Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)

1954-03-12 / 61. szám, péntek

§ UISZO 195á. március 1>2(^J-iatalok antológiája A Csehszlovákiai Magyar Kiadónál s>Ü j h a j t á s o k« címmel, fia. tal szlovákiai magyar írók és költök antológiája jelent meg. Fiatalok seregszemléje, mint egy új változás irodalmi dokumentációja. A régi világban a fiatal írók gyökértelen fenegyerekedésben élték ki magjukat, lázadásuk lényegében a szülői zsarnokság ellen feszült, szakadatlan egymásutánban ismétlődött és újult fel az örök biológiai ellentét öregek és fiatalok között. Itt és most a fiatalok nem a maguk különleges, újnak és sohsevoltnak hitt világát tárják elénk, de egy gyökeres történeti változás eredményeként — az új élet kollektív, egyformán jelentkező é

s érlelődő képét és arcát. És

( ez a döntő különbség a régi és új világ fiataljai között. A szocializmus síkján a nemzedékkülönbség, a generációs ellentét önmagától elesik: nem központi téma többé. A szocializmus felé haladó és építő öregek és fiatalok között nincs választó vonal: egy harc és egy munkafront katonái és elkötelezettjei, akik együtt sztrázsálják az új világot a régi társadalmi erök mesterkedései ellen. Az öregek e közösségben harcos életük logikus kiteljesedését igenlik és a fiatalok az indulásukkal egybeeső, egy.ielentésü új világot,. A fiatalok eszmélése egy ép megszületett újjal parolázhatott. A régi fiatalok destruálásban, rombolásban élték ki magukat, a maiak egyenesen és közvetlen a konstruktivizmus síkjára kerültek: építők. elsőik lehetnek ott. ahol friss forradalmi lendület a döntő tényező. Ha fiataljaink írásait olvassuk, ez a konstruktív építő tudat és for. radalmi lendület csap meg először. Ez az antológia kollektív tett: homogén, egycélú eciök,. egyforma akarat jelentkezése. H

a név nélkül összekevernők ez írások nagyrészét, nem tudnók megmondani, melyik kit illet. A téma, a szándék, a cél annyira egyenlít, hogy szinte feleslegessé vagy másodrendűvé válik a név. A volt fiatalok -sokszor eiaisk azért írtak és ágáltak, hogy a maguk hangját hallják, ezek a fiatalok azonban nem részegednek meg saját hangjuktól, úgy. írnak, hogy a szó tanulság és haszon lehessen minden dolgozó számára. Ez nagy előnyük és érdemük, de ép ez előnyből adódik ez írások irodalmi, művészeti hátránya: a kézjegy nem fontos többé! Tehát az, ami az írót teszi, a művészi formálás egyéni munkája, az a szikra, ami belülről világit meg mindent. A főcél: a tanitó, nevelő, tudatosító, toborzó mondanivaló, a pontos és feltétlen pártosság eszmei vonala é

a így vannak, akik azt hiszik, hogy ez az elsőrendű cél már magával hozza a mondanivaló irálykalkulását is és ez már önmagában, tárgya fontosságából adódón, biztosítja az írásmű sikerét. A forma, a »hogyan« másodrendű kérdéssé válik. A tartalom és form

a problémája azonban nem csupán elméleti kérdés, hanem elsősorban gyakorlati mérlegelés tárgya. A tartalom sikere, a mondanivaló visszhangja, a lényeg maradéktalan kihozása a megcsináláson, a hogyanon múlik. A novella például a legkoncentráltaíbb műfaj. Jő, maradandó novellát írni nehezebb, mint regényt. Ezt a felső fokot Goethe azzal jelezte, hogy egyik kis elbeszélő műremekét, a szerénynek látszó, egyszerű »Novella« címmel látta el. De ez a cím: kiemelés, kitüntetés. Valami, amit dicsérni 3emmi mással jobban nem lehet, mint ép a műfaji megjelöléssel. Az antológia szerkesztője az elbeszélők Írásai'. hol novellának, hol • elbeszélésnek tünteti fel. Hol itt a ráció, miért a megkülönböztetés ? Talán mert maga is érzi, hogy a közölt elbeszélések egyrésze meszsze esik a novella műfaji követelményeitől? Mikus Sándor — akinek egyébként van stílusérzéke és tud írni — inkább kultúrtudósitást ad mint novellát. Irodalmi elmefuttatást és eseménykommentálást a novella elemeivel keverve. Ilyen adottsággal inkább az essay felé fordulhatna. Nagy Irén, Szűcs Béla és (iái László novelláinál a téma és szándék következetes vonalvezetéssel talál telibe. Kár, hogy nem kerülik a pongyolaságot és hogy néha a plakátstüust használ, ják, azt, amit vezércikk-frazeológiának nevezünk. Mács József különben ízes mondanivalója még nem adja azt, ami a szándéka: humort. A humort és szatírát nem a tárgy adja, nem a téma hozza, hanem az író csinálja. Nem véletlen, hogy az irodalomban a humoristák képviselik a legkisebb -százalékot. Pet. rőci Bálint ugyancsak nagy fába vágta a fejszéjét. Megpróbálta a legnehezebbet: a fenségest naiv lecsapódásban a valóság (itt a munkamenet) legendájává realizálni. Ember, író legyen a talpán, aki ilyet mer és tud. Ha nem sikerül, akkor az eszmei magasztosság blaszfém elbicsaklása zavarólag hat és Petrőci néha súrolja ezt a határt. Szőke József aprósága sikerült a legjobban: addig nyujtózko. dott, amíg a takaró ért, nem adott sem többet, sem kevesebbet, mint amit a tárgy megkívánt é

s elbírt. Mértéktartó volt és ezért győzött. Ezt sajnos nem lehet elmondani a gyüjteménv leghosszabb elbeszéléséről (Horváth T.ászló: Osztrava. dala). Ez a novella a munkaverseny himnusza. De a hangsúly a himnuszon van. A dogozók csupa mintaauTvaiok, csupa elsfi eminensek, márpedig a szocáps realiz mus nem himnuszt akar zengfeni. hanem tárgyi és ember, valóságot, a munkát szépségével és nehézségével. Több Í7^adtság.szagot,több aka dályt, több tamáskodást, több botlatót és próbát és akkor a plakátfigura ember lesz, hiteles, megélhető és továbbadható. Horváth László megbabonázottan csak makulátlan pozitív hőst ismer és a túllelkesültség kevesebbet adott, mint amit a téma realitása megkívánt. Ne a cím és ne az író hangsúlyozza a munka dalát, a melódia olvasás után, mint visszhang muzsikáljon az olvasó lelkében. Lelkesedés, lelkesítés, felgyúlás és lázbaverés: ez a költők legsajátosabb joga és kötelessége. Fiataljaink élnek is ezzel a szárnyaló lehetőséggel. Multostorozás, jelenigenlé

s és jövötudatosítás, munkaés harcigenlés, népszeretet és osz. tályhüség, lelkesedés a szovjet emberért és gyűlölet a kulák ellen, gyári esztergapadok és traktorok üteme, a gyár, a föld új tempója csakúgy vonz és árad ezekből a versekből. De a lelkesedés ritmusa sokszor légüres sorok felett hullámzik: itt is kitűnik, hogy lelkesedés egymaga még nem adja a verset, a hév, a felgyúltság nem pótolhatja a tudást és a fegyelmét. Költőinket a műgond hiánya jellemzi a legjobban. Ez a feltűnő jelenség magyar szempontból szinte érthetetlen, hisz a magyar líra valóságos tárihá7a, iskolája a magas költészetnek. Nem olvasnának eleget induló költőink? A költök közül kettő — Dénes Ovörgrv és Gál y Olga — már túljutott a nehezén. Mindkettő önálló kötettel bizonyíthatta érettségét Es mégis zökkenőkre, egyenetlenségekre találunk: képeik néha frázissá lnmnosodnak modorossá válnak Or.evald Árnádnál ilven veszélv rifm fenvecet: termr=*zetnézése képzavarok nélküli és épp azért költői: Zörög az avar lábunk alatt, a fa derekán kopog a harkály, Nézd! — ott a csapáson egy nyúl szalad, a harmatcsepp még ott ring a bajszán. Ozsvaldot és Gyuresó Istvánt azonban má

s veszély fenyegeti: a túlhangsúlyozott egyszerűség idővel egyhangúságot és megrekedést eredményezhet. íme egy Gyurcsó-példa: Munkába elkísér Mindhármunknak biztató, szerető hite. Szemünkben ott ragyog szép hazámnak gondoskodó szeretetei E sorokból már kifolyt a költészet íze. a vers üres, ellaposodott. Török Elemér versei még nem antológia-érettek. Hiába a 1r

1kesedés, hiába a Majakovszkij-forma: a kiforratlanság nyersen árulkodik. Mariad mint két pozitív ígéret: Bábi Tibor és Veres János. Gyalog indultam, keserű vad haraggal: megint országút bolondja, s akkorát dobbantottam, hogy süllyedni kezdett a kulák kétszáz holdja ... Ezt költő írta: Bábi Tibor. Minden verse felfigyeltet. Tud. Veres Já. nos is tud, de verselő készsége könnyítésre csábitja: és ez néha pongyolaságot és mesterkéltséget eredményez. A gyors, türelmetlen munkában elaprózódik a lényeg és elcsurog az ujjak között. Kevesebbet írni, de jobban koncentrálni és fegyelmezettebben dolgozni Veres János! A legkiforrottabb verselő Tóth Tibor. Kár, hogy talentumát csak műfordításokon át érzékelhetjük. A kötetben szerepel még Csanda Sándor két tanulmánnyal. Egy műfajiból egyetlen egy nevet felvonultatni (még hozzá kétszer is) anto. lógiai lehetetlenség. Ha nincsenek többen, akkor az antológia jelleget megőrzendőn, a különben is felületesen megfogott és megfogalmazott Csanda-tanulmányok elmaradhattak volna. És tényleg nem len. nének többen? Miért nem itt szerepelt pl. Tóth Tibor, vagy maga Szőke József, avagy ki az a Szabómihály András, akitől az Üj Szóban egyszer egy jó Ady-cikket le. hetett olvasni ? Az essayírók hiánya vagy kisszámú jelentkezése érdekes szimptóma: 38-ig itt és Magyarországon valóságos essay író nemzedékről lelett beszéi3\ Szőke József a bevezetőben fiatalos könnyedséggel kissé sommásan intézi e] az első republika magyar irodalmát. Pedig .ezt a szakaszt nem lehet durva általáno. sításokka] semmivé avatni. A maga módján hőskornak indult ez is: a semmiből é

s minden külső segítség nélkül kellett itt valamit produkálni. És a tollforgatók nagyjában végig megállták a helyüket, mindössze három akadt, akiknél a fasizmug vádja telibe talál: Bro. gyáni, Duka Zólyomi és Farkas István. Szőke József ilyeneket ír: »eltüntek a »kisebbségi kérdesen«... a »magyar faj pusztulásán« rágódó firkászok«. Ez az egyszerűsítés, ez az elvetés kissé szíven találja az embert. Ha ma nincs kisebbségi kérdés, akkor ebből még nem következik a voltnak megtagadása és lenézése. A kisebbségi kérdés fájó valóság volt: emberkisebbítő, magyar nyelvi áQ'lományt faló állapot, mely ellen védekezni kelett. Harc volt ez, becsület és megnemalkuvás ügye, melyet nem utolsó sorban ép a kommunista párt igenelt. Ezt ma elbagatelizálni és csak »firkászok« ügyévé alacsonyítani, nem éppen szocialistához méltó cselekedet. Ma már újabb hőskornak vagyunk tanúi, új indulásnak, új hajtásoknak, új bizonyosságnak. Az antológia kollektívuma fontos tényt dokumentált: a novella, vers és tanulmány útján a szlovákiai változás magyar színképét gyűjtötte egybe. A dokumentáció tartalmi valósága természetszerűen nem manifesztálódhatott formai tökéllyel. Az indulás megnyilatkozása lehetett csupán, az indulásé, mely most már többre kötelez: minőségi munkára, műgondra. Ha fiatal íróink erre fektetik a fősúlyt, akkor valóra válik az a hit és tudat, amit az antológia szerkesztője előlegezett a kis kötetnek, mely e fogalmazás szerint vegyik biztató példája és bizonyítéka a dolgozó nép erejének, annak, hogy dolgozó népünk képes új írókat kinevelni és tud új irodalmat teremteni«. Fábry Zoitán Hídépítők L. Möacko, államdíjas író „Hídépítők" című színpadi játéka sikert aratott a Magyar Területi Színház közönsége előtt. Mi történt tulajdonképpen? Csak annyi, hogy a színház új darabot tűzött műsorára és sikerrel előadta? Sokkal, de sokkal több annál. Aki ott volt a bemutatón, s hallotta az egyes jelenetek, felvonások után feltörö tapsot és figyelte a lelkesedő nézőközönséget, annak feltétlenül be kellett látnia, hogy a közönség most a művészetnek olyan alkotásával találkozott, amelyet tel. jes egészében elfogad és magáénak vad a jellemalakítás hiányosságainak ellenére is. Ez a jelenség kul. turális életünk egyik fontos fordulója a kultúrforradalom örvendetes, bíztató ténye. Igen! A közönség elfogadta és megértette a szerző eszmei mondanivalóját, a'akjait valóságos, eleven, hozzá közelálló a akoknak érezte. Megtagadta az építkezés problematikája, helyeselte a konf'iktusok pozitív megoldását, megkacagta a kullogó maradiságot és elitélte az akadékoskodó szertelenséget. A közönségnek ez a magatartása nem lehet közömbös a művészek s a színház igazgatósága számára. Ezt a magatartást figyelembe kell ven nie a müsorvá'asztá.snál, mert a siker annak köszönhető, hogy a színpadon megjelenített világ azonos a nézőközönség világával. Ami a színészek teljesítményét illeti, arra is következtethetünk a közönség magatartásából. Király Dezső élethű játékát hálás tapssal jutalmazta. Az ö Hulej Mih^lya, ez a természetes, jóhumorú alak sokáig megmarad a közönség emlékezetében. Mozdulatai, hangja, jókedéiye, az egyszerű do'gozó ember természetességét tükröző alakítása az élet alapos megfigyelésén és ta. tulmányozásán alapul. Játéka mindvégig tömör; fölösieges gesztusok és túlzások nélkül oldja meg sze. repét. Beszéde szép magyar beszéd, minden mozdulata logikus következménye az előbbinek. A szerep teljes megértése és átélése játékát a drámai jelenetekben elmélyíti és bensőségessé teszi. Fekete Gyula Fabó szerepében töké. letes élethűséggel alakította a számolgató, hegyvidéki szlovák parasztot. Az ember szinte várta volna, hogy 'megszólaljon szlovákul. Éppen ebben rejlik szerepének háládatlansága, hogy ha külsőségekben, mozdulataivaj, arcjátékával, hanghordozásával sikerült is tükröztetni ennek a paraszttípusnak társadalmi és nemzeti jellegét, abban a pillanatban, ahogy magyarul szólai meg, bizonyos ellentét áll elő. Ennek az eftentétnek a leküzdése nehéz feladat elé állítja a színészt, amit Fekete Gyulának teljes mértékben sikerült megoldania. Leikes Magda Fabóné szerepében nem tudott megküzdeni ezzel a feladattal. Megtartotta, kihangsúlyozta alak. jának társadalmi jellegét, de egészében átjátszotta magyar parasztasszonyra, már amennyire ezt a szerep és mondanivalója megengedte. Gondolom, hogy ez nem voit egész helyénvaló megoldás. Gyurkovics Mihály — Jackó József, Tóth. László — Bán Stefán, Fazekas Imre — Beöó szerepében természetes, egészséges jelenségek. Ligeti László Matula szerepében élethű és természetes marad mind. addig, míg az építkezés sorsával negatív álláspontra heiyezkedö mérnököt alakítja. Az utolsó felvonásban hiteles alakítása törést szenvedett, s bizonyos mértékben kényszeredett. Kiss Lajos. Párióka, Julo főszereplő szerepében nem érvényesült. Célszerűtlen, anarchikus mozduiatai, indokolatlan hangossága és túlzásai Páriéka Julo tipikus alakját eltorzították. A játék egyik legdrámaibb jelenetében olyan erővel förmed rá az öreg Hulejra (Kiráiy Dezsőre), hogy az maga is kénytelen némi túlzássá] élni, hogy a visszahatás elfogadható legyen. Ettől a tehetséges munkáskádertól a közönség sokkal többet várt. Hiba volt ezt a nem neki illő szerepet rábízni. Túlzásai csak szerepe meg. nem értéséből fakadhatnak. Konrád József alakításának hibáit is erre az okra lehet visszavezetni. Vargonéik Ondrej szerelő alakja a durva külső alatt sok lelki finomságot és ellentétet takar. Háias. de komoly elmélyülést és megértést igénylő szerep. Konrád József durva túlzása-; a Vilmával (Udvardy Annával) való találkozásuk alkalmával mély emberi élménytől fosztották meg a közönséget, mert ilyen durvaságok után teljesen érthetetlenné váit, miképpen keletkezhetett ebből a találkozásból szere, lem. A közösség ítélete mellett ez a mély emberi érzés Vargončik pálfordu ásának egyik fö motívuma és mi vei alakításában ez érthetetlenné vált, részben érthetetlenné vált erkölcsi átlakulása is, s így az alak eszmei mondanivalója nem jutott annyira érvényre, ahogy azt a szerep megkívánta. Ezek a hibák közös eredetre mutatnak, egyes szerepek megnem értésére, végeredményben megfelelő dramaturg hiányára a színháznál, kellő életismeret hiányára és< a megoldatlan rendezői kérdésre. Hogy a színészek egymáshoz való viszonyulása tökéletlen, ezt csak az utóbbinak lehet tulajdonítani. Minthogy Munk Šte. tan rendező megbetegedett, a rendezés feladata Konrád Józsefre hárult, aki saját szerepét sem értette meg tökéletesen, annál kevésbbé teljesítette a rendezés feladatát. Ilyen súlyos hibák ellenére a „Hídépítők" bemutatója sikert aratott. A siker a színészeket, a renddezöt, a színház minden dolgozóját komoly munkára és elmélyülésre kötelezi. Minthogy a színház müsorpoiitikája új irányt vett, s időszerű, mindennapi életünket megjelenítő alkotásokat visz a színpadra, a színészeknek feltétlenül szükségük van a valóságos élet ismeretére és tanulmányozására. Bábi Tibor. Macchiavelli darabját ismét betiltották A ' mult év novemberében a cenzúra végre engedélyt adott, hogy Maochiavelli „Mandragora" cimü darabját Rómában előadják. Macchiavelli a XVI. században élt és darabját az akkori idők legjobb és legeredetibb komédiájának tartják. A papság romlottságával foglalkozik. amely fő okozója — Macchiavel. li szerint — annak, hogy Olaszország elvesztette szabadságát és függetlenségét. A komédiát nagy sikerrel játsszák Rómában a „Teatro déllé Arti"-ban; az idei színházi évadnak ez a legnagyobb művészi és anyagi sikere. Már ötvenezren látták, minden napilap és időszaki sajtó írt róla. A vígjáték szövegét a 20.000 példányszámban megjelenő „Teatro d'oggi" is közölte. Ezt a folyóiratot Olaszország lakosságának minden rétege olvassa. Éppen a napokban a toszkánai Pratoban nem engedélyezték a „Mandragora" előadását. Az olasz miniszterelnökség szjpiházi főigazgatóságának reakciós beállítottsága miatt tiltották be a vígjáték játszását. A tilalmat azzal indokolták, hogy Rómában azért engedélyezték a darabot, rŕiert a római közönség képzett, felkészült és a darabot jó színtársulat adja elő. Prato vidéki közönségével és műkedvelő színészeivel azonban nem alkalmas hely a darab játszására. A darab betiltása egyik bizonyítéka az olasz kormányban uralkodó reakciós szellemnek és Ermini ultraklerikális képviselő működésének a színházi főigazgatóságban.