Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)

1954-03-12 / 61. szám, péntek

1&S4. márcáag lg. UJSZO 9 A Szovjetunió Kommunista Pártja a szovjet társadalom vezető és irányító ereje Irta: ANTON!* ZÁPOTOCKÝ, a Csehszlovák Köztársaság elnöke, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai titkárságának tagja. Marx és Engels neve halhatatlan. Az ö tanításuk adta meg az elméleti alapot az egész világ dolgozqjnak. hogy megszervezhessék harcukat a tőke uralma alól, a kizsákmányolás járma alól való felszabadulásért 3 régi, rothadó és végét járó tőkés rend megdöntéséért, az új, az igazságos szocialista rend fölépítéséért Ugyanilyen feledhetetlen és halha­tatlan Leninnek, a Szovjetunió Kom­munista Pártja alapítójának és bölcs vezérének, valamint Sztálinnak, Lenin tanítványának és műve hű folytató­jának neve. Leni n és Sztálin az osz­tályharc új feltételei közt továbbfej­lesztette Marx és Engels tanítását és tudományos tételeit alkalmazta őket a gyakorlatban, s megteremtett' azt a döntő tényezőt, azt a nag\ ve­zetőerőt, amely nemcsak,'a régi tár­sadalom megdöntésére, hanem az új felépítésére is alkalmasnak bizonyult Ez az erő a munkások politikai pártja, amely könyörtelenül meg­semmisít mindent, ami igazságtalan rossz, idejétmúlt, s egyszersmind pél­dátlan alkotó lelkesedéssel korábban ismeretlen munkalendülettel és ön ­feláldozássá] építi az újat, a szépet és a hasznosat. Ez az erő nem lehet akármilyen párt. Ez nem egyszerűen népi és munkáspárt Ez a párt csak a forra­dalmi proletárpárt lehet. Csak a szilárdan összekovácsolt, harcos fegyelmezett, a marxizmus­len,inizmus tudományos elveihez ren­dületlenül ragaszkodó, a tudomány és a kultúra legújabb eredményeit fel­használó forradalmi munkáspárt egye­síthet vezetése alatt minden dolgozót, munkást, parasztot és dolgozó értel­miségit. s vezetheti őket mint egy­séges egészet, először a kapitalizmus osztálvuralmának megdöntésére, az­után pedig a szocializmus építésé­nek útjára. Ezek a megállapítások ma már nem elméleti viták és eszmefuttatások tár­gyai. Ezek történelmileg vitathatatlan bebizonyított tények. A világ első szocialista államának, a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövetségének léte es a Szovjetunió Kommunista Pártjának története világos és konkrét bizonyítéka a marxizmus-leninizmus helyességének. Ezek példája olya n té­nyező, amely a világ dolgozóinak mind nagyobb tömegeit mozgósítja és len­díti harcba a szabadságért és a de­rrfokraciáért. Ezek példája felkelti az elnyomottakban és a leigázottakban azt a szilárd meggyőződést, hogy a régi társadalom pusztulása és az új társadalom, a magasabb típusú társa­dalom létrejötte történelmi szükség­szerűség. Azon a napon, amelyen megemlé­kezünk Sztálin halálának évforduló­járól, gondolataink elsősorban a Szov­jetunió Kommunista Pártja felé száll­nak, hiszen a Szovjetunió Kommunista Pártja Lenin és Sztálin lángelméjé­nek l'egnagyobb alkotása, s korunk eszének, becsületének és lelkiismere­tének megtestesítője. * Valamivel több mint ötven esztendő telt el az Oroszországi Szociáldemo­krata Munkáspárt emlékezetes II. kongresszusa óta. Ez a kongresszus vetette meg az oroszországi forradal­mi proletárpárt alapját. Azóta a tör­ténelemben olyan forradalmi változá­sok történtek, amelyek az egész em­beri társadalomra hatottak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom véget vetetf a kapitalizmus korlátlan ural­mának, s megteremtette a világ első szocialista államát. A második világháború idején a haladás, a demokrácia és a szabadság titkos és nyílt ellenségei a szovjet szocialista rendszernek, a szovjet ál­lamnak, a világ dolgozói reménységé­nek megsemmisítésére törekedtek En­nek az aljas és eleve kudarcra ítélt tervnek a végrehajtására a német fasiszták vállalkoztak, s a háború az ö megsemmisítő vereségükkel ért vé­get. Ä második világháború a Szov­jetunió győzelmével, a demokráciá­nak és a szabadságnak jónéhány ke­leteurópai és ázsiai országban aratott győzelmével fejeződött be A háború eredménye a kapitalizmus uralmi szférájának további szűkülése, a szo­cializmus, a demokrácia és a béke táborának erősödése volt­Mindezek a legutóbbi ötven eszten­dőben aratott győzelmek elképzelhe­tetlenek lettek volna a Szovjetunió Kommunista Pártjának léte és műkö­dése nélkül. A marxista eszmék ve­zérelte. és ezeknek az eszméknél a.' alkotó alkalmazásáért küzdó S/KP s szovjetunióbeli dolgozók és a nem­zetközi proletariátus Lenin és Sztá lin vezette harcos élcsapata volt e nagy győzelmek lelkesítője és szer­vezője Az SzKP harcolt a marxizmus min­den nyílt és titkos ellensége, az op­portunisták és az egyéb elhajlók el­len. szentül óvta sorainak tisztaságát mindinkább erősödött a dolgozók felszabadításának forradalmi, marxista útjáért indított harcban. Csakis en­nek a céltudatos és elvi harcnak köszönhető, hogy meghódíthatta a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság többségét, végrehajthatta a győ­zelmes Októberi Szocialista Forradal­mat. megteremthette a proletariátus diktatúráját, s vezethette az új szo­cialista állam építését. Az SzKP példájából az egész világ dolgozói okulnak. A forradalmi munkáspárt ereje fő­leg világos céljában, tudományosan kidolgozott programmjában van En­nek a programmnak a marxizmus-le­ninizmus tudományos alapjaira kell épülnie. Ezek a tudományos* alapok az emberi társadalom fejlődéstörvé­nyeit tükrözik, a dolgozók legszéle­sebb rétegeinek reményeit, és a sza­bad, boldog és vidám élet megterem­tésére való törekvését fejezik ki. Erejének forrása m/=g a szervezettség, a demokratikus centralizmus és a pártbeli demokrácia elveinek követ­kezetes alkalmazása. De fegyelmezett ­sége és egysége is erejének forrása A Szovjetunió Kommunista Pártjy csak ezeknek az elveknek a rendület­len érvényesítésével teremthette meg a munkások és a parasztok forradalmi szövetségét, dönthette meg a bur­zsoázia és a nagybirtokosok uralmát, s kezdhette meg az új, a szocialista társadalom építését Csak ez tettp le­hetővé, hogy a Szovjetunió Kom­munista Pártja 36 esztendő alatt gyö­keresen megváltoztassa a földkerek­ség egyhatodára kiterjedő szovjetor­szág gazdasági szerkezetét, hatalmas és korszerű iparú és rendkívül fej­lett kultúrájú, élenjáró országgá vál­toztassa a korábban elmaradott-agrár­országot. Ennek az építésnek az üte­mét egyáltalán nem lehet összehason­lítani még a legfejlettebb iparú tő­késorszagok iparfejlesztési ütemével sem. Teljesen igazolódtak Lenin látnoki szavai, hogy nemcsak az európai, ha­nem az ázsiai reakció leghatalmasabb támaszának szétzúzása a nemzetközi forradalmi proletariátus élcsapatává teszi az orosz proletariátust. Lenin halhatatlan történelmi érde­me, hogy már az első világháború előtt kidolgozta a" forradalmi párt programmját, szervezeti fölépítését és taktikáját. Megvédelmezte a pártot a munkásosztálynak a nemzetközi munkásmozgalomban és az Oroszor­szági Szociáldemokrata Munkáspárt­ban megbúvó minden renegátja és árulója ellen vívott harcban. Vissza­verte a revizionisták és az oppor­tunisták minden támadását- Ezek ugyanis általános támadást indítot­tak Marx tanításának elvei ellen, igyekeztek elsikkasztani Marx taní­tásának forradalmi lényegét, elsősor­ban az osztályharcról és a proleta­riátus diktatúrájáról szóló marxi ta­nítást. Lenin tételeinek és elveinek helyes­sége már az első imperialista világ­háború előtti időszakban és e háború aiatt teljesen igazolódott A kapita­lizmus elérte legfelsőbb fokát az im­perializmust. Egyre mélyülő ellent­mondásai mindinkább fokozták a dol­gozók forradalmasodását is. A II In­ternacionálé vezérei az első világhá­ború idején világosan bebizonyították opportunizmusukat, s ' szégyentelenül elárulták a dolgozóknak a kapitalista járom alól való felszabadulásért ví­vott harcát, az egyes harcoló tőkés­országok nációnál-soviniszta álláspont­jára helyezkedtek Csak a Lenin ve­zette bolsevik párt emelte magasi az imperialista háború ellen vívott elszánt harc zászja.ját Lenin elemezte tudományosan az imperializmust, tűz­te ki a forradalmi jelszót- Az impe­rialista háborút polgárháborúvá kell változtatni! És ezt a jelszót az orosz bolsevikok valósították meg Lenin vezetésével. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom előtt az volt a párt feladata, hogy a cárizmus, a burzsoázia és a nagybirtokosok megdöntése végett a proletariátus forradalmi magva köré tömörítse a városi és falusi dolgozók nagy tömegeit. A hatalom megszer­zése után a Szovjetunió Kommunista Pártja előtt új feladat vetődött fel Meg kellett szerveznie az új szcia­lista állam, az új szocialista társáda­lom építését, s vezetnie kellett ezt az építést. Ez az építés a meg­döntött kizsákmányoló osztályok el­len vívott elkeseredett osztályharc közepette folyt. A hatalmától és a kiváltságaitól megosztott orosz bur­zsoázia ugyanis a nemzetközi kapi­talista reakció támogatásával a tör­ténelem kerekének visszafordítására törekedett. A kommunista párt akkor harcba hívta a munkásosztályt, harcba hí­vott minden dolgozót a proletariátus diktatúrájának, a szocialista forrada­lom vívmányainak megszilárdításá­ért. Ezt a feladatot csak olyan párt oldhatta meg, amely acélossá ková­csolódoťt és edződött a hatalom meg­szerzéséért vívott forradalmi harcban, amely ismeri erejét és a dolgozók nagv tömegeivel szemben ráháruló felelős­séget. A párt ellenzéki pártból kor­mányzópárt lett. Lenin akkor ezt irta: „Először fordul elő a világtör­ténelemben, hogy egy szocialista párt­nak sikerült nagyjából befejeznie a hatalom kivívását és a kizsákmányo­lók elnyomását, yikerült eljutnia köz­vetlenül a kormányzás feladatához. A szocialista forradalom e legnehe­zebb (és leghálásabb) feladatának méltó végrehajtóivá kell válnunk. Meg kell gondolnunk, hogy az eredményes kormányzáshoz azonkívül, hogy tudunk meggyőzni, hogy tudunk győz­ni a polgárháborúban, még értenünk kell a gyakorlati szervezéshez L. Ez a legnehezebb feladat, mert arról van szó, hogy újmódon megszervezzük tíz­és tízmilliók életének legmélyebb alapjait — gazdasági' alapjait. És ez a leghálásabb feladat, mert csak ennek megoldása (fő és alap­vonásaiban való megoldása) után lehet majd elmondani, hogy Orosz­ország nemcsak szovjet köztársaság­gá, hanem szocialista köztársasággá is vált« Csak marxista-leninista elveken fel­épült párt teljesíthette és oldhatta meg ezt a feladatot. S Lenin ilyen pártot alkotott. Sztálin, Lenin tanít­ványa és művének folytatója, a le­nini gyásznapokban Lenin . ravatalá­nál magasztos esküt tett. Megeskü­dött, hogy az orosz bolsevikok telje­sítik Lenin végakaratát, magasra eme­lik és tisztán megőrzik a párt tag­jának nagy és megtisztelő rímét, meg­őrzik a párt egységét, szilárdítják a proletáriátus diktatúráját, a munkások és a parasztok államát. A Szovjetunió Kommunista Pártja a Sztálin vezette központi bizottság irányításával teljesítette ezt az esküt 3 megvalósította a szocializmus szov­jetunióbeli felépítésének hatalmas ter­vét. * A szocializmus szovjetunióbeli épí­tése az országban és nemzetközi vi­szonylatban mindinkább éleződő osz­tályharc közepett folyt. Ennek az osztályharcnak a formái a helyzettől ás körülményektől függően változtak, s ezért e. harc mindig helyes straté­giát és taktikát követelt, hogy elér­hető iegyen a cél: a szocializmus fel­építése. Sztálin mindig ahfhoz a lenini tételhez igazodott hogy a szocializ­must olyan emberekkel kell építeni, amilyenek vanniaik, amilyeneket a régi kizsákmányoló rendszer örökül ha­gyott, nem pedig olyan emberekkel amilyeneket szeretnénk, vagy ami­lyeneket elképzeltünk Mindig hang­súlyozta, hogy az emberek meggyőzé­ihez. a szocializmus építésébe való bevonásához kemény, mindennapos po­litikai munka szükséges, olyan mun­ka. amely a marxizmus-leninizmus tudományos alapjaira t ámaszkodik, s a pártra háruló feladatokból indul ki. Ezért kell szüntelenül harcolnunk a reakciós burzsoá elméletek és né­zetek befolyása ellen. Hogy ez a harc sikeres lehessen, világosan el kell igazodnunk a legfontosabb elméleti kérdésekben. Helyesen kell értékel­nünk az adott helyzetet, világos irány­vonalat keli megjelölnünk, majd a gyakorlatban is érvényesítenünk kel! a pártnak ezt az irányvonalát. A szűklátókörű prakticizmus és az ideo­'ógiaj munka lebecsülése épp oly ká­ros, mint a kész formulák gépies al­kalmazása. Mindkét fajta hiba egy közös hiányosságból fakad: a nem elég mély politikai képzettségből, a politikai munka értelmének és jelen­tőségének megnemértéséből Ezek a hibák a marxizmus-leninizmusnak, a szocializmus tudományos elméletének hézagos elsajátításából is származnak A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Központig Bizottsága lankadatlan figyelmet fordított és fordít az ide­ológiai munkára, a lenini úton vezette a szovjet népet s elvezette a szo­cializmus győzelméhez A szovjet nép Kommunista Pártjának vezetésével az egész népgazdaságban kivívta a szo­cialista rendszer győzelmét, befejeztp a7. iparnak és a mezőgazdaságnak az ú] technika -alapján való újjáalakí­tását. megszüntette a nyomort és a munkanélküliséget, biztosította saját anyagi és kulturális felemelkedesét. A Szovjetunió Kommunista Pártja a szocializmus felépítéséért vívott harc időszakában könyörtelenül szétzúzta a nép ellenségeit, megtisztította a párt és a szovjet szervezeteket az elfajult elemektől, még egységesebbé vált a politikai és a szervező munkában s még szorosabban tömörült központi bizottsága köré. Sztálin hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió Kommunista Pártja a nem­zetközi forradalmi és munkásmozga­lom »rohambrigádja«. A Szovjetunió Kommunista Pártjának lelkesítő pél­dáját követő testvéri kommunista és munkáspártok tagjai tüntették ki ez­zel a megtisztelő cimmel az SzKP-t Lenin és Sztálin alkotta és edzette meg a Szovjetunió Kommunista Párt­ját, a társadalom e nagy átalakító erejét E párt ereje és legyőzhetetlen­sége sorainak egységében és összeko­vácsoltságában, az akarat és a cse­lekvés egységében rejlik, s tagjainak abban a képességében, hogy egybe­ferrasszák akaratukat a párt akara­tával és kívánságával. E párt ereje és legyőzhetetlensége a néptömegek, hez fűződő elszakíthatatlan kapcso latában rejlik. A párt ég a nép egy­ségének alapja, hogy a párt mindig a nép érdekeit szolgálja. A Szovjetunió és az egész haladó emberiség ellenségei Sztálin halála után a Szovjetunió meggyengülésére számítottak. Ezek a számítások telje­sen hamisnak bizonyultak. Sztálin halála .után az egész szovjet nép még szorosabban tömörült kommunista pártja és központi bizottsága, a ve­zetők tekintélyes és bölcs kollektívá­ja, Lenin és Sztálin hű tanítványai és harcos társai köré. A Szovjetunió ma a világ legerősebb és legszilárdabb állama. A szovjet nép a kommunista párt vezetésével új, nagy lépést tett a kommunizmus épí­tésének útján. A Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa V. ülésszakának és az SzKP központi bizottsága szeptemberi ülésének határozatai a szovjet nép jóléte további töretlenívű emelésének hatalmas programmját vázolták fei. A szovjet emberek példátlan lelke­sedéssel és alkotó lendülettel láttak hozzá e programm megvalósításához, s minden erejüket megfeszítik békés, alkotó, építő munkájuk sikeréért. A Szovjetunióba veti reményét minden jóakaratú ember, aki nem akar háborút hanem békét követel. A Szovjetunió magasra tartja a béké­nek és a népek barátságának nagy és nemes zászlaját Legfőbb gondja, hogy minden néppel barátságban és békében éljen. Európa és Ázsia min­den népi demokratikus állama, az egész haladó emberiség lelkesen tá­mogatja a Szovjetunió külpolitikáját. • A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak ideológiai, szervezeti, taktikai és elméleti alapelvei, amelyeket Lenin dolgozott ki, s Sztálin továbbfejlesz­tett úgyszintén az SzKP egész mű­ködése példaképül szolgál minden kommunista és munkáspártnak. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja mindig okult és okul a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának gazdag tapasztalatá­ból. A múltban tőle tanulta, hogyan kell harcolni a tőkések uralma ellen. Most a szocialista társadalom felépí­téséért folyó harcban is az ő példá­ját követi. Csehszlovákia Kommunista Pátrjának ezért sikerült legyőznie e legnagyobb nehézségeket, ezért si­került nagy győzelmeket aratnia. Ezért zúzhatta szét a szocializmus nyílt ellenségeit, s a saját soraiban megbújt árulókat is. Pártunk erejének biztosítéka a tömegekhez fűződő szo­ros kapcsolata Pártunknak a szocia­lizmus további építéséért folyó harc­ban sikerült zászlaja alatt egyesíte­Oie a munkásokat, a dolgozó parasz­tokat az értelmiséget és Csehszlovákia egész dolgozó népét. Munkásainknak és valamennyi dolgozónknak eltökélt szándéka, hogy tovább erősítik ál­lamunkat s felépítik a szocializmust. De egyetlen pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy nálunk még nem épült fel a szocializmus. A szocialista építés kellős közepén vagyunk. A szocializmus fő célját — az egész tár­sadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítását — még nem értük el teljesen. De elérhetjük. El akarjuk érni, s el kel] érnünk. Hogy biztosíthassuk a szocialista építés valamennyi feladatának sike­res teljesítését, elsősorban még job­ban meg kell szilárdítanunk pártun­kat és vezető szerveit, ki kell ter­jesztenünk pártunknak a tömegekhez fűződő kapcsolatait, állhatatosan a marxista-leninista ideológiai szelle­mében kell nevelni kádereit, s a gya­korlati munkában meg kell edzenünk őket E feladatok megvalósításának harci vezérfonala pártunk szervezeti szabályzata, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalatálnak alkotó alkalmazásával dolgoztunk ki. A szervezeti szabályzatnak kel] vezé­relnie bennünket, s mindennapi mun­kánkban szigorúan alkalmazkodnunk kell hozzá. Ez az egész párt aktivi­zálásának kulcsa, az egész párt való­ban aktív politikai életének biztosí­téka. Csehszlovákia egész dolgozó népét vezető pártunk erejéről és eggyéfor­rottságáról tanúságot tettünk, amikor sikeresen befejeztük az első ötéves tervet, amely hazánkban lerakta a szocializmus szilárd alapjait. Pártunk erejét és eggyéforrottságát bizonyítja majd a párt X. kongresszusa, amely új szakaszt jelöl meg Csehszlovákia népének a szocializmus felépítéseért a vidám és boldog életért vívott harcá­ban. (A „Tartós békéért, népi demolctá­tiáért" legújabb számából)* ^

Next

/
Thumbnails
Contents