Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)

1954-03-24 / 72. szám, szerda

I / 1954. március 24. UJ S70 ^TjciLdLk&'ZÁsi Reggel a piacon járva, nézelődve megálltam egy ismérős, vidám arc előtt, gömbölyű volt s piros, mint az alma bőre, homlokán s szeménél láttam csak pár redőt A karján kosár tojás, tejfölös kanna. Várakozva néz rám: megismerem-e őt? • Hopp! Helyben vagyok már, ez Tar Julianna. Mikor is láttam? Vagy tizenkét év előtt. S megindul a beszéd, mint tavaszi patak: „Imre bácsi fürdőn van most és a lányom jövőre kész tanítónő. S ha jól halad — fiam gépész lesz a traktorállomáson. A nyolcadik osztályt végzi most Istvánkám, pilótának lenni, ez a legfőbb vágya. Én pedig? — eladom a piacra járván ami fölösleg a háztáj-gazdaságba'. Szavunk van ám most mindenbe', nem mint régen. Meg vagyunk, jól vagyunk, nem dolgozunk másra, nem a kulák az úr többé a községben, s készülődünk most a szabad választásra. Nem mint rég, hogy harminc szónok hetet-havat összehordott s ígért mindent, mi szép, drága: „Hidat is építünk nektek. Hogy nincs patak? Kaptok majd,' csak szavazzatok le e pártra." Jót nevettünk és belőle a jókedv áradt. Fiatal erő, magabiztos öntudat, ifjú fővel volt öregebb ő, s fáradt s megifjult most, hogy megtalálta az utat. Tar Julianna, te biztosan nem sejted, hogy e találkozás mit jelentett nekem. Népemet öleltem megszorítva kezed, büszke biztonsággal: miénk a győzelem Ordódy Katalin. •k-i

r * így járta a nagyapám is (A Csehszlovákiai Magyar Népiegytittesnek ajánlom) Fodros szoknya, ezer ráncos, dobbants egyet, járd a táncot! így járta a nagyapám is, aprózta a nagyanyám is. Víg a kedvük, száll a nóta. öreg béres ezt dalolta, amikor a kaszát fente s ránézett a hosszú rendre. Julcsa néne szeme fénylik, többiek is ahogy nézik, tetszik nékik, hogy cifrázza a legények fürge lába. Ozsvald Arpád. • * * cAikôVLL^at „Mint virágszirmok, a meghitt percek körénkhullnak s mi tervezgetünk. Ugye mily jó így megpihenned? szép lakásunk less s két gyermekünk." » Így szól a legény a szőke lányhoz, kinek a kezét simogatja. Kis dombon ülnek, a nap leáldoz s alkony jő, szárnyát bontogatva. „Odanézz — a fiú mast lemutat egy épülő, nagy, messzi házra, — ott fogunk lakni." — Küldik álmukat jövőjük boldog városába. A város most piros fátylat visel, a lebukó nap dobta rája. S az ifjak kitárt szemében öröm mosolyog le a gyárra. A völgyben minden nyugodt, vcmat füttye karcolja meg a csőidet. Borzolván az öreg akácokat a szél halvány füstzászlót lenget. Most foszlánya jő egy vidám dalnak, a leány szemébe néz a legény. S oly mély és komoly nézése annak, mint tengerszem a hegyek ölén. Veres János. Fordítsunk több gondot mindennapi beszédünkre A nyelv gondolataink megnyilvánulásának, kicserélésének, az emberek egymással való érintkezésének eszköze. Nyelvünk tisztasága, helyessége azonban híven tükrözi gondolataink rendezettségét, értelirtességét íj. Ezért nem lehet közömbös, hogyan beszélünk a mindennapi életben. Tudatosan is törekednünk kelj nyelvünk tisztaságára. A szép, tiszta, nyelvtant szempontból helyes beszédre való törekvés megkönnyíti gondolataink kifejezését és megértését; tiszta, világos gondolkodásra nevel bennünket, s emelett védjük vele anyanyelvünk tisztaságát is. Mindennapi beszédünkben nagyon sok olyan hiba fordul elő, amelyeket könnyen kiküszöbölhetnénk, ha egy kis gondot fordítanánk beszédünkre. Vegyünk sorra e hibákból néhányat! Helytelenül használunk sokszor visszaható névmást azoknál . az igéknél, amelyeknek van viszszaható alakjuk. Nem mossuk magunkat. hanem mosakodunk; a gyermek nem jól viseli magát, hanem jól viselkedik. Használhatunk visszaható névmást olyan igéknél, amelveknek nincs visszaható alakjuk. példáuT: látjuk magunkat a tükörben. Nagvon gyakran előforduló hiba az is, hogy \ azoknál az igéknél, amelyeknél a felszólító mód j jele a szóvégi mássalhangzónak megfelelően hasonul, a kijelentő mód jelenideje helyett felszólító módot használunk. Belátjuk hibáinkat, és nem belássuk, meghallgatjuk az előadást és nem meghallgassuk, kinyitjuk az ajtót, és nem kinyissuk. Helytelen ragozással használják általában az ikes igéket is. (Ikes igék azok, amelyeknek a kijelentő mód jelenidő egyesszám- harmadik személyük ik-re végződik: dolgozik, lakik, eszik, stb.) Ezek az igék a kijelentő mód jelenidö egyesszám első személyében m és r.em k sze mélyragot kapnak, tehát nem az eszek, dolgozok, lakok alakok a helyesek, hanem eszem dolgozom, lakom. A feltételes mód jelenidejének egyesszám első személyében szintén helytelen és csúnya a mélyhangú igéknél a dolgoznák, laknák, alak. Helyesen: dolgoznám, laknám, de a dolgoznék, laknék alak sem helytelen. A felszólító módban dolgozzak helyett a dolgozzam alak a helyes. Magyartalanul hangzik az a mondat, amelyben két főnévi igenevet használunk. Ilyenkor helyesebb az egyik igenév helyett célhatározói mellékmondatot használni. Nem azt mondjuk tehát, hogy: megyek segíteni dolgozni, hanem: megyek, hogy segítsek dolgozni. A magyar nyelvb^Ŕ a ragok után sem képzőt, sem jelet nem teszünk. Nagyon gyakran előfordul azonban, hogy különösen a -ban, -ben rag után helytelenül -i melléknévképzöt tesznek. Nem helyes üzletbeni eladásról beszélni, hanem üzletben való eladásról, és jövőbeni feladatok helyett is inkább a jövőben ránk váró feladatokról beszéljünk. Nagyon sokat ront beszédünk szépségén az igekötök helytelen használata. Egyesek kiolvassák a könyvet, beindítják a motort, mások leellenőrzik valaminek a működését, bebiztosítják a terv teljesítését, stb. Helyesen: elolvassuk a könyvet, elindítjuk a motort; elég csak ellenőrizni valamit és a terv teljesítését is csak biztosítani. Feleslegesen tesszük ki kétszer a tárgyragot, különösen a személynévmások egyesszám harmadik személyében, és SLZ SZ) ez rámutató ! szóknál. Elég, ha őtet helyet őt, aztat, eztet helyett azt, ezt használunk. Egyes vidékeken, nálunk különösen Komárom környékén, nagyon helytelenül használják az -e kérdöszócskát. Ennek nem az igekötő és az ige között van a helye, tehát nem így kérdezünk: meg-e csináltad, amire kértelek, hanem az ige után keli állnia, vagyis: megcsináltad-e, amire kértelek A magyar nyelvben a páros testrészekről egyesszámban beszélünk. Nem a szemeim, vagy a kezeim fájnak. hanem a szemem, vagy a kezem fáj. f Magyartalan az összehasonlítást kifejező, úgy... mint használata. Helytelenül hangzik, ha ezt mondjuk: úgy falun, mint városon emel. kedik az életszínvonal. Helyette inkább így mondjuk: mind falun, mind városon, emelkedik az életszínvonal: Vagy: falun és városon egyaránt emelkedik az életszínvonal. Az úgy mutatószói is csali módhatározói mellékmondatokban használjuk, és nem feltételes mellékmondatokban. Helytelen tehát hasz. nálata ebben a mondatban: ha ezt megcsinálod, úgy játszhatsz, Az úgy helyett itt vagy ahkor-t használunk, vagy egyáltalán semmit: ha ezt megcsinálod, játszhatsz. Nézzük még meg az aki, amely, :;ml vonatkozó névmások használatát. Tudjuk azt. hogy az aki személyt jelöl. Az állatok és tárgyak neve helyett az amely, ami áll. Mikor kell egyiket, mikor a másikat használni ? Ha a névmás a főmondatban főnévvel már meghatározott dologra vonatkozik, különösen pedig ha rámutató sző is áll a tárgy előtt, akkor az amely-t használjuk. Például: elolvastam azt a cikket, amelyet tegnap írtál. Viszont, ha a névmás a főmondatban pontosan meg nem határozott dologra, tehát az egész mondatra vo. natkozik, akkor az ami-t használjuk: mindent elolvastam, amit írtál . Nagyon sokszor használjuk azonban a vonatkozó névmásokat olyan helyeken, ahol használatuk helytelen. Például kapcsolatos mellérendelő mondatokban kapcsoló kötőszó helyett ne használjunk vonatkozó névmást. Ne így mondjuk: bement a szobába ahol leült, hanem: bement a szobába, és ott leült. Hibásan használják sokszor a célhatározói mellékmondat hogy kö tőszava helyett. Gyakran halljuk ezt: villanyszerelőt küldtek, aki megcsinálja a villanyt. Helyesen: villanyszerelőt küldtek, hogy megcsinálja a villanyt. Ez a pár kiragadott példa csupán elenyésző része a beszédünkben előforduló hibák tömkelegének. Hiszen mind fel sem sorolhatnánk őket. Nyelvünk művelése szebbé, kifejezőbbé tétele mindnyájunk közös célja. Indítsunk harcot a hibák ellen, és tudatosan kerüljük őket mindennapi beszédünkben. A nyelvművelésben különösen iskoláinkra vár nagy feladat. Ha ösz. szehasonlítjuk a régi tanrendet a maival, világosan látjuk, hogy sokkal több órát fordítunk ma az anyanyelv tanítására, mint a múltban. Tanítóink és tanáraink feladata elsősorban, hogy a felnövekvő új nemzedéket megtanítsák a helyes magyar beszédre és írásra. Különösen nagy felelősség nyugszik a magyar nyelvet tanító tanerők vállán. Tőlük függ, mennyire tudják megszerettetni tanítványaikkal a nyelvtanórát. Ha már addig eljutottak, hogy a tanulók érdeklődéssel tanulják a nyelvtant, nem tartják azt száraz tantárgynak, hanem örömmel várják a nyelvtanórát, akkor nyert ügyük van. Természetesen ezt csak az a pedagógus érheti el, aki maga is szereti tan. tárgyát Buzdítsuk a tanulókat, hogy minél többet olvassanak, mert így bővül "szókincsük és csiszolódik kifejezésmódjuk. Nem nagy eredményt érnénk azonban el a magyar nyelv tanításában az iskolai oktatással, ha csak a magyar nyelvet tanító tanerőktől várnánk el, hogv helyes beszédre neveljék a tanulókat és a má

3 tárgyakat tanító tanároknak pedig közömbös lenne, hogyan fejez! ki magát a tanuló. Helyes fogalmazással, világos kifejezésekkel, tömör stílussal más tárgyak anyaarát is jobban vissza lehet adni. Minden tanárnak érdeke és köteles, sége tehát, hogy felelésnél a tanuló beszédében előforduló nyelv* hibákat kijavítsa. Nyelvművelő munkánk azonban nem korlátozódhat csak az iskolákra. Hiába nevelik az iskolában a gyermeket a helyes beszédre, ha otthon, a családban nem fordítanak erre gondot. Vigyázniok kell tehát a szülőknek is beszédükre és figyelemmel kell kísérniök a gyermek beszédét is. Nemcsak az a cél, hogy az új nemzedék beszéljen helyesen, és legyen tisztában anyanyelvünk helyes használatának kérdéseivel, hanem az idősebbek is törekedjenek erre. Csak így tudunk nyelvünk művelése terén eredményeket elérni. A rádió, a sajtó nagy segítségére lehet mindenkinek ebben a törekvésében. Napjainkban nagy gondot fordítunk a népművelésre. Viszont a kulturális célokat szolgáló előadások között nem nagyon találunk nyelvj kérdésekkel foglalkozó témákat. Szívesen rendezünk irodalmi előadásokat és vitákat, viszont nem gondolunk arra, hogy az irodalom építőanyaga tulajdonképpen a nyelv. Fordítsunk tehát nagyob gondot a jövőben ezen a téren is anyanyelvünk ápolására, művelésére. Jakab István Minko ukrán író új darabja V. Minko „Névtelen" cimü népszerű vígjátékáról A. Begicsev az Izvesztyijában azt írja, hogy az ukrán drámaírónak ez a darabja elsősorban azért kelt nagy érdeklő, dést, mert az élet legfontosabb kérdéseiről és a szocialista erkölcsről van benne szó. Az uralkodni vágyó Diana meg akarja változtatni férjét Karpo Karpovicsot. Karpovics kommunista ugyan, de fokozatosan enged elveiből, bürokrata lesz, nem tűr kritikát, és emberek felett állónak érzi magát. Természetes tehát, hogy mindenféle kalandornépség és gyanús egyén forog körülötte. A darab központi alakja, Karpo lánya vezetőáilású vőlegényt keres, hogy „pompás" életet biztosítson magának. A szovjet valóság azonban felforgatja élősködő terveit. Apját elbocsátják állásából, s a vőle. gény otthagyja, amint látja az elkényeztetett ieány lelki ürességét. Hasonló - típusti rajzol a szerző egy orvostanhallgatónö személyében, aki tanulmányai befejezése után nem akar vidéki kórházban do.'gozni, hanem a „jószívű" Karpo Karpovics titkárnője lesz. Ezekkel az önző és élősködő alakokkal szemben az ukrán író több igazi szovjet embert áďlít a néző elé. Ilyenek Nyetudichat agronőmus, Maxim Kocsubej építész, Karpo apja, Karpo Szidorovics kőműves, Ivga lánya és unokája, Galja. A darabot először a moszkvai Drámai Színház mutatta be V. Bortek fiatal tehetséges rendező rendezésében, s utána a Közlekedés Központi Színháza játszotta V. Zeltenszkij rendezésében, Begicsev cikkében mindkét előadást dicséri, kiemeli, hogy a szereplök jói ábrázolják a pezsgő, egészséges szovjet valóságot. Mint a Szovjetunióban mindenütt, úgy a kis ukrán faluban is békés építkezés folyik, új emberek nőnek, akik minden kártékony idegen elemet eltávolítanak a szervjet társadalomból.