Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)
1954-03-07 / 57. szám, vasárnap
1954. március 7. III 3 A berlini értekezlet eredményeiről V. M. Molotov szovjet külügyminiszter nyilatkozata Uapunlk tegnapi számában közöltük Molotov elvtárs beszédének első részét, a befejező részt az alábbiakban hozzuk. A nyugat-német revansisztáik ma beleegyeztek a német népet sértő bonni szerződés aláírásába. Azonban nem kétséges, hogy amint a párizsi szerződés értelmében Nyugat-Németországban a hitlerista tábornokokkal az élen a hadsereg megalakul, többé nem fogják elismerni ezt az aláírást Ekkor majd napvilágra kerülnek igaüi céljaik és támadó revansiszta szándékaik, amit először is a szomszédom országok fognak megérezni A párizsi és bonni szerződéssel egyidejűleg az USA, Anglia és Franciaország hármas nyilatkozatát is közzétették, melynek célja, hogy mindenképpen támogassa és meggyorsítsa az „európai védelmi közösség", tehát az „európai hadsereg" megalakitásat is. Mindez fellebbenti a leplet az USA. Anglia és Franciaország kormányköreinek messzemenő terveiről, melyeknek megvalósítása érdekében a párizsi és bonni szerződést aláírták. Noha az USA és Anglia nem vonják be csapataikat az „európai hadseregbe", mégis valójában ők akarnak ennek a hadseregnek igazi urai lenni. Az „európai hadsereg" megteremtésére irányuló törekvésüket, amelybe a nyugat-német militaristák hadseregeit is bekapcsolnák, egyedül azzal magyarázhatjuk, hogy terveket szőnek egy újabb európai háború előkészítésére. Emellett szemmel láthatóan kitűnik az USA kormánykörei azt akarják, hogy ezt az új háborút az „európaiak" keze folytassa. Az „európai hadsereg" megteremtése után az öt nagyhatalom közül egyedül Franciaországot fosztják meg attól a lehetőségtől, hogy saját nemzeti hadsereget tartson, mivel fegyveres erői az „európai hadsereg" alkotó részét fogják képezni. Nem lehet kétséges, hogy ebben az „európai hadseregben" Nyugat-Németország fegyveres erői hatalmi poeiciót foglalnak el. Franciaország ezenkivül durván lábbal tiporja az 1944-ben megkötött francia-szovjet szerződés alapjait, melynek az a célja, hogy megakadályozza a német militarizmus újabb agresszióját. A francia miniszterek minderre ráadták magukat, noha érthetetlen, hogyan egyeztethetik össze ezt az á'láspontjukat Franciaország nemzeti becsületével és érdekeivel. Mint ismeretes, Franciaország, Belgium és Olaszország parlamentjeiben nem fogadták el a párizsi egyezményt és ezért az még nem lépett érvénybe. Az USA és Anglia a legutóbbi időben azonban egyre erősebb nyomást gyakorolnak, különösen Franciaországra, hogy ratifikálja a szerződést és kezdje el megvalósítását. Nemcsak Dulles és Eden, hanem Bidault francia külügyminiszter is mindenféle érveket hoztak fel a berlini értekezleten a párizsi szerződés és az .európai véde'mi közösség" megteremtésének védelmére. Sőt, azt is állították, hogy a Nyugat-Németországgal kötött szerződések jövőben az egyesített Németországra nem lesznek formá'isan kötelezők A francia, angol és amerikai miniszterek ezen kijelentései valamikor még eszébe fognak jutni a német militaristáknak és revansisztáknak, ha a párizsi szerződés nyújtotta lehetőségeket sikerül gyakorlatilag felhasználniok a militarizmus megújítására Nyugat-Németországban. Ma már azonban nyilvánvaló, hogy az USA, Anglia és Franciaország kormányai valamint az Adenauer-kormány valóban még a lehetőségét is kizárják annak, hogy Nyugat- és Kelet-Németország egységes német államban egyesülhessen. A párizsi szerződésnek megfelelően egyenesen kijelentik, hogy ha ezt a szerződést nem terjesztik ki egész Németországra. Németország két részének egyesitését, tehát az egységes és független német á'lam megteremtését sem engedik meg. Mindez fényt vet arra a tényre, milyen kis jelentőséget tulajdonítanak a német kérdésről tett összes többi javaslataiknak. Ezt nem érthetjük másképpen, mint úgy, hogy az USA, Anglia és Franciaország minisztereinek a berlini értekezleten nem volt érdekük a német probléma tényleges megoldása, vagy a német nép szempontjából fontos bármilyen más gyakorlati probléma elintézése. Figyelmük egyetlen törekvésre, — az „európai hadseregnek" a párizsi szerződés értelmében való megteremtésére vezető út tisztára söprésére összpontosult, ami tehetővé teszi a német militarizmus megújhódását NyugatNémetországban. A berlini értekezleten a szovjet kormánynak azt a javaslatát sem fogadták el, hogy hallgassák meg a németeket és tudják meg, mi a véleménye a német népnek a Németország egyesítésével kapcsolatos halaszthatatlan feladatokról és a német nép részvételéről a béke és az európai biztonság biztosításában. Nyugat-Németország kormánya sem akarta ezt, és nem óhajt egy asztal mellett találkozni Kelet-Németország kormányával, amely szembehelyezkedik a német militarizmus megújítására irányuló tervekkel. A jelenlegi feltételek között azonban éppen a Német Demokratikus Köztársaság fejezi kl az összes békeszerető németek Igazi akaratát, a német nép igazi törekvését a békére és a többi nemzetekkel való baráti kapcsolatokra. Az a tény, hogy visszautasították a német képviselők meghallgatását, arról tanúskodik, hogy az USA, Anglda és Franciaország képviselői távol állottak attól, hogy komolyan foglalkozzanak a német kérdéssel. Az USA, Anglia és Franciaország miniszterei nem akarták megtárgyalni a Németországgal való békeszerződésre tett szovjet javaslatot. Maguk sem tettek javaslatot a békeszerződésre. Sőt, azt is visszautasították, hogy megtárgyalják a Németországgal való békeszerződés előkészítése meggyorsításának kérdését, noha a négy nagyhatalom minisztereinek értekezlete már néhány évvel ezelőtt megkezdte e kérdés megtárgyalását. A három nagyhatalom miniszterei visszautasították a kelet- és nyugatnémetországi parlamentek képviselőiből álló ideiglenes össznémet kormány megteremtése kérdésének tárgyalását, noha ez reális lépést jelentett volna Németország egységének demokratikus és békeszerető alapokon való megújítása felé. Viszszautasították azt a szovjet javaslatot is, amely két össznémet bizottság megalakítására irányult. Egyik a Nyugat, és Kelet-Németország közötti gazdasági és adminisztratív . apcsolatok megjavítására, a másik a n Amet nemzeti kultúra fejlődési feltételei megkönnyítésére alakult volna. Kibújtak mindennemű gyakorlati lépés alól, amely Kelet- és Nyugat-Németországot közelebb hozta volna egymáshoz, noha ez a leghelyesebb út Németország egységének visszaállítására. Az USA, Anglia és Franciaország miniszterei megtárgyalták a Szovjetuniónak ama javaslatait, amelyeket Kelet, és Nyugat-Németországnak a háború következményeiből folyó pénzügyi és gazdasági kötelezettségeiben teendő engedményekre tett. A miniszterek természetesen tudják, hogy Kelet-Németországban már végrehajtották ezeket az intézkedéseket, és hogy a megszállási kiadásokat Kelet-Németország állami költségvetése bevételeinek 4.5 százalékára csökkentették. Ezzel szemben Nyugat-Németországban emelkednek az adók és állandóan növekednek a megszállási költségek. A megszállási költségek az idén Nyugat-Németország állami költségvetése összbevételeinek mintegy 35 százalékát teszik ki. Az USA, Anglia és Franciaország minisztereinek a német kérdésben tett javaslatai egyetlen pontra — a Kelet- és Nyugat-Németországban megejtendő úgynevezett „szabad választások" lefolytatására szorítkoztak. Am ennek a javaslatnak sem volt semmi köze a német proi blémának, a béke és az európai biz, tonság biztosítása érdekeinek és a valóban szabad választások megva! lósításának megfelelő megoldásához. A javaslatból ezenkivül visszatükröződött a német néppel és demokratikus erőivel szemben táplált bizalmatlanság, j Ebben a tisztán belső német ügyben is azt javasolták, hogy az ügyet vegyék ki a németek kezéből és ruházzák a megszálló hivatalokra. A Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy a Kelet- és Nyugat-Németország parlamentjeinek és demokratikus szervezeteinek képviselőiből alakítandó ideiglenes össznémet kormány megalakításában a négy nagyhatalom nyújtson segítséget a némej teknek és hogy ez a kormány maga hajtsa végre a szabad össznémet választásokat, nem fogadták el. Nem fogadták el másik javaslatunkat sem, hogy az össznémet választások előtt mind Kelet-Németország, mind Nyugat-Németország területéről a szigorúan korlátozott létszámú csapatokon kívül vonják kl az összes megszálló csapatokat. Ez a szovjet javaslat arra irányul, hogy kizárja a megszálló hivataloknak a választókra gyakorolt nyomását. Az úgynevezett „szabad választások" hívei azonban ennek a javaslatnak elfogadását is visszautasították, noha leginkább megfelel a választások igazi szabadsága érdekeinek. Dulles ma is előadásokat tart a berlini értekezletről, és a nemzetek „szabadsága", a „szabad választások" lelkes követőjének adja ki magát. Mi azonban tudjuk, hogy nem miden „szabadságot" emlegető szó védelmezi a nép, a dolgozók igazi szabadságát. A szabadság egyes „híveinek" tetszik az olyan „szabadság", amely szabad kezet ad a kizsákmányolóknak és militaristáknak és lehetővé teszi jómódú életüket, mlg a dolgozó népet a háború és újabb gyötrelmek állandó veszélye fenyegeti. Természetesen, ml nem vagyunk hívei az ilyen „szabadságnak". Olyan szabadság, az igazi szabadság mellett szállunk síkra, amely a militaristákat megfosztja attól a lehetőségtől, hogy újabb véres háborúkba sodorhassák a nemzeteket. Ismeretes, hogy Hitler annakidején, az 1932—33-as években klikkjével együtt szintén az ű. n. „szabad választások" alapján került hatalomra. Hitler nem lett mindjárt birodalmi kancellár. A hírhedt von Papén személyében egy akkori Adenauer egyengette útját. Papén ugyanannak a pártnak volt a tagja, amelynek Adenauer, jelenlegi bonni miniszterelnök. Jól ismert tény, hogy a német monopolista mágnások, akik a háborűs ipar bővítésével' rendkívül nagy mértékben gyarapították tökéjüket, állottak Hitler mögött és von Pápenhez hasonló cinkosai mögött. Ma hasonló német monopolista mágnások állnak a Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének meggyorsítására vágyó Adenauerklikk háta mögött, akik az újabb lázas fegyverkezésben újabb óriási profit és profittöbblet elérésére számítanak és akik érdekeiket elsősorban a német militarizmus megújításának terveivel kötik össze. Az USA, Anglia és Franciaország kormányai szóval a szabad választások mellett vannak, de a valóságban mindent elutasítanak, nehogy bármilyen kapcsolatba is kerüljenek a német nép demokratikus és békeszerető erőivel. Arra számítanak, hogy azt a „szabadságot", amelyet Németországnak szeretnének nyújtani, legjobban a megszálló csapatokra támaszkodó megszálló hivatalok által tudják biztosítani. A Németország demokratikus és békeszerető erőivel szemben táplált ezen bizalmatlanság nemcsak nem könynyítheti meg Németország további fejlődését demokratikus és békeszerető alapokon, hanem a német militaristák és revansiszták közvetlen támogatását jelenti, akik Nyugat-Németországban ezt a támogatást már felhasználják céljaik elérésére. Az USA, Anglia és Franciaország kormányai Németországgal szemben folytatott jelenlegi politikájukban mindent alárendelnek az „európai védelmi közösség", azaz az „európai hadsereg" felállítása terveinek, ami a militarizmus feltámasztására vezet Nyugat-Németországban. Ez a politikai irány nem szolgálhatja az európai béke megszilárdítását, ezenkívül eltorlaszolja a Németország egységének visszaállításához vezető utat, mert Nyugat-Németország megszűnik békeszerető állam lenni és megakadályozza Németország megújítását demokratikus és békeszerető alapokon. A Szovjetunió más politikát, más politikai irányt támogat a német kérdésben. Ezt a békeszerződés gyors megkötésére, Németország egyesítésére, az ideiglenes össz-német kormány megalakítására és a szabad össznémet választások végrehajtására tett javaslatai is kifejezik. E javaslatoknak az a céljuk, hogy mindenképpen meggyorsítsák Németország nemzeti egyesülését és egyúttal biztosítsák Németország további fejlődését demokratikus és békeszerető alapokon. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió javaslatai lehetetlenné teszik olyan helyzet kialakulását, amelyben Németország ismét veszedelmes agressziós tűzfészekké válhatna Európában. Ezek a javaslatok a német militarizmus megújításának megengedhetetlenségéböi indulnak ki. A német kérdés megoldása tehát ma egyetlen alapproblémától függ: felújítják-e vagy sem a német militarizmust. Meg kell mondanunk, hogy az „európai hadseregnek" Nyugat-Németországban a militarizmus egyidejű felújítása mellett való megalakítására irányuló kurnts a kormánykörökön kívül aktív ellenállásba ütközik olyan országokban, mint FtAl. ciaország, Anglia, sőt Nyugat-Németország. Ily módon Franciaországban nemcsak a munkások és a dolgozók többi rétegei körében, hanem a burzsoázia körében is növekszik az ellenállás e politikai iránnyal szemben. A francia képviselőházban ez az ellenállás egyre jobban fokozódik. Az angol nép körében nagyon elterjedt az elégedetlenség ezzel az iránnyal. Nem véletlen, hogy a parlament munkáspárti képviselőinek mintegy fele ellene volt ennek a politikai iránynak, melynek folytatását a munkáspárt jobboldali vezérei védelmezik. Sőt, Nyugat-Németországban is a szociáldemokraták tekintetbe veszik a tömegek hangulatát, és a továbbiakban szembehelyezkednek Adenauernek arra irányuló politikájával, hogy Németország egységének feladása árán ls meggyorsítsa a német militarizmus felújítását. Ez is érthető. A német militarizmus felújítására vezető politika jogos félelmet kelt minden európai országban. Ezzel a politikai iránnyal kapcsolatban teljes komolyságában felmerül a kérdés: Hová vezet ez — a béke megszilárdulásához-e vagy újabb háborúhoz? Hová vezet az USA-nak, Angliának és Franciaországnak a német kérdésben folytatott jelenlegi politikai iránya? Ez a politikai irány egyes európai államok más európai államok ellen irányuló katonai csoportosulásának kialakulására vezet. Ez az út a béke és az európai biztonság megszilárdítása feladatainak feladását jelenti. Ez az út újabb európai háború előkészítésének útját jelenti, ami harmadik világháborúra vezetne. Igaz-e talán, hogy Franciaország, Olaszország, Belgium és a velük szoros kapcsolatban álló európai országok a biztonság érdekében kénytelenek ezen az úton haladni? Valóban fontos-e az „európai védelmi közösség'' megteremtése és ezzel együtt Nyugat-Németország újrafelfegyverzése, hogy biztosítsák az európai békét és biztonságot? Az utóbbi időben különösen Franciaországban nem egyszer felmerült az a kérdés, van-e alternatívája az „európai védelmi közösségnek", azaz mivel lehetne pótolni ezt a hírhedtté vált „közösséget", biztositható-e a béke és Európa biztonsága a militarizmus Nyugat-Németországban vtaió felújítására támaszkodó „európai hadsereg" megteremtése nélkül. Noha nem egyszer elodázták ezeket a kérdéseket, rendszerint azért tették, hogy közvetve igazolják azokat a terveket, amelyekre a párizsi és bonni szerződést építették. A berlini értekezleten a Szovjetunió az európai államok katonai csoportosulásainak létesítésére irányuló tervekkel konkrét tervet helyezett szembe, amely szilárd alapot adna a béke és az összes európai országok biztonsága biztosításának. Ezt a tervet a kollektív európai biztonságról szóló összeurópai szerződésre tett szovjet javaslat fejezi ki. Az összeurópai szerződés szerint megfelelő biztosítékokat kellene nyujtaniok az agresszió és az európai béke megzavarása ellen. A szerződésben az összes európai államok részt vehetnek, tekintet nélkül arra, mflyen a társadalmi berendezésük. Németország egységének visszaáll!-