a somorjai járásban Árvetéssel nagyon igyekeztek a l somorjai járásban s az árpát, zabot, a tavaszi búzát száz százalékra el­vetették. Jobban dolgoznak, mint tavaly. Sokat tanultak egy év alatt. Az új betonút két oldalán elterülő hatalmas búzatáblán még ökölnyi nagyságú rögöt Is nehéz lenne ta­lálni. — Olyan sima ez a föld, akár a víz tükre — jegyzi meg Kuruc elvtárs. Jól dolgoznak az emberek. Egyr e jobban erősödik bennük a tu­dat, hogy maguknak dolgoznak. A tavaszi munkák tehát jól halad­iiak a somorjai járásban. Nem hiány, zik a jó munkakedv sem. Az árleszál­lítás még csak növeli a munkakedvet­A választások előtti kampányban nagy feladat vár a járási pártbizott­ságokra. A pártalapszervezeteken keresztül irányítaniok kell a Nemzeti Front munkáját, hogy hazánk min­den becsületes dolgozója részt ve. gyen a választások előkészítésében. A somorjai járás e téren egy kissé lemaradt. Nagy súlyt fektettek ugyan a tavaszi munkák elvégzésére — ami magában véve nagyon helyes — de a termelő feladatokat részben külön választották a választás előtti kaínpány munkájától. Több helyen, így Légen és Szarván már megnyi­tották az agitációs központot. Kidől, gozták a rendszeres munkatervet egészen a választások napjáig. Ed­dig már két előadást is tartottak. Tejfalun is megnyílt az agitációs központ. A lakosság esténként nagy számban ellátogat oda. Az agitációs központok munkájának elmélyítése . érdekében és azért is, hogy az emberek oda nagy számban eljárjanak, szük séges. hogy az egyes tömegszerveze tek kul túrprogrammal lépjenek fel, amelyek vonzóbbá, élénkebbé teszik a munkát és az egyes előadásokat. Az agitációs központok munkájá­nak kezdetén számításba kell venni a már felmerült hiányosságokat. Me. lyek ezek a hiányosságok ? Némely helyen az agitációs központ munká­ját túlnyomórészt a helybeli tanítók, vagy a hely: nemzeti bizottság tit­kára végzi. A pártbizottságok nem segítik kellőképpen az agitációs köz­pontokat. A titkárok és a tanítók is segíteni fognak a munkában, de első_ sorban a kommunistáknak, a párt­szervezeteknek kell érvényesíteniük a párt politikáját azzal, hogy irányít­ják és segítik az agitációs központok vezetőit és az ott dolgozó elvtársa­kat. A pártalapszervezeteknek nem szabad figyelmen kívül hagyniok azt a körülményt sem, hogy a választá­soknál nagy számban lesznek olya­nok is. akik életükben most válasz­tanak először. E téren főleg a tö­megszervezetekben, a CsISz-ben dol gozó ifjú kommunistákra hárul a fel. adat, hogy a fiatalokat irányítsák, segítsék a választások előtti kam­pányban. A választások előtti kampány el­mélyítése és kiszélesítése érdekében szükséges, hogy a járási pártválaszt. mány mozgósítsa tagjait e munkák­ra. A választás: kampány nemcsak a járáisi elméleti tanácsadó, vagy a járási pártbizottság agit.-prop.-osz. tályára tartozik. Ezen országos je­lentőségű feladat biztosításánál most teljes mértékben fel kell használni a széleskörű aktívát, a népnevelöket é s instruktorokat, mozgósítani kell a népi közig^S'fc-L&sWi dolgozó kom. | mumstákat nagy feladataik elvégző ­sére. Ez azonban neim jelenti azt. hogy minden munkát kizárólag az aktíva, a járási pártapparátus dolgozói, vagy a népnevelők végezzenek el. Bátrain és bizalommal kell támasz­kodni a helyi pártbizottságokra, éreztetni kell velük a bizalmat ós azt a felelősséget, amely reájuk hárul. Most, a választások előtti kampány idején van a legnagyobb lehetőség arra, hogy kiirtsunk minden rldeg­séget, felszámoljuk a személyes el­lentéteket. Az a megértés és szere, tet, amit dolgozó népünk részéről pártunk iránt napról napra tapasz, tálunk, arra kötelez, hogy felhasz­nálva a helyzetadta lehetőségeket, zárt sarokban tömörüljünk a Nem­zeti Front zászlaja alá, harcoljunk a reakció minden ellenséges mester­kedése ellen. Hogy agitációnk minél hatásosabb legyen, feltétlenül fel kell használni azokat az érveket, amelyeket az egyes falvakon, vagy városokban részben már kidolgoztak az agitációs központok. Ezek az érvek azért a leg. meggyőzőbbek, mert legközelebb állnak a dolgozókhoz. Nem általá. nosak még a fiatalok nagy része is ismeri azokat, s így hatásuk nem marad el. Rá kell mutatni a mult viszontagságaira, mert ahogy Mi­hal ik elvtárs Nagylégről i s mondotta, a fiatalok nagy része már nehezen hiszi el, hogy milyen viszonyok kö­zött éltek a dolgozók a múltban. A pártalapszervezetek fordítsanak nagy gondot az agitációra, tartsák azt munkájuk legfontosabb részének. Gérecz Árpád A köztársasági elnök fogadta a koreai kormányküldöttséget Antonín Zápotocký köztársasági el­nök csütörtökön, április 1-én dél­előtt Václav Dávid külügyminiszter jelenlétében fogadta a prágai várban a Koreai Népidemokratikus Köztár­saság küldöttségét, melyet Pen-Ir-Jon a Koreai Népidemokratikus Köztár­saság miniszterelnökhelyettese veze­tett. A köztársasági elnök a küldöttség tagjaival hosszabb baráti beszélgetést folytatott. A Koreai Népidemokratikus Köztár­saság küldöttségét Pak-Kil-Jon. a Koreai Népidemokratikus Köztársaság eddigi prágai nagykövete kisérte asi ebből a 2 alkalomból, más funkcióba való távozásával kapcso'atban búcsút vett a köztársasági elnöktől . A CsKP KB-nak a Csehszlovák Hadsereg-bánya kiváló kollektíváihoz intézett táviratai Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a karvlnl Csehszlovák Hadsereg-bánya kiváló kollektíváihoz a következő táv­iratokat intézte: A Csehszlovák Hadsereg-bánya gyorsfejtS kollektívája Karviná Alfréd Spusta munkaszakasz vezető, Erich Owczarzi élmunkás. Tisztelt elvtársak! Március hónapban figyelemreméltó sikereket értetek el. Bányászkollek. tivátok és műszaki dolgozóitok áldozatos és valóban úttörő munkájával egy hónap alatt 620 méter folyosót törtetek át. Jóklvánatainkat fejezzük ki nektek és meg vagyunk győződve arról, hogy sikereitek tartósak lesznek, hogy a bányászok és technikusok szoros együttműködésével az elért eredményeket még nagyobb mérték­ben túlszárnyaljátok és szerzett tapasztalataitokkal hozzájárultok az ostrava-karvini körzet többi bányáiban is az új munkamódszerek to­vábbi terjesztéséhez. Elvtársi üdvözlettel Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága A. Novotný B. Köhier. + Krejöl elvtárs kombájn csapata a Csehszlovák Hadsereg-bányában, Karviná Tisztelt elvtársak! Március hónapban rohamcsapatotok jelentős sikereket ért el. Kollek­tívátok a kombájnfalon példás és áldozatos munkájával, a legújabb technika segítségével nagy teljesítményt ért el és 13.300 tonna szenet fejtett. Jóklvánatainkat fejezzük ki egész kollektívátoknak, a bányászoknak és műszaki dolgozóknak. Meg vagyunk győződve arról, hogy az elért eredmények és a szerzett tapasztalatok egyre nagyobb sikerek elérésé, re és arra fognak serkenteni, hogy tapasztalataitokat átadjátok az ostrava-karvini körzet összes bányáinak. Elvtársi üdvözlettel: Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága A. Noyotný, B. Köhier. Viliam Široký miniszterelnöknek a Csehszlovák Hadsereg-bánya kiváló kollektívájához intézett táviratai Viliam Široký miniszterelnök Erioh Owczarzi élmunkás gyorsfejtö kollektívájához a következő táviratot intézte: „Csehszlovák Hadsereg-bánya, Owczarzi élmunkás kollektívája. Tisztelt elvtársak! Karviná Az a siker, melyet ez év márciusában a folyosók gyors áttörésében el­értetek, további nagy győzelmet jelent bányászainknak a fejtési terv teljesítéséért indított harcában. A Csehszlovák Köztársaság kormánya elsősorban azt a tényt értékeli, hogy ezt a kiváló eredményt újítóink — gyorsfej tőink Boriszkin szovjet sztahanovista módszere alapján szerzett tapasztalataik elmélyítésével értétek el. Bízik abban, hogy a munkamenetek további tökéletesítésével a munkának a ciklusos grafikon alapján való pontos végzésével sikerei­teket a további hónapokban is biztosítjátok és tapasztalataitokkal hoz. zájárultok a gyorsfejtöink közötti verseny még nagyobb méretű kiszé­lesítéséhez. A Csehszlovák Köztársaság kormánya nevében nektek és techniku­saitoknak sok sikert kívánok további munkátokban. VtUam Široký miniszterelnök. Viliam Široký miniszterelnök az ostrava-karvini körzet bányászainak és a bányák többi alkalmazottainak a következő táviratot küldte: Az ostrava-karvini körzet összes dolgozóinak, Tisztelt elvtársak! Ostrava. A Csehszlovák Köztársaság kormánya őszinte örömmel fogadta azt a hírt hogy körzetetek 1954. március 30-án 106.5%.ra teljesítette a fejtés napi tervét, és ezzel elérte a felszabadítás óta a legmagasabb napi fejtést. A Csehszlovák Köztársaság kormánya nagyra értékeli sikereiteket és bízik abban, hogy ezeket a sikereket azon feladatoknak következetes teljesítésével, amelyek pártunknak és kormányunknak a szénipar fej­lődésére vonatkozó halaszthatatlan intézkedésekről szóló határozatából hárulnák rátok, tovább növelitek és szilárdítjátok főleg a gépesítés, az Ú1 fejtési szakaszok előkészítése, a ciklusos munkamódszer bevezetése, a termelés állandó gazdaságossága és a munkabiztonság fokozásának szakaszain. Egyedül pártunk és kormányunk határozatának következetes telje­útése körzetetek összes bányáiban vezet a terv egyenletes teljesítéséhez és túlteljesítéséhez. Termelési sikereitek hozzájárulnak pártuknak és kormányunknak az á lami kiskereskedelmi árak leszállításáról szóló jelentős határozatának biztosításához és megteremtik az előfeltételeket a dolgozók életszínvo­nalának további emelkedésére. A Csehszlovák Köztársaság kormánya nevében további számos sikert kívánok a magasabb fejtésért és a munkatermelékenység állandó foko­zásáért folytatott harcotokban. V. Široký miniszterelnök

Next

/
Thumbnails
Contents